A Nyugat és a munkásmozgalom irodalmának érintkezése
A Nyugat és a munkásmozgalom irodalmának érintkezése
A szocialista költészet e kezdeti kibontakozásával egyidőben a Nyugat indulása körüli "városias" (polgári-kispolgári) irodalomban magasabb szinten is kifejezést nyert a magyar munkásosztály jelentkezése. Ebből nőtt ki fokozatosan – s most már irodalmunk élvonalában – a proletariátussal szolidáris, annak megmozdulásait üdvözlő lírai állásfoglalás, elsősorban a forradalmi demokrata Ady Endre költészetében. Ady fellépése meghatározó lendületet adott a szocialista magyar irodalom kifejlődésének: a forradalmi szocialista irodalmat kialakító nemzedék 1919-ben s ezt követően az ő indítását folytatta tovább. Csizmadia Sándor, Farkas Antal, Gyagyovszky Emil és más költők megénekelték ugyan a proletariátus erejét és olykor az osztályharc szükségszerűségét is, de mindennek a magyar történelmi fejlődéssel való szerves összekapcsolása Ady Endre költészetében valósult meg. Ő emelte a proletariátust 483a magyar köztudatban a nemzetbe, és annak is az élére: költészetében a Magyarország demokratikus átalakításáért folyó forradalmi harc vezető erejévé nőnek "vérei", a magyar proletárok. Fellépése forradalmasító hatását a korabeli munkásirodalmon belül is lemérhetjük, elég, ha Kassák Lajos és a Ma köré csoportosuló fiatal költők új kezdeményezéseire utalunk. S József Attila sem Csizmadia Sándorhoz, hanem Ady Endre költészetéhez kapcsolódik később.
Állandó eszmei érintkezés alakult ki a Nyugat körüli modern polgári irodalom és a munkásmozgalom, valamint a munkásirodalom között a század első évtizedeiben, s ez termékenyítő hatást gyakorolt az irodalomra. Első szervezettebb kapcsolatuk a Népszava heti irodalmi melléklete, az Olvasótár megindítása volt. Révész Béla szerkesztésében jelent meg vasárnaponként, 1907 szeptemberétől 1908 júniusáig. Hasábjain forradalmi tartalmú, magas művészi színvonalú hazai irodalmat nyújtott a munkásolvasók számára, mindenekelőtt Ady Endre, Juhász Gyula és Nagy Lajos írásait. Megismertette olvasóit a világirodalom nagy szocialista és haladó alkotói, Gorkij, Lev Tolsztoj, Zola, Anatole France, Gerhart Hauptmann és mások művészetével. Ugyanakkor a bontakozó szocialista irodalom művészi színvonalának fejlődését is elősegítette, azáltal hogy lapjain kapcsolatba, kölcsönhatásba került a kor haladó polgári irodalmával. Másrészt olyan modern polgári írók közelítettek általa – átmenetileg – a munkásmozgalomhoz, kerültek a szocializmus vonzási körébe, mint például Kosztolányi Dezső (A vér és tűz dala, Fekete tornyok), aki ekkor – mint majd később, 1919-ben ismét–elvi cikkben is igenli a proletárok új költészetét (Proletárköltészet).
A következő nagyobb érintkezési alkalom az 1912. május 23-i "vérvörös csütörtök" volt, amelynek során első ízben mutatkozott be a magyar munkásosztály a maga erejének tudatában, s e forradalmi fellépése – a szocialista sajtón és irodalmon túl – szélesen visszhangzott a polgári irodalomban is. Ady Endre közvetlenül forradalomra buzdító költői reagálása (Rengj csak, Föld, Rohanunk a forradalomba) mellett Babits Mihály (Május huszonhárom Rákospalotán), Kaffka Margit (Állomások című regényében), Kosztolányi Dezső (Emlék 1912 május 23-ról, Tinta című kötetében), Gábor Andor (Szkepszis), Bródy Sándor, Biró Lajos és mások örökítik meg e nap lázas hangulatát. Még szorosabb lett érintkezésük az 1914–18-as világháború közepe táján, a háborúellenes irodalmi mozgalom keretében. Ennek jellemzője, hogy Ady Endre mögé ekkorra már a modern polgári irodalom egész sor jelentős képviselője zárkózik fel a forradalmi változás igényét hangoztatva, és erőteljesen antimilitarista hangú és formaművészetében is jelentős színvonalat képviselő munkásirodalom (a Ma gárdája) csatlakozhatik a haladó irodalom élvonalához. A modern polgári irodalom és a legjobb képviselőiben szintén magas formakultúrát képviselő szocialista irodalom találkozása a proletárforradalom küszöbén nagy mértékben meggyorsította egész haladó irodalmunk szocialistává fejlődésének megindulását 1919-ben. 1919 viharos napjaiban alakul, majd itthon és az emigrációban kiszélesül a forradalmi szocialista irodalom, amely születése pillanatától a szocialista irodalom legfontosabb irányzata lesz és – élén József Attilával – a két háború közötti korszak magyar irodalmának is egyik főága; s később, a felszabadulás utáni irodalmi fejlődés motorjává, alaptendenciáját meghatározó középponti irányzatává válik.
