II. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Ugyanott. Utcza.
Kressida és Alexander jönnek.
KRESSIDA.
Ki ment el itt?
ALEXANDER.
Hekuba és Helén.
KRESSIDA.
Hová mennek?
ALEXANDER.
A keleti toronyhoz
A harczot nézni: mert onnan belátszik
A völgy egészen. Hektor, a kinek
Türelme rendületlen, ma felindult,
Nejét szidá, apródját megveré –
És mintha gazdaság volna a harcz is,
Napkelt előtt fényes fegyverbe’ volt
S rohant a síkra, hol minden virág
Jósként sira, sejtvén mintegy a vészt
Hektor tüzében.
KRESSIDA.
Mi gyujtá fel úgy?
ALEXANDER.
A pletyka ez: az achivok között van
Egy hős, troján vér, Hektornak kis öcscse,
Neve Ajax.
KRESSIDA.
S mi baja volt vele?
ALEXANDER.
Mondják, hogy az csak ember ám magáért,
Olyan szilárdan áll –
KRESSIDA.
Mindenki úgy áll, ha nem részeg, nem beteg, vagy lábszára van.
ALEXANDER.
Ez az ember, asszonyom, sajátságos tulajdonaikban lopta meg a vad állatokat: bátor mint az oroszlán, goromba mint a medve, tompa mint az elefánt; a természet annyi szeszélylyel árasztotta el, hogy bátorsága balgasággal kevert, balgasága pedig esélylyel van föleresztve; nincs erény, melyből egy sugárt ne bírna, nincs hiba, melyből egy foltot ne viselne. Merengő ok nélkül; csapongó czéltalanúl; ügyes mindenre és ügyetlen mindenben. Olyan mint egy köszvényes Briareus: száz kezének semmi haszna; vagy mint egy vak Argus: csupa szem és semmit se lát.
KRESSIDA.
De ily ember, ki engem megnevettet, hogyan boszanthatá fel Hektort?
ALEXANDER.
Mondják, hogy tegnap összetűzött Hektorral a csatában és földre sújtá; ezen való boszúsága és szégyene miatt azóta Hektor se nem eszik, se nem alszik.
Pandarus jön.
KRESSIDA.
Ki jő itten?
ALEXANDER.
Nagybátyád, Pandarus.
KRESSIDA.
Hektor derék hős.
ALEXANDER.
A milyen a világon csak lehet.
PANDARUS.
Mi az, mi az?
KRESSIDA.
Jó reggelt, Pandar bácsi.
PANDARUS.
Jó reggelt, Kressíd húgom. Miről is beszéltetek? – Jó reggelt, Alexander. – Hogy mint vagy, kis húgom? Mikor voltál Iliumban?
KRESSIDA.
Ma reggel. bácsikám.
PANDARUS.
Miről is beszéltetek, mikor jövék? Hektor fegyverben volt s elment már, mikor Iliumból elöttél? Helén nem volt még fen úgy-e?
KRESSIDA.
Hektor elment, s Helén nem volt még fen.
PANDARUS.
Egészen úgy; Hektor korán elindúlt.
KRESSIDA.
Erről s haragjáról beszélgetnénk.
PANDARUS.
Haragos volt?
KRESSIDA.
Azt mondja ez.
PANDARUS.
Igaz, az volt; azt is tudom, miért. Csak úgy fogja ma őket maga körűl teríteni, azt mondhatom nekik; de Troilus sem fog hátrább maradni: őrizkedjenek Troilustól, azt is mondhatom nekik.
KRESSIDA.
Mit, hát ő is haragszik?
PANDARUS.
Ki? Troilus? Troilus a különb kettőjök közt.
KRESSIDA.
Oh, Jupiter! nincs itt hasonlítás.
PANDARUS.
Hogy? nincs Troilus és Hektor közt? Megismered te az embert, ha látod?
KRESSIDA.
Igen, ha már láttam és ismertem.
PANDARUS.
Helyes; mondom, Troilus mindig Troilus.
KRESSIDA.
Azt mondod, a mit én, mert bizonyos, hogy nem Hektor.
PANDARUS.
Nem; Hektor sem Troilus bizonyos tekintetben.
KRESSIDA.
Az áll mindegyikökről. Ő – önmaga.
PANDARUS.
Önmaga? Jaj szegény Troilus! Bár volna!
KRESSIDA.
Igen, ő az.
PANDARUS.
Ha az volna, örömest mennék mezítláb Indiába.
KRESSIDA.
Ő nem Hektor.
PANDARUS.
Ő? nem; ő nem önmaga. Bár volna az! De fen az istenek! Az idő gyógyít, vagy öl. Úgy, Troilus, úgy. Volna csak szívem e lány mellében! Nem, Hektor nem különb mint Troilus.
KRESSIDA.
Megbocsáss.
PANDARUS.
Amaz idősebb.
KRESSIDA.
Bocsánat, bocsánat.
PANDARUS.
Ez még nem jutott oda. Te sem így fogsz beszélni, ha ez oda jut. Hektornak soha sem lesz olyan esze.
KRESSIDA.
Nincs is szüksége a máséra, ha van magának.
PANDARUS.
Sem oly képessége.
KRESSIDA.
Nem kérdés.
PANDARUS.
Sem oly szépsége.
KRESSIDA.
Az nem is illenék neki; különb az övé.
PANDARUS.
Nincs neked ítélő tehetséged, húgocskám. Maga Helén megesküdt a minap, hogy Troilus barna képű is (mert meg kell vallanom, hogy az), nem is.
KRESSIDA.
Nem; csak barna.
PANDARUS.
Igazán mondva, barna is, nem is.
KRESSIDA.
Igazán mondva, igaz is, nem is.
PANDARUS.
Arczszinét túldicsérte a Parisén.
KRESSIDA.
Pedig Paris elég piros.
PANDARUS.
A biz a.
KRESSIDA.
Akkor Troilusnak igen is pirosnak kell lenni. Ha Helén túldicsérte a Parisén, úgy arcza még pirosabb mint azé; az pedig, hogy az egyik piros, a másik meg vörös, igen lángoló dícséret egy szép arczszínre; csaknem annyit tesz, mintha Troilust rezes orráért dícsérte volna fel Helén aranyos nyelvecskéje.
PANDARUS.
Esküszöm neked, én azt hiszem, hogy Helén jobban szereti őt, mint Parist.
KRESSIDA.
Akkor ő egy kaczér görög nő, igen.
PANDARUS.
Nem! bizonyos vagyok, hogy szereti. A napokban egy ablakmélyedésbe ment hozzá, és, mint tudod, Troilusnak még csak három-négy szál szakála van.
KRESSIDA.
Valóban, majd egy csaplár számtudománya adogatta össze e tekintetben ritka tulajdonait.
PANDARUS.
Mert ő még nagyon ifjú, mindamellett három fontig épen annyit bír felragadni, mint Hektor.
KRESSIDA.
Tehát oly ifjú és oly vén ragadozó?
PANDARUS.
De hogy megmutassam, hogy Helén őt szereti: hozzá ment tehát és fehér kezét hasadt állához vitte.
KRESSIDA.
Juno, segíts! miért hasadt az el?
PANDARUS.
Mert gödrös az, tudod. Azt tartom, jobban áll neki a mosoly, mint akárkinek Phrygiában.
KRESSIDA.
Oh! pompásan mosolyg.
PANDARUS.
Nem-e?
KRESSIDA.
Oh igen, mint az őszi felhő.
PANDARUS.
Legyen úgy, no. De, hogy bebizonyítsam, hogy Helén Troilust szereti –
KRESSIDA.
Troilus áll a próbának, ha épen úgy akarnád azt bizonyítani.
PANDARUS.
Troilus? Nem ad többet rá, mint én egy ürös tojásra.
KRESSIDA.
Ha úgy szeretnéd az ülős tojást, mint az ürös fejet, csibét ennél a héjból.
PANDARUS.
Én csak nevetni tudom, ha rágondolok, hogy csipkedte állát; valóban, csodálatos fehér keze van, azt meg kell vallanom.
KRESSIDA.
Kínpad nélkül.
PANDARUS.
És merészkedett állán egy fehér szálat keresni.
KRESSIDA.
Oh! szegény áll; némely szemőcs gazdagabb.
PANDARUS.
De lett is rá kaczaj. Hekuba királyné úgy nevetett, hogy könyek gördültek szeméből.
KRESSIDA.
Mint a malomkő.
PANDARUS.
Kassandra is nevetett.
KRESSIDA.
De tán gyengébb tűz égett szemeinek bögréje alatt; vagy az ő szeméből is kigördült?
PANDARUS.
Hektor is nevetett.
KRESSIDA.
S min volt az a nagy nevetés?
PANDARUS.
Ej, hát a fehér szálon, melyet Helén Troilus állán kikémlelt.
KRESSIDA.
Ha zöld lett volna is, nevettem volna.
PANDARUS.
Nem is annyira azon nevettek, mint jeles válaszán.
KRESSIDA.
S mi volt az a válasz?
PANDARUS.
Helén szólt: „Álladon ötvenkét szál szakál van s abból is egy fehér.”
KRESSIDA.
Ez a kérdés.
PANDARUS.
Kérdést sem szenved, hogy az. „Ötvenkettő,” mondá Helén, „és egy fehér; e fehér szál atyám és a többi az ő fiai.” „Jupiter! – folytatá – melyik ezen szálak közűl férjem, Paris?” „A melyik kétágú – felelt Troilus – húzd ki és add neki.” – Ezen támadt a kaczaj. Helén elpirúlt, Paris boszankodott, a többi pedig úgy nevetett, hogy majd elszaladt.
KRESSIDA.
No csak hadd fussanak; régon volt az, tán nem is igaz.
PANDARUS.
Jól van, húgocskám; tegnap mondtam valamit, emlékezzél csak reá.
KRESSIDA.
Azt teszem.
PANDARUS.
Esküszöm, hogy igaz. Úgy fog sírni utánad, mintha áprilban született volna.
KRESSIDA.
És én nőni fogok könyeire, mint májusig a csalán.(Hátrálót fúnak.)
PANDARUS.
Ha! jönnek vissza a harczból. Menjünk csak amoda fel, és nézzük, hogy vonúlnak Iliumba; jer, húgom, kedves Kressid húgocskám.
KRESSIDA.
Tetszésed szerint.
PANDARUS.
Itt, itt; mi pompás hely ez itt; innen a legjobbnak láthatunk. A mint elmennek, mind megnevezem neked őket; de te csak Troilust jegyezd meg.(Aeneas átmegy a színen.)
KRESSIDA.
Ne beszélj oly hangosan.
PANDARUS.
Ez Aeneas. Derék ember úgy-e? Egyike Trója díszeinek, mondhatom; de te csak Troilust tartsd eszedbe, mindjárt meglátod.
KRESSIDA.
Hát az ki?(Antenor átmegy.)
PANDARUS.
Anteor; éleseszű férfi, mondhatom; tökéletes ember. A legerősebb ítélő tehetséggel bír Trójában, e mellett személyére is kiváló. – Mikor jön Troilus? – Mindjárt megmutatom Troilust is; megládd, hogyha észrevesz, fejet biczczent nekem.
KRESSIDA.
Lebiczczen feje?
PANDARUS.
Majd meglátod.
KRESSIDA.
Úgy a gazdagnak több van egynél.
(Hektor átmegy.)
PANDARUS.
Az Hektor, az; nézd csak, az, az; ez ám a legény! Haladj, haladj, Hektor. Ez a derék férfi, húgom. Óh! dicső Hektor! Nézd csak tekintetét; mily magatartás! Derék-e, mi?
KRESSIDA.
Oh, igen is, derék!
PANDARUS.
Nem-e? Csak látása is jól esik a szívnek. Nézd csak, minő vágások vannak pánczélján. Nézz oda: látod? Nézz oda! Nem lehet ott tréfálni; ki mit keres, ott megtalálja, mint mondani szokták. Minő vágások!
KRESSIDA.
Kardvágások azok? (Paris átmegy.)
PANDARUS.
Kardéi? Akármi, avval nem gondol; ha az ördög kél is ellene, neki mindegy; lelkemre, éled a szív, őt látva. Ott jön Paris; nézz csak oda, húgom; nem jeles férfi-e ez is? nem-e? Derék biz az most is. Ki is mondta, hogy megsebesítve tért haza? Hisz nincs megsebesítve; örülni fog ennek Helén szívecskéje. Ha! szeretném már látni Troilust is. Mindjárt meglátod Troilust.
KRESSIDA.
Ki az?(Helenus átmegy.)
PANDARUS.
Helenus. – Csodálkozom, hol van Troilus? – Az Helenus. – már azt hiszem, hogy ma ki sem ment. Az Helenus.
KRESSIDA.
Jól harczol Helenus, bácsikám?
PANDARUS.
Helenus? Nem; igen; meglehetősen jól. Csodálkozom, hova lett Troilus? Ha! – hallod, hogy rivalg a nép Troilusnak? – Helenus – pap.
KRESSIDA.
Miféle tunnyogó legényke megy ott?
(Troilus átmegy.)
PANDARUS.
Hol? ott? Az Deiphobus. – Ez Troilus. Ez ám az ember, húgom. Hm! – Derék Troilus, a lovagiság fejedelme!
KRESSIDA.
Csitt, fúj, csitt!
PANDARUS.
Ezt jegyezd meg, ezt tartsd meg. – Óh, dicső Troilus! – Nézd meg jól, húgocskám; nézd, milyen véres a kardja s pánczélján még több vágás van, mint a Hektorén; aztán tekintete, aztán járása! – Óh, bámulatos ifjú! Még nem töltötte be a huszonhármat. Haladj, Troilus, haladj! Ha volna nővérem, mint a kellem, vagy lányom, mint egy istennő, választást engednék neki. Óh, bámulatos ember! Paris? – Paris dibdáb mellette; fogadom, hogy cserébe Helén odadná egyik szemét ráadásúl.
(Katonák vonúlnak át.)
KRESSIDA.
Ott megy a többi.
PANDARUS.
Szamarak, bolondok, tuskók; polyva és korpa, korpa és polyva; hús után czibere. Troilust látva, szeretnék élni és meghalni. Sohse nézd már, sohse nézd már: tova szállt a sas; varjak, csókák, varjak, csókák. Én jobb szeretnék Troilusnak lenni, mint Agamemnonnak, mint az egész Görögországnak.
KRESSIDA.
A görögök közt ott van Achilles is, ki egy kicsit különb Troilusnál.
PANDARUS.
Achilles? Targonczás, hordár, valóságos teve.
KRESSIDA.
Jó, jó!
PANDARUS.
Jó, jó? Hát van neked egy csöpp eszed? Van neked szemed? Tudod te, milyen egy férfi? Nem a születés, szépség, növeltség, beszédkellem, férfiasság, tanultság, lovagiság, hősiség, erély, szabad szellem és a többi, gyökere és sava-e egy férfinak?
KRESSIDA.
Ah, igen, a gyökér felaprózva, péppé főzve, megjárja a férfinak is – szükségből.
PANDARUS.
Te vagy csak a nő. Tudja a kő, micsoda védfalhoz támaszkodol.
KRESSIDA.
Hátamra, hogy előrészemet védjem; elmésségre, hogy cseleimet elfedjem; hallgatásra, hogy becsületemet őrizzem; álarcz alá, hogy szépségemet megtartsam; hozzád, hogy mindezeket megvédd. Ezen védfalak alatt nyugszom én, mint ezernyi védpaizs alatt.
PANDARUS.
Mondj egyet védpaizsaidból.
KRESSIDA.
Nem, azt őriznem kell, s a mi fő, tőled azért is, mert ha nem védhetném magamat ott, a hol ütést nem szeretnék kapni, óvakodhatom legalább, hogy megtudván, el ne áruld gyenge oldalamat; e nélkül az ütés feldagadna s az őrizet dugába dőlne.
PANDARUS.
Úgy már egészen más vagy.
Troilus Apródja jön.
APRÓD.
Uram, sürgős beszéde volna veled
A herczegnek. …
PANDARUS.
Hol?
APRÓD.
Házadban; ott veté le fegyverét.
PANDARUS.
Mondd meg, fiam, megyek.
(Apród el.)
Félek, sebet kapott. Isten veled, hugom.
KRESSIDA.
Ég veled, bácsikám.
PANDARUS.
Oda és vissza, és mindjárt itt leszek.
KRESSIDA.
S hozasz nekem…
PANDARUS.
Emléket Troilustól.(El.)
KRESSIDA.
Úgy emlékeddel te keritő vagy.
Szó, köny, ajándék, esküfogadása,
Szerelmi áldozat, azt hagyja másra.
S bár többet látok búredőiben,
Mint Pandarus szépítő tükriben,
Tartom magam. A nő kéréskor angyal,
Küzdésben van a kéj, sikerrel elhal.
A ki szerelmes, az ilyent nem ért meg,
Hogy többre becsülik az el nem értet;
A ki soh’sem volt az, az gondol erre,
Epesztő vágygyal édesebb szerelme.
Elvem azért az lesz: a szerelem
Parancs elérve, küzdve kérelem;
Így szívem is erős lesz azt viselnem,
S látszani nem fog mégsem a szememben.(El.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem