III. SZÍN.
Terem ugyanott.
Király, Rosenkrantz és Guildenstern jönnek.
KIRÁLY.
Nem szeretem bolondságát; se oly
Bizton nem állunk, hogy bitangra hagyjuk.
Készüljetek hát: mindjár’ kiadom
A megbizót, el, Angliába véle!
E hon határa nem tűr oly veszélyes
Koczkáztatást, minővel fenyeget
Hóbortja minden órán.
Nem szeretem bolondságát; se oly
Bizton nem állunk, hogy bitangra hagyjuk.
Készüljetek hát: mindjár’ kiadom
A megbizót, el, Angliába véle!
E hon határa nem tűr oly veszélyes
Koczkáztatást, minővel fenyeget
Hóbortja minden órán.
GUILDENSTERN.
Szent, istenes gond az, megtartani
Épségben annyi sok, sok lelket, a mely
Fölséged által él s táplálkozik.
| Készülünk. |
Épségben annyi sok, sok lelket, a mely
Fölséged által él s táplálkozik.
ROSENKRANTZ.
Egyes, magán élet is köteles,
Az ész hatalma- s minden fegyverével,
Megóvni ártalomtul önmagát;
De sokkal inkább egy olyan lehellet,
Melynek javától ezrek élte függ.
Fölség lehunyta nem egyes halál:
Mint örvény rántja bé egész körét;
Hegycsúcson álló roppant nagy kerék az,
Melynek magas küllőin sok ezer
Kisebb tárgy bécsapva s kötve van;
Ha egyszer indul: minden függelék,
Apró kiséret, zúgva követi
A mély bukásba. Ha király sohajt,
Mindég az összes nép nyög arra jajt.
Egyes, magán élet is köteles,
Az ész hatalma- s minden fegyverével,
Megóvni ártalomtul önmagát;
De sokkal inkább egy olyan lehellet,
Melynek javától ezrek élte függ.
Fölség lehunyta nem egyes halál:
Mint örvény rántja bé egész körét;
Hegycsúcson álló roppant nagy kerék az,
Melynek magas küllőin sok ezer
Kisebb tárgy bécsapva s kötve van;
Ha egyszer indul: minden függelék,
Apró kiséret, zúgva követi
A mély bukásba. Ha király sohajt,
Mindég az összes nép nyög arra jajt.
KIRÁLY.
Övedzzetek hát e gyors útra, kérlek;
Mert lánczra verjük ezt a rettegést:
Nagyon szabad lábon jár.
Övedzzetek hát e gyors útra, kérlek;
Mert lánczra verjük ezt a rettegést:
Nagyon szabad lábon jár.
ROSENKRANTZ és GUILDENSTERN.
Sietünk.
(Rosenkrantz és Guildenstern el.)
Polonius jő.
Sietünk.
(Rosenkrantz és Guildenstern el.)
Polonius jő.
POLONIUS.
Most indul épen anyjához, uram.
Én elvonúlok a kárpit mögé
S kihallgatom. Tudom, megfeddi jól,
De mint fölséged mondta (s bölcs a mondás),
Kell más tanú is, az anyán kivül
– Mert részrehajlók természet szerint –
Hogy lesse a szót, így alkalmilag.
Jó éjt, királyom! bár tisztelkedem még
Fekvés előtt, s közlöm, ha mit tudok.
Most indul épen anyjához, uram.
Én elvonúlok a kárpit mögé
S kihallgatom. Tudom, megfeddi jól,
De mint fölséged mondta (s bölcs a mondás),
Kell más tanú is, az anyán kivül
– Mert részrehajlók természet szerint –
Hogy lesse a szót, így alkalmilag.
Jó éjt, királyom! bár tisztelkedem még
Fekvés előtt, s közlöm, ha mit tudok.
KIRÁLY.
Oh, rút az én bűnöm, s az égre büzlik!
Az eredendő átok űl azon:
Vérgyilkolás! – Könyörögni nem tudok;
S bár lenne hozzá kedv, mint akarat van,
Vétkem legyőzi a hév szándokot;
És mint kinek két sürgős dolga van,
Itt állva veszteg, hogy melyikbe fogjak,
Mindkettőt elhagyom. Mit! volna bár
Ez átkozott kéz kétszer ennyi vastag
A bátya-vértől: nincs elég eső
Az üdv egében, hogy fehérre mossa,
Mint a fehér hó? Mért van irgalom,
Ha nem, hogy a bűnt rontsa meg csupán?
S mi az imádság két malasztja, mint
Felfogni a bukót, és a bukottnak
Kegyelmet nyerni? Föl tehát, szemem!
A vétek elmúlt. Oh! de mily könyörgés
Szolgál javamra, helyzetem szerint?
„Bocsásd meg undok gyilkosságomat!” –
Az nem lehet; hisz’ most is birtokomban
Mind az, miért a vétket elkövettem:
Koronám, saját dicsvágyam, és királyném.
Nyerhet malasztot, ki bűnhöz tapad?
Mert e veszett világban aranyos
Kezű gonoszság félretol jogot,
S a vétek árán gyakran megveszi
Magát a törvényt! de nem úgy van ott fenn:
Ott nincs kibúvó; a tény ott igaz
Mivoltaként áll, s arra kényszerít,
Hogy szemtül-szembe állva bűneinkkel,
Valljuk be nyilván. És most? mi marad?
Kisértsd meg, a bűnbánat mit tehet:
Mit nem tehet az? Oh de mit tehet
Annak, ki bűnét bánni képtelen?
Oh szörnyű helyzet! Oh, szív, fekete,
Mint a halál! S te, oh lépen ragadt
Lélek, kit a verdés jobban lenyűgöz!
Oh égi kar, segélj! Próbát teszek:
Hajolj, merő térd; és te szív, aczél
Idegzeteddel, lágyulj oly puhára,
Mint a ma-szűlt csecsemő inai.
Hamlet jő.
| Köszönöm, kedves úr. | (Polonius el.) |
Az eredendő átok űl azon:
Vérgyilkolás! – Könyörögni nem tudok;
S bár lenne hozzá kedv, mint akarat van,
Vétkem legyőzi a hév szándokot;
És mint kinek két sürgős dolga van,
Itt állva veszteg, hogy melyikbe fogjak,
Mindkettőt elhagyom. Mit! volna bár
Ez átkozott kéz kétszer ennyi vastag
A bátya-vértől: nincs elég eső
Az üdv egében, hogy fehérre mossa,
Mint a fehér hó? Mért van irgalom,
Ha nem, hogy a bűnt rontsa meg csupán?
S mi az imádság két malasztja, mint
Felfogni a bukót, és a bukottnak
Kegyelmet nyerni? Föl tehát, szemem!
A vétek elmúlt. Oh! de mily könyörgés
Szolgál javamra, helyzetem szerint?
„Bocsásd meg undok gyilkosságomat!” –
Az nem lehet; hisz’ most is birtokomban
Mind az, miért a vétket elkövettem:
Koronám, saját dicsvágyam, és királyném.
Nyerhet malasztot, ki bűnhöz tapad?
Mert e veszett világban aranyos
Kezű gonoszság félretol jogot,
S a vétek árán gyakran megveszi
Magát a törvényt! de nem úgy van ott fenn:
Ott nincs kibúvó; a tény ott igaz
Mivoltaként áll, s arra kényszerít,
Hogy szemtül-szembe állva bűneinkkel,
Valljuk be nyilván. És most? mi marad?
Kisértsd meg, a bűnbánat mit tehet:
Mit nem tehet az? Oh de mit tehet
Annak, ki bűnét bánni képtelen?
Oh szörnyű helyzet! Oh, szív, fekete,
Mint a halál! S te, oh lépen ragadt
Lélek, kit a verdés jobban lenyűgöz!
Oh égi kar, segélj! Próbát teszek:
Hajolj, merő térd; és te szív, aczél
Idegzeteddel, lágyulj oly puhára,
Mint a ma-szűlt csecsemő inai.
| Még minden jóra válhat. | (Letérdel.) |
HAMLET.
Most megtehetném, top! imádkozik.
És, most teszem meg: – akkor mennybe mén.
Így állok én bosszút? – megfontolandó.
Atyámat egy gazember megöli,
S én, ez apának egyetlen fia,
Azt a gazembert mennyországba küldöm.
Hisz ez díj, jutalom, nem bosszuállás.
Ő az atyámat hízottan, kenyér
Elégségében ölte meg, midőn
Virágzott bűne, mint nyiló tavasz;
S ki tudja, Istennél egyéb, hogy áll
A számadása most? de emberi
Körülmények s gondolkozás szerint
Súlyos lehet. S én bosszút álltam-e
Ha rajt’ ütök, midőn tisztálja lelkét,
Midőn ama nagy útra kész, megért?
Nem.
Be, kard; tanulj te szörnyűbb markolást.
Majd részegen ha alszik, vagy dühöng,
Vagy vérparázna ágyán kéjeleg,
Koczkázik, esküdöz, s olyat csinál,
Min üdvösség zamatja semmi sincs:
Akkor bököm le, hogy két sarka égre
Kapáljon, s lelke légyen kárhozott,
S mint a pokol, hová megy, fekete.
De vár anyám; – te díjad’ megkapod:
A király fölkel és előbbre jő.
Most megtehetném, top! imádkozik.
És, most teszem meg: – akkor mennybe mén.
Így állok én bosszút? – megfontolandó.
Atyámat egy gazember megöli,
S én, ez apának egyetlen fia,
Azt a gazembert mennyországba küldöm.
Hisz ez díj, jutalom, nem bosszuállás.
Ő az atyámat hízottan, kenyér
Elégségében ölte meg, midőn
Virágzott bűne, mint nyiló tavasz;
S ki tudja, Istennél egyéb, hogy áll
A számadása most? de emberi
Körülmények s gondolkozás szerint
Súlyos lehet. S én bosszút álltam-e
Ha rajt’ ütök, midőn tisztálja lelkét,
Midőn ama nagy útra kész, megért?
Nem.
Be, kard; tanulj te szörnyűbb markolást.
Majd részegen ha alszik, vagy dühöng,
Vagy vérparázna ágyán kéjeleg,
Koczkázik, esküdöz, s olyat csinál,
Min üdvösség zamatja semmi sincs:
Akkor bököm le, hogy két sarka égre
Kapáljon, s lelke légyen kárhozott,
S mint a pokol, hová megy, fekete.
De vár anyám; – te díjad’ megkapod:
| E gyógyszer nyújtja csak beteg napod’. | (El.) |
)
KIRÁLY.
Fölszárnyal a szó, eszme lenn marad:
Fölszárnyal a szó, eszme lenn marad:
| Szó, eszme nélkül, mennybe sohse hat. | (El.) |
