IV. SZÍN.
Milano. Szoba a herczegi palotában.
Valentin, Silvia, Thurio és Ugri jönnek.
SILVIA.
Szolgám.
Szolgám.
VALENTIN.
Úrnőm.
Úrnőm.
UGRI.
Uram, Thurio úr berzenkedik önre.
Uram, Thurio úr berzenkedik önre.
VALENTIN.
Igen, szerelemből.
Igen, szerelemből.
UGRI.
De nem ön irántiból
De nem ön irántiból
VALENTIN.
Akkor úrnőm irántiból.
Akkor úrnőm irántiból.
UGRI.
Jó volna kiugrasztani.
Jó volna kiugrasztani.
SILVIA.
Szolgám, ön szomorú.
Szolgám, ön szomorú.
VALENTIN.
Valóban, kisasszony, annak látszom.
Valóban, kisasszony, annak látszom.
THURIO.
Hát annak is látszol, a mi nem vagy?
Hát annak is látszol, a mi nem vagy?
VALENTIN.
Meglehet
Meglehet
THURIO.
Akkor szineskedel.
Akkor szineskedel.
VALENTIN.
Szineskedel te.
Szineskedel te.
THURIO.
Hát mindek látszom én, a mi nem vagyok?
Hát mindek látszom én, a mi nem vagyok?
VALENTIN.
Okosnak.
Okosnak.
THURIO.
Mi bizonyítja az ellenkezőt?
Mi bizonyítja az ellenkezőt?
VALENTIN.
Bolondságod.
Bolondságod.
THURIO.
S mi mutatja bolondságom?
S mi mutatja bolondságom?
VALENTIN.
Inged.
Inged.
THURIO.
No hisz ingem kétszeres.
No hisz ingem kétszeres.
VALENTIN.
Akkor én is megkétszerezem bolondságodat.
Akkor én is megkétszerezem bolondságodat.
THURIO.
Hogy?
Hogy?
SILVIA.
Hát ön haragszik, Thurió úr? színt változtat!
Hát ön haragszik, Thurió úr? színt változtat!
VALENTIN.
Bocsássa meg neki, kisasszony: hiszen kamaeleon-faj.
Bocsássa meg neki, kisasszony: hiszen kamaeleon-faj.
THURIO.
Melynek több kedve véredet meginni, mint egy légben élni veled.
Melynek több kedve véredet meginni, mint egy légben élni veled.
VALENTIN.
Ön mondá, uram.
Ön mondá, uram.
THURIO.
Igen, uram, s egyszersmind végzek is.
Igen, uram, s egyszersmind végzek is.
VALENTIN.
Tudom: hisz ön mindig végez, mielőtt kezdene.
Tudom: hisz ön mindig végez, mielőtt kezdene.
SILVIA.
Szép szó-lövegek, uraim, s ugyan gyorsan lövöldözik egymásra.
Szép szó-lövegek, uraim, s ugyan gyorsan lövöldözik egymásra.
VALENTIN.
Valóban az, kisasszony, s köszönjük, a ki adta.
Valóban az, kisasszony, s köszönjük, a ki adta.
SILVIA.
És ki az, szolgám?
És ki az, szolgám?
VALENTIN.
Kegyed, édes úrnőm; mert ön adta a tüzet. Thurio úr a kegyed szemeiből kölcsönzi élczeit; s a kölcsönzöttet kegyesen elvesztegeti a kegyed társaságában.
Kegyed, édes úrnőm; mert ön adta a tüzet. Thurio úr a kegyed szemeiből kölcsönzi élczeit; s a kölcsönzöttet kegyesen elvesztegeti a kegyed társaságában.
THURIO.
Uram, ha szóra vált velem, hamar megbuktatom az ön élczeit.
Uram, ha szóra vált velem, hamar megbuktatom az ön élczeit.
VALENTIN.
Tudom; önnek egész szókincstára van, s azt hiszem, más fajta pénzt nem is ád szolgáinak; mert nagyon meglátszik kopott ruháikon, hogy csak szavaival tartja őket.
Tudom; önnek egész szókincstára van, s azt hiszem, más fajta pénzt nem is ád szolgáinak; mert nagyon meglátszik kopott ruháikon, hogy csak szavaival tartja őket.
SILVIA.
Elég, uraim, elég. Itt jön atyám.
Herczeg jön.
Elég, uraim, elég. Itt jön atyám.
Herczeg jön.
)
HERCZEG.
No, lyányom Silvia, bezzeg ostromolnak.
Valentin úr, az atyja jól van otthon:
Mit mond ön, ím, e tőle jött levélre,
S a jó hírekre benne?
No, lyányom Silvia, bezzeg ostromolnak.
Valentin úr, az atyja jól van otthon:
Mit mond ön, ím, e tőle jött levélre,
S a jó hírekre benne?
VALENTIN.
A hírhozónak sokkal tartozom.
| Ó, uram, |
HERCZEG.
Ismerte honfiát, Antoniót ön?
Ismerte honfiát, Antoniót ön?
VALENTIN.
Jól, herczeg úr; ismertem mint becsült
Köztiszteletben álló férfiút;
S e tiszteletre méltó is egészen.
Jól, herczeg úr; ismertem mint becsült
Köztiszteletben álló férfiút;
S e tiszteletre méltó is egészen.
HERCZEG.
Úgy-é van egy fia?
Úgy-é van egy fia?
VALENTIN.
Van, jó uram; s ez a fiú az atyja
Jó hírnevére szintén érdemes.
Van, jó uram; s ez a fiú az atyja
Jó hírnevére szintén érdemes.
HERCZEG.
Ismeri őt is?
Ismeri őt is?
VALENTIN.
Mint enmagam; mert már kicsiny korunktól
Együtt időztünk, együtt játszadoztunk.
S míg én henyéltem, lomhán elszalasztva
A szép idők javát, hogy agg koromra
Magamnak angyali tökélyt szerezzek,
Addig Proteusom, mert ez a neve,
Előny- s haszonnal tölté napjait.
Évre ifjú, tapasztalatra vén;
Feje nem ősz, de itéletje ért;
Egy szóval, ő (mert messze elmarad
Mind e dicséretem nagy érdemétől)
Termetre, észre egyaránt tökélyes,
S mind bírja azt, mi egy nemest diszít.
Mint enmagam; mert már kicsiny korunktól
Együtt időztünk, együtt játszadoztunk.
S míg én henyéltem, lomhán elszalasztva
A szép idők javát, hogy agg koromra
Magamnak angyali tökélyt szerezzek,
Addig Proteusom, mert ez a neve,
Előny- s haszonnal tölté napjait.
Évre ifjú, tapasztalatra vén;
Feje nem ősz, de itéletje ért;
Egy szóval, ő (mert messze elmarad
Mind e dicséretem nagy érdemétől)
Termetre, észre egyaránt tökélyes,
S mind bírja azt, mi egy nemest diszít.
HERCZEG.
Hitemre, hogyha ő ilyen jeles,
Méltó, hogy őt császári hölgy szeresse
S császár tanácsnokul nevezze ki.
Tehát ez ifjú már megérkezett,
Ajánlva hozzám nagy hatalmasoktól;
És czélja egy időt itt tölteni.
Hiszem, hogy e híren örvend ön is.
Hitemre, hogyha ő ilyen jeles,
Méltó, hogy őt császári hölgy szeresse
S császár tanácsnokul nevezze ki.
Tehát ez ifjú már megérkezett,
Ajánlva hozzám nagy hatalmasoktól;
És czélja egy időt itt tölteni.
Hiszem, hogy e híren örvend ön is.
VALENTIN.
Ha volt kivánatom, úgy ő, s ez az.
Ha volt kivánatom, úgy ő, s ez az.
HERCZEG.
Hát üdvözöljük érdeméhez mérten.
Érts róla, lányom, s Thurio, ön is: –
Mert hisz Valentint nem kell intenem.
Hát üdvözöljük érdeméhez mérten.
Érts róla, lányom, s Thurio, ön is: –
Mert hisz Valentint nem kell intenem.
| Megyek, hozzátok küldöm rögtön őt. | (Herczeg el.) |
VALENTIN.
Ez ifjú az, ki, mint mondám kegyednek,
Velem jött volna ámde kedvese
Lebűvölé szemét varázs szemével.
Ez ifjú az, ki, mint mondám kegyednek,
Velem jött volna ámde kedvese
Lebűvölé szemét varázs szemével.
SILVIA.
És most talán feloldozá szemét,
Mást tartva meg szerelmi zálogul.
És most talán feloldozá szemét,
Mást tartva meg szerelmi zálogul.
VALENTIN.
De, azt hiszem, hogy fogva tartja most is.
De, azt hiszem, hogy fogva tartja most is.
SILVIA.
Nem, nem, hisz úgy vak volna; és ha vak,
Hogy lelte volna meg kegyedhez útját?
Nem, nem, hisz úgy vak volna; és ha vak,
Hogy lelte volna meg kegyedhez útját?
VALENTIN.
Mondják, hogy a szerelem száz szemü.
Mondják, hogy a szerelem száz szemü.
THURIO.
Sőt azt hiszik, hogy épen nincs szeme.
Sőt azt hiszik, hogy épen nincs szeme.
VALENTIN.
Nincs, ily szerelmet látni, mint ön is;
Az ily mulyára Amor rá se néz.
Nincs, ily szerelmet látni, mint ön is;
Az ily mulyára Amor rá se néz.
Proteus jön.
SILVIA.
Ne többet. Itt jön a nemes barát.
Ne többet. Itt jön a nemes barát.
VALENTIN.
Isten hozott, Proteus. Könyörgök úrnőm,
Üdvözletéhez adjon egy kegyet.
Isten hozott, Proteus. Könyörgök úrnőm,
Üdvözletéhez adjon egy kegyet.
SILVIA.
Előre biztosítja érdeme,
Ha ő az, a kit ön közinkbe kívánt.
Előre biztosítja érdeme,
Ha ő az, a kit ön közinkbe kívánt.
VALENTIN.
Úrnőm, az ő. Kérem, fogadja el
magához őt is szolgatársamul.
Úrnőm, az ő. Kérem, fogadja el
magához őt is szolgatársamul.
SILVIA.
Csekély az úrnő, és a szolga nagy.
Csekély az úrnő, és a szolga nagy.
PROTEUS.
Nem, szép kisasszony, sőt a szolga hitvány,
Hogy csak reá is nézzen ilyen úrnő.
Nem, szép kisasszony, sőt a szolga hitvány,
Hogy csak reá is nézzen ilyen úrnő.
VALENTIN.
Hagyjátok a szerénység versenyét. –
Úrnőm, fogadja el szolgának őt.
Hagyjátok a szerénység versenyét. –
Úrnőm, fogadja el szolgának őt.
PROTEUS.
Kész hódolat csak, a mivel dicsekszem.
Kész hódolat csak, a mivel dicsekszem.
SILVIA.
S a hódolat mindig jutalmat ér.
Üdvözli önt csekély úrnője, szolgám.
S a hódolat mindig jutalmat ér.
Üdvözli önt csekély úrnője, szolgám.
PROTEUS.
Halálra szállna más, ki így beszélne.
Halálra szállna más, ki így beszélne.
SILVIA.
Hogy üdv kegyednek?
Hogy üdv kegyednek?
PROTEUS.
| Hogy kegyed csekély. |
Egy Szolga jő.
SZOLGA.
Kisasszony, atyja kíván szólni önnel.
Kisasszony, atyja kíván szólni önnel.
SILVIA.
Várom parancsát. (Szolga el.) Jöjjön Thurio úr,
Kisérjen. – Új szolgám, még egyszer üdv:
Önök beszélgethetnek otthonukról,
S ha végezék, majd nézzenek felénk.
Várom parancsát. (Szolga el.) Jöjjön Thurio úr,
Kisérjen. – Új szolgám, még egyszer üdv:
Önök beszélgethetnek otthonukról,
S ha végezék, majd nézzenek felénk.
PROTEUS.
Követni fogjuk, úrnőnk, nem soká.
Követni fogjuk, úrnőnk, nem soká.
| (Silvia, Thurio, Ugri el.) |
VALENTIN.
Nos, mondd, hogyan áll otthon a világ?
Nos, mondd, hogyan áll otthon a világ?
PROTEUS.
Barátaid jól vannak, s üdvözölnek.
Barátaid jól vannak, s üdvözölnek.
VALENTIN.
És a tiéid?
És a tiéid?
PROTEUS.
| Ott sincs semmi baj. |
VALENTIN.
Hát kedvesed? – Nos, és hogy áll szerelmed?
Hát kedvesed? – Nos, és hogy áll szerelmed?
PROTEUS.
Tudom, hogy untat a szerelmi tárgy,
Terhedre van; ne szóljunk e felől.
Tudom, hogy untat a szerelmi tárgy,
Terhedre van; ne szóljunk e felől.
VALENTIN.
Hajh Proteusom, megváltozott az élet.
Megbűnhödém, hogy Amort gúnyolám;
Fenkölt hatalma szörnyen büntetett,
Nehéz böjttel, vezeklő bánatokkal,
Éjelente könynyel, nappal szív-sohajjal;
Mert – hogy kigúnyolám – a szerelem
Az álmot elvoná behunyt szemeimtől,
S szívbánatom őréül tette őket.
Ó jó Proteus, nagy úr a szerelem,
Megtörte dölyföm úgy, hogy ím bevallom,
Nincs fájdalom nagyobb, mint a mit ő szab,
Sem oly gyönyör, kéj, mint szolgálni őt!
Ne szólj nekem most másról szerelemnél,
Mert álom, étel és ital nekem.
E puszta szócska is már „szerelem.”
Hajh Proteusom, megváltozott az élet.
Megbűnhödém, hogy Amort gúnyolám;
Fenkölt hatalma szörnyen büntetett,
Nehéz böjttel, vezeklő bánatokkal,
Éjelente könynyel, nappal szív-sohajjal;
Mert – hogy kigúnyolám – a szerelem
Az álmot elvoná behunyt szemeimtől,
S szívbánatom őréül tette őket.
Ó jó Proteus, nagy úr a szerelem,
Megtörte dölyföm úgy, hogy ím bevallom,
Nincs fájdalom nagyobb, mint a mit ő szab,
Sem oly gyönyör, kéj, mint szolgálni őt!
Ne szólj nekem most másról szerelemnél,
Mert álom, étel és ital nekem.
E puszta szócska is már „szerelem.”
PROTEUS.
Elég; szemedben látom üdvödet.
Ez volt az eszmény, a kit úgy imádsz?
Elég; szemedben látom üdvödet.
Ez volt az eszmény, a kit úgy imádsz?
VALENTIN.
Ez; és nem égi szent-e ő előtted?
Ez; és nem égi szent-e ő előtted?
PROTEUS.
Az nem, de csínos földi mintakép.
Az nem, de csínos földi mintakép.
VALENTIN.
Mondd éginek.
Mondd éginek.
PROTEUS.
| Hizelgenék neki. |
VALENTIN.
Ó hízelegj nekem; nincs oly gyönyör,
Mint szép szerelmesem magasztalása.
Ó hízelegj nekem; nincs oly gyönyör,
Mint szép szerelmesem magasztalása.
PROTEUS.
Mikor beteg valék, gyógyírt te adtál;
Illő, hogy én is adjak most neked.
Mikor beteg valék, gyógyírt te adtál;
Illő, hogy én is adjak most neked.
VALENTIN.
Mondj róla hát valót: habár nem égi,
De angyal itt alant is, és dicsőbb,
Magasztosabb, mint minden földi lény.
Mondj róla hát valót: habár nem égi,
De angyal itt alant is, és dicsőbb,
Magasztosabb, mint minden földi lény.
PROTEUS.
Kivéve hölgyem.
Kivéve hölgyem.
VALENTIN.
Ha gúnyolódni nincsen szándokod.
| Nem, ne végy ki senkit, |
PROTEUS.
Nincs-é okom magamét többre nézni?
Nincs-é okom magamét többre nézni?
VALENTIN.
Nézd nagyra, jó; segítlek benne én is:
Ám nyerje el a nagy kitüntetést, –
Hordja hölgyem uszályát, hogy ne lopjon
Csókot ruháiról a durva föld,
Mert ezt kevélylyé téve ily magas kegy,
Nem szülne több édes szagu virágot,
S örökössé tenné a zord telet.
Nézd nagyra, jó; segítlek benne én is:
Ám nyerje el a nagy kitüntetést, –
Hordja hölgyem uszályát, hogy ne lopjon
Csókot ruháiról a durva föld,
Mert ezt kevélylyé téve ily magas kegy,
Nem szülne több édes szagu virágot,
S örökössé tenné a zord telet.
PROTEUS.
Minő dagály, dicsekvés ez, Valentin?
Minő dagály, dicsekvés ez, Valentin?
VALENTIN.
Bocsáss meg, ó hisz e magasztalás
Mind semmi: Silviám nagy érdeme
Megsemmisíti mások érdemét.
Ő egyedüli.
Bocsáss meg, ó hisz e magasztalás
Mind semmi: Silviám nagy érdeme
Megsemmisíti mások érdemét.
Ő egyedüli.
PROTEUS.
Úgy hagyd egyedül.
Úgy hagyd egyedül.
VALENTIN.
Nem a világért. Ember, ő enyim,
S oly dús vagyok ezen kincs birtokában,
Mint húsz tenger, ha nektár lenne habja,
Fövenye gyöngy, sziklája színarany.
Bocsáss meg, hogy reád sem gondolék,
De láthatod, szerelmem foglal el.
Bolond vetélytársam, kit, birtokáéert,
Szerelmesemnek atyja nagyra tart,
Most véla van; utána kell sietnem;
Tudod, milyen féltékeny a szerelmes.
Nem a világért. Ember, ő enyim,
S oly dús vagyok ezen kincs birtokában,
Mint húsz tenger, ha nektár lenne habja,
Fövenye gyöngy, sziklája színarany.
Bocsáss meg, hogy reád sem gondolék,
De láthatod, szerelmem foglal el.
Bolond vetélytársam, kit, birtokáéert,
Szerelmesemnek atyja nagyra tart,
Most véla van; utána kell sietnem;
Tudod, milyen féltékeny a szerelmes.
PROTEUS.
Hát ő szeret?
Hát ő szeret?
VALENTIN.
El is vagyunk jegyezve,
De sőt megállapítva esküvőnk is,
S az elszökésnek minden útja, módja:
Majd ablakához hogy kapaszkodom
Kötélhágcsóval; és kifőzve már
Minden, mi engem üdvümhöz segít.
Jer, jó Proteus, jer a szobámba kissé,
Segíts tanácsaiddal e dologban.
El is vagyunk jegyezve,
De sőt megállapítva esküvőnk is,
S az elszökésnek minden útja, módja:
Majd ablakához hogy kapaszkodom
Kötélhágcsóval; és kifőzve már
Minden, mi engem üdvümhöz segít.
Jer, jó Proteus, jer a szobámba kissé,
Segíts tanácsaiddal e dologban.
PROTEUS.
Eerdj elől; majd fölkereslek aztán.
Mennem kell a hajóra, hogy leszedjek,
A mit magammal hoztam egyet és mást,
Aztán követni foglak ízbe.
Eerdj elől; majd fölkereslek aztán.
Mennem kell a hajóra, hogy leszedjek,
A mit magammal hoztam egyet és mást,
Aztán követni foglak ízbe.
VALENTIN.
De hát siess.
De hát siess.
PROTEUS.
Jó, jó. (Valentin el.)
Miként az egyik hőt elűzi más hő,
S miként szeget szeggel verhetni ki,
Ekként feledteté velem az új tárgy
Régibb szerelmem szép emlékeit.
Saját szemem, Valentinus beszéde,
A hölgy tökélye-é, vagy csalfaságom,
Mi tett ily ok nekül okoskodóvá?
Ő szép, s az Julia is, szerelmesem,
Vagy volt szerelmesem, mert már elolvatd
Szerelmem, mint tüzön viaszalak,
S nyomát se látni rajta, hogy mi volt.
Meghült szivem Valentinom iránt is,
Nem szeretem már úgy, a hogy szerettem;
De ó, imádom kedvesét nagyon is,
S talán ezért szeretem őt kevésbé.
Ó hogy fogom majd Silviát imádni,
Kit eddig láthaték, csak külseje,
S ez is már elvevé eszem világát;
De hátha meglátom tökélyei,
Nincs benne mód – egészen vak leszek.
Így, ha tudom, szerelmem fékezem,
Ha nem, ezélt érni használom eszem. (El.)
Jó, jó. (Valentin el.)
Miként az egyik hőt elűzi más hő,
S miként szeget szeggel verhetni ki,
Ekként feledteté velem az új tárgy
Régibb szerelmem szép emlékeit.
Saját szemem, Valentinus beszéde,
A hölgy tökélye-é, vagy csalfaságom,
Mi tett ily ok nekül okoskodóvá?
Ő szép, s az Julia is, szerelmesem,
Vagy volt szerelmesem, mert már elolvatd
Szerelmem, mint tüzön viaszalak,
S nyomát se látni rajta, hogy mi volt.
Meghült szivem Valentinom iránt is,
Nem szeretem már úgy, a hogy szerettem;
De ó, imádom kedvesét nagyon is,
S talán ezért szeretem őt kevésbé.
Ó hogy fogom majd Silviát imádni,
Kit eddig láthaték, csak külseje,
S ez is már elvevé eszem világát;
De hátha meglátom tökélyei,
Nincs benne mód – egészen vak leszek.
Így, ha tudom, szerelmem fékezem,
Ha nem, ezélt érni használom eszem. (El.)
