Költői nyelve

Teljes szövegű keresés

636Költői nyelve
Reviczky az utált jelen elől állandóan emlékeibe s álmaiba menekül; mint valami alvajáró, szinte észre sem veszi a fizikai dolgokat, ezért költői nyelvét a tárgytalanság jellemzi. Láttuk: folytonosan ábrándozásba vagy töprengésbe merül, befelé fordul. Önmagával van elfoglalva; a természet mit sem jelent neki, a városban meg csak a szellemi pezsgést szereti. Mintha nem volnának érzékszervei, a világot ésszel és szívvel fogja fel. Ritkán ír olyan verset, mint a Rózsák (1883-1889), Talált rózsa (1881), Ősz felé (1878); ezekben ugyanis egy láthatóan körülírt élmény válik szimbólummá. Verseiben nincs egy erdő, egy táj, egy utca- vagy szobakép, nincsen növényzet, csak valami sűrű köd, amelyből szomorú, egyhangú fuvolaszó sír föl. Reviczky is tudta, hogy költészete nem tények és eszmék kifejezője, hanem a lelkében ébredt hangulatoké. És mivel költeményei nem képszerű helyzetekből nőnek ki, hanem reflexióig tudatosult hangulatokból, a képszerűséget általában allegóriákkal éri el, ám a képet ezekhez is gyakran kölcsönzi az irodalomból (Don Juan a másvilágon, 1883; Don Quijote, 1878; Salamon király álma, 1885 stb.). Tehetségének súlyos fogyatkozása, hogy fantáziája bágyadt, s ezért érzéseit nem tudja erőteljes képekbe sűríteni. Verseiben csak ritkán találunk hasonlatokat, s ezek sem kapnak meg eredetiségükkel. A viszontagságot mindig vihar, a dalt virág, a szomorúságot pedig ősz, hervadás, temető, tehát csupa szokványos jelkép érzékíti, pl.: "Bősz fergeteg zúdult rám szörnyű dühhel: | A vész vadúl dobálta szívemet; | Sodort az örvény és seholse tünt fel | Mentő hajó vagy távol egy sziget" (Himnusz, l. az Emma-ciklusban), olykor meg nagy kezdőbetűvel személyesít meg elvont fogalmakat, mint Árvaság, Szegénység, Megalázás, Szenvedély, Dicsvágy; sőt, verseiben képzavar is akad: "Türelmet és szánalmat oltott | Belém a sors nehéz igája" (Osztályrészem, 1877). Minden jel arra mutat, hogy egyéniségéből hiányzott az élmények újraélésének képessége; álmai fakó álmok lehettek. Mégis, lehetetlen nem érezni versei költői szuggesztivitását. Még ha egyes dalainak hangja olykor erőtlen is, a sok apró rezgés egy tisztán csengő, szívhezszóló harmóniába olvad össze. Ha pedig nincsenek képei, érzelmi állapota közvetlen megnevezésével és elemzésével, olykor meg néha parafrázisokkal (l. Szabadság, 1887) és versei lágy dallamosságával fejezi ki magát. A hangulat tehát lelkében nem optikai, hanem zenei képben testesül meg.
Lágy dallamossága és szózenéje vonzó, újszerű érték volt a hetvenes, nyolcvanas évek többnyire férfiasan keményhangzású magyar lírájában. Fáradhatatlanul csiszolta verseit, s különös gonddal ügyelt jambusainak sima folyására. Jellemző, hogy összes verseiben nem találunk sort, amelyben az utolsó láb, illetve a paenultima ne volna tiszta jambus. Már húszéves fővel írt verseiben megtaláljuk az egyéniségét kifejező nyelvzenét, amelyet a lágy mássalhangzók, főképp az "s", de méginkább az "l" hang kedvelése jellemez. Például:
Bűbájos emlék, édes álom,
Szállt át merengő lelkemen,
S egy nem felejtett bánatos hang
Susogja sírva: szerelem!
(Első szerelem V. 1875)
637Találóan és szépen jellemzi moll-hangnemét az ugyancsak fiatalon írt Osztályrészem (1877):
Borongás, üdvösség, igézet
Körülzsong lágyan, édesen;
S mit suttogásukból megértek,
Merengő, méla dal leszen.
 
Költészetében – a hangzók segítségével – még az ősi nyolcas is lágy jelleget kap:
Álom, álom, édes álom!
Szemem íme már bezárom.
Áldva légyen érkezésed;
Éltem álom, álmom élet.
(Altató, 1884)
Szókincse sem az érdes valóság bemutatását szolgálja. Lelkiállapotai: az álom, az emlékezet, a merengés, az igézet. Hangjai zengnek, susognak; égiteste a hold, évszaka az ősz, jelzője: édes, szép, méla, szelíd, szende. Verseiben a világ szinte testetlenné válik: olyanná, mint a táj a késő esti szürkületben, midőn a felhőkön átszűrődő holdfényben a tárgyak lebegni kezdenek. Költészetének világát híven jellemzi ez a két sor:
… szende fényt derít reája
Emlékezetnek holdvilága.
(Emmának XXXVI, 1882)
Mégis, egykori sikerét főképp annak tulajdoníthatjuk, hogy költészete az érzelmek új, bő forrásából fakadt. Verseinek rendkívüli "lírai hitele" van: híven idézik életét, kezdve szomorú ifjúkorától egész haláláig. Reviczky valódi lírai hős, akit maga előtt lát, megsajnál és megszeret az olvasó. Petőfin kívül alig van magyar költő, akinek élete oly természetesen és őszintén tükröződnék verseiben, aki annyira előttünk élne, mint ő, s ebben az értelemben ennyire lírikus természet volna. Sikerének legfőbb titka: verseiben együtt élünk egy emberrel, akit, mert őszinte, lehetett szeretni, és mert nagyon szomorú, kell is szeretni.
Nem volt e korban magyar költő, aki hozzá hasonlóan gyónó őszinteséggel vallotta volna be, hogy árva, koldusszegény, hogy nem szereti senki, legfeljebb egy perdita veszi körül irgalmas és hálás csókjaival. Korának "hivatalos" költői keményszívű, megelégedett emberek voltak, az Ő költészete végre megteremtette az öntudatlanul is szomjazott búsulás és meghatódás példáit. Vajda János zordságát és fenségét Reviczky bánatánál jobban csodálták, Ábrányi Emil pompásan csattanó verseit jobban megtapsolták, az értőknek tetszett Kiss József újszerű artisztikuma is, de szeretni a századfordulón: Reviczky verseit szerették. Bennük egy emberi szív és élet melegét lehetett szeretni. Költeményeinek népszerűsége a szomorúság varázsának győzelme volt.
Reviczky bár nagy álmodozó, álmai közben sem feledkezett meg arról, ami álmaiba üldözte: a kegyetlen valóságról. Ha csak nagy körvonalakban 638is, jól látta az egykorú magyar életet. A jövő előkészítője volt: kérdezett és kétkedett. Az új élet színei jelentkeznek költészetében, köztük a nagyvárosi nyomor. Felismerte, hogy szegénysége, őszintesége és szellemi értékei miatt van magányra és elnyomottságra ítélve. Büszke magánya az értelmiségi proletáré, aki jóllehet senki-fia a társadalomban, mégis, többre tartja magát a kevélykedő jómódúaknái. Gőgje épp ezért kritika a kulturális élet elmaradottságáról s a félfeudális társadalomban uralkodó, fordított kiválasztásról. Szomorú lírája egyszersmind vádirat is. Vádjából ugyan nem vont le gyakorlati következtetéseket, mégis, olvasóival megértette: a világban nincs valami rendben.
Szomorúságának arisztokratizmusa azonban csak azért alapozhatta meg Reviczky népszerűségét, mert tevékenysége idejére megnőtt már az elnyomott értelmiségiek száma, s ugyanakkor a jövő láthatárán még nem tetszett fel a forradalom, mely a rossz viszonyok megjavítását ígérte. Reviczky népszerű lett, mert szellemi kiválasztottságának szomorú gőgjében először szólal meg az a keserűség, mely a megnemértettségnek, a provincializmusnak, elmaradott kulturális viszonyainknak átérzéséből fakadt és később Adyt a "magyar Ugar" elleni harcra ösztönzi. Reviczky akkor népszerű, mikor az elégület-lenség felduzzad az országban, de egyelőre még nem talál más utat magának, mint a befelé sírt könnyeket, de népszerűsége rögtön lohadni kezd, mihelyt az emberek már nem sírni, hanem harcolni akarnak. Jelképesnek tekinthetjük, hogy a Reviczky-rajongás megszűnik, mihelyt 1905-ben feltárul a forradalom perspektívája. Ady csak úgy lehetett az Új versek harcos költőjévé, hogy kilépett abból az álmodozó és szenvedő magatartásból, amelybe a Reviczky-hagyomány egy időre belehipnotizálta. Mégis, útja ezen át vezetett, s Reviczky nemcsak feltartóztatott, fel is szabadított benne egyet-mást: a Hortobágy poétájának kritikai merészségét, a környezettel való szembenállás tudatát, a páratlan őszinteséget, az áradó líraiságot. Irodalmunknak tehát, ha előre akart jutni, idővel el kellett válnia Reviczkytől. Egy fontos szakaszon azonban ő mutatta előre az utat.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages