35. A HUMANISTA KÖLTÉSZET ELTERJEDÉSE

Teljes szövegű keresés

35. A HUMANISTA KÖLTÉSZET ELTERJEDÉSE
(GERÉZDI RABÁN)
Janus Pannonius meghonosította Magyarországon a humanista poézist, s ezzel megvetette e költészet hazai fejlődésének alapjait. Személye eszménnyé, írásra serkentő, lelkesítő példaképpé, költészete követendő mintává emelkedett. Nyomdokaiba az itáliai, majd a bécsi, illetve a krakkói egyetemeken végzett humanista értelmiségiek sora lépett. Az ő nyomán megindult humanista költészetünk képét csak nagyon vázlatosan tudjuk felrajzolni, mert e korszakból humanista költői mű viszonylag gyér számban maradt ránk: elsősorban az a kevés, mely valamiképp eljutott a nyomdaprésig. A többi, a kéziratban maradt túlnyomó többség ritka kivétellel a századok folyamán elkallódott.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem