Szatírák
Szatírák
Moldova munkásságának jelentős részét teszik ki – s az író népszerűségéhez talán a legtöbbet járultak hozzá – a szatírák. Három szatírakötete példátlan sikert ért el a könyvpiacon; az átlagolvasó számára Moldova elsősorban a szatíraírót, a viccek és a humor kiapadhatatlan forrását jelenti. A népszerűség – jogos.
A kérdés – hogy vajon kétféle Moldova létezik-e – nem látszik indokoltnak: nincs semmiféle belső ellentmondás Moldova, a komoly művek írója, és Moldova a szatírák írója között. Moldova szatíráinak gondolati, eszmei váza a "komoly" művek struktúráit mintázza. Műveinek gondolati szerkezete mindkét műfaj 1029esetében ugyanazon tengely köré szerveződik. A magányos hős és a társadalom konfliktusa a szatírákban is megjelenik – ilyen például Blaskó mérnök alakja a Gumikutyában. A társadalmi forradalom itt is mint alapvető erkölcsi vízválasztó jelenik meg: iskolapélda erre az Az elefánt, amely részt vett a háborúban. Ez az elefánt is Moldova magányos hőseinek sorába tartozik: a forradalomhoz való hűsége anakronisztikussá válik, a hatalom félreállítja, megszabadul tőle, ám – s ez már szatírai fordulat – amikor szükség lenne rá, már hiába kér segítséget az elpuhult, csak az élvezeteknek élő elefánttól.
Igazi szatíratémát szolgáltatnak a hűség és állhatatosság ellenpéldái, teljesen negatív lenyomatai; így a mindenfajta rendszert kiszolgáló ember remek gúnyrajza, a Sztraznyicki, a magyar apa című írás. Kiábrándult, keserű hangon szól Moldova a magyar társadalomról nem egy szatírájában – a legmesszebbre a Titkos záradék című hosszabb lélegzetű írásában megy. Itt végül is mindenki közös nevezőre kerül, a korrupt, begyepesedett, hatalmukat és jólétüket féltő káderek; az anarchista, semmiféle értéket nem tisztelő, minden és mindenki ellen lázadó ifjabb nemzedék; Roller István, a köpönyegforgatás moldovai iskolapéldája és a csodálatos módon életrekelt náci vezér…
A legjobb hagyományokra támaszkodik a moldovai groteszk, melyekben egy-egy abszurd alaphelyzetből fakad a sokkoló hatás: olyan írói vízió jelenik meg ezekben, amelynek belterjes leírása közvetetten, de élesen világít meg egy-egy társadalmi fonákságot. E kísérlet legjobb példája az Elátkozott Hivatal – az a néma egy perc örökké tart ebben a hivatalban –, a félelem, amely a személyi kultusz légkörére jellemző volt, abszurd méretekben jelenik meg itt.
Moldova egyik sikeres témája: a sport, a huszadik század egyik nagy mítosza. Nem véletlen, hogy az író rátalált erre a témára; a személyes életrajzi okokon túl, a sport a küzdés, az állhatatosság, a kitartás és a hűség egyfajta megjelenési formájává, metaforájává is vált az irodalomban. A sport-témájú írások hőse is gyakran magányosan küzd. Már az Idegen bajnok című kötetben is találhatunk sport-témájú írást, s a Gázlámpák alattban jelent meg Moldova egyik legjobb szatírája, A verhetetlen tizenegy. A korrupciót, a közéleti romlottságot itt egy allegorikus jellegű történet érzékelteti: a magyar sportélet még az őserdő jámbor, eredendően becsületes majmait is képes megosztani. A futball még a sporton belül is kitüntetett szerepet kap – nemcsak Moldovánál, hanem a társadalomban is. Saját jelentésén és jelentőségén túlmutató, metaforaszerű jelenséggé az ötvenes évek magyar társadalmában vált – s azóta is nem egy művészi alkotásban a társadalom paradigmatikus lenyomataként szerepel. A zöld–fehér menyasszony, a Lami, a halhatatlan balhátvéd a futball-mítoszon belül a Fradi-mítoszt helyezi a középpontba; ehhez a csapathoz az idők folyamán sajátos jelentésrétegek tapadtak.
Moldova szatíráinak magja mindig az ötlet, ám a kitűnő ötleteket az író nemegyszer túlhajtja, túlírja; fényük megkopik, a humor fáradttá, erőltetetté válik. Így történik ez például a rendkívül szellemes részleteket tartalmazó Lakinger Béla zsebcirkáló esetében is, vagy a már említett Titkos záradékban.
Végezetül ki kell térnünk – a részletes elemzés igénye nélkül – Moldova munkásságának egy igen fontos területére: a riport, a szociográfia műfajára. 1030Kétségtelen, hogy ebben a műfajban egyedülálló teljesítménnyel dicsekedhet – riportregényei szinte sohasem látott sikert értek el a legszélesebb olvasóközönség körében (főképpen az 1975 óta írottak: Akit a mozdony füstje megcsapott; A szent tehén). Moldova szociográfiáiban, riportjaiban legfőbb törekvése: a valóság minél hűbb, teljesebb, minél sokrétűbb és árnyaltabb megmutatása. Ez vezérelte korai riportjaiban éppúgy (Rongy és arany), mint a Tisztelet Komlónak és a sok vitát kiváltott Az Őrség panasza című, nagy igényű, egy várost, illetve egy egész tájegységet feltérképező szociográfia megírásakor. A valóságfeltárás, a dolgok és jelenségek összefüggéseinek, okainak és következményeinek pontos, következetes és kendőzetlen megmutatása moldovai szenvedélye a hetvenes évektől egybeesett a non-fiction világszerte hódító divatjával, s az olvasó valóság- és igazságéhségével, amelyet a napisajtó csak ritkán volt képes megfelelően kielégíteni. A valóságközelség, a közvetlen élettények áttétel nélküli felmutatása itt a legteljesebb módon érvényesülhet: az író elmeséli az olvasónak, hogy mit hallott, látott, tapasztalt – egy adott szakterületen vagy földrajzi egységben. A riport, a szociográfia, mely Moldovánál sajátosan ötvöződik, hiszen nagy igényű szociográfiáit is riportokból építi fel, nem csorbította az író alkotói szuverenitását, mely itt bontakozott ki a legteljesebb mértékben. Valóságos, élő hőseiből Moldova-hősöket farag; s éles szemmel veszi észre mindig a különöset, az érdekeset, a szélsőségeset – a regényszerűt.
Az író életműve továbbra is épül, gyarapszik, az azonban bizonyosnak látszik, hogy a legmaradandóbbat a "szociografikus riportregény" műfajában alkotta; ezek a munkái bizonyára értékes forrásként szolgálnak majd a távoli jövő kutatóinak is, akik a hetvenes-nyolcvanas évek magyar társadalmára lesznek kíváncsiak…
