II. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Belmont. Szoba Portia házában.
Bassanio, Portia, Gratiano, Nerissa s Kisérőik.
A szekrények kirakva.
PORTIA.
Várj, kérlek, mielőtt merénylenél,
Egy két napig várj: mert ha elhibázod,
Elvesztem édes társaságodat.
Azt sugja egy (de nem szerelmi) szózat,
Hogy fájna tőled válnom; s jól tudod,
Nem gyűlölettől ered ily tanács.
De, hogy balul ne értsd kérelmemet,
(Bár gondolat s nem szó illik leányhoz)
Egy két havig vágylak marasztani
Itt, mielőtt érettem sorsra kelnél,
Én megtaníthatnálak, melyiket
Válaszd; de az esetben eskümet
Szegném meg, azt pedig soh’sem teszem.
Így meg veszithetsz: s akkor bűnösen
Ohajtanám, bár szegtem volna esküt.
Átkos szemeid, mért néztek engem át,
Két részre osztva; egy felem tiéd,
Másik tiéd: enyémnek mondanám,
De ha enyém, tiéd: s így mind tiéd.
Oh e gonosz kor, a tulajdonost
Mért zárja el jogától, hogy tiéd
És nem tiéd legyek? Ha így esett,
Pokolba érte sors szálljon, ne én!
Soká csevegtem; a futó időt
Húznám halasztanám minél tovább,
Hogy a koczkától visszatartsalak.
BASSANIO.
Adj, kérlek, engedélyt választhatásra:
Így, mint jelenleg, kínpadon vonaglom.
PORTIA.
A kínpadon, Bassanio? vallj tehát,
Lappangtat-é szerelmed árulást?
BASSANIO.
Csak a kétely förtelmes árulását,
Mely a siker felől aggályba ejt.
Szerelmem s árulás közt úgy lehet
Élet s barátság, mint tüz s hó között.
PORTIA.
Igen, de félek, kínpadon beszélsz,
Hol kín miatt akármit vallanak.
BASSANIO.
Igérd, nem ölsz meg: s vallok igazán.
PORTIA.
Vallj hát s kegyelmet nyersz.
BASSANIO.
Valljak? s szerelmet?
Ez lenne vallomásim összege.
Oh mily boldog kinzás, mikor maga
A kínozó tanít mentő szavakra.
De hagyj sorsomra, hagyj választanom.
PORTIA.
Ám tedd. Egyik szekrényben én vagyok;
Reám találsz, ha engemet szeretsz. –
Ti mind, s Nerissa, távol álljatok.
Míg ő határoz, szóljon a zene.
Ha veszt, költözzék el hattyú gyanánt
Zenébe halva: s hogy teljesb legyen
Hasonlatunk, szemem lesz a folyam,
S vizes halálágy néki. S hogyha nyer,
Akkor mi lesz zenénk? akkor zenénk
Tushang gyanánt lesz, melylyel meghajol
Új koronás király előtt a hű nép.
Vagy mint midőn hajnal hasadtakor
Az álmodó jegyes fülébe édes
Hangok lopódznak, hívogatva őt
A mennyegzőre. Ime most halad,
Szintoly delin, de forróbb szerelemmel,
Mint ifjú Alcides hajdan, mikor
A jajgató Tróját föloldozá
A szűz-adótól, melyet fizetett
A vízi szörnynek. Állok áldozatként,
S a többiek hátrább kisirt szemű
Dardáni nők, kik nézni jöttenek
A hős merény végét. Menj, Hercules!
Élj s én is élek, – kínosb aggalommal
Nézem tusád, mint melylyel azt te vívod.
(Zene, míg Bassanio a szekrények fölött gondolkodik.)
DAL.
Első hang:
„A szerelmet mi okozza,
Létre szív-e, vagy fej hozza,
Szólj, miképp növelkedik.”
Második hang:
„A szemekben lát világot,
Bámulás nyujt néki tápot;
S melyben ringott, bölcsejében,
Ott hal el szegényke szépen.
Zúgj fölötte gyászharang,
Kezdjük el, kiling, kalang.”
KAR.
Kiling, kalang.
BASSANIO.
Ritkán mutat hát a külszín valót,
S fény csalja a világot szüntelen.
Törvény előtt oly romlott ügy van-e,
Mely kellemes hangtól megfűszerezve,
El nem fedezné a rossz’ látszatát.
Hol a vallásban átkos tévedés,
Mit egy-két tisztes fő nem szentesit
És szent idézettel nem támogat,
Szép csín alá rejtvén kárhozatát?
Hol a botor bűn, mely ne tűzne föl
Rút külsején nehány erényjegyet?
Hány gyáva, bár oly ingatag szivü,
Mint a fövénylépcső, visel szakált
Zord Hercules, vagy ádáz Mars gyanánt?
De keblöket nézd, májuk téjfehér,
S csak a vitézség kinövéseit
Öltik fel, hogy mást megrettentsenek.
Szépségre nézz: font számra mérik azt;
S mi a világon legnagyobb csoda,
Az leglengébb, ki legtöbbet visel; –
Arany bodor kigyódzó fürthajak,
Mik a szelekkel vélt szépségben oly
Pajzán játékot űznek, többnyire
Egy második fő nászajándoki,
S a koponyát, mely nőtte, sír fedi.
A csillogás csupán csalóka part
Vészes vizeknél; bájteljes lepel,
Mely hindu szépet burkol: röviden,
Látszó igazság, mit ravasz korunk
Fölvesz, hogy a legbölcsebbet megejtse.
Tőlem tehát, oh cziczomás arany,
Midás kemény falatja, csak maradj.
Maradj te is, halvány kopott cseléd,
Lótó-futó ember s ember között.
Te ösztövér ólom, bár fenyegetsz,
Míg mit sem igérsz, egyszerű szined
A leghatályosb szónoklat nekem:
Én ehhez állok; adj jó véget, ég!
PORTIA.
Mint tűnik el minden más szenvedély,
A habozás, szilaj kétségb’esés,
Borzongó aggály és a sárga féltés.
Oh szerelem! mérsékeld örömöd,
Halkan szemezzen kéjed permetéje.
Túlárad üdvöm: hogy ne veszszek el,
Tedd azt kisebbé.
BASSANIO.
(Az ólom szekrényt megnyitva.)
Hah! mit látok itt!
Szép Portia képe! Mily félisten az,
Ki a teremtést így megközelíté?
E szem mozog? vagy szemgolyóimon
Lebegve látszanék csak mozgani?
Nektár-leh választ két nyilt ajkat el,
Édes barátok édes közfala!
Hajfürti közt imitt a rajzoló
Pók módra egy aranyhálót szöve,
Hol férfi-szívek tőrbe essenek, mint
Pókéban szúnyogok. – De szemei!?
Hogy nézhetett festésekor reájok?
Hisz egyik is, tudom, mindkét szemét
Ellophatá s festése félbe vesz.
De lám, a mily arányban marad el
Ez árny mögött dicséretem, csak úgy
Sántít ez árnykép a való mögött. –
Itt a levelke, sorsom összege:
„Nem vakítá csillogás szemed,
Mélybe látott józan szellemed.
Áldva nyujtja rád a sors kezét,
Légy nyugodt, ne égj ujabb kegyért.
És ha ez kivánt czélhoz vezet,
S sorsod égi üdv gyanánt veszed,
Közelits ahoz, ki vár reád,
S vedd igénybe csókkal szűz arád.”
Kedves papir! – Szép hölgy, ha engeded,
Jövök váltómmal, adni s elfogadni.
(Megcsókolja Portiát.)
Mint a ki díjért mással küzd, s hiszi,
Hogy megnyeré a néző nép kegyét,
Hall általános éljent s tapsvihart,
Szédelgve és ámultan kétkedik,
Övé-e vagy nem e tetszés-zsibaj:
Így állok én, ép így, százszor kecses hölgy,
Kétkedve, mind ez nem káprázat-e,
Míg ajkad és kezed nem biztosítnak.
PORTIA.
Olyan vagyok, mint látsz, Bassanio,
Előtted ím. Habár enmagamért
Magosbra nem csapongnak vágyaim,
Hogy énemet sokkal jobbnak kivánnám:
De kedvedért vágynám magam szorozni
Százszor kecsesb- s ezerszer gazdagabbá,
Csakhogy szemedben nőne értekem.
Ohajtanék barátok-, kincs-, erény-
S kecsekben lenni mérhetlen becsü.
De teljes összegem csak semmiség,
Mely egyszerű szavakban: egy leány.
Járatlan, iskolátlan, nem müvelt:
Boldog, hogy a tanulhatásra még
Nem oly öreg; még boldogabb pedig, hogy
Nem született tanulni képtelennek;
Legboldogabb, mert hajló szellemét
Tiédre bízza, hogy képezzed azt,
Mint férje, oktatója és királya.
Tied s tiéiddé válunk tehát
Ezennel én s a mim van; még imént
Úr voltam e szép lak s szolgák fölött,
S fejedelme enmagamnak: s most ime
E ház, ezen cselédek s enmagam,
Uram! tiéd. – Gyűrümmel átadom,
S ha ettől elválsz, elveszted s adod,
Szerelmed elhunytát jelentse az,
S feljogosit vádolnom tégedet.
BASSANIO.
Oh kedves, elraboltad hangomat,
Csupán ereimben vérem szól veled.
S érzékeimre oly zavar borul,
Mint a minő egy szép beszéd után,
Kedvelt királytól mondva, származik
Az elragadtatott zúgó tömegben, –
Hol zürzavarrá olvad minden érzés,
Melyből csak kéj s öröm válik ki, szóban
Vagy szótlanul. – De ha ez a gyürü
Ujjamról elszáll, szálljon éltem is,
Mondhasd akkor: meghalt Bassanio.
NERISSA.
Urunk és úrnőnk, most rajtunk a sor,
Kik szívfeszülve végre vágyainkat
Betelni láttuk, áldást esdeni.
Üdv s kéj reátok, úrnőnk és urunk!
GRATIANO.
Bassanio s te kedves úri hölgy,
Az ég megadja minden vágyatok, mert
Tőlem, tudom, semmit se vágytok el.
S ha hűségtek cseréjét szándokoztok
Megszentesítni, kérlek bennetek,
Hadd házasodjam együtt véletek.
BASSANIO.
Teljes szivemből; csak mátkát keríts.
GRATIANO.
Köszönöm, szereztél már egyet nekem.
Uram, szemem csak oly gyors mint tiéd.
Te úrnőt, én cselédét néztem el.
Szerettél s én szerettem: mert e szív,
Mint nálad is, nem tűri a halasztást.
Jó sorsod e szekrényeken feküdt,
S enyém is, hogy mint dől el e dolog.
Mert ostromolva, míg kiizzadék,
S esküdve, míg szerelmi eskütől
Ilyen kiszáradt, végre kedvesem (Nerissára mutat.)
Oly éltető igérettel hagyott,
Hogy elnyerem szivét, ha elnyered
Te úrnejét.
PORTIA.
Való-e az, Nerissa?
NERISSA.
Úrnőm, való, ha beleegyezel.
BASSANIO.
És szándokod komolyság, Gratiano?
GRATIANO.
Igen, becsületemre.
BASSANIO.
Diszére lesz nászutunknak esküvőtök.
GRATIANO.
Ezer aranyban fogadjunk az első fi-szülöttre.
NERISSA.
Mit? és előre kell fektetni le?
GRATIANO.
Nem, csak magunknak kell feküdni le.
Ki jő imitt? Lorenzo s hitlene.
Mit? és Salerio? régi jó barátom.
Föllép Lorenzo, Jessica és Salerio.
BASSANIO.
Isten hozott, Salerio s Lorenzo!
Ha üdvözölnöm enged titeket
Tekintélyemnek ifjusága itt.
Engedd barátim s honfitársaim
Így üdvözölni, kedves Portiám.
PORTIA.
Teljes szivemből. – Üdvöz, jó urak!
LORENZO.
Köszönöm kegyednek! – Részemről, uram,
Meglátogatni nem volt szándokom:
Hanem Salerio utban kapott,
És kért (se nem mondhaték nemet neki)
Hogy véle jőjek.
SALARINO.
Bátor voltam erre!
S volt rá okom. Signor Antonio
Ajánlja őt.(Bassanionak levelet ád.)
BASSANIO.
Míg ezt fölbontanám,
Kérlek, beszélj, hogy van kedves barátom.
SALARINO.
Uram (ha csak nem szivben) nincs roszúl;
Jól sem, ha csak nem szivben. E levél
Föltárja állapotját.
GRATIANO.
Nerissa, üdvözöld ez idegen nőt;
Lásd szívesen. – Kezed’, Salerio.
Mi hír Velenczében? hogyan van a
Királyi kalmár, jó Antonio?
Tudom, szerencsénken majd mint örül!
Jason vagyunk, a gyapjat elnyerők.
SALERIO.
Oh bár a gyapjat nyerted volna el,
Mit elveszített jó Antonio.
PORTIA.
Ama papir gonosz tartalmu lesz,
Ellopta arczszinét Bassaniónak.
Kedves barátja halt el; semmi más
A férfiú szilárd lelkűletét
Nem rázza így meg. – Mit? rosszabb? –
Uram, bocsánat. – Én feled vagyok, –
S mit e papir hoz, mindennek fele
Reám tekint.
BASSANIO.
Oh, kedves Portiám,
Itt áll nehány legundokabb ige,
Mi még papirt mocskolt. Oh, drága hölgy,
Midőn először hódolék neked,
Nyiltan kivallám, hogy minden javam
Ereimben folydogál. – Nemes vagyok;
Szavam való volt: s mégis, édesem,
Midőn magam csak semmire becsültem,
Mindjárt kijő, mily kérkedő valék.
Midőn azt mondtam, hogy mit sem birok,
Azt kelle mondanom, hogy értekem
Kevesb a semminél: mivel, valóban,
Egy jó barátnak magamat kötém le,
Őt meg legádázabb ellenfelének,
Segélyt nyerendő. – Oh, nézd e levélt! –
Barátom teste e papirszelet,
És tátogó seb mindegyik szava,
Vérrel csepeg. – Való hát ez, Salerio?
Minden merénye tönkre süllyedett?
S egy sem szerencsés? Lisbon-, Tripolis-,
Indus-, Berbér-, Angolhon- s Mexicóból?
S kalmárt veszítő szirtek rémletes
Lökésitől nem ment egy gálya sem?
SALERIO.
Uram, csak egy sem.
Ezen felül, ha szinte a zsidót
Fizetni rögtön képes lenne is,
Úgy látszik, el nem venné. Soh’ se láttam
Olyan teremtményt emberarcz alatt,
Oly ember-elzuzásra szomjazót.
Éj- s nappal a herczeg körül futos,
S államszabadságunkra gunyt lövöldöz,
Ha elvetik jogát; kérlelgetik
A herczeg, a legfőbb tekintetü
Nagyságok és vagy húsz kereskedő:
De kötlevél, lejárat s rút joga
Sánczából őt mi sem szorítja ki.
JESSICA.
Míg nála voltam, sokszor esküdött
Két honfitársa Chus s Tubál előtt, hogy
Antonio husából egy darab
Becsesb előtte, mint húszannyi kincs,
Mely tőle járna: s én, uram, tudom,
Ha közbe nem lép törvény s hatalom,
Szegény Antonióra vész omol.
PORTIA.
S kedves barátod ez, ki így szorong?
BASSANIO.
A legbecsesb, legkedvesb férfiu, –
Fáradhatatlan és áldott kebel
Jótéteményre; ember, a kiben
Inkább honol nagy Róma szelleme,
Mint bárki másban szép olasz hazánkból.
PORTIA.
És a zsidónak mennyivel adós?
BASSANIO.
Háromezer aranynyal.
PORTIA.
Hát csak ennyi?
Fizess hatot, s tépd el kötíratát:
Kettőzd s háromszorozd meg a hatot;
De ily dicső barát hajszála is
Ne veszszen el Bassanio miatt.
Egyházba jőj elébb s végy hitvesül,
S legott barátodhoz siess haza.
Mert sohse’ fekszel Portia oldalánál
Zajgó kebellel. Végy át annyi pénzt,
Hogy e kis tartozást húszszor leróvhasd.
S ha megfizettél, hű barátodat
Hozd el magaddal. Addig én s Nerissa,
Lány- s özvegyekként élünk. Hát csak el!
Köszöntsd barátid; légy vigan velök, –
Kincsem vagy, oh, mert drágán vettelek,
De hadd hallom barátod levelét.
BASSANIO (Olvas.)
„Kedves Bassanio! hajóim mind elvesztek, hitelezőim kegyetlenekké válnak, vagyoni állásom szétrongálva; a zsidónak adott kötelezvényem lejárt! – s mivel lehetetlen életben maradnom, ha azt kifizetem, minden tartozás köztem s közted ki van egyenlítve, csak halálom előtt láthassalak. Azonban tégy kedved szerint: ha szereteted rá nem indít az eljövetelre, levelem nem fog.”
PORTIA.
Oh, kedvesem, hagyj mindent és siess!
BASSANIO.
Birván megegyezésed, távozom, –
Sietve járok: s visszatértemig
Egy ágy se légyen késlelőm sehol,
S üdvünk közé ne lépjen nyugalom.(El.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem