I. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Mint előbb.
Hermione, Mamilius, Udvarhölgyek.
HERMIONE.
Vigyétek e fiút, mert úgy gyötör,
Hogy ki nem állom.
1. HÖLGY.
Jőjön, herczegem,
Játszszunk együtt.
MAMILIUS.
Te nem kellesz nekem.
1. HÖLGY.
S mért, édesem?
MAMILIUS.
Erősen csókolsz, s úgy szólsz mintha még
Kis baba volnék. – Téged jobb szeretlek!
2. HÖLGY.
S mért uracskám?
MAMILIUS.
Nem azért, hogy a
Szemöldököd setétebb. Fekete
Szemöldök, úgy mondják, legszebb a nőknek,
De úgy, ha nem túlságosan busás,
Csak mint egy iv, vagy holdújság, minőt
Egy szálecsettel rajzolunk.
2. HÖLGY.
Kitől
Tanultad ezt? –
MAMILIUS.
Magamtul, asszonyok
Arczárul. – Ej! milyen színű a te
Szemöldököd?
1. HÖLGY.
Kék.
MAMILIUS.
Ejnye, ez bolond!
Láttam, hogy egy asszonynak orra kék volt,
De nem szemöldje.
2. HÖLGY.
Édes herczeg, a
Királyné megbetegszik, és mi egy
Szép kis fiúnak udvarlunk ma-holnap,
Akkor tudom, mulatna ön velünk,
Ha elfogadnók.
1. HÖLGY.
Mostanság hizott
Ily nagyra. Isten szabadítsa jól!
HERMIONE.
Mi bölcs beszédek! Jöszte csak fiam,
Megint tied vagyok, csak ülj le mellém
S mondj egy mesét.
MAMILIUS.
Vidám vagy bús legyen?
HERMIONE.
Oly víg a mint csak akarod.
MAMILIUS.
De bús
Kell télre. Egy kísértetest tudok.
HERMIONE.
Hát mondd el azt. Csak jöszte, ülj le. Jőj.
Hadd lám, mikép tudsz elrémítni, mert
Értesz ahoz.
MAMILIUS.
Hol, hol nem, volt egy ember –
HERMIONE.
Csak jöszte, ülj le, úgy folytasd tovább.
MAMILIUS.
A temetőn lakott. – Halkan beszélek,
A tücskök meg ne hallják.
HERMIONE.
Jer közelb,
S úgy súgd fülembe.
Leontes, Antigonus, Urak, Kiséret jönnek.
LEONTES.
Hogy ott találták? És kisérete?
És vele volt Camillo?
1. ÚR.
Ott a fenyves
Mögött találtam; így sietni, még
Senkit sem értem. A hajókig el
Kisértem a szememmel.
LEONTES.
Mily szerencse,
Hogy oly világos, tiszta volt gyanúm!
Bár voln’ csalódás! Mily gondtalanná
Tesz e szerencse! Poharunkba tán
Pók mászhatik, – megiszszuk, elmegyünk,
S mérget nem érzünk, mert a tudalom
Mérgezve nincs; de lássa valaki
Az undorítót, – tudja mit ivott, –
Majd oldalát, mellét szaggatja, úgy
Émelyg miatta. Én megittam – és
Látám a pókot. – Camillo vala
A kerítő. Ez összeesküvés
Éltemre, koronámra. Mind igaz, tény,
Mi gyanú volt. E nyomorúlt, kit én
Fizettem, – ott több fizetést kapott.
Fölfedte tervem, csúffá tett, kijátszott!
– Hogy nyiltak oly könnyen meg a kapuk?
1. ÚR.
Szavára, melynek tenmagad adál
Ily s még nagyobb tekintélyt.
LEONTES.
Jól tudom.
(Hermionehoz) Add e fiút! Örülök, hogy magad
Nem szoptatád. Bár valamennyiben
Rám is hasonlít, – így is sok, nagyon
Sok benne a te véred.
HERMIONE.
Tréfa ez?
LEONTES.
El a fiút! Hozzá közel se légyen!
Játszszék amazzal majd, kit most visel; azt
Polixenestől s nem tőlem nyeré!
HERMIONE.
Ezt tagadom, sőt úgy megeskhetem,
Hogy el kell hinned tagadásomat,
Bár most gyanúra hajlasz.
LEONTES.
Ím, urak!
Nézzétek őt meg; nemde, szóltok: ez
Bizony derék nő! ámde szivetek
Jobb érzete azonnal így felel:
„Mi szörnyű kár, hogy nem becsületes!”
Dicsérni hát csak szép szinét lehet, (s az
Bizonynyal érdemel magasztalást)
S azonnal egy „hm” – egy vállvonítás –
(E bélyegecskék, mikkel gyakran él
A rágalom, – nem! – oh csalódom! – a
Szánalom él velök; – a rágalom
Magát a szent erényt bélyegzi meg)
E vállvonítás, e „hm” közbejő,
Ha szóltok „mily derék nő” – mielőtt
Rá mondanátok, hogy „becsületes” –
De tudjátok meg, attól, kit leginkább
Sebez: – hogy ő parázna!
HERMIONE.
Mondaná
A leggazabb a földön ezt a szót,
Csak még gazabbá lenne általa.
De te uram, – te csak csalódol.
LEONTES.
Én nem!
De te csalódtál: Leontessel össze-
Vétvén Polixenest. Oh nyomorú,
Kinek nem adom érdemelt nevét,
Nehogy utánam a gorombaság
Ily nyelvvel éljen minden rangban, a
Különbséget feledve, mely király
S koldus között van. Azt mondám imént:
Parázna ő, azt is mondám, kivel.
Több: – áruló is. Egyetért vele
Camillo, a ki olyat tud felőle,
Mit magának is szégyen tudni, csak
Csábítójával; – hogy ágyfertező,
És oly czudar, mint kit az utczanép
Csúf névvel illet; igen, e szökés is
Tudtával eshetett.
HERMIONE.
Az égre, nem!
Mind erről mitse’ tudtam. Hogy fogod
Búsulni majd, ha minden kiderűl, hogy
Így meggyaláztál! Oh én jó uram!
Elég lesz-é majd akkor: mondanod,
Hogy megcsalódtál? –
LEONTES.
Nem csalódhatom!
Mert hogyha ez meginghat: úgy a föld
Beroskad egy kis pörgetyű alatt.
– Börtönbe véle, s a ki érte szól:
Bűntársa, csak mert szólni mert!
HERMIONE.
Fölöttem
Balcsillag ég. Tűrnöm kell, míg az ég
Rám kedvezőbb sugárt vet. Oh urak!
Nem sirok én oly könnyen, mint nemem
Szokott, – s e lágy harmat hiánya tán
Szánalmatok’ kiaszni hagyja; de
Szívemben oly igaz bú vett lakást,
Mely jobban ég, mintsem köny oltaná.
Csak arra kérlek: oly mérték szerint
Itéljetek, mit a jó szív sugall.
– S teljék be most, mit a király parancsolt!
LEONTES.
Meglesz-e már?
HERMIONE.
Ki jő velem? Uram,
Hagyd, hölgyeim kisérjenek. Tudod,
Állapotom kivánja. Ti bohók!
Ne sirjatok, nincs ok reá! Ha majd
Halljátok azt, hogy börtönt érdemel
Úrnőtök: akkor záport sirjatok,
Bár megmenekszem. Most, hogy így esett,
Javamra lesz még. Uram, isten veled!
Nem vágytam látni bánatod’ – de most
Látandom, azt hiszem. – Hölgyek, jerünk!
Velem jöhettek.
LEONTES.
El! Parancs szerint!
(Királyné, Hölgyek el.)
1. ÚR.
Felség, könyörgök, szólítsd vissza őt!
ANTIGONUS.
Gondold meg, oh uram, különben a
Törvény erőszak lesz, s alatta hárman
Szenvedtek: önmagad, nőd és fiad.
1. ÚR.
Uram! jót állok életemmel, és
Ha akarod, azt teszem föl reá,
Hogy a királynő szennytelen – ez ég
Előtt s előtted! – tudniillik ebben,
Mivel te vádlod.
ANTIGONUS.
Ha bebizonyul
Hogy bűnös: – úgy őrt állok szűntelen
Nőm ajtaján, magamhoz fűzöm őt
S csak úgy hiszek, ha látom őt s tapintom;
Mert e világon minden női íz,
S a női test minden paránya csalfa,
Ha ő az!
LEONTES.
Fogd be szádat!
1. ÚR.
Oh uram! –
ANTIGONUS.
Értted beszélünk, nem magunk miatt.
Te félre vagy vezetve; valamely
Rágalmazó, – kárhozzon el! – ki megcsalt.
Tudnám csak én, ki? – elbánnék vele!
Ha becstelen nőd: – van három leányom,
Tizenegy éves a nagyobb, a más
Kilencz, a harmadik valami öt, –
De jaj nekik, ha ez való! Hitemre,
Megbénítom mind, míg anyányi kort
Nem érnek! Életet ne adjanak
Parázna sarjnak. Ők örökösim –
– De lettem volna inkább magszakadt,
Mint csalfa nemzedéket szüljenek!
LEONTES.
Egy szót se többet! Mert érzéktek oly
Rideg e tárgyhoz, mint holt ember orra.
De látom, érzem én! oly igazán,
Mint érzitek, látjátok ti – ha így
Hozzátok érek.
ANTIGONUS.
Oh, ha így van, az
Erénynek sír se’ kell, hisz egy parány sem
Maradt belőle, hogy a ronda föld
Undok sarát megédesítse!
LEONTES.
Hát
Nincs hitelem? –
1. ÚR.
Oh, vajha ne legyen
Inkább neked, e tárgyban, mint nekünk!
S jobb hogy legyen való becsülete,
Mintsem gyanúd, bármily nagy bosszúság
Érjen miatta!
LEONTES.
Eh! mit veletek
Még értekezni! Nem inkább saját
Hatalmas ösztönünk kövessük? – Úgy van!
Tanácsotokra nincs szükség, csupán
Jóságom indított: tudatnom ezt, s ha
Bárgyuk ti, vagy azt színlők, igazat
Nem tudtok, nem akartok érteni:
Ám járjatok végére! – mi tovább
Tanácsotokra rá nem szorulunk.
A tény, – vesztés, nyerés, rendelkezés,
Mind a mi dolgunk.
ANTIGONUS.
Vajha, oh király,
Fontoltad volna csak magadba’ meg,
Nem hozva szóra!
LEONTES.
Hogy lehetne az?
Vagy aggkorod miatt vagy bárgyú, vagy
Annak születtél. – Camillo szökése,
Bizalmas egyetértésök (mi már
Oly sokra ment, hogy túl minden gyanún
Csak szemtanú hiányzik, semmi más,
Mert tettre mutat minden más körülmény)
Parancsolták az eljárást. De még
Azon felűl (– ily fontos ügyben a
Hamarkodás bűn volna) követűl
Küldém Diont, Cleomenest, a szent
Apollo templomához, Delphibe,
A kikre ily ügy méltán bízható.
Majd választ hoznak a szent jóstul ők,
S tanácsa fékez vagy sarkantyúzand.
Jól tettem-é?
1. ÚR.
Igen, kegyelmes úr!
LEONTES.
Bár eleget tudok magam, s nekem több
Bizonyíték se’ kell, – a jós ige
Megnyugtatand majd mást is, – a ki híg
Velőjü hittel, nem bír az igazság
Mélyére hatni. Végezők azért:
Legyen rab s eltaszítva ő, nehogy, mit
A két szökevény forralt ellenünk,
Ő hajtsa végre. Most kövessetek.
Közzé kell tenni ezt. Ily fontos ügy
Fölindít minden embert.
ANTIGONUS (félre).
Gondolom
Kaczajra majd, ha a való kisül.(Mind el.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem