XI. SZÍN.
XI. SZÍN.
A harcztér más része.
Aeneas és Trojai Csapatok jönnek.
AENEAS.
Állj! Még mi vagyunk a tér urai.
Huzzuk ki itt az éjt: ne menjen senki el!
Állj! Még mi vagyunk a tér urai.
Huzzuk ki itt az éjt: ne menjen senki el!
Troilus jön.
TROILUS.
Hektor megölve.
Hektor megölve.
MIND.
| Hektor? Ég, segíts! |
TROILUS.
Meghalt; s a gyilkos a csufos mezőn
Lova farkán hurczolta át baromként.
Dühödj fel, ég! Végezd bosszúd’ hamar!
Ti istenek, kaczagjatok le ránk!
Csak arra kérlek, irgalmazzatok,
S ha vesznünk kell, sújtson le egy csapás!
Meghalt; s a gyilkos a csufos mezőn
Lova farkán hurczolta át baromként.
Dühödj fel, ég! Végezd bosszúd’ hamar!
Ti istenek, kaczagjatok le ránk!
Csak arra kérlek, irgalmazzatok,
S ha vesznünk kell, sújtson le egy csapás!
AENEAS.
Szivét veszed sergünknek így, uram.
Szivét veszed sergünknek így, uram.
TROILUS.
Nem értesz engem, hogyha így felelsz;
Nem szólok én futásról, vagy halálról,
Sem félelemről; sőt daczolni kell
Minden viharral, mit föld és az ég
Vesztünkre támaszt. Hektor halva van!
Ki mondja meg Priamnak, Hekubának?
A ki a vészbagoly nevet kivánja,
Menjen s jelentse: Hektor halva van!
Ki mondja meg Priamnak, Hekubának?
A ki a vészbagoly nevet kivánja,
Menjen s jelentse: Hektor halva van!
Kővé változtatja Priamot e hír,
Forrásokká s Nióbékké a nőket
S leányokat; az ifjakat pedig
Merev szobrokká. Ó, e hirre Troja
Magán kivül lesz. El, el innen, el!
Meghalva Hektor! Nincsen erre több szó.
De mégis várakozzunk. – Hah! ti gaz,
Utálatos sátrak, felülve frig
Határainkon büszkén! bár Titán
Támadjon ott oly gyorsan, mint lehet:
Megrázlak én, meg én! S te óriás
Szájhős! kettőnk gyűlöletét a föld
Minden távolsága se zárja el!
Üldözni foglak folyton, mint gonosz
Lekiisméret, melynek rémalakja
Gyorsabb, mint őrült képzelet. De fel,
Vig indulót! Térjünk vigan Trojába,
Derítse mély búnkat a bosszu lángja.
Troilus a mint indul, a más oldalon Pandarus jön.
Nem értesz engem, hogyha így felelsz;
Nem szólok én futásról, vagy halálról,
Sem félelemről; sőt daczolni kell
Minden viharral, mit föld és az ég
Vesztünkre támaszt. Hektor halva van!
Ki mondja meg Priamnak, Hekubának?
A ki a vészbagoly nevet kivánja,
Menjen s jelentse: Hektor halva van!
Ki mondja meg Priamnak, Hekubának?
A ki a vészbagoly nevet kivánja,
Menjen s jelentse: Hektor halva van!
Kővé változtatja Priamot e hír,
Forrásokká s Nióbékké a nőket
S leányokat; az ifjakat pedig
Merev szobrokká. Ó, e hirre Troja
Magán kivül lesz. El, el innen, el!
Meghalva Hektor! Nincsen erre több szó.
De mégis várakozzunk. – Hah! ti gaz,
Utálatos sátrak, felülve frig
Határainkon büszkén! bár Titán
Támadjon ott oly gyorsan, mint lehet:
Megrázlak én, meg én! S te óriás
Szájhős! kettőnk gyűlöletét a föld
Minden távolsága se zárja el!
Üldözni foglak folyton, mint gonosz
Lekiisméret, melynek rémalakja
Gyorsabb, mint őrült képzelet. De fel,
Vig indulót! Térjünk vigan Trojába,
Derítse mély búnkat a bosszu lángja.
| (Aeneas és a sereg el.) |
PANDARUS.
Ó halld csak, halldsza csak!
Ó halld csak, halldsza csak!
TROILUS.
Félre, kufár! Gyalázat élteden,
Félre, kufár! Gyalázat élteden,
| Szégyen örökre rút emlékeden! | (Troilus el.) |
PANDARUS.
Pompás orvosság köszvényes csontjaimra. Ó, világ, világ! Így vetik meg a szegény közbenjárót! Ó árulók és kerítők! mily szívesen felhasználnak és mily szívtelenűl jutalmaznak! Miért vetnek úgy meg a siker után? Melyik vers is illik erre?
Lássuk csak:
Addig dong a dongó is vidáman,
Mig fulánkja s méze birtokában;
De ha egyszer bészakadt fulánkja,
Oda méze, oda víg danája.
Jegyezzétek föl ezt, ti szegény húskereskedők, ágyatok kárpitjára.
Most pedig, sorsosim, házamhoz jőjetek,
Kisírni egészen félig sirt szemetek’;
Vagy ha nincs könyetek, sohajtni is szabad,
Habár nem értem is, de csúzotok miatt.
Hugaim, öcséim, a kapufélfárul,
Egy pár hónap mulva itt hagylak árvákul;
Most is eltestálnék, de csak attól félek,
Winchester ludjai nagyba’ sziszegnének.
Majd ha elpusztulok, elnyugoszom, végül,
Nyavalyáim’ nektek hagyom örökségül. (Elmegy.)
Pompás orvosság köszvényes csontjaimra. Ó, világ, világ! Így vetik meg a szegény közbenjárót! Ó árulók és kerítők! mily szívesen felhasználnak és mily szívtelenűl jutalmaznak! Miért vetnek úgy meg a siker után? Melyik vers is illik erre?
Lássuk csak:
Addig dong a dongó is vidáman,
Mig fulánkja s méze birtokában;
De ha egyszer bészakadt fulánkja,
Oda méze, oda víg danája.
Jegyezzétek föl ezt, ti szegény húskereskedők, ágyatok kárpitjára.
Most pedig, sorsosim, házamhoz jőjetek,
Kisírni egészen félig sirt szemetek’;
Vagy ha nincs könyetek, sohajtni is szabad,
Habár nem értem is, de csúzotok miatt.
Hugaim, öcséim, a kapufélfárul,
Egy pár hónap mulva itt hagylak árvákul;
Most is eltestálnék, de csak attól félek,
Winchester ludjai nagyba’ sziszegnének.
Majd ha elpusztulok, elnyugoszom, végül,
Nyavalyáim’ nektek hagyom örökségül. (Elmegy.)
