I. SZÍN.
Terem a herczeg palotájában.
A Herczeg, Curio, Urak jönnek; Zenészek a háttérben.
HERCZEG.
Ha a zene szerelmünk tápja, fel!
Hadd élvezem tulzón, hogy a betelt vágy
Legyen beteggé és úgy haljon el.
Ama dalt még! Az olyan elhaló volt:
Oh! az fülembe édes hang gyanánt ért,
Mely egy ibolyaágy fölé lehel,
És illatot lop s ád. – Elég! ne többet:
Most már nem olyan édes, mint előbb.
Oh! szerelem, mily gyors vagy, mily üde!
Hogy bár kebled mindent magába vesz,
Mint a tenger: mi sem szálla abba mégis,
Bármily hatalmas és magas becsű,
Hogy gyöngévé s alantivá ne válnék
Egy pillanatban! Oly ábrándteli
A szerelem, hogy egy ábránd maga.
Ha a zene szerelmünk tápja, fel!
Hadd élvezem tulzón, hogy a betelt vágy
Legyen beteggé és úgy haljon el.
Ama dalt még! Az olyan elhaló volt:
Oh! az fülembe édes hang gyanánt ért,
Mely egy ibolyaágy fölé lehel,
És illatot lop s ád. – Elég! ne többet:
Most már nem olyan édes, mint előbb.
Oh! szerelem, mily gyors vagy, mily üde!
Hogy bár kebled mindent magába vesz,
Mint a tenger: mi sem szálla abba mégis,
Bármily hatalmas és magas becsű,
Hogy gyöngévé s alantivá ne válnék
Egy pillanatban! Oly ábrándteli
A szerelem, hogy egy ábránd maga.
CURIO.
Tetszik vadászni?
Tetszik vadászni?
HERCZEG.
| Mire, Curió? |
CURIO.
Szarvasra.
Szarvasra.
HERCZEG.
Igen, a legnemesbre. Ah! midőn
Először láttam én Oliviát
(Tisztulni látszott a lég is lehétől),
Azon perczben szarvassá változám
És vágyaim, vad, bősz ebek gyanánt,
Űznek azóta.
Valentine jő.
Igen, a legnemesbre. Ah! midőn
Először láttam én Oliviát
(Tisztulni látszott a lég is lehétől),
Azon perczben szarvassá változám
És vágyaim, vad, bősz ebek gyanánt,
Űznek azóta.
Valentine jő.
| Nos hát? mit üzent? |
VALENTINE.
Bocsánat, herczeg: nem fogadtak el,
Csupán komornájától jő e válasz:
Hét év nyarán át még az ég se látja
Az ő orczáit leplezetlenül.
Apáczaként elfátyolozva jár
S egyszer megönti napjában szobáját
Szemet fájító sós nedűivel;
S mindezt, hogy egy fivére holt szerelmét
Bebalzsamozza, mit soká s üdén
Óhajt megóvni bús emlékében.
Bocsánat, herczeg: nem fogadtak el,
Csupán komornájától jő e válasz:
Hét év nyarán át még az ég se látja
Az ő orczáit leplezetlenül.
Apáczaként elfátyolozva jár
S egyszer megönti napjában szobáját
Szemet fájító sós nedűivel;
S mindezt, hogy egy fivére holt szerelmét
Bebalzsamozza, mit soká s üdén
Óhajt megóvni bús emlékében.
HERCZEG.
Oh! a ki ily gyöngéd szivű, hogy egy
Fivérnek is, szeretve, így adóz,
Mint fog szeretni, ha a dús arany nyil
Minden más szenvedély sergét kioltja,
Mely benne él: ha máj, agy, szív, eme
Dicső trónok (édes tökélyei)
Egy királylyal lesznek betöltve mind.
El! kellemes virágágyak közé:
Szerelmünk dúsan hajt, ha lomb födé.
Oh! a ki ily gyöngéd szivű, hogy egy
Fivérnek is, szeretve, így adóz,
Mint fog szeretni, ha a dús arany nyil
Minden más szenvedély sergét kioltja,
Mely benne él: ha máj, agy, szív, eme
Dicső trónok (édes tökélyei)
Egy királylyal lesznek betöltve mind.
El! kellemes virágágyak közé:
Szerelmünk dúsan hajt, ha lomb födé.
| (El mind.) |
