III. SZÍN.
Erdő.
Timon jő.
TIMON.
Áldást szülő nap! bűzös nedveket csalj
A földbül, s testvér-csillagod alatt
Fertőzd a léget. Egy méh ikrei,
Mig megfogannak, nőnek és születnek,
Alig szakithatók el; de külön sors
Érvén, a főbb lenézi a kisebbet:
A minden bajtól ostromolt természet
Nagy jót, csak önmagát megvetve, bír el.
Emeld e koldust, sűlyeszd ez urat:
S öröklött szégyent hordoz a tanácsos,
Veleszületett becsűletet a koldus.
Fivére teste jóllakásba’ hízik,
Ő koplalásba’ fogy. Ki mer, ki mer,
Mint tiszta férfiú megállni, mondván:
„Ez itt hizelgő” –? Mind az, hogyha egy az:
Mert a szerencse mindenik fokához
Hozzásimúl az alsóbb; a tanult fő
Pénzes bolondnak hódol. Ferde minden;
Nincs egyenesség csúf természetünkben,
Csak egyenes gazság. Légy hát utálva,
Mindannyi ünnep, társkör, néptolongás!
Timon lenézi mását, sőt magát.
Fogd meg az embert, romlás! – Gyökeret, föld!
Ki jobbat áhit tőled, csikland’ ínyét
Leghathatósb mérgeddel! – Mi ez itt?
Arany-e? sárga, csillogó, becses arany?
Nem, istenek, nem kérek semmiséget.
Gyökér kell, tiszta ég! – Csak ennyi ebből:
S a fekete fehér lesz, rút szép, jogtalan
Jogos, silány nemes, vén ifju, gyáva hős.
Miért ez, istenek? Minek? Hisz ez
Elvon papot, hivet mellőletek,
S a még erősnek vánkosát kirántja.
E sárga gaz: hitet köt s bont; az átkost
Megáldja; szürke poklost megszerettet;
Tolvajnak állást, czímet, bókokat,
Tetszést s tanácsos-széket ád; az elnyűtt
Özvegynek új férjet szerez, s kitől
A genyédeses kórház is okádna,
Oly illatossá teszi s fűszeressé,
Mint az apríli nap. Jer, kárhozott föld,
Emberiség közös rimája, ki
Népek csoporti közt viszályokat szítsz:
Tedd tisztedet.
(Vissza ássa az aranyat. Messziről induló hallik.)
De eltemetlek: szöknél, fürge tolvaj,
Ha csúzos őröd lábán meg nem állhat.
Te, foglalóul, itt maradj. (Félre tesz az aranyból.)
Alcibiades, dobosokkal és síposokkal, harcziasan, s Phrynia és Timandra, jönnek.
Áldást szülő nap! bűzös nedveket csalj
A földbül, s testvér-csillagod alatt
Fertőzd a léget. Egy méh ikrei,
Mig megfogannak, nőnek és születnek,
Alig szakithatók el; de külön sors
Érvén, a főbb lenézi a kisebbet:
A minden bajtól ostromolt természet
Nagy jót, csak önmagát megvetve, bír el.
Emeld e koldust, sűlyeszd ez urat:
S öröklött szégyent hordoz a tanácsos,
Veleszületett becsűletet a koldus.
Fivére teste jóllakásba’ hízik,
Ő koplalásba’ fogy. Ki mer, ki mer,
Mint tiszta férfiú megállni, mondván:
„Ez itt hizelgő” –? Mind az, hogyha egy az:
Mert a szerencse mindenik fokához
Hozzásimúl az alsóbb; a tanult fő
Pénzes bolondnak hódol. Ferde minden;
Nincs egyenesség csúf természetünkben,
Csak egyenes gazság. Légy hát utálva,
Mindannyi ünnep, társkör, néptolongás!
Timon lenézi mását, sőt magát.
Fogd meg az embert, romlás! – Gyökeret, föld!
| (Ás.) |
Leghathatósb mérgeddel! – Mi ez itt?
Arany-e? sárga, csillogó, becses arany?
Nem, istenek, nem kérek semmiséget.
Gyökér kell, tiszta ég! – Csak ennyi ebből:
| (Aranyat vesz kezébe.) |
Jogos, silány nemes, vén ifju, gyáva hős.
Miért ez, istenek? Minek? Hisz ez
Elvon papot, hivet mellőletek,
S a még erősnek vánkosát kirántja.
E sárga gaz: hitet köt s bont; az átkost
Megáldja; szürke poklost megszerettet;
Tolvajnak állást, czímet, bókokat,
Tetszést s tanácsos-széket ád; az elnyűtt
Özvegynek új férjet szerez, s kitől
A genyédeses kórház is okádna,
Oly illatossá teszi s fűszeressé,
Mint az apríli nap. Jer, kárhozott föld,
Emberiség közös rimája, ki
Népek csoporti közt viszályokat szítsz:
Tedd tisztedet.
(Vissza ássa az aranyat. Messziről induló hallik.)
| Hah, dob? – Te eleven vagy, |
Ha csúzos őröd lábán meg nem állhat.
Te, foglalóul, itt maradj. (Félre tesz az aranyból.)
Alcibiades, dobosokkal és síposokkal, harcziasan, s Phrynia és Timandra, jönnek.
)
ALCIBIADES.
| Ki vagy? szólj. |
TIMON.
Barom, miként te. Fene rágja szíved’,
Hogy újra emberképet társz elém!
Barom, miként te. Fene rágja szíved’,
Hogy újra emberképet társz elém!
ALCIBIADES.
Mi a neved? Mért gyűlölöd az embert,
Holott magad is az vagy?
Mi a neved? Mért gyűlölöd az embert,
Holott magad is az vagy?
TIMON.
Misanthropos vagyok, embert utáló.
Neked kivánnám, bár volnál kutya,
Hogy egy kicsit szeresselek.
Misanthropos vagyok, embert utáló.
Neked kivánnám, bár volnál kutya,
Hogy egy kicsit szeresselek.
ALCIBIADES.
Csak sorsod ismeretlen s idegen.
| Ismerlek; |
TIMON.
Ismerlek én is; s többet nem óhajtok
Tudni felőled. Dobodat kövesd
S emberi vérrel pirositsd a földet.
Egyházi s polgári törvény kegyetlen:
Hát mi legyen a háború? – Ez ádáz
Rimád – habár oly angyalképü – rontóbb,
Mint fegyvered.
Ismerlek én is; s többet nem óhajtok
Tudni felőled. Dobodat kövesd
S emberi vérrel pirositsd a földet.
Egyházi s polgári törvény kegyetlen:
Hát mi legyen a háború? – Ez ádáz
Rimád – habár oly angyalképü – rontóbb,
Mint fegyvered.
PHRYNIA.
| Rohadjon el az ajkad! |
TIMON.
Hisz nem akarlak megcsókolni: így
A rothadás ajkadhoz visszafordul.
Hisz nem akarlak megcsókolni: így
A rothadás ajkadhoz visszafordul.
ALCIBIADES.
Nemes Timon! hogy változott el így?
Nemes Timon! hogy változott el így?
TIMON.
Miként a hold, ha elfogy a világa.
De meg nem újulhattam, mint a hold:
Nap nem akadt, hogy kölcsön adjon.
Miként a hold, ha elfogy a világa.
De meg nem újulhattam, mint a hold:
Nap nem akadt, hogy kölcsön adjon.
ALCIBIADES.
Nemes Timon, micsoda barátságot tehetnék veled?
Nemes Timon, micsoda barátságot tehetnék veled?
TIMON.
Csak azt az egyet, hogy táplálod véleményemet.
Csak azt az egyet, hogy táplálod véleményemet.
ALCIBIADES.
Mi az, Timon?
Mi az, Timon?
TIMON.
Igérj nekem barátságot, de meg ne tartsd. De ha meg sem igéred, verjenek meg az istenek, mert ember vagy! Ha megtartod is, veszítsenek el, mert ember vagy!
Igérj nekem barátságot, de meg ne tartsd. De ha meg sem igéred, verjenek meg az istenek, mert ember vagy! Ha megtartod is, veszítsenek el, mert ember vagy!
ALCIBIADES.
Hallottam inségedről valamit.
Hallottam inségedről valamit.
TIMON.
Inségemet gazdag koromba’ láttad.
Inségemet gazdag koromba’ láttad.
ALCIBIADES.
Most látom; akkor áldott egy idő volt.
Most látom; akkor áldott egy idő volt.
TIMON.
Mint most tied: ringyópár keze közt.
Mint most tied: ringyópár keze közt.
TIMANDRA.
Athén kegyencze ez, kiről oly fennen
Szól a világ?
Athén kegyencze ez, kiről oly fennen
Szól a világ?
TIMON.
| Timandra vagy te? |
TIMANDRA.
| Az. |
TIMON.
Ringyó maradj! Nem szeret, a ki használ:
Adj néki kórt, ki téged kéjbe’ hagy.
Nyalasd a sót: sós kádra és fürdőre
Érleld a gazt; izzásba, böjtbe senyveszd
A rózsaképü ifjat.
Ringyó maradj! Nem szeret, a ki használ:
Adj néki kórt, ki téged kéjbe’ hagy.
Nyalasd a sót: sós kádra és fürdőre
Érleld a gazt; izzásba, böjtbe senyveszd
A rózsaképü ifjat.
TIMANDRA.
| Pusztulj, szörnyeteg! |
ALCIBIADES.
Édes Timandra, megbocsáss neki:
Eszét elnyomta, vette sanyara. –
Derék Timon, nem sok az aranyam,
S hiánya mindennap fölzenditi
Szükölködő hadam’. Fájlalva hallám,
Hogy átkos Athén, feledve érdemed’
S nagy tetteid’, midőn szomszéd hatalmak
Már eltaposták vón’, ha kardod, pénzed –
Édes Timandra, megbocsáss neki:
Eszét elnyomta, vette sanyara. –
Derék Timon, nem sok az aranyam,
S hiánya mindennap fölzenditi
Szükölködő hadam’. Fájlalva hallám,
Hogy átkos Athén, feledve érdemed’
S nagy tetteid’, midőn szomszéd hatalmak
Már eltaposták vón’, ha kardod, pénzed –
TIMON.
Kérlek, pörögtesd dobodat s eredj.
Kérlek, pörögtesd dobodat s eredj.
ALCIBIADES.
Hived vagyok, s sajnállak, drága Tímon.
Hived vagyok, s sajnállak, drága Tímon.
TIMON.
Hogyan sajnálod azt, a kit zavarsz?
Inkább magamra hagyj.
Hogyan sajnálod azt, a kit zavarsz?
Inkább magamra hagyj.
ALCIBIADES.
Kis pénz, ne.
| Isten veled hát! |
TIMON.
| Tartsd meg; meg nem ehetem. |
ALCIBIADES.
Ha összedöntöm a kevély Athént –
Ha összedöntöm a kevély Athént –
TIMON.
Hát te Athén ellen hadakozol?
Hát te Athén ellen hadakozol?
ALCIBIADES.
Ellene, Tímon, s van okom reá.
Ellene, Tímon, s van okom reá.
TIMON.
Az istenek veszítsék el mindnyáját győzelmed által! téged meg azután, ha győztél!
Az istenek veszítsék el mindnyáját győzelmed által! téged meg azután, ha győztél!
ALCIBIADES.
Miért engem, Timon?
Miért engem, Timon?
TIMON.
Mert arra születtél, hogy a gazokat öldösve, hazámat győzd le.
Fogd aranyad’, s eredj. Van itt arany. Menj;
Légy, mint planétás dögvész, ha az ég
Nagy bűnü város kórlégét fertőzi;
És kardod egyet se ugorjon át.
A tisztes őszt, szakálaért, ne sajnáld:
Mert uzsorás az. Sujtsd az ál matrónát:
Külseje tisztes csak; maga kerítő.
Lány arcza ne tompitsa kardod élét:
Tejkeble, mely az ablakrácson át
Férfi szemet szúr, nem a kegylevélre,
Sőt undok árulók közé van írva.
A csecsemőt, ki gödrös mosolyával
Balgák kegyét meríti ki, ne kíméld:
Hidd fattyunak, kiről homályosan
Mondá a jós-szék, hogy nyakad’ szegi,
S apritsd föl aggály nélkül. Szidva mindent,
Füled- s szemedre vértet tégy, s hatalmát
Sem anya, szűz és kisded jajja, sem szent
Ruhába’ vérző papok látománya
Hajszálnyira se járja át! – Ne pénz,
Katonazsoldra: bőven oszd; s ha vége
Dühödnek: veszsz magad! Ne szólj. Eredj.
Mert arra születtél, hogy a gazokat öldösve, hazámat győzd le.
Fogd aranyad’, s eredj. Van itt arany. Menj;
Légy, mint planétás dögvész, ha az ég
Nagy bűnü város kórlégét fertőzi;
És kardod egyet se ugorjon át.
A tisztes őszt, szakálaért, ne sajnáld:
Mert uzsorás az. Sujtsd az ál matrónát:
Külseje tisztes csak; maga kerítő.
Lány arcza ne tompitsa kardod élét:
Tejkeble, mely az ablakrácson át
Férfi szemet szúr, nem a kegylevélre,
Sőt undok árulók közé van írva.
A csecsemőt, ki gödrös mosolyával
Balgák kegyét meríti ki, ne kíméld:
Hidd fattyunak, kiről homályosan
Mondá a jós-szék, hogy nyakad’ szegi,
S apritsd föl aggály nélkül. Szidva mindent,
Füled- s szemedre vértet tégy, s hatalmát
Sem anya, szűz és kisded jajja, sem szent
Ruhába’ vérző papok látománya
Hajszálnyira se járja át! – Ne pénz,
Katonazsoldra: bőven oszd; s ha vége
Dühödnek: veszsz magad! Ne szólj. Eredj.
ALCIBIADES.
Van még aranyad? Az kell, ha adsz; de nem kell
Tanácsod.
Van még aranyad? Az kell, ha adsz; de nem kell
Tanácsod.
TIMON.
Kell, nem kell: ég átka rád!
Kell, nem kell: ég átka rád!
PHRYNIA és TIMANDRA.
Adj aranyat, jó Tímon! Van-e még?
Adj aranyat, jó Tímon! Van-e még?
TIMON.
Elég, hogy a ringyó üzletét eleskje
És a kerítő ringyót ne csináljon.
Föl a köténynyel, rondák! Nem való
Nektek az esk. Bár tudom, eskünnétek,
S oly szörnyükép, hogy menny örök lakóit,
Ha hallanák, erős láz borzogatná.
N’ esküdjetek; mesterségtekbe’ bízom.
Maradjatok rimák: s ki jámbor ajkkal
Térít: befonva s kiaszalva őt,
Igaz rimákul, izzó tüzetekkel,
Nyomjátok el füstjét, s ne térjetek le.
Hat hóra érjen kín a kéj után;
S szűk, gyér fedőtöket, boritva holt
(Akár akasztott) fürtivel, hordjátok ezt,
Csábitsatok vele, s csak nőszszetek.
Pofátokat fessétek trágyadombbá:
Pusztuljon a redő.
Elég, hogy a ringyó üzletét eleskje
És a kerítő ringyót ne csináljon.
Föl a köténynyel, rondák! Nem való
Nektek az esk. Bár tudom, eskünnétek,
S oly szörnyükép, hogy menny örök lakóit,
Ha hallanák, erős láz borzogatná.
N’ esküdjetek; mesterségtekbe’ bízom.
Maradjatok rimák: s ki jámbor ajkkal
Térít: befonva s kiaszalva őt,
Igaz rimákul, izzó tüzetekkel,
Nyomjátok el füstjét, s ne térjetek le.
Hat hóra érjen kín a kéj után;
S szűk, gyér fedőtöket, boritva holt
(Akár akasztott) fürtivel, hordjátok ezt,
Csábitsatok vele, s csak nőszszetek.
Pofátokat fessétek trágyadombbá:
Pusztuljon a redő.
)
PHRYNIA és TIMANDRA.
Csak addsza! – Hát még? –
Hidd, aranyért akármit megteszünk.
Csak addsza! – Hát még? –
Hidd, aranyért akármit megteszünk.
TIMON.
A férfi csontba oltsatok aszályt!
Inát lazítsátok meg, hogy ne birjon
Lovat megülni. Az ügyész szavát
Fojtsátok el, hogy ál jogot ne védjen
S cselt ne visítson. Poklos légyen a pap,
Ki szidj’ a testet s nem hisz önmagának.
Orrával el, tövig! Szedjétek el
Végkép az orra csontját, ki a köz
Jóból csak önjavát szaglászsza. Göndör
Fejű radókat kopaszitsatok meg,
S a háború sebzetlen kérkedőit
Ti sebezzétek. Megfertőzve mindent,
Az élet fáját irtsa működéstek. –
Ne, több arany! Rontsatok másokat,
S ez, titeket; s utfélen veszszetek mind!
A férfi csontba oltsatok aszályt!
Inát lazítsátok meg, hogy ne birjon
Lovat megülni. Az ügyész szavát
Fojtsátok el, hogy ál jogot ne védjen
S cselt ne visítson. Poklos légyen a pap,
Ki szidj’ a testet s nem hisz önmagának.
Orrával el, tövig! Szedjétek el
Végkép az orra csontját, ki a köz
Jóból csak önjavát szaglászsza. Göndör
Fejű radókat kopaszitsatok meg,
S a háború sebzetlen kérkedőit
Ti sebezzétek. Megfertőzve mindent,
Az élet fáját irtsa működéstek. –
Ne, több arany! Rontsatok másokat,
S ez, titeket; s utfélen veszszetek mind!
PHRYNIA és TIMANDRA.
Jóságos Tímon, több pénzt több tanácscsal!
Jóságos Tímon, több pénzt több tanácscsal!
TIMON.
Több kárt elébb, több ringyó! Foglaló ez.
Több kárt elébb, több ringyó! Foglaló ez.
ALCIBIADES.
Dobos, Athénnak! – Tímon, Isten áldjon!
Tervem ha teljesül, meglátlak újra.
Dobos, Athénnak! – Tímon, Isten áldjon!
Tervem ha teljesül, meglátlak újra.
TIMON.
Vágyam ha teljesül, nem látlak újra.
Vágyam ha teljesül, nem látlak újra.
ALCIBIADES.
Rossz sohse voltam hozzád.
Rossz sohse voltam hozzád.
TIMON.
Te rólam jót mondtál.
| De igen! |
ALCIBIADES.
| Rossz az, szerinted? |
TIMON.
Mindennap úgy találják. Menj, s vigyed
Kopóidat.
Mindennap úgy találják. Menj, s vigyed
Kopóidat.
ALCIBIADES.
Csak bántjuk őt. Dobolj!
(Alcibiades, Phrynia és Timandra dobszóval el.)
Csak bántjuk őt. Dobolj!
(Alcibiades, Phrynia és Timandra dobszóval el.)
TIMON.
Hogy még valóm, az emberszivtelenség (Ás.)
Betegje, éhes! – Köz anyánk, kinek
Megmérhetetlen méhe s keble mindent
Hord és etet; ki szintazon anyagból,
Melyből fiad van gyurva, a gőgös ember,
Szülsz fekete varangyot, kék kigyót,
Arany gyikot, szemtelen mérges csúszót,
S több szörnyt a felhőbodros ég alatt,
Hol Phoebus éltető tüze sugárzik:
Annak, ki minden emberfiat útál,
Nyujts bő öledből egy rossz gyökeret!
Száritsd ki dús, fogékony méhedet,
Hogy ne teremjen több hálátlan embert!
Ellj’ medve-, farkas-, sárkány-, tigriskölyköt,
Új szörnyeket, minőket föltekintő
Orczád a márvány laknak oda fen még
Nem mutatott! – Gyökér?! Oh hála érte! –
Szikkaszd ki zsírodat: szőlőt, mezőt,
Miből – hálátlan ember! – tiszta lelkét
Úgy keni édes korty- s kövér falattal,
Hogy tova illan minden fontolása.
Apemantus jő.
Ember megint? Vész rá!
Hogy még valóm, az emberszivtelenség (Ás.)
Betegje, éhes! – Köz anyánk, kinek
Megmérhetetlen méhe s keble mindent
Hord és etet; ki szintazon anyagból,
Melyből fiad van gyurva, a gőgös ember,
Szülsz fekete varangyot, kék kigyót,
Arany gyikot, szemtelen mérges csúszót,
S több szörnyt a felhőbodros ég alatt,
Hol Phoebus éltető tüze sugárzik:
Annak, ki minden emberfiat útál,
Nyujts bő öledből egy rossz gyökeret!
Száritsd ki dús, fogékony méhedet,
Hogy ne teremjen több hálátlan embert!
Ellj’ medve-, farkas-, sárkány-, tigriskölyköt,
Új szörnyeket, minőket föltekintő
Orczád a márvány laknak oda fen még
Nem mutatott! – Gyökér?! Oh hála érte! –
Szikkaszd ki zsírodat: szőlőt, mezőt,
Miből – hálátlan ember! – tiszta lelkét
Úgy keni édes korty- s kövér falattal,
Hogy tova illan minden fontolása.
Apemantus jő.
Ember megint? Vész rá!
APEMANTUS.
Mondják, utánzod módomat s úgy élsz.
| Ide utaltak. |
TIMON.
Mert nincs kutyád, hogy azt utánzanám.
Sorvadj el!
Mert nincs kutyád, hogy azt utánzanám.
Sorvadj el!
APEMANTUS.
Ez benned csupán
Megfertezett természet, férfiatlan
Bubánat, a sorsváltozás szülöttje.
Miért ez ásó? e hely? e raböltöny?
E keserves arcz? Lám, hizelgőid hadja
Selyembe’ jár, boroz, kényén hever,
Kóros, szagos rimát ölel, s feledte,
Hogy Tímon élt is. Meg ne gyalázd ez erdőt,
Hogy benne gáncsosként ravaszkodol.
Légy most hizelgő, s próbálj boldogulni
Avval, mi tönkre tett: hajts térdet úgy,
Hogy a kinek hódolsz, csupa lehével
Fújja le kucsmád’; fő vétkét magasztald
S nevezd dicsőnek. Így bántak veled;
S te, mint köszöngető pinczér, füleltél
Bármely czudarra, a ki jött. Helyes, hogy
Te légy a gaz most. Lenne újra pénzed:
Gazoknak adnád. Képem’ ne viseld.
Ez benned csupán
Megfertezett természet, férfiatlan
Bubánat, a sorsváltozás szülöttje.
Miért ez ásó? e hely? e raböltöny?
E keserves arcz? Lám, hizelgőid hadja
Selyembe’ jár, boroz, kényén hever,
Kóros, szagos rimát ölel, s feledte,
Hogy Tímon élt is. Meg ne gyalázd ez erdőt,
Hogy benne gáncsosként ravaszkodol.
Légy most hizelgő, s próbálj boldogulni
Avval, mi tönkre tett: hajts térdet úgy,
Hogy a kinek hódolsz, csupa lehével
Fújja le kucsmád’; fő vétkét magasztald
S nevezd dicsőnek. Így bántak veled;
S te, mint köszöngető pinczér, füleltél
Bármely czudarra, a ki jött. Helyes, hogy
Te légy a gaz most. Lenne újra pénzed:
Gazoknak adnád. Képem’ ne viseld.
TIMON.
Képed’ viselve, elvetném magam’!
Képed’ viselve, elvetném magam’!
APEMANTUS.
Magadét viselve, voltál elvetendő.
Sokáig őrült, most bolond! Hiszed tán,
Hogy a fagyos szél, zajgó inasod,
Megmelegíti inged’? hogy e nyirkos
(Sasnál idősebb) fák sarkadba’ járnak
S ugornak intésedre? hogy a jéggel
Szegett patak: reggeli csömörödnek
Korhelyleves, a dáridó után?
E lényeket, mik bősz ég ellenére
Csupaszon élnek, házatlan, mezetlen
Törzsük kitéve – természetszerűn –
Az elemek harczának: kérd fel őket,
Hízelgjenek; s meglátod –
Magadét viselve, voltál elvetendő.
Sokáig őrült, most bolond! Hiszed tán,
Hogy a fagyos szél, zajgó inasod,
Megmelegíti inged’? hogy e nyirkos
(Sasnál idősebb) fák sarkadba’ járnak
S ugornak intésedre? hogy a jéggel
Szegett patak: reggeli csömörödnek
Korhelyleves, a dáridó után?
E lényeket, mik bősz ég ellenére
Csupaszon élnek, házatlan, mezetlen
Törzsük kitéve – természetszerűn –
Az elemek harczának: kérd fel őket,
Hízelgjenek; s meglátod –
TIMON.
Menj.
| Hogy bolond vagy. |
APEMANTUS.
Jobb szeretlek most, mint bármikor.
Jobb szeretlek most, mint bármikor.
TIMON.
S én jobb gyülöllek.
S én jobb gyülöllek.
APEMANTUS.
| Miért? |
TIMON.
| Nyomornak hízelgsz. |
APEMANTUS.
Csak nyomorúltnak mondlak, nem hizelgek.
Csak nyomorúltnak mondlak, nem hizelgek.
TIMON.
Mért jársz utánnam?
Mért jársz utánnam?
APEMANTUS.
| Hogy boszantsalak. |
TIMON.
Hitvány szokott úgy tenni, vagy bolond.
Jól esik az neked?
Hitvány szokott úgy tenni, vagy bolond.
Jól esik az neked?
APEMANTUS.
| Hát! |
TIMON.
| Mi! Gaz is vagy? |
APEMANTUS.
Ha e hideg, zord színt azért viselnéd,
Hogy dölyfödet fenyítsd, jó vón’; de téged
A kényszerűség hajt: koldus ne volnál,
Világfi lennél. Önkéntes nyomor
Bizonytalan fényt túlél, díja megvan:
Ez, egyre töltezik, de sohse teljes;
Az, vágyatelt. A legjobb módu, ha
Elégületlen, léte kín s zavar,
Rosszabb a legrosszabbnál, ki elégült.
Kivánj halált, mert nyomorú vagy.
Ha e hideg, zord színt azért viselnéd,
Hogy dölyfödet fenyítsd, jó vón’; de téged
A kényszerűség hajt: koldus ne volnál,
Világfi lennél. Önkéntes nyomor
Bizonytalan fényt túlél, díja megvan:
Ez, egyre töltezik, de sohse teljes;
Az, vágyatelt. A legjobb módu, ha
Elégületlen, léte kín s zavar,
Rosszabb a legrosszabbnál, ki elégült.
Kivánj halált, mert nyomorú vagy.
TIMON.
Nem, mert te mondod, ki még nyomorúbb vagy.
Rab vagy, a kit Fortúna puha karja
Kegyelve nem ölelt, sőt ebnek alkotott.
Ha, mint mi, első pólyán kezdve, hágod
Az élv fokait, melyekkel rövid éltünk
Kinálja azt, ki bátran inthet a tűrő
Szolgáknak: a köz dőzsben elmerűlsz;
A kéj sok ágyán szórod ifjúságod’;
Sohsem tanúlod meg a bölcseség
Fagyos szabályit; csak az édes zsákmányt
Hajtod magad előtt. De én, kinek
Czukrászomúl állt a világ; kit ember-
Száj, nyelv, szem, szív nagyobb mértékbe’ szolgált,
Mint használhattam; s az a számtalan,
Ki, mint levél a tölgyfát, elborított,
Egy télrohamra ágáról lehullt,
És ott hagyott mezítelen, kitéve
Minden szilaj viharnak: én e súlyt
(Ki csupa jobbat éltem) nehezellem.
Te szenvedésen kezdted, az idő
Megedze. Mért gyülölnéd te az embert?
Neked sohsem hizelkedtek. Mit adtál?
Ha átkozódol, átkozd tenapádat,
Szegény csavargót, ki egy koldusasszony
Ojtója lett s kínjába’ tákolt össze,
Te született bitang. El! takarodjál!
Ha nem születtél volna legroszabbnak,
Gaz és hizelgő lesz vala belőled.
Nem, mert te mondod, ki még nyomorúbb vagy.
Rab vagy, a kit Fortúna puha karja
Kegyelve nem ölelt, sőt ebnek alkotott.
Ha, mint mi, első pólyán kezdve, hágod
Az élv fokait, melyekkel rövid éltünk
Kinálja azt, ki bátran inthet a tűrő
Szolgáknak: a köz dőzsben elmerűlsz;
A kéj sok ágyán szórod ifjúságod’;
Sohsem tanúlod meg a bölcseség
Fagyos szabályit; csak az édes zsákmányt
Hajtod magad előtt. De én, kinek
Czukrászomúl állt a világ; kit ember-
Száj, nyelv, szem, szív nagyobb mértékbe’ szolgált,
Mint használhattam; s az a számtalan,
Ki, mint levél a tölgyfát, elborított,
Egy télrohamra ágáról lehullt,
És ott hagyott mezítelen, kitéve
Minden szilaj viharnak: én e súlyt
(Ki csupa jobbat éltem) nehezellem.
Te szenvedésen kezdted, az idő
Megedze. Mért gyülölnéd te az embert?
Neked sohsem hizelkedtek. Mit adtál?
Ha átkozódol, átkozd tenapádat,
Szegény csavargót, ki egy koldusasszony
Ojtója lett s kínjába’ tákolt össze,
Te született bitang. El! takarodjál!
Ha nem születtél volna legroszabbnak,
Gaz és hizelgő lesz vala belőled.
APEMANTUS.
Még büszke vagy?
Még büszke vagy?
TIMON.
| Hogy nem vagyok te. |
APEMANTUS.
Hogy nem valék tékozló.
| Én, |
TIMON.
Volt vagyonom ha mind beléd szorúlna,
Megengedném, hogy fölakaszd. – Eredj. –
Bár vón’ Athénnak minden élte ebben!
| Én, hogy az vagyok. |
Megengedném, hogy fölakaszd. – Eredj. –
Bár vón’ Athénnak minden élte ebben!
| Befalnám, így. | (Gyökeret eszik.) |
APEMANTUS.
Ne; lakmád’ megjavítom.
Ne; lakmád’ megjavítom.
| (Nyújt neki valamit.) |
TIMON.
Előbb javítsd meg társaságomat:
Hordd el magad’.
Előbb javítsd meg társaságomat:
Hordd el magad’.
APEMANTUS.
Javítom az enyémet,
Ha nincs meg a tiéd.
Javítom az enyémet,
Ha nincs meg a tiéd.
TIMON.
Csak foltozás. Kivánom legalább.
| Az nem javítás, |
APEMANTUS.
Kivánsz Athénnak?
| Mit |
TIMON.
Megmondhatod, hogy aranyom van. Im!
| Forgószélbe’ téged. |
APEMANTUS.
Aranynak itt nincs haszna.
Aranynak itt nincs haszna.
TIMON.
Mert alszik, és nem bérlik ártalomra.
| Sőt a legjobb: |
APEMANTUS.
Hol fekszel éjjel, Tímon?
Hol fekszel éjjel, Tímon?
TIMON.
A mi fölöttem van. Te nappal hol etetsz?
| Az alatt, |
APEMANTUS.
A hol gyomrom eleségre akad, vagy inkább, a hol elköltöm.
A hol gyomrom eleségre akad, vagy inkább, a hol elköltöm.
TIMON.
Ha a méreg szavamat fogadná s tudná szándékomat!
Ha a méreg szavamat fogadná s tudná szándékomat!
APEMANTUS.
Ugyan hova indítanád?
Ugyan hova indítanád?
TIMON.
Étkeid fűszerezésére.
Étkeid fűszerezésére.
APEMANTUS.
Sohsem ismerted az emberiség középszerét, csak szélső két végét. Míg aranyos ruhádban és illataid között éltél, túlságos finnyásságodért gúnyoltak; rongyaidban semmitsem tudsz erről, sőt ellenkezője miatt állsz megvetésben. Nesze egy naspolya: edd meg.
Sohsem ismerted az emberiség középszerét, csak szélső két végét. Míg aranyos ruhádban és illataid között éltél, túlságos finnyásságodért gúnyoltak; rongyaidban semmitsem tudsz erről, sőt ellenkezője miatt állsz megvetésben. Nesze egy naspolya: edd meg.
TIMON.
A mit utálok, abból nem eszem.
A mit utálok, abból nem eszem.
APEMANTUS.
Hát utálod a naspolyát?
Hát utálod a naspolyát?
TIMON.
Hogyne! Pedig te is naspolyaképű vagy.
Hogyne! Pedig te is naspolyaképű vagy.
APEMANTUS.
Ha korábban utáltad volna a naspolyaképű édesgetőket, most jobban szeretnéd tenmagadat. Láttál-e valaha olyan pazart, a kit vagyona elfogytával is szerettek?
Ha korábban utáltad volna a naspolyaképű édesgetőket, most jobban szeretnéd tenmagadat. Láttál-e valaha olyan pazart, a kit vagyona elfogytával is szerettek?
TIMON.
Láttál-e valaha olyant, a kit azon vagyon nélkül is szerettek, a melyet emlegetsz?
Láttál-e valaha olyant, a kit azon vagyon nélkül is szerettek, a melyet emlegetsz?
APEMANTUS.
Én olyan vagyok.
Én olyan vagyok.
TIMON.
Értelek: volt annyi vagyonod, hogy ebet tarthass.
Értelek: volt annyi vagyonod, hogy ebet tarthass.
APEMANTUS.
Vajjon leginkább mihez e világon hasonlíthatod hízelkedőidet?
Vajjon leginkább mihez e világon hasonlíthatod hízelkedőidet?
TIMON.
Leginkább a nőkhöz; a férfiak úgysem egyebek. hát te, Apemantus, mit csinálnál a világgal, ha rajtad állana?
Leginkább a nőkhöz; a férfiak úgysem egyebek. hát te, Apemantus, mit csinálnál a világgal, ha rajtad állana?
APEMANTUS.
A barmoknak adnám, hogy az emberektől meneküljek.
A barmoknak adnám, hogy az emberektől meneküljek.
TIMON.
Hát azt akarnád, hogy az emberekkel együtt magad is elpusztúlj s baromnak maradj a barmok között?
Hát azt akarnád, hogy az emberekkel együtt magad is elpusztúlj s baromnak maradj a barmok között?
APEMANTUS.
Azt én, Timon.
Azt én, Timon.
TIMON.
Baromi nagyravágyás. Adj’ az ég, hogy elérd. Ha oroszlán lennél, a róka rászedne; ha bárány lennél, a róka fölfalna; ha róka lennél, az oroszlán gyanakodnék rád, mihelyt a szamár netalán bevádolna; ha szamár lennél, léhaságod gyötörne, s folyvást csak azért élnél, hogy a farkas reggelije légy; ha farkas lennél, falánkságod bántana, s gyakran kellene életedet koczkáztatnod ebédedért; ha szarvorrú lennél, a dölyf és harag rontana meg, s tendühödnek esnél martalékúl; ha medve lennél, a ló ölne meg; ha ló lennél, a párducz ragadna meg; ha párducz lennél, egy testvér volnál az oroszlánnal s rokoni pettyeid ítélnének halálra: a félrevonulás volna minden biztosságod, a távollét védelmed. Micsoda barom lehetnél, hogy más baromnak ne volnál alávetve? s micsoda barom vagy máris, hogy az átváltozásban károdat nem látod?
Baromi nagyravágyás. Adj’ az ég, hogy elérd. Ha oroszlán lennél, a róka rászedne; ha bárány lennél, a róka fölfalna; ha róka lennél, az oroszlán gyanakodnék rád, mihelyt a szamár netalán bevádolna; ha szamár lennél, léhaságod gyötörne, s folyvást csak azért élnél, hogy a farkas reggelije légy; ha farkas lennél, falánkságod bántana, s gyakran kellene életedet koczkáztatnod ebédedért; ha szarvorrú lennél, a dölyf és harag rontana meg, s tendühödnek esnél martalékúl; ha medve lennél, a ló ölne meg; ha ló lennél, a párducz ragadna meg; ha párducz lennél, egy testvér volnál az oroszlánnal s rokoni pettyeid ítélnének halálra: a félrevonulás volna minden biztosságod, a távollét védelmed. Micsoda barom lehetnél, hogy más baromnak ne volnál alávetve? s micsoda barom vagy máris, hogy az átváltozásban károdat nem látod?
APEMANTUS.
Ha tetszhetnél nekem szavaiddal, ezúttal eltaláltad volna: az athéni köztársaság vadas erdő lett.
Ha tetszhetnél nekem szavaiddal, ezúttal eltaláltad volna: az athéni köztársaság vadas erdő lett.
TIMON.
Hát a szamár hogy törte be a falat, hogy te a városon kívül vagy?
Hát a szamár hogy törte be a falat, hogy te a városon kívül vagy?
APEMANTUS.
Amott jön egy költő meg egy festész. A társaság döge szálljon rád! Félek megkapni, és helyet adok. Ha nem tudok egyebet tenni, újra meglátogatlak.
Amott jön egy költő meg egy festész. A társaság döge szálljon rád! Félek megkapni, és helyet adok. Ha nem tudok egyebet tenni, újra meglátogatlak.
TIMON.
Ha rajtad kívül semmi élő lény se lesz többé, szívesen látlak. Inkább koldús kutyája lennék, semmint Apemantus.
Ha rajtad kívül semmi élő lény se lesz többé, szívesen látlak. Inkább koldús kutyája lennék, semmint Apemantus.
APEMANTUS.
A hány bolond él, mindnek csúcsa vagy.
A hány bolond él, mindnek csúcsa vagy.
TIMON.
Bár tisztább volnál, hogy leköpjelek.
Bár tisztább volnál, hogy leköpjelek.
APEMANTUS.
Dögvész reád, te még átokra is rossz!
Dögvész reád, te még átokra is rossz!
TIMON.
Melletted tiszta a legpiszkosabb.
Melletted tiszta a legpiszkosabb.
APEMANTUS.
Nincs egyéb poklosság, csak szavad.
Nincs egyéb poklosság, csak szavad.
TIMON.
Mikor nevezlek,
Ütnélek; ám befertőzném kezem’.
Mikor nevezlek,
Ütnélek; ám befertőzném kezem’.
APEMANTUS.
Bár elrohaszthatnám nyelvemmel azt.
Bár elrohaszthatnám nyelvemmel azt.
TIMON.
Lódulj, rühes kutyának ivadéka!
Megöl a düh, hogy élsz; elájulok, ha látlak.
Lódulj, rühes kutyának ivadéka!
Megöl a düh, hogy élsz; elájulok, ha látlak.
APEMANTUS.
Pukkadj meg!
Pukkadj meg!
TIMON.
| Alkalmatlan czudar, el! |
| Követ restellek vesztegetni rád. | (Követ vág belé.) |
APEMANTUS.
Te marha!
Te marha!
TIMON.
| Te rabszolga! |
APEMANTUS.
| Te varangy! |
TIMON.
Gaz, gaz, gaz!
(Apemantus hátrál, mintha menne.)
Álnok világnak betege vagyok,
S csak a mi épen kell, azt szeretem.
Készítsd meg immár, Tímon, sírodat,
S feküdj’, hol kőd’ a tenger könnyü habja
Folyvást locsolja; írd meg síri versed’,
Hogy, halva, mások életét nevessed.
Dicsően elválasztó! tiszta nászágy
Fényes befertezője! hősi Mars!
Örök ifju, kedves, fínom, fürge kérő,
Kinek pirjától menten olvad a hó
Diána szent ölében! látható
Isten, ki két lehetlent egyesít, úgy,
Hogy csókolódzanak! a ki bármi nyelven
Szólsz, bármi czélra! próbaköve szívnek!
Ember-rabod, véld, föllázadt; s erőddel
Döntsd pusztitó viszályba: hogy a barmok
Birják egész világot!
Gaz, gaz, gaz!
(Apemantus hátrál, mintha menne.)
Álnok világnak betege vagyok,
S csak a mi épen kell, azt szeretem.
Készítsd meg immár, Tímon, sírodat,
S feküdj’, hol kőd’ a tenger könnyü habja
Folyvást locsolja; írd meg síri versed’,
Hogy, halva, mások életét nevessed.
| Édes királyölő! apát s fiút | (Az aranyat nézdelve.) |
Fényes befertezője! hősi Mars!
Örök ifju, kedves, fínom, fürge kérő,
Kinek pirjától menten olvad a hó
Diána szent ölében! látható
Isten, ki két lehetlent egyesít, úgy,
Hogy csókolódzanak! a ki bármi nyelven
Szólsz, bármi czélra! próbaköve szívnek!
Ember-rabod, véld, föllázadt; s erőddel
Döntsd pusztitó viszályba: hogy a barmok
Birják egész világot!
APEMANTUS.
De csak, ha meghalok. – Hogy aranyod van,
Elmondom. Majd csődülnek!
| Legyen úgy; |
Elmondom. Majd csődülnek!
TIMON.
| Ide? |
APEMANTUS.
| Hát. |
TIMON.
A hátad’!
A hátad’!
APEMANTUS.
| Élj, s kedveld inségedet! |
TIMON.
Meg emberféle? – Tímon, falj, s utáld.
Tolvajok jönnek.
| Élj így soká, s úgy halj meg! – Kész – vagyok. | (Apemantus el.) |
Tolvajok jönnek.
1. TOLVAJ.
Honnan lehetne aranya? Valami nyomorú töredék lesz, valami csekély morzsa, maradékából. Hisz épen az arany hiánya s barátjai elpártolása ejtette búskomorságba.
Honnan lehetne aranya? Valami nyomorú töredék lesz, valami csekély morzsa, maradékából. Hisz épen az arany hiánya s barátjai elpártolása ejtette búskomorságba.
2. TOLVAJ.
Azt hírlelik, halommal van kincse.
Azt hírlelik, halommal van kincse.
3. TOLVAJ.
Menjünk rá. Ha nem törődik vele, könnyű szerrel id’adja. De ha fukarul tartogatja, hogy kapjuk meg?
Menjünk rá. Ha nem törődik vele, könnyű szerrel id’adja. De ha fukarul tartogatja, hogy kapjuk meg?
2. TOLVAJ.
Igaz a! Mert nem hordja magával, el van dugva.
Igaz a! Mert nem hordja magával, el van dugva.
1. TOLVAJ.
Nem ő az?
Nem ő az?
MIND.
Hol?
Hol?
2. TOLVAJ.
Úgy írták le.
Úgy írták le.
3. TOLVAJ.
Ő. Ismerem.
Ő. Ismerem.
MIND.
Üdvöz légy, Timon.
Üdvöz légy, Timon.
TIMON.
No, tolvajok?
No, tolvajok?
MIND.
Katonák, nem tolvajok.
Katonák, nem tolvajok.
TIMON.
Mindakettő; s asszonyi állatok szülöttjei.
Mindakettő; s asszonyi állatok szülöttjei.
MIND.
Nem vagyunk mi tolvajok, csakhogy nagy a szükségünk.
Nem vagyunk mi tolvajok, csakhogy nagy a szükségünk.
TIMON.
A legnagyobb, hogy nagyon kell a hús.
Szükséges az? Im, gyöke van a földnek;
Mértföldnyi körben száz forrás bugyog;
A tölgyfa makkot hord, a csipke vérbogyót;
Jó házinőnk, természet, bőven tálal
Minden bokorban. Szükség! Van-e szükség?
A legnagyobb, hogy nagyon kell a hús.
Szükséges az? Im, gyöke van a földnek;
Mértföldnyi körben száz forrás bugyog;
A tölgyfa makkot hord, a csipke vérbogyót;
Jó házinőnk, természet, bőven tálal
Minden bokorban. Szükség! Van-e szükség?
1. TOLVAJ.
Nem élhetünk füvön, szemen, vizen,
Mint a barom, madár, hal.
Nem élhetünk füvön, szemen, vizen,
Mint a barom, madár, hal.
TOLVAJ.
Madáron és halon; embert kell falnotok.
De köszönettel veszem, hogy ti nyiltan
Loptok, nem bújva holmi szent alakba:
Mert engedélyes űzletek lopása
Határtalan. Rongy tolvajnép, ne, pénz!
Menj, szídd a fürt csipős vérét, mig hév láz
Véredet habbá főzi, s a kötéltől
Így menekülsz. Az orvosban ne bizzál:
Óvszere méreg, s többet öl, mint te rabolsz.
Vagyont is, éltet is pusztíts; gonoszkodj’,
Bevallva, hogy napszámba teszed azt.
Példázom a tolvajlást; tolvaj a nap,
S vonzása a tág tengert fosztogatja;
Fő tolvaj a hold, a naptól cseni
Halvány világát; a tenger hig árja
Tolvaj, sós könynyé olvasztván a holdat;
Tolvaj a föld, a köz ganéjbul orzott
Trágyával éltet és szül. Tolvaj minden
Törvény, neked fék s ostor, nyers erejével
Lop szabadon. Ne szeresd egy a mást; el!
Egymást rabold. Ne, még arany, ne! Késelj!
A kit találsz, mint tolvaj. Menj Athénba,
Törd fel a boltokat! Semmit se lophatsz,
Mit tolvaj ne veszítne. A lopást
Ne hagyd el a miatt, hogy ezt adom;
És téged is arany rontson meg! Ámen.
| Sem a barmon, |
De köszönettel veszem, hogy ti nyiltan
Loptok, nem bújva holmi szent alakba:
Mert engedélyes űzletek lopása
Határtalan. Rongy tolvajnép, ne, pénz!
Menj, szídd a fürt csipős vérét, mig hév láz
Véredet habbá főzi, s a kötéltől
Így menekülsz. Az orvosban ne bizzál:
Óvszere méreg, s többet öl, mint te rabolsz.
Vagyont is, éltet is pusztíts; gonoszkodj’,
Bevallva, hogy napszámba teszed azt.
Példázom a tolvajlást; tolvaj a nap,
S vonzása a tág tengert fosztogatja;
Fő tolvaj a hold, a naptól cseni
Halvány világát; a tenger hig árja
Tolvaj, sós könynyé olvasztván a holdat;
Tolvaj a föld, a köz ganéjbul orzott
Trágyával éltet és szül. Tolvaj minden
Törvény, neked fék s ostor, nyers erejével
Lop szabadon. Ne szeresd egy a mást; el!
Egymást rabold. Ne, még arany, ne! Késelj!
A kit találsz, mint tolvaj. Menj Athénba,
Törd fel a boltokat! Semmit se lophatsz,
Mit tolvaj ne veszítne. A lopást
Ne hagyd el a miatt, hogy ezt adom;
És téged is arany rontson meg! Ámen.
| (Odujába vonúl.) |
)
3. TOLVAJ.
Szinte visszaigézett engem a mesterségemtől, a mint rá bátorított.
Szinte visszaigézett engem a mesterségemtől, a mint rá bátorított.
1. TOLVAJ.
Azért tanácsolt így, mert rossz indulattal van az emberek iránt, nem pedig, hogy titkos művészetünkben boldogúljunk.
Azért tanácsolt így, mert rossz indulattal van az emberek iránt, nem pedig, hogy titkos művészetünkben boldogúljunk.
2. TOLVAJ.
Én hiszek neki, mint ellenségnek, s fölhagyok üzletemmel.
Én hiszek neki, mint ellenségnek, s fölhagyok üzletemmel.
1. TOLVAJ.
Flavius jő.
| Előbb hadd legyen béke Athénban. Nincs az a nyomorúságos idő, hogy az ember ne lehessen becsületes. | (A Tolvajok el.) |
FLAVIUS.
Oh egek!
Az a lenézett, roskadt lény a gazdám?
Úgy megfogyott? olyan szükölködő?
Oh gonoszul megszolgált jóltevés
Emléke és csodája! Hogy lerontá
Kétségbesett nélkűlözés, diszét!
Van-é a földön aljasb oly barátnál,
Ki a nemesnek szégyengödröt áskál?
Mi szépen egyez e kor szerivel,
Hogy ellenünket is szeretni kell!
Jobb szeretem s áhítom, a ki kárt
Kiván nekem, mint a ki titkon árt. –
Szemébe tüntem. Fölfedem neki
Őszinte búmat, s őt, mint uramat,
Szolgálom, a mig élek. – Drága gazdám!
Timon előjön odvából.
Oh egek!
Az a lenézett, roskadt lény a gazdám?
Úgy megfogyott? olyan szükölködő?
Oh gonoszul megszolgált jóltevés
Emléke és csodája! Hogy lerontá
Kétségbesett nélkűlözés, diszét!
Van-é a földön aljasb oly barátnál,
Ki a nemesnek szégyengödröt áskál?
Mi szépen egyez e kor szerivel,
Hogy ellenünket is szeretni kell!
Jobb szeretem s áhítom, a ki kárt
Kiván nekem, mint a ki titkon árt. –
Szemébe tüntem. Fölfedem neki
Őszinte búmat, s őt, mint uramat,
Szolgálom, a mig élek. – Drága gazdám!
Timon előjön odvából.
)
TIMON.
Félre! Ki vagy?
Félre! Ki vagy?
FLAVIUS.
| Uram, hát elfeledtél? |
TIMON.
Mér’ kérded? Elfeledtem minden embert;
S ha magad’ annak vallod, téged is.
Mér’ kérded? Elfeledtem minden embert;
S ha magad’ annak vallod, téged is.
FLAVIUS.
Szegény hű szolgád.
Szegény hű szolgád.
TIMON.
Hű énkörűlem nem volt; csupa gaz volt,
A kit tartottam, s gazt szolgált ebédnél.
| Úgy hát nem ismerlek. |
A kit tartottam, s gazt szolgált ebédnél.
FLAVIUS.
Az istenek tanúim, hogy szegény cseléd
Nem szenvedett még igazabb keservet
Bukott uráért, mint szemem teérted.
Az istenek tanúim, hogy szegény cseléd
Nem szenvedett még igazabb keservet
Bukott uráért, mint szemem teérted.
TIMON.
Mi! sirsz? – Idébb jer. Így tehát szeretlek,
Mert nő vagy, a kő férfit megtagadva,
Kit nem könyeztet, csak kéj s nevetés.
A részvét elaludt. Csodás idő:
Ha sír, se síró, ámde nevető.
Mi! sirsz? – Idébb jer. Így tehát szeretlek,
Mert nő vagy, a kő férfit megtagadva,
Kit nem könyeztet, csak kéj s nevetés.
A részvét elaludt. Csodás idő:
Ha sír, se síró, ámde nevető.
FLAVIUS.
Könyörgök, ismerj, jó uram, fogadd el
Fájdalmamat, s mig tart e kis vagyon,
Tarts meg cselédedül.
Könyörgök, ismerj, jó uram, fogadd el
Fájdalmamat, s mig tart e kis vagyon,
Tarts meg cselédedül.
TIMON.
Cselédem volt, s most oly vigasztaló?
Veszélyes elmém szinte beleőrül.
Hadd lássam arczod’. Csakugyan ez ember
Asszony szülöttje.
Bocsánat, örökjózan istenek,
Hogy hirtelen mindenkit elitéltem!
Van még becsűletes ember. Értsetek meg:
Csak egy; könyörgök, nem több; s az: cseléd.
Szerettem vón’ gyülölni minden embert,
S te magadat kiváltád; de kivűled
Mind sújtom átkaimmal.
Becsűletesbnek nézlek, mint okosnak:
Mert hogyha nyomsz s elárulsz, könnyü szerrel
Kaphattál volna más szolgálatot,
Mert sok az első úr nyakán keresztül
Jut másodikhoz. De szólj igazat
(Mert kétkedem, bár bizonyos vagyok),
Nem ravasz-é, nem kapzsi szívességed,
Sőt uzsorás? mint osztogat a gazdag,
Várván, hogy egyért húsz jár vissza néki?
| Ily hű s igaz |
Veszélyes elmém szinte beleőrül.
Hadd lássam arczod’. Csakugyan ez ember
Asszony szülöttje.
Bocsánat, örökjózan istenek,
Hogy hirtelen mindenkit elitéltem!
Van még becsűletes ember. Értsetek meg:
Csak egy; könyörgök, nem több; s az: cseléd.
Szerettem vón’ gyülölni minden embert,
S te magadat kiváltád; de kivűled
Mind sújtom átkaimmal.
Becsűletesbnek nézlek, mint okosnak:
Mert hogyha nyomsz s elárulsz, könnyü szerrel
Kaphattál volna más szolgálatot,
Mert sok az első úr nyakán keresztül
Jut másodikhoz. De szólj igazat
(Mert kétkedem, bár bizonyos vagyok),
Nem ravasz-é, nem kapzsi szívességed,
Sőt uzsorás? mint osztogat a gazdag,
Várván, hogy egyért húsz jár vissza néki?
FLAVIUS.
Nem, drága gazdám, kinek kebelébe
– Elkésve, hajh! – ült kétség és gyanú.
Csalfa időtől féltél vón’ a jóban!
Menten gyanú kél, hol a kincs fogyóban.
Tanúm az ég, hogy a mit mutatok,
Csak szeretet, kötély és buzgalom
Irántad, óh páratlan, s életed
S élelmed gondja; s hidd el, uram édes,
Hogy bármi jót, mi most avagy jövőben
Érhet, od’adnék az egy óhajért:
Bár újra lenne kincsed és hatalmad,
Hogy gazdagságodban leljek jutalmat.
Nem, drága gazdám, kinek kebelébe
– Elkésve, hajh! – ült kétség és gyanú.
Csalfa időtől féltél vón’ a jóban!
Menten gyanú kél, hol a kincs fogyóban.
Tanúm az ég, hogy a mit mutatok,
Csak szeretet, kötély és buzgalom
Irántad, óh páratlan, s életed
S élelmed gondja; s hidd el, uram édes,
Hogy bármi jót, mi most avagy jövőben
Érhet, od’adnék az egy óhajért:
Bár újra lenne kincsed és hatalmad,
Hogy gazdagságodban leljek jutalmat.
TIMON.
Lám, úgy van. Egyetlen becsületes,
Ne, fogd: az istenek küldik neked
E kincset inségemből. Menj, légy dús, szerencsés;
De kikötöm: ne szállj meg emberek közt;
Átkozd, utáld mind; senkinek se adj,
S mig éh a koldus csontján hust se hagy,
Föl ne segítsd; mit emberektül elvonsz,
Vesd a kutyáknak; börtön nyelje mind,
Adósság szívja; legyen égett erdő,
És csalfa vérét nyalja minden fertő! –
Isten veled, hát, s boldogulj.
Lám, úgy van. Egyetlen becsületes,
Ne, fogd: az istenek küldik neked
E kincset inségemből. Menj, légy dús, szerencsés;
De kikötöm: ne szállj meg emberek közt;
Átkozd, utáld mind; senkinek se adj,
S mig éh a koldus csontján hust se hagy,
Föl ne segítsd; mit emberektül elvonsz,
Vesd a kutyáknak; börtön nyelje mind,
Adósság szívja; legyen égett erdő,
És csalfa vérét nyalja minden fertő! –
Isten veled, hát, s boldogulj.
FLAVIUS.
Vigaszodul!
| Oh hagyj itt, |
TIMON.
Eredj, ha bánt az átok;
Szökjél az áldás ótalma alatt.
Embert ne láss, meg én se lássalak.
Eredj, ha bánt az átok;
Szökjél az áldás ótalma alatt.
Embert ne láss, meg én se lássalak.
| (Különfelé távoznak.) |
