I. SZÍN.
Utcza Olivia háza előtt.
Fábián és a Bohócz jönnek.
FÁBIÁN.
No mutasd a levelét, ha szeretsz.
No mutasd a levelét, ha szeretsz.
BOHÓCZ.
Kedves Fábián, tégy nekem egy viszontszolgálatot.
Kedves Fábián, tégy nekem egy viszontszolgálatot.
FÁBIÁN.
Akármit.
Akármit.
BOHÓCZ.
Ne kivánd látni e levelet.
Ne kivánd látni e levelet.
FÁBIÁN.
Ez annyi, mint ebet adni valakinek s jutalmul visszakivánni az ebet.
A Herczeg, Viola és Kiséret jönnek.
Ez annyi, mint ebet adni valakinek s jutalmul visszakivánni az ebet.
A Herczeg, Viola és Kiséret jönnek.
HERCZEG.
Olivia grófnő emberei vagytok, barátim?
Olivia grófnő emberei vagytok, barátim?
BOHÓCZ.
Igen, uram, az ő bútordarabjai közűl valók vagyunk.
Igen, uram, az ő bútordarabjai közűl valók vagyunk.
HERCZEG.
Téged jól ismerlek: hogy vagy, jámbor ficzkó?
Téged jól ismerlek: hogy vagy, jámbor ficzkó?
BOHÓCZ
Igazat szólva, uram, minél több az ellenségem, annál jobban, s minél több a barátom, annál rosszabbúl.
Igazat szólva, uram, minél több az ellenségem, annál jobban, s minél több a barátom, annál rosszabbúl.
HERCZEG.
Épen ellenkezőleg, minél több a barátod, annál jobban.
Épen ellenkezőleg, minél több a barátod, annál jobban.
BOHÓCZ.
Nem, uram, annál rosszabbúl.
Nem, uram, annál rosszabbúl.
HERCZEG.
Hogyan lehet az?
Hogyan lehet az?
BOHÓCZ.
Hát, uram, azok dicsérgetnek s lóvá tesznek; ellenségeim pedig kereken kimondják, hogy szamár vagyok: úgy hogy ellenségeim által, uram, gyarapszom az önismeretben; barátim által pedig rászedetem: úgy hogy csókot és bókot egybevéve, ha négy tagadás két állítás, tehát minél több a barátom, annál rosszabb, s minél több az ellenségem, annál jobb.
Hát, uram, azok dicsérgetnek s lóvá tesznek; ellenségeim pedig kereken kimondják, hogy szamár vagyok: úgy hogy ellenségeim által, uram, gyarapszom az önismeretben; barátim által pedig rászedetem: úgy hogy csókot és bókot egybevéve, ha négy tagadás két állítás, tehát minél több a barátom, annál rosszabb, s minél több az ellenségem, annál jobb.
HERCZEG.
Ez ugyan pompás.
Ez ugyan pompás.
BOHÓCZ.
Nem, uram, bizonyomra nem: habár önmagad méltóztatnál is barátim egyikévé lenni.
Nem, uram, bizonyomra nem: habár önmagad méltóztatnál is barátim egyikévé lenni.
HERCZEG.
Miattam ne legyen rosszabb dolgod: nesze egy arany.
Miattam ne legyen rosszabb dolgod: nesze egy arany.
BOHÓCZ.
De ha kétszínűség nem lenne, uram, szeretném, ha ezt még egyszer ismételnéd.
De ha kétszínűség nem lenne, uram, szeretném, ha ezt még egyszer ismételnéd.
HERCZEG.
Oh, te nekem rossz tanácsot adsz.
Oh, te nekem rossz tanácsot adsz.
BOHÓCZ.
Tedd még egyszer a zsebedbe kegyelmességedet, s hadd engedelmeskedjék annak húsod és véred.
Tedd még egyszer a zsebedbe kegyelmességedet, s hadd engedelmeskedjék annak húsod és véred.
HERCZEG.
Jó, tehát vétkezni fogok, kétszínűvé leszek: nesze még egy.
Jó, tehát vétkezni fogok, kétszínűvé leszek: nesze még egy.
BOHÓCZ.
Primo, secundo, tertio, pompás egy játék; s a régi közmondás szerint is a „harmadszor” üti el a vásárt; a „három a táncznak,” uram, igen kedves zenéje van; vagy a Szent Benedek harangjainak kongása is eszedbe juttathatná uram: egy, kettő, három.
Primo, secundo, tertio, pompás egy játék; s a régi közmondás szerint is a „harmadszor” üti el a vásárt; a „három a táncznak,” uram, igen kedves zenéje van; vagy a Szent Benedek harangjainak kongása is eszedbe juttathatná uram: egy, kettő, három.
HERCZEG.
E koczkajátékra nem fogsz tőlem több pénzt kibolondozni; hanem ha tudtúl adnád kisasszonyodnak, hogy beszélni óhajtok itt vele, s el is hoznád magaddal: az ismét felébreszthetné bőkezűségemet.
E koczkajátékra nem fogsz tőlem több pénzt kibolondozni; hanem ha tudtúl adnád kisasszonyodnak, hogy beszélni óhajtok itt vele, s el is hoznád magaddal: az ismét felébreszthetné bőkezűségemet.
BOHÓCZ.
| Jól van, uram, csucsuljon bőkezűséged, míg visszatérek. Megyek, uram; de nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy az én bírvágyam bűnös telhetetlenség. Hanem, a mint mondod, uram, hadd szundikáljon bőkezűséged egy kissé. Mindjárt fel fogom ébreszteni. | (El.) |
VIOLA.
Itt jön, uram, a ki engemet megmentett.
Antonio és a Törvényszolgák jönnek.
Itt jön, uram, a ki engemet megmentett.
Antonio és a Törvényszolgák jönnek.
HERCZEG.
Arczára én híven emlékezem;
Csakhogy midőn utóbb láttam, be volt
Kormozva, mint Vulkán, a harczi füsttől.
Parancsnok egy kisded hajón vala,
Mely gyönge volt bár és értéktelen,
De oly vészes rohammal támadott
A legkülönb vitorlásunkra, hogy
A vesztesek s az írigység maga
Hírt és dicsőséget zúgtak reá. – Nos?
Arczára én híven emlékezem;
Csakhogy midőn utóbb láttam, be volt
Kormozva, mint Vulkán, a harczi füsttől.
Parancsnok egy kisded hajón vala,
Mely gyönge volt bár és értéktelen,
De oly vészes rohammal támadott
A legkülönb vitorlásunkra, hogy
A vesztesek s az írigység maga
Hírt és dicsőséget zúgtak reá. – Nos?
1. SZOLGA.
Orsino, ez azon Antonio
Ki a Phőnixet s terhét elragadta;
Ez támadá meg a Tigrist, melyen
Lábát veszté ifjú öcséd Titus.
A vakmerő arczátlant itt az utcán
Magán csetépatéban fogtuk el.
Orsino, ez azon Antonio
Ki a Phőnixet s terhét elragadta;
Ez támadá meg a Tigrist, melyen
Lábát veszté ifjú öcséd Titus.
A vakmerő arczátlant itt az utcán
Magán csetépatéban fogtuk el.
VIOLA.
Jót tett velem, pártomra kelt, uram;
De végre oly csodálatost beszélt,
Mi, hogyha nem téboly, nem t’om, mi volt.
Jót tett velem, pártomra kelt, uram;
De végre oly csodálatost beszélt,
Mi, hogyha nem téboly, nem t’om, mi volt.
HERCZEG.
Hirhedt kalóz, sós víz tolvaja, te,
Mi őrült vakmerőség adhatott
Azok kezébe, kiket elleniddé
Oly drága, véres munkával tevél?
Hirhedt kalóz, sós víz tolvaja, te,
Mi őrült vakmerőség adhatott
Azok kezébe, kiket elleniddé
Oly drága, véres munkával tevél?
ANTONIO.
Nemes gróf, Orsino, engedd leráznom
Ez általad reám szórt czímeket.
Rabló s kalóz nem volt Antonio,
Habár, bevallom, hogy, méltó okon,
Orsino grófnak ellensége volt.
E helyre bűverő vont engemet:
Melletted ott, azon hálátlan ifjat,
A szörnyü tenger tajtékzó, dühös
Torkából vontam én ki, mint halál
Fiát; én mentettem meg életét,
S azon felül korlát és tartalék
Nélkűl adám vonzalmamat neki.
Érette és csupán vonzalmaért
Valék bátor kitenni önmagam’
Ez ellenséges hely veszélyinek:
Megvivtam érte, hogy megtámadák.
Midőn elfogtak, számitó, ravasz lett
(Nehogy megoszsza a veszélyt velem),
Szememben megtagadta azt, hogy ismer,
S húsz évnyi távolra szállt tőlem el
Egy pillanatban; elragadta még
Tárczámat is, melyet használatúl
Alig fél órája adék neki.
Nemes gróf, Orsino, engedd leráznom
Ez általad reám szórt czímeket.
Rabló s kalóz nem volt Antonio,
Habár, bevallom, hogy, méltó okon,
Orsino grófnak ellensége volt.
E helyre bűverő vont engemet:
Melletted ott, azon hálátlan ifjat,
A szörnyü tenger tajtékzó, dühös
Torkából vontam én ki, mint halál
Fiát; én mentettem meg életét,
S azon felül korlát és tartalék
Nélkűl adám vonzalmamat neki.
Érette és csupán vonzalmaért
Valék bátor kitenni önmagam’
Ez ellenséges hely veszélyinek:
Megvivtam érte, hogy megtámadák.
Midőn elfogtak, számitó, ravasz lett
(Nehogy megoszsza a veszélyt velem),
Szememben megtagadta azt, hogy ismer,
S húsz évnyi távolra szállt tőlem el
Egy pillanatban; elragadta még
Tárczámat is, melyet használatúl
Alig fél órája adék neki.
VIOLA.
Hogy lehet ez?
Hogy lehet ez?
HERCZEG.
| Mikor jött ő ide? |
ANTONIO.
Csak ma, mylord; de már három hava,
Hogy (egy órát s perczet se véve ki)
Éjjel-nappal mindig együtt valánk.
Olivia s Kisérői jönnek.
Csak ma, mylord; de már három hava,
Hogy (egy órát s perczet se véve ki)
Éjjel-nappal mindig együtt valánk.
Olivia s Kisérői jönnek.
HERCZEG.
A grófnő jön: a földön jár az ég!
De, ifju, ifju, őrültet beszélsz:
E fiu már szolgám három hava.
Később többet. Vigyétek félre őt.
A grófnő jön: a földön jár az ég!
De, ifju, ifju, őrültet beszélsz:
E fiu már szolgám három hava.
Később többet. Vigyétek félre őt.
OLIVIA.
No’s, mit kivánsz, a birhatlant kivéve,
Mivel kedveskedjék Olivia?
Nem tartottad szavad’, Cesárió.
No’s, mit kivánsz, a birhatlant kivéve,
Mivel kedveskedjék Olivia?
Nem tartottad szavad’, Cesárió.
VIOLA.
Grófnő?
Grófnő?
HERCZEG.
Gyönyörű Olivia…
Gyönyörű Olivia…
OLIVIA.
Mit szólsz, Cesárió? – Kegyelmes úr…
Mit szólsz, Cesárió? – Kegyelmes úr…
VIOLA.
Uram beszél, tisztem hallgatni int.
Uram beszél, tisztem hallgatni int.
OLIVIA.
Uram, ha tán megint a régi dal,
Fülemnek oly únott s kelletlen az,
Mint a vonítás, mely zenét követ.
Uram, ha tán megint a régi dal,
Fülemnek oly únott s kelletlen az,
Mint a vonítás, mely zenét követ.
HERCZEG.
Folyvást kegyetlen?
Folyvást kegyetlen?
OLIVIA.
| Csak folyvást szilárd. |
HERCZEG.
A visszásságban? Rideg hölgy, kinek
Hálátlan, üdvtelen oltárinál
Szivem a leghűbb áldozatra gyult,
Mit hódolat csak nyujthat: mit tegyek?
A visszásságban? Rideg hölgy, kinek
Hálátlan, üdvtelen oltárinál
Szivem a leghűbb áldozatra gyult,
Mit hódolat csak nyujthat: mit tegyek?
OLIVIA.
A mit tetszik, uram, mit tenned illik.
A mit tetszik, uram, mit tenned illik.
HERCZEG.
Ha szivem engedné, miként Egyiptom
Rablója tett halálgyötrelmiben,
Mért ne gyilkolhatnám le kedvesem’?
Szilaj féltékenység, mely néha-néha
Nemességgel rokon. Halljad tehát:
Mivel hűségemet fel sem veszed,
S az eszközt már jó szerrel ismerem,
Mely helyemtől kegyedben visszatart:
Te élj, márványszívű zsarnok, csak élj;
De e kegyenczet, kit, tudom, szeretsz,
S kit, esküszöm, hogy én is kedvelek,
Ezt elszakasztom a kegyetlen szemtől,
Melyben urát gyötörve trónon ül.
Jövel, fiú: duló eszmém megért:
Kedves bárányom’ kész vagyok megölni,
S így egy galamb hollószivét gyötörni.
Ha szivem engedné, miként Egyiptom
Rablója tett halálgyötrelmiben,
Mért ne gyilkolhatnám le kedvesem’?
Szilaj féltékenység, mely néha-néha
Nemességgel rokon. Halljad tehát:
Mivel hűségemet fel sem veszed,
S az eszközt már jó szerrel ismerem,
Mely helyemtől kegyedben visszatart:
Te élj, márványszívű zsarnok, csak élj;
De e kegyenczet, kit, tudom, szeretsz,
S kit, esküszöm, hogy én is kedvelek,
Ezt elszakasztom a kegyetlen szemtől,
Melyben urát gyötörve trónon ül.
Jövel, fiú: duló eszmém megért:
Kedves bárányom’ kész vagyok megölni,
S így egy galamb hollószivét gyötörni.
| (Távozni akar.) |
VIOLA.
És én örömmel, önként kész vagyok:
Derítni téged, százszor meghalok.
És én örömmel, önként kész vagyok:
Derítni téged, százszor meghalok.
| (Követni akarja.) |
OLIVIA.
Hová, Cesárió?
Hová, Cesárió?
VIOLA.
Kedvesebb, mint szemfényem, életem,
És minden nőnél kedvesebb nekem.
Isten! ha ajkam nem valót beszélt,
Magad büntess színlett szerelmemért.
| Követni azt, ki |
És minden nőnél kedvesebb nekem.
Isten! ha ajkam nem valót beszélt,
Magad büntess színlett szerelmemért.
OLIVIA.
Oh jaj! gyalázat! Mint megcsaltanak!
Oh jaj! gyalázat! Mint megcsaltanak!
VIOLA.
Ki csalt meg? és vajon ki sérthetett?
Ki csalt meg? és vajon ki sérthetett?
OLIVIA.
Hát oly rég volt? hát elfeledheted?
Hivjátok a lelkészt.
Hát oly rég volt? hát elfeledheted?
Hivjátok a lelkészt.
| (Egy Kisérő el.) |
HERCZEG.
| No, jöszte már. | (Violának.) |
OLIVIA.
Hová? Cesárió, férjem, megállj.
Hová? Cesárió, férjem, megállj.
HERCZEG.
Férje?
Férje?
OLIVIA.
| Férjem: ő sem tagadja, nem. |
HERCZEG.
Férje, kölyök?
Férje, kölyök?
VIOLA.
| Nem, én nem, herczegem. |
OLIVIA.
Ah! csak félelmed aljas volta hajt
Elnyomni azt, mi voltakép tied.
Ne félj, Cesárió, vedd fel szerencséd’;
Légy, a mi vagy, s mindjárt oly nagy leszesz,
Mint a mitől most félsz. – Üdv, oh atyám!
Kisérő a Pappal visszajő.
Szentelt tisztedre kérlek itt, atyám,
Valld meg (habár nem rég czélunk vala
Homálylyal fedni, mit most a körülmény
Idő előtt kitár), ez ifju s én
Mit végezénk imént tudtod szerint?
Ah! csak félelmed aljas volta hajt
Elnyomni azt, mi voltakép tied.
Ne félj, Cesárió, vedd fel szerencséd’;
Légy, a mi vagy, s mindjárt oly nagy leszesz,
Mint a mitől most félsz. – Üdv, oh atyám!
Kisérő a Pappal visszajő.
Szentelt tisztedre kérlek itt, atyám,
Valld meg (habár nem rég czélunk vala
Homálylyal fedni, mit most a körülmény
Idő előtt kitár), ez ifju s én
Mit végezénk imént tudtod szerint?
PAP.
Örök szerelmi szövetségkötést:
Tanúsitotta kölcsön kézadásuk,
Bizonylá ajkok szent érülközése,
Erősitette a gyürűcsere;
S e szerződésnek minden ünnepélyét
Tanúbizonyságom pecsételé.
Azóta, mint órám mutatja, csak
Két órát útazám sirom felé.
Örök szerelmi szövetségkötést:
Tanúsitotta kölcsön kézadásuk,
Bizonylá ajkok szent érülközése,
Erősitette a gyürűcsere;
S e szerződésnek minden ünnepélyét
Tanúbizonyságom pecsételé.
Azóta, mint órám mutatja, csak
Két órát útazám sirom felé.
HERCZEG.
Oh! tettető fajzat, mi lesz belőled,
Ha fődre majd deret hint az idő?
Nem nő-e cselszövényed oly hamar,
Hogy vég bukásba önhibád zavar?
Isten veled! s vidd őt; de menj oda,
Hol nem találkozunk többé soha.
Oh! tettető fajzat, mi lesz belőled,
Ha fődre majd deret hint az idő?
Nem nő-e cselszövényed oly hamar,
Hogy vég bukásba önhibád zavar?
Isten veled! s vidd őt; de menj oda,
Hol nem találkozunk többé soha.
VIOLA.
Uram, esküszöm –
Uram, esküszöm –
OLIVIA.
Légy egy kicsit hű, bár szíved nagyon fél.
Keszeg Andor, betört fejjel, jő.
| Oh! ne esküdözzél! |
Keszeg Andor, betört fejjel, jő.
ANDOR.
Az Istenért, sebészt! Küldjetek egyet azonnal Tóbiáshoz is.
Az Istenért, sebészt! Küldjetek egyet azonnal Tóbiáshoz is.
)
OLIVIA.
Mi történt?
Mi történt?
ANDOR.
Végig vágott a fejemen s a Tóbiáséra is véres tarajt tett. Az Istenért, segítség! Nem adnám ezer forintért, ha otthon lehetnék.
Végig vágott a fejemen s a Tóbiáséra is véres tarajt tett. Az Istenért, segítség! Nem adnám ezer forintért, ha otthon lehetnék.
OLIVIA.
Ki tette ezt, Andor úrfi?
Ki tette ezt, Andor úrfi?
ANDOR.
A gróf ifja, valami Cesárió: nyúlszívűnek gondoltuk, pedig valóságos ördög.
A gróf ifja, valami Cesárió: nyúlszívűnek gondoltuk, pedig valóságos ördög.
HERCZEG.
Az én ifjam, Cesárió?
Az én ifjam, Cesárió?
ANDOR.
Teringettét! itt van ő ni. – Te törted be az én fejemet semmiségért! A mit tettem is, Tóbiás lovalt rá, hogy tegyem.
Teringettét! itt van ő ni. – Te törted be az én fejemet semmiségért! A mit tettem is, Tóbiás lovalt rá, hogy tegyem.
VIOLA.
Nekem beszélsz? Sohsem sértettelek.
Ránk ok ne’kül vonád ki kardodat.
Szelíden szóltam, nem sértettelek.
Nekem beszélsz? Sohsem sértettelek.
Ránk ok ne’kül vonád ki kardodat.
Szelíden szóltam, nem sértettelek.
ANDOR.
Ha a véres taraj sérelem, akkor megsértettél. Úgy látom, semmibe sem veszed te a véres tarajt.
Böffen Tóbiás, részegen, a Bohócz által vezetve, jő.
Itt jön Tóbiás tántorogva. Még többet is fogsz hallani. De ne lett volna csak ittas, másképen tanított volna meg keztyűbe dudálni, mint a hogy tette.
Ha a véres taraj sérelem, akkor megsértettél. Úgy látom, semmibe sem veszed te a véres tarajt.
Böffen Tóbiás, részegen, a Bohócz által vezetve, jő.
Itt jön Tóbiás tántorogva. Még többet is fogsz hallani. De ne lett volna csak ittas, másképen tanított volna meg keztyűbe dudálni, mint a hogy tette.
HERCZEG.
Hogyan, lovag, mi történt veled?
Hogyan, lovag, mi történt veled?
TÓBIÁS.
Mindegy: megsebzett s azzal vége. Bolond, nem láttad Dúczot, a borbélyt? te bolond!
Mindegy: megsebzett s azzal vége. Bolond, nem láttad Dúczot, a borbélyt? te bolond!
BOHÓCZ.
Oh! hiszen az részeg volt, Tóbiás úrfi, már egy órával ezelőtt: szemei már reggeli 8 órakor lecsukódtak.
Oh! hiszen az részeg volt, Tóbiás úrfi, már egy órával ezelőtt: szemei már reggeli 8 órakor lecsukódtak.
TÓBIÁS.
Úgy hát gazember és ugrifüles. Útálom a részeg semmirekellőket.
Úgy hát gazember és ugrifüles. Útálom a részeg semmirekellőket.
OLIVIA.
Vigyétek el! Ki tette vele ez otrombaságot?
Vigyétek el! Ki tette vele ez otrombaságot?
ANDOR.
Segítek én rajtad, Tóbiás, mert együtt fogjuk bekötöztetni a sebeinket.
Segítek én rajtad, Tóbiás, mert együtt fogjuk bekötöztetni a sebeinket.
TÓBIÁS.
Te segítesz? Egy szamárfej, egy taraj, egy pimasz, soványképű pimasz, egy bitang!
Te segítesz? Egy szamárfej, egy taraj, egy pimasz, soványképű pimasz, egy bitang!
OLIVIA.
Fektessék le. Ügyelni kell sebére.
Sebastián jő.
Fektessék le. Ügyelni kell sebére.
| (A Bohócz, Tóbiás és Andor el.) |
SEBASTIÁN.
Sajnálom, hogy megsebzém rokonod’;
De bár saját vérem lett volna is,
Ész s biztosság ezt tenni kénytetett.
Idegenül tekintesz rám, miből
Azt látom, hogy ezzel sértettelek.
Bocsánat, édes amaz esküért,
Melyet fogadtunk egymásnak imént.
Sajnálom, hogy megsebzém rokonod’;
De bár saját vérem lett volna is,
Ész s biztosság ezt tenni kénytetett.
Idegenül tekintesz rám, miből
Azt látom, hogy ezzel sértettelek.
Bocsánat, édes amaz esküért,
Melyet fogadtunk egymásnak imént.
HERCZEG.
Egy hang, egy arcz, egy öltöny, s két személy:
Természetes csalódás, mely van és nincs.
Egy hang, egy arcz, egy öltöny, s két személy:
Természetes csalódás, mely van és nincs.
SEBASTIÁN.
Antonio, kedves Antoniom!
Ah! mint gyötört és kínzott minden óra,
Mióta elvesztettelek!
Antonio, kedves Antoniom!
Ah! mint gyötört és kínzott minden óra,
Mióta elvesztettelek!
ANTONIO.
Sebastián vagy?
Sebastián vagy?
SEBASTIÁN.
| Kétled, Antonio? |
ANTONIO.
Hogyan osztottad kétfelé magad’?
Tojás tojáshoz nem hasonlatosb,
Mint e két lény. Melyik Sebastián?
Hogyan osztottad kétfelé magad’?
Tojás tojáshoz nem hasonlatosb,
Mint e két lény. Melyik Sebastián?
OLIVIA.
Rendkivül csodálatos!
Rendkivül csodálatos!
SEBASTIÁN.
Én állok ott? Soha sem volt fivérem,
Se bennem oly istenség nincs, hogy itt
És mindenütt legyek. Volt egy hugom,
De őt a vak hullámok elnyelék.
(Violának.) Az Istenért! rokon vagy tán velem?
Hová való vagy? a neved? s családod?
Én állok ott? Soha sem volt fivérem,
Se bennem oly istenség nincs, hogy itt
És mindenütt legyek. Volt egy hugom,
De őt a vak hullámok elnyelék.
(Violának.) Az Istenért! rokon vagy tán velem?
Hová való vagy? a neved? s családod?
VIOLA.
Messalinba: atyám Sebastián volt:
Sebastián volt a fivérem is;
Hullámsirjába így öltözve szállt.
Ha öltönynyel s alakkal birhatók
A szellemek, te minket akkor itt
Rémítni jösz.
Messalinba: atyám Sebastián volt:
Sebastián volt a fivérem is;
Hullámsirjába így öltözve szállt.
Ha öltönynyel s alakkal birhatók
A szellemek, te minket akkor itt
Rémítni jösz.
SEBASTIÁN.
Szellem vagyok, valóban;
De im e durva testbe zárva, mely
Anyám kebléből nyert tulajdonom.
Ha nő volnál, mert egyéb összevág,
Arczodra ontnám könyem’ s szólanék:
Háromszor üdv, elmerült Viola!
Szellem vagyok, valóban;
De im e durva testbe zárva, mely
Anyám kebléből nyert tulajdonom.
Ha nő volnál, mert egyéb összevág,
Arczodra ontnám könyem’ s szólanék:
Háromszor üdv, elmerült Viola!
VIOLA.
Atyámnak egy jegy volt a homlokán –
Atyámnak egy jegy volt a homlokán –
SEBASTIÁN.
Enyémnek is.
Enyémnek is.
VIOLA.
S azon napon halt meg, midőn Viola
Tizenhárom esztendőt tölte bé.
S azon napon halt meg, midőn Viola
Tizenhárom esztendőt tölte bé.
SEBASTIÁN.
Oh! lelkemben ez emlék hiven él.
Azon napon halt ő el ép, midőn
Tizenhárom évessé lett hugom.
Oh! lelkemben ez emlék hiven él.
Azon napon halt ő el ép, midőn
Tizenhárom évessé lett hugom.
VIOLA.
Kettőnk üdvét, ha nem gátolja is más,
Csupán bitorlott férfi-öltönyöm:
Még se ölelj meg, míg minden körülmény,
Idő, hely, állapot, mind összevág,
Hogy Viola vagyok. E végre még
Majd egy hajóshoz viszlek el, kinél
Nőöltönyöm’ hagyám s ki engemet
Megmentve, ím e grófhoz juttatott.
Azóta sorsom minden változása
Csupán e hölgy s ez úr között folya.
Kettőnk üdvét, ha nem gátolja is más,
Csupán bitorlott férfi-öltönyöm:
Még se ölelj meg, míg minden körülmény,
Idő, hely, állapot, mind összevág,
Hogy Viola vagyok. E végre még
Majd egy hajóshoz viszlek el, kinél
Nőöltönyöm’ hagyám s ki engemet
Megmentve, ím e grófhoz juttatott.
Azóta sorsom minden változása
Csupán e hölgy s ez úr között folya.
SEBASTIÁN (Oliviának).
Kisasszony, ekkép történt, hogy csalódtál;
De a természet önútjára tért.
Szűzzel ohajtál frigyre lépni és
Abban bizony nem is csalatkozál:
Kit eljegyeztél, szűz és férfi az.
Kisasszony, ekkép történt, hogy csalódtál;
De a természet önútjára tért.
Szűzzel ohajtál frigyre lépni és
Abban bizony nem is csalatkozál:
Kit eljegyeztél, szűz és férfi az.
HERCZEG.
Ne ütközzél meg: vére jó, nemes.
Ha így van, és pedig valószinű,
E hajótörésben én is részt veszek. –
Fiú! (Violának) te százszor is mondád nekem,
Nőt nem szeretnél úgy, mint engemet.
Ne ütközzél meg: vére jó, nemes.
Ha így van, és pedig valószinű,
E hajótörésben én is részt veszek. –
Fiú! (Violának) te százszor is mondád nekem,
Nőt nem szeretnél úgy, mint engemet.
VIOLA.
És mindazon mondásra esküszöm,
S oly hűn megtartom mind az esküvést, mint
Az égbolt azt a fényt, mely elkülönzi
Az éjt s a nappalt.
És mindazon mondásra esküszöm,
S oly hűn megtartom mind az esküvést, mint
Az égbolt azt a fényt, mely elkülönzi
Az éjt s a nappalt.
HERCZEG.
S hadd lássalak nőöltönyödben is.
| Add nekem kezed’ |
VIOLA.
Azon hajósnál vannak lányruháim,
Ki engem itt először partra tett.
Fogságban ül most ő egy pör miatt
Malvólió vádjára, a ki a
Kisasszonyom szolgálatában áll.
Azon hajósnál vannak lányruháim,
Ki engem itt először partra tett.
Fogságban ül most ő egy pör miatt
Malvólió vádjára, a ki a
Kisasszonyom szolgálatában áll.
OLIVIA.
Felmenti ő. Malvóliót ide!
És ah! épen most jut eszembe, hogy
Eszelősnek mondották a szegényt.
Elkábitó saját őrűletem
Emlékemből egész száműzte őt.
A Bohócz, levelet hozva, visszajő.
No, ficzkó, hogy van ő?
Felmenti ő. Malvóliót ide!
És ah! épen most jut eszembe, hogy
Eszelősnek mondották a szegényt.
Elkábitó saját őrűletem
Emlékemből egész száműzte őt.
A Bohócz, levelet hozva, visszajő.
No, ficzkó, hogy van ő?
BOHÓCZ.
Bizony, madam, úgy ott hordozza ő a búbjában Belzebúbot, a mint csak ember az ő helyén hordozhatja. Ime egy levelet írt neked: még ma reggel át kellett volna adnom; de hát őrült ember levele nem szent írás, s nem sokat tesz, hogy mikor jut kézhez.
Bizony, madam, úgy ott hordozza ő a búbjában Belzebúbot, a mint csak ember az ő helyén hordozhatja. Ime egy levelet írt neked: még ma reggel át kellett volna adnom; de hát őrült ember levele nem szent írás, s nem sokat tesz, hogy mikor jut kézhez.
OLIVIA.
Törd fel és olvasd.
Törd fel és olvasd.
BOHÓCZ.
Aztán csak hasznosan épüljetek, midőn bolond kezéből veszitek az őrültet. (Olvas.) „Istenemre, madam”…
Aztán csak hasznosan épüljetek, midőn bolond kezéből veszitek az őrültet. (Olvas.) „Istenemre, madam”…
OLIVIA.
Hogyan! őrült vagy?
Hogyan! őrült vagy?
BOHÓCZ.
Nem, madam, csak őrültséget olvasok: ha azt akarja nagyságod, hogy kellően adjam, a hozzá való voksot is meg kell engednie.
Nem, madam, csak őrültséget olvasok: ha azt akarja nagyságod, hogy kellően adjam, a hozzá való voksot is meg kell engednie.
OLIVIA.
Olvasd, kérlek, józan értelemmel.
Olvasd, kérlek, józan értelemmel.
BOHÓCZ.
Úgy teszek, madonna; de hogy józan értelmét olvassam, így kell olvasnom. Fontold meg tehát, herczegnőm, és figyelj.
Úgy teszek, madonna; de hogy józan értelmét olvassam, így kell olvasnom. Fontold meg tehát, herczegnőm, és figyelj.
OLIVIA.
| Olvasd te. | (Fábiánnak.) |
FÁBIÁN (olvas).
„Istenemre, madam, te engem megbántottál s a világ meg fogja azt tudni. Habár setét lyukba zárattál s részeg öcséd felügyeletére bíztál is, de érzékim jótéteményével ép úgy birok én, mint nagyságod. Megvan nálam saját leveled, mely engem az általam tanúsított viseletre bírt, a melylyel, nem kétlem, magamat igazolom, téged pedig megszégyenítlek. Gondolj rólam, a mit tetszik. Kötelességemet egy kissé tekintet nélkül hagyom s bántalmamról beszélek.
„Istenemre, madam, te engem megbántottál s a világ meg fogja azt tudni. Habár setét lyukba zárattál s részeg öcséd felügyeletére bíztál is, de érzékim jótéteményével ép úgy birok én, mint nagyságod. Megvan nálam saját leveled, mely engem az általam tanúsított viseletre bírt, a melylyel, nem kétlem, magamat igazolom, téged pedig megszégyenítlek. Gondolj rólam, a mit tetszik. Kötelességemet egy kissé tekintet nélkül hagyom s bántalmamról beszélek.
| Az őrült módra tartott Malvólió.” |
OLIVIA.
Ő írta ezt?
Ő írta ezt?
BOHÓCZ.
Igen, madam.
Igen, madam.
HERCZEG.
Ez nem igen mutat eszelősségre.
Ez nem igen mutat eszelősségre.
OLIVIA.
Bocsásd ki, Fábián, és hozd ide.
Gróf úr, tovább gondolva dolgainkra,
Ha nőd helyett testvéredül tekintnél,
Koronázzuk meg majdan e frigyet
Az én lakomban és költségemen.
Bocsásd ki, Fábián, és hozd ide.
| (Fábián el.) |
Ha nőd helyett testvéredül tekintnél,
Koronázzuk meg majdan e frigyet
Az én lakomban és költségemen.
HERCZEG.
Elfogadom, a legnagyobb örömmel.
(Violának.) Elhágy urad, s szolgálatod dijáúl,
A mely nemeddel oly ellenkező volt,
Gyöngéd, szelid mivoltodon alól,
És mert uradnak czímzél oly soká:
Itt a kezem: mától fogva uradnak
Urnője lészsz.
Elfogadom, a legnagyobb örömmel.
(Violának.) Elhágy urad, s szolgálatod dijáúl,
A mely nemeddel oly ellenkező volt,
Gyöngéd, szelid mivoltodon alól,
És mert uradnak czímzél oly soká:
Itt a kezem: mától fogva uradnak
Urnője lészsz.
OLIVIA.
Fábián, Malvólióval, visszajő.
| S testvérem: az leszesz. |
HERCZEG.
Ez hát az őrült?
Ez hát az őrült?
)
OLIVIA.
Hogy vagy, Malvólió?
| Épen ez, uram. |
MALVÓLIÓ.
Rútul megsértél.
| Megsértettél, madam, |
OLIVIA.
| Én, Malvólió? Nem. |
MALVÓLIÓ.
De meg, kisasszony. Olvasd e levélt:
Ez a te kezed, nem tagadhatod;
Irj másképen vonást, vagy szót, ha tudsz;
Mondd, hogy nem a tiéd ötlet s pecsét:
Bizony nem mondhatod. Valld meg tehát
S beszéld is el, a jó erkölcs nevében,
Miért adád kegyednek oly jelét,
Meghagyva, hogy mosolygva, térdszalaggal
Jőjek hozzád, harisnyám sárga légyen,
Korholjam a szolgákat s Tóbiást?
S midőn így tettem, engedő reményben,
Mért tűrted azt meg, hogy bezárjanak
Setét szobába, hogy pap látogasson
S a legbutább golyhónak nézzenek,
Kin valaha mulattak? mondd, miért?
De meg, kisasszony. Olvasd e levélt:
Ez a te kezed, nem tagadhatod;
Irj másképen vonást, vagy szót, ha tudsz;
Mondd, hogy nem a tiéd ötlet s pecsét:
Bizony nem mondhatod. Valld meg tehát
S beszéld is el, a jó erkölcs nevében,
Miért adád kegyednek oly jelét,
Meghagyva, hogy mosolygva, térdszalaggal
Jőjek hozzád, harisnyám sárga légyen,
Korholjam a szolgákat s Tóbiást?
S midőn így tettem, engedő reményben,
Mért tűrted azt meg, hogy bezárjanak
Setét szobába, hogy pap látogasson
S a legbutább golyhónak nézzenek,
Kin valaha mulattak? mondd, miért?
OLIVIA.
Malvólió! ez nem az én irásom;
Habár ahhoz nagyon hasonlatos;
De kétségkívül Mária keze;
S most jut eszembe, hogy először is
Ő monda téged őrültnek, mire
Mosolygva jöttél, és oly öltözetben,
A melyet rajtad a levél dicsért.
Kérlek, nyugodj’ meg: ez ármányt veled
Igen rutúl üzték; de ha kitudjuk
Okát s szerzőit, önmagad leszesz
Ügyedben a panaszló és biró.
Malvólió! ez nem az én irásom;
Habár ahhoz nagyon hasonlatos;
De kétségkívül Mária keze;
S most jut eszembe, hogy először is
Ő monda téged őrültnek, mire
Mosolygva jöttél, és oly öltözetben,
A melyet rajtad a levél dicsért.
Kérlek, nyugodj’ meg: ez ármányt veled
Igen rutúl üzték; de ha kitudjuk
Okát s szerzőit, önmagad leszesz
Ügyedben a panaszló és biró.
FÁBIÁN.
Drága grófnőm, hallgass meg engemet,
S ne engedd, hogy czivódás és vita
Ez óra fényét megzavarja, mely
Engem csodálattal tölt. E reményben,
Megvallom őszintén, én s Tóbiás
Követtük a csínyt el Malvólión
Gorombasága- s nyerseségeért,
Mely sérte bennünket. A levelet
Tóbiás kértére írta Mária:
S ezért, jutalmul, nőűl vette őt.
A mit tréfás szeszélylyel elkövettünk,
Inkább mosolyt, mint bosszút érdemel,
Ha a bántalmakat jól mérlegeljük,
Melyek történtek mindkét oldalon.
Drága grófnőm, hallgass meg engemet,
S ne engedd, hogy czivódás és vita
Ez óra fényét megzavarja, mely
Engem csodálattal tölt. E reményben,
Megvallom őszintén, én s Tóbiás
Követtük a csínyt el Malvólión
Gorombasága- s nyerseségeért,
Mely sérte bennünket. A levelet
Tóbiás kértére írta Mária:
S ezért, jutalmul, nőűl vette őt.
A mit tréfás szeszélylyel elkövettünk,
Inkább mosolyt, mint bosszút érdemel,
Ha a bántalmakat jól mérlegeljük,
Melyek történtek mindkét oldalon.
OLIVIA.
No, téged rászedtek, szegény bohó!
No, téged rászedtek, szegény bohó!
BOHÓCZ.
Úgy ám! „Némely rangosnak születik, némely szerzi a rangot, némelyre pedig rátukmálják azt.” Nekem is volt ám szerepem e komédiában, Topáz úr voltam, uram. No, de mindegy. „Istenemre, bohócz, nem vagyon én őrült.” Emlékezel-e? „Madam, mit nevetsz e bárgyú ficzkón? Ha nem mosolygsz, mindjárt betapad a szája:” s így hozza el az idő kereke a bosszúállást.
Úgy ám! „Némely rangosnak születik, némely szerzi a rangot, némelyre pedig rátukmálják azt.” Nekem is volt ám szerepem e komédiában, Topáz úr voltam, uram. No, de mindegy. „Istenemre, bohócz, nem vagyon én őrült.” Emlékezel-e? „Madam, mit nevetsz e bárgyú ficzkón? Ha nem mosolygsz, mindjárt betapad a szája:” s így hozza el az idő kereke a bosszúállást.
MALVÓLIÓ.
Majd bosszút állok én egész bandátokon.
Majd bosszút állok én egész bandátokon.
| (El.) |
OLIVIA.
A legrútabbúl bántak el vele.
A legrútabbúl bántak el vele.
HERCZEG.
Engeszteljétek őt ki, menjetek.
Sohsem beszélt ama hajós felől:
Ha azt megtudjuk s az arany nap int,
Akkor kössük meg ünnepélyesen
Szivünk frigyét: addig pedig, hugom,
El nem megyünk innen. – Cesárió, jer:
Mert addig az vagy, a míg férfi vagy;
Ha majd hozzánk másként öltözve térsz,
Orsino hölgye s királynője lészsz!
A Bohócz danol.
Mikor még én kicsiny voltam,
Szél, még eső, hajja haj!
Bolondságért majd megholtam,
Mindig esett, hajja haj!
De mikor már nagynak láttak,
Szél, meg eső, hajja haj!
Tolvaj előtt kaput zártak,
Mindig esett, hajja haj!
És mikor megházasodtam,
Szél, meg eső, hajja haj!
Soha többé nem mulattam,
Mindig esett, hajja haj!
És mikor az ágyba dűltem,
Szél meg, eső, hajja haj!
Borral már megelégültem,
Mindig esett, hajja haj!
Nincsen e világnak vége,
Szél meg eső, hajja haj!
De játékunknak már vége,
S hogyha tetszett, semmi baj.
Engeszteljétek őt ki, menjetek.
Sohsem beszélt ama hajós felől:
Ha azt megtudjuk s az arany nap int,
Akkor kössük meg ünnepélyesen
Szivünk frigyét: addig pedig, hugom,
El nem megyünk innen. – Cesárió, jer:
Mert addig az vagy, a míg férfi vagy;
Ha majd hozzánk másként öltözve térsz,
Orsino hölgye s királynője lészsz!
| (El mind.) |
Mikor még én kicsiny voltam,
Szél, még eső, hajja haj!
Bolondságért majd megholtam,
Mindig esett, hajja haj!
De mikor már nagynak láttak,
Szél, meg eső, hajja haj!
Tolvaj előtt kaput zártak,
Mindig esett, hajja haj!
És mikor megházasodtam,
Szél, meg eső, hajja haj!
Soha többé nem mulattam,
Mindig esett, hajja haj!
És mikor az ágyba dűltem,
Szél meg, eső, hajja haj!
Borral már megelégültem,
Mindig esett, hajja haj!
Nincsen e világnak vége,
Szél meg eső, hajja haj!
De játékunknak már vége,
S hogyha tetszett, semmi baj.
