Tanulóévek és pályakezdés (1759–1789)
Tanulóévek és pályakezdés (1759–1789)
A Bihar megyei Érsemlyénben született 1759. október 27-én, s ezen a színmagyar vidéken, anyai nagyapja, az öreg Bossányi kúriájában nevelkedett hétéves koráig. A patriarkális öregúr a múltnak embere, de fia, József, Ferenc apja már az új világi műveltség és nevelés iránt is fogékony volt, sokat örökölt őseinek szellemi mozgékonyságából.
A kis Kazinczy, akinek nyolc testvére volt, 1767–68-ban az apai háznál, Alsóregmecen tanulta a latint s a németet, meg a bibliát, majd csaknem egy évet töltött német nyelvgyakorlás végett Késmárkon, végül 1769 őszétől Sárospatakon járt iskolába, itt fejezte be 1779-ben főiskolai tanulmányait. Első levelét 1764. december 3-án írta szüleinek. Apja kezdetben katonának szánta; a fiú ellenállása, majd más irányú tehetségének bontakozása eltérítette e szándékától, hogy aztán annál makacsabbul kérje tőle számon az íróvá nevelődést. Ezen azonban a pietisztikus műveltségű Kazinczy József a vallásos író hivatását értette, ezért fordíttatta le a tizennégyéves fiúval Gellertnek a vallásról szóló értekezését. Egyébként korszerű nevelést biztosított neki: idegen nyelvekre taníttatta, képzőművészeti és zenei oktatásban részesítette, s hogy a világban forogjon, magával vitte megyegyűlésekre, egy gonosztevő akasztására, József császár pataki ebédjére.
1774 elején az apa már sürgeti a fordítást, Kazinczy azonban az Ágis, a Kártigám s más szépirodalmi művek olvasásával tölti idejét; esze, ízlése Vergilius, Horatius, Anakreon versein, Gessner idilljein csiszolódik. Teológiai tanulmányait sem hanyagolta el, sőt otthon az ebéd, a vacsora fölötti vitákban mint "tudós teológuska" vett részt. Apjának 1774-ben bekövetkezett halála után, csak kegyeletből folytatta a De religione lefordítását, s megkönnyebbülve lélegzett fel, amikor teológia tanára eltanácsolta – mint túl nehéztől – Gellert tolmácsolásától. Hajlama világi és nemzeti téma felé fordítja: a Hármas Kis Tükör mintájára elkészíti az ország rövid földrajzát. A gyermeteg kompiláció (Magyarország geografika… lerajzolása), melyet később "hirtelen összefirkált"-nak mond, anyja költségén meg is jelent Kassán, 1775-ben, s példányait a záróvizsga után zavartan, szégyenkezve osztogatta társai között.
Miközben filozófiai, jogi és teológiai tanulmányait végzi, hamarosan újabb könyvecskét készít: Bessenyei németül írt Der Amerikanerét fordítja le magyarra, s adja ki 1776-ban, Kassán. Művészi becsénél nagyobb az eszmei: a könyv a deizmussal, a vallási türelem elvével ismertette meg Kazinczyt; e fordításában írta le először a világosság szót. Munkáját elküldte Beleznaynénak (akinek irodalmi szalonjába még apja vezette be), sőt Bessenyeinek is, akinek válaszát úgy vehette Kazinczy, mint felszabadító levelet az írói mesterségre.
262De nem lett Bessenyei tanítványa – a gondolat lázában égő művelődés-politikus és filozófus nem érlelte odáig műveit, hogy irodalmi iskolát teremthessen velük. Kazinczy már válogathatott a Bessenyeivel egyidejűleg támadott irányzatok között, a fejlődés differenciáltabb fokán egyeztethette össze magában az eltérő ízlésirányokat. Bessenyeinél mélyebben merült bele az "aiszthézis" gyönyöreibe, bécsi utazása idején (1777) Gessner könyveit kereste, s rátalált Wielandra, elragadták a Belvedere képzőművészeti kincsei, hazatérve pedig Báróczi és Baróti Szabó hatása alá került.
Báróczi Marmontel után fordított Erkölcsi meséit a sárospataki könyvtárostól szerezte meg, s visszaemlékezve megvallja: "édes szólása csudálgatásaiban fel-felsikoltozám". A könyvet nagyon megszerette (börtöneibe is magával vitte) és eltökélte, ezentúl Báróczi koszorúja után fog törekedni. Ami elbűvölte, az a szép, új stílus volt, a ritmikusan elrendezett mondatszövés, a drámai tömörséggel megférő szabatosság és nyelvtisztaság, meg a franciás idegenszerűség is, amely a parlagi műveltségűek előtt valóban érthetetlenné tette a fordítást. Íme a minta a magyar széppróza művelésére: az ifjú előtt, aki Bessenyeitől főként eszmei ösztönzést kapott, most szépirodalmi életcél csillan fel. Ebbe az irányba fejlesztik hajlamát Baróti Szabó Dávid "elragadtatások közt faldosott" versei is.
A megtalált életcél hamarosan szétfeszítette Kazinczy teológusi-jogász-műveltségének kereteit. Már 1779-ben, kassai törvénygyakorlata idején bekövetkezett világnézeti válsága, elfordulása a tételes vallástól és a "haszontalan" teológiai tanulmányoktól. 1779 és 1781 között a felekezetiességtől s babonától ment, fanatizmustól és dogmáktól teljesen "megtisztított" vallásnak laikus, deista felfogásához csatlakozik Kazinczy. A művészi szép kultusza helyettesíti az elvesztett vallási élményt, a szépségrajongás lesz egész egyéniségét és világképét betöltő szenvedélye. Ekkor, 1780 körül fog első nagy irodalmi vállalkozásaiba: belekezd Gessner-fordításába, 1781–82-ben már a Siegwart-fordításon is dolgozik (1783-ra készült el vele), levelezésbe lép Gessnerrel, Lavaterrel, Chodowieckivel. Az európai nagyságokkal való kapcsolata a beavatottság, a kiválasztottság érzésével tölti el, s Rousseau nyomán megfogalmazza a közönséges emberektől való tudatos elkülönülését.
Az elevenebb szellemi, politikai életbe is hamar belekóstol. 1782-ben Pesten folytatja törvénygyakorlatát, s hatása alá kerül azoknak az egyházpolitikai küzdelmeknek, melyekben a felülről, a császártól elindított haladás bizonyos eredményei születtek meg. Beleznay, Teleki József, Ráday Gedeon, Prónay László a türelmi rendelet előkészítésén fáradoznak, a protestáns szabadságok bajnokai, Kazinczy pedig az ő bizalmi emberük. Nem ismeri fel, hogy II. József a felekezetek fölé emelkedő, profán állam eszméjét Magyarország fokozatos alávetésével, függő helyzetének megszilárdításával akarja megvalósítani. A tolerancián, a sajtótörvényen, a protestáns hivatalviselési jogon fellelkesülő fiatalembert a felülről jövő "világosodás" illúziójában erősítette szabadkőműves meggyőződése is. Már Miskolcon, 1784 elején tagja lett a titkos társaságnak, amely bár általában támogatta a polgárosodást, az uralkodó osztállyal szembeforduló radikalizmus letörője is lehetett. Nagy szerepe volt az erkölcs, az ízlés finomításában, a korábbi vallásosság helyett merőben világi, többnyire természettudományos színezetű misztikával ragadta meg a vallástól nemrég elidegenült tagjait. Kazinczy később, a kilencvenes 263évek elején a radikálisabb eszméket hirdető illuminátusok rendjével rokonszenvezett, s lelkesen írta róluk Aranka Györgynek: "az ő célok… evertere superstitionem, opprimere Tyrannismum, benefacere. – Nem az-é az élet legédesebb boldogsága?"…
Ily eszmékkel lépett először megyei szolgálatba: zempléni, majd abaúji aljegyző lett, s ez utóbbi hivatalában szolgált 1784 végétől 1786 végéig. A német nyelv hivatalossá tételét célzó 1784-i rendelet veszélyességét nem látta át, mélyebben érintette a nemesi megye önkormányzatának császári eltörlése, a közigazgatásnak felforgatása. Ezért is kérte át magát az iskolaügy területére; gróf Török Lajos kassai kerületi főigazgató mellett vállalt állami hivatalt. 1786-tól 1790-ig Kazinczy a megújuló magyar iskolázás apostola. Mint felügyelőnek, magas és jól fizetett állása van, széles hatáskörrel bír, de éppen iskolaszervezői gyakorlata fordítja szembe először az egyháziakkal, hitfeleivel is, akikhez a nyolcvanas évek elején még barátság fűzte. Kassán él, sokat utazik Felső- és Kelet-Magyarországon, iskolákat állít fel s ellenőriz, feletteseinek teljes megelégedésére. Hetvenkilenc iskolát vett át, működése harmadik évében számukat már százhuszonnégyre emelte: ebből tizenkilenc volt a közös iskola, melyben a különböző felekezetekhez tartozó tanulók államilag megtervezett közös nevelésben részesültek. Érzelmi világát finomította a kassai szalonélet, melynek társasági örömeiben, szerelmeiben éppúgy kedvét találta, mint a szabadkőműves ceremóniákban. A szerelem a "fentebb" élet szertartásává finomult lelkében; vágyai Radvánszky Teréz, a nagyműveltségű, széplélek barátnő és Kácsándy Zsuzsanna, a hűtlenkedő, szeszélyes szerető közt csapongtak ide-oda. A Törökék, Kácsándyék vagy Bárczayék kassai szalonjaiban összegyűlt "szép társaságoknak" s a női szabadkőműves társulatok hölgytagjainak szánta Bácsmegyeyjét, melyre a kassai szalonélet ihletése nyomta rá bélyegét.
Előbb készült el azonban, s előbb is jelent meg Gessner-fordítása. A gyermekfővel közzétett első publikációk után Kazinczy viszonylag későn, harmincéves korában lépett igényes munkával a közönség elé. A nyolcvanas évek elején elkezdett fordítás évekig tartó csiszolgatás után került nyomdába: ez az első eset irodalmunkban arra, hogy a prózaíró tudatos, szinte tudós műgonddal alakítja ki művét. A Báróczi útján továbbjutott Kazinczy személye már ekkor úgy áll előttünk, mint a művébe, mint egy külön világba bezárkózó, önmagát abban kiélő modern írószemélyiség.
A Geszner Idylliumi 1788-ban jelent meg Kassán, előszava (Rádayhoz) 1785 nyarán kelt. A csiszolgatás határozott művészi tudatosságot jelentett: az akkor már világhírű idillek idegen fordításainak vizsgálatát éppúgy, mint tudós eszmecserét a műről, stílusáról magával a szerzővel, halála után pedig feleségével. A fordítás a tartalmi és stilisztikai hűségre, pontosságra és a nyelv zenei ritmusára ügyelő gonddal készült. Kazinczy ekkor még nem nyelvújító. Az ízlést akarja megváltoztatni, finomítani, s e törekvésében akadályozná a csinált magyar szavak használata, ezért idegen szavakkal is gyakran él.
Gessner klasszikus mezbe öltözött idilli világa klopstocki szentimentalizmust fejez ki álnépi környezetben. Kispolgári optimizmusa minden nyugtalanítót távol tart olvasójától, rokokó érzelmessége távolról rokon ugyan Rousseau gondolatvilágával, de annak édeskésebb, egyszerű boldogságot 264kínáló változata. A civilizációtól való elfordulásával s az "ősi szép" időkbe való visszavonulással Gessner bírálja a társadalmat, de egyszersmind kispolgári ideálvilágba is menekít. Kazinczytól, a felvilágosult és érzelmes kultúrájú világfitól nem volt idegen ez az életérzés, de elsősorban a mű választékos stílusa tetszett neki.
Ízlésfinomító, nem pedig nyelvújító szándékkal készíti s adja ki 1789-ben második, nagyobb sikerű fordítását, a Bácsmegyeyt. Már a mű kiválasztásában megnyilvánul bizonyos új tartalmi igény, melyet különben egy korábbi, de megsemmisített fordításában, a Siegwartéban is érvényesített, megtisztítván a mű alakjait "az unalomig vitt pityergések"-től s megmagyarítva a szereplőket és a színhelyet. A magyarításnak ez a formája, mely eltér a Gessner Idylliumiban követett hű fordítás elvétől, közkeletű volt akkor irodalmunkban, de nem úgy, ahogyan Kazinczy végezte el a Bácsmegyeyben: ő barátnőinek képébe s találkozásaik kedvelt színterére helyezte át Kayser Adolfs gesammelte Briefe című regényének (1777) alakjait és színterét, s ezzel a személyes önkifejezésnek fordításba rejtett ritka példáját alkotta meg.
Bácsmegyey öszveszedett levelei a hősnek Surányi Mantzi iránt érzett reménytelen szerelméről, csalódásairól s pusztulásáról szólnak. Az erős érzelmi elfogódottság, a szentimentális lázadás az az új tartalom, mely a Siegwart mellett a Bácsmegyey öszveszedett leveleit is megkülönbözteti a gessneri Arcadiától. Kazinczy sokoldalúan képezi ki az új, lázongó érzelmesség formáit, mentesen az idilli egyszerűségtől. S mert főhőse életének egyes eseteiben nyíltan támadja a rendi társadalmat, mint a személyes emberi, érzelmi szabadság korlátozóját, Kazinczy e könyvében közel került a kritikai ábrázoláshoz. Stílusa a szókincs változatosságával, a tárgyhoz való alkalmazkodás révén vált kifejezővé. E kijelentése: "egyedül Artistának kívánok tekintetni; a ki a táblán nem a Sujettet, hanem a Festő munkáját, etsetjét s tüzét nézi" – úgy értendő, hogy pontosan alkalmazkodik hőse társaságának mindennapi szóhasználatához, amit különben "az alatsonyabb rendű írások", mint a román, mely nem tartozik "a Poesis fentebb nemé"-hez, meg is kívánnak az elhihetőség kedvéért. Ezért nem akart "szófaragásra vetemedni", s tartotta meg a "nagy világban mindenek előtt esmeretes" idegen szavakat. Később, a Pályám emlékezetében, a könyv sikerét maga is a cselekménynek honi földre plántálásával, a "szép társaságokban ismert idegen szók" megtartásával és "némely kedves és érzékeny s poétai képű szólások" alkalmazásával magyarázta.
Az első kiadásnak valóban nagy sikere volt, felolvasták, verseket írtak róla, jegyzeteket készítettek belőle. Horváth Ádám és Földi János, ez időben Kazinczy leghívebb levelező-társai, Csokonai és Kisfaludy Sándor, Vitkovics és Virág lelkesen üdvözölték, a vaskalapos professzorok és a konzervatív felfogású írók azonban nem titkolták ellenérzésüket.
