I. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Rousillon. Terem a grófi palotában.
Bertram, Rousillon grófné, Heléna s Lafeu jönnek, mindnyájan feketében.
GRÓFNÉ.
Midőn fiamat elbocsátom magamtól, második férjet temetek.
BERTRAM.
És én, asszonyom, midőn távozom, újra siratom atyámnak halálát; azonban engedelmeskednem kell ő felsége parancsának, kinek most gyámfia vagyok, különben pedig alattvalója.
LAFEU.
Kegyed, asszonyom, férjet fog találni a királyban; ön pedig atyát, uram. Ő, ki általában mindig oly jó, ezen erényét szükségképen gyakorolni fogja ön irányában, kinek érdemes volta még azon esetben is felgerjesztené azt, ha netalán hiányzanék: annyival kevésbbé maradhat el tehát akkor, midőn az ott oly bőven feltalálható.
GRÓFNÉ.
Mi újabb hír van ő felségének gyógyulása felől?
LAFEU.
Orvosait elbocsátotta, kegyelmes asszonyom, mert ápolásuk alatt folytonos reménykedésre vesztegette idejét, s végre is azt nyerte vele, hogy idővel minden reménységét elvesztette.
GRÓFNÉ.
E fiatal úrhölgynek atyja volt az – oh, ez a „volt”, mily szomorú egy szó ez! – kinek ügyessége majdnem oly nagy vala, mint becsületessége; s ha ezt amaz elérte volna: ő halhatatlanná teszi a természetet, úgy hogy a halál, munka hiányában, játékra adhatta volna magát. A király érdekében óhajtanám, bár ma is élne még. Azt hiszem, hogy ez a király betegségének halála lenne.
LAFEU.
Mi neve volt azon férfiúnak, a kit méltóságod említ?
GRÓFNÉ.
Ő, uram, nagyhírű volt a maga tudományában, és igen méltán: Gerard de Narbon.
LAFEU.
Valóban igen hírneves egyén, asszonyom; a király csak a minap is nagy magasztalással és sajnálkozással emlékezett meg róla. Ő oly jeles képzettségű volt, hogy még ma is élne, ha a tudomány diadalmaskodhatnék a halandóságon.
BERTRAM.
S minő baj az, kegyelmes úr, melyben a király szenved?
LAFEU.
Fistula, gróf úr.
BERTRAM.
Ilyenről mindeddig nem hallottam.
LAFEU.
Bár soha senki ne hallott volna! S e fiatal hölgy Gerard de Narbon leánya?
GRÓFNÉ.
Egyetlen gyermeke, uram, s végrendeletileg az én gondviselésemre bízott. Szívjóságától, melylyel nevelése bíztat, a legjobbat reménylem; jeles tehetségeit örökségűl bírja, mi a szép tulajdonokat még szebbekké teszi; mert a hol kitünő lelki tehetségek tisztátalan szívvel egyesítvék, ott a magasztalás sajnálkozással jár együtt; az ilyen jeles tulajdonos előnyök, de ámítók egyszersmind. Benne azonban mindezek, tiszta voltuknál fogva, a legdicséretesebbek: ő erényességét örökölte, jóságát fejleszté.
LAFEU.
Méltóságod magasztalása könyekre fakasztja.
GRÓFNÉ.
Ez a legízesb só, melylyel fiatal leány fűszerezheti dicséretét. Atyjának emlékezete sohase közelíthet a nélkül szívéhez, hogy bánatának zsarnoksága minden elevenségtől meg ne foszsza arczait. Ne így többé, Heléna; hadd el, ne így többé! Végre is azt hinné valaki, bánatot mutatsz, a nélkül, hogy volna.
HELÉNA.
Én mutatok bánatot, nem tagadom, de van is.
LAFEU.
Mérsékelt panaszhoz van a halottnak joga, túlzott kesergés az élőnek ellensége.
GRÓFNÉ.
Legyen csak ellenségeskedésben az élő a búbánattal, a túlzás ezt csakhamar halálossá teendi.
BERTRAM.
Anyám, add rám áldásodat.
LAFEU.
Hogy értsük ezt?
GRÓFNÉ.
Légy áldva, Bertram: örökzöld atyád
Erkölcsit és alakját; vér s erény
Versengjenek hatalmat birni rajtad;
Jóságod osztozzék magas nemeddel,
Szeress mindenkit, csak kevésbe’ bizzál,
Senkit ne sérts; remegjen ellened
Erődtül inkább, mint használatától;
Barátodat ten élted zárja óvja;
Kárhoztatott légy hallgatásodért,
Beszédedért ne megrovott soha;
S mi jót e menny adhat, s imám lekérhet,
Szálljon reád. Isten veled! – Uram,
Ő még nem érett udvaroncz; vezesse
Nemességed tanácsa.
LAFEU.
Biztosan
Számolhat a legjobbak hajlamára.
GRÓFNÉ.
Te áld meg, ég! Bertram, Isten veled.
(Grófné el.)
BERTRAM (Helénához).
Teljesüljenek legjobb kívánságai, a mik csak gondolataiban foganhatnak. Legyen anyámnak, úrnőjének, vigasztalója, s tartsa őt tiszteletben.
LAFEU.
Isten önnel, bájos leányka; őrizze meg tovább is atyjának szép hírnevét.
(Bertram és Lafeu el.)
HELÉNA.
Oh bár ez volna minden! Nem atyámra
Gondoltam én; az ő emlékezetét
Az ily nagy könyek jobban tisztelik,
Mint az, mit érte én ejtek. Milyen volt?
Én elfeledtem; Bertramén kivül
Az én lelkembe’ kép más egy sem él.
Végem van! Itt nincs semmi, semmi élet,
Ha Bertram elmegy. Mindegy már nekem,
Akár egy fényes csillagot szeressek,
És férjül azt kivánjam: oly magas!
Világában, tündöklő fényiben
Kell lelnem a vigaszt; körébe’ nem.
Így sújtja önmagát önző szerelmem.
Meg kell a dámünőnek halnia,
Ha férjeül oroszlánt vágy. Mi szép volt
– Bár gyötrelem – mindig láthatni őt,
Ott ülni s szívem táblájára írni
Fürtjét, szemöld-ivét, sólyomszemét,
Szivembe, mely oly kész volt béfogadni
Ez édes arcz minden vonásait.
De im ő megy, bálványozó szerelmem
Ereklyéin csügghet csupán. – Ki jő itt?
Egy útitársa, nékem érte kedves,
Habár silány hazugnak ismerem,
S tudom, bolond s gyávább a gyávaságnál.
De mind e vétek úgy illik neki,
S ezek fentartják, míg az ércz erény
Senyvedni kényszerül; egyébiránt
Szegény bölcseség vajmi gyakran áll
Dúsgazdag balgaság szolgálatában.
Parolles jön.
PAROLLES.
Üdv neked, bájos királyné!
HELÉNA.
Neked is, monárcha!
PAROLLES.
Én nem.
HELÉNA.
Sem én.
PAROLLES.
A szüzességről elmélkedik?
HELÉNA.
Igen. Van önben valami, olyas katonaforma: engedjen egy kérdést tennem. A férfiak ellenségei a szüzességnek: mi módon torlaszoljuk el magunkat ellenök?
PAROLLES.
Zárjátok ki őket.
HELÉNA.
De ostromolnak; s bárha szüzességünk bátor is a védelemben, mégis csak erőtelen. Tanítson meg valami harczias ellenállásra.
PAROLLES.
Olyan nem létezik. A férfi, megtelepülvén önökkel szemben, alá fogja aknázni és felrepíteni önöket.
HELÉNA.
Óvja az ég szegény szüzességünket minden aláaknázótól és felrepítőtől! S nincs olyan hadi politika, mely által a szüzek repíthetnék föl a férfiakat?
PAROLLES.
Mihelyt a szüzesség leteríttetett, a férfiak azonnal felrepíttetnek; s bizony, ha még egyszer le akarjátok őket teríteni, azzal a réssel, melyet törtetek, elvesztettétek a várost. Egyébiránt a szüzességet megőrzeni egészen a természet rendje ellen való. A szüzesség elvesztése a legészszerűbb gyarapodás; és szűz nem is nyert soha életet, a nélkül, hogy előbb szüzesség ne veszett volna. Ti olyan anyagból valók vagytok, melyből szűzek készülnek. Az egyszer elvesztett szüzesség tízszer is megtalálható; a ki örökre megtartja, örökre elveszti. Nagyon rideg czimbora az: el vele!
HELÉNA.
Már én még is csak őrizni akarom egy kissé, ha szüzen kell is meghalnom.
PAROLLES.
Bizony keveset mondhatni mellette; a természet törvénye ellen tennéd. A szüzességnek fogni pártját annyi, mint anyáitokat kárhoztatni, a mi pedig kétségbevonhatatlanúl nagy tiszteletlenség. Akár felkösse magát, akár szűz maradjon: a szüzesség is megöli önmagát, s ott kellene eltemetni az árokparton, szentelt földön kívül, mint a természet törvényének elveteműlt megsértőjét. A szüzesség úgy megkukaczosodik, mint a sajt, felemészti magát puszta merő kérgéig, s így hal meg, tulajdon bensején rágódván. E mellett a szüzesség makacs, kevély, dologtalan, telve csupa önzéssel, a mi pedig a legsúlyosabb vétek a tízparancsolat szerint. Ne tartsd meg: okvetlenűl veszteni fogsz általa. Ki vele! Két év múlva megkétszerezi magát, a mi szép kamatocska, s maga a tőke sem veszt sokat általa. El vele!
HELÉNA.
S mit csináljon az, uram, a ki saját tetszése szerint akarja veszteni?
PAROLLES.
Lássuk csak. Bizony nehéz tetszeni annak, a kinek nem tetszik. Olyan portéka ez, mely fényét veszti, ha hever; minél tovább tartogatjuk, annál inkább csökken az értéke: adj túl rajta, a míg kapós. Fel kell az alkalmat használni, mikor keresik. A szüzesség, mint valami agg udvarhölgy, ódivatú fejdíszt hord: keresetten ékes, még is éktelenűl keresetlen; épen olyan, mint a fövegcsokor, vagy a fogpiszkáló, melyek már kimentek a divatból. Ráncz a ruhán szép lehet, de nem az arczon; és szüzességed, ha elvénűlt, olyan, mint a franczia aszalt körte: nézve rút és rágva taplós; biz Isten, aszalt körte: előbb sokkal jobb volt; most már, biz Isten, aszalt körte. Mit akarsz vele?
HELÉNA.
Semmit tovább szüzességemmel.
Uradnak ott ezer szerelme lesz,
Szülő, imádott kedves, jó barát,
Phoenix, vezérlő, ellenség, királyné,
Istennő, úti társ, uralkodónő,
Tanácsnok, áruló, édes szerelmes,
Szerény dicsvágy, kevélykedő szerénység,
Zilált öszhang, öszhangozó zavar,
Hit, édes balszerencse: egy világ
Ama kedves, szép szülöttekből, melyeknek
A fényes Amor ád nevet. Lesz ő majd…
Mit én tudom mi lesz. Jót adjon Isten!
Az udvar annyi sokra megtanít,
És ő olyan…
PAROLLES.
Ugyan milyen? De híven!
HELÉNA.
Kinek szívemből minden jót kivánok.
De kár…
PAROLLES.
Mi kár?
HELÉNA.
Hogy kézzel fogható testet nem ölthet
A jó kivánság, hogy mi is, szegények,
Kiket szerény csillagzatunk csupán
A jót kivánáshoz kötött, ezeknek
hatásával követhetnők a kedvest,
Láttatva is, mit így csak gondolunk
S mi hálát nem szerez soha.
Apród jön.
APRÓD.
Monsieur Parolles, uram, hivatja önt.
(Apród el.)
PAROLLES.
Isten veled, Helénke. Gondolok rád
Az udvarnál, ha ép eszembe jutsz.
HELÉNA.
Monsieur Parolles, ön igen szeretetteljes csillagzat alatt születhetett.
PAROLLES.
Mars alatt én.
HELÉNA.
Határozottan azt hiszem, hogy Mars alatt.
PAROLLES.
S miért Mars alatt?
HELÉNA.
A háborúk annyira letették önt, hogy kétségkívül Mars alatt kellett születnie.
PAROLLES.
Mikor ez volt az uralkodó csillagzat.
HELÉNA.
Azt hiszem, inkább akkor, mikor ez hátrálóban volt.
PAROLLES.
S honnan gondolja ezt?
HELÉNA.
Mert ön mindig annyit hátrál, mikor vív.
PAROLLES.
Ez cselből történik.
HELÉNA.
Úgy hát a megfutás is csel, mikor a félelem teszi ajánlatossá a biztosságot. De ez a keverék, a mivé önben bátorság és félelem vegyűl, jó szárnyú erény, és önnek jól áll.
PAROLLES.
Annyira el vagyok foglalva, hogy eléggé csípősen most nem felelhetek. Végzett udvaroncz gyanánt térek majd vissza, a mibe oktatásom téged is belevezet, ha lesz benned fogékonyság egy udvaroncz tanácsainak befogadására, és képes lészsz bevenni a tanítást, melyet nyújtanak; s ha nem, halj meg hálátlanságodban, s tudatlanságod emészszen el. Isten veled. Ha van időd, imádkozzál; ha nincs, gondolj barátaidra. Szerezz egy jó férjet magadnak, s válj javára, mint ő neked; s így Isten veled.
(Parolles el.)
HELÉNA.
Gyakran magunkban fekszik a segély,
Mit sok szív az egektől jönni vél;
Szabad tért enged a rejtelmes ég,
S csak az, ki tétlen, lomha volt, esék.
Minő erő tud, oh szív, így emelni,
Mely látni készt, s még sem tudok betelni?
Mit egymástól a távol elszakaszt,
A jó szerencse összehozza azt,
Hogy a hasonlók, mint rokonszülöttek,
Csókolva lesznek egymáshoz füzöttek.
Ki mindig fáradalmat mérlegel,
Szokatlanabb sükert nem nyerhet el,
Hivén, mi más volt, újra nem lehet.
Küzdjön, ki érdemelni vágy szivet…
A király beteg; a czélt talán nem érem;
De szándokom szilárd, s én megkisérlem.(El.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem