I. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Leonato háza előtt
Leonato, Héro, Beátrisz, egy Futár s Kiséret jönnek.
LEONATO.
Úgy értesülök e levélből, Péter arragoniai herczeg ma estére Messinába érkezik.
FUTÁR.
Azóta közel is járhat; nem volt három mértföldre, a hol elhagytam.
LEONATO.
Sok vitézt veszítettetek ebben az ütközetben?
FUTÁR.
Kevés jelentőset; nevezetest egyet sem.
LEONATO.
Kétszeres diadal, ha a vezér teljes sorokat hoz haza. A mint itt látom, Péter herczeg nagyon kitüntetett egy Claudio nevű flórenczi ifjút.
FUTÁR.
Nagyon meg is érdemelte, de a herczeg is érdeme szerint emlékezett meg róla. Jobban viselte magát, mint ifjú kora igérhette volna, s bárányi alakban oroszláni tetteket vitt végbe. Igazán, messzebb túltett a várakozáson, mintsem tőlem várhatnák, hogy elbeszéljem.
LEONATO.
Van itt Messinában egy bátyja, annak ez nagy örömet szerez.
FUTÁR.
Már vittem is neki leveleket, s úgy látszott, nagyon örült nekik: olyan nagyon, hogy az öröm nem tartóztathatta magát a keserüségnek jeleitől.
LEONATO.
Könnyekre fakadt?
FUTÁR.
Ugyancsak!
LEONATO.
Gyöngéd kiömlése a gyöngédségnek. Nincs igazabb arcz, mint a mit ilyen könnyek mosnak: mennyivel jobb sírni az örömön, mint örülni a siralmon.
BEÁTRISZ.
Hát kérem, Rátarti úr visszatért-e a háborúzásból?
FUTÁR.
Ilyen nevü urat nem ismerek, kisasszony; olyan nem volt az egész seregben.
LEONATO.
Kit kérdesz te, húgom?
HÉRO.
Bencze urat érti, a páduait.
FUTÁR.
Oh az visszajött, és jókedvű, mint mindig.
BEÁTRISZ.
Itt Messinában nyílt kihívást tűzött ki, s nyílversenyre hítta Cupidót; bátyám bohócza meg, a kihívást olvasva, aláírta azt Cupido helyett, s viszont kihívta őt, de madárnyílra. – Ugyan kérem, hányat ölt meg és mennyit evett ebben a háborúban? De először is, mennyit ölt? Mert megigértem, megeszem, a mit megöl.
LEONATO.
Húgom, te sokat róvsz Bencze rovására; de majd megfelel ő magáért, tudom azt.
FUTÁR.
Ebben a háborúban jeles szolgálatokat tett.
BEÁTRISZ.
Talán sok volt a romlott étel, s azt segített megenni: hatalmas tráncsér-hős, kitünő étvágya van.
FUTÁR.
És jó katona is, kisasszony.
BEÁTRISZ.
És jó katona is, kisasszonynak; de hát férfinak milyen?
FUTÁR.
Férfinak férfi, embernek ember, duzzad az erélytől.
BEÁTRISZ.
Meghiszem: duzzad a ruhája; no a mi a ruházatot…… Jó, jó; mindnyájan haladók vagyunk.
LEONATO.
Uram, félre ne értsd a húgomat. Afféle pajkos háború foly közte és Bencze úr közt: sohasem találkozhatnak, hogy kötődő élcz-ütközet ne támadjon köztök.
BEÁTRISZ.
A miben ő sohasem nyer. Utolsó ütközetünkből öt tehetsége közűl négy bénán ment haza s most az egész embert csak egy igazgatja; ha még maradt annyi leleménye, hogy a hol fázik, betakarja, ám hadd hordja ezt, megkülönböztetésűl a lovától, mert ennyiből áll egész kincse, a miről értelmes teremtésnek ismerhetni. Ki most a pajtása? Neki minden hónapban új testi-lelki barátja van.
FUTÁR.
Hogy-hogy?
BEÁTRISZ.
Nagyon könnyen: a hűséget csak úgy viseli, mint a süvegjét: mindig az új divat szerint váltja.
FUTÁR.
Látom, kisasszony, ezt a leventét aligha írta barátai lajstromába.
BEÁTRISZ.
Ha benne volna, elégetném. De, kérem, mondja, ki a barátja? Nincs ott valami ifju szeleburdi, a ki az ördöghöz akar vele útazni?
FUTÁR.
Többnyire a nemes Claudio társaságában van.
BEÁTRISZ.
Teremtőm! Erre úgy ráragad, mint a betegség: hamarabb megkapni, mint a pestist, s a ki megkapja, belebomlik. Isten óvja a nemes Claudiót: ha megkapta a Benczét, ezer aranyába kerül, míg kigyógyúl.
FUTÁR.
Kisasszony, én önnel békét tartok.
BEÁTRISZ.
Szívesen, jó barát.
LEONATO.
Húgom, te ugyan sohasem esel mélabúba.
BEÁTRISZ.
Nem míg egy rekkenő január nem lesz.
FUTÁR.
Jön Péter herczeg.
Péter Herczeg, János, Claudio, Bencze, Boldizsár s többen jönnek.
HERCZEG.
Kedves Leonato úr, elénk jön, hogy bajt fogadjon bel. Más kerülni szokta a költekezést, ön még keresi.
LEONATO.
Az én házamba sohasem jött baj a felséged képmásában: mert ha a baj elmegy, örömnek kell ott maradni; de ha felséged távozik, csak bánatom marad, a boldogság búcsút vesz.
HERCZEG.
Igen szívesen veszi magára terhét. – Ez az ön leánya?
LEONATO.
Anyja úgy mondta.
BENCZE.
Kételkedett benne, uram, hogy megkérdezte?
LEONATO.
Nem, Bencze úr; ön akkor még gyermek volt.
HERCZEG.
Ezt megkaptad, Bencze: ebből kitalálhatjuk, mi vagy, mióta megemberkedtél. – Igazán, a leány egészen atyjára ütött. – Örüljön, kisasszony, mert egy tiszteletre méltó atyához hasonlít.
BENCZE.
Ha atyja is Leonato úr s bár mennyire hasonlítson hozzá, nem tenné vállára ennek a fejét egész Messináért.
BEÁTRISZ.
Csodálom, Bencze úr, hogy beleszól; senki sem figyelt rá.
BENCZE.
Hogy-hogy, kedves Gáncs kisasszony, él még?
BEÁTRISZ.
Meghalhat-e a gáncs, míg ilyen ennivalót talál, mint Bencze úr? Maga az udvariasság is gáncscsá változik át, ha ön a közelébe jut.
BENCZE.
Akkor az udvariasság köpönyegforgató. De az bizonyos, hogy engem minden hölgy szeret önön kívül, s én szeretném, ha szivem azt súgná, hogy nem vagyok kemény szivű, mert’ucscse, egyet sem szeretek.
BEÁTRISZ.
Drága szerencséje az asszonyoknak, különben egy konok üldöző zaklatná őket. Én hálát adok az Istennek és hideg véremnek: részben egy értelemben vagyok önnel. Inkább hallgatnám, hogy ugatja meg kutyám a varjakat, mint egy férfi szerelmi esküjét.
BENCZE.
Isten tartsa meg ebben a gondolkodásban, egyik-másik úri ember megmenekűl a karmolt arcz végzetétől.
BEÁTRISZ.
Nem sokat árthatna a karmolás, ha az az arcz olyan volna is, mint az öné.
BENCZE.
Ritka papagály-tanító!
BEÁTRISZ.
Inkább madár az én nyelvemmel, mint vad az önével.
BENCZE.
Bár a lovam volna olyan gyors, mint a nyelve, s olyan kitartó. De maradjon, kérem, Isten hírével: én befejeztem.
BEÁTRISZ.
Mindig ilyen gebe-tréfával végezi: régen ismerem.
HERCZEG.
Száz szónak is egy a vége. Leonato – Claudio úr és Bencze úr! – érdemes barátunk Leonato mindnyájatokat meghívott. Mondom neki, hogy mi legalább egy hónapig itt maradunk, és ő mégis jó szivvel könyörög, bár tovább itt tartson valami véletlen; s esküdni mernék, hogy nem képmutatásból, hanem szivéből könyörög.
LEONATO.
Bizony, nem esküdnék felséged hamisan. (Jánoshoz.) Hadd üdvözöljem önt is, uram: kibékülvén herczegi bátyjával, fogadja teljes hódolatomat.
JÁNOS.
Köszönöm. Én nem vagyok sok beszédű ember, de köszönöm.
LEONATO.
Tessék előre, felség!
HERCZEG.
Kezed’, Leonato; menjünk együtt.
(Mind el, kivéve Benczét és Claudiót.)
CLAUDIO.
Bencze! megjegyezted Leonato leányát?
BENCZE.
Meg nem jegyeztem, de láttam.
CLAUDIO.
Hát nem kedves egy leány?
BENCZE.
Egyszerű igaz véleményemet kérded-e, mint egyenes ember szokta kérdezni, vagy azt akarod, hogy szokásom szerint a szép nem esküdt zsarnoka szóljon belőlem!
CLAUDIO.
Nem, nem: kérlek, szólj, józan itélettel.
BENCZE.
Hát biz ő, úgy gondolom, nagy dicsőitésre kicsi, nagy tündöklésre fekete, nagy felmagasztalásra alacsony, ajánlására annyit mondhatok, ha más volna, mint a mi, nem volna szép, s mivel nem más, mint a mi, én nem szerettem belé.
CLAUDIO.
Azt gondolod, tréfálok: kérlek, szólj komolyan, hogy tetszik?
BENCZE.
Meg akarod venni, hogy úgy tudakozol utána?
CLAUDIO.
Megvehetne-é a világ ilyen kincset?
BENCZE.
Meg hát, s aztán tokot neki, a mibe tegye. De csakugyan komolyan beszélsz-e? vagy Csalóka Péter módjára el akarod hitetni, hogy Cupido vak létére meglátja fektében a nyúlat s hogy Vulkán nem kovács, hanem ács? Milyen kulcsból énekeljek, hogy bele találjak hangodba?
CLAUDIO.
Az én szememben Héro a leggyönyörűbb teremtés, a kit valaha láttam.
BENCZE.
Én is látok pápaszem nélkül, de effélét nem látok rajta: az unokahúga, csak ne volna olyan szilaj, annyival túlhaladná szépségre, mint május elseje deczember utolját. De remélem, nem akarsz megházasodni?
CLAUDIO.
Aligha bíznám magamban, bár megesküdtem volna is az ellenkezőre, ha Héro hozzám jönne.
BENCZE.
Csakugyan ennyire vagyunk? Hát nincs a világon ember, a ki süvegét gond nélkül akarná hordani? Sohsem láthatok eztán hatvanas agglegényt? Csak rajta: ha nyakadat igába akarod hajtani, tűrd a törését és sohajtozd el a vasárnapokat. – A herczeg visszajött, téged keres.
Péter Herczeg jő.
HERCZEG.
Micsoda titok tartott vissza, hogy nem jöttetek velünk Leonatóhoz?
BENCZE.
Szeretném, ha rászorítna felséged, hogy kimondjam.
HERCZEG.
Hát parancsolom, jobbágyi hűségedre.
BENCZE.
Hallod ezt, gróf Claudio? Én tudok hallgatni, mint a néma, ezt meghiheted; de jobbágyi hűségemre! jól megértsd, jobbágyi hűségemre. – Hát szerelmes. – Kibe? kérdezi, úgy-e, fölséged? – Bizony a válasz rövid. Héróba, Leonato rövid leányába.
HERCZEG.
Ha úgy volna, mondta volna.
BENCZE.
Mint a régi nóta, uram: nem is volt úgy, most sincsen úgy, adja Isten, ne legyen úgy.
CLAUDIO.
Ha szenvedélyem meg nem változik, ne adja Isten, hogy máskép legyen.
HERCZEG.
Ámen, ha szereted: mert ez a hölgy nagyon érdemes reá.
CLAUDIO.
Azért mondja, fölség, hogy hitegessen?
HERCZEG.
Hitemre, azt mondom, a mit gondolok.
CLAUDIO.
Szavamra mondom én is azt.
BENCZE.
Én pedig, hitemre és szavamra, azt, a mit én gondolok.
CLAUDIO.
Hogy szeretem, érzem.
HERCZEG.
Hogy érdemes rá, tudom.
BENCZE.
Hogy én se nem érzem, hogy lehet őt szeretni, se nem tudom, mivel érdemli: ez oly meggyőződés, a mit a tűz sem olvaszthatna ki belőlem! kész volnék máglyán halni érte.
HERCZEG.
Te a szépség megtagadásában mindig ily makacs eretnek voltál.
CLAUDIO.
De csak akaratán tett erőszakkal tudja megállani a helyét.
BENCZE.
Hogy világra hozott egy asszony, köszönöm neki; hogy táplált, szintén alázatos köszönetet mondok érte; de hogy szarut engedjek tűzni homlokomra s tülkömet ilyen láthatatlan szíjon viseljem: már ezt bocsássák meg nekem az asszonyok. Mivel nem akarom őket azzal sérteni, hogy valamennyiökben kételkedjem, úgy adok igazat magamnak, hogy egynek sem hiszek. Elvégre (hogy ne jussak jégre) holtig legény maradok.
HERCZEG.
Látlak én még téged ez életben szerelemtől halványodva.
BENCZE.
Dühtől, betegségtől, éhségtől, meglehet, fölség; szerelemtől nem. Ha bebizonyítja, hogy valaha több vért veszítek szerelem miatt, mint a mit itallal pótolok: szúrja ki a szememet egy versfaragó pennájával s akaszszon ki egy bordélyház ajtajára, czégér gyanánt, a vak Cupido helyett.
HERCZEG.
Jól van, ha valaha e hittől eltérsz, jeles tanúságul szolgálsz.
BENCZE.
Ha eltérek, nem bánom, dugjanak üvegbe, mint egy macskát, s lőjetek rám czélba, és a ki eltalál, veregessék meg a vállát és híják Ádámnak.
HERCZEG.
Majd megmutatja az idő:
„Akármilyen vad a bika,
Majd megtöri még az iga.”
BENCZE.
A vad bikát, meglehet; de ha valaha Bencze is érzelgősen aláhajtja a nyakát: messék ki a bika szarvát s tűzzék az én homlokomra; festessenek le otrombán, és akkora betűkkel, mint azt szokták kiírni: „Itt jó fuvaros-ló kapható”, írják alá a képemnek: „Itt láthatni Benczét, megházasodva.”
CLAUDIO.
Sokat emlegeted a szarvakat!
HERCZEG.
Bizony, ha Ámor el nem pazarolta minden nyilát Velenczében, meglakolsz te ezért.
BENCZE.
Előbb kimozdul sarkából a föld!
HERCZEG.
Jó, jó: majd más hitre térít az idő. De most, barátom Bencze, siess Leonatóhoz, üdvözöld a nevemben, s mondd meg neki, nem maradok el a vacsoráról, mert nagy készületeket tett hozzá.
BENCZE.
Megfelelek a küldetésnek emberséggel; ezzel ajánlom fölséged…
CLAUDIO.
Isten ótalmába; kelt saját lakomban, (ha volna)…
HERCZEG.
Július 6-án; szerető barátod Bencze m. k.
BENCZE.
Ej, ne tréfáljanak, ne tréfáljanak! Hiába csipkézik beszédjök szövetét ilyen ócska hulladékkal, ha a csipke csak fityeg rajta. Ha ó szólásformákkal csúfolkodnak, előbb vessenek számot a lelkiismeretökkel. De már megyek(Bencze el.)
CLAUDIO.
Fölség, nekem most egy nagy jót tehet.
HERCZEG.
Szeretetem tied: tanítsd meg őt,
Mi jót tehet: meglásd, mi kész javadra
Akármilyen nehéz leczkét tanulni.
CLAUDIO.
Uram, van-é Leonatónak fia?
HERCZEG.
Nincs senki, Héro egyetlen leánya. Szereted őt, Claudio?
CLAUDIO.
Uram, mikor
E most bevégzett hadra készülődtünk,
Katona-szemmel néztem még reá:
Tetszett bizony, de durvább munka várt rám,
Semmint az érzelem komolyra nőjön;
De visszatérve most s a harczi gondok
Elszállva fészkeikből: hült nyomokba
Szerelmi gyöngéd édes vágy tolúl,
Azt súgja-búgja, hogy Héró milyen szép,
S hogy őt szerettem már a harcz előtt.
HERCZEG.
No most szerelmesek módján beléfogsz,
S egész kötetnyi szóval fenyegetsz
Ha szereted szép Hérót, ám szeresd,
Beszélek véle én s atyjával is:
Ne félj, tied lesz. Nos, nem e miatt
Kezdtél-e szőni kedves vallomást?
CLAUDIO.
Gyorsan gyógyítja a szerelmi bajt,
Ha már az arczomon felismeri.
De, hogy szerelmem mohónak ne lássék,
Talán a kúra hosszabb is lehetne?
HERCZEG.
Mért lenne a híd szélesebb a víznél?
Mért adni többet annál, a mi kell?
S lásd, ennyi kész is: te szeretsz, ez egy;
Bajodra ír kell, ezt megszerzem én.
Ma este bál leszen, helyetted ott
Szerepet én játszom álruhában;
Hérónak azt mondom, Claudio vagyok
Kitárom a keblébe szivemet,
Fülét erővel is rabbá teszem,
Meghódítom szerelmetes mesémmel,
Aztán megegyezünk atyjával is,
S a végeredmény az, hogy ő tied lesz.
De most dologra hát, lássunk utána.
(Mind el.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem