Kádár János (1939–)
Kádár János (1939–)
A természet uralja a kolozsvári Kádár János verseit, de A vályúfaragó (1965) és a Sarkos szavak (1969) közvetlenebbül kapcsolódik a két világháború közötti erdélyi líra legsajátosabb hagyományaihoz (Áprilyhoz, Dsidához, akár Reményikhez, Tompához, Bartalishoz) – és Radnótihoz –, mint Palocsay költészete. A társkeresés igénye, a társtalálás öröme él verseiben és prózakölteményeiben: "… Ha köztük vagyok, beszélnek hozzám a fák, ha nem, gondolatban beszélgetnek velem, nem rettenti el őket gyakori szálkás szavam, a völgy is ölbe veszi a fullasztó havat. Van-e egy ember, aki gondolatban beszélget velem, kérdez, képzelt szavaim levegőhídján akar eljutni hozzám és megszeretni? " A költő nem a táj pittoreszk elemeinek megragadására törekszik – gyengébb költeményeinek sajátja csak a túldíszítés –, a hangulatok ragadják meg őt, s így, talán öntudatlanul, a líra ősforrásához tér vissza; a versírás itt már nem cselekvés, hanem állapot, a líra visszahódítja a verset az epikától, mindattól, ami túl van a pontszerűségen, a hosszadalmas, magyarázkodó leíráson győz a pontos lírai megnevezés. Az ember belesimul ebbe a tájba, olyan észrevétlenül, mint a Tavasz felé fonó öregasszonya, míg végképp el nem takarja a föld:
Tekintete leszakad
a jegenyékről,
guzsalyáról a fonál.
A szakadékos oldalon
a gyökerek közül
egyre hull
245az ernyedő föld.
Fekete föld hull
a hóra egyre,
zajtalanul.
a jegenyékről,
guzsalyáról a fonál.
A szakadékos oldalon
a gyökerek közül
egyre hull
245az ernyedő föld.
Fekete föld hull
a hóra egyre,
zajtalanul.
Ezt a lírai-realista szemléletet igyekszik megvalósítani erőteljes prózájában is, természetesen sokkal "kiterjedésesebb" eszközökkel, s a verseiben szintén érvényesülő "hitünk nem zászlós körmenet" világlátással. A Fénycsíkok nyomában (1967) című kisregénye őszinte, "sarkos szavakkal" szól egy mai, falura került tanárházaspár életéről.
