Az "általános emberi" jegyében

Teljes szövegű keresés

Az "általános emberi" jegyében
Reviczky a nyomorban is a "szellem lovagja" marad. Tizennyolc éves korában mint esszéista lép fel s huszonegy éves fővel már egy (soha meg nem jelent) esszékötetre hirdet előfizetést. Cikkeinek első csoportja a humor témakörével foglalkozik. Erre vonatkozó felfogását már vázoltuk. Könnyű felismernünk: oly emberek világnézete ez, akik rosszul érzik magukat a fennálló viszonyok közt, mégsem akarnak harcot ellenük, mert alanyi vagy tárgyi okokból nem tudnak változtatni rajtuk.
Több cikke poétikai és más irodalmi kérdéseket tisztáz. A költő ott kezdődik nála, hogy tudja a mesterségét, ám nagy költő csak nagy ember lehet. Meggyődése, hogy a költészetnek múló eszmeáramlatok helyett örök és általános emberi érzéseket kell megszólaltatnia. Ezért, mikor a fiatal irodalmat már kevéssé ismerő Arany János 1878-ban közzéteszi Kozmopolita költészet című versét, amelyben a nemzet iránti hűtlenséggel vádolja a külföldi sikert kereső költőket, s a nemzet területére akarja korlátozni az irodalom tárgykörét, Reviczky Arany Jánosnak című versében (1878) vitába száll az általa pedig rajongva csodált költővel. Valóban: a súlyos vádra egyetlen magyar költő sem szolgált rá. De Reviczky verses válasza is egyoldalú és téves. Hiszen igaz ugyan, hogy nem nagy művészet az, amely csak egy nemzetet fejez ki s annak körén túl már érthetetlen; de nem mellőzhető az sem, hogy az általános emberi, amelyet Reviczky joggal követel, kellőképp csak nemzeti 628formákban nyilvánulhat meg. Sem Aranynak, sem neki nem volt hát igaza, hiszen nemzeti és általános emberi nem zárja ki egymást. Mégis, méltatlanság volna, ha kiszakítva a szóban forgó verset Reviczky életművéből, kozmopolitának bélyegeznénk őt. E vers magyarázata ugyanis benne rejlik egyrészt az Arany-emelte vád igaztalanságában, másrészt az egykorú magyar irodalmi életben, amelyben hajlandóság volt arra, hogy a nemzetit a népiessel azonosítsa. Reviczky tehát, bár helytelen fogalmazásban, nem a nemzeti ellen, hanem az általános emberi mellett emelt szót; művészete különben nem nélkülözi a hazafias vallomásokat.
Mindig az általános és örök emberit féltette, valahányszor az életet akár egyoldalúan nemzeti, akár külsőségesen korszerű jegyekkel látta ábrázolva. Attól félt, hogy a művészet így szűkkörű specialitássá fajul s a múlékony divat területére szorul vissza. Félelme nem volt egészen alaptalan, mert tevékenysége évtizedeiben fenyegetően lépett fel a népieskedő tájirodalom, a felszíni tények naturalista gyűjtése és a dekadens ideghatások kultusza. Csakhogy az "örök témákat" Reviczky olykor a haladó eszmékkel is szembeállította, a "múló áramlatok" neve alatt a szociális tendenciát utasította el. A naturalizmust pedig részben a rút ábrázolása miatt, nem a valóság, hanem a kellemes nevében támadta, tehát épp azt vetette el, ami értékes benne.
Ízlésére jellemző továbbá, hogy rajongott a klasszikusokért, különösen Shakespeare-ért, Goethéért, az oroszokért és Arany Jánosért. Állandó példaképekként hivatkozott rájuk. A klikk-szellemet, az érdemtelen sikert viszont rettenhetetlen bátorsággal támadta. Különösen Jókai iránt érzett mély ellenszenvet; benne látta annak igazolását, hogy a népszerűség az érték ellen tanúskodik. Lesújtó bírálatot írt gróf Zichy Géza mindenütt megdicsért rossz verseiről s kimondta: "Szégyen a magyar kritikára, hogy senkisem akad, aki az irodalom érdekében a költőt bírálta volna a grófban s nem a grófot a költőben" (A boldogság útja, 1875). Kegyetlenül tépte szét Szász Károly költői nimbuszát is: "Félelmem, hogy lehurrognak, nem oly erős, mint vágyam, hogy őszinte legyek" (Szász Károly Kisebb költeményei, 1883). Keserűen látta, hogy irodalmi életünkben nem a tehetség, hanem a társadalmi rang, a pajtásság, a csúszás-mászás érvényesül. Vajda János és Tolnai Lajos sem festett sötétebb képet művelődési állapotainkról, mint ő Nincsen remény című, 1885-i cikkében: "Mindenre, ami szent, kérem, maradjon birtokán – tanácsolja – az írónak készülő Justh Zsigmondnak –, ne akarjon egy pohár vízben vihart támasztani. Van Budapesten elég boldogtalan, pályatévesztett ember. Aki nem az, Magyarországon ne adja magát íróságra. Ha megírnám a magyar irodalom történetét, jeligéül Vörösmarty sötét refrénjét használnám: Nincsen remény!"

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages