III. SZÍN.

Teljes szövegű keresés

Szoba a palotában.
Leontes, Antigonus, Urak, Kiséret.
LEONTES.
Nincs sem napom, sem éjem. Gyöngeség
Ily nagyra venni! Merő gyöngeség!
Ha nem létezne már az ok, – fele
Az oknak, ő, a bűnös nő! – A csalfa
Királyt nem éri el karom. Sem ármány,
Sem ész nem ejti meg. – De ezt elérem!
S ha veszve ő, ha tűzbe fojtva: fél
Nyugalmam tér meg. – Ki van itt?
1. ÚR.
Uram –
LEONTES.
Hogy van fiam?
1. ÚR.
Az éjjel jól aludt; meg-
Gyógyul, reméljük.
LEONTES.
Mily nemes gyerek!
Alig tudá meg anyja becstelen
Voltát: alélt, beteg lett, oly nagyon
Szívére vette, mintha önmagát
Érné gyalázat érte; elveszett
Jó kedve, éte, álma, – oda lőn.
El! hagyjatok! Te, nézd meg, hogy van ő.
(Egy Kisérő el.)
Nem! arra még gondolni sem lehet.
A bosszúterv magába visszahull
Ez oldalon. Igen hatalmas ő
Magában is, szövetség által is.
Maradjon! Jő ideje még! Most a nőn
Állok bosszút. Polixenes s Camillo
Nevetnek! Búm kaczagják. Hajh, karom
Nem éri őket el; – majd nem kaczag
Ez itt, tudom.
Paulina jő a kis Csecsemővel.
1. ÚR.
Megállj, itt nem szabad.
PAULINA.
Sőt, jó urak, ti légyetek segédül.
Több nektek e zsarnok haragja, mint
A királynő halála? E kegyes
Szűz léleké, ki tisztább, mint a mily
Féltékeny ő?
ANTIGONUS.
Elég az is!
1. ÚR.
Ez éjjel
Nem alhatott, tilalmas bárkit is
Hozzá bocsátnunk.
PAULINA.
Csak ne oly heven!
Én visszahozom álmát. Ti, urak,
Kik mint az árny csúsztok nyomán, s ha ő
Sóhajt, ti nyögtök, – ébrenlétinek
Tápot ti adtok! Az én szavaim
A mily valók, oly gyógyerélyüek
Lesznek reá, kitisztítják e rút
Szeszélyből, mely miatt nem alhatik.
LEONTES.
Mi lárma ez? –
PAULINA.
Nem lárma, jó uram!
Csak a komák felől tanácskozunk.
LEONTES.
Mit! Vakmerő! – Antigonus, neked
Parancsolám, hogy hozzám ne bocsásd.
Tudván, hogy erre készül.
ANTIGONUS.
Mondtam is,
Hogy haragod, felség, és az enyém
Sújtandja, ha belép.
LEONTES.
S nem birsz vele?
PAULINA.
Bir abban, a mi rossz. De itt, (ha csak
Úgy nem tesz, mint te, felség, s nem csukat be
Hűségemért –) ebben nem bir velem.
ANTIGONUS.
No lásd, uram, ha így iramlik, én
Rohanni engedem; de nem szokott
Megbotlani.
PAULINA.
Felség, kegyelmes úr!
Hallgass ki, kérlek, esdem, engemet!
Ki hű szolgád vagyok, sőt orvosod,
S igaz tanácsosod, ki ím a bajt
Gyógyítni oly szókkal merem, miként
Talán kevésbbé láttatom hivednek,
Mint itt ezek. Halld! Jó nődtől jövök.
LEONTES.
Jó nőm?
PAULINA.
Igen, jó nőd, jó nőd, uram!
S kész volnék harczczal bizonyítni azt,
Csak férfi volnék, bár oly gyönge is!
LEONTES.
Vigyétek el.
PAULINA.
Hozzám közel csak az
Jőjön, kinek nem drága a szeme.
Önként is elmegyek majd; ám előbb, be-
Végzem, miért jövék. A jó királyné,
(Mert jó bizonynyal!) lánykát szült neked,
S itt küldi, hogy megáldd. (Leteszi.)
LEONTES.
El, rút boszorkány! Dobjátok ki a –
Te kitanult kerítő!
PAULINA.
Nem, uram!
Ahoz nem értek, mint te nem ahoz,
Hogy így nevezsz! Mert oly becsületes
Vagyok, minő botor te – s ez elég,
Hogy ily világban becsületünk legyen.
LEONTES.
Gazok! nem űzitek ki? – Vigye fattyát!
(Antigonushoz.)
Te hígeszű, te asszonyok bolondja!
Kit ime jérczéd orron fogva hurczol, –
Csak fogd e fattyat, hallod? Add e vén
Birkának újra.
PAULINA.
Átkozott legyen
Kezed, ha így a herczegnőhöz érsz,
A mily hazug gúnynévvel illeté
Az apja.
LEONTES.
Tart nejétől az öreg!
PAULINA.
Bár tartanál te! Mert kétségkivül
Úgy magadénak hinnéd gyermeked.
LEONTES.
Mind árulók!
ANTIGONUS.
Az égre, nem vagyok.
PAULINA.
Sem én, sem itt ezek; egy áruló
Van itt, s az ő, ki maga s a királyné
S fia s leánya szent becsűletét
Elárulá a kardnál élesebb
Falánku rágalomnak! S még nem is
Akarja (mintha átok tiltaná)
Mozdítni rút gyanúja gyökerét,
Mi oly rohadt, a mily ép’ valaha
Csak kő avagy fa volt!
LEONTES.
E szemtelen,
Rossz, nyelves asszony megveré urát
S most rám ugat. – A fattyú nem enyém.
Polixenesnek sarja. El vele!
Anyjával együtt tűzbe a porontytyal!
PAULINA.
Tied szegényke; s elmondhatjuk a
Közpéldaszót, hogy rád üt, mintha csak
A szádon pökted volna. Ím, urak –
Bár kisnyomatban, de a tartalom
Az apja másolatja; száj, szem, orr,
Itt e redő, a homlok, maga e
Gödörke állán, arczain; mosolyja,
Még a picziny kis kéz alakja is,
Az ujja, körme, – mind egy szálig az!
S te jó istennő, természet! – ki oly
Hasonlatossá tőd ahoz, kitől
Eredt: – ha te formálod a kedélyt is,
Csak sárga színt ne tégy ehez! nehogy
Majd gyanakodjék ő is, hogy szülötti
Nem férjeé!
LEONTES.
Boszorkány! – S gyáva te,
Bitó neked, hogy nyelvét nem birod
Megfogni már!
ANTIGONUS.
Ha valamennyi férj,
Ki arra képtelen, bitóra jut:
Alig maradna egy alattvalód.
LEONTES.
Még egyszer, el!
PAULINA.
A legkegyetlenebb
Zsarnok se’ tenne így.
LEONTES.
Várj, máglyatűzre
Dobatlak!
PAULINA.
Azt se bánom. Az lesz az
Eretnek, a ki rakja a tüzet,
Nem a ki rajta ég. Nem mondalak
Zsarnoknak, – ám kegyetlenséged a
Hű nő iránt (ki ellen más erősség
Nincs, mint a kósza, ingatag gyanú –)
Zsarnokká bélyegez, s utálatos
Botrány kövévé a világ előtt!
LEONTES.
Jobbágyok! Ajtót! Dobjátok ki! Ha
Zsarnok volnék: mi volna élte? Ha
Annak ismerne, merne-é vajjon
Annak nevezni? El vele!
PAULINA.
De kérlek,
Ne űzzetek. Önként megyek. – Tekints
Kis gyermekedre, felség; a tied!
Oh adjon ég jobb szellemet beléd!
No, mit akartok? – Ti, kik úgy hizelgtek
Bolond szeszélyinek: nem! egy se’ tesz
Hasznot neki! Csak hagyjatok! Megyek már! (El.)
LEONTES.
Te, áruló, vevéd rá nődet erre!
Mit? gyermekem? Vigyétek! Te magad,
Te, pártfogója, vidd s a tűzbe dobd.
Épen te és nem más; vidd és ne késs!
Egy óra múlva hozz felőle hírt,
Hogy megesett (s bizonyítékkal ám!)
Különben érte életed fizet
És mindened, mivel birsz. Ha habozsz
S dühömmel szembeszálsz: csak mondd ki. Én
Saját kezemmel zúzom össze a
Poronty agyát. Menj, dobd a tűzbe, mert
Nődet te bíztatád fel.
ANTIGONUS.
Én, uram, nem.
Urak, derék barátim, légyetek
Tanúk reá!
1. ÚR.
Felség, mi bizonyítjuk,
Ő nem hibás, hogy nője ide jött.
LEONTES.
Mind, mind hazudtok.
1. ÚR.
Oh felséges úr,
Adj több hitelt nekünk; mindig hivek
Valánk szolgálatodban, úgy itélj,
Kérlek, felőlünk. Térden állva esdünk
(Mint múlt s jövő hűségünk díjaért)
Másítsd meg e szándékodat.
Oly szörnyű, véres az: hogy nem vezethet
Jó végre! Nézd, mindnyájan térdelünk.
LEONTES.
Pehely vagyok, mit minden szél lebegtet.
Megérjem azt, hogy térden lássam e
Fattyút s atyjának mondjon engemet?
Jobb, veszszen el most, mint utóbb is, el-
Átkozzam őt! De jó! hadd éljen! – És
Még sem! –
(Antigonushoz.)
Te, jer csak! a ki oly igen
Szorgoskodál a báb’asszonynyal itt, hogy
Megmentsd e fattyút, (mert oly igazán
Fattyú, a mint szakálad ősz –) na, mondd csak:
Mit mersz e kis porontynak élteért?
ANTIGONUS.
Bármit, ha nincs felűl erőmön, és
Becsület ellen. Ennyit legalább:
A mi kevés vér még erembe’ van,
Kiontom érte. – Mindent, mit lehet!
LEONTES.
No, ez lehet. Esküdj e kardra, hogy
Parancsomat betöltöd.
ANTIGONUS.
Esküszöm.
LEONTES.
Halld meg s akép tégy. Mert a legkisebb
Mulasztás nem csak rád hozand halált,
De szájas nődre is, – kinek legyen
Bocsánad addig. Hűséged szerint
Rendeljük ím: vidd e fattyú leányt
Oly puszta helyre, mely kívül esik
Országainkon – s hagyd ott irgalom
Nélkül, magára, szabad ég alatt.
– Mint idegent hozá nekünk a sors;
Úgy tedd, ( s különben lelkedet veszély
És tested érje minden gyötrelem)
Ha nem teszed, viszont, mint idegent
A sors ölébe, – az táplálja – vagy
Veszítse el! – Vidd!
ANTIGONUS.
Meglesz, esküszöm,
Bár irgalmasb vón’ így a gyors halál.
Jer, kis babám. Egy égi szellem a
Hollókat, ölyveket tanítsa meg,
Hogy légyenek dajkáid! Farkasok,
Medvék, feledve a vadságot, ily
Szolgálatot már tettek. Oh király! több
Szerencse érjen, mint a mennyit e
Tett érdemel. Neked meg, veszni szánt
Kicsiny! az átok ellen pártodúl
Az ég áldása álljon!
(El a Csecsemővel.)
LEONTES.
Nem! Soha
Nem tartom más porontyát.
Szolga jő.
SZOLGA.
Felség! azoktól hírnök jött, kiket
Delphibe küldtél. Partra szállt Dion
S Cleomenes. Sietve közelítnek.
1. ÚR.
Útjok, valóban, gyorsabb, mint hivők.
LEONTES.
Huszonnegyed nap vannak úton; ez
Mutatja, hogy dicső Apoll’ hamar
Tett igazat s adott ítéletet.
Készüljetek. Tanácsot gyűjtsetek,
Hogy végezzünk azonnal, hűtelen
Hölgyünk fölött. Nyiltan vádoltam őt,
Legyen tehát nyilt a vizsgálat is.
Míg él: szívem merő teher nekem.
Most hagyjatok magamra. És a mit
Parancsolék, tegyétek.(Mind el.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem