Kőműves Imre (1903–1986) (Munkaközösség)

Teljes szövegű keresés

Kőműves Imre (1903–1986)
(Munkaközösség)
Kőműves Imre magánkiadású verseskötettel (Délután, 1942) kezdte pályáját. "A szenvedés mélységeit" megjárt ember reménye és reménytelensége szólal meg ezekben a költeményekben, aki a "dolgos milliók" nevében perlekedik egy szebb, boldogabb életért. A versekben is meg-megvillan szatirikus hajlama, mely Szökevények (1964) címmel egybefoglalt elbeszéléseinek komor világát is oldja, ellenpontozza. A fasizmus embertelen korszaka tárul fel e novellákból, fájdalmas, soha el nem feledhető emlékeztetésül, s közben megismerhetünk tiszta, szép, hősies sorsokat is, melyek mégis reményt adnak a reménytelenségben (A hadbíróság). A Vasaltnadrágosok (1963) a húszas évek hivatalnok-életének szellemesen leleplező képét mutatja, ebben is megvillan az író iróniája, melyet leleplező indulata ellenpontoz. Hiteles társadalomrajz, bensőséges alakteremtés alkotja a regény szövetét, mely egy általunk jórészt ismeretlen világ érdekes színeit hordozza.
A Vági István regényes életrajzát feldolgozó Vészben, viharban (1972) után újból a két világháború közötti korszak jellegzetes alakjait, kisvilágát ábrázolja az Egy marék hamu ban (1973). Színes, érdekes, együttérző lapok váltakoznak ironikusan leleplezőekkel; mintegy összefoglalásául Kőműves Imre legjobb és legjellemzőbb írói erényeinek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem