I. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Temető.
Két Sírásó jön, ásóval, kapával.
1. SÍRÁSÓ.
El szabad temetni keresztyén temetőbe egy olyan leányt, ki maga jószántából keresi az üdvösséget?
2. SÍRÁSÓ.
Hát el azt, én a-mondó vagyok; ássuk meg neki szaporán a sírt; a halottvizsgálók törvényt tettek rá, s úgy találták, hogy megilleti a keresztyén temetés.
1. SÍRÁSÓ.
Hogy lehet az, ha csak önvédelemből nem fult vizbe?
2. SÍRÁSÓ.
Már pé’g azt úgy találták.
1. SÍRÁSÓ.
Se offendendo kellett esni; nem lehet különben. Mert hát ez a bibéje: ha én készakarva fúlok vízbe: jele, hogy az tett; a tettnek pedig három ága van; úgymint: tenni, cselekedni és elkövetni; ergo készakarva fúlt belé.
2. SÍRÁSÓ.
Úgy de, hallja csak, pajtás-uram –
1. SÍRÁSÓ.
Hagyj békét nekem. Itt foly a víz, no jó; itt áll az ember, no jó; ha már most az ember megyen a vízhez s beléöli magát, az nollé-vellé annyit tesz, hogy ő megy oda, érted? de ha a víz jön őhozzá s úgy nyeli el, akkor nem maga fojtotta belé magát; ergo, ki nem vétkes önnön halálában, nem rövidíti meg az életét.
2. SÍRÁSÓ.
De hát ez a törvény?
1. SÍRÁSÓ.
E bizony; halottvizsgáló törvény.
2. SÍRÁSÓ.
Megmondjam hát az igazat? Ha őke-emé nagy kisasszony nem lett volna, bizony kívül temetnék ám a keresztyén temetőn.
1. SÍRÁSÓ.
Hűm! mondasz valamit; sajnos bizony, hogy az úri népnek több szabadsága van vízbe fojtani vagy felkötni magát, mint a többi keresztyén felebarátjának. Ide veled, ásó. Nincs olyan régi nemesember, mint a kertész, az árkoló, meg a sírásó; ezek tartják fen az Ádám mesterségét.
2. SÍRÁSÓ.
Hát Ádám nemesember volt?
1. SÍRÁSÓ.
A bizony, vele kezdődik a nemesi kar.
2. SÍRÁSÓ.
Volt is akkor még olyan kar.
1. SÍRÁSÓ.
Micsoda! pogány vagy? Hát nem érted az Irást? Hiszen az Irás mondja: Ádám pedig ásott” – hogy áshatott volna kar nélkül? Várj, teszek még egy kérdést: ha arra meg nem felelsz, ismerd el magadat.
2. SÍRÁSÓ.
Halljuk.
1. SÍRÁSÓ.
Ki az, a ki tartósabb munkát csinál, mint akár a kőmíves, akár az ács, vagy a hajó építő?
2. SÍRÁSÓ.
Hát, az akasztófa-csináló: annak a készítménye ezer lakót is elnyű.
1. SÍRÁSÓ.
Becsülöm az eszed’, biztosan; az akasztófa épen jó; de kinek jó? annak jó, a ki rosszat cselekszik; már pedig te rosszat cselekszel, ha asz’ondod, hogy az akasztófa tartósabb épület a templomnál: ergo, az akasztófa épen jó neked. No csak! találd ki, gyere.
2. SÍRÁSÓ.
Már hogy ki épít tartósabbat, mint a kőmíves, az ács, vagy a hajómester?
1. SÍRÁSÓ.
Igen; ezt fejtsd meg, aztán kifoghatsz, pihenni.
2. SÍRÁSÓ.
Ahá! tudom már.
1. SÍRÁSÓ.
Ki vele hát!
2. SÍRÁSÓ.
Bizistók, már nem tudom.
Hamlet és Horatio távol megjelennek.
1. SÍRÁSÓ.
Ne törd tovább a csürhejárást; nem üget az a te szamarad jobban, hijába püfölöd. Ha máskor ezt kérdik tőled, hát mondjad: a sírásó; mert az olyan házat csinál, hogy ítélet-napig eltart. Eredj csak, lódulj amoda Jáfethez, hozz nekem egy itcze valamit.(Második Sírásó el.)
1. SÍRÁSÓ.
(Ásás közben dalol).
Hajdanta, míg ifjú valék,
Tartottam szeretőt;
Kényemre, hej! kedvemre, húj!
Tölthettem az időt.
HAMLET.
Nem érzi e ficzkó, a mit csinál, hogy dalol, midőn sírt ás?
HORATIO.
A megszokás közönyössé tette iránta.
HAMLET.
Úgy van az: kevés dolgu kéznek annál finomabb az érzése.
1. SÍRÁSÓ (Dalol).
De meglopott öreg korom,
Öklébe markola;
S elhányt-vetett, hogy azt se t’om,
Ki voltam valaha. (Feldob egy koponyát.)
HAMLET.
E koponyának egykor nyelve volt, szépen tudott dalolni; s hogy vágja földhöz e pimasz, mintha Kain állkapczája volna, ki az első gyilkosságot elkövette. Egy államférfi agya is lehetett, kinél most e szamár különb cselszövő; egy olyané, ki az Úristent is rászedte volna; nem meglehet?
HORATIO.
Lehet, fönséges úr.
HAMLET.
Vagy udvaronczé, ki oly szépen tudta mondani: „Jó reggelt, édes úr! Hogy’ vagy, jó uram?” Ez-s-ez ő méltósága lehetett, ki égig magasztalta ez-s-ez ő méltósága lovát, ha el akarta csalni tőle; úgy-e, lehetséges?
HORATIO.
Igen, fönséges őr.
HAMLET.
Hát biz’ úgy van az; és most Féreg asszonyságé; beesett pofával, melynek csontját leüté a sírásó szerszáma. Furcsa átalakulás foly itt; ha belé láthatnánk. Hát, csak annyiba került táplálni e csontokat, hogy most tekézzenek velök? Az enyémbe nyilallás áll, ha erre gondolok.
1. SÍRÁSÓ (Dalol).
Ásó, kapa, veremvágó,
Egy szemfedő lepel;
O! az ily vendégnek egy gödör,
Egyéb semmi se kell.
(Másik koponyát dob.)
HAMLET.
Itt egy másik: mért ne lehetne ügyvéd koponyája? Hol vannak most szőrszálhasgatási, ármányai, tényálladéka, birtokjoga és fogásai? Mért szenvedi most, hogy e goromba ripők fültövön csapja egy piszkos ásóval, a nélkül hogy perbe fogná „súlyos testi sérelem” miatt? Hm! – Ez az atyafi meg, a maga idejében, nagy birtokszerző lehetett; csupa telektörvény, nyugta, százalék, kettős tanú, térítvény volt. De hát, annyi nyugta után itt leve nyugta? annyi térítvény után ide tért meg? s agya százalék helyett ázalékkal van tele? Tanúi az egész véteményből nem megyéről, csak egy szűk mesgyéről tanúskodnak? Átruházó oklevelei alig férnének e ruhaszekrénybe, és most a birtokosnak sincs tágabb tere? Mi?
HORATIO.
Hajszállal sincs, uram.
HAMLET.
Nemde juhbőrből készítik a pergament?
HORATIO.
Abból, uram; meg borjúbőrből is.
HAMLET.
Az is mind juh, meg borjú, ki ebben biztosságot keres. – Ki sírja ez, hé!
1. SÍRÁSÓ.
Az enyém, uram. – (Dalol.)
Ó, az ily vendégnek egy gödör,
Egyéb semmi se kell.
HAMLET.
Gondoltam, hogy tiéd ez a zug, mert benne vagy, ha zug.
1. SÍRÁSÓ.
Az úr meg kívül zug, ha zug; és így nem az úré; ha zug sem vagyok benne, mégis enyém.
HAMLET.
Abban vagy hazug, hogy benne lévén, magadénak mondod; mert halottnak való az, nem elevennek.
1. SÍRÁSÓ.
Eleven hazugság ez, uram; visszapattan mindjárt, tőlem az úrra.
HAMLET.
Miféle embernek ásod ezt?
1. SÍRÁSÓ.
Nem-embernek, uram.
HAMLET.
Némbernek hát?
1. SÍRÁSÓ.
Annak se.
HAMLET.
Kit temetnek belé?
1. SÍRÁSÓ.
A ki valaha nő volt; de már, Isten nyugaszsza lelkét, csak halott.
HAMLET.
Mily átalkodott ez a semmirekellő! Az ember kótábul beszéljen hozzá, különben megöli a szójátékával. Uttartson, Horati! három év óta, úgy veszem észre, oly elméncz lett a világ, hogy a paraszt lábújjhegye az udvaroncz sarkára tapos. – Mióta vagy sírásó?
1. SÍRÁSÓ.
Az esztendő minden napjai közűl, az napon adtam rá magamat, mikor néhai Hamlet királyunk legyőzte Fortinbrast.
HAMLET.
Mennyi ideje annak?
1. SÍRÁSÓ.
Hát nem tudja? Hisz minden bolond tudja azt. Épen az nap volt, mikor az ifjú Hamlet világra lett, tudja, az a ki megbolondult, aztán Angliába küldték.
HAMLET.
Vagy úgy! igen. Aztán mért küldték Angliába?
1. SÍRÁSÓ.
Hát, mert bolond volt; ott majd eszire tér, vagy ha nem, ott úgy se baj.
HAMLET.
Miért?
1. SÍRÁSÓ.
Mert ott szembe se tűnik; ott minden ember olyan bolond, mint ő.
HAMLET.
Aztán hogy bolondult meg,
1. SÍRÁSÓ.
Nagyon furcsán, asz’ondják
HAMLET.
Furcsán? hogy-hogy?
1. SÍRÁSÓ.
Hát csak úgy biz az, hogy elment neki az esze.
HAMLET.
A gutába!
1. SÍRÁSÓ.
Nem a gutába, hanem itt? Dániába’, hol én harmincz esztendő óta ásom a sirt, összevéve mint gyerek és ember.
HAMLET.
Meddig áll el az ember, rothadás nélkül a földben?
1. SÍRÁSÓ.
Hát bizony, ha már halála előtt meg nincs rohadva (mert mai napság annyi franczu-ette test kerül ide, a ki a temetést is alig birja) eláll az nyolcz vagy kilencz esztendeig; cserzővarga eláll kilenczig.
HAMLET.
Miért tovább az, mint más?
1. SÍRÁSÓ.
Mert hát, uram, annak a bőre úgy kicserződik a mesterségivel, hogy soká nem ereszti átal a vizet; már pedig a víz leggonoszabb pusztítója ennek a mi kurafi testünknek, ha meghalt. Látja ezt a kaponyát: huszonhárom esztendeje fekszik a földben.
HAMLET.
Kié volt az?
1. SÍRÁSÓ.
Hej, kurafi bolond egy ficzkóé volt ez: mit gondol, kié?
HAMLET.
Nem tudom.
1. SÍRÁSÓ.
Nyavalya essék a gaz bolondjába! egyszer egész palaczk rajnait a nyakam közé öntött. Ez a tulajdon kaponya, uram, ez a tulajdon kaponya Yorick kaponyája volt, a király udvari bolondjáé.
HAMLET.
Ez?(Elveszi a kaponyát.)
1. SÍRÁSÓ.
Épen ez.
HAMLET.
Hadd lám. Haj, szegény Yorick! – Ismertem, Horatio; végtelen tréfás, szikrázó elmésségű fiú volt: engem a hátán hurczolt ezerszer: és most, hogy irtózik tőle a képzeletem! a gyomrom is émelyedik rá. Itt függött az ajk, melyet én összecsókoltam, azt se tudom hányszor. Hová lettek gúnyjaid, bakugrásid, dalaid? villámló élczeid’, melyek az egész asztalt hahotára fakaszták? Egy sincs már belőlök, hogy kimajmolnád saját torzképedet? Bezzeg, most esett le az állad! No, eredj ő asszonysága öltözőjébe, s mondjad neki: fesse bár magát ujjnyi vastagon, erre jut az arcza; eredj, kaczagtasd meg vele. – Valamit kérdek tőled, Horatio.
HORATIO.
Mi lesz az, fönség?
HAMLET.
Mit gondolsz, Nagy Sándor is ilyenné lett a földben?
HORATIO.
Épen.
HAMLET.
S ilyen szaga volt? phű?(Leteszi a kaponyát.)
HORATIO.
Épen, fönség.
HAMLET.
Minő aljas czélokra használhatnak még bennünket, Horatio! Nem nyomozhatja-e képzeletünk a Sándor nemes porát, míg végre mint hordóakna tapaszát leli meg?
HAMLET.
Nagyon tűhegyre vennők, ha így vennők.
HAMLET.
Bizony nem; egy szikrát sem; csak szerényen elkisérnők őt oda, s valószínűség vezérlene; ilyenformán: Sándor meghalt; Sándort eltemették; porrá vált; a port föld; földből sárt csinálnak: és így azzal a sárral, mely őbelőle lett, miért ne dughatnák be a sörös hordót?
Fejdelmi Caesar, ha föld röge lett,
Lyukat töm, hogy kizárja a szelet;
Oh, hogy ki a világ félelme volt,
E sár, most egy repedt falon a folt
De lassan! félre! – Itt jő a király,
Király, Királyné, Laertes, Urak és egy Pap, Ophelia koporsóját kisérve, jönnek.
Királyné s udvaronczok. Kit temetnek
Ily csonka szertartással? Ez jele,
Hogy a kit hoznak, öngyilkos kezekkel
Végezte éltét; bárha rangbeli.
Vonuljunk hátra, lessük el, mi ez.
(Hátra vonul Horatioval.)
LAERTES.
S mi szertartás még?
HAMLET.
Ez Laertes,
Igen derék ifju; figyelj csak.
LAERTES.
Mi szertartás még?
PAP.
A temetésben annyit kedvezénk,
A mennyi csak szabad: halála kétes,
S ha egy parancs-szó rendet nem zavar,
Beszenteletlen várná e gödörben
Ama vég-harsonát; imák helyett
Cserép, kavics, kő hullna rá; de így,
Szűz dísze a virág-hintés, harangszó,
S köz temető-hely megengedtetett.
LAERTES.
Ennél több nem szabad?
PAP.
Több nem szabad.
Fertőzve lenne gyász szolgálatunk
A requiemmel, mely békében elszállt
Lelkekre mondatik.
LAERTES.
Tegyék a földbe;
Szeplőtlen szűz testéből violák
Fakadjanak! – De tudd meg, durva pap,
Szolgáló angyal lesz hugom, midőn te
Ott len üvöltesz.
HAMLET.
Mi! Ophelia?
KIRÁLYNÉ (Virágot hintve).
Kedvest a kedvesnek: Isten veled.
Reméltem, Hamletemnek nője lészsz;
Azt gondolám, nász-ágyadat vetem meg,
Nem sírodat hintem, kedves leány.
LAERTES.
Háromszoros jaj, oh! harminczszoros,
Fejére az átkozottnak, ki gonosz
Tettével megrabolta dús eszed’! –
Ne még a földet! hadd szorítom újra
Karomba egyszer. Most halmozzatok (A sírba ugrik.)
Port elevenre, holtra, míg hegyet
Emeltek e lapályokon, mely tetőzze
Vén Peliont s Olympus kék fejét.
HAMLET (előlép).
Ki az, kinek fájdalma elbir ily
Tulzó beszédet? kinek jaj-szavára
Bűvölten áll a vándor csillag is,
S döbbenve hallgatózik? – Én vagyok,
Hamlet a dán.(A sírba ugrik. Birkóznak.)
LAERTES.
Ördög lelked vigye
Pokolba hát.
HAMLET.
Nem jól imádkozol.
Vedd, kérlek, a torkomról ujjaid’;
Mert bárha nem vagyok tüzes, szilaj,
Veszélyes is van bennem valami:
Kerüld, tanácslom. Vedd innen kezed’.
KIRÁLY.
Szét kell czibálni őket.
KIRÁLY.
Hamlet! Hamlet!
MIND.
Urak –
HORATIO.
Türelmet, édes jó uram!
(A Kisérők elválasztván őket, feljönnek a sírból.)
HAMLET.
Hagyján! e pontért harczolok vele,
Míg a szemem héját mozdíthatom.
KIRÁLYNÉ.
Fiam, fiam! miféle pontért?
HAMLET.
Szerettem Opheliát: negyvenezer
Testvér szerelme, összefogva, nem
Ér az enyimmel. – Mit tennél te érte?
KIRÁLY.
Oh, hisz bolond, Laertes.
KIRÁLYNÉ.
Tűrd neki, az Isten szerelmiért!
HAMLET.
Krisztusra! mit tennél meg érte, hadd lám:
Sirnál? viaskodnál? tépnéd magad’?
Innál-e mérget? ennél krokodilt?
Én megteszem. Hát, ríni jössz ide?
S hogy sírba ugrálj, engem azzal ölj?
Jer hát, temetkezz’ mellé eleven,
Én kész vagyok; s ha bérczekről fecsegsz,
Hadd hányjanak ránk annyi milljom holdat,
Míg a tetőhöz, melynek homlokát
A lángoló napkör megperzseli,
Az Ossa egy bibircsó lesz. Na ládd,
Ha szájaskodni tudsz, én is tudok.
KIRÁLYNÉ.
Őrült beszéd ez: így tart egykorig,
Ha rájön a láz; majd türelmesen,
Mint nőgalamb aranyszin pelyhesi
Fölött, alélva gubbaszt hallgatása.
HAMLET.
Hallod-e, hé! mért bánsz te így velem?
Mindig szerettelek; de semmi, no;
Bár Hercules, a mit bir, tegye meg:
A macska nyávog, és megvész az eb.(El.)
KIRÁLY.
Kérlek, vigyázz rá, jó Horatio. (Horatio el.)
(Laerteshez.)
Türelmed’ edzze mult éji beszédünk;
Most e lökéshez szabjuk az ügyet.
Édes Gertrud, vigyáztass a fiadra.
E sirra élő emléket teszünk.
Lesz egy nyugalmas óránk nem sokára:
Addig türelmet a nehéz munkára.(Elmennek.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem