ÖTÖDIK FELVONÁS.
Marína ekképp szabadúlt vala
Egy tisztes házba, mesénk hirdeti.
Mint istennő zeng, s megbámult dala.
Mellé ha tánczol, ép oly isteni.
Tudós elnémult; tűje alkotása
Bimbó, madár, lomb hű képit vevé fel;
Igazándi rózsa testvér az övével;
Selyem s szalaghím friss cseresznye mása.
S kapott tanítványt, sok előkelőt;
Pénz, kincs özönben: ám od’ adja kincsét
Gaz asszonyának. Hagyjuk itt el őt
S apjára vessük szemeinket ismét.
A tengeren hagyók. Ott eltünék,
Majd a szelek a táj felé üzék,
Hol lánya él most, s e part közelében
Horgonyt vetett. A város ép serényen
Neptunnak ülte évi ünnepét;
Meglátja onnan Lysimach’ Perikles
Gyászzászlajú hajója dús diszét:
Siet naszádján az idegenekhez. –
A bús királyra fordúljon a szem:
Ez itt az ő hajója, úgy vegyétek,
Hol – mit szín enged – feltárúl elétek
S több még, ha lehetne. – Csend hát, figyelem!
(El.) |