IV. SZÍN.
Térség Dániában.
Fortinbras jő Haddal.
FORTINBRAS.
Menj, százados, köszöntsd a dán királyt
Nevemben, és mondd: engedelme folytán,
Igényli országán az átkelést
Fortinbras. A gyűlőhelyet tudod.
Ha ő felsége szólni vágy velünk,
Személyesen is hódolunk. Tudasd ezt.
Menj, százados, köszöntsd a dán királyt
Nevemben, és mondd: engedelme folytán,
Igényli országán az átkelést
Fortinbras. A gyűlőhelyet tudod.
Ha ő felsége szólni vágy velünk,
Személyesen is hódolunk. Tudasd ezt.
SZÁZADOS.
Fogom, királyfi.
Fogom, királyfi.
FORTINBRAS.
Hamlet, Rosenkrantz, Guildenstern stb. jönnek.
| Most előre, bízvást. |
| (Fortinbras és Hada el.) |
HAMLET.
Uram, ki népe ez?
Uram, ki népe ez?
SZÁZADOS.
Norvégiából jönnek, uram.
Norvégiából jönnek, uram.
HAMLET.
S mi czéllal, kérem?
S mi czéllal, kérem?
SZÁZADOS.
Lengyelország bizonyos része ellen.
Lengyelország bizonyos része ellen.
HAMLET.
Ki a vezérök?
Ki a vezérök?
SZÁZADOS.
Az ősz norvég király kis öcscse, Fortinbras.
Az ősz norvég király kis öcscse, Fortinbras.
HAMLET.
Egész országot megy hódítani,
Vagy csak határszélt?
Egész országot megy hódítani,
Vagy csak határszélt?
SZÁZADOS.
Nagyítás nélkül, s igazán kimondva,
Mi egy oly talpalat földért megyünk,
Melynek mi haszna sincs, csak a neve.
Öt aranyért, ötért, nem bérleném ki:
Többet nem is kap, ha zálogba vetné,
A lengyel érte, sem Norvégia.
Nagyítás nélkül, s igazán kimondva,
Mi egy oly talpalat földért megyünk,
Melynek mi haszna sincs, csak a neve.
Öt aranyért, ötért, nem bérleném ki:
Többet nem is kap, ha zálogba vetné,
A lengyel érte, sem Norvégia.
HAMLET.
Úgy hát a lengyel csak nem ví azért?
Úgy hát a lengyel csak nem ví azért?
SZÁZADOS.
De hogy nem; már meg is szállotta haddal.
De hogy nem; már meg is szállotta haddal.
HAMLET.
Két ezer lélek s húsz ezer arany
Nem dönti el e szalmaszálnyi kérdést.
Ez mind a béke s nagy vagyon fekélye:
Belül fakad fel, s nem látszik kivűl,
Mért hal az ember. Köszönöm, uram.
Két ezer lélek s húsz ezer arany
Nem dönti el e szalmaszálnyi kérdést.
Ez mind a béke s nagy vagyon fekélye:
Belül fakad fel, s nem látszik kivűl,
Mért hal az ember. Köszönöm, uram.
SZÁZADOS.
| Isten velünk, uram. | (Százados el.) |
ROSENKRANTZ.
Fenséges úr, ha tetszik, mehetünk.
Fenséges úr, ha tetszik, mehetünk.
HAMLET.
Mindjárt elérlek, csak haladjatok.
Mindjárt elérlek, csak haladjatok.
| (Rosenkrantz és Guildenstern el.) |
HAMLET.
Hogy vádol engem minden alkalom,
S ösztönzi lusta bosszúm’! Mi az ember,
Ha drága idején vett fő java
Alvás, evés csak? Nem több, mint barom.
Bizonynyal, a ki ez előre-hátra
Tekintő okos észszel alkotott,
E képességet, ezt az isteni
Értelmet nem adá, hogy semmi-haszna
Belénk zápuljon. Már, vagy állati
Feledség bennem, vagy a szerfölött
Aggódó gyáva szőrszál-hasgatás
– Oly gond, miben, ha négy felé hasítnók,
Egy rész az ildom, hárma gyávaság –
Én nem tudom, mért élek, mondogatva:
„Ez a teendő!” bár ok, akarat,
Erő, eszköz, mind kész, hogy megtegyem.
Példák, nagyok mint a föld, intenek;
Tanúbizonyság e tengernyi had
S vezére a gyöngéd, kényes királyfi,
Kinek becsvágytól duzzadó erélye
A vak jövőre nyelvet öltöget,
Kitéve azt, mi nem biztos, halandó,
Sorsnak, halálnak, vésznek, kárnak, egy
Üres tojásért. Az valódi nagy,
Ki fel nem indul, ha nagy oka nincs;
De szalmaszálért is küzd nagyszerűen,
Midőn becsűlet, a mi fenforog.
S hogy’ állok én, kinek atyám megölve,
Anyám gyalázva; ész, vér egyaránt
Fölingerelve, s én elaltatom,
S nézem pirúlva húszezer fiú
Közel halálát, kik egy ál dicsőség
Káprázatáért a kész sírba mennek,
Úgy, mint az ágyba; vínak egy rögért,
Melyen a küzdők száma el se fér,
Mely sírhalomnak is kevés, befödni
Az elhullottakat. – Oh, vért kivánj
Hogy vádol engem minden alkalom,
S ösztönzi lusta bosszúm’! Mi az ember,
Ha drága idején vett fő java
Alvás, evés csak? Nem több, mint barom.
Bizonynyal, a ki ez előre-hátra
Tekintő okos észszel alkotott,
E képességet, ezt az isteni
Értelmet nem adá, hogy semmi-haszna
Belénk zápuljon. Már, vagy állati
Feledség bennem, vagy a szerfölött
Aggódó gyáva szőrszál-hasgatás
– Oly gond, miben, ha négy felé hasítnók,
Egy rész az ildom, hárma gyávaság –
Én nem tudom, mért élek, mondogatva:
„Ez a teendő!” bár ok, akarat,
Erő, eszköz, mind kész, hogy megtegyem.
Példák, nagyok mint a föld, intenek;
Tanúbizonyság e tengernyi had
S vezére a gyöngéd, kényes királyfi,
Kinek becsvágytól duzzadó erélye
A vak jövőre nyelvet öltöget,
Kitéve azt, mi nem biztos, halandó,
Sorsnak, halálnak, vésznek, kárnak, egy
Üres tojásért. Az valódi nagy,
Ki fel nem indul, ha nagy oka nincs;
De szalmaszálért is küzd nagyszerűen,
Midőn becsűlet, a mi fenforog.
S hogy’ állok én, kinek atyám megölve,
Anyám gyalázva; ész, vér egyaránt
Fölingerelve, s én elaltatom,
S nézem pirúlva húszezer fiú
Közel halálát, kik egy ál dicsőség
Káprázatáért a kész sírba mennek,
Úgy, mint az ágyba; vínak egy rögért,
Melyen a küzdők száma el se fér,
Mely sírhalomnak is kevés, befödni
Az elhullottakat. – Oh, vért kivánj
| Hát, gondolat! vagy értéked silány. | (El.) |
