I. JELENET.
Fenyér. Égi háború mennydörgéssel és villámlással.
Kent s egy Nemes találkoznak.
KENT.
Ki van még itt a rossz időn kivűl?
Ki van még itt a rossz időn kivűl?
NEMES.
Egy oly kedélyü ember, mint ez éj,
Egészen nyugtalan.
Egy oly kedélyü ember, mint ez éj,
Egészen nyugtalan.
KENT.
Ismerlek. Hol a király?
Ismerlek. Hol a király?
NEMES.
A bősz elemmel; idézi a vihart,
A földet a tengerbe sújtani,
Vagy örvényző hullámmal a világot
Borítni el, hogy változzék meg arcza,
Vagy véget érjen. Tépi fehér haját,
Kit vak dühében fölkap s kerget a szél,
Hogy semmivé tegye. Emberi
Csekély világában gúnyt űzni küzd,
A zápor és a szél visszás harczait.
Ily éjszakán, hol meghúzná magát
A kölykes medve is, s az éh-sanyarta
Farkas s oroszlán féltik bőrüket,
Födetlen fejjel száguld s mindenét
A pusztulásnak engedi.
| Csatában |
A földet a tengerbe sújtani,
Vagy örvényző hullámmal a világot
Borítni el, hogy változzék meg arcza,
Vagy véget érjen. Tépi fehér haját,
Kit vak dühében fölkap s kerget a szél,
Hogy semmivé tegye. Emberi
Csekély világában gúnyt űzni küzd,
A zápor és a szél visszás harczait.
Ily éjszakán, hol meghúzná magát
A kölykes medve is, s az éh-sanyarta
Farkas s oroszlán féltik bőrüket,
Födetlen fejjel száguld s mindenét
A pusztulásnak engedi.
KENT.
| De ki van vele? |
NEMES.
Csak a bolond, s tréfáival törekszik
Eljátszani szívgyötrő bántalmait.
Csak a bolond, s tréfáival törekszik
Eljátszani szívgyötrő bántalmait.
KENT.
Ismerlek, Sir, s bizom hogy nem csalódom.
Egy drága ügygyel bízlak meg. Viszály
Van Alban s Cornwall herczegek közt,
Melyet ravaszságok még födve tart.
Ezeknek (és kinek nem, kit magasra
Visz s trónra ültet büszke csillaga?)
Szolgáik vannak, látszólag hivek,
Kik által Frankhon kémkedik, s kitudja
Beldolgainkat. Mit láthattak ők
A herczegek vitáiban, vagy a
Kemény bánásban, mellyel mind a kettő
A jó királyt illette, vagy talán
Mélyebbre is hatottak, a minek
Ezek külszíne csak, de bizonyos,
Hogy Frankhonból útban van egy sereg
E tépett hon felé; mely renyheségünk
Árán okúlva, legjobb réveinkben
Titkon megfészkelé magát,
S oly ponton áll, hogy zászlaját kitűzzel.
És most, ha szavamra mersz építeni
És elsietsz Doverbe, ott találod,
Ki hálás lesz ezért, ha híven
Elmondod, mily természet elleni
És őrületbe hajtó bánat az,
Mi a királyt panaszra kényszeríti.
Én régi és jó vérből származom, s irántad
Bizalmam lévén s némi tudomásom,
E tisztet rád ruházom.
Ismerlek, Sir, s bizom hogy nem csalódom.
Egy drága ügygyel bízlak meg. Viszály
Van Alban s Cornwall herczegek közt,
Melyet ravaszságok még födve tart.
Ezeknek (és kinek nem, kit magasra
Visz s trónra ültet büszke csillaga?)
Szolgáik vannak, látszólag hivek,
Kik által Frankhon kémkedik, s kitudja
Beldolgainkat. Mit láthattak ők
A herczegek vitáiban, vagy a
Kemény bánásban, mellyel mind a kettő
A jó királyt illette, vagy talán
Mélyebbre is hatottak, a minek
Ezek külszíne csak, de bizonyos,
Hogy Frankhonból útban van egy sereg
E tépett hon felé; mely renyheségünk
Árán okúlva, legjobb réveinkben
Titkon megfészkelé magát,
S oly ponton áll, hogy zászlaját kitűzzel.
És most, ha szavamra mersz építeni
És elsietsz Doverbe, ott találod,
Ki hálás lesz ezért, ha híven
Elmondod, mily természet elleni
És őrületbe hajtó bánat az,
Mi a királyt panaszra kényszeríti.
Én régi és jó vérből származom, s irántad
Bizalmam lévén s némi tudomásom,
E tisztet rád ruházom.
NEMES.
Még szóljunk róla.
| Majd utóbb |
KENT.
Miként nagyobb vagyok, mint látszatom,
Ez erszényt nyisd meg s vedd mi benne van.
Ha meglátod Cordeliát (miről
Biztos lehetsz), mutasd meg e gyürűt,
Megmondja majd, ki a te társad, a kit
Most még nem ismersz. – Csúf egy zivatar!
Megyek keresni a királyt.
| Nem úgy. Hogy megmutassam, |
Ez erszényt nyisd meg s vedd mi benne van.
Ha meglátod Cordeliát (miről
Biztos lehetsz), mutasd meg e gyürűt,
Megmondja majd, ki a te társad, a kit
Most még nem ismersz. – Csúf egy zivatar!
Megyek keresni a királyt.
NEMES.
Nincs még mit mondanod?
| Adj kezet. |
KENT.
Mit most végezni kell. Ha a királyt
Fölleltük (erre te, én amarra menvén),
Ki először rá talál, kiáltsa meg
A másiknak.
| Kevés; de legfőbb, |
Fölleltük (erre te, én amarra menvén),
Ki először rá talál, kiáltsa meg
A másiknak.
