Előhang.
Előhang.
Félszázad! Egy lépésnyi tér a világtörténetben. De a magyar nemzet történetében egy hosszú út, olyan hosszú mint honkereső őseinké, kik Magyarországot megalkotni jöttek.
Mi is hazát kerestünk ötven év előtt, mi is Magyarországot megalkotni jöttünk: a szabad Magyarországot.
Kerestük a szabadságot, mint egyedül boldogító hitvallást a földön.
És megtaláltuk.
Felszabadítottuk a földet a szolgalom alól, a jobbágyot a járom alól, a szellemet a rabbilincsek alól. Ledöntöttük a válaszfalakat nemes és nem nemes között: nem úgy, hogy amazt lealáztuk volna; de úgy, hogy emezt fölemeltük.
Teremtettünk a népből nemzetet.
S az újjászült nemzet csodáit mutatta fel ifjú erejének. Ötven év előtt dicsőséget szerzett a magyar névnek a harczmezőn; ötven év alatt elismerést a munka, az alkotás mezején.
A szabadság dúsgazdag talajában a milyen magasra nőtt fel nemzetünknek száldokfája, olyan mélyen verte le gyökerét.
A szabadság-fája elültetésének félszázados évfordulóját ünnepeljük ez évben.
A szabadság fájának nagy öntözés kellett: vérrel, veritékkel, keserű könnyekkel. Mert a szabadságot, hazát, nemzeti nagyságot nem adják ingyen az istenek.
Kincsekért kincseket adtunk.
De ezek a kincsek nem vesznek el soha: megmaradnak utódainknak, maguktól tovább nőnek.
Ez új korszakot alkotó év emlékeit gyűjtöttük össze e könyvben, e félszázados évfordulóra.
Ez évnek örökké fenmaradó neve a «szabadságharcz éve».
Míg magyar él, míg szabad ember él e honban, kegyelettel fognak visszagondolni ez évre, annak történelmére s történetalkotó alakjaira.
Dicsőség a halhatatlanoknak!
Jókai Mór.
