I. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Ugyanott. Szoba Baptista lakában.
Katalin és Bianka jönnek.
BIANKA.
Ne kínozz engem és magad’ se kínozd,
Hogy szolgalányt, rabnőt csinálj belőlem:
Ez fáj nekem; s mi a fényt illeti,
Lerázom azt, csak adj szabad kezet,
Le mindez öltönyt, le a szoknyaig,
S a mit parancsolsz, szivesen teszem.
Tudom, mi tisztem a korosb iránt.
KATALIN.
Mondd meg, de fillentés nélkül, melyik
Tetszik leginkább kérőid között?
BIANKA.
Hidd meg, hogy én e férfiak között
Egynek se néztem arczát, oly közel,
Hogy egyik inkább tessék, mint a másik.
KATALIN.
Hazudsz, galambka. Hát Hortensio?
BIANKA.
Ha őt óhajtod, testvér, esküszöm,
Segítni foglak, hogy tied legyen.
KATALIN.
Ahá! tudom, dús lenni vágysz, ugy-e?
Gremiot kivánod, hogy pompában élj!
BIANKA.
Miatta vagy tehát irígy reám?
Hisz akkor tréfa! és most látom át,
Hogy eddig is csak tréfáltál velem.
Kérlek, Katám, oldozd fel a kezem’.
KATALIN.
Ha ez tréfa, az volt a többi is.
(Megüti.)
Baptista jő.
BAPTISTA.
Megállj, te sárkány! Mért ez a gonoszság?
Biankám, vonulj el. Sír szegény leány!
Menj varrni most, ne társalogj vele.
Szégyeld magad’, te ördög fajzata.
Mért bántod őt, ki nem bántott soha?
Sértett-e meg csak egy rossz szóval is?
KATALIN.
Azzal gúnyol, hogy hallgat. Megboszúlom.(Bianka után fut.)
BAPTISTA.
Mit? még előttem? Távozzál, Bianka.
(Bianka el.)
KATALIN.
Nem engeded? No most már látom én,
Ő a te kincsed, férjet ő nyerend,
Én lakziján árúlok petrezselymet,
S mert őt szeretted, pártában veszek.
Ne is beszélj, megyek, s addig sirok,
Míg a boszúra módot nem lelek.(Katalin el.)
BAPTISTA.
No, szenvedett-e így családapa?
De ki jön itt?
Gremio és Lucentio selejtes öltönyben, Petruchio és Hortensio mint zenész, Tranio és Biondello lantot és könyveket hozva.
GREMIO.
Jó reggelt, Baptista szomszéd.
BAPTISTA.
Jó reggelt, Gremio szomszéd. Isten hozott, urak!
PETRUCHIO.
Isten megáldjon, uram. Nincsen-e Katalin nevű, erényes szép leányod?
BAPTISTA.
Van egy leányom Katalin nevű.
GREMIO.
Hisz ajtóstul rohansz: menj a során.
PETRUCHIO.
Ne bánts, signior Gremio; bízd azt reám. –
Verónából való nemes vagyok;
Hallám hírét, minő szép és eszes,
Mily nyájas és szerény, alázatos,
Milyen csodás tulajdonú, szelíd;
Bátor valék, habár hivatlanúl,
Házadba lépni, hogy saját szemem
Győzzön meg a halott hírek felől,
S fogadtatásom zálogául ím
Ez ifjúval kedveskedem neked.
(Elővezeti Hortensiot.)
Zenében és számtanban járatos,
Hogy mindazt megtanítsa teljesen,
Mikben leányod kissé otthonos.
Fogadd el őt, restelleném különben.
Neve Licio, hazája Mantua.
BAPTISTA.
Légy üdvözölve, s ő is kedvedért.
De bánatomra, lányom Katalin,
Látom, tudom, hogy nem neked való.
PETRUCHIO.
Nem szívesen válsz tőle meg, tudom.
Vagy ellenedre van személyem is?
BAPTISTA.
Ne érts rosszúl; a mint van, úgy beszélek.
Honnan jövél, uram? mi a neved?
PETRUCHIO.
Nevem Petruchio, Antonio fia;
Közismerős egész Itáliában.
BAPTISTA.
Jól ismerem; köszöntlek már ezért is.
GREMIO.
De engedelmeddel, Petruchio,
Mi többi kérők is hadd szólanánk.
Megállj, nagyon előre rúgtatál.
PETRUCHIO.
Bocsánat, signior Gremio! törekszem rája, látod.
GREMIO.
Azon nem kétkedem; de e leány kérést megbánod. Meg vagyok győződve, szomszéd, hogy ez ajánlat igen kedves. Hogy irántad hasonló szivességet tanusítsak magam is, kihez kegyesebb valál, mint bárki máshoz, szabad legyen ajánlanom ez ifjú tudóst (Lucentiot elővezeti), ki sokáig tanult Rheimsban; oly jártas a görög, latin és más nyelvekben, mint a másik a zenében és számtanban. Neve Cambio. Kérlek, fogadd el szolgálatát.
BAPTISTA.
Ezer köszönet, signior Gremio. Üdvözlek, kedves Cambio. De jó ifjú. (Traniohoz) úgy tetszik, idegen vagy közöttünk. Bátorkodhatom kérdezni ittléted okát?
TRANIO.
Bocsánat, e bátorság engem illet,
Hogy én, mint e városban idegen,
Leányod, a szép és derék Bianka
Kérőjeül vetem föl itt magam’;
Hisz’ ismerem szilárd határzatod’,
Mely az idősb testvérnek ád előnyt.
Egy engedélyt kérek tőled csupán,
Hogy majd ismerve származásomat,
Láss szívesen a több kérő között
S engedj szabad bejárást, és kegyelj.
Leányaid képzése végett im
Ez egyszerű hangszert hozom s eme
Nehány csekély görög s latin müvet:
Fogadd el, akkor értékök leend.
BAPTISTA.
Lucentio a neved? s honnan való vagy?
TRANIO.
Pisából, a Vincentio fia.
BAPTISTA.
Derék ember Písában, ismerem
Híréből. Üdvözöllek téged is
(Hortensiohoz) Vedd lantodat! (Lucentiohoz) S te vedd a könyveket,
S a két tanítványt lássátok azonnal.
Hé! elő!
Szolga jő.
Vezesd ez urakat
Leányaimhoz; mondd, ezek
Tanáraik: jól bánjanak velök.
(Szolga, Hortensio, Lucentio és Biondello el.)
Mi meg jerünk a kertbe egy kevéssé.
Asztalhoz aztán. Elhihetd, hogy én
Mindenkor a legszívesben fogadlak.
PETRUCHIO.
Ügyem, signior Baptista, sürgetős,
S minden nap itt meg nem jelenhetek.
Atyámat ismered már s engem is.
Magamra szálla minden birtokom,
Miket növeltem inkább, mint fogyaszték.
Mondd hát, ha megnyerem lányod szerelmét,
Mily nászajándokot kapok vele?
BAPTISTA.
A birtokom felét, ha meghalok,
És húsz ezer tallért egyszerre most.
PETRUCHIO.
E nászajándokért én meg neki,
Ha engemet túlél, özvegy-jogon,
Általbocsátom összes birtokom’.
A részletet tegyük tehát irásba
S legyen közöttünk kölcsönös kötés.
BAPTISTA.
Igen, ha a fő részlet nyerve van,
Azaz szerelme, mert ez itt a fő.
PETRUCHIO.
Az semmi: mert atyám, azt mondhatom,
Ha büszke ő, én meg szilaj vagyok;
S hol két dühöngő láng találkozik,
Fölégetik dühök táplálatát.
Kis széllel a kis tűz is nagyra nő,
De nagy vihar tüzet, mindent elolt.
Én így leszek s ő engem így tekintend,
Mert nyers vagyok s nem gyerekmódra kérem.
BAPTISTA.
Kérd meg, ha jóra válnék e sietség.
De némi rossz beszédre készen állj.
PETRUCHIO.
Mindenre készen, mint bércz a szelekre:
Nem rendül az, bár egyre zúg a szél.
Hortensio tört fejjel visszajő.
Hogyan, barátom! ily sápadt miért vagy?
HORTENSIO.
Ijedtemben bizony, ha az vagyok.
BAPTISTA.
Hát lesz-e a lányomból jó zenész?
HORTENSIO.
Jó katona inkább lesz, azt hiszem.
Kard állja őt ki és nem gyönge lant.
BAPTISTA.
Hát úgy-e nem törhetted őt a lanthoz?
HORTENSIO.
A lantot ő énrajtam törte el.
Mondám, hibás fogásokat teszen,
S ujját helyezve elvonám kezét,
Midőn türelmetlen gonosz szeszélylyel
Kiált: „Fogás? no hát majd megfogom!”
S e szóval úgy fejemhez vágta, hogy
Lyukat hasíta főm a hangszeren át.
Szédülve álltam ott kissé, s miként
Nyakvas feküdt nyakamban a törött lant,
Míg őt hitvány dudásnak, czinczogó
Cigánynak és más ilyeknek szidott,
Mintha tanulta volna, hogy gyalázzon.
PETRUCHIO.
Lelkemre mondom! furcsa egy gyerek!
Tízszerte kedvesebb most, mint előbb.
Oh mint óhajtok már csevegni véle!
BAPTISTA.
No jőjj velem. Ne légy olyan zavart;
Tanítsd ezentúl ifjabb lányomat.
Tanulni képes az s hálás leend.
Signior Petruchio, jer te is velünk.
Vagy ide küldjem lányomat Katát?
PETRUCHIO.
Csak küldd ki, kérlek; én bevárom itt.
(Baptista, Gremio, Tranio és Hortensio el.)
Kissé merészen kérem meg, ha jön.
Ha zsémbel, azt mondom nyilván neki,
Oly bájosan zeng, mint egy fülmile.
Ha mérgesen néz, azt, hogy oly üde,
Mint rózsabimbó, mit harmat füröszt.
Ha néma lesz, ha egy igét se ejt,
Szónoktehetségét magasztalom,
Azt mondva, hogy szívig hatón beszél.
Hálálkodom, ha tán kiútasít,
Miként ha egy hétig marasztana.
S kezét ha megtagadja, kérdezem
A hirdetés s a menyegző felől.
De itt közelg: no Petruchio, beszélj.
Katalin jő.
Katám, jó reggelt! Hallom, így hinak.
KATALIN.
Úgy van; de hallásod kissé erős:
Katalinnak ejt, ki énrólam beszél.
PETRUCHIO.
Hazudsz, mert a neved csupán Kata,
Vidám Kata, sőt néha bősz Kata,
De e világon a legszebb Kata,
Katám, Katóm, sőt újra alkatóm,
Mivel szerelmed újra alkot engem.
Tudd meg tehát, hű vigaszom, Kata,
Mert szendeséged’ mindenütt dicsérték
S magasztalák erényed’, bájaid’,
Habár nem oly igen, miként megillet:
Ez indított, hogy nőül kérjelek.
KATALIN.
Ez indított? No hát indulj tovább,
Sőt visszaindulj. Mindjárt láttam én,
Hogy ingó szer vagy.
PETRUCHIO.
Ingó szer! mi az?
KATALIN.
Tábori szék.
PETRUCHIO.
Jól eltaláltad: ülj rám.
KATALIN.
Másokat a szamár hord: így te is.
PETRUCHIO.
A nő is másokat hord: így te is.
KATALIN.
De én nem oly bolondot, mint te vagy.
PETRUCHIO.
Ah jó Katám, meg nem terhellek én,
Mert tudva, hogy még ifjú s könnyü vagy –
KATALIN.
Oly könnyű, hogy meg nem fog ily gyerek,
És mégis oly nehézke, mint a vas.
PETRUCHIO.
A vas vagy a sas?
KATALIN.
Jól fogtad fel: a sas.
PETRUCHIO.
Oh lassú szárnyú gerle! elvisz a sas.
KATALIN.
Az, gerle hát! midőn a sast viszi.
PETRUCHIO.
Ej te darázs! lám, milyen csipkedő vagy.
KATALIN.
Darázs? No hát kerüld fulánkomat.
PETRUCHIO.
A gyógyszer az lesz, hogy kitépem azt.
KATALIN.
Igen, ha tudná a bolond, helyét.
PETRUCHIO.
Ki ne tudná, hol a darázs fulánkja?
A farkában.
KATALIN.
A nyelvében.
PETRUCHIO.
Kiében?
KATALIN.
Tiédben, hogyha a farkról beszélsz. Menj!
PETRUCHIO.
Mit? nyelvem a te farkadban? Nem úgy:
Nemes vagyok, Katám.
KATALIN.
Lássuk tehát.(Megüti.)
PETRUCHIO.
Visszavágom, ha még egyszer megütsz.
KATALIN.
Úgy elveszíted fegyvered’!
Ha engemet megütsz, nem vagy nemes,
S ha nem nemes, többé nem fegyveres.
PETRUCHIO.
Czímertudós vagy! Végy könyvedbe föl.
KATALIN.
Mi a bokrétád? nem kakastaréj?
PETRUCHIO.
Taréjtalan kakas, te meg’ tyukom.
KATALIN.
Nem, nem kakas; hisz kappan módra szólsz.
PETRUCHIO.
No, no, Katám, ne nézz oly savanyún.
KATALIN.
Midőn vad almát látok, így szokásom.
PETRUCHIO.
Ne nézz savanyún; hisz’ nincs itt vad alma.
KATALIN.
De van, de van.
PETRUCHIO.
Mutasd.
KATALIN.
Ha tükröm volna.
PETRUCHIO.
Mit, arczom?
KATALIN.
Ifjú még, s hogy’ eltalálja!
PETRUCHIO.
Szent Györgyre! még ifjú vagyok neked.
KATALIN.
De hervadott.
PETRUCHIO.
A gond!
KATALIN.
Rá semmi gondom.
PETRUCHIO.
Nem, nem, Katám! tőlem meg nem menekszel.
KATALIN.
Meg fogsz dühödni, ha késem: ereszsz el.
PETRUCHIO.
Ah! legkevésbbé: hisz’ kedvemre vagy.
Zsémbes-, szilaj-, daczosnak mondtak! íme
Látom, hogy e hír puszta rágalom:
Hiszen te nyájas, tréfás és vidám vagy,
Csendes beszédű, szép tavaszvirág;
Arczod nem durva, zord tekintetű;
S mint a dühös nő, ajkad’ nem marod;
Mások szavába vágni nem szokásod;
Szendén mulattatod kérőidet
Nyájas beszéddel, édes kedvesen.
Még azt regélték, hogy sántít Katám.
Oh rossz világ! hisz’ ő karcsú, sugár,
Mint a fenyősudar, s oly barna, mint
A mogyoró s annál is édesebb.
Mutasd, miként jársz; nem vagy sánta, nem.
KATALIN.
Bolond, annak parancsolj, kit fizetsz.
PETRUCHIO.
Diána nem diszíté úgy az erdőt,
Mint e szobát fejdelmi termeted:
Te légy Diána s ő legyen Kata,
S Diána pajzán és Katám szemérmes.
KATALIN.
De hol tanultad ezt a szép beszédet?
PETRUCHIO.
Csak úgy ex tempore! az elme-él.
KATALIN.
Oh éles elme életlen szülötte.
PETRUCHIO.
Hát nincs eszem?
KATALIN.
Van annyi, hogy melegre bújj.
PETRUCHIO.
Ép azt óhajtom ágyadban, Katám.
De félre e beszéddel: tudd meg azt,
Atyád megegyezett, hogy nőm lehetsz,
A nászajándok is rendben vagyon,
S akard, avagy ne, nőül veszlek én:
Neked való férj épen én vagyok.
E fényre! mely mellett szépnek talállak,
Oly szépnek, hogy bizony szeretni kell,
Enyim leszesz, más senkié; csak én
Termettem arra, hogy te megszelídülj,
És vad Katából oly szelíd Katává
Képezzelek, mint más nyájas Katák.
Itt jő atyád, aztán nem-et ne mondj;
Katalint teendem nőmmé bármiként.
Baptista, Gremio és Tranio visszajönnek.
BAPTISTA.
Nos hogy’ vagy lányommal, Petruchio?
PETRUCHIO.
Jól, jól, uram, fölötte jól, hiszen
Lehetlen is rosszúl lennem vele.
BAPTISTA.
S lányom, Katalin, te mért vagy oly zavart?
KATALIN.
Lányod vagyok? No mondhatom, derék
Szülői kedvezésre méltatál,
Hogy ím e félbolondhoz adni vágysz,
Ez őrjöngő káromkodóhoz, a ki
Hetvenkedéssel vél czéljához érni.
PETRUCHIO.
Atyám, hiszen te és egész világ,
Ki róla szólt, hibásan szóltatok.
Ha tán szilaj, csupán színlelve az.
Nem mérges, de szelíd, mint a galamb;
Nem is heves, de nyúgodt, mint a reg;
Grizeldis párja a tűrésben és
A nőerényben egy Lucretia.
Szóval, mi már abban megegyezénk,
Hogy a menyegzőnk vasárnap leend.
KATALIN.
Vasárnap én előbb felköltve látlak.
GREMIO.
Petruchio, halld, előbb felkötve lát.
TRANIO.
Így boldogultál? Így szépen vagyunk.
PETRUCHIO.
Lassan, urak! magamnak vettem őt,
S ha én meg ő jól állunk, mit zajongtok?
Egymás között mi akkép alkuvánk,
Hogy társaságban ily szilaj legyen.
Hihetlen a mily szerfölött szeret,
Azt mondhatom. Oh nyájas, szép Kata!
Nyakamba csügge, csókra csókokat
És esküszóra esküt halmozott,
S egy percz alatt megnyerte szívemet.
Ti még újonczok vagytok; mert csodás az,
Mint megszelídül egy anyám asszony-
Lovag mellett a legmakranczosabb nő,
Ha férfi és hölgy önmagába’ van.
Kezet, Katám! a menyegző napjára
Díszöltönyért Velenczébe megyek.
Atyám, te intézd, híjj vendégeket.
Bizton hiszem, Katám ragyogni fog.
BAPTISTA.
Mit szóljak erre? Nyújtsatok kezet:
Áldás reátok; megvan a kötés.
GREMIO. TRANIO.
Tanúk leszünk: amen-t mondunk reá.
PETRUCHIO.
Atyám, arám, barátim, Isten áldjon!
Most el Velenczébe! közelget a nap.
Ékszer, gyűrű és díszöltöny fedez:
Csókot Katám, vasárnap nőm leszesz.
(Petruchio és Kata külön-külön el.)
GREMIO.
Történt-e házasság ily hirtelen?
BAPTISTA.
Most úgy vagyok, mint a kereskedő:
Kétségb’esett vásárt merészelék.
TRANIO.
Az árú már terhedre volt, s kamat
Kerül utána, vagy tengerbe vész.
BAPTISTA.
Házas nyugalmokat venném kamatnak.
GREMIO.
Nyugalmas egy nőt is kapott ugyancsak.
De most az ifjabb lányodon a sor;
Régóta óhajtottuk e napot:
Szomszédod és első kérő valék.
TRANIO.
S én egy vagyok, ki úgy kedveli Biankát,
Hogy szóval azt ki sem fejezhetem
S te gondolattal föl sem érheted.
GREMIO.
Gyerkőcz! szerelmed énvelem nem ér fel.
TRANIO.
Apó! tiéd fagylal.
GREMIO.
S tiéd éget hevével.
El! el! suhancz; az érett kor boldogít.
TRANIO.
De nők előtt az ifjúság virít.
BAPTISTA.
Lassan, urak! eldöntöm én a pert.
Kész pénz határoz: a ki a leánynak
Leggazdagabb kelengyét biztosít,
Azé Bianka szerelme.
No szólj, signior Gremio, mit biztosíthatsz?
GREMIO.
Miként tudod, házam van Páduában,
Arany- s ezüsttel dúsan ékesült;
Kannák, medenczék mosni szép kezét;
A szőnyegek mind tyrusi szövet;
Ivor-szekrényke rejti kincsemet;
Cyprusfa-láda hímes lepleim’;
Sok drága kelme, ágyfedők, redőnyök,
Csipkék, török gyöngyhímes drága párnák,
Velenczei aranyzott függönyök,
Czin s réz edények, s minden, a mi kell
A házi körben. Gazdaságomon
Fejésre vár száz szép fejős tehén,
Az istálókba’ meg’ százhúsz ökör,
És minden, a mi hozzá tartozik.
Megvallom, én kissé koros vagyok,
S ha meghalok holnap, ez mind övé, –
Csupán míg élek, légyen ő enyém!
TRANIO.
Jól mondod e „csupánt.” Uram, figyelj rám.
Atyám utóda s egyetlen fia,
Ha lányodat nőül megnyerhetem,
Három-négy oly derék házat hagyok
Részére a dús Písában, minőt
Signior Gremio itt Páduába’ bír.
Övé lesz még évente két ezer
Arany dús földeimből, mind övé.
No hát, signior Gremio, legyőztelek?
GREMIO.
A földből évi két ezer arany!
Hisz’ annyit összes birtokom se hoz. De
Adok hozzá még egy teherhajót,
Mely most a marseillei öbölben áll.
Megfogtalak teherhajómmal, úgy-e?
TRANIO.
Jól tudva van, hogy atyám birtoka
Három teherhajó, két gálya és
Tizenkét bárka: ezt adom neki
S két annyi mindent, mint igérni bírsz.
GREMIO.
Mindent igértem: többel nem birok,
És többel ő sem bírhat, mint magam;
Övé, ha kellek, birtokom, személyem.
TRANIO.
A lány tehát igéreted szerint
Csupán enyim: legyőzve Gremio.
BAPTISTA.
Ajánlatod, megvallom, legkülönb,
S ha majd atyád is biztosít felőle:
Tiéd a lány; különben – megbocsáss –
Mi lesz, ha meghalnál atyád előtt?
TRANIO.
Ez csak ürügy: hisz ő agg, én meg ifjú.
GREMIO.
S az ifjú nem halhat meg, mint az agg?
BAPTISTA.
Tehát, barátim,
Én elhatároztam. Következő
Vasárnap egybekel Katalin leányom;
S a más vasárnap meg’ veled Bianka,
Ha biztosítást eszközölsz; ha nem,
Akkor signior Gremioval.
Bucsút veszek most. Isten veletek.(El.)
GREMIO.
Isten veled, szomszéd. Most mit se tartok
Tőled, barátom, jó gyerek! Hiszen
Csak nem bolond atyád, hogy mindenét
Átadja néked s vénségére majd
Kegyedből éljen: azt meg nem kapod,
A vén olasz rókát meg nem csalod.(El.)
TRANIO.
Ördög vigyen, ravasz vén czimbora!
Én ellened mindent koczkáztatok.
Egy ötletem van jó uram javára:
Szükség, hogy itt az ál Lucentio
Atyát teremtsen, ál Vincentiot.
S csodálatos! mivel hisz’ gyermeket
Atyák teremtenek: s e lánykérés körűl
Gyermek teremt atyát, ha a csel sikerűl.(El.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem