I. SZÍN.
Velencze, utcza.
Antonio, Salarino, Solanio.
ANTONIO.
Én nem tudom, mért kedvem oly borús.
Nekem teher, s úgy látom, nektek is.
De hogy ragadt, hol szállhatott reám,
Mi fajta, vagy miből keletkezett,
Ki nem tanulhatám.
S oly elbutulttá tőn e méla bú,
Hogy enmagamra bajjal ismerek.
Én nem tudom, mért kedvem oly borús.
Nekem teher, s úgy látom, nektek is.
De hogy ragadt, hol szállhatott reám,
Mi fajta, vagy miből keletkezett,
Ki nem tanulhatám.
S oly elbutulttá tőn e méla bú,
Hogy enmagamra bajjal ismerek.
SALARINO.
Az óczeánon hánykódik szived,
Ott, hol kevély vitorlájú hajóid,
Mint főurak s dús polgárok habon,
Vagy mint a tenger bámulványai,
Lenéznek a kis tőzsér-jármüvekre,
Tisztelve, üdvözölve általuk,
A mint tovább lengnek szőtt szárnyakon.
Az óczeánon hánykódik szived,
Ott, hol kevély vitorlájú hajóid,
Mint főurak s dús polgárok habon,
Vagy mint a tenger bámulványai,
Lenéznek a kis tőzsér-jármüvekre,
Tisztelve, üdvözölve általuk,
A mint tovább lengnek szőtt szárnyakon.
SOLANIO.
Hidd el, ha koczkán annyim állana,
A messzeségben bolygna vágyaim
S reményeim jobb része. Szüntelen
Fű-szórva lesném, merre tart a szél,
Térképeken rév-, gát- s öbölt keresnék;
S kétségkívül minden tárgy, mely veszélyt
Képes leendne vonni kincseimre,
Leverne.
Hidd el, ha koczkán annyim állana,
A messzeségben bolygna vágyaim
S reményeim jobb része. Szüntelen
Fű-szórva lesném, merre tart a szél,
Térképeken rév-, gát- s öbölt keresnék;
S kétségkívül minden tárgy, mely veszélyt
Képes leendne vonni kincseimre,
Leverne.
SALARINO.
Etelhűsitő fuvásom
Lázt hozna rám, mihelyt eszembe jutna:
Mily kárt tehet nagy szél a tengeren.
Ha a fövenyórát tekintém,
Zátonyt s sekélyt alkotna képzetem;
Látnám dús Andriám homokba fúrva
Mint hajtja meg lejebb bordáinál
Nagy ormát, hogy sirjával csókolózzék.
Egyházba menve, a szentelt falak
Eszembe hoznák a vészszirteket,
Mik gyönge gályám oldalához érve,
Zúgó vizekbe szórnák fűszerim,
És selymeimmel a habot ruháznák.
S így ki előbb mérhetlen kincs ura,
Most tönkre jutva. S erre gondoló
Eszmém vagyon, hát arra ne legyen,
Hogy ily eset mély gyászba ejtene?
Ne mondja senki, én tudom, hiába,
Árúi sorsán agg Antonio.
Etelhűsitő fuvásom
Lázt hozna rám, mihelyt eszembe jutna:
Mily kárt tehet nagy szél a tengeren.
Ha a fövenyórát tekintém,
Zátonyt s sekélyt alkotna képzetem;
Látnám dús Andriám homokba fúrva
Mint hajtja meg lejebb bordáinál
Nagy ormát, hogy sirjával csókolózzék.
Egyházba menve, a szentelt falak
Eszembe hoznák a vészszirteket,
Mik gyönge gályám oldalához érve,
Zúgó vizekbe szórnák fűszerim,
És selymeimmel a habot ruháznák.
S így ki előbb mérhetlen kincs ura,
Most tönkre jutva. S erre gondoló
Eszmém vagyon, hát arra ne legyen,
Hogy ily eset mély gyászba ejtene?
Ne mondja senki, én tudom, hiába,
Árúi sorsán agg Antonio.
ANTONIO.
Hidd el, nem úgy van. Áldom sorsomat,
Nem egy hajóra bízvák kincseim.
Sem egy vidékre; s összes birtokom
Nem függ ez év forgó koczkáitól.
Kedvem nem áruim miatt borong.
Hidd el, nem úgy van. Áldom sorsomat,
Nem egy hajóra bízvák kincseim.
Sem egy vidékre; s összes birtokom
Nem függ ez év forgó koczkáitól.
Kedvem nem áruim miatt borong.
SOLANIO.
Tehát szerelmes vagy?
Tehát szerelmes vagy?
ANTONIO.
| Dehogy, dehogy! |
SOLANIO.
Az sem? Mondhatni hát, hogy bú emészt,
Mert kedved elment; s szintoly könnyü volna
Szöknöd, nevetned s vígnak mondanod
Magad, mert nincs borúd. No esküszöm
A kétfejű Jánusra, hogy koronként
Csoda szenteket hoz létre a teremtő.
Emez szemével szüntelen kacsint
S kaczag, mint dudaszóra papagály;
A másik oly eczet-tekintetü,
Hogy nem vonítja száját egy mosolyra,
Habár a tréfán Nestor is nevetne.
Bassanio, Lorenzo és Gratiano jönnek.
Itt jön nemes véred Bassanio,
Lorenzo s Gratian. Isten veled;
Jobb társaságra hagyva, távozunk.
Az sem? Mondhatni hát, hogy bú emészt,
Mert kedved elment; s szintoly könnyü volna
Szöknöd, nevetned s vígnak mondanod
Magad, mert nincs borúd. No esküszöm
A kétfejű Jánusra, hogy koronként
Csoda szenteket hoz létre a teremtő.
Emez szemével szüntelen kacsint
S kaczag, mint dudaszóra papagály;
A másik oly eczet-tekintetü,
Hogy nem vonítja száját egy mosolyra,
Habár a tréfán Nestor is nevetne.
Bassanio, Lorenzo és Gratiano jönnek.
Itt jön nemes véred Bassanio,
Lorenzo s Gratian. Isten veled;
Jobb társaságra hagyva, távozunk.
SALARINO.
Maradtam volna, míg föl nem derülsz,
Ha nem jövének érdemesb barátid.
Maradtam volna, míg föl nem derülsz,
Ha nem jövének érdemesb barátid.
ANTONIO.
Előttem magasan áll becsetek:
S én úgy veszem, hogy tisztetek hiv el,
S ti kaptok a bucsúzhatás ürűgyén.
Előttem magasan áll becsetek:
S én úgy veszem, hogy tisztetek hiv el,
S ti kaptok a bucsúzhatás ürűgyén.
SALARINO.
Tisztelt barátim! áldás véletek.
Tisztelt barátim! áldás véletek.
BASSANIO.
Mikor nevessünk együtt, jó urak?
Beh ritkán látjuk egymást! Illik ez?
Mikor nevessünk együtt, jó urak?
Beh ritkán látjuk egymást! Illik ez?
SALARINO.
Kellő időben majd bátrak leszünk…
Kellő időben majd bátrak leszünk…
| (Salarino és Solanio el.) |
LORENZO.
Bassanio, mivel reáakadtál
Antonióra, távozunk: de délben
Legyen szerencsénk a mondott helyen.
Bassanio, mivel reáakadtál
Antonióra, távozunk: de délben
Legyen szerencsénk a mondott helyen.
BASSANIO.
Minden bizonynyal.
Minden bizonynyal.
GRATIANO.
Rossz szinbe’ van, signor Antonio;
Nagyon szivére vette a világot,
Elveszti azt, ki sok búval veszi.
Végkép megváltozott ön, higyje el.
Rossz szinbe’ van, signor Antonio;
Nagyon szivére vette a világot,
Elveszti azt, ki sok búval veszi.
Végkép megváltozott ön, higyje el.
ANTONIO.
Előttem a világ, világ marad, –
Hol, Gratian, szerep jut mindegyünkre,
S rám búskomoly.
Előttem a világ, világ marad, –
Hol, Gratian, szerep jut mindegyünkre,
S rám búskomoly.
GRATIANO.
Én játszom a bohót:
Agg ránczok kéj s mosoly közt jőjenek;
Inkább hevítse a bor májamat,
Hogysem sohaj fagylalja szivemet.
Ember, kiben meleg vér folydogál,
Alabástromból kimetszett őseként
Mért ülne, s ébren mért szunyadna el?
S mért mászna sárgaságba bú miatt?
Antonio, egy pár szót mondanék:
Szeretlek és barátság szól belőlem; –
Van oly emberfaj, melynek arczszíne
Álló mocsárként behártyásodik;
Mely konokul hallgat, remélve, hogy
E hallgatás majd mély ész-, bölcseség-
S érdemnek adja rája látszatát.
És mintha mondaná: „Jóspap vagyok;
S ha megnyitom szám, egy eb se ugasson!”
Antonióm, oh, ismerek sokat,
Kit csak azért néz bölcsnek a világ,
Mert szót se szól. Hanem, szentül hiszem,
Nyitná ki száját, vétkeznék fülünk,
Mert e hadat bolondnak czímzené.
Majd mondok erről másszor többet is;
Csak ne halászsz e méla cselfalattal
E vélemény, e kövi ponty után.
Jer, jó Lorenzo, kissé távozunk,
Ebéd után leczkém bevégezem.
Én játszom a bohót:
Agg ránczok kéj s mosoly közt jőjenek;
Inkább hevítse a bor májamat,
Hogysem sohaj fagylalja szivemet.
Ember, kiben meleg vér folydogál,
Alabástromból kimetszett őseként
Mért ülne, s ébren mért szunyadna el?
S mért mászna sárgaságba bú miatt?
Antonio, egy pár szót mondanék:
Szeretlek és barátság szól belőlem; –
Van oly emberfaj, melynek arczszíne
Álló mocsárként behártyásodik;
Mely konokul hallgat, remélve, hogy
E hallgatás majd mély ész-, bölcseség-
S érdemnek adja rája látszatát.
És mintha mondaná: „Jóspap vagyok;
S ha megnyitom szám, egy eb se ugasson!”
Antonióm, oh, ismerek sokat,
Kit csak azért néz bölcsnek a világ,
Mert szót se szól. Hanem, szentül hiszem,
Nyitná ki száját, vétkeznék fülünk,
Mert e hadat bolondnak czímzené.
Majd mondok erről másszor többet is;
Csak ne halászsz e méla cselfalattal
E vélemény, e kövi ponty után.
Jer, jó Lorenzo, kissé távozunk,
Ebéd után leczkém bevégezem.
LORENZO.
Jó; délutánig elválunk tehát;
Ily néma bölcs lesz még belőlem is,
Mert Gratiano szólni soh’ se’ hagy.
Jó; délutánig elválunk tehát;
Ily néma bölcs lesz még belőlem is,
Mert Gratiano szólni soh’ se’ hagy.
GRATIANO.
Légy csak körömben vagy két éven át:
Nyelved hangját is elfeledheted.
Légy csak körömben vagy két éven át:
Nyelved hangját is elfeledheted.
ANTONIO.
Eredj! bizony még csevegő leszek!
Eredj! bizony még csevegő leszek!
GRATIANO.
Helyes; kettőben szép a hallgatás:
Koros leányban, s füstölt marhanyelvben.
Helyes; kettőben szép a hallgatás:
Koros leányban, s füstölt marhanyelvben.
| (Gratiano és Lorenzo el.) |
ANTONIO.
Hát már beszéd ez?
Hát már beszéd ez?
BASSANIO.
Gratiano töménytelen semmit hord össze, – többet, mint bárki más Velenczében; okos eszméivel oly arányban, mintha két búzaszemet rejtenél két véka polyva közé; keresheted egész nap, míg megtalálod; – s ha megtaláltad, kár volt utána fáradni.
Gratiano töménytelen semmit hord össze, – többet, mint bárki más Velenczében; okos eszméivel oly arányban, mintha két búzaszemet rejtenél két véka polyva közé; keresheted egész nap, míg megtalálod; – s ha megtaláltad, kár volt utána fáradni.
ANTONIO.
De mondsza csak, miféle hölgy, kihez
Titkos zarándok útat esküvél,
Kiről ma mondád hogy nyilatkozol.
De mondsza csak, miféle hölgy, kihez
Titkos zarándok útat esküvél,
Kiről ma mondád hogy nyilatkozol.
BASSANIO.
Hisz ösmered te is, Antonio,
Mint roncsolám meg összes birtokom,
Kissé nagyobb fényt űzve, mintsem azt
Szűk vagyonom folyvást, kiállaná.
S nem azt nyögöm most, hogy rólam letűn
A csillogás; hanem főgondom az,
Mint róvhatom le számos tartozásom,
Melylyel kissé pazér ifju korom
Elhalmozott. Antonio, neked,
Legtöbbel tartozom pénz- s szeretetben;
S felbátorit baráti hű szived,
Kitárni minden tervem, czéljaim:
Mint szándokom lerázni tartozásim.
Hisz ösmered te is, Antonio,
Mint roncsolám meg összes birtokom,
Kissé nagyobb fényt űzve, mintsem azt
Szűk vagyonom folyvást, kiállaná.
S nem azt nyögöm most, hogy rólam letűn
A csillogás; hanem főgondom az,
Mint róvhatom le számos tartozásom,
Melylyel kissé pazér ifju korom
Elhalmozott. Antonio, neked,
Legtöbbel tartozom pénz- s szeretetben;
S felbátorit baráti hű szived,
Kitárni minden tervem, czéljaim:
Mint szándokom lerázni tartozásim.
ANTONIO.
Kérlek, tudasd velem kedves barátom!
S ha, mint magad, megállhat terved is
A becsület szemében: légy nyugodt:
Tárczám, személyem, összes vagyonom,
Használatodra szívesen ajánlom.
Kérlek, tudasd velem kedves barátom!
S ha, mint magad, megállhat terved is
A becsület szemében: légy nyugodt:
Tárczám, személyem, összes vagyonom,
Használatodra szívesen ajánlom.
BASSANIO.
Gyermekkoromban ha nyilam veszett,
Előbbi úton új vesszőt lövék,
Hason nagyságut és jobban vigyázva,
Az elsőt föllelendő; – s két nyilat
Koczkázva, mind a kettőt meglelém.
Idéztem e gyermekpéldát előtted,
Mert a mi most jön, tiszta ártatlanság.
Adtál sokat kölcsön; s vad ifjuként
Elvesztém kölcsönöd: de légy szives
Előbbi tájra lőni új nyilat;
S nem kétkedem, hogy czélra jól vigyázva,
Vagy föllelem mind a két lövetet;
Vagy a hátulsót visszahozhatom
S az elsőért hálás adós maradnék.
Gyermekkoromban ha nyilam veszett,
Előbbi úton új vesszőt lövék,
Hason nagyságut és jobban vigyázva,
Az elsőt föllelendő; – s két nyilat
Koczkázva, mind a kettőt meglelém.
Idéztem e gyermekpéldát előtted,
Mert a mi most jön, tiszta ártatlanság.
Adtál sokat kölcsön; s vad ifjuként
Elvesztém kölcsönöd: de légy szives
Előbbi tájra lőni új nyilat;
S nem kétkedem, hogy czélra jól vigyázva,
Vagy föllelem mind a két lövetet;
Vagy a hátulsót visszahozhatom
S az elsőért hálás adós maradnék.
ANTONIO.
Régóta ismersz; mért veszítsz időt,
Hogy így kerülgeted vonzalmamat.
Bizonynyal inkább sebzed e szivet,
Kétkedve végtelen buzgalmamon,
Mint hogyha elpazarlod mindenem.
Csak mondd azért, számodra mit tegyek,
Miről tudod, hogy rá képes vagyok,
S legitt segítek rajtad; szólj tehát.
Régóta ismersz; mért veszítsz időt,
Hogy így kerülgeted vonzalmamat.
Bizonynyal inkább sebzed e szivet,
Kétkedve végtelen buzgalmamon,
Mint hogyha elpazarlod mindenem.
Csak mondd azért, számodra mit tegyek,
Miről tudod, hogy rá képes vagyok,
S legitt segítek rajtad; szólj tehát.
BASSANIO.
Belmontban egy hölgy; gazdagon maradt
Bájos s ez ígénél is bájosabb,
Csodás erényű: néha szemei
Küldtek felém szép néma hirnököt.
Portia nevet visel, s szintoly dicső
Mint Cato lánya, Brutus Portiája.
S becsét a nagy világ jól ismeri,
Mert mind a négy szél hordta néki a
Hires kérőket; és napszín haja
Halántékán aranygyapjként lebeg,
Colchosi parttá téve csarnokát,
Hová érette sok Jáson hajóz.
Édes barátom! módom volna csak
Fényben közőlök egygyel versenyezni:
Oly kedvező sikert jósol szivem,
Hogy boldogulnék kétségen kivül.
Belmontban egy hölgy; gazdagon maradt
Bájos s ez ígénél is bájosabb,
Csodás erényű: néha szemei
Küldtek felém szép néma hirnököt.
Portia nevet visel, s szintoly dicső
Mint Cato lánya, Brutus Portiája.
S becsét a nagy világ jól ismeri,
Mert mind a négy szél hordta néki a
Hires kérőket; és napszín haja
Halántékán aranygyapjként lebeg,
Colchosi parttá téve csarnokát,
Hová érette sok Jáson hajóz.
Édes barátom! módom volna csak
Fényben közőlök egygyel versenyezni:
Oly kedvező sikert jósol szivem,
Hogy boldogulnék kétségen kivül.
ANTONIO.
Tudod, javaim mind künn a tengeren:
Nincs pénzem és módom rögtönzeni
Nagy összeget: hanem menj s nézz körül,
Meddig terjed hazánkban hitelem.
Feszítsd meg azt, habár a végletig,
És fényben udvarolj szép Portiádnak.
Menj, láss utána, én meg másfelé,
Pénzt hol kerítsünk, s én nem kétkedem,
Tudod, javaim mind künn a tengeren:
Nincs pénzem és módom rögtönzeni
Nagy összeget: hanem menj s nézz körül,
Meddig terjed hazánkban hitelem.
Feszítsd meg azt, habár a végletig,
És fényben udvarolj szép Portiádnak.
Menj, láss utána, én meg másfelé,
Pénzt hol kerítsünk, s én nem kétkedem,
| Nevem- s kezességemre kaphatunk. | (El.) |
