A "Lukács-vita"

Teljes szövegű keresés

138A "Lukács-vita"
Lukács György ez időben kifejtett tevékenységét azonban – kétségtelen eredményei mellett – súlyos, korábbi és későbbi téves nézeteitől korántsem elszigetelt eszmei tehertételek is jellemezték. Ideológiai tevékenysége – az értelmiséghez elvi engedmények erejéig alkalmazkodó módszereivel, politikailag antifasiszta tartalmával, a tényleges demokrácia elvont jelszavával, esztétikailag a "nagyrealizmus" egyoldalú idealizálásával – mindinkább anakronisztikussá vált. Kérdésfeltevései és válaszai nem követték a gazdasági, politikai életnek azokat a változásait, amelyek az MKP szerepének, nemzeti befolyásának növekedtével kialakultak, s amelyek mind nyilvánvalóbbá tették a népi demokratikus átalakulás második, proletárdiktatúrába átnövő szakaszának szükségességét.
Politikailag Lukács György lényegében egy antifasiszta népfrontpolitikát konzervált, az új demokrácia kritériumát ismételten abban fogalmazva meg, hogy az mily mértékben lesz képes politikailag és társadalmilag, szellemileg és erkölcsileg végleg felszámolni a fasizmus maradványait. Nem korrigálta azt a taktikailag is helytelen, mert a lényeget illetően félrevezető 1947-es állítását, hogy "a népi demokrácia, ha megvalósítja is céljait, nem szándéka a tőkés termelési rendet megszüntetni és ezért nem is szándékolhatja az osztálynélküli társadalom megteremtését". "Tiszta", "tényleges" demokráciáról szóló fejtegetéseinek terminológiai elvontsága a fejlődés perspektívájának szocialista tartalmát, egyáltalán lehetőségét szorította háttérbe. Ugyanakkor vagy az antik demokráciát vagy egy olyan plebejus demokráciát idealizált, amely csak forradalmi időszakokban jöhetett átmenetileg létre, s ezt állította szembe a fasizmussal, az ahhoz vezető formális demokráciával – de egyszersmind a szocialista fejlődés lehetőségével is.
Ennek a pozitív politikai perspektívának hiánya vezetett oda, hogy kulturális, művészeti téren folytatott harca is egyoldalú harc volt, s még inkább azzá vált a népi demokráciáért folyó küzdelem kibontakozása során s lett tarthatatlanná annak győzelmével.
Megnyilatkozott ez mindenekelőtt a szovjet kultúra eredményeinek nem eléggé széles körű tárgyalásában, pusztán deklaratív elismerésében s főként a szovjet irodalom, művészet példájának, elemzésének teljes elhanyagolásában. Lukács ez álláspontjában, része volt a szektás kultúrpolitika idején keletkezett sematikus művek elleni tiltakozásnak is, de politikailag mégis hátráltatóan hatott, mert a népi demokráciáért folyó harc legfőbb támasza a Szovjetunió volt, ideológiailag pedig mert az értelmiségben éppen a szovjet irodalom, művészet, kultúra vonatkozásában volt a legtöbb előítélet és fenntartás.
Lukács György politikai nézeteinek helytelensége az esztétika, az irodalomelmélet terén az úgynevezett "nagyrealizmus" túlzott általánossá tételében, a szocialista realizmus propagálásáról való lemondásban mutatkozott meg. Számos megfogalmazásban meghatározatlanul hagyta demokráciájának osztálytartalmát, míg annak egyenértékű esztétikumát határozottan és mindig a nagyrealizmusban jelölte meg. "Azt hisszük, válaszunk most már nem lesz meglepő senki számára: az új demokrácia adekvát irodalma: a realizmus. Persze abban a széles és mély értelemben, amely szerint Shakespeare és Goethe, 139Balzac és Stendhal, Dickens és Tolsztoj az igazi realisták." Ahogyan az alapvető ideológiai kérdések vitatása során a határvonalat demokrácia és fasizmus között vonta meg, ugyanúgy az irodalom terén szinte kizárólag a "nagyrealizmus" és a polgári dekadencia ellentéteiben gondolkozott. Így szinte teljesen adós maradt a "nagyrealizmus" szocialista szempontú kritikájával. Miután ez a szocialista realizmus műveinek, elméletének elhanyagolásával, az egyenlőtlen fejlődés determinisztikus hangoztatásával járt együtt – írásainak összessége a szocialista realizmust kimondatlanul is a nagyrealizmusnak rendelte alá.
Elméletének egyik jellemzője volt, hogy a "realizmus diadalát" egyoldalúan hangsúlyozta, a valóság objektív ábrázolását függetlenítette, már-már szembehelyezte a haladó világnézettel; felfogásában a művészet objektivitása alig határolódott el az osztályszempontokon túlemelkedő objektivizmustól, amivel a szocialista realizmus kibontakozása szempontjából olyannyira fontos világnézeti átalakulás kötelezettsége alól adott sokaknak kibúvót, és szándékával ellentétben alapot a művészi ösztönösség fenntartására. Összefüggött ezzel a szocialista realizmus egyik leglényegesebb kritériumának, a pártosságnak téves megközelítése is (Pártköltészet). Míg helyes megkülönböztetéseket tett politika és művészet funkciója, lehetőségei közt – a pártos állásfoglalást az irodalom terén lényegileg a lírára korlátozta, másrészt a marxista világnézetnek mint a pártosság lényegének kevéssé nyomatékos hangsúlyozása révén nem eléggé élesen vonta meg a határokat polgári plebejus irányzatosság, valamint pártosság között, adott esetben Petőfi és József Attila között. A művész párthoz való viszonyának "partizán" megjelölésével pedig olyan terminust teremtett, amely cikkének összefüggéseitől is támogatva lehetőséget teremtett a polgári individualizmus fenntartására, a művészetek pártirányítása lenini elvének visszautasítására.
Mikor 1948-ban az Irodalom és demokrácia című kötet új és változatlan kiadása megjelent, s méginkább 1949 tavaszán, mikor a gazdasági politikai fordulat után szükségessé vált az ideológiai tisztázás is – Lukács e nézetei éles kritikában részesültek. Annál inkább szükség volt erre, mert ezek az ideológiai torzulások egy párton belüli "másik vonal" kialakulásának lehetőségével is fenyegettek.
A vita kétségtelenül a proletárdiktatúrába való átmenet szükséges ideológiai kísérőjelensége volt, benne – ami a lényeget illeti – a népi demokrácia osztálytartalmának, kultúrája, művészete, esztétikája világnézeti alapjának kérdései tisztázódtak. Ugyanakkor – amellett, hogy a kritikában sem volt következetes – egyes elemeiben a személyi kultusz ideológiai megalapozását is célozta. Megmutatkozott ez nemegyszer a vita tónusában és tartalmában (Lenin megrágalmazásának indokolatlan vádja; az osztályharcról való lemondás bucharinista nézeteinek belemagyarázása Lukács álláspontjába: a szektás, bürokratikus pártirányítás lehetőségének kategorikus elvetése, ami pedig Lukács partizánelméletének egyik – bár tévesen általánosító – indoka volt – stb). Összefüggött mindezzel, hogy míg a pártvezetés Lukács György nézeteinek egyes jobboldali vonatkozásait fel tudta tárni, más helytelen konzekvenciáira, amelyek érveket szolgáltattak a szektás gyakorlathoz, ha hallgatólagosan is, épített. A nagyrealizmus esztétikájával összevágott az a szektás gyakorlat, amely művészetünket és művészetszemléletünket elszigetelte 140a szocialista realizmusnak attól az ágától, amelyet Brecht, Aragon és mások műve fémjelzett, amely József Attila helyett Petőfiben jelölte meg a követendő esztétikai ideált, s amely politikai bizalmatlanság okán adminisztratív eszközökkel szigetelte el a közönséget a 20. századi polgári irodalomnak nemcsak viszonylagos értékeitől, de kritikai realista műveinek nagy részétől is. Nem véletlen, hogy a dogmatizmussal leszámolni nem képes, Az ember tragédiája bemutatásakor jelentkező jobboldali propagandával szemben félszeg helyzetbe került pártvezetés később ismét építhetett a Tragédiáról konzervatív nézeteit megismétlő Lukácsra (Madách tragédiája, Szabad Nép 1956). A vita lényegén, annak indokoltságán azonban mindez nem változtatott. Lukács Bírálat és önbírálat című cikkében egyes észrevételek jogos visszautasítása mellett tényleges hibáinak egy részét elismerte, s első ízben fejtette ki elméletileg értékes véleményét a szocialista realizmus jellegéről, önkritikája gyakorlati folytatásaként pedig számos tanulmányt írt a szovjet irodalom kiemelkedő alkotásairól (Nagy orosz realisták Szocialista realizmus 1952). A Magyar Írók Szövetsége I. kongresszusán is síkraszállt – a szovjet irodalom példáira hivatkozva – a pozitív hősök differenciált ábrázolása mellett. Ezúttal a klasszikus polgári irodalom tudatosságától és humanizmusától elvileg is elhatárolta a szocialista realizmus marxizmus–leninizmuson alapuló társadalmi tudatosságát, s a polgári forradalmi humanizmus aszketizmusával a szocialista humanizmus közösségi s éppen ezért a személyiséget is kibontakoztató erejét állította szembe (Felszólalás a Magyar Írók Szövetsége I. kongresszusán). Ugyancsak következetesen szállt szembe azzal a nézettel, hogy a sematizmusnak a pártosság, az eszmei igényesség az oka, s helyesen tárta fel a sematizmusnak legalábbis egyik: a világnézeti készületlenségben, az eszmei tartalom szegényességében rejlő forrását (A sematizmus elleni harc mai állása és új problémái). Hatékonyan vitázott azzal az állásponttal is, amely Sztálin nyelvtudományi cikkével kapcsolatban a nyelv nem felépítmény-jellegét ki akarta terjeszteni a költői nyelvre. Az irodalom felépítményjellegét elemezve pedig hangsúlyozta annak visszaható-mozgósító, társadalmilag aktív szerepét (Irodalom és művészet mint felépítmény, Adalékok az esztétika történetéhez). Kritikusként ettől kezdve nem szólt hozzá az élő irodalom kérdéseihez. Kisebb alkalmi visszaemlékezések mellett (Vázlatos vonások Gábor Andor arcképéhez, a Thália Társaság alapításának 50. évfordulójára) csak Déry Tibor munkásságát méltatta. A regényírót üdvözölte 60. születésnapja alkalmából, rámutatva, hogy a Befejezetlen mondattal, s méginkább a Felelettel vonult be a világirodalomba az imperialista korszak magyar társadalmának képe (Déry Tibor 60 éves). Ugyanakkor mind itt, mind A ló és az öregasszony című novelláskötet bevezetőjében hangsúlyozta, hogy Déry intenzívebben látja alakjait és helyzeteit, intenzívebben érzékíti meg azokat, mint amilyen biztonsággal értékelni tudja őket. Műveinek szerkezeti, kompozicionális hiányosságait mindkét alkalommal ebből a fogyatékosságból vezette le.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages