NEGYEDIK FELVONÁS.
Gower jő.
GOWER.
Tyrusba ér Perikles, itten
Öröm fogadja, rendbe’ minden,
Mig Ephesusban a királyné
Papnővé lészen, Dianáé.
Figyeljetek most Marinára:
Tágúló színünk megtalálja
Tarsusban őtet, hol zenébe
S könyvekbe Kleon vezeté be,
S növelés oly bájt adott neki:
Czélpontul őt szemelte ki
Közbámulat. De szörny irigység,
Gyakran megérdemelt dicsőség
Romlása: hajh! ez élte ellen
Árúló tőrrel tör szünetlen.
Kleon leánya ily kaján
Fajtáju volt: felnőtt leány,
Philotén nevű, már nászra érett;
És azt beszéli a történet,
Mint bizonyost: ott ült e lány
Folyton Marína oldalán.
Ha sodratlan selymet szövének
Ujjai, a hosszak, tejfehérek;
Ha patyolatját tűje sebzé,
S minden szurásra tette szebbé;
Ha lanthoz zenge éneket,
Hogy csalogány is néma lett,
Kinek folyton oly bús dala;
Ha dús, hű tollal irt vala
Diána-hymnuszt: gáncstalan
Marinának vágytársa van,
Ő, Philotén: a varju ez,
Ki a galambbal versenyez,
Melyik fehérebb. Marinára
Nem kegy-, adókép omla, szálla
Dicséretár. Ez födte el épen,
Ha tán mi jó volt Philoténben;
És anyja, sanda-irigyen,
Tart orvot, a ki kész legyen
Marína ellen, és így osztán
Páratlan álljon lánya, polczán.
Gaz terve még előbb megért,
Mert Lychorida már nem élt;
A bosszufegyvert tartja kézben
Az átkos Dionyza, készen
Csapásra. – Színünk eseményit
Kegyetekbe hadd ajánlom én itt;
Én a szárnyas időt viszem
Csak sánta lábu versimen;
És ahhoz is csekélyet értek,
Ha ti figyelve nem kisértek. –
Im Dionyza, s véle ő,
Tyrusba ér Perikles, itten
Öröm fogadja, rendbe’ minden,
Mig Ephesusban a királyné
Papnővé lészen, Dianáé.
Figyeljetek most Marinára:
Tágúló színünk megtalálja
Tarsusban őtet, hol zenébe
S könyvekbe Kleon vezeté be,
S növelés oly bájt adott neki:
Czélpontul őt szemelte ki
Közbámulat. De szörny irigység,
Gyakran megérdemelt dicsőség
Romlása: hajh! ez élte ellen
Árúló tőrrel tör szünetlen.
Kleon leánya ily kaján
Fajtáju volt: felnőtt leány,
Philotén nevű, már nászra érett;
És azt beszéli a történet,
Mint bizonyost: ott ült e lány
Folyton Marína oldalán.
Ha sodratlan selymet szövének
Ujjai, a hosszak, tejfehérek;
Ha patyolatját tűje sebzé,
S minden szurásra tette szebbé;
Ha lanthoz zenge éneket,
Hogy csalogány is néma lett,
Kinek folyton oly bús dala;
Ha dús, hű tollal irt vala
Diána-hymnuszt: gáncstalan
Marinának vágytársa van,
Ő, Philotén: a varju ez,
Ki a galambbal versenyez,
Melyik fehérebb. Marinára
Nem kegy-, adókép omla, szálla
Dicséretár. Ez födte el épen,
Ha tán mi jó volt Philoténben;
És anyja, sanda-irigyen,
Tart orvot, a ki kész legyen
Marína ellen, és így osztán
Páratlan álljon lánya, polczán.
Gaz terve még előbb megért,
Mert Lychorida már nem élt;
A bosszufegyvert tartja kézben
Az átkos Dionyza, készen
Csapásra. – Színünk eseményit
Kegyetekbe hadd ajánlom én itt;
Én a szárnyas időt viszem
Csak sánta lábu versimen;
És ahhoz is csekélyet értek,
Ha ti figyelve nem kisértek. –
Im Dionyza, s véle ő,
| Az orv Leonin lép elő. | (El.) |
