HARMADIK FELVONÁS.
Gower jő.
GOWER.
A nászi raj álomra dől,
Szól hortyogás minden felől,
S annál zajosban, mert a mell
Túltelt a lakzi élvivel.
A macska, égő szín szemű,
Egérlyukánál lesben űl;
Tücsök cziperg a kályhazugban.
Ha bántja szomj: annál vigabban.
Hymen a mátkát ágyba vitte,
Hol szüzességét elveszítve,
Leányt fogant. – Figyeljetek,
S töltsék be bájos képzetek
A gyors időt. – A néma képek
Tolmácsa: állok most elétek.
A nászi raj álomra dől,
Szól hortyogás minden felől,
S annál zajosban, mert a mell
Túltelt a lakzi élvivel.
A macska, égő szín szemű,
Egérlyukánál lesben űl;
Tücsök cziperg a kályhazugban.
Ha bántja szomj: annál vigabban.
Hymen a mátkát ágyba vitte,
Hol szüzességét elveszítve,
Leányt fogant. – Figyeljetek,
S töltsék be bájos képzetek
A gyors időt. – A néma képek
Tolmácsa: állok most elétek.
NÉMA-JÁTÉK.
Egyfelől Perikles és Simonides jönnek, kiséretökkel. Egy Követ jő eléjök, letérdel s egy levelet ad Periklesnek. Perikles megmutatja azt Simonidesnek: az urak letérdelnek Perikles előtt. Aztán a nehézkes Thaisa és Lychorida jönnek. Simonides a levelet megmutatja lányának: ez örömet nyilvánít. Ő és Perikles búcsút vesznek atyjától s mind útra kelnek.
GOWER.
Sok zord vadont bejártak ők,
A hű Perikles-keresők,
A föld négy ellentáju sarkát,
Mik a világot összetartják,
Hő muzgalommal, hogy bő költség,
Ló, bárka a munkát segitsék.
A ritka kutatásra végül
Hir felel, s Tyrus belsejébül
Simonideshez egy levél
Fut, a mely ilyenkép beszél:
Antiochus s lánya meghalának;
A tyrusi népség Helicánnak
Fejére tenni akará
A koronát: nem hajta rá,
A zendülést elnyomja, s nékik
Azt mondja, hogy ha még egy évig
Távol maradna a király:
Akkor szavokra készen áll
S a trónra lép. E hirbeszéd
Pentapolisból szerteszét
Szállt s a vidéket elbüvölte;
Mindenki tapsolt felüvöltve:
„Trónherczegünk király imé!
Ki álmodá ezt, ki hivé?”
Tyrusba kell most térnie;
Követni viselős neje
(Ki gátlaná?) kivánkozik;
– Hallgassuk el bú-gondjaik’! –
Dajkája véle: Lychorida.
Neptun vizén a bárka ringva
Lejt tova; utjok felin ált-
Repűle már, de újra vált
A sors szeszélye: a rémes éj
Oly zivatart zúdít elé,
Mint üldött récze, lebukó,
Fut fel s alá szegény hajó.
A hölgy sikolt, s oh szörnyü inség!
Vajúdni készti az ijedség.
A bősz vihart mi követi,
Önönmagát hadd tárja ki:
Én hallgatok. A többi minden
Illőbb, hogy itt játszszék a színen;
Nem így az, a mit én csevegtem.
Tartsátok azt meg képzeletben:
Hajó e szín, s a födelen
Sok zord vadont bejártak ők,
A hű Perikles-keresők,
A föld négy ellentáju sarkát,
Mik a világot összetartják,
Hő muzgalommal, hogy bő költség,
Ló, bárka a munkát segitsék.
A ritka kutatásra végül
Hir felel, s Tyrus belsejébül
Simonideshez egy levél
Fut, a mely ilyenkép beszél:
Antiochus s lánya meghalának;
A tyrusi népség Helicánnak
Fejére tenni akará
A koronát: nem hajta rá,
A zendülést elnyomja, s nékik
Azt mondja, hogy ha még egy évig
Távol maradna a király:
Akkor szavokra készen áll
S a trónra lép. E hirbeszéd
Pentapolisból szerteszét
Szállt s a vidéket elbüvölte;
Mindenki tapsolt felüvöltve:
„Trónherczegünk király imé!
Ki álmodá ezt, ki hivé?”
Tyrusba kell most térnie;
Követni viselős neje
(Ki gátlaná?) kivánkozik;
– Hallgassuk el bú-gondjaik’! –
Dajkája véle: Lychorida.
Neptun vizén a bárka ringva
Lejt tova; utjok felin ált-
Repűle már, de újra vált
A sors szeszélye: a rémes éj
Oly zivatart zúdít elé,
Mint üldött récze, lebukó,
Fut fel s alá szegény hajó.
A hölgy sikolt, s oh szörnyü inség!
Vajúdni készti az ijedség.
A bősz vihart mi követi,
Önönmagát hadd tárja ki:
Én hallgatok. A többi minden
Illőbb, hogy itt játszszék a színen;
Nem így az, a mit én csevegtem.
Tartsátok azt meg képzeletben:
Hajó e szín, s a födelen
| Áll s szól a vészvert fejdelem. | (El.) |
