72. PAPP DÁNIEL (1865–1900) (DIÓSZEGI ANDRÁS)
79672. PAPP DÁNIEL (1865–1900)
(DIÓSZEGI ANDRÁS)
(DIÓSZEGI ANDRÁS)
Amikor megszületett – 1865-ben – apja esküdt volt Ómoravicán. Az apa a hetvenes évek elején, betyárok üldözése közben vesztette életét, családjára a szegénységet hagyva. A zombori gimnáziumot már úgy járta ki, mint támogatásra szoruló, lenézett félárva. Az önképzőköri jegyzőkönyvek, a korai irodalmi szereplés dokumentumai azt bizonyítják, hogy az okos, erősen érző fiú menekülni szeretett volna a lealázó állapotból. Ezzel a kitörni vágyással függnek össze ifjúkori kalandjai. Az érettségi után katonaönkéntesnek jelentkezik, majd az egyik délvidéki görögkeleti klastrom novíciusa. Egyik helyen se bírja ki sokáig, a szigorú diszciplína nem az ő érzékeny, lázongó természetének való. 1886-ban már Pesten jogászkodik, az Egyetem utcai hónaposszobák lakóinak sorsában osztozik. Itt is a lázadókkal, anarchistákkal tart. S később sem feledi az olyan pillanatokat, mint amilyen volt 1886. június 5-én "midőn – mint írja – Jánszky Lajos császári és királyi vezérőrnagy dúlta keblünket, s a Dorottya utca torkolatában ötven lovasrendőr üdvözölte az ifjúságot, valamelyik harcos egy lapos vágással öt napra bénává ütötte a jobb karomat" (Tüntetők, Országos Hirlap 1898. november 24.).
Az egyetem után öt évig Jeszenszky Damónak, a költői hajlamú közjegyzőnek irodájában dolgozik; ugyanakkor filozófiai stúdiumokat folytat. Már csaknem harminc éves, amikor írásaival jelentkezik – pszichopatológiai tanulmányokat ír a rendőrség hivatalos közlönyében.
Fontos életrajzi motívumok ezek. Pappot később egyoldalúan a mikszáthi anekdotizmus követőjének jellemzik. Ezek a stúdiumok jelzik, hogy Papp szellemi orientációjára a századvégi nyugati szellemi áramlatokhoz való kapcsolódás kezdettől fogva jellemző, hogy számára a szellemi "érettségit" az új, szokatlan eszmék megismerése jelenti. Azon eszméké, amelyeket a vidékies, népnemzeti beállítottságú intelligencia maradi gyanakvással negligált vagy ítélt el. Az iskolás, hivatalos stúdiumok elleni lázongását fejezik ki egyik későbbi tárcájának a diákévek hangulatát idéző, ironikus sorai. "És jól esik ez az ébredés – írja az Érettségi című tárcájában, 1897-ben – az ember megelégedéssel tapasztalja, hogy már letette az érettségit, s így kenterben hagyta el írótársát, Zolát… A hittan ellen semmit sem lehet szólni, még ma is úszom a gyönyörűségben, ha elgondolom, hogy a hatodik osztályban hogy tönkre silányítottuk mi Darwint és Voigtot… "
Névtelen tárcáit hordárral küldözgeti a Pesti Napló szerkesztőségébe, ahol valóságos legenda keletkezik a rejtőző tehetségről – mindaddig, amíg a szerkesztő a hordár nyomait követve fel nem fedezi, s a Pesti Napló munkatársai közé meg nem hívja (1894). De fél év sem telik el, s már megint a "rebellisek" között van. Egyik szellemi vezére annak az újságírócsoportnak, amely, kiválva a Pesti Napló kötelékéből, létrehozza a szabadelvűségért tisztábban és radikálisabban harcolni kívánó Budapesti Naplót (1896). Szerepét mutatja az a körülmény is, hogy a Budapesti Napló első számában – Magunk között címmel – ő írja meg, tizenhét társa nevében is, "kivonulásuk és megalakulásuk történetét" (BN 1896. augusztus 20.).
