I. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Belmont. Nyilt tér Portia háza előtt.
Lorenzo és Jessica.
LORENZO.
Tisztán süt a hold. Egy ily éjjelen,
Midőn a fákat lágyan csókdozá
Éles lebel, s nem hallott semmi zaj, –
Tán ilyen éjjel hágott Troilus
Ilion falára s lelke szállt sohajban
Görög sátrak felé, hol Cressida
Álmát aludta.
JESSICA
Egy ily éjjelen
Suhant remegve Thisbe harmaton, –
Oroszlánnál előbb látá meg árnyát
S rémülve elfutott.
LORENZO.
Ily éjjelen
Állt Dido sivatag partok felett,
Gyászfűz kezében, s inté kedvesét
Várába vissza.
JESSICA
Egy ily éjjelen
Gyüjtötte bűvös fűveit Medéa,
Ifjítni Aesont.
LORENZO.
Egy ily éjjelen
Szökött a dús zsidótól Jessica,
S Velenczéből Belmontig menekült
Dévaj szerelmesével.
JESSICA
Egy ily éjjelen
Esküdt Lorenzo, mint imádja őt,
S lopá szivét el sok hitfogadással,
Mely mind csalárd volt.
LORENZO.
Egy ily éjjelen
Gyalázta kedvesét szép Jessica,
A kis hamis: de ő elnézte azt.
JESSICA
Kitennék rajtad éj-jel, csak magunk
Volnánk: de halld, lépésdobaj közelg.
Stephano jő.
LORENZO.
Ki jő az éj csendében oly sietve?
STEPHANO.
Egy jó barát.
LORENZO.
Barát? minő barát? kérlek, neved, barátom.
STEPHANO.
Az én nevem Stephano, s hírt hozok:
Belmontban itt leszen napköltekor
Urnőm: a szent kereszteknél bolyong
Köröskörül; ott térdepel s könyörg
Víg házas életért.
LORENZO.
Ki jő vele?
STEPHANO.
Csak a komorna s egy szent remete.
De kérem önt, megjött-e már uram?
LORENZO.
Nem jött, s felőle mit sem hallhatnánk. –
De jer be vélem, kérlek, Jessica;
S hogy házinőnket ünnepélyesen
Fogadjuk, némi rendezést tegyünk.
Lancelot jő.
LANCELOT.
Hahó! hahó! hej! hej! hahó! hahó!
LORENZO.
Ki kiált?
LANCELOT.
Hahó! nem látta valaki Lorenzo urat s Lorenzoné asszonyt? hahó! hahó!
LORENZO.
Hadd a hahózást, ficzkó! erre! erre!
LANCELOT.
Hahó! merre? merre?
LORENZO.
Erre, erre!
LANCELOT.
Mondd meg neki, hogy uramtól egy postalegény jött, kürtje tele jó újságokkal: uram napköltekor itthon lesz.(El.)
LORENZO.
Jer bé, szivem, s ott várjuk jöttüket.
De hisz mi okból? mért mennénk haza?
Eredj, barátom Stephano, s jelentsd
Ott benn, hogy úrnőd rögtön itt leend:
S hivd a szabadra a zenészeket. – (Stephano el.)
Mily édesen szenderg e halmon a hold!
Üljünk le, itt suhanjanak zene
Hangjai fülünkbe: csend és éjszaka
Simúl az összhang lágy pengésihez.
Jer, Jessica! nézd, ím az ég tere
Kirakva csillogó aranyhimekkel:
A legkisebb kör, mely fönt látható,
Angyalszerűen zeng forgásiban
Gyöngéd szemű cherubok dalkarához.
Örök lelkekben ily összhangzat él:
De míg e romlatag por-öltözet
Durván lezárja, nem hallhatjuk azt.
Zenészek jönnek.
Jertek, Diána verje föl dalunk:
Úrnőnk fülébe hasson el legédesb
Fogástok: zene vonja őt haza!
JESSICA
Kedvem borong, ha hallok szép zenét.
LORENZO.
Azért, mert szellemed feszűlve van.
Csak egy vad és délczeg ménesre nézz,
Ifjú szilaj csikók seregletére, –
Miként szökell, fú s hangosan nyerít,
Mert hajtja a heves vér ösztöne:
De halljanak zendülni harsonát,
S hasson fülökbe olvadó zene,
Meglásd: miként állnak meg egyaránt,
Szilaj szemök szerénynyé változik
Az édes hangerőtől. Ép ezért
Mondá a költő Orpheus felől,
Hogy fát, folyót, sziklát indíta meg.
Mert nincsen oly nyers, zord, dühös való,
Mit át ne alakítna a zene,
Habár csupán kevés időre is. –
Ember, kiben nem létezik zene,
Kit meg nem indít édes hangvegyűlet,
Csel-, hitszegés- s zsákmányolásra kész,
Kedélymozgási tompák, mint az éj,
S pokolsötétek szenvedélyei.
Ne higy ilyennek! – Halld, szól a zene!
Portia és Nerissa távolban.
PORTIA.
Ama világ az én termemben ég.
Mily messze fénylik a kis gyertyaszál!
E rossz világban jótét így ragyog.
NERISSA.
Nem láttuk a gyertyát, míg a hold sütött.
PORTIA.
Így törli el nagyobb dics a kisebbet.
Mint a király, ragyog helyettese,
Míg a király jő: s ekkor úgy vesz el
Pompája, mint midőn belföldi forrás
Tengerbe ömlik. De figyelj, zene!
NERISSA.
Ez házi hangád, édes asszonyom. –
PORTIA.
Viszonylag jó csak minden, úgy hiszem; –
Nappal nem hallik ily édesdeden.
NERISSA.
Csend adja ingerét meg, asszonyom.
PORTIA.
Pacsirtaszépen zeng a varju is,
Ha nem figyelsz egyikre sem: s tudom,
A csalogány, ha nappal zengene,
Míg mindenik lúd gágog, bizonyára
Ökörszemnél nem lenne jobb zenész.
Hány dolgot érlel a kellő idő
Való tökélyre és igaz becsére! –
De csitt! Endymionnal szunnyad a hold,
S nincs kedve felköltetni.
LORENZO.
Portiáé
E hang, ha végkép nem csalatkozom.
PORTIA.
Mint a vak ember a kakukmadárt,
Silány hangomról ismer ő is engem.
LORENZO.
Légy üdvöz, édes úrnő, hajlokodban.
PORTIA.
Imádkozánk férjeink jólléteért
S imánk, reméljük, tán üdvökre vált.
Megjöttek-é már?
LORENZO.
Még nem, asszonyom:
De megelőzte őket egy követ,
Jelentve jöttöket.
PORTIA.
Nerissa, menj be:
Cselédeimnek add ki a parancsot,
Ne tégyenek szót távolléteelemről,
Te sem, Lorenzo, Jessica, te sem.(Trombita-hang.)
LORENZO.
Férjed közelg: hallám a harsonát.
Urnőm, ne félj, fecsegni nem szokásunk.
PORTIA.
Ez éj beteg napfénynek mondható,
Csak egy kicsit halványabb: oly nap ez,
Mint mely napot felhők borítnak el.
Bassanio, Antonio, Gratiano s Kiséretök.
BASSANIO.
Napunk van, mint a földgömb túl felén,
Ha köztünk jársz, mint nap helyettese.
PORTIA.
Ám járjanak sötétben lépteim,
Csak tetteim ne rettegjék a fényt.
Légy üdvöz hajlokodban, édesem.
BASSANIO.
Köszönöm. Fogadd kedves barátomat
Antonio ez, ő ez, a kinek
Oly véghetetlenül adós vagyok.
PORTIA.
Adós lehetsz minden módon neki,
Mert – mint beszélik – ő is javadért
Töménytelenre kötte le magát.
ANTONIO.
Elég van téve immár mindenért.
PORTIA.
Légy szívből üdvöz nálunk, édes úr;
Tűnjék ki másban ez, mint csak beszédben,
Hagyjuk tehát e szóvirágokat.
GRATIANO.
(Nerissához.)
Tanúm ama hold, vádad helytelen.
Hidd el, hogy a jogász-irnoknak adtam:
Törjék ki tőlem inkább a keze,
Ha oly szívedre vetted ezt, babám.
PORTIA.
Már is viszály? hogyan? mi tárgy miatt?
GRATIANO.
Egy arany abroncs-, egy rossz gyűrüért,
Mit tőle kaptam: melynek jelszava
Egész világra szólt, mint késesé
A késeken: „Szeress és el ne hagyj.”
NERISSA.
Mit emlegetsz jelszót és érteket?
Megesküvél, mikor tenéked adtam,
Hogy hordod azt utolsó perczedig,
S veled megy az le még a sírba is:
Ha nem is értem, ámde esküdért
Becsűlnöd és megóvnod kelle azt.
Egy irnok, ugy-e? isten a tanúm,
Sohsem lesz annak orczáin szakáll,
Ki a gyürűt ajándékban kapá.
GRATIANO.
De lesz, hiszem, ha férfikorra jut!
NERISSA.
Igen, ha némber férfivá lehet.
GRATIANO.
Lelkemre, egy ifjúnak adtam azt,
Egy kis haszontalan gyermekfiúnak, –
Birói tollnok – nálad nem magasb –
Locsföcs fiú – jutalmúl kérte el:
Világért tőle meg nem vonhatám.
PORTIA.
Nyiltan kimondom, tőled hiba volt
Ily könnyedén megválni nőd legelső
Ajándokától: oly tárgytól, melyet
Ujjadra szent eskük között vonál,
S melyhez hit által lőn forrasztva tested.
Én kedvesemnek adtam egy gyürűt,
S esküt vevék, hogy nem vál tőle meg: –
Itt áll s merem nevében mondani,
Nem hagyta el; s ujjáról nem voná le,
Egész világnak minden kincsiért.
Valóban, a keservre, Gratian,
Nődnek nagy indokot szolgáltatál, –
Ha rajtam esnék, tán megtébolyodnám.
BASSANIO.
Jó lenne tán levágni balkarom,
S esküdni, hogy gyürűmért küzdve, vesztém.
GRATIANO.
Bassanio od’ adta gyűrüjét
Az érte esdő túdornak; s valóban
Rá érdemes volt: ekkor a fiú,
Ki mint segéd érettünk fáradott,
Enyémet kérte. Mind ő, mind ura
A két gyürűn kívül semmit se’ vőn el.
PORTIA.
Minő gyürűn adtál túl, édesem?
Tán csak nem a tőlem nyert zálogon?
BASSANIO.
Ha még, hibámhoz, tudnék színleni,
Tagadnám: úgyde, látod, ujjamon
Nincs a gyürű; már a gyürű oda!
PORTIA.
Szintily üres, hűségtől álszived.
Az égre, míg nem látom gyűrümet,
Ágyadba nem megyek.
NERISSA.
Sem én tiédbe,
Míg enyímet nem látom.
BASSANIO.
Édesem,
Tudnád, kinek nyujtám ama gyürűt,
Tudnád, kiért adám ama gyürűt,
Látnád, miért adám ama gyürűt,
Minő aggálylyal adtam e gyürűt,
S hogy semmit el nem vőn, csak a gyürűt:
Enyhűlni fogna tán gyanúd tüze.
PORTIA.
Csak sejtenéd, mi bűvös e gyürű,
S csak fél becsét, kié volt e gyürű,
Mint függ hiteddel össze e gyürű:
Nem megy le tán ujjadról e gyürű.
Van a világon oly botor, ki ha
Szives leszesz azt kissé védeni
Hevesb szavakkal: oly szerénytelen,
Hogy ily imádott tárgyat kéregessen?
Mit vélhetek, Nerissa megtanít:
Vesszek, ha nem nőé lett e gyürű.
BASSANIO.
Becsületem- s lelkemre, asszonyom,
Nem nő, hanem jogtúdor nyerte el,
Ki nem vett el háromezer zechint, –
E gyűrüt kérte, én megtagadám,
Boszúval hagytam eltávozni őt,
Őt, a ki hű barátom életét
Mentette meg. Mit mondjak édesem?
Utána kényszerűltem küldeni,
Szégyen s szivesség ostromoltanak:
Becsűletem hálátlansági szennyet
Nem tűrt magán. Bocsánat, jó arám!
Esküm tanúi e szent éji lámpák, –
Ha ott vagy, még te kérsz meg – azt hiszem –
Hogy adjam a gyürűt a jogtudornak.
PORTIA.
Ne lépjen hajlokomba e tudor,
Mert nála lévén szeretett köveim,
Miknek megőrzésére esküvél,
Hozzád hasonlag bőkezű leszek.
Mit sem vonok meg tőle birtokomból,
Se testemet, se hitveságyamat.
Szentül tudom, hogy őt felismerem,
Egy éjt se tölts künn: Argusként vigyázz;
Csak ezt ne tedd, csak egyszer hagyj magamra:
Becsűletemre, a mely még enyém,
Ama tudor lesz ágyam részese.
NERISSA.
S az enyimé az irnok: jól ügyelj hát,
Mint hagyj saját védtemre engemet.
GRATIANO.
Ám tedd: de ott ne érjem irnokod,
Mert eltalálnám tollát rontani.
ANTONIO.
Én szültem e boldogtalan vitát.
PORTIA.
Azért jó szívvel látlak: légy nyugodt.
BASSANIO.
Bocsásd meg, édes! kénytelen hibám.
Barátim hallatára esküszöm
Előtted és ten bűvös szemeidre,
Mikben magam’ látom.
PORTIA.
Figyeljetek:
Kettősen látja meg magát szememben,
Két szemben kétszer. – Esküdj hát, de csak
Kettős magadra: majd hiszem.
BASSANIO.
De kérlek,
Bocsásd meg ezt, s lelkemre fogadom,
Irántad eskümet sohsem töröm meg.
ANTONIO.
Én testemet kötém egyszer le érte,
S ez elvesz, hogyha nincsen az, ki gyűrűd
Elkérte: újra most bátorkodom
Lekötni lelkem zálogul, hogy ő
Sohsem törend szándékosan hitet.
PORTIA.
Kezes tehát le lészsz. Add ezt neki,
S jobban vigyáztasd rá, mint másikára.
ANTONIO.
Vedd át e gyűrüt, s esküdj, hogy megőrzöd.
BASSANIO.
Az égre, a tudornak ezt adám.
PORTIA.
Ő tőle kaptam: megbocsáss szivem,
E gyűrüért velem hált a tudor.
NERISSA.
S bocsáss meg, édes Gratian, nekem,
Mert a haszontalan kis irnokocska
Mult éjjel e bérért velem feküdt.
GRATIANO.
Hisz olyan ez, mint országut-javítás
Nyárban, midőn elég jó minden út.
Mit! szarvunk is nő már, még mielőtt
Megérdemeltük.
PORTIA.
Oh kérlek, ne durván! –
Mindnyájan, látom, elbámultatok.
Itt egy levél, később nézzétek át,
Bellario küldötte Páduából:
Ebben az áll, hogy Portia a tudor,
S Nerissa az irnok. Im tanúm Lorenzo,
Hogy rögtön útazám utánatok,
S most jöttem épen, s még lakomba sem
Léptem. Légy üdvöz, oh Antonio!
Számodra jobb hirrel szolgálhatok,
Mint várhatád; szakítsd föl e levélt:
Benn írva áll, hogy három dús hajód
Véletlen kikötőbe érkezett.
Nem képzeled, minő csodás eset
Játszá kezembe.
ANTONIO.
Én megnémulok.
BASSANIO.
Te voltál a tudor, s nem ismerék rád!
GRATIANO.
S te a rám szarvat tűzendő kis irnok?
NERISSA.
Igen, de a ki azt sohsem teszi,
Ha csak még férfivá nem változik.
BASSANIO.
Édes tudor, te lészsz ágyrészesem,
S nőmmel feküdj, ha itthon nem vagyok.
ANTONIO.
Tisztelt hölgy, éltet adtál s életeszközt;
Mert itt az áll, hogy épen érkezett
A révbe három gályám.
PORTIA.
Nos, Lorenzo?
Számodra is hoz irnokom vigaszt.
NERISSA.
Igen, s kikaphatd tőlem díjtalan;
Vedd Jessicával át a dús zsidótól
Ez oklevélt, mely átruházza rád
Minden halálakori birtokát.
LORENZO.
Szép nők! ti mannát szórtok mindenütt
A szenvedőknek.
PORTIA.
Már csaknem virad,
S még is, hiszem, tisztán nem értitek
Ez eseményeket. Jerünk be hát;
Tüzzétek ott ki a kérdpontokat,
S mindenre őszintén választ adunk.
GRATIANO.
Ám legyen úgy; s az első pont, mire
Esküt teend Nerissa, ebből áll:
Készebb-e a jövő éjt várni be,
Vagy ágyba szállni haladéktalan,
Két óra lévén napfelkölteig?
S ha jő a nap, legyen koromsetét,
Míg én az irnok mellett szunnyadok.
No, életemben semmit annyira
Nem őrizek, mint hölgyem gyűrüjét!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem