Élete
Élete
Értelmiségi családból született a barsi Ladoméron, 1856-ban. Nemcsak határozott műveltségi légkört, de határozott tudományos s művelődési célokat és eszményeket is hozott magával. Apja, Riedl Szende, a prágai egyetem magyar, majd a pestinek német tanára, a hatvanas évek egyik legmarkánsabb "rebellis" polgár-figurája, sokak szerint, s vélekedésük nem alaptalan, jelentékenyebb egyéniség és energia, mint minő fia valaha is lett. Szemlélete a közművelődés herbarti kultuszából, a fejlődés hitének hegeli bizonyosságából s a tudomány jövendő társadalmi szerepének humboldti meggyőződéséből ötvöződött egybe. S színezte, árnyalta, erősítette mindezt Comte Európa-szerte terjedő s nála német közvetítésű hatása. Szinte vallásos hittel hitte, hogy a világban, a társadalomban, a történelemben racionális törvény él; fölismerésével és a hozzá való alkalmazkodással a természeten s a társadalmi bajokon egyaránt úrrá leszünk. A természettudományoké s a természettudományos szemléleté a jövő. Népszerűsítő, tudományos lapokat követelt ingyen a tömegeknek s az irányítás jogát a szellemi, sőt a politikai életben is azoknak a városi polgári rétegeknek, melyek ezt a tudományosságot megteremtik s diadalra viszik. A Junges Deutschland utóhangjával s a francia pozitivizmussal, főképp pedig az abban részlegesen újraéledő aufklärizmussal rokon, párhuzamos jelenség az ő erősen eklektikus szemlélete.
A tudós, hirdette, legyen jó hazafi érzéseiben, de tudományában legyen nemzetközi. A nemzeti tudomány: a dolog lényegének ellentmondó fogalom. A tudomány, a gondolat egyik nemzettől áramlik, vándorol a másikhoz, sajátos színt öltve, fejlődési fázist alkotva mindenik kezén; a mi küldetésünk: Kelet-Európa népeinek közvetíteni a Nyugat általunk újabb fejlődési fokkal 984gazdagított műveltségét. Történelmi jog, fegyver, alkotmány helyett egyedül csak ez tarthat meg bennünket. Megvetette, provinciálisnak, avultnak tartotta Gyulai és köre irodalom-központú szemléletét és műveltségét, nemzeties tudományosságát; a zárt határú, nemzeti irodalomtörténet helyett, főképp a német Carrière s a művelődéstörténeti iskola nyomán, általános kultúrtörténetet kívánt. A népiességet lenézte; Vörösmartyt művészetéért, Petőfit demokratizmusáért magasztalta, de Aranyról maga szívósan hallgatott, másoktól epés támadásokat jelentetett meg ellene lapjaiban, s azt hirdette, hogy irodalmunk pang s többé nem tölt be valódi társadalmi hivatást. Vajdát mégis elismerte és népszerűsítette, s Zilahyval állt szövetségben. Mert szánt azért az irodalomnak is szerepet: fejleszteni az ember érzésvilágát és ízlését, s érzékennyé hangolni a vezéreszmék befogadására, amelyeket azonban ezentúl a természettudománytól, a történetírástól, a történetfilozófiától várhatunk majd.
A "hivatalos" irodalom engesztelhetetlen is volt iránta. S könnyű volt őt a szellemi élet perifériájára szorítani. Prágába a Schwarzenberg-kormányzat helyezte, Pestre a Schmerling-féle; hamar szemére is lobbantották: "Pintlivel a hátán jött Csehországból." Ő ugyan, Gyulaival vitázva, daccal vállalta a "pintlit", de elszigetelődését nem akadályozhatta meg. Helyzetismeretének hiánya, akaratgyengesége, alkoholizmusa siettették e folyamatot. Művelődési programja vezércikk maradt, tudományos tervei pedig csak egy leíró nyelvtanig s néhány nyelvészeti tanulmányig jutottak el. Ezek ugyan elsőrangúak. Az összehasonlító nyelvtudomány alapján oly igazságokat mondott ki, melyeket félszázad multán is alig sikerült a magyar nyelvészetbe belesulykolni. Mindazonáltal megalázott, semmibe vett emberként halt meg, feleségének famíliája kriptájában sem adott neki helyet. Felesége, gazdag magyarosodó felföldi szlovák-német kisvárosi polgárcsalád lánya, a nemességhez hasonulás ösztönét és erős vágyát hozta magával. Az ifjú Riedlt a barátok és az ismerősök afféle anyja-fiának tartották aki soha nem emlegette apját, ám utolsó kívánsága mégis az volt, hogy nyugodni: mellette, nem pedig a családi sírboltban akar.
Valóban: bármennyi hatás érte pályáján, az ifjú Riedlt a mozgató művelődési célok és eszmék tekintetében senkinek sem köszönt annyit, mint apjának, és senkinek eszméihez sem ragaszkodott mélyebben. Még a háború utáni káosz hatására tervezett, nagy társadalmi-művelődési programjának vezérmotívumát is tőle veszi, szinte szó szerint: a Jena utáni Németország példájára kell tekintenünk, a tanár, a tudós lesz a nemzet kulcsembere, s a művelődés alkotó, gazdagító szétsugároztatása lesz küldetésünk, menedékünk Kelet-Európában. Pedig hatás, apjáé mellett, már ifjúkorában érte sok és intenzív. Házitanítójáé, apja egyetemi utódjáé, Heinrich Gusztávé – a Scherer értelmében vett hazai pozitivizmus majdani megteremtőjéé – az egyik a fontosabbak közül. A korszerű európai tudomány témavilágát, módszereit és képviselőit illetően tőle kapott tájékoztatást. A másik fontosabb: Gregussé, aki tanára volt az egyetemen. Már apja is hangoztatta: a francia stílus, a francia esszé hordja magában a közönségnevelés legjobb lehetőségeit. Greguss megerősítette ebben, s végképp a francia irodalom felé fordította, és a művészet egyéb ágaiban való ismeretszerzésre meg egy esztétikus-életforma kialakítására ösztönözte.
985Korán s kitűnően indult – s ellenzékien. Egyetemista még, midőn gúnyos támadást intéz a Budapesti Szemle, illetve Gyulai s az Akadémia ellen. Minden vád és érv apja folyóirataiból való. Az Akadémia nem teljesíti feladatát, "a nép őfelségét" s igényeit tudomásul sem veszi, a külföld korszerű tudományosságának főirányait, például a darwinizmust nem ismerteti, konzervatív, az újabb novellistákat fumigálja, a tudomány szerepét a társadalomban nem segíti betölteni, a népművelés központi jelentőségét pedig föl sem ismerte. A hangnem azonban nem apja indulatos, ingerült, de szarkazmusa ellenére is lelkesült hangneme. Könnyed, elegáns, fölényesen gúnyos, s mint levelezése mutatja, tudatosan "franciás". Gyulai ezegyszer nem ment ellentámadásba; meghívta lapjához a kitűnő készültségű fiatal tanárt, aki közben Trefort Ágost miniszter ösztöndíjával külföldi egyetemeken tanult. S Riedl a meghívást elfogadta; ezentúl már nem a Pesti Naplóba s napilapokba, hanem, néhányat leszámítva, minden cikkét a Szemlének írta.
Első pályaszakaszának, mely Arany-könyvével zárul, ez a csatlakozás a döntő motívuma, végeredménye pedig a teljes hasonulás. Nemcsak fiatal korával, érvényesülési vágyával, mely leveleiből határozottan kiolvasható, magyarázható e csatlakozás. Nem volt a hetvenes évek második felében a Szemlén kívül jelentékeny tudományos lap, különösen nem ellenzéki, s mozgalom sem. Sarkallhatta apja példája: ő nem akart a szellemi élet külterületére szorulni, s anyja hasonulási hajlama is. A főok azonban az ifjú Riedl eszmevilágában s még inkább a történeti körülményekben van. Apjánál is központban állt a magyar hegemónia biztosítása, nála is, Gyulainál is. Az eszközök tekintetében Gyulait s apját szakadék választotta el. Apja eszmevilágában azonban az esztétika s a kritika területe maradt a legkidolgozatlanabb, a nyelvészeté s a művelődésé, a "kultúrideológiáé" a legkimunkáltabb. E két területen kaphatott útmutatást apja eszmevilágából. Ingadozott is sokáig a három terület között, s a nyelvészetbe egész életén át vissza-visszarándult, s kultúrideológusi vonásai is mindvégig megmaradtak, sőt, a pályavégen nagy erővel újultak föl. A nyelvészetet azonban ez évtized végére Szarvas Gáborék ortológiája sivár, provinciális hitvitába süllyesztette le. Közrehatásra, nyugatias korszerűsítésre, tehetsége kibontakoztatására, érvényesülésre a szellemi élet s a közbecsülés centrumában álló irodalom s irodalomtörténet mindenképpen alkalmasabb volt s hajlamai is inkább idevonták.
A csatlakozás nem jelentett rögtöni hasonulást. Ha nyelvészeti s nyelvészeti vonatkozású cikkeiben: Kazinczy Ferenc és a német irodalom (1878), Verseghy mint nyelvtudós (1880), stb. egészében apjának az összehasonlító nyelvészettől s Max Müllertől vett elveit érvényesítette (pl. a nyelvi és természeti törvények közelhozása, az ún. kivételek elutasítása, a nyelv "nőtt", történeti, organikus jellegének hangoztatása, a nyelvszokás tiszteletben tartása, az összehasonlító, történeti, analitikus módszer ajánlása stb.), az esztétikaiakban nem Gyulaiét, hanem főképp Greguss nézeteit.
