A dráma

Teljes szövegű keresés

A dráma
A drámairodalomra is állnak a periódus általános jellemzői – azzal a hátrányos különbséggel, hogy e téren irodalmunk jóval kevesebb –, túlnyomórészt rossz – hagyománnyal rendelkezett s azzal is, hogy a műfaj – a közönségízlés és rentabilitás áttételein keresztül – közvetlen függvénye volt a színháznak, ez időben még mint főleg kapitalista vállalkozásnak.
Az új elemet ezen a téren is – főleg a kommunista vezetés alatt álló színházak támogatásával – az emigrációs irodalom kész régebbi alkotásainak bemutatása jelentette. Történelmi témán keresztül az osztályelnyomás elleni lázadás, valamint az ernbertorzító magántulajdon vádja kapott hangot Háy Gyula darabjaiban (Isten, császár, paraszt, 1946; Tiszazug, 1945). Gergely Sándor Vitézek és hősökje (1948) a Horthy rendszer "középosztályának" az előadás időpontjában is aktuális, hatásos kritikáját adta: éppen a munkásmozgalomhoz való viszonyán keresztül leplezte le kicsinyes gyávaságát. Más-más megközelítésben, de ugyanezt a kérdést azok állították új darabokkal is a középpontba, akik számára ezt a munkásmozgalomhoz való viszony lehetővé tette: Déry Tibor (Tükör, 1947) és Kassák Lajos (És átlépték a küszöböt, 1948) – mindketten szerkezeti, formai újításra törekedve, ami azonban csak Dérynél vezetett részleges sikerre. Az új helyzet megragadására tett kísérletek (Déry: Itthon, 1948; Háy: Romok, 1947) a félmúlt ábrázolással szemben eszmeileg, művészileg egyaránt sikerületlenek – e téren, mint irodalomtörténetünk során oly sokszor – az újat először a komikum, a karikírozás eszközeivel, zenés politikai vígjátékban sikerült szerencsésen megközelíteni (Gáspár Margit: Új isten Thébában, 1946). Tamási Áron Hullámzó vőlegény (1947), Hivés Gyula A lélekbúvár (1948) című darabjai – egyik a népi mesés misztika formalizmusával, a másik a "városi" ideológia behatolásának általánosító gúnyolásával – a paraszti szemlélet bezárkózottságának más-más (Illyésnél politikai éllel is megjelenő) változata volt.
Mennyiségileg a korszak színházi repertoárját külföldi, majd magyar, – de zömében változatlanul polgári mentalitású – a régi közönség igényeihez alkalmazkodó darabok uralták (Márai: Varázs, 1945; Vaszary Gábor: A meztelen leány, 1946 stb.).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem