Molnár Géza (1923) (Munkaközösség)
Molnár Géza (1923)
(Munkaközösség)
(Munkaközösség)
Molnár Géza több évtizedes termékeny munkássága során számos regényt, elbeszéléskötetet jelentetett meg, útirajzot, szociográfiát és drámát írt. Elsődleges írói célja a valóság hiteles ábrázolása, az alakuló, ellentmondásaiban is fejlődő világ művészi megragadása. Művei történelmünk felszabadulás előtti néhány esztendejét, a második világháború időszakát, a szocialista társadalom fejlődésének kezdeti szakaszát és az ötvenes évek atmoszféráját idézik fel. Utóbb érdeklődése egyre inkább a jelen, mindennapjaink jelenségei irányába fordult.
Írói tehetsége korán megmutatkozott. Tárcái, riportjai és novellái 1946-tól jelentek meg rendszeresen. Első kötetét, Új utakon című ifjúsági regényét 1951-ben adták ki, ezt követte 1956-ban novelláskötete, A szerelmes kisinas. Korai írásaiban még a spontán leírás, a közvetlen élmény, az önvallomásos jelleg az uralkodó. Hullámverés (1958) és Márta (1959) című regényei az ötvenes évek irodalmi életét. az 1956-os eseményekhez vezető tragikus utat, az írók politikai elbizonytalanodását mutatják be. A munkásélet ábrázolása tablóvá tágul regényciklusában (Város a felhők alatt, 1962; Holtak fogságában, 1964; Elfogynak az éjszakák, 1970). A fasizmus rémuralmának éveit, a letartóztatás, a munkatábor gyötrelmeit, majd a felszabadulás nagy pillanatát idézi fel benne. A történelmi cselekvés elkötelezettjeiről szólt, azokról az emberekről, akik az illegalitásban végzett munkájuk közben ismerték meg a veszélyt. A tények hitelét az írói élettapasztalat garantálja: regényciklusa hiteles korrajz. Harangos óra címmel 1966-ban újabb elbeszéléskötetejelent meg, majd két évtizeddel később, 1976-ban huszonöt év alatt írott novellái legjavát gyűjtötte kötetbe Az ég kékje könnyebb címmel. Molnár Géza úgy véli, a novella a prózaíró költői vallomása az életről, a világról. Elbeszéléstechnikájának legszembetűnőbb sajátossága az arányosságra és a tömörségre való törekvés.
A Vasárnap mindig esik az eső (1969) nyitja meg azoknak a regényeknek sorát, amelyekben a megidézett történelmi múlt már inkább a jelenben zajló események hátteréül szolgál. Az író érdeklődése mindinkább a társadalmi fejlődés mindennapi gyakorlatának nehézségeire, a magán- és közélet kapcsolatára, konfliktusára, a hatalmat magáénak tudó ember etikus vagy amorális viselkedésére irányul. Bírálja a klikkrendszerre épülő érdekszövetségeket (Vasárnap mindig esik az eső). védelmezi a harmonikus házasság eszményét, a családi életet, mint a közélet, a hivatás nélkülözhetetlen alapját (A vadászpilóta szerelme és halála, 1971). Kigúnyolja az újjáéledő kispolgári szokásokat, a gátlástalan szerzésvágyra épülő "újgazdag" mentalitást (Mint egy francia király, Villa Tahiban). Művei közül a Doktor Klauss különös élete (1979) a legsikeresebb. Az idősíkok egymásra vetítése, a múlt és a jelen szembesítése, állandó egymásba játszatása egy fiktív regén) keletkezésének folyamatát is érzékelteti.
Hangvétele és szándéka szerint Molnár Géza realista író. Kezdeti írásaira elsősorban az élményanyag egyszerű közlésének szándéka, a lineáris cselekményvezetés volt a jellemző. Ezt a némileg óvatos formát oldották fel később az alapcselekményt kitágító anekdotikus epizódok, amelyek már a stílusváltás lehetőségét is sejtették. Regényciklusában a mesélő, anekdotikus formáról a 955cselekményes, belső monológokkal átszőtt előadásmódra tért át. A Vasárnap mindig esik az eső történetvezetésével, dialógusaival már e ciklus bonyolultabb, több szólamú változatát képviselte és új vonásaival dramaturgiai lehetőségeket is kínált. (Dramatizált változatát a debreceni Csokonai Színház tűzte műsorára.) A Villa Tahiban és a Mint egy francia király című regényei a Doktor Klauss különös története előtanulmányai: ez a regény az író epikus törekvéseinek összegzése. A lineáris történetvezetés itt realisztikus anekdotázással, drámai dialógusokkal, monológokkal bővül. Az író a teljes történetet – a soha meg nem született címadó regény-fantázia történetével együtt – egyetlen élményanyagként, az irodalomtörténész főszereplő elemzéseként jeleníti meg. A Doktor Klauss különös élete nemcsak az írói módszert illetően, hanem eszmei vonatkozásban is a szintézis igényével lép fel: az új tartalmú szocialista szemlélet, a helytállás és az etikai igény vizsgálatán keresztül nemzedékének felelősségét és dilemmáit ábrázolja. A regény azt az eszményt is kifejezi, amely az író egész munkásságát áthatja: a magán- és a közélet, a társadalommal való azonosulás harmóniájának ideálját.
1969-ben útirajza (Sárkányok fiai), majd 1974-ben Külvárosi barangolás címmel Pesterzsébetről szóló szociográfiája jelent meg. Drámáit (Parázs, Anna-ünnep, 1969) a budapesti Jókai Színházban, illetve a debreceni színházban játszották. Arcok fényben és eltűnőben (1983) című memoárjában az íróvá válás folyamatáról, a pályáját segítő mesterekről szólt, s egyúttal mérlegre tette saját tehetségét és szépírói munkásságát.
