VI. SZÍN.
Pihenjetek; mint rómaiak vivánk,
Barátim; balgák nem valánk a téren
S hátrálva nem gyávák. Higyétek el,
Hogy új harcz lesz. A midőn csatáztunk,
A szél koronkint elhozá barátink
Zaját mihozzánk. Róma isteni
Segítsék őket, mint saját magunkat,
Hogy, seregünk ha vígan összejő,
Követ jön.
Hálásan áldozzunk nekik. – Mi újság?
A corioli polgárság kitört,
S megütközött Titussal s Marciussal.
Sánczunkhoz visszanyomták embereinket,
S én eljövék.
Tán igazat beszélsz,
De nem beszélsz jól. Mennyi ideje?
Egy órájánál több, uram.
Nincs egy mértföldre; nem régen doboltak.
Egy óra kell egy mértfölhöz neked,
Hogy ily későn jősz?
Megrohantak a volszk |
Nehány mértföldet. E nélkül, uram, rég
Itt lettem volna.
Marcius jön.
Ki ez itten? olyan, |
Hasonlít Marciushoz, és én igy őt
Előbb is láttam már.
Későn jövök? |
A pásztor nem tudhatja jobban a síp
S a mennydörgés különbségét, miként
Én Marcius s más emberek szaváét.
Későn jövök?
Későn, ha a magad |
Oh hadd öleljelek meg olyan ép
Karokkal, mint midőn megházasodtam,
S gyertyák kisértek ágyba.
Hősvirág! |
Mint olyan ember, ki ítéletet tart,
Egyet kivégeztet, mást számkiűz.
Fenyít, kegyelmez, szabadon bocsát.
Úgy tartja Coriolit városunk
Nevében, min hízelgő agarat
A pórázon, mit úgy húz, mint akarja.
Hol a rabszolga, a ki mondta, hogy
A sánczokhoz hajtottak bennetek?
Hol van? híjátok őt ide.
Hagyd magára, |
A söpredék – hah, és nekik tribun kell! –
Egér macskától nem fut úgy, miként ők
Futottak a még nálok is silányabb
Alávalóktól.
És hogy győztetek?
Nem érünk rá ezt elbeszélni. Hol van
Az ellenség? tiétek már a harcztér?
Ha nem, tegyétek azzá.
Marcius, |
Hátráltunk, hogy kilessük a sikert,
Hol seregök? tudjátok merre állnak
Legjobbjaik?
Az antiumiak
Tudtomra az elősort képezik, mint
Java nép, Aufidius vezérletében,
A ki reményeiknek szíve.
Kérlek |
Együtt kiontott vérre és baráti
Eskünkre: állíts engem egyenest
Aufidius és vitézei elé,
S ne hadd elcsúszni a jelent… A lég
Teljék meg rögtön kard- és kopja-zajjal,
S használjuk a perczet.
Jobban szeretném, |
Bebalzsamozni; de soh’ sem merék
Kivánatidnak ellenállni. Válaszsz
Magadnak társakat.
Csak a ki kész rá, |
– S ebben kétkedni vétek – a kinek
E festék tetszik, mely engem bemázolt,
Ki inkább létét veszti, mint hirét, ki
Hősleg hal inkább, hogy sem rútul éljen,
S honát magánál többre becsüli:
Ki így itél, ha egy vagy szám szerint sok,
Intsen kezével, szándékát tudatni,
S kövesse Marciust.
Mindnyájan örvendve kiáltanak föl, kardjaikkal hadonáznak, fölemelik őt karjaikon, s hajigálják süvegeiket.
Mindnyájan hát? egy karddá tesztek engem?
Ha ez nem tettetés, úgy melyitek
Nem ér négy volszkot? Hős Aufidius ellen
Egy szálig visztek oly kemény paizst,
Mint a magáé. Valamennyeteknek
Köszönet, de most csak egy rész jön velem,
A többi más harczban vesz részt, a mint
Az ügy kivánja majd. Menjünk, ha tetszik;
A legkészebbeket válaszsza ki
Közűletek négy.
Menjünk, társaim, |
Megosztozunk mindenben véletek. | (Mind el.) |