V. A TAVASZI HADJÁRAT.
V. A TAVASZI HADJÁRAT.
A hadjárat legdicsőbb szaka következik, az, melyben a nemzet önfeláldozásához és a katonaság hősiességéhez mért volt a siker is. Az első, Kápolnánál meghiusult támadási tervet Budapest és az ellenség főereje ellen, csakhamar egy másik követte, melyet a lengyel vezér leköszönése után előbb Vetter az új fővezér, majd ennek betegsége idejében Görgey, mint a legrégibb hadtestparancsnok és a vele együtt működő tábornokok: Klapka, Damjanich, Aulich, Gáspár hajtottak végre. Addig külön, szinte összefüggés nélkül működnek az egyes hadosztályok. Az annyi oldal felől jövő támadások mintegy szűk körhöz kötik a harczot. Csak most, Görgey vezetése alatt, fejlődik ki a jelentékeny erők egyesítése következtében, czéljaiban, eszközeiben egyaránt nagyobbszerű hadviselés.
Damjanich és Vécsey győzelme Szolnoknál márczius 5-én, volt a győzelmes tavaszi hadjárat méltó ouvertureje. A vörössapkások itt új babárral övezték homlokukat. Hosszabb szünet után, melyet az ellenség félrevezetésére czélzó hadmenetek tettek szükségessé, Görgey hadteste (a VII.) a többitől elkülönítve támadott Schlickre Hatvannál (ápr. 2.). Ezt követte Klapka hadtestének (I.) harcza a bánnal Tápió-Bicskénél ápril 4-én, melyet Damjanich hadtestének (III.) rohama és különösen a két vörössipkás zászlóalj szuronyos támadása döntött el. Isaszegnél végre a császári sereg magával szemben találta a már egyesült magyar sereget (ápril. 6.). A Királyerdő volt a legvéresebb, legválságosabb küzdelem színhelye, melynek bére a honvédekre nézve nem volt csekélyebb a főváros fölmentésénél.
A császári sereg e kudarczát a magyarok vitézségén és jobb vezetésén kívül az is okozta, hogy Windischgrätz egy jókora dandárt küldött Gözt tábornok alatt Gödöllőről Váczra, mert nem volt biztos a felől, nem csapnak-e a magyarok éjszak-nyugatra, a Duna környéke felé, a szorongatott Komárom fölmentésére. Görgey most csakugyan oda siet. Aulichot bízza meg a fővárosba szorult ellenséges derékhad szemmeltartásával, ki igen ügyes mozdulatokkal félrevezeti Windischgrätzet, elfedi a fősereg mozdulatait s így nagyban elősegíti azok sikerét. Maga Görgey ápril 10-én elfoglalja Váczot, legyőzve Götzöt, és átkel a Garamon. Alvezérei, Klapka és Damjanich, ápril 19-én Nagy-Sarlónál szívós ellenállás után visszaverik Wohlgemut tábornokot. Végre ápril 27-én Komárom alatt a visszavonuló Schlickkel ütköznek meg és fölmentik a várat. Alig egy hónap alatt tökéletesen megváltozott a két sereg helyzete. Most a magyar a győztes; Windischgrätz kegyvesztes, az osztrák sereg a határig folytatja hátrálását. Welden, ki után a fővezérséget átvette, e szavakkal magyarázza meg a magyarok győzelmét: mi mindig szabályos vívónak néztük a velünk szemben álló ellenséget, pedig annak lökései és kitörései tanulatlan vívóra vallottak, ki azért néha, bár véletlen, meg is sebzett. Csakugyan a magyar seregben Görgeyt, Bemet és némileg Klapkát kivéve, alig volt vezér, kinél az elméleti képzésnek megfelelt volna az egyes csaták intézésében tanusított tervezés. Nem is a «Könyves Kálmán»-féle tábornokok dicsekedhettek a legnagyobb sikerrel, hanem a «szuronyt szegezz» s «előre» mesterei, első sorban Damjanich János.
A tavaszi hadjárat után magok a császáriak is annak folytatását Pozsony felé, a hátráló sereg teljes megsemmisítését, a még mindig zúgolódó Bécs újabb felkelésének előidézését tartották volna legtermészetesebbnek. Ezt ajánlotta különösen Klapka is. E helyett két tény ment végbe, mely egészen új kerékvágásba terelte a forradalmi harcz sorsát: egy politikai: a függetlenségi nyilatkozat, és egy katonai: Buda ostroma a magyar fősereg által.
Sokszor harczolt a magyar nemzet a Habsburgok ellen, annak mindig megalkuvás volt a vége. A Bocskayak, Bethlenek, Rákóczyak követőjének vallotta magát Kossuth e tekintetben is. Elfeledte, hogy a rendek sokkal könnyebben megbékülhetnek királyukkal, mint a népfenség és a parlamentaris kormányrendszer az Ausztriában most uralomra jutott katonai absolutismus rendszerével, melyet Schwarzenberg Felix herczeg teljes energiával képviselt és óhajtott keresztülvinni. Az ifjú uralkodót nem kötelezte koronázás és hitlevél a magyar alkotmány fentartására. Győzni kellett vagy elveszni, mert még az amnestiát is megnehezítette, hogy a forradalom az udvar szemében katonai lázadás is volt. Ezért nem vihetett eredményhez a magyar országgyűlésnek több ízben nyilvánitott békevágya. Midőn aztán a harcz sorsa megváltozott, Kossuth, felhasználva az április első hetében kivívott diadalok lelkesítő és reményt keltő hatását, április 14-én kimondatta a nemzetgyűléssel a habsburg-lotharingiai ház trónvesztését, és Magyarországnak független országgá nyilvánítását. Az uj államnak maga lépett élére mint kormányzó; a jövő alkotmány republikánus vagy monarchikus formája fölött nem döntöttek, mert Kossuth, úgy mint Rákóczy az ónodi gyűlés után, lehetőnek tartotta idegen dynastia megnyerését, ha annak ajánlják fel az ország koronáját. Mindenesetre a forradalmi páradt elégette most a kibékülés hídját, melyre Bocskay, Bethlen és Rákóczy György győztes korukban oly szívesen léptek. Magyarország internationális helyzete oly kevéssé javult e manifestum által, mint 1707-ben, midőn Rákóczy Ferencz alatt mondták ki a dynasztia letételét. A nagy ügy sehonnét sem számíthatott támogatásra, mióta Radetzky 1849 márczius 22-én véres csatában megsemmisítette Novaránál a szardiniai sereget és békére kényszerítette az új királyt, Viktor Emánuelt. Magában az országban pedig, a hol úgy sem lehetett már fokozni a kétségbeesés erejét, lehűtötte azok nagy számát, kik szívesen harczoltak ugyan, de nem a háborúban, hanem a békében látták a végczélt.
A függetlenségi nyilatkozatnak az osztrák sereg lehető legerélyesebb üldözése, lehető megsemmisítése, az örökös tartományok egy részének pusztítása vagy lázítása, egy szóval a győzelem teljes felhasználása lett volna megfelelő kísérője és következése. Most már nem léteztek azok az aggodalmak, melyek a schwechati csata előtt annyira visszatartottak az osztrák határ átlépésétől. E helyett Görgey, most már hadügyminiszter, serege nagyobb részével, a lovassággal is, nem Pozsony, hanem Buda felé fordult. Bármi okozta legyen az elhatározást: akár Kossuth egyenes kivánsága, akár Görgey dicsvágya, akár a volt császári tisztek vonakodása túlmenni az ország védelmén, mint ezt akkor külföldön hitték, mindenesetre végzetes volt az egész háborúra nézve. Sem a honvédek által az ostrom és a május 21-ki roham által kivívott dicsőség, sem az ország öröme azon, hogy ismét hivatalában van fővárosa, nem nyújthattak kárpótlást az elmulasztott alkalomért. Midőn az osztrákok, kik visszavonulásukkor alig gondoltak arra, hogy Buda vár is, Hentzit bizták meg védelmével és erősítésével, tényleg új fordulatot adtak a háborúnak.
