VIII. A szabadságharcz nevezetesebb szereplői.
VIII. A szabadságharcz nevezetesebb szereplői.
Életrajzi adatok.
Az 1848–49-iki szabadságharcz küzdelmeiben, mint láttuk, csekély kivétellel résztvett az egész magyar társadalom. A lelkesedés tüze átjárta a szíveket s erejéhez képest mindenki áldozott a haza oltárán. A férfiak a csatamezőkön küzdöttek, a nők pedig a sebesültek ápolása körűl buzgólkodtak. De még a gyermekeket is ott találjuk a tépéskészítő asztaloknál, a gyutacsgyárak műhelyeiben. Ha tehát a szabadságharcz résztvevőit akarnók felsorolni, meg kellene emlékeznünk az 1848-iki nemzedék csaknem valamennyi tagjáról.
Mindenesetre kár, hogy a szabadságharcz lezajlása után legalább a nevesebb szereplőknek az életrajzát nem állította össze valamelyik kortársuk. Nagybecsü adattár volna ez. Hisz mennyi volt olyan, ki az ismeretlenség homályából kiemelkedvén, egyszerre csak odaállott a küzdők élére; mennyi volt olyan, ki mindenét, nemcsak vagyonát, hanem az életét is a szent ügynek áldozta; mennyi volt olyan, a ki egy-egy vitéz tettével önfeláldozó hősiességének csodaszerű tanujelét adta. Az a közhuszár, Dercsényi Kálmán, ki egymaga huszonegy vasasnémettel küzdött, vagy az a székely honvéd, Abafi a neve, a ki az ellenség kartácstűze közt elsőnek rohant keresztül a piskii hidon, épp úgy megérdemelné az utódok megemlékezését, mint tábornokaink.
Csakhogy ma, egy félszázaddal a dicső küzdelem után, nem a „névtelen félistenek”, de a neves vezetők életrajzának az összeállítása is majdnem a lehetetlenséggel határos. Ki tud a szabadságharcz utáni életfolyásukról? Ki tud az üldözöttek, bujdosók, menekülők végnapjairól? A ki talán tudott, az is régen porladozik már.
Daczára e nehézségeknek, mégis megpróbáltam egy kis életrajzi lexikont összeállítani, de csak a magyarokról. Tudom, hogy hézagos, bizonyára több olyan ember hiányzik belőle, a kiről szintén érdemes volna megemlékeznünk. De azt hiszem, hogy ez az összeállítás sem hiábavaló, legalább a főbb szereplőkről szerezhet magának az olvasó néminemü tájékozódást; aztán, úgy lehet, majd akad valaki, aki ez adatokat lehetőleg kiegészítvén, teljesebb képét adhatja önvédelmi harczunk szereplőinek.
A vázlatszerü összeállítás a következő:
Abancourt Károly 1811-ben született Lembergben. A szabadságharcz kitörése előtt altiszt volt a 30-ik gyalogezredben s 1841 október 8-án, mint felségárulót, harmincz évi sánczmunkára ítélték, de 1848. április 27-én kegyelmet kapott s felcsapott honvédnek. A fehértemplomi csatában annyira kitűntette magát, hogy elnyerte a hadnagyi rangot. 1848. nov. 30-án Maderspach őrnagy alatt az „ördög hidját” foglalja el századával, s kevéssel ezután már mint százados küzd a 12-ik huszárezredben, majd 1849, junius havában a Dembinszky-féle északi hadsereg táborkarába osztották be. Az uj-szegedi csatában, augusztus 3-án fogták el, mint Dembinszky hadsegédét. A szabadsághős életét Haynau hóhérkeze oltá ki: felakasztatta.
Almássy Pál Budapesten született 1818-ban. Gyöngyös városát képviselte az 1848-iki országgyűlésen s a Ház július 10-iki ülésében alelnökévé választotta. Mikor Schlick 1848. végén Galicziából betört, Hevesmegyébe küldték kormánybiztosnak, de mikor az országgyűlés Debreczenbe tette át székhelyét, viszszajött, hogy a visszavonuló Pázmándy helyett elnököljön. A debreczeni országgyűlés április 14-iki hires határozatát, Magyarország függetlenségét, mint a Ház elnöke, ő hirdette ki. A szabadságharcz leveretése után külföldre menekült s sokáig élt Párisban, a honnan kegyelmet nyerve, visszatért hazájába s hevesmegyei jószágán huzta meg magát. 1861-ben az emigránsokkal való összeköttetése miatt, várfogságra hurczolták, s két évi börtön elszenvedése után nyerte vissza csak szabadságát. 1883. okt. 13-án halt meg.
Andrássy Gyula gróf. Született 1823. márcz. 3-án Kassán. Az egyetemet Pesten végezte, majd külföldön tett nagyobb utazást. Az 1847–48-iki alkotmányozó országgyűlésen Zemplénmegye egyik követe, az első felelős miniszterium pedig Zemplénmegye főispánjául nevezte ki. A szabadságharczban főkép a nemzetőrség szervezése körül, mint ezredes, vett tevékeny részt. 1849-ben a kormány a porta támogatásának kieszközlése czéljából Konstantinápolyba küldötte, de már csak a török határon átlépő menekültjeinknek tehetett szolgálatot. Később Londonba, onnan Párisba ment. Ekközben a pesti hadi törvényszék 1851. szept. 21-én halálra itélte, s in effigie fölakasztatta. 1858-ban visszatért hazájába. Innentől kezdve buzgó részt vett a felszabadítás, aztán a kibékítés munkájában. S hogy a nemzet az uralkodóházzal kibékült, az, Deák Ferencz mellett első sorban az ő érdeme. Az 1867-iki kiegyezés után miniszterelnök lett, 1871-ben pedig külügyminiszterré nevezte ki a király. Meghalt 1890. febr. 18-án Voloscában.
Antos János honvédalezredes. Született 1819. jul. 25-én Rétyen. (Háromszék m.) Iskolai tanulmányainak végeztével 1838-ban a 2-ik székely ezredbe lépett mint hadapród. 1842-ben hadnagy lett. 1848-ban zászlóaljával előbb az oláhok ellen küzdött, majd a verbászi táborba, aztán a fősereghez került. November elején mint táborkari százados az 1-ső hadtesthez osztatott be, később alezredesi rangot nyert. Számos ütközetben vett részt, s főkép Mannswörthnél, Isaszeghnél, Nagy-Sallónál rendkivül kitüntette magát. Az isaszeghi véres ütközetben egy üteg ágyut foglalt el az ellenségtől, s vitézségének elismeréseül ott a csatatéren a harmadosztályu érdemrenddel diszítették fel. A világosi fegyverletételkor neki jutott a szomoru kötelesség, hogy az 1-ső hadtest fegyvereit, ágyuit, lovait az oroszoknak átadja. Hat évi várfogságot szenvedett. Kiszabadulván, gazdaságára vonult.
Aranyi Károly mint huszárfőhadnagy 1848. augusztus 28-án Écskánál a Bánságban parancsnokló Kiss Ernő előőrseivel visszaverte a szerb felkelőket; október 13-án már mint százados a zichifalvi őrség élén a közel táborozó szerb csapatot kergette szét; 1849. május 5-én pedig mint őrnagyot Oraviczánál találjuk, a hol megtámadta az osztrák őrséget s a várost kemény harcz után bevette. Részt vett a vizaknai csatában is; itt elfogták, s Szebenbe vitték. Egy hónap mulva Bem bevette Szeben városát, s ekkor Aranyi kiszabadult. Az utolsó csata, melyben Aranyi résztvett: a szász-sebesi ütközet. A szabadságharcz után kimenekült, majd az amnesztia után visszatérvén, hivatalnokoskodott. Öreg napjaira kórházba került s 1892-ben ott halt meg.
Árvay László honvédszázados. Résztvett és hősiesen küzdött Budavár bevételénél. Egyike ama hősöknek, a kik elsőknek kúsztak fel a vár fokára. Résztvett a branyiszkói ütközetben is és hősies magatartásáért kitüntetésben részesült. A fegyverletétel után kimenekült. Bejárta Törökországot, Angliát, Amerikát, Kis-Ázsiát. Nyolcz évig tartott ez a keserves bolyongás. Mikor hazájába visszatért, Horgoson a Kárász-féle uradalomban tiszttartó lett. Meghalt 1893. szept. elején, Szegeden, hová a honvédmenedék-házból vitték övéi betegen.
Asbóth Lajos született 1803. Keszthelyen, Zalamegyében. A bécsi mérnökkari akadémiában nyerte katonai kiképeztetését. 1822-ben lett hadnagy, de 1848 előtt, mint százados, kilépett a hadseregből, mert felebbvalójával összezördült. A szabadságharcz kitörése jószágán találta. A nemzetőrség szervezésekor őrnagynak nevezték ki s a szerbek ellen harczolt. Ó-Moldovából (aug. 28) kiverte a szerbeket s nagy részüket a Dunába szoritotta, Német-Bogsánnál (1848. nov. 15.) Appel osztrák tábornok csapatát verte szét, deczember 16-án a Doda által megtámadott resiczaiaknak sietett segélyére s itt is győzelmet aratott. A debreczeni kormány székhely-parancsnokká nevezte ki, később pedig a balmazujvárosi tartalék-csapat alakításával bizta meg, majd Aulich hadtestébe osztották s Budavár bevétele után a megbetegedett Aulich helyett hadtestparancsnok lőn. A junius 16-iki zsigárdi és a junius 20 iki szeredi csatákban nagy hősiséggel harczolt, de Görgei e csaták szerencsétlen kimenetelét neki tulajdonította s megfosztotta a hadtest vezetésétől. Kossuth most a tiszai tartalék alakításával bizta meg, de seregét még fel sem szerelhette, mikor a világosi katasztrófa véget vetett mindennek. Az aradi haditörvényszék 18 évi várfogságra itélte. Ebből 7 évet ki is töltött. 1861-ben ismét gyanuba fogták s néhány hónapi fogságot szenvedett. A szabadságharczról becses emlékiratot adott ki. 1882. május 6-án halt meg Lugoson.
Assermann (Vendrei) Ferencz komáromi várparancsnok. 1821-ben született a Székelyföldön. Szülei papnak szánták, de hajlamai a katona pályára vonzották s belépett az osztrák hadseregbe, a hol mellőzték és csupán őrmesteri rangot nyert. A szabadságharcz kitörésekor felcsapott honvédnek s október 19-én Kiss Ernőnek hadsegéde lett századosi ranggal. Damjanichnak is ő volt a hadsegéde s vele maradt mindaddig, míg a hős tábornok 1849. májusban Komáromban lábát törte s a további szolgálatra képtelenné vált. A szolnoki csatában (49. márcz. 5.) tanusitott vitézségeért a III. oszt, érdemjelet nyerte, az április 4-iki tápió-bicskei csata után pedig Damjanich a csatatéren nevezte ki alezredessé. Az ezredesi rangot május 25-én nyerte el. A komáromi várból 1849. augusztus 3-án ő rohanta meg Colloredo altábornagy csapatát s a rohamot oly hősiesen vezette, hogy Klapka a II. rendű érdemjellel diszítette fel. A vár feladása után visszatért szülőföldjére. 1872-ben ismét katona lett. A király a szegedi honvédkerület parancsnokává nevezte ki ezredesi ranggal. Nevét utóbb Vendrei-re változtatta s mint nyugalmazott tábornok halt meg 1893-ban Veszprémben.
Asztalos Sándor Máramaros-Szigeten született. Az aradi ostromseregben látjuk 1848 októberben s november 16-án mint százados az Aradhoz közelfekvő Solymosnál garázdálkodó oláh tábort szétverte s elfogott főnökét fölakasztatta; 1849. deczember 2-án pedig 700 önként vállalkozó honvéddel és két ágyuval Máriássy parancsára Zámnál vert szét egy oláh tábort. Rukavina a temesvári várból 1848 deczember 14-én Leiningen osztrák tábornokot küldte ki a magyarok által szorongatott Aradvár felmentésére. Leiningen a várat körülvevő sereget menekülésre kényszeriti, de Asztalos utját állotta s az üldöző csapatot fentartotta s e közben a magyar csapatok Maroson át Ó-Aradra vonulhattak. Legfényesebb hőstette az 1849 február 8-iki ütközet alkalmával volt. A várbeliek a Temesvárról segitségükre érkezett Gläser altábornagygyal egyesülve a Maros jegén áttörtek s a honvédek nagyobb részét futásra kényszerítették. Gál Miklós alezredes már visszavonulást rendelt el, de Asztalos csapatával rátámadt az ellenségre s azt a Maroson átszoritotta. Az ellenség sorait erősen megritkította, több mint ezer ember esett el ezen a napon az osztrák seregből. Aradvár bevétele után őrnagyi ranggal a temesvári ostromsereghez került; később alezredessé nevezték ki. A szabadságharcz után külföldre menekült, s pár év mulva Párisban párbajban halt meg.
Aulich Alajos 1792-ben született Pozsonyban. 1810-ben lépett az osztrák hadseregbe mint hadapród s 1848-ban már alezredes volt. A szabadságharcz kitörésekor a honvédséghez lépett át. Pozsonyból a szerbek ellen küldték ezredével s Szent-Tamás 2-ik ostrománál kitüntette magát. Később a Pozsony táján táborozó Görgei hadseregéhez osztották s Görgei hadosztály-parancsnokká tette. Görgei felsőmagyar-országi utjában Vácztól Selmeczig az előhad élén állt s január 17-én Turcseknél visszaverte Götz tábornok csapatát. Ez a győzelem mentette meg Görgei hadtestét szorult helyzetéből. Részt vett a kápolnai csatában. Az isaszeghi csatában (1849. ápr. 6.) Jellasics ellen küzdött s Ottinger hadosztályát futásra kényszerité. E fényes győzelem után Görgei Komárom felmentésére sietett, Aulich pedig Pest alatt maradt s ügyes tüntetéseivel sokáig megtévesztette Windischgrätzet, a ki azt hitte, hogy az egész hadsereg Pest alatt áll. Az osztrákok által elhagyott Pestet a lakosok örömujjongása között ő szállta meg. Budavár ostrománál a Ráczváros felől működött s a bevétel napján Aulich harczosai mászták meg elsőbben a falakat, amiért csapata dicséretben is részesült. A vár bevétele után köszvénye miatt tovább nem küzdhetett. Kossuth juliusban hadügyminiszterré nevezte ki s az volt a kormány lemondásáig. A világosi fegyverletétel után Aradra vitték s október 6-án kötél általi halált szenvedett.
Bajza József iró, született 1804. Szücsiben (Heves megye). 1848-ban a „Kossuth Hirlap”-jának a szerkesztője volt. A szabadságharcz után kibujdosott; 1851-ben a haza sorsa feletti bánatában elméje elhomályosult. Meghalt 1858.
Bakonyi Sándor báró 1805-ben született Léván. Atyja, br. Bakonyi Imre altábornagy volt, s ő is a katonai pályára lépett. 16 éves korában belépett a 2-ik tábori tüzérezredbe. 1848-ban mint ezredes a déli csatatéren szerbek ellen harczolt. A honvédelmi bizottmány október 30-án vezérőrnaggyá nevezte ki, de a bécsi udvar szinvallása után nem küzdött többé s midőn a császári sereg Pestre vonult, jelentkezett Windischgrätznél, a ki szabadon bocsátotta. A haditörvényszék is meghagyta szabadságát, ezredesi rangjától azonban megfosztották. 1853-ban halt meg Hontmegyében, hol gazdálkodással foglalkozott.
Baldacci Manó báró 1807-ben született Kolozsvárott. A bécsi katonai akadémiát elvégezve s 1827-ben hadnagy lett a 62-ik gyalogezrednél. 1832-ben mint századost a Don Miguelekhez helyezték át, s 1841-ben már alezredes szülővárosában az 51. ezrednél. A felelős magyar miniszterium a nemzetőrség szervezésével bízta meg. Az ideiglenes kormány 1848. október 27-én az erdélyi hadseregek főparancsnokává nevezte ki tábornoki ranggal s mint ilyen vívta 1848. nov. 16-án a szamosfalvi csatát a császári csapatok ellen, serege azonban teljesen szétszóródott. November 30-án a parancsnokságtól felmentetett és a honvédelmi bizottmány Kolozsvár feladása miatt hadi törvényszék elé rendelte állítani. Pestre hivták, hol a császári sereg bevonulása után ismét egy másik hadi törvényszék előtt kellett magát kimentenie. Január 5-én elfogták s 49 április havában rendelkezési állapotba helyeztetett. De csakhamar 1851-ben nemcsak rangjától fosztotta meg a reakczió, hanem két évi várfogságra is elitélte. Olmützbe vitetvén, 1852-ben meghalt.
Balla Endre alezredes. Elözőleg káplár volt a Nádor huszár-ezredben, a mely 1848-ban Prágában állomásozott. Két, huszár társával megszökött ezredétől s hosszas bolyongás után szerencsésen Pozsonyba érkezett. Vitéz katona volt s a szabadságharcz alatt alezredesi rangig vitte. A leveretés után Amerikába menekült s ott is halt meg.
Balló Márton honvédszázados a 81-ik zászlóaljnál. Született 1823-ban Csík-Szt.-Imrén. Balló főkép az oláhok elleni harczokban tüntette ki magát. Egy alkalommal nagy hadizsákmányt ejtett Axénte táborából. E fényes haditette elismeréseül a III. osztályú vitézségi érdemrendet kapta.
Bánfy János báró. A szabadságharcz kezdetén csapott fel katonának. Bethlen Gergellyel (1848. okt. 23.) a Nagy-Laknál táborozott oláhokat szétverte, Nagy-Enyednél (okt. 25-én) 6000 emberből álló oláh tábort rebbentett szét, október 28-án ismét Bethlen Gergelylyel a Krakónál táborozó Jankuval harczol, a nagy köd miatt azonban eredménytelenül. Az Urbán ellen Szamosfalvánál vivott csatában (1848. nov. 16.) honvédeivel mindaddig helyt állott, míg a szabolcsi nemzetőrök féktelen szaladása az egész magyar tábort meg nem zavarta. 1848 decz. 7-én a csucsai szorosban táborozó magyar hadsereget háborgató Janku oláhjait Nagy-Szebennél megverte. Bem alezredessé nevezte ki. A medgyesi csata első napján (1849. márcz. 2.) Puchnernek egész hadállását megtörte s el-elfoglalta az ellenség által erősen tartott vendéglőt. Kevéssel ezután ezredes lett. A nagyszebeni csata után Erdélyből kivert orosz-osztrák hadak üldöztetésekor Bem reá bízta a Vöröstoronyban utolsó állást foglalt osztrákok kiverését s Bemnek a Bánságba történt kivonulásakor az előre küldött hadak parancsnoka volt.
Bángya János 1817. deczember 2-án született a pozsonymegyei Ajnyon. Atyja táblabíró volt Komárom vármegyében. A nagyszombati katonai nevelő-intézetből kikerülve, a magyar testőrségnél szolgált, de 1839-ben megvált a katonai élettől. A pozsonyi országgyűlés alatt a Pressburger Zeitung-ot, később Pesten az „Ungar” czimű lapot szerkesztette. A harcz kitörésekor Perczel seregébe állt résztvett a horvátok elleni hadjáratban. Később a Kazinczy hadosztályához került s ott küzdött egész a fegyverletételig. A leveretés után külföldre menekült, s Párisban és Londonban mint hirlapíró tartotta fenn magát. Az orosz-török háború kitörésekor török szolgálatba lépett ezredesi ranggal, majd áttért a mohamed vallásra s Mohamed néven szerepelt. A háború után a rendőrség főnöke lett. Konstantinápolyban halt meg 1868. febr. 18-án.
Bárczay Miklós a 4. sz. huszárezrednél hadnagy volt a szabadságharcz kezdetén. A kormány által a horvátok ellen küldetett. Egyike volt ama vitéz katonáknak, a kik Teleki Ádámnak Jellasics előtti folytonos hátrálását kárhoztatta s Keszthelynél ezredének tisztikara élén ki is jelentette Telekinek, hogy Jellasics előtt tovább egy lépést sem hátrál. Végigküzdötte hősiesen a szabadságharczot. A világosi fegyverletétel után az aradi haditörvényszék golyó általi halálra itélte. A halálos itéletet 14 évi várfogságra változtatták, de már 1851. febr. 28-án kegyelmet nyert.
Bátori Schulz Bódog 1804. jan. 14-én született Körmöczbányán. Mint jogvégzett ifjú lépett 1824-ben a Bakonyi-ezredbe hadapródnak. Az olasz háború kitörése előtt fülbaja miatt nyugdijazták, de önként visszatért századához s a mantuai ütközetnél, mint az előcsapat parancsnoka, szuronynyal nyitott utat. A márcziusi mozgalom híre haza hozta s felcsapott honvédnek. 1848 okt. 10-én százados lett a 10-ik zászlóaljnál, deczember 4-én pedig már ezen zászlóalj parancsnoka őrnagyi ranggal. Zászlóaljával Klapka seregében szolgált s egymásután aratta a babérokat a szikszói, a kassai s a bodrog-keresztúri Schlick ellen vívott csatákban. Kitünt a tápióbicskei, isaszeghi, váczi, nagysarlói és Komárom alatti csatákban, Budavár ostrománál, valamint a Haynau elleni harczokban is. Bátori előnevét is a harczokban tanusított rettenthetlen bátorságáért kapta. Midőn a magyar főhadsereg Komáromot odahagyta, Klapkával a várban maradt s az augusztus 3-iki kirohanásban a magyarok győzelme nagyrészben neki tulajdonítható. E csatában tanusított hősi magatartásáért nyerte az ezredesi rangot s a II. osztályú érdemrendet. A kapituláczió után János testvérbátyjához vonult vissza, ki Garam-Kövesden esperes-plébános volt. Kezdetben zaklatták s puszta gyanuból három ízben is letartóztatták, utóbb azonban békén hagyták. Testvére házában élt 1885. márczius 4-én bekövetkezett haláláig.
Batthyány Kázmér gróf, a Batthyány-család herczegi ágából. Született 1807 jun. 7-ikén. A szabadságharcz előtt az ellenzék egyik vezére, a Kossuth által alapított védegylet lelkes pártfogója és elnöke. 1848-ban Baranya megye főispánja és kormánybiztosa, a Délvidék védelmében nagy tevékenységet fejtett ki. 1849-ben mint Szeged, Szabadka és Zombor polgári és katonai kormányzója buzgó részt vett Perczel bácskai hadműködésében. A függetlenségi nyilatkozat után a Szemere-miniszteriumban külügyminiszter volt. A szabadságharcz leveretése után Törökországba menekült, s osztozott az emigránsok bús sorsában. Meghalt 1854. nov. 4-ikén Párisban.
Batthyány Lajos gróf miniszterelnök. (Élet- és jellemrajzát lásd I-ső kötet 200. lap.)
Baudisz József alezredes. Született 1820-ban Bártfán. Iskoláit Egerben végezte. Majd a katonai pályára lépett, s több éven át hadapródiskolákban mint tanár működött, s később a a Walmoden vértesezrednél szolgált. Az elsők között volt, a kik 1848-ban a honvédséghez léptek át. Igen elszánt és vakmerő ember, a mit igazol az is, hogy mikor észrevette, hogy a bácskai sereget a volt császári tisztek a német kezére akarják játszani, Eszterházy tábornokot és Nádassy ezredest a tisztikar jelenlétében hazaárulással vádolta. Baudiszt a bácskai tábor megmentéseért őrnagygyá léptették elő. Szereplésének zöme az aradi várnak bevételére és később az orosznak átadására esik, a hol mint hadikövet működött. Vécseinek és Damjanicsnak kedvencze volt, a kik mellett mint hadtestsegéd működött. Temesvár ostrománál kitüntette magát, s az ezért fölajánlott érdemrendet, kötelességére hivatkozva, nem fogadta el. Az elnyomatás alatt Blank álnév alatt rejtőzött, de azért 1854-ben elfogták, s három évi fogságot szenvedett. Később a megyéhez ment, majd a pénzügynél szolgált, s mint nyugalmazott pénzügyi tanácsos hunyt el 1887-ben Nagy-Károlyban.
Bayer József 1819-ben született Pesten. Az osztrák hadseregben viselt hadnagyi rangjáról 1843-ban lemondott. A szabadságharcz kitörésekor honvédnek csapott fel s a főhadseregbe osztották. Görgei deczember végén Pusztelnik helyébe táborkara főnökévé tette. A tehetségébe vetett bizalmat fényesen igazolta s nagyrészt az ő tervei szerint történtek Görgei nevezetes menetei és csatái. Budavár idő előtti bevételének ellene volt s a Bécs felé való előnyomulást sürgette. Kár, hogy a jeles tehetségü férfiu alacsony intrikákra szánta magát Kossuth és Görgei között s ezért az utolsó időkben Görgei bizalmát is elvesztette. A világosi fegyverletétel után Aradra vitték s 1850. márcz. 14-én golyó általi halálra itélte a haditörvényszék. A halálbüntetést 16 évi várfogságra változtatták, de még ugyanezen év junius 12-én kegyelmet nyert. Kiszabadulván, Bécsbe költözött, s ott is halt meg.
Beke József Zaránd megye hadparancsnoka volt, de Bem magához rendelte s 1849. febr. 7-én a Bánságból Szászvárosra érkező segédcsapatainak parancsnokává tette. Ápril elején Czecz az oláh mozgalmak elnyomására küldte. Május 26-án Zalathna felé nyomultában az oláhok hátban megtámadták, de a Gyulafehérvárat ostromló Stein ezredes segédcsapataival a támadókat legyőzte. A temesvári vesztett csatából Erdély felé jövő Bem Stein ezredes helyébe őt tette az erdélyi hadak vezérévé, de a szétmálló hadsereggel a harczot folytatni nem tudta, s Lüders orosz tábornok előtt Déván lerakta a fegyvert.
Bem József altábornagy. (Élet- és jellemrajzát lásd III-ik kötet 200. lap).
Bémer László báró, nagyváradi püspök. Született Kis-Bákán 1784. Papi pályáját az egri egyházmegyében kezdte, s 1843-ban neveztetett ki nagyváradi püspökké. A szabadságharcz leghazafiasabb érzelmü főpapjai közé tartozik. Mint a felsőház tagja, részt vett az 1849-iki debreczeni országgyűlésen is. E miatt 1850-ben halálra, majd 20 évi várfogságra itélték. Kegyelemben részesült ugyan, de püspöki székét nem kapta vissza. Meghalt 1862-ben Ungvárott.
Bene János 1849. február elején, mint nemzetőr alezredes, a Csongrádmegyében garázdálkodó szerbek ellen működő Perczel tábornoknak bácskai hadjáratában mint ezredes elsőrangu szerepet vitt. Május 24-én a titeli fensík elleni második támadásnál a főtámadással egyidejüleg Perlasz felől visszaverte az ellenséges osztályt, de később a túlnyomó erő által a Bégán átnyomatva, Perlaszon át Écskára hátrált, május 26-án azonban Perlaszt ismét elfoglalta. A szabadságharcz végeig ott működött a Bácskában.
Beniczky Lajos. A Hurbán-féle tót felkelés leverésére alakított seregekkel küldetett ki kormánybiztosként s utóbb maga lett e csapatok vezére. 48. decz. 11-én Querlonde őrnagygyal egyesülten Friescheisen alezredest és Hurbánt Budatinnál megverték, mire az ellenséges csapatok a határig menekültek. Götz tábornok Brodnónál megverte a jelentékenyen kisebb sereggel rendelkező Beniczkyt, ki ezután Görgeihez ment s vele Beszterczebányán egyesült. Márcziusban ujra kiküldték a felső megyékbe s e hó 24-én Losonczon megverte Almássy ezredes seregét s teljesen szétszórta, még a hadi pénztár is kezei közt maradt. Ápril 7-én Eperjesről verte ki az osztrák őrséget. Később ismét beleolvadt a főseregbe. A világosi fegyverletétel után Aradon 20 évi várfogságra itélték. Utóbb kegyelmet nyert. 1860-ban képviselőnek választották s csatlakozott a határozati párthoz. 1868-ban ujra képviselő lett s szereplő tagja az ellenzéknek. 1868. julius 16-án este az egyik kávéházban ült, midőn egy hordár levelet hozott neki, mire ő gyorsan távozott. E percztől többé nem látták s három hó mulva a Csepel-szigeten megtalálták holttestét a partba leásva. Titokzatos kezek meggyilkolták.
Beöthy Ödön 1798. decz. 2-án született Nagyváradon. 1812–20-ig az osztrák hadseregben szolgált, de aztán otthagyta, mert meggyülölte szellemét s a politikai pályára lépett. Biharvármegye közéletében nagy szerepet játszott. 1820-ban képviselővé választották s képviselő volt az 1848-iki pozsonyi országgyülésen is. A felelős magyar miniszterium Bihar megye főispánjává nevezte ki, a honvédelmi bizottmány pedig Erdélybe küldte teljhatalmú kormánybiztosként Vay Miklós helyett, később azonban visszahívta; helyét Csányi László foglalta el. Világos után külföldre menekült. Párisban, Londonban és Jersey szigetén tartózkodott. 1854-ben halt meg Hamburgban.
Berde Mózsa kormánybiztos. Született 1815-ben Laborfalván. 1848-ban Háromszék kormánybiztosa volt. A híres agyagfalvi gyülésen ő volt a kormány képviselője. Rendkivül erélyes, tevékeny ember, a ki kiváló szolgálatokat tett a hazának. A szabadságharcz leveretése után elfogták s annyi nagy emberünkkel együtt a josefstadti börtönbe zárták, hol nyolcz évig szenvedett. 1857-ben szabadult ki a fogságból s visszavonulva, gazdálkodással foglalkozott. A kiegyezés után osztálytanácsos lett a belügyminiszteriumban. Elhunyt 1893. okt. 22-ikén.
Berzenczey László. Az erdélyi tartománygyülésen az unió érdekében működött. Ennek létrejötte után Marosszék képviselővé választotta. Igy került fel a pesti országgyülésre. Az oláh mozgalmak kezdetén a miniszterium Erdélybe küldte kormánybiztosnak. Az agyagfalvi székely nemzeti gyülést ő hivta össze, a melyre mintegy 80.000 fegyveres székely jelent meg. A székelyek bizalmát azonban a marosvásárhelyi csatavesztés után elvesztette. Pestre jött, s a magyarországi harcztéren működött tovább. A szabadságharcz leveretésekor külföldre menekült.
Berzsenyi Lénárd huszárezredes. Született 1804. Nemes-Magasiban. 1848. előtt az osztrák seregnél huszárszázados volt. A szabadságharcz kitörésekor átjövén hozzánk, csakhamar őrnagy, majd a Kóburg-huszárok ezredese lőn. Rettenthetlen bátor katona, ki végigküzdötte szabadságharczunkat. A világosi fegyverletétel után halálra, majd kegyelem utján 18 évi várfogságra itéltetett.
Besze János. Esztergom városát képviselte az 1848-iki nemzetgyűlésen s a legszélsőbb ellenzéket, a forradalmi pártot szolgálta. Midőn Mészáros Pulszky megveretése után a Schlick elleni hadak fővezére lett, Besze is vele ment, hogy a táborban „jó mellével és érczhangjával” használjon. Kitünő szónok, mozgékony ember, ki nemcsak a nemzetgyűlés tanácskozásain, de azonkivül is nagyban hozzájárult a közlelkesedés fölkeltéséhez. Elhunyt 1892-ben Aradon, 82 éves korában.
Bethlen Gergely gróf. 1848. okt. 3-án Nagy-Laknál mint százados Bánffy Jánossal egyesülten az ott táborozó oláhokat néhány század honvéddel szétverte. 1848. okt. 28-án Krakónál verte meg Janku táborát. 1849. decz. 19-én a Binder osztrák őrnagy és Mikás oláh felkelő által Sibónál szorongatott Kemény Farkas segélyére sietett, a harcz azonban csak másnap fejlődött ki, midőn az erdélyi hadak akkori parancsnoka Czecz alezredes maga vette át a vezényletet. E csatában az előcsapatot Bethlen őrnagy vezényelte nagy ügyességgel. A pálfalvi csatában is kitünt. A jobb szárnyat vezényelte Puchner ellen s annak állását ügyesen megkerülte, ugy hogy a császáriak a teljes bekerítéstől tartva, futásnak eredtek. A piskii győzelem nagyrészt az ő érdeme. A kezdetben győztes osztrákok elől a hidon átrohanó honvédséget megállítva, uj rohamra vezette, amin a magyar had felbuzdulva, győzelmet aratott. Nagy-Szebennek 1849. márcz. 11-én az orosz-osztrák hadaktól történt elfoglalásakor Bethlen alezredes a kolozsvári zászlóaljjal harmadszori szuronytámadás után behatolt a városba. A leveretés után ő is az aradi várba került, de 1850. február havában szabadon bocsátották, mert nem szolgált az osztrák hadseregben.
Bethlen János gróf. 1848. márczius 21-én Kolozsvár tanácsában indítványozta, hogy a város alakítson polgárőrséget. Indítványát el is fogadták. Az 1848. május 28-án Kolozsvárott tartott gyűlés elnökévé választotta. Ez a gyűlés mondotta ki a Magyarországgal való uniót. A pesti országgyűlésen Udvarhelyszéket képviselte.
Bethlen Miklós gróf 1820. nov. 29-én született Gáldtőn Alsó-Fehérmegyében. 1846-ban a József-huszárok közé lépett. 1848-ban megyéje nemzetőrparancsnokká választotta, később egy székely zászlóalj élén Dorschner ezredes Urbán ellen küldte. Bem a Mátyáshuszárok őrnagyává tette, Nagy-Szeben elfoglalása után pedig az ott felállított lovastanosztály főnökévé. A szabadságharcz lezajlása után néhány havi bujdosás után elfogták s Urbán közlegénynek sorozta be. A hosszabb szolgálattól a király kegyelme mentette meg. A kiegyezés után a 7-ik honvédzászlóalj parancsnoka lett őrnagyi ranggal.
Bethlen Olivér gróf 1825. okt. 16-án született. Bem hadseregében szolgált. 1849. juliusban Teleki Sándorral Bem Konstantinápolyba akarta küldeni, hogy a szultántól segélyt eszközöljön ki az Oláhországban támasztandó felkelés dolgában. A leveretéskor alezredesi rangot viselt. A kiegyezés után a „Honvéd” czímü hetilapot szerkesztette, a mely a honvédség érdekeit szolgálta. 1892. őszén Velenczében agyonlőtte magát.
Bezerédy Lajos vezérkari alezredes. Győri születésü. Előzőleg vasas-főhadnagy volt az osztrákoknál. A szabadságharcz idején a vezérkarhoz osztatott be. A fegyverletétel után halálra, majd kegyelemből 16 évi várfogságra itélték. Fogságából 1852-ben szabadult ki.
Bezerédy Miklós ezredes. A péterváradi védseregnél szolgált. A Kuczuránál táborozó szent-tamási szerbeket mint alezredes, egy osztálylyal megtámadja és szétkergeti. Február havában ezredes lesz s a vár körüli vidék állandó figyelésével bízzák meg. Pétervárad meghódolása után, többi tiszttársaival együtt, ő is kegyelemben részesült.
Bikessy ezredes, a szabadságharcz végén a Kossuth által szervezett tartalék-csapatok parancsnoka volt.
Birsy József 1816. szept. 16-án született Eszterházán, Sopronmegyében. 1833-ban mint hadapród belépett a Bakonyi nevét viselő 33. számu gyalogezredbe. A márcziusi napok Pesten találták. A szabadságharczban működését a szerbek elleni hadjáratban kezdette meg. Októberben Görgei karsegéde lesz századosi ranggal, a branyiszkói csata után őrnagy, 1849. márcziusban pedig a Vasa-ezred első zászlóaljának parancsnoka s mint ilyen a 7-ik hadtest minden csatájában részt vett. A julius 2-iki komáromi csatában megsebesült, s lovát is kilőtték alóla. Felgyógyulása után ujra átvette csapatának vezényletét s megtartotta egész a világosi katasztrófáig. Az aradi haditörvényszék halálra ítélte, de ezt a kegyelem 16 évi várfogságra változtatta. Hét esztendőt ki is töltött Aradon. 1867 okt. 24-én honvédőrnagygyá nevezték ki.
Biró József főhadnagy. Szül. 1826 Kis-Petri (Kolozsvárm.) A szabadságharcz előtt táblai irnok volt. Végig küzdötte az egész szabadságharczunkat. Bem alatt az erdélyi hadjárat minden ütközetében résztvett a 12-ik zászlóaljjal. Érdemeit főhadnagyi ranggal jutalmazták.
Blahó Antal. Tizedes volt az Ordódy seregében. Az 1848. okt. 28-iki kosztolnai csatában lelte hősi halálát. Magát áldozta fel, csakhogy csapatját megmentse. Lőfegyverét eldobva, kardot rántott, s mint a bősz oroszlán tört az ellenségre. Kardjával osztotta a halálos csapásokat. Négynek már kioltotta az életét, mikor egy távolabbról jött golyó földre teríté.
Blaskovics Lajos, a legfiatalabb honvéd; 1848. november havában, mikor alig pár héttel mult tizenkét éves, Tatáról a hol 4-ik gyimnazista volt, Komáromba szökött, s Junwirth alezredes hosszas könyörgés után bevette az I-ső honvédtüzér-századba. A várnak 1849. tavaszán történt felszabadítása után a XV-ik számú hatfontos gyalog üteghez ment s részt vett a Komárom alatt vívott összes csatákban. Októberben mint kapitulánst hazaeresztették. Blaskovics ez idő szerint a magyar államvasutaknál ellenőr.
Bobics János. A szabadságharcz kezdetén a 14-ik számu gyalogezrednél százados volt. Átlépén a honvédséghez, csakhamar őrnagy lett. A tápió-bicskei csatában mindaddig hősileg állta az ellenség tüzelését, mig Damjanics segédcsapatai kimentették veszélyes helyzetéből. A nagysarlói csatában ezredesi ranggal már hadosztályparancsnok volt. Később Nagy Sándor hadtestébe osztották be s résztvett annak minden ütközetében. Az 1849. aug. 2-iki debreczeni csata előtt tartott haditanácsban Görgei rendeletének szigorú. megtartása mellett szólt. A világosi fegyverletétel után őt is elcsukták az aradi várba, de később szabadon eresztették.
Boczkó Dániel Orosháza képviselője az 1848-iki országgyűlésen. 1848 végén az aradi ostromsereghez küldték kormánybiztosnak. Az 1849. febr. 8-iki aradi ütközetnél a városból kivert honvédeket uj rohamra birta lelkes szavaival. 1849. juliusban erdélyi teljhatalmu kormánybiztossá nevezték ki Szentiváhyi Károly helyébe, s itt maradt a fegyverletételig. A szabadságharcz után őt is elitélték; kiszadulván, birtokára vonult.
Bohus-Szögyéni Antonia, Bohus János 48-iki aradmegyei főispán neje. Lelkes honleány, aki főkép a sebesült honvédek ápolása körül elévülhetlen érdemeket szerzett magának. Görgei a fegyverletétel előtt a Bohusék világosi kastélyába szállt meg. Itt folytak az oroszokkal az alkudozások. Bohusné a szomoru dráma e végjelenetéről becses naplót hagyott hátra.
Bónis Sámuel 1810-ben született. Az 1848-iki pesti országgyűlésen a tisza-löki kerületet képviselte. Követte a kormányt Debreczenbe is. Kossuth 1849. jul. 1-én Görgei táborába kormánybiztosnak nevezte ki. A szabadságharcz után sokáig ült börtönben. 1870-ben a legfőbb itélőszék tanácselnöke lett. Meghalt 1879. nov. 12.
Bozó Manó 1818-ban született a baranyamegyei Belyén. 16 éves korában katona lett s 1836-ban a magy. kir. testőrséghez vették fel hadnagyi ranggal. Itt nyerte katonai kiképeztetését Görgeivel és Klapkával. A julius 16-iki földvári csatában sebet kapott, de azért tovább harczolt. Szent-Tamás ostrománál is küzdött. 1848 okt.-ben őrnagygyá és zászlóaljparancsnokká nevezték ki, de betegsége miatt decz. elején megvált zászlóaljától. A bácskai hadseregnek január havában történt elvonulása után Ujvidék parancsnoka lett. Az Ujvidékre készülő szerbeket Futakon (febr. 24-én) éjnek idején megtámadta és szétverte. Több ágyut is zsákmányul ejtett. Pétervárad megtartásában is nagy érdemeket szerzett. A várat felmentő Perczel tábornok térparancsnokká nevezte ki ezért. Május végén a komáromi térparancsnoksághoz osztották be alezredesi ranggal. Itt érte a kapituláczió.
Brandl Károly. Született 1825. Mikor Pesten 1848. márcz. 17-ikén a toborzás megkezdődött, állitólag Brandl volt a legelső, ki honvédnek fölcsapott. A harcz folyamán huszárszázados lett. A világosi fegyverletétel után 5 évi börtönre itélték.
Bratisch János a magyar kormány velenczei képviselője. Bratisch kötötte meg Kossuth megbizásából 1849. junius 3-ikán a velenczei köztársasággal a véd- és daczszövetséget. További sorsa ismeretlen.
Breznyik János. Mint selmeczi tanár kötött kardot a haza védelmére. Résztvett Komárom védelménél s a kapituláczió alkalmával mint Klapka futárja magához vette a tábornoki parancsnoki könyvet, melyet az aradi ereklye-muzeumnak adományozott. A bécsi kormány el is tiltotta a tanárságtól s csak 1858-ban került Selmeczre. Szép csabai birtokát és egyéb vagyonát, mely a 100 ezer forintot meghaladta, a selmeczi ág. ev. lyczeumnak hagyta. Meghalt 1897. aug. hóban Csabán.
Bubna Sándor. A Jellasics előtt a Drávától visszavonuló Teleki tábornok előtt százada élén kijelenté, hogy tovább nem hátrál. E bátor föllépéseért őrnagynak nevezték ki, s mint ilyen résztvett több ütközetben.
Bulharyn ezredes. Lengyel emigráns. A tiszai hadsereg egyik legértelmesebb dandárosa. Főkép a tokaji ütközetben rendkivül kitűntette magát. A szabadságharcz leveretése után kimenekült.
Bulyovszky Gyula. (Életrajzát lásd: I. kötet 22. lap).
Buzgó László őrnagy. Neki köszönhető, hogy a maruczelli ütközetben, a hol Vasvári Pál elesett, az oláh felkelők az egész magyar csapatot le nem konczolták. Vitéz katona volt, aki az oláhok elleni hadjáratban többször kitüntette magát.
Csapó Vilmos. Az osztrák hadseregben főhadnagy volt, de rangjáról még 48 előtt leköszönt. Jellasics betörésekor a horvátok ellen fölfegyverzett nemzetőrség őrnagy-parancsnoka volt. A Perczel által Soponya felől szorongatott Róth-féle hadtestnek útját állta s főkép neki köszönhető, hogy a két tűz közé szorult horvát hadsereg kénytelen volt fegyvereit lerakni. A szabadságharcz vége felé ezredes lett. Az aradi várban 1850. márcz. 14-én golyó általi halálra itélték, de ezt 10 évi várfogságra változtatták. Fogságából 1850-ben kiszabadulván, birtokára vonult.
Csányi László. 1790-ben született Csányban, Zalamegyében. Katona lett s az 1809-iki háboruban megsebesült s kilépett a hadseregből. A nemzeti ébredés őt is kiragadta otthonából s csakhamar a vezénylők egyike lett. 1848-ban a Jellasics ellen küzdő hadsereghez kormánybiztossá nevezték ki; s úgy itt, mint Erdélyben, hol szintén kormánybiztos volt, lángoló buzgalommal, önzetlen odaadással szolgálta a haza ügyét. A függetlenségi nyilatkozat után közmunka- s közlekedésügyi miniszter volt. A világosi fegyverletétel után Sarkadon jelentkezett az oroszok előtt, akik aztán átadták Haynaunak. 1849. ok. 10-ikén felakasztották Pesten.
Czecz János tábornok. Született 1822 Gidófalván, Erdélyben. 1834-ben lépett a bécsujhelyi katonai akadémiába. 48-ban a bécsi központi táborkarból küldték le a hadügyminiszteriumba. Mészárosnak szent-tamási utjában hadsegéde volt. Októberben az erdélyi hadsereghez küldték táborkari főnöknek s Baldacci megveretésekor a szétvert sereg rendbeszedésével nagy érdemeket szerzett. Átvevén az ottani seregek parancsnokságát, a Csucsa-szorosba vonult. 48. decz. 20-án segélyére ment a Binder és Mikás által Sibónál megtámadott Kemény Farkasnak s az egyesült osztrák-oláh sereget szétverte. A piskii csatában halálmegvetéssel vezette csapatait a hidat védő osztrákok ellen, a kik minden erőlködésük daczára kénytelenek voltak meghátrálni. A medgyesi csatákban (49. márcz. 2. és 3.) az ő ügyességének köszönhető, hogy a Puchner által szétszórt magyar csapatok a teljes megveretéstől megóvattak. A második nagyszebeni csatában annyira kitüntette magát, hogy a Bánságba vonuló Bem tábornokká s az Erdélyben hagyott seregek főparancsnokául nevezte ki. Az oroszok elleni hadjáratban már nem vehetett részt, mert lováról leesvén, összezúzta magát. A világosi fegyverletétel után 1850. év tavaszáig Magyarországon rejtőzködött, de utóbb szerencsésen külföldre menekült. Előbb Hamburgban élt, hol megírta „Bem hadjárata Erdélyben 1848–49-ben” czimü művét. Innét Párisba ment s onnan időnként Algirba rándult, végre 1857-ben Spanyolországban az egykori Argentinia köztársaság elnökének hugát vette nőül. Jelenleg Buenos-Airesben él.
Cserey Ignácz ezredes. Született 1803. Kordacson. Előzőleg az osztrák hadseregben szolgált. A szabadságharcz kitörésekor a legelsők közt volt, kik felajánlották szolgálatukat a hazának. Képzett, vitéz katona volt, aki részint Erdélyben, részint Magyarországon végigküzdötte egész szabadságharczunkat. A fegyverletétel után előbb halálra, majd kegyelemből 7 évi vasban töltendő várfogságra itélték. Fogságából 1853-ban szabadult ki. A nyolczvanas évek végén a budapesti honvédmenedékház parancsnoka volt. Meghalt 1897-ben Egerben.
Csermelyi Lajos 1848 végén a hadügyminiszterium táborkari osztályában Vetter helyettese volt.
Csernátony Lajos, író. Született 1823 Kolozsvárott. Tanulmányait szülővárosában végezte. Csakhamar a nyilvános pályára lépett. A szabadságharcz idején a „Márczius tizenötödike” czímű lapnak segédszerkesztője volt, s éleshangú czikkeivel tünt ki. 1849-ben Komárommegye udvardi kerülete orsz. képviselővé választotta, de nem igazolták. A világosi fegyverletétel után külföldre menekült s évek hosszu során át tollával kereste kenyerét. 1867-ben kegyelemkérés nélkül hazajött, s nagy tevékenységet fejtett ki a publicistica terén. Ezidőtől fogva úgyszólván állandó tagja a képviselőháznak.
Csernovics Péter (Életrajzát lásd I. kötet 284. lap).
Csernyus Manó. 1808-ban született. A szabadságharcz alatt tanácsos volt a pénzügyminiszteriumban. Ez volt az egész büne, amiért Haynau halálra itélte. 1849. okt. 24-én akasztották fel Pesten az Újépület mögött.
Czillich Ede. Született 1813 Budán. Előzőleg az osztrák seregben, mint kapitány szolgált, A szabadságharcz kitörésekor őrnagy lett, később alezredes. Budavár bevétele után pedig ezredes és hadosztályparancsnok. Résztvett a tápió-bicskei, isaszegi, nagy-sallói, váczi, komáromi ütközetekben s halálmegvető bátorságával mindenütt kitüntette magát. A fegyverletétel után halálra, majd kegyelemből 16 évi várfogságra itélték. Az alkotmány visszaállítása után államszolgálatba lépett s miniszteri osztálytanácsos lett.
Czintula Antal Nemes-Mileticsen született. Ó-Kanizsánál (1849. márcz. 22.) szabadkai osztályszárnyával megverte a szerbeket, Csurognál (máj. 6.) pedig a csajkásokat, amiért Perczel napiparancsban is megdicsérte. Az ó-becsei ütközetben is kitüntette magát. A szabadságharcz végén alezredes volt. Az aradi haditörvényszék 1849. decz. 5-én golyó általi halálra itélte, de megkegyelmeztek neki s 16 évi várfogságot kapott, Az olmützi kazamatákban szenvedett sokáig.
Csiszár József. A legfiatalabb honvédek egyike Erdélyben. Még nem volt 15 éves, midőn felcsapott honvédnek, Kezdetben mint toborzó működött, később a kis-bányai havasokon volt helyőrségen. 1849. augusztusban, mikor a magyar sereg Kolozsvárról Csúcsa felé hátrált, Kőrösfőnél ez a gyerekhonvéd szilaj bátorsággal vetette magát az üldöző kozákokra, A harcz közben balkarját keresztül lőtték, de csak viaskodott tovább. Majd jobb keze fejét szúrták keresztül, vállán, és baloldalán pikadöfés érte, mikor pedig lerogyott, egy kozáktiszt két kardcsapást mért a fejére. A következő nap jólelkű kőrösfői emberek találták meg s szállították Kolozsvárra. Szerencsésen kigyógyult ugyan sebeiből, de balkarját elvesztette. A szabadságharcz után tovább folytatta tanulmányait. Elvégezvén iskoláit, a kolozsmegyei Bogártelken jegyző lett, később pedig a járás szolgabirája. Elhunyt 1893. életének 60-ik évében.
Csuha Antal ezredes. 1848-ban a szerb mozgalom kezdetén a déli hadseregben zászlóaljparancsnok. 1848. okt. 13-án a törökbecsei őrséget több mint 3000 felkelő támadta meg, hosszabb küzdelem után azonban a felkelőket megszalasztotta. Novemberben erdélyi főparancsnokká nevezték ki, de ezen tisztét ténylegesen nem viselte. Utóbb ezredesi ranggal Pétervárad parancsnoka lett, mig azt Perczel tábornok 1849. márcz. 26-án felszabadította.
Csutak Kálmán ezredes. A szabadságharcz előtt ügyvéd volt. Mint önkéntes Torontálmegyében ritka buzgalmat fejtett ki a szerbek fékentartása körül, ezért István nádortól köszönő iratot is kapott. Később Bem oldalán harczolt Erdélyben s 1849. februárban zárándi hadparancsnok lett. Valemárnál és Lunkajnál megverte az oláhokat, akik erre alkudozásba bocsátkoztak vele. Jankuval már fegyverszünetet is kötött, de Hatvani, a parancsnokságban utóda, megszegte a fegyverszünetet s így lehetetlenné tette a béke megkötését. A leveretés után Aradra került s golyó általi halálra itélték, de ezt 16 évi várfogságra változtatták. Meghalt 1896. márcz. 8-án Czegléden.
Dallos Elek. 1820. január 18-án született az aradi várban. Az osztrák hadseregben szolgált. A 48-iki mozgalmak a Bánságban találták s már a szerbek juniusi támadásánál ellenük harczolt. 1848. okt. 1-én főhadnagy, decz. 1-én pedig százados lett. Két század honvéd élén két ágyuval védte Biharmegyének Záránd felé eső sarkát s január elején visszaverte az oláhok támadását. Résztvett Bemnek febr. 7-én vívott szászvárosi szuronyharczában s az innét visszavonuló főhadvezér seregét fedezte. A piski-i csatában erősen leolvadt seregét kiegészítés végett Nagyváradra vezette. Résztvett a Janku elleni harczokban is, s a juniusban alakított 136-ik honvédzászlóalj parancsnoka lett őrnagyi ranggal. Az aradi törvényszék halálra itélte, de a kegyelem 15 évi várfogságot szabott reá, melyből öt esztendőt ki is töltött. Az 1867-iki kiegyezés után ismét katonai szolgálatba lépett, s a honvédségnél őrnagy volt.
Damaszkin István 1848-ban Versecz város főbirája. A verseczi nemzetőrség szervezése és kitartásra buzdítása körül szerzett nagy érdemeket.
Damaszkin György. Az osztrák hadseregben viselt főhadnagyi rangjáról 48 előtt leköszönt. A nemzetőrség szervezésekor Erdélyben ő is kardot rántott s Bem idejében a honvédekhez osztották őrnagyi ranggal. Az orosz betöréskor alezredes volt és Dobay helyett, ki Grottenhjelm elől Borgó-Prundnál szükség nélkül hátrált, Bem őt bízta meg a vezénylettel. Bemnek Moldvába történt betörése alatt négyszer verte meg Grottenhjelm orosz tábornokot. Aradon 12 évi várfogságra itélték, de csakhamar kegyelmet kapott.
Damjanich János tábornok. (Élet- és jellemrajzát lásd II. kötet 88. lap.)
Deák Ferencz, igazságügyminiszter. (Életés jellemrajzát lásd I-ső kötet 211. lap.)
Dembinszky Henrik gróf altábornagy. (Élet- és jellemrajzát lásd III. kötet 343. lap.)
Derra Kálmán. Az osztrák hadseregben huszárkapitány volt, de 48 előtt nyugalomba ment. A szerb mozgalmak kezdetén nemzetőrőrnagy lett, 1849. febr. 16-án Csongrádmegyében Horgosnál vert el egy szerb csapatot. 1849. ápr. 22-én a Rajasics által Perczel ellen küldött szerb felkelőket Mokrinnál a fősereg megérkeztéig ügyesen feltartóztatta. A hegyesi csatával egyidejüleg egy szárnycsapat élén Perlasznál küzdött az osztrák-szerb előhaddal. 1850. jan. 16-án 12 évi várfogságot kapott a reá kiszabott halálbüntetés helyett.
Degré Alajos. Életrajzát lásd I. kötet 22. lap. (Ehhez pótlólag megemlítjük, hogy életének végnapjait, főkép az irodalommal foglalkozva, Budapesten töltötte; s itt is halt meg 1896-ban.)
Dessewffy Arisztid tábornok. Született 1802-ben Csákányban (Abaujmegye). Huszonegy évi szolgálat után 1839-ben mint százados nyugdíjba lépett. 1842-ben megnősült; s margonyai birtokán gazdálkodott. Itt érte a 48-iki mozgalom. Tarczalnál Schlick ellen harczolt legelőször. Beosztatván a honvédséghez, Bicskénél, Isaszegnél, Vácznál és Nagy-Sallónál mint önálló lovassági parancsnok huszárjaival az ellenséget mindenütt szétkergette. A Vág vonal melletti csaták után Pesten keresztülvonulva julius 1-én másodszor nősült, de már az esküvő utáni napon hadtestéhez sietett. A szerencsétlen temesvári ütközetben lovassága hátramaradt részével Karánsebes felé vonult, hol a világosi gyásznap hírét vette. Csapatja élén, Erdélyen keresztül Törökországba akart magának utat törni, de visszatért, s jelentkezett az osztrákoknál. Lichtenstein herczeg becsületszavát adta, hogy számára kegyelmet fog kieszközölni. Ennek daczára kötél általi halálra itélték. Haynau olyformán játszotta ki Lichtenstein herczeget, hogy a halálra szóló itéletet golyó általi kivégeztetésre változtatta kegyelem utján. Okt. 6-án az aradi vár déli árkában agyonlőtték.
Dipold Antal. 1812-ben született Pápán. 48 előtt katona volt. A 6-ik honvédzászlóaljhoz tették át juliusban, mint századost. A tápió-bicskei ütközetben mint zászlóaljparancsnok a lesbe álló osztrákok által meglepetvén, visszaveretett. A nagy-sallói csatában a legszélsőbb jobb szárnyat vezette, s hősi magatartásáért a csata után ezredes lett. A Komárom alatt vivott első csatában Klapka által küldetve, Ó-Szőnyt foglalta el. 1849. nov. 17-én 18 évi várfogságra változtatták halálbüntetését, s megkegyelmeztetésig az olmützi kazamatákban volt.
Dobay József. 1820-ban született Ivánfalván Felső-Fehérmegyében. 48 előtt százados volt a II-ik székelyezredben. A szabadságharcz kezdetén a 32-ik honvédzászlóaljhoz tették át, később ennek parancsnoka lett őrnagyi ranggal. A csucsai ütközetnél Riczkó alatt a reá rohanó osztrák lovasokat hősiesen visszaverte. Vitézül harczolt Bem alatt is. III. oszt. érdemjellel tüntették ki s Besztercze vidéki hadparancsnok lett ezredesi ranggal. Az 1849. aug. 18-iki bánfi-hunyadi ütközetben a székely hadak maradványait Urbán ellen vezényelte, három órai harcz után azonban Sibóra huzódott, s itt aug. 24-én Kazinczy tábornokkal Grottenhjelm előtt lerakta a fegyvert. Az aradi vértörvényszék előbb halálra, majd 7 évi várfogságra itélte, de 1852-ben kegyelmet kapott. Az olmützi várba csukták el.
Donáth Sándor. Az agyagfalvi székelygyülés Háromszék parancsnokául választotta mint alezredest. A felfegyverzett székelyekkel Küküllővárig nyomult előre. Seregének egy részét azonban az osztrákok szétverték, másik része pedig szétoszlott; ő maga pedig gyanus körülmények között csakhamar maghalt.
Drágoss János orsz. képviselő. Születésére román, de hazafias érzelmü. A nemzetgyülésen a belényesi választókerületet képviselte. 1849 tavaszán őt bizta meg a kormány, hogy Jankuval egyezkedjék. S a békekötés valószinüleg sikerül, ha Hatvani őrnagy nem erőszakoskodik. Janku azt hivén, hogy a békeajánlat csak hadicsel, 1849. május 9-ikén megtámadja és kiveri Abrudbányáról Hatvani csapatait. A szerencsétlen Drágoss a felkelők kezébe jutott, akik összekonczolták.
Driquet Péter alezredes. Született 1809. Prágában. Előzőleg hadnagy volt az osztrák seregnél. A szabadságharcz alatt csakhamar őrnagy, majd alezredes és osztályparancsnok lett az I-ső hadtestnél. A fegyverletétel után halálra, majd kegyelem útján 16 évi várfogságra itélték. Olmützi fogságából 1850-ben kiszabadulván, visszavonult.
Egressi Gábor. (Életrajzát lásd I. kötet 24. lap.)
Emődy Dániel. A nemzeti kormány hivatalos lapjának, a Közlöny-nek Gyurmann után a szerkesztője.
Eötvös József báró (Életrajzát lásd I. kötet 209. lap.)
Erdélyi Vazul. A nagyváradi gör. kath. egyházmegye püspöke. A nemzeti kormány felsőbbségét nemcsak elismerte, de rendeleteinek foganatosításában közre is működött. 1860-ban halt meg Nagyváradon.
Erdődy István gróf. A magyar kormány 1848. ápril 26-án Fiume kormányzójává nevezte ki.
Erdősi (Poleszni) Imre, Guyon tábori papja. Kegyesrendi szerzetes volt. A híres branyiszkói csatában ő vezette a honvédeket kereszttel a kezében rohamra. A szabadságharcz után visszatért a szerzethez s annak egész haláláig közbecsülésben álló tagja maradt.
Eszterházy Miguel gróf. Született 1825-ben Kolozsvárott. Mint a Sándor-huszárok egyik vitéz századosa, végigküzdötte egész szabadságharczunkat. A világosi fegyverletétel után 10 évi várfogságra itélték, a melyből három évet töltött ki Therezienstadtban. Kiszabadulván, birtokaira vonult.
Eszterházy Pál gróf, született 1807-ben. Katonai pályára lépett. A szabadságharcz kitörésekor letette az osztrák hadseregben viselt századosi rangját s közhonvédnek csapott fel. Görgei alatt szolgált. 1849. május 25-én ezredes lőn, a szabadságharcz végén pedig a komáromi védseregnél dandárparancsnok. A lefegyverzés után külföldre menekült, később visszatért hazájába s átvette óriási birtokainak a vezetését. Meghalt 1877. julius 20-án Tirolban a levicoi fürdőben. A galánthai sírboltban temették el.
Eszterházy Pál herczeg (Életrajzát lásd I. kötet 214. lap.)
Eszterházy Sándor gróf. 1848. deczemberben a bácskai sereg parancsnokává nevezték ki. Hazafiatlan érzelmeiről érkezett panaszokra a kormány Nádassy ezredest küldte le, a ki maga is Eszterházy álláspontjára helyezkedvén, együttesen akarták a tiszteket a magyar ügy elhagyására bírni. Ekkor Vécsey ragadta kezébe a vezéri botot, s az ingadozókat mind elkergette a seregtől. Eszterházy ezután a bácskai szabadcsapatok parancsnoka lőn, de ezen minőségében sem tett semmit.
Fack Oszkár főhadnagy. Péterváradon a 6-ik huszárezrednél szolgált. A külvilágtól egészen elzárt s így az ügyek állásáról mit sem tudó várőrség már-már csüggedni kezdett, mikor Fack márczius 24-én 13 önként vállalkozó huszárral a várból kilópozott s az ellenség vonalán keresztül hatolt, hogy hírt hozzon a csüggedő várbelieknek. Vakmerő vállalata sikerült: még az nap találkozott Szeghegynél a Pétervárad felmentésére siető Perczel tábornok hadával. E vitézségeért a III. oszt. érdemjelet kapta. 1870-ben a honvédelmi miniszteriumhoz nevezték ki miniszteri tanácsosnak.
V. Ferdinánd (Életrajzát lásd I. kötet 86. lap.)
Fiáth Pompejus főhadnagy. A Marianopolban (Galiczia) állomásozó Würtemberg-huszárok egy századát 1848. május 28-án Lenkey századossal haza vezette. Hazajövetele után a szerbek ellen küldték, s Szt.-Tamás második sikertelen ostrománál esett el.
Fekete János alezredes. Született 1807-ben Kis-Márián. Előzőleg az osztrák seregnél huszárhadnagy volt. A szabadságharcz kitörésekor felajánlván karját a hazának, csakhamar százados, őrnagy, majd a 18-ik számú huszárezred alezredese s egyik parancsnoka lőn. Vitézségeért két érdemrendet is kapott. A világosi fegyverletétel után halálra itélték s csak kegyelemből változtatták meg az itéletet 12 évi várfogságra. 1851-ben kiszabadulván, birtokára vonult.
Fischer Antal. Született 1802. Kassán. Az osztrák seregből, hol százados volt, jött át a honvédséghez s a Sándor-gyalogosoknál csakhamar őrnagy, majd alezredes lett. Egy ideig a szegedi vár parancsnokságát vitte. A fegyverletétel után 10 évi várfogságra itélték.
Forget Henrik. 1848 előtt a 61-ik gyalogezrednél szolgált. A honvédség felállításakor a 60-ik honvédzászlóalj tisztjei közé lépett s nemsokára a 8-ik honvédzászlóalj parancsnoka lett őrnagyi ranggal. A szőregi csatában zászlóalja élén az égő falut megrohanta s kiverte onnan a szerbeket. Szent-Tamás bevételénél a csatorna melletti sánczot vette be rohammal. Ápril 13-án a titeli fensík első ostrománál sulyasan megsebesült. 1849. ápr. 17-én a III. oszt. érdemjelet kapta s nemsokára alezredes lett. Aradon golyó általi halálra itélték, de kegyelem utján 16 évi várfogságot kapott. 1850-ben szabadult ki börtönéből.
Fornet Kornél őrnagy s utászparancsnok. Született 1818. aug. 20-án Szepesmegye Sztrázsa községében. Az önvédelmi harcz kitörésekor kincstári mérnök volt Temesvárott, s az akkori fiatalság hazafias lelkesedésével odahagyta állását s a Győrben alakult I-ső utászzászlóaljba lépett. A téli hadjáratot s az áprilisi fényes napokat Dembinszky, aztán pedig Klapka parancsnoksága alatt egészen a komáromi csatáig átélte. Résztvett a kápolnai, szolnoki csatában mint dandár-segédtiszt; a nagy-sallói ütközetben a harcztéren századossá lépett elő. Budavár ostroma alkalmával a 3-ad osztályu érdemjelet kapta; a vár bevétele után pedig őrnagynak neveztetvén ki, Mármaros megyébe küldetett, hol az ujonnan alakult hadtesthez a IV-ik számu utászzászlóaljat alakította. A zsibói fegyverletétel után Amerikába menekült, később résztvett a polgárháboruban s csakhamar ezredes lőn. Hazánk politikai viszonyainak jobbrafordultával hazatért, s állami szolgálatba lépett.
Fornszek Sándor őrnagy. Született 1820 Erdélyben. Katonai pályára lépett s kapitány volt a császári huszároknál, midőn a szabadságharcz kitört. Ekkor a magyar hadseregbe lépett s mint őrnagy küzdötte végig a szabadságharczot. A világosi fegyverletétel után 16 évi várfogságra itélték. Büntetését Josefstadtban és Kufsteinban töltötte ki. Hazatérve, visszavonultan élt somogymegyei birtokán. 1875-ben Szegvár képviselőjévé választotta függetlenségi programmal. E kerületet egész az 1892-iki országgyűlésig képviselte. Most visszavonultan él.
Forró Elek. 1813-ban született Angyaloson Erdélyben. 48 előtt százados volt a székely huszárezredben. Bem alatt emelkedett ezredessé. Déva bevételével őt bízták meg, melyet 1849. máj. 27-én Rodics várparancsnok adott fel neki. 1849. julius 16-án a Janku által Abrudbányánál megtámadott Kemény Farkas ezredest mentette ki szorult helyzetéből. Az aradi törvényszék 6 évi várfogságra itélte, de 1851. febr. 6-án Olmützben kegyelmet nyert. Meghalt 1893-ban Abonyban, 80 éves korában.
Földváry Károly. 1806-ban született Szent-Miklóson, Erdélyben. A 41-ik gyalogezrednél szolgált, de hadnagyi rangjáról 1833-ban leköszönt. A szabadságharcz majd minden fényes diadalához odafűződik a hősök hősének neve. Rettenthetlen bátorságáról főleg a tápió-bicskei és váczi csatákban tett bizonyságot, amott a Tápió vizén levő átjárót, emitt pedig a Gombás patak hídját foglalta el, kezébe ragadott zászlóval rohanván az ellenségre. A váczi csatában három lovat lőttek ki alóla, s ekkor gyalog rohant előre. Haynau kötél általi halálra itélte, de ezt 18 évi várfogságra változtatták. 1850. jun. 12-én nyert kegyelmet. Kiszabadulása után a borsodmegyei Apátfalván telepedett meg. A hatvanas években halt meg.
Földváry Miklós huszárszázados. Született 1807 Gálfalván. 1848 előtt egy ideig az osztrák seregben szolgált. A szabadságharcz kitörésekor a honvédséghez lépett, s mint a 14-ik huszárezred egyik legvitézebb századosa számos csatában vett részt. A világosi fegyverletétel után három évi várfogságra itélték.
Földváry Sándor, a szegedi önkéntes csapat parancsnoka. Bajmoknál Gál Sándornak a szerbek elleni csatájában mutatta be ritka hősiességét először. Szent-Tamás bevételénél zászlóalja élén ő volt az első a sánczokon. E hős tettéért Szeged városa száz láncz legjobb minőségű földdel ajándékozta meg, Perczel tábornok pedig a III. oszt. érdemjellel tüntette ki. A goszpodinczei ütközet alkalmával a római sánczokat megrohanva, nagyban elősegítette Perczel győzelmét.
Fredro Sándor a 2-ik lengyel dzsidás-ezrednél főhadnagy. A bárczai ütközetben egyike volt azoknak, ki az ellenség lovasrohamát föltartóztatták, s ez által több ágyunkat mentette meg.
Frummer Antal. 1817-ben született Aradon. Főhadnagy volt az osztrák hadseregben. Az uzdini csatában oly hősiesen viselte magát, hogy Perczel tábornok ott a csata szinhelyén őrnagygyá nevezte ki. Hasford orosz tábornok előtt Hátszegnél rakta le fegyvereit. Haynau törvényszéke 14 évi várfogságra itélte. A kiegyezés után ujolag katonai szolgálatba lépett, 1869-ben honvédőrnagy s a 12-ik zászlóalj parancsnoka lőn.
Gábor Áron a székely ágyúöntő. (Életrajzát lásd III-ik kötet, 138. lap.)
Gál Sándor. A székelyeknek az agyagfalvi gyűlés után történt felfegyverkezésekor Zsombori fővezér táborkari főnöke lett. 1848. jan. 20-án Háromszék parancsnokává nevezték ki s febr. 4-én Hermánynál megütközött a túlnyomó erejű Engelhardt orosz tábornokkal. Innét kezdve egész az oroszok ujabb betöréséig háborítatlanúl maradt serege. Az első komoly csatát Szemeria mellett vívta Clam-Gallas altábornagygyal. Kászonyujfalunál azonban megveretvén, serege legnagyobb része szétfutott. Ő maga néhány hű tisztje kiséretében Oláhfalvára menekült, hol Dobay alezredessel találkozott s az általa vezetett seregnek vette át a vezényletét. Folytonosan üldöztetve, Kolozsvár irányában hátrált s e visszavonulása közben augusztus 17-én Urban ezredes Bánffy-Hunyadnál megtámadta. A támadást sikeresen visszaverte. Közvetlen a harcz után értesült a világosi fegyverletételről s e miatt reményét vesztve, a vezényletet Dobaynak adta át, maga pedig kimenekült.
Gáspár András tábornok. Született 1807. nov. 28-án Kecskeméten. Atyja csizmadia volt s ő is kitanulta ezt a mesterséget. Katonai pálya iránt érzett hajlamot. Szülői ellenzése daczára háromszor csapott fel huszárnak s végre is az maradt. 13 évi szolgálat után tizedes lett, 20 esztendő után pedig tábornoka kegyéből hadnagy. 1848 ban százados volt. A szabadságharcz kitörésekor legelőször is a horvátok ellen küzdött. A Roth-féle hadtest elfogatásakor Perczel alatt rendkivül kitünteté magát s midőn az országgyülésen épp szőnyegen volt az ozorai dicsőség, ő is a hallgatók közt volt a karzaton, a mi Kossuthnak tudomására jutván, felállott s ott az országgyűlés színe előtt őrnagynak nevezte ki. 1848. okt. 17-én Kotorinál, másnap pedig Domborunál verte meg a horvátokat. Kitünt Holztraunál a Burich tábornok ellen vívott ütközetben is. Nov. 29-én Légrádnál sűrű ködben csatázott a horvátokkal s érzékeny veszteséget okozott nekik. 1849 elején már ezredesi rangot viselt, s midőn Görgei fővezér lett, ő vette át tábornoki ranggal a 7-ik hadtest parancsnokságát. Az örökemlékű áprilisi hadjárat fényes győzelmeinek sorát ő nyitotta meg a hatvani ütközettel, melyben Schlick altábornagyot a város előtt megtámadván, a Zagyva túlsó partjára vetette. Az isaszegi csatát is az ő hadteste kezdte meg; s résztvett a nagysallói ütközetben is. Az április 14-iki függetlenségi nyilatkozatot nem helyeselte s ennek kihirdetése után nem harczolt tovább. A leveretés után az aradi haditörvényszék 10 évi várfogságra itélte, ebből azonban csak pár évet töltött ki. A kiegyezés után orsz. képviselő lett. Meghalt 1884. aug. 5-én.
Galvagni Czézár huszáralezredes. Született 1813 Triesztben. Előzőleg az osztrák seregben szolgált mint huszárszázados. A szabadságharcz kitörésekor tovább is ezredénél maradt s őrnagy, majd alezredes lett. Halálra, kegyelem útján 16 évi várfogságra itélték.
Gasparich Kilit Márk szent-ferenczrendi szerzetes, született 1810. Cziklován, a Muraközben. 1848 előtt mint kiváló hitszónoknak országszerte ismeretes volt a neve. A szabadságharcz lelkesedése őt is magával ragadta, s szerzetesi ruháját csakhamar fölcserélte a nemzetőri uniformissal. Járt-kelt, toborzott, gyújtó szónoklataival harczra tüzelte a népet; s hogy a muraközi nép mindvégig hű maradt ügyünkhez: az legelső sorban az ő érdeme. A szabadságharcz után itthon bujkált, lappangott. Egy véletlen elejtett szavából azonban valaki fölismerte és elárulta. 1852. végén Esztergomban elfogták s vasraverve Pozsonyba kísérték, ahol 1853. szept. 2-ikán kivégeztetett.
Gergely János. A 34-ik gyalogezrednek főhadnagya volt, midőn a szerb ellenállás kezdetén a magyar alkotmányra felesküdött. Damjanich alatt többször kitüntette magát; de főleg az alibunári ütközetnél, ahol mint a jobbszárny vezénylője Joanovics túlnyomó hadát mindaddig feltartóztatta, míg Damjanich annak háta mögé kerülve, rohammal szétszórta a felkelőket. A szabadságharcz végén alezredes volt. 12 évi várfogságra itélték, de 1851-ben kegyelmet kapott.
Giron Péter őrnagy, a német légió parancsnoka. Született 1798-ban Achenben, Poroszországban. A bécsi októberi forradalomban egy munkásszakasz parancsnoka volt. Bécs bevétele után Magyarországba menekülvén, a halálfejes német légiót szervezte. Végigküzdötte egész szabadságharczunkat. A leveretés után elfogták s 1849. okt. 20-ikán Pesten fölakasztatott.
Gózon Lajos alezredes. A szabadságharcz előtt ügyvéd volt Pesten. A honvédség szervezésekor a pesti önkéntesek közé állt. Schwechátnál egy ellenséges csapat megrohanásakor a lobogót kiragadta a zászlótartó kezéből s félelmet nem ismerve vezette bajtársait az ellenségre. E hőstette után nemsokára tiszti rangot nyert. Vitézül küzdött a főhadsereg minden csatájában. Legfényesebb hőstette Zsolczánál volt. A Cseodaeff által megtámadott Pöltenberg hadteste balszárnyát egy magaslaton felállított orosz üteg erősen ritkította, ezt látva, a 66. zászlóaljból önként jelentkezőket maga mellé vette, a Sajón hónaljig érő vizen átgázolt, a bokrok közt észrevétlenül megközelíté az orosz üteget s elszánt rohammal szétverte. E vitéz tettéért a II. oszt. érdemjelet és az alezredesi rangot nyerte. A világosi fegyverletétel után besorozták.
Gömöry Frigyes honvédszázados és író. Kecskeméten született 1813-ban. A szülővárosa által kiállított nemzetőri zászlóalj keretében mint hadnagy került a harczmezőre. A schwecháti ütközetben igen kitüntette magát, mely alkalommal meg is sebesült. Felgyógyulván, a 47-ik zászlóaljnál csakhamar főhadnagy, majd százados lett. Gömöry nemcsak karddal, de tollal is buzgón szolgálta a szabadság ügyét. A nép számára versekbe szedte a 12 pontot, ezenfelül számos lelkesítő költeményt írt. Forradalmi költeményeinek egy része „Hangok a multból” czím alatt 1852-ben, Lipcsében kötetben is megjelent..
Görgei Ármin ezredes. Görgei Artúr testvéröcscse. Született 1812-ben. Előzőleg az osztrák seregnél szolgált mint testőrhadnagy. A szabadságharcz alatt nagyobbrészt önállóan működött, s hadoszlopával főkép a Bányavárosokban féken tartotta úgy az osztrákokat, mint az oroszokat. Bátor, fürge, eszes csapatparancsnok volt. Az oroszok, tekintettel bátyjára, szabadon eresztették, de Haynau haditörvényszék elé állította, amely golyó általi halálra itélte. Ez az itélet kegyelemből 14 évi várfogságra lőn átváltoztatva. Egy félév mulva azonban 1850. jul. 13-ikán kegyelmet kapott.
Görgei Artur. (Élet- s jellemrajzát lásd. I. kötet, 436. lap,)
Görgei Kornél. Született 1819. Lőcsén. Görgei Arturnak unokatestvére. A szabadságharcz alatt alezredes volt. Az 1867-iki kiegyezés után a honvédséghez lépett s a szegedi honvédkerület parancsnoka, majd altábornagy lőn.
Gracza Antal őrnagy, guerilla-vezér. Született Sülyki-pusztán (Hontmegye) 1823-ban. A szabadságharcz elején szolgabiró volt. Windischgrätz betörésekor guerilla-csapatot szervezett s a felvidéken valóságos réme volt a hurbanistáknak. Az oroszok ellen is sikeresen harczolt, s egy alkalommal tizenegy orosz tisztet fogott el. A világosi fegyverletétel után Szeged felé menekült, de bujdosása közben 1849. nov. 30-ikán a mérgesi határban meggyilkolták.
Gränzenstein Gusztáv oraviczai bányaigazgató. Ritka műveltségű ember, jó hazafi, ki nagy buzgalmat fejtett ki az Alvidéken. Főkép neki köszönhető, hogy e szerblakta vidéken 1848 junius végén immár kétezer nemzetőr állt fegyverbe. Érdemeit még növelte, hogy a bányamívelés eszközeit lőszerek készítésére, sőt kisebb ágyúk öntésére használta.
Gruber Fülöp tüzérhadnagy. Lipótvár feladása ellen óvást tett, ami miatt Windischgrätz halálra itélte. Haynau hajtatta végre rajta a halálos itéletet 1849. junius 5-én Pozsonyban.
Guyon Richard. (Élet- s jellemrajzát lásd III. kötet, 78. lap.)
Gyulai Gál Miklós. A bécsi mérnökkari intézetből mint hadnagy került ki. 1848 elején erődítési parancsnok volt alezredesi ranggal Nagy-Szebenben. A szabadságharcz kitörésekor a honvédsereghez lépett, s Máriássy után az aradi ostromsereg parancsnokául nevezték ki, de a február 8-iki ütközetben tanusított erélytelensége miatt febr. 26-ikán Kiss Pál alezredes váltotta fel. A leveretés után sokáig bujdokolt, végre 1850 tavaszán Aradon önként jelentkezett. Kétszer itélték el. Első itélete 15 évi várfogságra szólt. Másodszor 1850. márcz. 5-én pedig kötél általi halálra itélték. De megkegyelmeztek életének, s 20 évi várfogságot kapott. Aradon halt meg a börtönben,
Gyurman Adolf. A nemzeti kormány által 1848. junius 8-án megindított hivatalos lapnak, a Közlöny-nek volt a szerkesztője. Kossuthot elkisérte Törökországba, s nejével, és leányával együtt őt is Kiutahiába bellebbezték.
Hajnik Pál. Madarász után 49-ben őt nevezték ki az országos rendőrségi ügyek vezetőjévé. A leveretés után kimenekült.
Hajdu Lajos ref. lelkész, Keszi Hajdu Lajos szentesi születésű, a hol ref. pap és tanár volt. Buzgó hazafi, jeles szónok, ki széleskörü tevékenységet fejtett ki szent ügyünk érdekében. A világosi fegyverletétel után előbb halálra, majd kegyelem útján húsz évi várfogságra itélték. Fogságából kiszabadulván, szülővárosába ment, s nemes odaadással tovább működött a haza fölszabadítása körül. Tisztelve nemcsak hívei, hanem az egész vidék által, most nyugalomban él.
Halmay (Haloska) Adolf. Született 1819. május 16-án Király-Lehotán, Liptómegyében. 48-bán mint főhadnagy Galicziában állomásozott. Ezredével Magyarországra küldték s résztvett a pákozdi és schwecháti ütközetekben, s hű maradt a trikolorhoz még akkor is, midőn Windischgrätznek november 12-iki kiáltványára az osztrák tisztek nagy része elpártolt. Krompachnál a főseregtől teljesen elvágatott. Bekerített csapata azonban hősiesen keresztűlvágta magát s nagy fáradalmak után Görgei kassai főhadiszállására jutott. Ekkor őrnagygyá lépett elő. Komárom felszabadítása után megrongált egészsége helyreállítása végett szabadságra ment. Felgyógyulása után Gömörben guerillacsapatot akart szervezni, mikor hírül vette a világosi katasztrófát. Önként jelentkezett Pozsonyban, honnét az Ujépületbe, majd Aradra vitték s 1850. jan. 18-án l2 évi várfogságra itélték. 1851. febr. 22-én kegyelmet nyert. A kiegyezés után honvédőrnagy lett.
Hamary Dániel. Született 1826. márcz. 5-én Tatán, Komárommegyében. A szabadságharcz kitörésekor az orvosi tudományokat hallgatta Pesten. A márcziusi mozgalmakban tevékeny részt vett. Később fegyvert fogott. 49-ben a komáromi várőrséghez küldték s mint köztüzér magára vonta Krivácsy ezredes figyelmét, a ki a harcz után hadnagygyá léptette elő. Komárom átadása után folytatta tanulmányait Pesten, s mint orvos visszatért szülővárosába. 1869-ben a király a 64-ik honvédzászlóaljhoz ezredorvossá nevezte ki,
Hauck Lajos. Született 1799-ben Bécsben. lfjú korában a katonai pályára lépett, de 13 évi szolgálat után letette hadnagyi rangját, s hirlapíró lett. A bécsi márcziusi forradalom kitörésekor indította meg a Constitution czímű lapját, melyben kérlelhetlenűl ostorozta a régi rendszert. Az októberi bécsi forradalomban határt nem ismerő bátorsággal lelkesíté a népet s okt. 28-án maga vezényelte a „corps d’elite-t.” A bécsi napok után Magyarországba menekűlt s ő birta rá Kossuthot, hogy Bemet tábornokká nevezze ki. Maga őrmesteri ranggal a honvédek közé lépett s egyideig Bem oldalánál működött, mint segédtiszt. Utóbb Szászváros parancsnoka lett, majd Bemnek a Bánságba vonúlása után verseczi parancsnok és alezredes. A szabadságharcz után fogságba kerülvén, Haynau kivégeztette.
Hauser Károly táborkari alezredes. Született 1818 Lőcsén. Előzőleg az osztrák seregnél szolgált. A szabadságharcz kitörésekor a honvédséghez lépett át, s csakhamar százados, majd őrnagy lett, 1849-ben pedig a 7-ik hadtest táborkari alezredese. Világos után halálra, majd kegyelemből 16 évi várfogságra itélték.
Hatvani Imre őrnagy. Az 1849. május 19-iki abrudbányai csatavesztés füződik a nevéhez, amikor csaknem egész seregét fölkonczolták az oláhok.
Herkalovics Antal. 48 előtt a 62-ik gyalogezrednél százados volt. A honvédséghez jutván, az erdélyi hadsereghez zászlóaljparancsnokká nevezték ki őrnagyi ranggal. 49. márcz. 1-én erősen tartotta Puchner előhadával szemben Kis-Kapust. Másnap Puchner egész hadával előre nyomúlt s Medgyesre nyomta, hol a támadást maga Bem fogta fel. A leveretés után 12 évi várfogságra itélték. Meghalt 1867. julius 28-án Nagybecskereken.
Hertelendy János őrnagy. 1849. január 22-én Perczelnek Ottinger elleni csatájában, Szolnoknál, az ellenség által erősen tartott hidat foglalta el.
Hoky István r. kath. pap, fölkelővezér. Született 1819-ben. A szabadságharcz idején a rozsnyói lyczeumnál tanár volt. 1849-ben, midőn az oroszok betörtek, a kormány őt nevezte ki a gömörmegyei népfelkelés vezetőjeül. S Hoky Dernő mellett halálmegvető elszánással állta útját az előnyomuló oroszoknak. Egyik kezében kard, másik kezében feszület. Úgy rohant, úgy harczolt kaszás népe élén. De hiába, az áradatot nem volt képes feltartóztatni. Csapatját szétszórták; ő maga pedig elesett a kozákok pikái alatt. Húsz sebtől vérezve adta ki hősi lelkét.
Hollán Ernő. Született 1824. jan. 13. Szombathelyen. A szabadságharcz alatt a péterváradi védseregnél volt. 49. márcz. 29-én mint alezredes, Perczel tábornok megbizásából, az ostromseregre ügyesen vezényelt kirohanást tett. A várnak a magyarok részére való megtartásában a felmentő sereg megérkeztéig nagy része volt. Az elnyomatás idején mérnökösködött, az 1867-iki kiegyezés után közlekedésügyi, majd honvédelmi államtitkár lett; s 1886-ban altábornagyi ranggal nyugdijazták. Nagy műveltségű férfiú, ki számos munkát írt.
Hollán Hugó főhadnagy. A nádor-huszárok egy csapatát 1848. okt. 29. Csehországból folytonos üldöztetés közt hazavezette.
Horváth Ignácz a Mátyás-huszárok őrnagya. Erdélyben ő vágta le az első oroszt.
Horváth Mihály püspök. Született 1809. okt. 20-án Szentesen. Ferdinánd 1848. junius 25-én csanádi püspökké nevezte ki. A szabadságharcz kitörésekor testtel-lélekkel a nemzeti ügyhöz csatlakozott s követte a kormányt Debreczenbe is. A függetlenség kimondása után Kossuth kultuszminiszterré nevezte ki. A leveretés után Genfbe menekűlt s 1866-ban tért vissza hazájába. Kiváló történetírónk. Megírta a függetlenségi harcz történetét is. Meghalt 1878-ban Karlsbadban.
Horváth Miklós huszárszázados. Született Enyeden 1818-ban. A piski-i csata egyik hőse. Öt golyótól találva a híd védelmében esett el.
Horváth Pál. Született 1823. január 10-én Irsán, Pestmegyében. 48-ban a testőrségnél szolgált. Az események őt is hazaszólították. A honvédelmi bizottmány századossá nevezte ki. Mindvégig a komáromi hadseregnél szolgált. Leginkább kitűnt a nyárádi ütközetben, hol vitézsége által a visszavonuló magyar sereget nagy veszélytől mentette meg. Az aug. 3-iki kirohanás alkalmával újra kitüntette magát, s Klapka alezredessé nevezte ki. A kapitulatió után kisebb hivatalt kapott. 1852-ben alaptalan gyanú miatt elfogták, de rövid idő múlva visszanyerte szabadságát. A honvédség felállításakor őrnagy lett.
Hrabovszky János báró. Született 1780. Győrött. 1813-ban a franczia hadjáratban mint táborkari alezredes kitüntette magát s a Mária-Terézia lovagrendet nyerte. 1831-ben tábornok lett s katonai parancsnok Bolognában, hol elnyomta a felkelést. 1837-ben altábornagygyá s a lembergi hadtest parancsnokául.nevezték ki. 1844-ben kerűlt vissza hazájába s a nagyváradi hadtest parancsnoka lett. 46-ban Szlavoniába küldték, mint katonai főparancsnokot. Itt találták a 48-as események. A felelős magyar kormány főhatósága alá rendeltetvén, annak parancsait teljesíté, de engedelmességét magas katonai rangjának elvesztésével fizette meg. Az olmützi haditörvényszék 10 évi várfogságra itélte. Meghalt 1852-ben olmützi fogságában.
Hruby Gyula őrnagy. Született 1820-ban Verseczen. Előzőleg az osztrák seregnél hadnagy volt. A szabadságharcz kitörésekor átlépett a honvédséghez, s vitézségével az őrnagyi rangig küzdötte fel magát. A temesvári csata után elfogatván, 1849. aug. 23-ikán Temesvárott főbelőtték.
Hunfalvy Pál, a nemzetgyűlés tagja. Született 1810-ben Nagy-Szalókon. Előbb ügyvéd volt, 1848-ban pedig képviselő, s mint a békepártnak egyik vezérférfia élénk résztvett a nemzetgyűlés tanácskozásaiban. Meghalt 1891. Budapesten.
Idzikowski Tádé gyalogsági alezredes. Lengyel emigráns. Klapka hadtestében eleintén dandáros, utóbb hadosztályparancsnok volt. A tarczali ütközetben, a hol tüzérségünk bajba kerűlt, a lengyelek élén szuronyszegezve rohant az ellenségre, elűzte azt, s ezzel eldöntötte a harczot. A fegyverletétel után kimenekűlt.
Igmándy Győző. A szerbek elleni hadseregnél szolgált mint zászlóaljparancsnok. A szőregi csatában zászlóalja élén az égő falut megrohanva; az ellenséget kiverte. Később Perczel alatt harczolt s Gyulánál a neki ellentálló szerbeket leverte.
Ihász Dániel. Született 1818-ban Pápán. Erdélyben a betörő oroszok ellen ritka hősiességgel védte a Vöröstorony-szorost, de a túlnyomó erő elől Oláhországba volt kénytelen huzódni, s itt a török katonaság előtt lerakta fegyvereit. Widdinbe vitték s ott maradt a többi menekültek megérkezéseig. Később Kutahiába belebbezték. Itt szövődött közte és Kossuth Lajos között ama benső baráti viszony, mely nem lazult meg egész haláláig. Hű kisérője volt Kossuthnak mindig, tevékeny társa az emigratió politikai szereplésében és a száműzetésének hű osztályosa. Meghalt 1880. április 10-én Collegno-al-Baracconeban.
Inczédy Sámuel alezredes. Született 1811. Kolozsvárt. Előzőleg egész 1840-ig az osztrák hadseregben szolgált. A szabadságharcz kitörésekor a kormány századosnak nevezte ki. 1848. deczemberben, a csucsai ütközet után Bem őrnagynak, s a 11-ik honvédzászlóalj paráncsnokául nevezte ki. S innentől kezdve Inczédy dicső, fényes vezérszerepet vitt az erdélyi hadjáratban. Nevéhez, működéséhez számos győzelem füződik. Bem egyik legkedvesebb alvezére. A zsibói fegyverletétel után Inczédyt is besorozták. Nagy ügygyel-bajjal kiszabadulván a katonaságtól, hazajött, s falusi jószágán visszavonúlva élt, 1866 után pedig a honvédség felállításakor ismét szolgálatba lépett, s csakhamar ezredes lőn. Meghalt 1893. Kolozsvárott 83 éves korában.
Inkey Kázmér. Budavár bevételekor az 54-ik zászlóalj őrnagya volt. A dicsőséges harczban rendkivül kitüntette magát. A várfalakon az elsők közt volt.
Irányi Dániel. (Életrajzát lásd I. kötet, 22. lap.)
Irinyi József. (Életrajzát lásd I. kötet, 20. lap.)
István főherczeg. (Életrajzát lásd I. kötet, 103. lap.)
Ivánka Imre. Született 1818. Felső-Szemeréden, Hontmegyében. Előzőleg osztrák katona volt, s századosi ranggal jött át a honvédséghez. Kiváló tehetségei következtében csakhamar ezredes lőn. Jelentékeny része volt a pákozdi győzelem kivivásában. Októberben Windischgrätz, akihez hadikövetségben járt, elfogatta. Emiatt aztán nem vehetett részt a szabadságharcz további küzdelmeiben. Fogságából kiszabadulván, birtokára vonult. 1861-ben Pestmegye főjegyzőjéül választotta. Az 1867-iki kiegyezés után több izben orsz. képv. volt, s különösen a vasutépítés körül nagy tevékenységet fejtett ki. De az emberbaráti intézményeknek is lelkes támogatója volt. A magyar veres kereszt-egylet alapítása leginkább neki köszönhető. Meghalt 1896-ban.
Ivánka Zsigmond, a nemzetgyűlés tagja. Született 1817. Felső-Szemeréden (Hontmegye). Tevékeny és kiváló szerepet vitt egész szabadságharczunkban. A világosi fegyverletétel után külföldre menekült. Visszatérvén, az alkotmányos élet beköszöntése után több ízben orsz. képviselő volt.
Izmay János székesfehérvári polgár. Az ő kezdeményezésére támadta meg és fegyverezte le 1848. okt. 3-ikán Székesfehérvár polgársága Róth horvát-osztrák tábornok 1800 főnyi tartalékhadát.
Jámbor Pál, a negyvenes évek ünnepelt költője. Született 1821-ben Pakson. A kalocsai papnevelő intézetből kikerülve, rövid idő alatt plébános lett Jankováczon. Itt érte a szabadságharcz, melyet ő is szolgált tollával. Ez időben megjelent műveit lángoló hazaszeretet jellemzi. 49-ben a kultuszminiszterium hivatalnoka volt. Világos után Párisba menekült, hol Dubrivage álnéven egy kötet franczia költeményt és egy regényt adott ki. 1859-ben tért vissza hazájába s 61-ben a kulai kerület képviselőjének választotta. Az országgyűlés után a szabadkai gymnasium igazgatója lett. A hetvenes években nyugalomba vonult. Meghalt 1897. április havában Szabadkán.
Jaszvitz Ferencz alezredes. Született 1805. Pécsett. Az osztrák sereg kötelékéből, hol kapitány volt, jött át a honvédséghez. A 16-ik honvédzászlóajnál csakhamar őrnagy, majd alezredes, később pedig osztályparancsnok lett. A fegyverletétel után 16 évi várfogságra itélték.
Járossy Ádám alezredes. Született 1812. Lembergben. Előzőleg osztrák katona volt s őrnagyi ranggal lépett a honvédséghez. Eszes, bátor katona, aki végigküzdötte egész szabadságharczunkat. A tavaszi hadjárat alkalmával másodosztályú vitézségi érdemjelet kapott, egyuttal alezredessé nevezték ki. A világosi fegyverletétel után Haynau 16 évi várfogságra itéltette. Fogságából, melyet Munkácson töltött, kiszabadulván, félrevonult.
Janik János ezredes s osztályparancsnok. Született 1797. a liptómegyei Palugyán. Előzőleg az osztrák seregben kapitány volt, s 1848. szeptemberben őrnagyi ranggal a 18-ik honvédzászlóaljhoz került. Több csatában vett részt s 1849. január elején a Komáromban táborozó 57-ik zászlóalj parancsnokságát vette át; január 30-ikán alezredessé s dandárparancsnokká nevezték ki. Ezenfelül a törzstiszti vizsgázóbizottság elnökségét is reá ruházták. Komárom fölszabadítása után a 3-ad rendű érdemrendet kapta. A nyárasdi ütközetben hősies helytállásával menté meg Klapkát a végveszélytől. E tettéért Klapka a csata szinhelyén ezredessé s hadosztályparancsnokká nevezte ki. Az aug. 3-iki kitörés alkalmával Janik a jobbszárnyat vezényelte, s a diadalban tetemes része levén, a 2-ik osztályu érdemjelet tűzték mellére. A kapituláczió után Liptómegyébe vonult. Meghalt 1881. Liptó-Szent-Miklóson.
Jeszenszky János alezredes. Született 1821. Beládon. A szabadságharcz előtt a vasasoknál fűhadnagy volt. Átlépvén a honvédséghez, csakhamar százados, őrnagy, majd alezredes lett. Görgeivel, kinek a táborában szolgált, résztvett az egész hadjáratban. A világosi fegyverletétel után előbb halálra, majd kegyelemből 16 évi várfogságra itélték, azonban 1850. végén szabadon bocsájtották.
Jókai Mór. (Életrajzát lásd I. kötet, 18. lap.)
Jósika Miklós báró. Született 1794. ápril 28. Tordán, 1811-ben résztvett az olasz hadjáratban s mint főhadnagy otthagyván a hadipályát, megnősült. Egy ideig elvonultan élt Erdélyben s az irodalommal kezdett foglalkozni. A szabadságharcz kitörése Pesten találta s mint a honvédelmi bizottmány tagja, tevékeny résztvett annak mozgalmaiban. A fegyverletétel után külföldre: Drezdába, majd Brüsszelbe menekült. S évek hosszú során át egyik legodaadóbb tagja volt az emigrácziónak. Hogy a külföldi sajtó oly élénken foglalkozott ügyünkkel: az első sorban az ő érdeme. Eközben számos kiváló regénye jelent meg. Meghalt 1865, febr. 27. Drezdában.
Karacsay Sándor gróf, a kolozsvári haditörvényszék elnöke. Csányi mellett működött, akinek jobbkeze volt. A szabadságharcz leveretése után kimenekült, s tevékeny részt vett az emigrácziónak honfelszabadító működésében. Egy ideig a „Magyar Nemzeti Igazgatóság”-nak konstantinápolyi képviselője is volt, s főképen az ő érdeme, hogy a porta emberségesen bánt menekülőinkkel.
Karger Nándor ezredes. Született 1802. Bécsben. 1848 előtt az osztrák seregben őrnagy volt. Átlépvén a honvédséghez, alezredessé, majd ezredessé s dandárparancsnoknak nevezték ki. Windischgrätz betörésekor azonban visszalépett a további szolgálattól. Mégis négy évi várfogságra ítélték.
Károlyi István gróf született 1797. nov. 8-án. Pest vármegye főispánja volt. Nagytekintélyű, lelkes főur, ki a szabadságharcz kitörésekor a saját költségén egy egész huszárezredet alakított és szerelt fel. A szabadságharcz leveretése után hazafiságáért Haynau 400.000 pfrt birságra s két évi várfogságra itéltette. Kiszabadulván fogságából, fóthi birtokára vonult. Meghalt 1881.
Károlyi György gróf szatmári főispán. Született 1802. A dúsgazdag és kiváló főúr mindvégig nemes odaadással buzgólkodott szabadságharczunk sikerén. Mikor a kormány Debreczenből visszajött Budapestre: ő volt a pazarfényű fogadtatás egyik főrendezője. Négylovas hintóját bocsátotta Kossuth rendelkezésére, ő maga pedig nemzetőri őrnagyi ruhában ott lovagolt Kossuth mellett. Az elsők közt volt, a kiket Haynau elfogatott. Két nappal a világosi fegyverletétel előtt, aug. 11-én, már fogoly volt. A vérbiróság három havi börtönre s 150.000 frt pénzbirságra itélte. Kiszabadulván, csurgói kastélyába vonult, de ekkor is azon kevés főurak közé tartozott, akik bátor szóval, elszánt akarattal az önkény béklyóinak a széttörésén munkáltak. Meghalt 1877.
Kászonyi József ezredes és hadtestparancsnok. Született 1810 Ó-Becsén. Előbb százados volt az osztrák lovasságnál s mint őrnagy jött a császár-huszárokhoz s ő vezényelte őket a szerbek ellen. Októberben alezredesi ranggal a Ferdinánd-huszárokhoz került, s 1849, január 24-ikén ugyanezen ezred ezredese lőn; junius 20-ikán pedig hadtestparancsnokká nevezték ki. E minőségében a Komárom körül folyó harczokban kiváló résztvett. A kapituláczió után Londonba, majd Párisba rnent, hol 1856-ig tartózkodott. Ekkor hazajött és Budapesten telepedett le.
Katona Miklós. A Puchner ellen szervezett első erdélyi hadseregnek volt a parancsnoka. 48 nov. 2-án a Szakállason összegyűlt oláhokat szétverte s általában az oláh mozgalom ellen fényes sikerrel működött. Puchner 48 végén Urbant küldte ellene. Nov. 25-én Deésnél ütköztek meg s a magyar sereg legnagyobbrészt szétszóródott. A fejetlen sereg Nagybányán keresztül Szatmárra hátrált, hol Zsurmai szedte azt némileg rendbe. A kormány e miatt vád alá helyezte Katona Miklóst, de a szabadságharcz vége felé fölmentették. A világosi napok után török földre menekült s a Viddinben összegyűlt magyar tábornak a belebbeztetésig parancsnoka volt.
Kauzler József őrnagy. Idegenből származott be Magyarországba. Született 1819-ben Lembergben, atyja Kauzler Frigyes cs. és kir. granátos alezredes. Szülői katonának szánták, s már tizennyolcz éves korában kadét volt a cs. és kir. 37-dik gyalogezredben. 1848-ban Lembergben állomásozó ezredétől egy párbaja miatt az ezrednek Nagyváradon állomásozó 3-ik zászlóaljához helyezték át. Ez a zászlóalj és vele együtt Kauzler is a magyar hadsereghez csatlakozott és mint 37-ik zászlóalj résztvett a perlaszi csatában. Ekkor már százados volt. Az ütközetben vitézül harczolt és súlyos sebet kapott. Ájultan vitték be Nagybecskerekre, s csak hosszú szenvedés után gyógyult föl. Vitézségeért a magyar hadügyminiszterium őrnagygyá léptette elő s áttette Stein tábornok parancsnoksága alá. Később Nagyváradra került, s itt ő szervezte ujjá a 9-ik honvédzászlóaljat, melynek később élére állították. Számos csatában vett részt s őt bizták meg a gyulafehérvári vár ostromlásához szükséges sáncz- és aknamunkák vezetésével. – A világosi gyásznap után elfogták, s 1850-ben tíz évi várfogságra itélték, melyet később hat évre szállítottak le. Két évig ült az aradi várban, mikor apja közbenjárásával kibocsátották. Ekkor kiment Bukovinába, de három év mulva visszatért Nagyváradra és végleg ott telepedett le. Elhunyt 1897-ben.
Kazinczy Gábor a nemzetgyűlés tagja. Született 1818. a zemplénmegyei Berettőn. Kazinczy Ferencznek az unokaöcscse. A szabadságharcz alatt, mint a békepárt egyik vezére, főkép a nemzetgyűlésen élénk tevékenységet fejtett ki. Meghalt 1864-ben.
Kazinczy Lajos. Született 1820-ban Széphalmon (Zemplén m.). Fia Kazinczy Ferencznek. 47-ben kilépett a hadseregből s rangját is letette. A honvédség felállításakor az I-ső honvédutász-zászlóaljba lépett s nemsokára megbizatást nyert a II. utászzászlóalj felállítására. 1849 elején ezredes, majd tábornok lett. Az oroszok betörésekor a felvidéken egy külön hadosztályt vezényelt, s az volt a föladata, hogy az Arad felé huzódó Görgei seregéhez csatlakozzék. De az előnyomuló orosz hadak miatt az egyesülés nem sikerült. Erdélybe huzódott tehát, s Sibón aug. 24-én Grottenhjelm orosz tábornok előtt lerakta fegyvereit. Az aradi haditörvényszék kötél általi halálra itélte. Haynau azonban az itéletet golyó általi halálra változtatta, s okt. 20-ikán Aradon agyonlövette.
Keiper Péter honvédtüzér-őrmester. Több ütközetben vett részt s különösen a véres feketehegyi csatában tüntette ki magát. Guyon tábornok az ütközetben megvervén Jellasicsot, aki Verbászra vonult vissza, Guyon nyomon követte. Egy tüzérüteg vezénylésével bízták meg ekkor Keipert. Ütege a telecskei dombok közül Jellasics jobbszárnya ellen nyomult s heves tüzeléssel támadta meg. Ezzel az oldaltámadással a vitéz őrmester megszalasztotta az osztrák sereget. Meghalt 1896-ban Verbászon.
Kemény Farkas báró. Mindjárt az erdélyi mozgalmak kezdetén honvédnek csapott fel, s mint százados, őrnagy, majd alezredes végig küzdötte az egész erdélyi hadjáratot. 1849. márcziusban Bem Gyulafehérvár ostromlásával bízta meg. A várat márczius 27-én kezdte bombáztatni, de a zárlatot csak ápril közepén teljesíthette. Ezen tisztét április 20-ig viselte, ekkor az ostromsereg parancsnokságát Stein ezredes vette át. 49 junius 3-án Bem Janku ellen küldte, s az oláhok felett jul. 11. és 13-án fényes győzelmet aratott. A szabadságharcz vége felé Kolozsvár parancsnoka volt, de a várost nem tudta megvédeni a benyomuló oroszok ellen. Bánffy-Hunyad felé vonult, s itt aug. 18-án Gál Sándornak adta át a vezényletet. Szerencsésen kimenekülvén, Londonban telepedett meg, s ott is halt el.
Kemény István. A magyar miniszterium Alsó-Fehérmegye főispánjává nevezte ki. 1849. junius 8-án az oláhok által elpusztított Nagy-Enyed lakóit ő szedette össze búvóhelyeikből, hová az oláh kegyetlenkedések elől menekültek s aztán hajlék alá helyezte őket.
Kemény Lajos báró. Született 1799. szept. 29-én Mező-Sámsondon, Erdélyben. 48-ban honvéd főhadnagygyá nevezték ki, s a debreczeni térparancsnoksághoz osztották. 49-ben Dévának lett főparancsnoka. A leveretés után elfogták és a nagyszebeni katonai törvényszék kötél általi halálra itélte. Nem végezték ki, hanem 15 évi várfogságot kapott. Büntetésének egyrészét az olmützi várban töltötte.
Kemény Zsigmond báró. Született 1816-ban Erdélyben. A pesti országgyűlésen Kőrös vidékét képviselte, s a szabadságharcz politikai mozgalmaiban mint a békepárt egyik szóvivő tagja mindvégig élénk résztvett. Az 1867-iki kiegyezés után az irodalommal foglalkozott, s több izben orsz. képviselő is volt. Jeles regényei ma is közkézen forognak. Meghalt 1875. decz. 22-én Puszta Kamaráson.
Királyi Pál őrnagy és iró. Született 1821 Szepetneken, Zalamegyében. Jogi tanulmányait a pesti egyetemen végezvén, mint juratus résztvett a pozsonyi országgyülésen; „Robot és Dézsma” czímű pályaművével elnyerte az országos közgazdasági egylet által kitüzött pályadíjat 1845-től 1848-ig a „Jelenkor” munkatársa, majd szerkesztője volt. 1848-ban a honvédség soraiba lépett, s mint őrnagy végigküzdötte az egész szabadságharczot. A világosi gyásznap után besorozták. Hazabocsájtatván, a hirlapirói pályán talált ismét munkatért, s 1858 nyarán átvette a „Pesti Napló” szerkesztését. A kiegyezés után orsz. képviselővé választották, s ez időtől fogva egész haláláig tagja volt az országgyűlésnek. Honszerető, tevékeny, buzgó ember, a kinek a főváros magyarosodása körül is nagy érdemei vannak. Meghalt 1892-ben.
Kiss Ernő. (Életrajzát lásd I. kötet 282. 1.)
Kiss Károly. Született 1793-ban Budán. Az osztrák hadseregnél szolgált s 37-ben nyugdíjazták. A magyar miniszteriumban a nemzetőrség szervezésének ügyeit vitte s utóbb az összes katonai intézetek főnöke lett. Az ő indítványára vették fel hivatalos használatra a honvéd szót. A szabadságharcz végén ezredesi rangot viselt. Aradon 1849. nov. 16-án 10 évi várfogságra itélték. 1850. julius 20-án nyert kegyelmet.
Kiss Pál ezredes. A szerb háború kezdetén a bihari nemzetőrök parancsnoka volt s Kiss Ernő táborában harczolt. Először a perlaszi csatában tünt ki, majd a jankováczi ütközetben, a hol a győzelem kivívásában Damjanichnak erős támasza volt. 49. febr. 26-án Gál Miklós helyébe az aradi ostromsereg parancsnokává nevezték ki. Résztvett a tápió-bicskei ütközetben, s itt a 9-ik zászlóalj élén Földváry Károlylyal kezet fogva, halálmegvetéssel rohant a híd elfoglalására. A Komárom alatti első csatában az ő dandára kelt át először a Dunán, s hajnali 3 órakor elfoglalta a homokhegyet s ezzel a csata szerencsés kimenetelét vezette be. Májusban Pétervárad parancsnokául nevezték ki, melyet 1849 szept. 5-én átadott az osztrákoknak.
Kiss Sándor ezredes. Az erdélyi főhadseregnél szolgált. A nagyszebeni első csatában Bem balszárnyát vezényelte. A második nagyszebeni ütközetben a Koburg és Vilmos huszárok élén a város előtt felállított orosz üteget megszalasztván, a városba űzte. Midőn Bem márcziusban az orosz-osztrák hadaktól megtisztította Erdélyt, brassói hadparancsnokká nevezte ki s főleg a Tömös-szoros védelmével bízta meg. Lüders orosz tábornagy 49. junius 20-án nyomult a Tömös-szorosba, melyet Kiss Sándor maroknyi serege élén csodálatos hősiességgel védett. Megsebesült karján, mellén, de csak küzdött mint az oroszlán tovább. Végre is elfogták. Csernoviczba vitték, a hol, hogy a szégyenletes fogságot kikerülje, megmérgezte magát.
Klapka György tábornok. (Életrajzát lásd I. kötet 440. lap.)
Klauzál Gábor. (Életrajzát lásd I. kötet 210. lap.)
Kléh István. Született Budapesten 1825. Ügyvédi oklevelet nyert 1844. évben. Az 1848/9-ki szabadságharcz alatt kiváló tanujelét adta hazafiságának és szervező tehetségének; mint Szatmár vármegye kormánybiztosa egy egész honvéd vadászzászlóaljat toborzott össze és fegyverzett fel, részben közadakozásból, részben államköltségen. Megirta „A pesti forradalom történetét 1848-ban.” Jelenleg tagja a közmunka-tanácsnak, a székes főváros bizottságának és a „Pesti hazai első takarékpénztár egyesület” elnök-igazgatója.
Klein János. A bécsi halálfejes légiónak a parancsnoka, s a Zarándban garázdálkodó oláhok ellen harczolt. 1849. május 9-én a Janku által Abrudbányán megtámadott Hatvani alatt hősileg küzdött s ott lelte halálát.
Kleinheinz. Egyike a legjelesebb táborkari tiszteknek, kik a szabadságharcz folyamán Magyarország érdekeit szolgálták. Első mesterműve volt a nevezetes szolnoki csata intézése. Budavár ostroma alkalmával, ő állította fel a Gellérthegyen a legelső üteget, mely Hentzi ágyúit tönkre tette. A vár első megrohanásakor, midőn a Barátság-utczában a várfal elől visszafutó honvédeket lelkesíté, esett el, ellenséges golyótól találva.
Kolosy György Gábor. Született 1824-ben Felsőfehérmegyében. Mikor a szabadságharcz kitört, Pesten a bölcsészetet hallgatta. Egyik vezetője volt annak a néptömegnek, mely Lamberg altábornagyot a lánczhídon megrohanta. Ő mérte kardjával Lamberg fejére az első csapást, melynek súlya alatt a tábornok összerogyott. A szabadságharcz folyamán százados lett. A leveretés után Erdélyben elfogták s 1850 január 23-án Pesten felakasztották.
Korponay János. A szabadságharcz előtt főhadnagy volt a 32-ik gyalogezrednél. Átlépvén a honvédséghez, a hadügyminiszteriumba osztották be s egész az orosz betörésig ott volt. 49. nyarán az oroszoknak a Tiszán való átkelését kellett megakadályoznia. S Korponay, ki már ekkor ezredes volt, igyekezett megfelelni e nehéz föladatnak. De nem sikerült; az oroszok Poroszlónál kemény harcz után átkeltek a Tiszán, mire Korponay seregével Debreczenbe hátrált. Itt Nagy Sándor tábornokkal egyesült, s az aug. 2-iki debreczeni csatában a balszárnyat vezette. A véres ütközet végén seregéből 500 ember hiányzott, kik részint elestek, részint súlyosan megsebesültek. A világosi fegyverletétel után Aradon golyó általi halálra itélték. Kegyelem útján 16 évi várfogságot kapott.
Kmetty György tábornok. Született 1813. Pokorágyon, Gömörmegyében. 48-ban a honvédséghez lépett századosi ranggal. A főseregnél szolgált s csakhamar törzstiszti rangot nyert. A parendorfi ütközetben a futásnak eredő magyarokat hősileg fedezte. Görgeinek felső-magyarországi útjában, mint hadosztályparancsnok a fővezér teljes megelégedését nyerte ki ügyes hadmozdulataival. Budavár bevételénél már mint hadtestparancsnok működött, s a várat Ó-Buda felől ostromolta. Az osztrák fősereg ellen a nyár elején kezdődő ujabb előnyomulásánál Görgei balszárnyát képezte, s jun. 13-án Csornán fényes győzelmet aratott Wyss tábornok hadai felett. Maga Wyss is halva maradt a csatatéren. Dicsően küzdött a hegyesi ütközetben is, ahol Lederer dandárát verte meg. Az augusztus 9-iki temesvári csatában egyedül az ő hadteste állta ki a tüzet kifogástalanul; s midőn már az egész magyar sereg szétrebbent, ő állta útját Haynaunak. A leveretés után Törökország felé menekült. Utjában az oláh lakosság elfogta s egy régi épületbe zárta, melyet ráakartak gyújtani, de a szintén erre menekülő Bem kiszabadította. Kimenekülvén, török szolgálatba lépett s Kursid basa név alatt hadosztályparancsnok lett. 1852-ben szolgálatát odahagyva, Londonba ment, a krimi háboru idejében azonban ujra előbbi rangjába lépett s résztvett Karst védelmében. A háboru lezajlása után ismét Londonba költözött, s ott is halt meg 1863. ápr. 23-án.
Knezich Károly tábornok. Született 1808. Velike-Gajováczban. Szolgálatát az osztrákoknál kezdte, a hol 1848-ban százados volt. Ezredével Magyarországba rendeltetvén, Damjanich alatt harczolt a szerbek ellen. Márcziusban a főhadsereghez jött s a tápió-bicskei ütközetben már mint ezredes, parancsnoka volt azon dandárnak, mely a Tápió hídját iszonyú golyózápor közt rohammal foglalta el. Az április 26-iki Komárom alatti csatát ő kezdte meg. Budavár ostrománál a 3-ik hadtest parancsnoka volt, mely a vár északi részén küzdött. A peredi csatában magára vonta a fővezér haragját s a főseregnél viselt hadtestparancsnoki állásától elmozdíttatott. Kossuth ezután a Felső-Tiszához rendelte s az ottani tartaléknak lett parancsnoka. Az oroszok augusztusban leszorították Nagyvárad felé, s Görgeivel ő is lerakta a fegyvert. Vértanui halált szenvedett 1849. okt. 6-án Aradon.
Kohlmann József. Blombergnek, a szerbekkel vívott verseczi ütközetében tünt ki először. Tovább is a szerbek ellen harczoló hadaknál szolgált, s főleg Perczel bácskai hadjáratában működött nagy erélylyel mint ezredes és dandárnok. A fegyverletétel után külföldre menekült.
Komáromy Elek. A legfiatalabb honvédek egyike. Váczott mint tizenkét éves fiú állott be honvédnek, s több csatában vett részt. Az alkotmány visszaállítása után Barsmegye főjegyzője lett. Meghalt 1891.
Kossuth Lajos (Élet- és jellemrajzát lásd I-ső kötet 88. lap; emigráczióbóli működését, turini visszavonulását és halálát pedig a munka végén.)
Kossuth Sándor. A szabadságharcz előtt nyugalmazott főhadnagy volt. A főhadseregnél szolgált s Pöltenberg hadtestében hadosztályparancsnok lett. A győri ütközetben ő kezdte meg a Schlick ellen a támadást, s rendkivül vitézül harczolt. Világos után Aradon golyó általi halálra itélték. Kegyelem útján 16 évi várfogságot kapott.
Kosztolányi Mór ezredes és osztályparancsnok. Született 1806. nov. 27-ikén. Szülei a hadipályára nevelték. A korneuburgi katonai-intézetből mint hadapród kikerülvén, a 33-ik gyalogezredhez került, hol századosságig vitte. A szabadságharcz kezdetén, rangja megtartásával a honvédséghez lépett. Gyorsan haladt előre, csakhamar őrnagy, majd ezredes lett. Tevékeny résztvett az alvidéki harczokban. Később Komáromba rendelték, a hol mint osztályparancsnok működött. Bátor, kitünő, a vakmerőségig vitéz katona volt. A hátrálástól borzadt, s a csatatérről legtöbbször vissza kellett parancsolni. A kapituláczió után, melyet mindvégig ellenzett, birtokára vonult, s nyilvánosan nem szerepelt többé. Meghalt Nemes-Kosztolányban 1884. máj. 16-án 78 éves korában.
Kovács Ernő őrnagy. 1848 előtt az osztrák hadseregnél szolgált főhadnagyi rangban. A harcz kitörésekor átlépett a honvédséghez. A szabadságharcznak majdnem egész folyamán az aradi seregnél szolgált. A dicsőséges hegyesi csatában elfogták. Elfogatásakor őrnagyi rangja volt. Az aradi törvényszék golyó általi halálra itélte. Kegyelmet kapott, 12 évi várfogság árán. Hét esztendei börtön után kiszabadult. A váczi fegyintézet igazgatója lett s mint ilyent 1890-ben nyugdíjazták. Ma is él Váczon.
Kozelinsky Szevér, a 2-ik dzsidásezred kapitánya. Lengyel származású. Giráltnál (Sárosmegye) 60 dzsidással és 200 guerillával két napig tartotta fel a 3000 főnyi orosz sereget. A turai ütközetben hátráló csapatait visszavezeté a tűzbe. A lengyel légió legvitézebb hősei közé tartozott. Szerencsésen kimenekült.
Kökényesi Szaniszló. Született 1816-ban a nógrádmegyei Kökényesen. A szabadságharcz előtt százados volt. Eleinte Perczel hadseregében szolgált, később a főhadsereghez jutott, 1849 tavaszán ezredes lett. Számos ütközetben vett részt, s mindenütt kitünteté magát. A fegyverletétel után golyó általi halálra itélték. Kegyelem útján 18 évi várfogságot kapott. Megkegyelmeztetéseig az olmützi kaszamatákban szenvedett.
Könyves Tóth Mihály. Született 1810. nov. 30-án Debreczenben. Mint Debreczen város református lelkésze lángszavú hirdetője volt hazánk függetlenségének. A debreczeni nemzetőrség szervezése körül is nagy érdemeket szerzett. A szabadságharcz leveretése után előbb halálra, majd kegyelemből 20 évi várfogságra itélték. Fogságából, melyet Olmützben töltött, 1854-ben szabadult ki. Meghalt 1895 Debreczenben.
Kőváry László történetjegyző. Született 1820. Tordán. Tevékeny résztvett az erdélyrészi mozgalmakban, s a kormány egyik historiografikusa volt. A szabadságharcznak Erdélyre vonatkozó mozgalmairól több becses munkája jelent meg.
Krivácsy József. Született 1827-ben Szepesmegyében. A m. kir. testőrségnél szolgált, de a veszély kezdetekor hazajött s felcsapott honvédnek. 1848. szept. 14-én a tüzérséghez osztották s nemsokára Komáromba küldték tüzérparancsnoknak. Ott Mackkal kellemetlen viszálya támadt, a mely azonban az ő javára dőlt el. Az augusztusi kirohanás után alezredes lett. A kapitulácziót mindvégig ellenezte s annak megtörténte után sem lépett le a forradalmi térről. Belékeveredett a May-féle összeesküvésbe s ezért halálra itélték, melyet kegyelem útján 10 évi sánczmunkára változtattak. 1859-ben az olasz hadseregbe lépett ezredesi ranggal, de 1863-ban nyugdijazták. A koronázás után hazajött s egy ideig a honvédmenedékház igazgatója volt. Ma is él Budapesten.
Kreith József gróf matiszovai (Sárosmegye) lelkész. Született 1821. Mikor az orosz hadsereg a sárosmegyei szorosokon beözönleni kezdett, felkötötte ősi kardját, összeszedte a vidék ruthénajkú népét s a hazai oroszokat az idegen oroszok ellen vezette. A fiatal pap maga volt a sereg vezére, de bizony a határvédelem nem sikerült: a hatalmas orosz sereg könnyen szétszórta a hiányos fegyverzetű felkelőket. A szabadságharcz után elfogták, s a pozsonyi haditörvényszék a népfelkelés szervezése miatt halálra itélte. A halálos itéletet azonban kegyelemből tizenöt évi várfogságra változtatták. A büntetésből három évet töltött ki Kufsteinban, akkor kegyelmet kapott. Elhunyt 1892. márcz. 10-én Eperjesen.
Kunewalder Jónás, pesti nagykereskedő. Hitsorsosai körében egyik legbuzgóbb istápolója szabadságügyünknek. Több lelkesítő kiáltványt bocsájtott ki. Hogy a fővárosi zsidóság oly áldozatkészséget tanusított a nemzeti ügy iránt: az legelső sorban Kunewalder érdeme.
Kürthy István ezredes. Mint a Bocskay-huszárok vitéz parancsnoka végigküzdötte egész szabadságharczunkat.
Lahner György tábornok. Született 1795. okt. 6-án Beszterczebányán. 1817-ban mint hadapród a 33-ik gyalogezredbe lépett. A szabadságharcz kezdetén Varson állomásozott s zászlóaljával a déli harcztérre küldték. Csakhamar alezredes, október hóban pedig ezredes és felszerelési felügyelő lett. 1849-ben tábornokká lépett elő s mindvégig élén állott fegyvergyárainknak. A világosi kapituláczió után az aradi várba került, s Haynau törvényszéke kötél általi halálra itélte. Az itéletet 1849. okt. 6-án hajtották végre.
Laszberg Károly alezredes. Született 1804. Előzőleg az osztrák seregnél főhadnagy volt. A szabadságharcz alatt százados, majd az Ernő-gyalogosoknál őrnagy s alezredes lőn. A fegyverletétel után elfogatván, 16 évi várfogságra itéltetett.
Lázár Eszter. Marosvásárhely egyik leglelkesebb hölgye. Az ő kezdeményezésére szervezték Erdélyben a honvéd betegápoló egyleteket.
Lázár Vilmos. Született 1815-ben Nagy-Becskereken. Előzőleg az osztrákoknál huszárhadnagy volt, de leköszönt. A szabadságharcz kitörésekor ismét kardot kötött s 49 elején már ezredesi rangra emelkedett. Előbb ujonczozó bizottsági elnök volt Ungvárott, később pedig az eszéki hadsereg egyik dandárának parancsnoka, s csak a szabadságharcz végefelé került a Szeged táján összpontositott hadakhoz, s ettől kezdve vett részt a tulajdonképeni harczban. A temesvári csata után dandárával Karánsebesre huzódott, s itt tette le fegyvereit aug. 19-én Wallmoden osztrák tábornok előtt. Az aradi vár sánczaiban 1849. okt. 6-án Haynau agyonlövette.
Lebstück Mária. Született 1807. augusztus 15-én Zágrábban. A bécsi forradalom kitörésekor az önkéntesek közé állott és végig harczolta úgy a márcziusi, mint az októberi forradalmat. A torlaszharczok egyikében bal arczán sebet is kapott. Bécs feladása után Magyarországba menekült s belépett a német legióba, majd pedig a tiroli vadászok közé, hol általánosan Károly vadász néven ismerték. Legelőször a branyiszkói csatában vett részt, a hol különösen kitüntette magát. A kápolnai ütközetben az üldöző három kurasier közül kettőt lelőtt, mire Dembinszky ott a csatatéren hadnagygyá nevezte ki. E csatában fején sebesült meg s a mikor felgyógyult, a Miklós-huszárok közé lépett, a hol nemsokára főhadnagy lett. Résztvett Budavár ostromában is. A szabadságharcz leveretése után az aradi várba került, de hat hónapi vizsgálati fogság után hazabocsátották. Később Jónák tüzérkapitány felesége lett, akitől egy fia született. Férje 1868-ban halt meg s azóta sok nyomoruságon ment át. Meghalt Ujpesten 1892-ben.
Leiningen-Westerburg Károly gróf tábornok. A legrégibb német birodalmi családok egyikének sarja. Katonai pályáját a Dom-Miguel sorezredben kezdé. A katonai szolgálatot ott akarta hagyni, s egyelőre hosszabb szabadsággal Bécsbe ment, hol azonban tervéről rokonai lebeszélték. Pesten az alakuló félben levő honvédseregnek ajánlotta föl szolgálatait és a 19-ik sorezred 3-ik zászlóaljának parancsnokságával bízták meg, mely csapatot a ráczok ellen küldték. Ezen időtől kezdve Damjanich hadtestében tevékeny résztvett annak minden működésénél. 49. elején dandárparancsnok lőn s juniusban Knezichtől a III-ik hadtestet vette át. A szabadságharcznak alig volt nevezetesebb ütközete, melyben személyes bátorságával és ritka vezéri tapintatával magát ki ne tüntette volna. 49 julius 2-án Görgei felhivására Benedek tábornokot kiverte Ó-Szőnyből, noha ennek háromszoros túlerő állott rendelkezésére. A világosi fegyverletétel után menekülhetett volna, de nem akarta bajtársait szerencsétlenségükben elhagyni. S 1849. okt. 6-án Aradon velök szenvedett vértanu halált.
Lemény János püspök. A szabadságharcz idején balázsfalvi gör. kath. püspök volt. Az 1848. májusban tartott erdélyi tartománygyülésen az unió mellett küzdött s a gyülést híveinek kedvező hangulatáról biztosította. Az unió létesülése után résztvett a pesti nemzetgyűlésen, mint a főrendiház tagja s a magyar ügynek mindvégig hű támasza maradt. A szabadságharcz leveretése után 20 évi várfogságra itélték.
Lenkey János tábornok. Született 1810-ben. 48-ban a Württemberg huszárezredben százados volt, s Galicziában állomásozott. A hazai mozgalmak hírére a század legénysége a Magyarországba jövetelre határozta el magát s tisztjeit is erre bírta. A század Lenkey kapitány és Fiáth Pompejus főhadnagy vezetése alatt szerencsésen haza is érkezett. Fiáth a szent-tamási csatában elesett, Lenkey pedig utóbb a Hunyadi-huszárok ezredese lett, 49. áprilban pedig tábornokká és a komáromi vár parancsnokául nevezték ki, de nemsokára Guyonnal cseréltetett fel. Egyideig nem működött s csak 1849. nyarán nevezték ki a Tisza körül alakult lovashadosztály parancsnokának. A világosi katasztrófa után Aradra vitték, a hol megőrült. A kivégzéstől halála mentette meg.
Lenkey Károly alezredes. Született 1802. Testvérbátyja volt Lenkey János tábornoknak: Bátor, vitéz, mint öcscse, a ki a Vilmos-huszárok élén nem egy fényes diadalt aratott. A világosi fegyverletétel után előbb halálra, majd kegyelemből 16 évi fogságra itélték. 1854-ben szabadult ki Aradvár kazamatabörtönéből.
Lipthay Ferencz ezredes. Született 1814. Vihovnán. Az osztrák seregből, hol hadnagy volt, jött át a honvédséghez. Kiváló tulajdonainál fogva gyorsan haladt előre, s a szabadságharcz végefelé már ezredes, s hadosztályparancsnok lőn. Világos után 18 évi várfogságra itélték, de a kegyelem 1850 végén megnyitotta előtte is az olmützi börtön vaspántos ajtaját.
Leövey Klára. Egyike a legeszményiesebb magyar nőknek. Fiatalon a tanítói pályára készült, majd a szabadságharcz alatt Teleki Blanka grófnőhöz jutott mint társalkodónő, ki a nagyképzettségű leányt annyira megszerette, hogy barátnőül fogadta. Midőn a szabadságharcz leveretése után a grófnőt várfogságra itélték, s Kufsteinban bebörtönözték, vele ment és önként megosztotta fogságát. Mint irónő is jó nevet szerzett magának. Meghalt 1897-ben Budapesten. Halálát végzetes baleset okozta. A főváros egyik utczáján egy sebesen haladó kocsi agyongázolta.
Lonovics József érsek. Született 1793 Miskolczon. 1848 előtt csanádi püspök, a független miniszterium előterjesztésére egri érsekké nevezték ki. Mint a főrendiház tagjának kiváló szerepe volt küzdelmeinkben. Tagja volt a Windischgrätzhez menesztett békeküldöttségnek is. A szabadságharcz leveretése után lemondásra kényszerítették s a mölki kolostorba száműzték. 1861-ben tért vissza Pestre. 1866-ban kalocsai érsekké neveztetett ki, de mielőtt székét elfoglalhatta volna, 1867. márcz. 13-ikán meghalt.
Lőw Lipót tábori lelkész. Született 1811-ben. A szabadságharcz kitörésekor Pápán rabbi volt. Azonnal fölajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak, s mint tábori lelkész buzgó résztvett a szabadságharczban, melynek lezajlása után börtönbe került. Kiszabadulván, a szegedi izraelita hitközség választotta meg papjául. A hazai zsidóság magyarosodásának, művelődésének egyik nemes előharczosa. Meghalt 1875-ben Szegeden.
Ludvigh János. Született 1812-ben Bébán. A 48-iki országgyűlésen az iglói kerületet képviselte. 49. áprilisban Szemere helyébe ő küldték ki Görgei hadtestéhez kormánybiztosul. Ámde csakhamar meggyőződött, hogy Görgei letételét a tisztikar alig engedné meg. Ezt tudatta is Kossuthtal, aki azonban félremagyarázta értesítését s kormánybiztosi állásáról visszahívta. A szabadságharcz után külföldre menekült, s az emigráczió működésében nagy szerepet vitt. Később visszatérvén, Késmárknak majd Szegednek lett az orsz. képviselője. Meghalt 1870. julius 21-én Budapesten.
Lukács Dénes ezredes, tüzérparancsnok. Született 1815-ben Nagyváradon. Előzőleg az osztrákoknál tüzérhadnagy volt. A szabadságharcz alatt tüzérségünk szervezése körül szerzett magának kiváló érdemeket. A világosi fegyverletétel után halálra, majd kegyelemből 16 évi várfogságra itélték, a melyből 5 évet töltött ki. Kiszabadulván, visszavonult.
Lukács Sándor, született 1822-ben. 48-ban Győr város orsz. képviselője volt. A fegyveres mozgalmak kezdetén Győrmegyébe küldetett kormánybiztosként, s nagy tevékenységet fejtett ki a sereggyűjtés körül. Utóbb Nagyváradon a felszerelés vezetője lett. A leveretés után Hamburgba menekült, honnét Párisba ment. Itt is halt meg 1855-ben tüdősorvadásban.
Lumnitzer Sándor főtörzsorvos. Született 1821-ben Kaposvárott. A szabadságharcz idején mint főtörzsorvos működött. A kiegyezés után egyetemi tanár lett. Meghalt 1891-ben.
Lükő Géza, született 1822-ben Tornán. 1848-ban mint Tornamegye főszolgabirája kétszáz főből álló szabad csapatot alakitott. A kápolnai ütközetben mint önkéntes vett részt, s súlyosan megsebesült. Fölgyógyulván, ujra elfoglalta főszolgabirói hivatalát s a szabadságharcz érdekében nagy tevékenységet fejtett ki. A tornaiak megfékezésére Paskievics herczeg egy cserkesz csapatot küldött. Ez a cserkesz csapat elfogta Lükőt, aki azonban szerencsésen megmenekült. A leveretés után sokáig bujdosott. A 67-iki kiegyezés után a görgői kerület orsz. képviselőjéül választotta, s a függetlenségi és 48-as pártnak alelnöke volt. Meghalt 1893-ban Tornán.
Luzsenszky Sándor báró. A Miklós-huszárok egyik legvitézebb őrnagya, a ki főkép a győri ütközet alkalmával rettenthetlen hősiességének adta fényes tanujelét. A világosi fegyverletétel után 6 évre itélték, de 1851-ben teljes kegyelmet kapott.
Lülley Manó százados. Végigküzdötte egész szabadságharczunkat. Világos után Kossuth kiséretében menekült Törökországba, majd vele ment Amerikába is, hol azután megtelepedett. Résztvett az amerikai polgárháboruban, s egyike volt a magyar emigránsokból toborzott Kossuth nevű szabadcsapat megalakitóinak. Halálát véletlen szerencsétlenség okozta. Szenvedélyes dohányos volt, s még az ágyban is pipázott. Egy ízben elszunnyadt s a pipából kiesett tűz lángba borította az ágyát. A szenvedett súlyos égési sebek oltották ki életét. Meghalt 1895-ben Washingtonban.
Mack József, született Budán. A szabadságharcz kezdetén Pesten mint tűzmester az altiszti iskolában tanított. Az első honvédtisztek egyike. A pákozdi csatában főleg az ő tüzéreinek köszönhető a győzelem. A csata után ott a helyszínen Móga századossá nevezte ki. Deczember végén a komáromi tüzérség főparancsnokául neveztetett ki. 49 április elején, midőn Simunich a várat ostromolta, állítólag hanyagul védelmezte az erődöt. Ezért följelentették s április 4-én fogságba került, de augusztus 23-án kibocsátották. A kapituláczió után Erdélybe ment s ott összeesküvés gyanuja miatt elfogták, de 1851-ben kiszabadulván Kutahiába ment. De csakhamar visszajött s Erdélyben ujabb összeesküvést szervezett. Ámde ez az összeesküvés is fölfedeztetett, s számos embert elfogtak. Mack azonban szerencsésen elmenekült. Az éjszak-amerikai Karolinában telepedett le, s ott is halt meg 1868-ban.
Madarász József, született 1812-ben. Az alcsuthi kerületet képviselte a 48-iki országgyűlésen. Szélső republikánus, a kit nem elégített ki a 48-iki független felelős miniszterium, s az ez ellen alakult ellenzéknek egy vezető tagja lett. A kormányt Debreczenbe is elkisérte, s az április 14-iki függetlenségi nyilatkozatot örömmel üdvözlé. A szabadságharcz lezajlása után elfogták, de kegyelmet kapott. 1867 óta a képviselőháznak állandó tagja.
Madarász László a 48-iki országgyűlésen a csákvári kerület képviselője. Köztársasági érzelmű, aki véglegesen szakitani akart a Habsburg-házzal. Később a honvédelmi bizottmány tagja lőn, s a legfőbb rendőrségi ügyeket vitte. E minőségében kerültek hozzá a Görgei parancsából kivégzett Zichy ékszerei, a melyek egy részének elvesztését aztán az ő nevével hozták kapcsolatba. A komáromi vár feladása után Amerikába ment.
Maderspach Ferencz őrnagy. Fehértemplom hős védője. Előzőleg osztrák tiszt volt; átjövén a honvédséghez, a szerb felkelők ellen ritka hősiességgel harczolt. 48 aug. 18-án Bobulics szerb vezér mintegy 6000 emberrel támadta meg Fehértemplomot, a hős Maderspach azonban a támadókat visszaverte. November 30-án pedig a Palánkánál tanyázó szerbeket támadta meg, s állásukból kivervén, szétkergette s táborukat felgyujtotta. A déli hadseregnek 49 januárban az Alvidékről történt elvonulásakor ő is Damjanicscsal jött; de utközben meghalt.
Majláth György. Született 1818 decz. 7. Pozsonyban. Mint Baranya vármegye főispánja vett részt a 48-iki országgyülésben, de 49 elején visszavonult. 1857-ben 140-ed magával kérelmezte az alkotmány visszaállítását. A 67-iki kiegyezés után országbiróvá nevezték ki. Meghalt 1889 márcz. 29. Budai palotájában rablógyilkosok ölték meg.
Majthényi István báró tábornok. Született 1788. Nagy-Szombatban. A katonai pályára lépvén, az osztrák hadseregben őrnagyságig vitte, s mint ilyen nyugalomba vonult. A szabadságharcz kitörése alkalmával az országos nemzetőrségi haditanácsnál volt alkalmazva s jul. 15-ikén ezredesi czímmel ruháztatott fel. Később az esztergommegyei önkénytesek parancsnoka lőn; ezek a komáromi vár őrizetére rendeltetvén, Majthényi is Komáromba került, s átvette Mertz tábornoktól a várparancsnokságot. Majthényit a vár megmentése és biztosítása körül szerzett érdemeinél fogva okt. 20-án tábornokká nevezték ki. S tényleg eleintén körültekintő, erélyes volt, de később csüggedni kezdett. Emiatt 1849. január 7-én a haditanács lemondásra kényszerité. Meghalt 1868-ban Pécsett.
Majthényi Kálmán alezredes. Született 1820-ban. Előzőleg az osztrák hadseregben szolgált, de 1848-ban századosi ranggal átlépett a honvédséghez s vitézségével az alezredességig küzdötte fel magát. Számos csatában vett részt. A világosi fegyverletétel után 16 évi várfogságra itélték, de néhány év mulva kegyelmet kapott. A honvédség felállításakor a 39-ik honvédzászlóalj parancsnoka lett őrnagyi ranggal, s mint alezredes ment nyugalomba. Meghalt 1884. nov. 1-én Kassán.
Makray László alezredes. Szül. 1814-ben Széplakon. 48 előtt az osztrák hadseregnél szolgált, de mint hadnagy kilépett. A szabadságharcz kitörésekor az erdélyi hadsereghez került, s mint százados, őrnagy, majd alezredes a Mátyás-huszárok élén résztvett az erdélyi hadjárat csaknem valamennyi nevezetesebb ütközetében. A fegyverletétel után az aradi haditörvényszék golyó általi halálra itélte, de ezt 16 évi várfogságra változtatták. 1850-ben teljes kegyelmet kapott.
Mansbarth Antal csákberényi plébános. Lelkes hazafi, amit leginkább bizonyít az, hogy Susan tábornok 1849 jul. 12-ikén Nagy-Igmándon agyonlövette. Alig volt 27 éves, midőn vértanúhalált szenvedett.
Markovics Adolf. Született 1816-ban. Előzőleg huszárszázados volt az osztrák seregben: A szabadságharcz kitörésekor ezredével a honvédséghez kerülvén, mint őrnagy, majd mint alezredes s dandárnok végigküzdötte egész önvédelmi harczunkat. A világosi fegyverletétel után 5 évi várfogságra itélték, de 1850 végén kegyelmet kapott.
Marczibányi J. 48-ban trencséni főispán. Simunich ellen erős népfelkelést szervezett, az útszorosokat eltorlaszolta, az élelmiszerek szállítását pedig szigorúan eltiltotta. És Simunich, aki okt. 20-án tört Trencsénbe, nem is kapott élelmiszert s csapatait zsarolásból és rablásból tartotta fenn.
Martini Frigyes született 1801-ben Irsán. A szabadságharcz előtt főhadnagy volt az osztrák seregben. A honvédség szervezésekor a 21-ik honvédzászlóaljnál százados lőn. Részt vett a karlsdorfi és az alibunári ütközetekben. 49 ápr. 22-én egy önálló csapat élén Barco osztrák tábornokot Munkács mellett Podheringnál megverte. A szabadságharcz végén alezredes volt. Az aradi törvényszék 1850. 12 évi várfogságta itélte.
Máriássy János. Született 1822. jun. 22-én Iglón. Előzőleg az osztrák seregben szolgált. Átjövén a honvédséghez, 1848. julius 1-én honvédszázados, szept. 1-én őrnagy s a tiszántúli önkéntes sereg vezére, később az aradi várat ostromló sereg parancsnoka, nov. 1-én pedig alezredes lett. Az aradi várat kevés szerencsével ostromolván, deczember végefelé visszahivták s a fősereg I-ső hadtesténél hadosztályparancsnok lett. 49 áprilisban ezredessé nevezték ki. Budavár bevételénél az elsők között volt a várfalon, s e hősi magatartásáért a II-od osztályú érdemjelet nyerte. A világosi fegyverletétel után az aradi törvényszék előbb kötél általi halálra, majd kegyelem utján 18 évi várfogságra itélte. Fogságából 1850. végén szabadult ki. 1869-ben a honvédség ujjászervezésekor ezredes, 1878-ban pedig altábornagy lett, 1887-ben nyugalomba vonult.
May János. A szabadságharcz előtt tüzérhadnagy volt. Átlépvén a honvédséghez, tüzérségünk szervezése körül buzgólkodott. 1848. október 19-én a komáromi táborkarhoz nevezték ki s Klapka csakhamar alezredessé léptette elő. A vár feladása után itthon maradt, s később tervezője lett a Mack-May-féle összeesküvésnek. Elfogták, s a legiszonyúbb kegyetlenségekkel akarták vallomásra birni. Nehogy valakit eláruljon, szalmazsákját maga alá gyújtotta, s így vetett véget életének.
Mednyánszky Czézár báró, tábori főpap. Született Beczkón 1824. jun. 9-ikén. Iskoláit Győrött, Nagy-Szombatban és Esztergomban végezte, ahol 1847-ben szentelték fel áldozó pappá. A szabadságharcz kitörésekor már zohori plébános. A szabadságért hevülő fiatal papnak azonban szűk volt a parochia, a csaták mezejére vágyott. Görgei táborába ment tehát, s mint tábori-lelkész belépett a honvédséghez s csakhamar tábori főpappá neveztetett ki. Mednyánszky igazi Kapisztránja volt szabadságharczunknak. A kápolnai, bicskei, isaszeghi, nagy-sallói ütközetekben magasra emelt kereszttel, többször teljes papi-ornátusban haladt a rohamoszlopok élén. Világos után Francziaországba bujdosott, itt is halt meg 1857-ben.
Mednyánszky László báró, őrnagy. Óvást tett Lipótvár feladása ellen s ezért Windischgrätz kötél-halálra itélte. Az itéletet azonban csak a bresciai hiéna, Haynau hajtatta végre. 1849 junius 5-én Pozsonyban fölakasztatott.
Mesterházy István huszárezredes. Született Mesterházán 1811-ben. 1848 előtt az osztrák lovasságnál százados volt. A szabadságharcz kitörésekor átlépett a honvédséghez, ahol gyorsan haladt előre, s csakhamar az I-ső huszárezred parancsnoka lett. Vitéz katona, alti végigküzdötte egész szabadságharczunkat. A világosi fegyverletétel után halálra itélték, s csak kegyelemből változtatták meg az itéletet 18 évi várfogságra. Kiszabadulván, birtokára vonult.
Messzéna István báró, ezredes. Született 1825. A tulni katonai iskolában tanult. Majd testőr lett s főhadnagyi ranggal a Würtemberg-huszárokhoz osztották be. 1848 nyarán a 4-ik honvédzászlóaljnál százados, ugyanott később őrnagy, decz. 25-ikén alezredes, 1849. aug. 10-ikén pedig ezredes s Bem táborkari főnöke lett. Birta a III-ik osztályú érdemrendet. A fegyverletétel után előbb golyóra, majd 10 évi várfogságra itélték, de 1852-ben kegyelmet kapott. A kiegyezés után a honvédségnél vállalt szolgálatot, ahol csakhamar ismét alezredes lőn.
Meszlényi Jenő szül. 1814-ben Kisodán, Temesmegyében. A határőrvidéki ezredek egyikénél szolgált, de 48 elején odahagyta a katonaságot. A magyar kormány nemzetőri századossá nevezte ki, október havában pedig a komáromi vár térparancsnoka lett alezredesi ranggal. Komáromot a felmentés után ott hagyta, mert Kossuth sógorsága nagyon sok kellemetlenséget okozott neki. 1849 május 23-án Kiss Ernő országos főparancsnoknak helyettese lett ezredesi ranggal. A világosi fegyverletétel után 18 évi várfogságra itélték. 1850-ben kegyelmet kapott.
Meszlényiné Kossuth Zsuzsánna. Kossuth Lajos nővére. Őt állította Kossuth „főápolónői” czímmel a tábori kórházak élére. S Meszlényiné nagy odaadással felelt meg ezen nemes hivatásának. A szabadságharcz után kimenekült.
Mészáros Lázár. (Élet- és jellemrajzát lásd I. kötet, 213. lap.)
Mészáros Viola Anna honvédaltiszt. Mint pár hónapos menyecske, férje oldalán végigküzdötte az egész szabadságharczot. Tizenkét csatában nézett szemébe a halálnak; s a hegyesi ütközetben, a hol súlyos sebet is kapott, vitézségével megszerezte a tizedesi rangot. Meghalt 65 éves korában 1896-ban, Temesvárott.
Mezőssy Pál őrnagy, a munkácsi vár parancsnoka volt. A felvidék fékentartása körül nagy érdemei vannak. A meghódolás után halálra, majd kegyelemből 18 évi várfogságra itélték.
Mihailovich Mihály, alezredes. 1848 előtt az osztrák hadseregnél szolgált, ahonnan mint főhadnagy kilépett. A szabadságharcz kezdetén felajánlotta szolgálatát a magyar kormánynak. A szerb harcztérre küldték. 49 márczius 29-én Perczel Mór tábornok által rendezett péterváradi kirontással egyidejüleg ó-kéri őrségével megtámadta a Deszpot-Szent-Iványon táborozó szerbeket s közülök mintegy 500 embert lekaszabolván, sánczaikat lerombolta. A Titel elleni második támadásnál a szerbeket a vilovai sánczokba kergette, de a természettől megerősitett hely ellen tovább nem küzdhetett. A szabadságharcz végefelé alezredes lett. A világosi fegyverletétel után előbb halálra, majd kegyelemből 16 évi várfogságra itélték, de 1850 közepén szabadon bocsájtatott.
Mikes Kelemen ezredes. Az erdélyi honvédség alakításakor az elsők közt volt, kik kardot kötöttek a haza védelmére. A Baldacci és Urbán között vívott szamosujvári csatában kitüntette magát legelőször, hősiesen fedezvén a hátráló magyar sereg visszavonulását. Ott harczolt az 1848 decz. 20-iki szurdoki ütközetben is. Bem egyik legkedvesebb embere volt. Nagy-Szeben ostrománál (49. jan. 21.) esett el.
Mikó Imre született 1805-ben Erdélyben. 48-ban az erdélyi főkormányszék elnöke volt, s ő olvasta fel 1848. julius 18-án az unió szentesítéséről szóló kir. leiratot. Az agyagfalvi székely nemzeti gyűlésen mint a kormány képviselője elnökölt. A leveretés után teljes visszavonultságban élt egész 1860-ig. Ekkor Erdély kormányzójául nevezték ki. Az Andrássy-miniszteriumban közlekedésügyi miniszter lett. Meghalt 1878. szept. 18-án Kolozsvárott.
Móga János cs. kir. altábornagy. Született 1785-ben Boczkón, Nyitra megyében. A hadseregbe 1802-ben lépett mint hadapród. Részt vett az 1809-iki wagrami csatában, hol két életveszélyes sebet kapott s szolgálatképtelenné válván, nyugalomba helyeztetett. A franczia háború kitörésekor századosi ranggal ujra tényleges szolgálatba lépett s 48-ban altábornagygyá lett. Ottingernek és Telekinek a magyar hadseregtől történt megválása után ő vette át a Jellasics ellen nyomuló magyar seregek parancsnokságát. A bánt Pákozdnál megverte, s menekülő seregét egész az ország határáig követte. Windisgrätz betörése alkalmával azonban erélytelenül viselkedvén, a fővezérlettől elmozdították. Ennek daczára az osztrák haditörvényszék öt évi várfogságra itélte. Életének utolsó éveit Szász-Erkeden töltötte vejénél, gróf Lázárnál, ki szintén résztvett a szabadságharczban. Meghalt 1861. nov. 10-én.
Molnár Simon a Lehel-huszárok egyik vitéz őrmestere, ki rettenthetlen bátorságáról és merészségéről híres volt az egész Alvidéken. 1897 elején Kispesten halt meg 72 éves korában.
Monti Sándor az olasz légió parancsnoka. Monti a szabadságharcz előtt az osztrákoknál szolgált, mint főhadnagy. Az olasz háború kitörésekor azonban leköszönt rangjáról, s az olasz seregbe lépett. 1849 elején, midőn az olasz-magyar szövetségkötés szóbakerült, a piemonti kormány megbizásából Magyarországba küldetett; aztán itt is maradt s ujjászervezte az olasz legiót, melynek parancsnoka lőn. Jeles és kiváló katona volt, ki önfeláldozó odaadással küzdött hazánkért. A temesvári szerencsétlen csata után kimenekült.
Móricz József született 1805-ben Sopronban. A szabadságharcz előtt az első székely gyalogezredben őrnagy volt. A magyar alkotmányra esküt tevén, 49-ben alezredessé és a fogarasi vár parancsnokául nevezték ki. Az oroszok betörése után Engelhardt tábornok Fogaras ellen nyomult s julius 12-én Móricznak kis csapatát megtámadván, majdnem teljesen bekerítette, ugy, hogy maga a vezér is fogságba került. A nagyszebeni katonai törvényszék kötél általi halálra itélte. Kegyelem utján 10 évi várfogságot kapott.
Murmann Sándor őrnagy. Született 1815. Pesten. A közép-tiszai hadsereg egyik legvitézebb tisztje volt. A temesvári csata után fogságba kerülvén, a bosszúálló Haynau 1849. aug. 25-ikén kivégeztette.
Murgu Euthym orsz. képviselő és író. Krassómegyei születésü, a negyvenes években tanító volt. E minőségében az oláh irodalommal kezdett foglalkozni, feladatáúl tűzvén ki oláh óhitü rokonainak felszabadítását a szerb hierarchia alól. Ő volt egyike az elsőknek, ki az oláh írásban eddig használt cziril-betüket a latin betűkkel váltotta fel. E törekvései miatt hamar népszerűségre jutott a fiatal nemzedék közt. 1847-ben egy röpirata miatt, melyben a krassómegyei jobbágyviszonyokat vizsgálta, fogságba került s mint közcsendháborító, 4 évre itéltetett. Az 1848-iki márcziusi események őt a budai börtönben találták, honnan a nép által, mint politikai fogoly Táncsicscsal együtt kiszabadíttatván, a szabadság vértanujaként hordoztatott meg az utczákon. Ez a váratlan esemény oly mély benyomással volt reá, hogy a magyarok őszinte barátja lett s nem késett oláh fajrokonait arra rábeszélni, hogy a magyar nemzettel tartsanak. Majd Krassómegyében képviselőül választatván, a kormány engedelmével a Bánságba ment s az oláhok közt népgyüléseket tartott. A leveretés után őt is fogságra itélték, de csakhamar kiszabadult. Tagja volt az 1861-iki országgyülésnek is.
Nádassy Sándor (Életrajzát lásd III. kötet, 34. lap.)
Nagy Ferencz református lelkész. Született Sepsi-Szent-Györgyön 1787-ben A szabadságharcz kitörésekor gidófalvi ref. lelkész volt. Már hatvan éves ember, de fiatalos lelke csupa tűz. Kora nem engedte, hogy a harcztérre menjen, de mint a székbizottság egyik tagja, rendkívüli buzgalmat fejtett ki a székely nép felfegyverzése körül. Ő volt az, ki a sepsiszent-györgyi gyűlésen, midőn a meghódolás szóba került, egy lelkes beszéddel felvillanyozta a csüggedő sziveket s Leonidás példájára hivatkozva, felkiáltott: „Ha kell, mind meghalunk, de meg nem adjuk magunkat!” S a székely föllelkesedvén, utána dörögte a csatakiáltást. Érdemeinek legékesebben szóló bizonyítványa, hogy a szabadságharcz után halálra itélték, s az itélet csak kegyelemből lett megváltoztatva négy esztendei várfogságra. Meghalt 1865-ben.
Nagy István, 1848-ban tanító Debellácson. Lelkes, bátor ember, ki ott a szerblakta vidéken elévülhetlen szolgálatokat tett ügyünknek.
Nagy Jenő ezredes. Született 1811. Debreczenben. Előzőleg az osztrák seregnél főhadnagy volt. Az elsők közé tartozott, kik a hazának felajánlották szolgálataikat. Kiváló tehetségeinél fogva gyorsan haladt előre, csakhamar őrnagy, majd ezredes és dandárparancsnok lett. Világos után halálra, majd kegyelemből 18 évi várfogságra itélték.
Nagy Sándor József tábornok. Született 1804. okt. 17-én Nagyváradon. Tizenkilencz éves korában mint hadapród az 5-ik huszárezredbe lépett, mely akkor Olaszországban állomásozott. Aránylag elég hosszú idő alatt elért századosi rangjáról lemondván, nyugalomba vonult, mert családi viszonyai miatt haza kellett térnie. A szabadságharcz kitörésekor a pestmegyei lovasnemzetőrség szervezésével bizták meg, melynek egy részét a lázadó ráczok ellen vezette. Október 13-án Nagy-Kikindánál arra a hirre, hogy 12 ezer rácz indult a város felégetésére, ügyes intézkedéseivel az ellenséget visszaverte. Az egész szabadságharcz alatt mindenkor vitézül állta meg helyét, s bámulatos elszántsággal harczolt. Az isaszeghi döntő ütközetben mint tábornok dicsősége fénypontját érte el. Buda alatt a május 16-iki és 21-iki rohamoknál mindig katonáinak az élén küzdött. Az augusztus 2-iki debreczeni véres ütközetben egy félnapig tartóztatta fel az oroszok kilenczvenezernyi hadát. Aradon, habár nem tartozott Görgei híveihez, szintén a fegyverletétel mellett foglalt állást. Vértanúhalált szenvedett okt. 6-án Aradon.
Nemegyei a Dunamentén szervezett nemzetőrségnek volt a parancsnoka. 1849 elején az Alvidékre küldték, s az lett volna a feladata, hogy Eszéket felmentse az ostromzár alól, de az őrség már megérkezése előtt az osztrákok előtt kapitulált.
Németh János ezredes. Született 1784-ben Kőszegen Vasmegyében. Az osztrák hadseregben szolgált s 1826-ban mint kapitány nyugalmaztatta magát. A szabadságharcz kitörésekor, daczára előhaladott korának, a honvédtisztek közé lépett s később Mészáros hadügyminiszter segéde lőn. A képviselőház által Bemnek adott elsőrendü érdemjelet ő adta át Szász-Sebesen egy küldöttség élén az ősz tábornoknak. A leveretéskor ezredes volt. Tiz évi várfogságra itélték, de csakhamar kegyelmet kapott.
Noszlopi Gáspár. Született Vracsikon Somogymegyében. A szabadságharcz idejében somogyi kormánybiztos volt s a megyei nemzetőrség szervezése körül nagy érdemeket szerzett. A leveretés után nem tudta elviselni hazájának leigázását s összeesküvést szőtt. Az volt a terve, hogy a fejedelmet magyarországi körútjában elfogja s így kicsikarja tőle az engedményeket. Az összeesküvés, azonban fölfedeztetett, Noszlopit elfogták s 1853-ban Pesten kivégezték.
Nyáry Pál. Született 1806. decz. 12-én Nyáregyházán. A 48-iki események Pest vármegye alispáni székében találták. A márcziusi napokban éltető lelke volt a Pesten lejátszódott mozgalmaknak. A 48-iki országgyülésen a ráczkevei kerületet képviselte s a békepárt egyik vezére volt. Ő volt az, ki Kossuthnak 48. julius 11-én tartott hatalmas szónoklata hatása alatt felállt s esküre emelt kézzel szavazta meg a 200 ezer katonát. Később a honvédelmi bizottmány tagja lőn. Résztvett a szabadságharcz összes politikai mozgalmaiban egész a világosi fegyverletételig. Fogságát, melyre az osztrák haditörvényszék itélte, Josefstadtban töltötte, s csak az általános amnestia után szabadult ki. Az októberi diploma után újra képviselő lett s a határozati pártnak volt tagja, Teleki halála után pedig vezére. A 67-iki kiegyezéssel soha sem birt megbarátkozni s a fölötti bánatában, hogy a nemzet önmagának lett sírásója, 1871. április 21-én egy budapesti ház emeletéről leugorván, öngyilkossá lett.
Nyitray József alezredes. Született 1811, Pesten. Előzőleg az osztrák seregben szolgált mint hadnagy. A szabadságharcz kitörésekor az ó-budai ruhabizottmánynál volt alkalmazva, s midőn a haza védelmére felajánlotta karját, a kormány az I-ső honvédzászlóaljhoz főhadnagynak nevezte ki, majd pedig az országos ruha-bizottmány szervezésével bizta meg. S Nyitray az egyenruhák gyors kiállitása körül bámulatos tevékenységet fejtett ki. Nagyrészt neki köszönhető, hogy a honvédsereg a téli hadjárat beköszöntésekor oly jól el volt látva ruhaneművel. Időközben százados, őrnagy, majd alezredes lett. A leveretés után előbb halálra, majd kegyelemből 16 évi várfogságra itélték, de fogságából már 1851 végén kiszabadult. Az 1867-iki kiegyezés után a honvédség felállitásakor a király őrnagyi ranggal a főruharaktári bizottság elnökévé nevezte ki. Később alezredes lett. Meghalt 1885-ben Budapesten.
Okolicsányi József alezredes. Szül. 1814. Az osztrák sereg kötelékéből, ahol főhadnagy volt, jutott a honvédséghez. Csakhamar százados, majd őrnagy, 1849. elején pedig alezredes lett. Világos után 14 évi várfogságra itélték.
Ordódy Pál őrnagy. 1848 végén a Simunich ellen szervezett csapatok parancsnokául nevezték ki őrnagyi ranggal. Kosztolna mellett volt az első összecsapás, a melyben serege majdnem teljesen szétszóratott. Deczember végefelé Lipótvárba huzódott s mint a vár parancsnoka egyideig ellentállt Simunich ostromának, de 49. febr. 2-án tisztjei ellenzése daczára meghódolt. Az osztrák hadi törvényszék 3 évi várfogságra itélte.
Ormay (Auffenberg) Norbert. Született 1813. aug. 22-én Dobrezanon Csehországban, Az osztrák hadseregnél hadnagy volt. 1847-ben felségsértés miatt 10 évi sánczfogságot kapott. A munkácsi várba zárták el s midőn a vár a magyar kormány kezére került, visszanyerte szabadságát, s Kossuth Lajos hadsegéde lett. 1848 deczemberben az 1-ső vadászezredet alakította. Ez az ezred szolgáltatta állandóan a kormányzó díszőrségét. A világosi fegyverletétel után elfogták, s Haynau egyik dühöngő pillanatában minden kihallgatás nélkül Aradon fölakasztatta.
d’Orsay Miksa százados. 1848. junius 30-án a szerb lázadók a végvidéki Szent-Mihály községét megrohanták, mert lakói nem akartak velük tartani. A szorongatott községnek d’Orsay százados jött a segítségére, de egy ellenséges golyó által találva, elesett. Ő volt az első osztrák hadseregbeli tiszt, aki ügyünk védelmében vérzett el.
Palkovich Károly. Esztergommegyének a szabadságharcz idején nagybuzgalmu kormánybiztosa és első alispánja. A szabadságharcz után halálra itélték, de kegyelemből a halálos itéletet 16 évi várfogságra módosították. Palkovich az elnyomatás idején is széleskörü tevékenységet fejtett ki. Meghalt 1897-ben 82 éves korában.
Palóczy László. 1783. okt. 14-én született Miskolczon. 1832-ben Borsodmegye a pozsonyi országgyűlésre küldte s első volt, ki az országgyűlésen hozott törvényeket magyarul kezdte szerkeszteni. Ezért aranytollal ajándékozták meg. A 48-iki nemzetgyűlésen Miskolcz városát képviselte s mint korelnök ő nyitotta meg úgy ennek, mint a Debreczenbe átköltözött országgyűlésnek az első ülését. 1861-ben az októberi diploma után Pestre összehívott országgyűlésnek ismét ő volt a korelnöke, ezuttal azonban utólszor, mert ez év folyamán meghalt. Halálát a képviselőház három napi szünettel gyászolta meg.
Pálffy Albert író. Született 1820 Gyulán. Eleinte lelkészi pályára készült, később ügyvéd lett. 1842-ben Pestre került, itt megismerkedett Petőfivel s mindvégig meghitt barátságban volt vele. 1848-ban, midőn a szabadsajtó életbelépett, a „Márczius tizenötödike” czímű lapot alapította, amelynek nagybuzgalmú szerkesztője volt. 1849-ben a kormánynyal Debreczenbe, majd Aradra ment. A fegyverletétel után egy ideig bujdoklott, de 1853-ban elfogták s Budweisba vitték. Hazatérése után kizárólag az irodalommal foglalkozott. Ma is él.
Pállfy János. A 48-iki országgyűlésen Almássy Pál mellé a képviselőház alelnökéül választották, hanem ez állásáról, midőn a nemzetgyűlés Debreczenbe költözött, lemondott. Egy ideig tagja volt a honvédelmi bizottmányak is. 1849. jun. 16-án az országos törvényszék elnökéül nevezték ki.
Patay István ezredes. Született 1808-ban. A bécsi mérnökkari akadémiát végezte s a Würtemberg-huszárezredben hadnagy volt, de már 1832-ben letette rangját. Hazajött s megyei tisztviselő lett. 48-ban mint közhonvéd lépett a magyar hadseregbe, de csakhamar tiszt lett belőle. 49-ben Pest térparancsnoka volt. Az októberi diploma után megnyitott országgyűlésen a szoboszlói kerületet képviselte. A kiegyezés után is orsz. képviselő volt. Meghalt 1878 május 5-én Debreczenben.
Pázmándy Dénes. 1816. ápr. 7-én született a komárommegyei Kömlődön. A pozsonyi dietán követe volt megyéjének. A 48-iki országgyűlésen a nagyigmándi kerületet képviselte, s a Ház elnökéül választotta. Az országgyűlés által 1848. szept. elején Ferdinándhoz Schönbrunnba menesztett küldöttség elnöke és szónoka volt. Az országgyűlést nem követte Debreczenbe, hanem jelentkezett Windischgrätznél, aki bántatlanul hagyta. E miatt később sok baja volt; a magyar kormány pörbe idézte, a közvélemény pedig súlyos gyanúval illette. A leveretés után visszavonultan élt. Meghalt 1856-ban.
Perczel Miklós ezredes. Született 1812-ben, Bonyhádon. Testvéröcscse Perczel Mór tábornoknak. Együtt Szervezték a Zrinyi-csapatot, mely Perczel Mór hadseregének főereje volt. 48 végén a Schlick elleni hadsereghez küldték s résztvett a kassai ütközetben. Szent-Tamás bevételénél Kis-Kér felől a hidfői sánczok ellen nyomult s szuronyszegezve foglalta el a hidat, s ezzel eldöntötte a csata sorsát. Aradvár meghódolása után a vár parancsnokául nevezték ki, de az időközben aradi hadparancsnokká kinevezett Damjanich tábornokkal kellemetlen viszálya támadt. A leveretés után külföldre menekülvén, hosszabb ideig Amerikában tartózkodott. 1867-ben hazatért, s csakhamar Baranyamegye főispánjául nevezték ki. Fürge egészségben ma is él.
Perczel Mór tábornok. (Élet- és jellemrajzát lásd II. kötet 110. lap.)
Pereczi Mihály. Született Eszéken. Az erdélyi hadseregnél szolgált. Már a csucsai ütközetben kitűnt, rohamra vezetvén huszárjait. Gyorsan emelkedett s 1849 elején már ezredes volt. Résztvett Temesvár ostromában is. 1849. május 12-én az osztrák várőrség kirohanását vitézül, győzelmesen visszaverte. A szabadságharcz után kötél általi halálra itélték. Halál helyett 14 esztendei várfogságot kapott s megkegyelmeztetéseig az olmützi vár foglya volt.
Perényi Zsigmond báró. Született 1782-ben Beregszász-Végardón. Az 1848-ban összehívott országgyűlésen a felsőház másodelnökéül nevezték ki. Tagja volt a honvédelmi bizottmánynak is. A felsőházban ő hirdette ki és irta alá mint elnök az ápril 14-iki trónfosztó nyilatkozatot. Világos után az oroszok kiszolgáltatták Haynaunak, a ki 1849. okt. 24-én felakasztatta.
Pethö Vilmos őrnagy. Született Gyöngyösön 1812-ben. A branyiszkói csata hőse. Halálmegvető elszánással ő vezette az osztrákok ellen a rohamot. A világosi gyásznap után előbb halálra, majd kegyelemből 4 évi várfogságra itélték. Meghalt 1894-ben.
Petőfi Sándor. (Életrajzát lásd I. kötet 18. lap.)
Picketi Ágost. Született 1807-ben. 1848-ban a 2-ik huszárezrednél százados volt Kiss Ernő alatt. Csakhamar őrnagygyá, majd ezredessé nevezték ki, a szabadságharcz végefelé pedig tábornok lett. Résztvett a III. hadtest majdnem valamennyi ütközetében. Szakképzett, vitéz katona volt. A világosi fegyverletétel után egyideig bujdosott; 1850. tavaszán azonban Aradon önként jelentkezett, s 12 évi várfogságra itélték, Meghalt 1874-ben Mokrán Aradmegyében.
Pollák János. Az önvédelmi harcz egyik legvitézebb őrmestere, Huszonhét ütközetben vett részt. Az egész erdélyrészi táborozás alatt ott küzdött Bem oldalán. Meghalt 1897-ben 82 éves korában, Budapesten az országos honvédmenházban.
Pongrácz Guido. Ordódy őrnagynak Simunich elleni seregében a népfelkelőknek volt a parancsnoka. A kasztolnai csatában hősi halált szenvedett.
Pongrácz István alezredes. Született 1821-ben Felső-Túron, Hontmegyében. A tulni utász-iskolában neveltetett, s a testőrségnél kezdte katonai pályáját. A 48-iki események Gácsországban az orosz-lengyel határon találták, ahol a 8-ik huszárezredben mint főhadnagy szolgált. V. Ferdinánd által századosi ranggal a honvédséghez helyeztetvén át, Móga altábornagy mellé osztották be. Aztán Görgei seregéhez került, hol csakhamar őrnagy, majd alezredes, s az I. hadtestnek táborkari főnöke lett. Ő volt egyik intézője az aug. 2-iki vakmerő debreczeni csatának. Szakavatott, bátor, vitéz katona, aki főkép a kápolnai, hatvani, debreczeni ütközetben rendkivül kitüntette magát. Az 1867-iki kiegyezés után gr. Andrássy Gyula felszólítására ezredesi ranggal ő is a honvédséghez lépett, s mint tábornok vonult nyugalomba.
Pongrácz László alezredes. Hontmegyében Felső-Túron 1824-ben született. 1840-ben hadapród volt, 1846-ban pedig testőrhadnagy lett. A szabadságharcz kitörésekor 1848. szept. végén a 23-ik honvédzászlóaljhoz került, hol csakhamar százados, őrnagy, majd alezredes lett. Ott volt Csornánál is, hol a zászlót kezébe ragadva, vezette rohamra vitéz katonáit. Aztán a Délvidéken harczolt. A temesvári csata után egyideig itthon bujdosott, s csak deczember végén sikerült külföldre menekülnie.
Poninsky László alezredes, s az I-ső dzsidásezred parancsnoka. Lengyel emigráns. A szolnoki ütközetben lovasainak élén vakmerő támadással egy dragonyos-osztályt vert széjjel, s 5 ágyut vett el az ellenségtől. Rettenthetlen vitézsége miatt közbecsülésben állt. A világosi fegyverletétel után kimenekült.
Pósch Márton huszárszázados. Mint tanuló önként állott be katonának a 9-ik huszárezredbe. A szabadságharcz kitörésekor őrmester volt s e ranggal lépett át a magyar hadsereghez: a Károlyi huszárezredbe, a melyben csakhamar századosi rangot nyert. Végig küzdötte az egész szabadságharczot. Vitézségével különösen az oroszok ellen Nagy-Káta körül vívott győzelmes lovassági ütközetben tünt ki, s oly hősiesen viselkedett, hogy Perczel Mór a harmadosztályu érdemjellel tűntette ki. A szabadságharcz után több évi várfogságra itélték el, majd kegyelmet nyervén, Aradon telepedett meg, ahol a városnál nyert alkalmazást s mint nyugdijas írnok hunyt el 87 éves korában 1896-ban.
Pósta Ferencz alezredes. Békés-Csabán született 1817-ben. Előzőleg testőrhadnagy volt. A szabadságharcz kitörésekor tevékeny részt vett a pesti nemzetőrség szervezésében, s főhadnagynak, majd századosnak választották meg. Ott volt a nagyszombati vérengző csatában, s Branyiszkónál is. A hatvani csata után dandáros lett, s Görgei, mint egyik legkitünőbb hősét mutatta be őt Kossuthnak. A komáromi jul. 11-iki csata után alezredes lőn. A további harczokban is mindenütt kitűnt, de főkép Zsolczánál, a hol 16 ágyujával öt óra hosszáig tartotta magát az oroszok 50 ágyuja ellen. Világos után ő is fogságba került. Kiszabadulván, visszavonult, 1867-ben pedig a honvédség felállításakor újból szolgálatot vállalt, s őrnagy lett.
Pöltenberg Ernő tábornok. Szül. 1813-ban Bécsben. 1830-ban állt be katonának, mint hadapród s két évvel később a 4-ik huszárezred hadnagya lett. A szabadságharcz kitörésekor századával Gráczban állomásozott. A magyar alkotmány felállítása után ezrede Magyarországba került a Jellasics elleni magyar hadakhoz. A parendorfi ütközetben tüntette ki magát legelőször. A kápolnai csatában a Wrbna által a döbrői erdőből kiszorított Máriássynak sietett a segítségére, de a tulnyomó erő ellen minden törekvése sikertelen maradt. Az isaszegi csatát ő kezdte meg Boghnál Schlick hadteste ellen. Kéméndnél Vyss tábornokot verte meg, s átszorította a Dunán. Komárom felmentése után a 7-ik hadtest élén Görgei Győr alá küldte, hogy védbástyát képezzen a Pozsonyig hátráló osztrák hadak esetleges előnyomulása ellen; s míg Görgei Buda várát ostromolta, ő itt táborozott. Az osztrák lovasság több ízben nyugtalanította hadállását, de mindannyiszor visszaverte. Kmettynek csornai győzelmével egyidejüleg Öttevénynél sikeres támadást intézett az osztrák balszárny ellen. Egyáltalán mint hadtestparancsnok résztvett a fősereg minden ütközetében, s nevéhez nem egy fényes győzelem babérja füződik. Görgeinek egyik leghűbb, legodaadóbb alvezére volt. Világos után őt is Aradra hurczolták s okt. 6-án mártir-halált szenvedett.
Prágay János alezredes. A szabadságharcz kezdetétől egész a komáromi fegyverletételig szakadatlanul Klapka György oldalánál volt, eleinte mint hadsegéd, később főhadsegédi minőségben. Májusban őrnagy lett, augusztusban az ezredesi rangot nyerte el. A kapituláczió után Amerika felé vette útját. New-Yorkba érkezvén, az első a mihez látott, egy kis munkának a kiadása volt, mely Magyarországot ismertette abból a czélból, hogy a hazánkért akkoron rajongó amerikaiak figyelmét személyére irányozza. S ez sikerült is neki. Rövid időn számos jóbarátot szerzett, s csakhamar bemutatták őt Lopez tábornoknak, a kubai elégületlenek vezérének. Lopez épp akkor készült második kubai expedicziójára. Arról volt szó, hogy Kubát a spanyol iga alól fölszabadítsák. Prágay Lopez kisérőjeül ajánlkozott, s a tábornok vezérkari főnökéül nevezte ki őt. A felszabadító csapat, melyhez több magyar is csatlakozott, hajóra szállt s a sziget egy őrizetlenül hagyott pontján partra lépett. De tovább nem kisérte őket a szerencse. A benszülöttek közül csak kevés ember csatlakozott Lopez zászlójához. S így a spanyol helyőrségnek egy-két véres ütközet után sikerült a bátor kis csapatot tönkretenni. Lopezt elfogták s kivégezték. A sebesült Prágay látván, hogy reája is ez a sors vár, pisztolylövéssel vetett véget életének.
Psotta Mór tüzérparancsnok. Született 1806 Bazinban. Előzőleg az osztrákoknál tüzérfőhadnagy volt. A szabadságharcz alatt a Görgei táborába került, ahol csakhamar ezredes, s a tüzérség főparancsnoka lett. A fősereggel végigküzdötte az egész szabadságharczot. A fegyverletétel után halálra, majd kegyelem útján 18 évi vasban töltendő várfogságra itélték, de 1854-ben teljes kegyelmet kapott.
Puchly János huszáralezredes. Született 1808. Bár-Szent-Györgyön. 1848 előtt huszárszázados volt; a szabadságharcz idején a Ferdinánd-huszároknál szolgált mint őrnagy, majd mint alezredes. Rettenthetlen vitéz katona, ki huszárainak az élén számos öldöklő csatában vett részt. A fegyverletétel után Haynau fel akarta akasztatni, de a halálos itéletet kegyelemből 16 évi várfogságra változtatták. 1854-ben szabadult ki sulyos fogságából s szülőhelyén huzódott meg.
Puky Miklós teljhatalmu kormánybiztos. Az érdemes férfiú már 1832-ben megkezdte a harczot Hevesmegyében az udvari párt ellen. 1848-ban alispánná és képviselővé választották, majd Batthyány hevesmegyei kormánybiztosnak nevezte ki. 1849-ben Kossuth Komáromba küldte mint a kormány képviselőjét. A szabadságharcz után külföldre menekült. Genfben nyomdát állított, s ő nyomatta ki Horváth Mihály munkáit. Végre sok évi számüzetés után hazatérvén, polgártársai ismét visszaültették az alispáni székbe.
Pulszky Ferencz. Született 1814. szept. 17-én Eperjesen; élénk résztvett a 48-iki márcziusi mozgalmakban. A 48-iki országgyűlésen a szécsényi kerületet képviselte. Augusztusban a külügyminiszteriumhoz államtitkárrá nevezték ki, október 4-én azonban Ferdinánd felmentette állásától. 48 végén Londonba ment, hol a magyar ügyek képviselője volt. A szabadságharcz leveretése után kint maradt, s 1851-ben elkisérte Kossuthot Amerikába. 1860-ban Angliából Olaszországba költözött, s résztvett a magyar emigratió működésében. 1866 őszén a királyi kegyelem neje koporsójához hazabocsájtá. Ezentul Pesten maradt, s 1867-ben képviselő, 1869-ben a nemzeti muzeum igazgatója lett, 1872-ben pedig az összes hazai könyvtárak felügyelőjének nevezték ki. Meghalt 1897-ben Budapesten.
Pulszky Sándor ezredes. Simunich betörésének hírére szervezett felsőmagyarországi népfelkelésnek volt a parancsnoka, s a felsőmagyarországi hadműveletekben vett részt.
Pünkösti Gergely őrnagy. Bem hadsegédje. Bem oldalánál résztvett az egész erdélyi hadjáratban, s a szabadságharcz végefelé Bem főhadsegédje lett. A dévai fegyverletételkor ő segítette elő Bem menekülését. Bátor, vitéz katona volt, aki mindenütt derekasan megállta helyét. Most Nagy-Szebenben él.
Pusztelnik Alfréd. Guyon nagyszombati expeditiójánál táborkari főnök volt, utóbb pedig Görgei táborkarához került. Az 1849. jan. 22-iki selmeczi csatában megsebesült s elfogták. A világosi fegyverletétel után besoroztatott.
Querlonde Ferdinánd, ezredes és dandárparancsnok. Született 1811. Prágában, hol atyja táborkari ezredes volt. A katonai pályára lépett, s husz éves korában már hadnagy volt. 1836-ban főhadnagygyá, s 1845-ben századossá léptették elő. Ezrede 1848. májusban letette az esküt a magyar alkotmányra; s esküjének Querlonde mindvégig híve maradt. November elején Trencsénben a 40-ik honvédzászlóaljat alakította, melynek parancsnoka lőn, deczember 1-jén pedig alezredessé neveztetett ki. A budatini csatában megsebesült. Felgyógyulván, hősi része volt az 1849 jan. 13-án vívott nyárádi csata győzelmében. Komárom fölmentése után a szegedi erődített híd építésénél foglalkozott. Julius közepén ezredes s a tartalék parancsnoka lett. Világos után ő is elfogatott s Aradon halálra, majd kegyelem útján 18 évi várfogságra itélték. Fogságából 1856-ban szabadult ki s mint vasuti mérnök kereste kenyerét. Meghalt 1873. Pozsonyban.
Rakovszky Sámuel ezredes, osztályparancsnok. Született 1802. a szabolcsmegyei Gáva községben. A szabadságharcz kitörésekor a kormány a 48-iki honvédzászlóaljhoz századosnak nevezte ki. Bátor, vitéz katona. Mindig az első, hol a szükség úgy hozta magával, s utolsó, ha baj volt. Rakovszky volt az, aki a julius 2-iki komáromi ütközetben az osztrákok által elfoglalt monostori dombokat ismét visszavette. Görgei ott a csatatéren ezredessé nevezte ki, s a 2-ik rendü vitézségi érdemjellel diszíté fel. Komárom meghódolása után Nagy-Kállóba vonult, hol a honvédegylet elnöke lett. Meghalt 1871.
Rapaics Dániel ezredes. Született 1817. Kossinban. Mint a lőporgyártás felügyelője nagy tevékenységet fejtett ki. Halálra, majd kegyelem útján 18 évi várfogságra itélték, a melyből három esztendőt töltött ki.
Rácz Sándor őrnagy. 1848. nyarán Fehértemplomban állomásozó 9-ik zászlóaljnál százados volt, s midőn Vitalis őrnagy a zászlóalj éléről lelépett, ő vette át annak ideiglenes parancsnokságát. 1848. aug. 28-án Asbóth őrnagygyal egyesülve, Ó-Moldvából kiverte a szerbeket. Szeptember elején, midőn Maderspach őrnagy állott a fehértemplomi védsereg élére, többször kitüntette magát. 1848. szept. 7-én Kusichot foglalta el a szerbektől, szept. 23-án Jám, Kustil és Vojvodina községeket tisztította meg, okt. 1-én pedig a vracsegaji szerb tábort kergette szét. Okt. 17-én ismét Kusich ellen ment s a lázadófészket ez alkalommal hamuvá égette. Innentől kezdve a délvidéki hadjárat csaknem valamennyi ütközetében résztvett. A fegyverletétel után besorozták.
Ráday Pál gróf. A Károlyi-huszárezred egyik bátor, vitéz őrnagya volt. A fegyverletétel után 12 évi várfogságra itédték, de 1850. julius végén kegyelmet kapott.
Rákóczi Parcsetich Zsigmónd. Született 1808-ban Nagy-Kikindán. A szabadságharcz előtt az osztrák hadsereg egyik huszárezredénél szolgált s 1847-ben ment nyugalomba mint százados. A szabadságharcz kitörésekor ő is felajánlotta szolgálatait, s az ujonnan alakított Lehel-huszároknak lett az ezredese. A Rózsa Sándor-féle szabadcsapatnak ő volt a felügyelő-parancsnoka. Fegyverét 1849. aug. 20-án tette le Boros-Jenőn. Az aradi törvényszék golyó általi halálra, majd kegyelemből 16 évi várfogságra itélte. 1854-ben szabadult ki olmützi börtönéből.
Rázga Pál (Lásd IV. kötet 1251 lap.)
Récsey Ádám. (Lásd II. kötet 287. 1.)
Répássy Mihály. (Életrajzát lásd III. kötet 36. lap.)
Riczkó Ignácz ezredes. A szabadságharcz kitörésekor Biharmegyében nemzetőri őrnagy volt, később az erdélyi hadjáratban tanusított vitézsége miatt ezredesi rangot nyert. 1848. nov. 23-án a csucsai szorosban táborozó erdélyi hadsereg előcsapatával Urbánt megverte. Decz. 19-én Wardener osztrák tábornok támadta meg csucsai állásában, de a hősiesen küzdő honvédek visszaverték. Mikor Bem Urbánt kiverte Erdélyből, egy figyelő sereget hagyott hátra, melynek parancsnokául Riczkó ezredest tette. Urbán februárban a tihuczai havasokon át visszatért s február 14-én Riczkót Király-Németnél megtámadta. Véres küzdelem fejlődött, amelynek folyamán Riczkó elesett. Hazaszeretetét hősi halálával pecsételte meg.
Rohonczy Lipót ezredes. Született 1807-ben Pápán. Az osztrák hadseregben viselt századosi rangjáról 1847-ben lemondott. A honvédség alakításakor ő is kardot kötött. 48 okt. 13-án Török-Becsén állomásozó őrségével a Csuroghnál átkelt szerbeket pár órai kölcsönös mészárlás után megverte. Később a Károlyi huszárezrednek lett a parancsnoka. Az aradi törvényszék kötél általi halálra itélte; kegyelmet nyervén, 18 évi várfogságot kapott. Börtönéből azonban már 1850; junius 12-én kiszabadult.
Romer Flóris. Született 1815. április 12-én Pozsonyban. 1830-ban a benczések rendjébe lépett. A szabadságharcz kitörésekor elhagyta a szerzetes rendet s veszélyben forgó hazájáért fegyvert ragadott. A 2-ik honvéd utászkari zászlóaljba lépett mint közvitéz s felhívta tanítványait is, hogy kövessék példáját. A debreczeni csata után menekülés közben, elárultatván, elfogatott s a pozsonyi törvényszék 8 évi várfogságra itélte. – Büntetését az olmützi várban töltötte ki.
Rónai Jáczint. Született 1815. május 13. Székesfehérvárott. Pap volt, de tevékeny részt vett az egész szabadságharczban, melynek leveretése után külföldre menekült. 1866-ban tért vissza, s a kiegyezéskor képviselővé választották. 1873-ban pozsonyi nagyprépost és czímzetes püspök lett, s később Mária Valéria főherczegnő magyar tanára. Meghalt 1889. ápr 17.
Rottenbiller Lipót. 48-ban Pest város polgármestere. A márczius 15-iki mozgalmak idejében nagy érdemeket szerzett a rend fentartása körül. Ő írta elsőnek alá a nép által a tanács elé terjesztett 12 pontot. Egyáltalán egész küzdelmünk alatt lángoló hazaszeretetének adta fényes tanujelét. Hogy a főváros lakossága a legszomorúbb napokban is oly szivóssággal tartott ki a nemzet ügye mellett: Rottenbillernek főérdeme.
Rózsafi Mátyás a „Komáromi Értesítő” szerkesztője. A szabadságharcz alatt Klapka seregében szolgált, s azok közé tartozott, a kik Komárom meghódolását mindvégig ellenezték. Tagja volt a Thaly-féle összeesküvésnek is. A vár átadása után nem ment mindjárt külföldre, hanem Erdélyben bujdosott. Csak az ötvenes években menekült ki, még pedig Amerikába. Résztvett az amerikai polgárháboruban, s ezredesi rangot szerzett. Majd megnősülvén, Washingtonban telepedett meg, s itt lakott haláláig. Meghalt 1893-ban. 63 évet élt.
Rulikovszky Kázmér. Lengyel származásu, született 1814-ben Zurachban. Az orosz hadseregben szolgált mint dzsidás-kapitány. Szabadságszerető, lelkes férfiú, a ki csak kényszerüségből viselte az orosz egyenruhát. Hozzánk akart átszökni, de elfogatván, 1849. augusztus 28-ikán Nagyváradon agyonlövetett. Nem vett ugyan részt szabadságharczunkban, de a mi ügyünk mártirja.
Rupp Alajos honvédszázados. Született 1825 Székesfejérvárott. A csornai és a moóri csatákban rendkivüli bátorságot fejtett ki; Szent-Tamásnál pedig a legelsők közt volt, ki a ráczok öldöklő golyózápora közt, kezében a magyar lobogóval, a földsánczra hágott. Meghalt 1890, január 18-ikán.
Ruttkay István. Született 1803. augusztus 3-án Nagy-Szelezsényben. A 48-iki mozgalmak mint Zólyomvármegye első alispánját találták, ki a pánszlávok tulkapásai ellen erélyesen száll síkra. Majd katonaságot toborozott megyéjében; s rövid idő alatt megalapította a 17-ik honvédzászlóaljat, melynek aztán parancsnoka lett. Kezdetben Hurbán ellen harczolt, később Komáromba rendelték s ott is maradt a kapituláczióig. Ekkor már alezredes volt. Zászlóalja vitézségeért veres sipkát nyert. A kapituláczió után haza ment szülőföldjére. 1861-ben Zólyommegye alispánja lett, 1865-ben pedig beszterczebányai képviselővé választották. Meghalt 1869. szeptember 3-án Nagy-Szelezsényben.
Sárosy Gyula költő. Született 1816. febr. 12-ikén Boros-Sebesen. Ő a szerzője a híres „Arany Trombita” czímű nagy politikai verses műnek, a melyet a szabadságharcz idején mindenfelé szavaltak. E népszerű költeménye miatt halálra itélték, de kegyelmet kapott. Elhunyt 1861. nov. 16-án Budapesten.
Schweidel József tábornok. Született 1796-ban Zomborban. 1848-ban őrnagy volt. Midőn ezrede Bécsből Magyarországra rendeltetett, a magyar kormány rendelkezése alól magát kivont Apponyi ezredes helyett átvette az ezred vezényletét, s azt haza is vezette. E hazafias tetteért alezredesi rangot nyert. Résztvett a pákozdi és schwecháti ütközetekben, további működésének betegsége vetett gátat. Bajából felgyógyulva, 49. május hóban Buda-Pest katonai parancsnokául nevezték ki, s a kormányt követte Szegedre és Aradra. A kormány lemondása után Görgeit követte. Világosnál ő is az oroszok kezébe került s egyike lőn az október 6-án Aradon kivégzett vértanuknak. Fia, Béla, századosi ranggal szintén a honvédseregben szolgált. Mint volt osztrák tisztet 18 évi várfogságra itélték, de utóbb kegyelmet kapott.
Sebő Antal. Született 1829-ben. Az 1848-iki márcziusi napok alatt, mint a jurátusok egyik vezetője, élénk része volt a szabadságmozgalmakban. Aztán honvédnek csapott fel, s a ráczok ellen küzdött. A 37-ik zászlóalj alakulásakor hadnagyi ranggal a komáromi várba került; 1849. szeptember 28-án főhadnagygyá nevezték ki, egyúttal pedig a 3-ad osztályú vitézségi érdemrendet kapta. Az 1867-iki kiegyezés után Pestmegye főlevéltárnoka, majd árvaszéki ügyésze lett. Most nyugalomban él.
Sebő Alajos huszár-alezredes. A tápióbicskei ütközetben tüntette ki magát. Riedesel az osztrák vasasok egyik herkulesi erejü őrnagyával ott a harczmezőn csapataik szemeláttára valóságos párbajt vivott. A vesztes Riedesel lőn; Sebő egy rettentő csapással ketté hasította ellenfelének a fejét. Ez a párbaj is nagyban hozzájárult a győzelem kivivásához. De maga Sebő is karján oly súlyos sebet kapott, hogy hosszabb ideig kórházban feküdt.
Sembery Imre orsz. képviselő. A honvédelmi bizottmány tagja. volt, s ezen minőségében buzgó tevékenységet fejtett ki. Főként a hadfelszerelés körül vannak nagy érdemei. Viszszavonulva él hontmegyei birtokán.
Sidlovszky János százados, a brassói fellegvár hős védője. Mikor az előnyomuló Lüders 1849. junius 21-én halomra lövette a fellegvárat, Sidlovszky, nehogy orosz fogságba kerüljön, agyonlőtte magát.
Sillye Gábor. Született 1819. márczius 21-én Hajdu-Böszörményben. Az 1848/49-iki országgyülésen Hajdu-Böszörmény képviselője volt, utóbb pedig a Hajdukerületben kormánybiztos. Ő alakította a bácskai huszárezredet és az 52. és 53-ik honvédzászlóaljakat. 49-ben a Hajdukerület főkapitányául s a nemzetőrség főparancsnokává nevezték ki. Az ő indítványára kiáltotta ki Hajdu-Böszörmény 1849. május 4-én a köztársaságot, s egyben felírt a nemzetgyűléshez, hogy az egész országra a köztársasági államforma terjesztessék ki. A szabadságharcz után egyideig bujdosott, de 1850. márcz. 24-én elfogták. A pesti hadi törvényszék 51. okt. 8-án kötél általi halálra itélte. Kegyelem utján 10 esztendei várfogságot kapott, s azt ki is töltötte az olmützi várban.
Simonfy József. Született 1790. márczius 19-ikén Tökés-Ujfaluban, Nyitramegyében. 1843-ban nyugalomba vonult mint százados. 48-ban a Nyitramegyében alakult nemzetőrségnél őrnagy lett, s a Hurbán-féle lázadás ellen működött. Ennek elnyomása után az oláhok ellen harczolt. 49. márcz. 1-én alezredes lett. 1849. decz. 5-én az aradi haditörvényszék golyó általi halálra itélte. Kegyelem utján 10 évi várfogságot kapott. Büntetésének egy részét az olmützi várban töltötte.
Skublics Ráfael őrnagy. Maderspachnak a legodaadóbb segítője Fehértemplom hősi védelmében. Majd Damjanichhoz kerül, s 1848. decz. 12-ikén az alibunári véres ütközetben elesik. Kora vesztét megkönyezte az egész magyar tábor.
Souper Ágoston. Született 1811-ben Pesten. Osztrák katonatiszt volt, 46-ban századossá nevezték ki. A 48-iki szerb lázadáskor zászlóaljával a Bánságba rendeltetett s részt vett a szerbek elleni csatározásokban. 49, januárban a Bem segélyére küldött csapattal Erdélybe ment, mint zászlóaljparancsnok. Éppen a piskii csatához érkezett s annyira kitüntette magát, hogy Bem nyomban őrnagygyá nevezte ki. Áprilisban a Dembinszky vezénylete alatti felsővidéki hadtestéhez került s egy ujonnan alakított zászlóalj élén részt vett annak minden csatájában egész a temesvári katasztrófáig. A fegyvert Boros-Jenőn tette le augusztus 21-ikén Vécsey alatt. Az aradi haditörvényszék halálra itélte, halálbüntetését 14 évi várfogságra változtatták. Hét esztendő után kegyelmet kapott. 1869-ben honvéd őrnagygyá nevezték ki.
Splényi Lajos. 1848 őszén a kormány által Turinba küldetett Magyarország képviselője gyanánt. Deczember 10-én Grobetti Szárd miniszterelnök kinyilatkoztatta neki, hogy az olasz kormány Magyarország függetlenségét elismeri s vele szövetségre is hajlandó lépni. A szövetség azonban nem jött létre, mert Károly Albert Novaránál legyőzetett. Splényi ekkor elhagyta Turint s hazája érdekeinek előmozdítása végett Konstantinápolyba utazott. Később hosszú bujdoklás után, itt is halt meg.
Stein Miksa báró, született 1810-ben Galicziában. Mérnökkari akadémiát végzett. 48-ban Hrabovszky seregénél volt s részt vett a junius 12-iki karloviczi ütközetben. Utóbb a déli hadsereg táborkaránál működött. Később a hadügyminiszteriumba hívták s rövid idő alatt a központi táborkar főnöke lett. A kormány áprilisban Gyulafehérvárra küldte, a hol átvette az ostromsereg parancsnokságát. Az ostromot julius végén kellett megszüntetnie, fenyegettetvén a Lüders által ellene küldött Hasdorf által. Augusztus 1-én Hasdorf, 12-én pedig Lüders verte meg s Piskire vetette vissza. A temesvári csatából érkező Bem augusztus 16-án ért Stein állásához, s értesülvén a bizalmatlanságról, melylyel a sereg Stein iránt viseltetett, őt letette s helyébe Beke ezredest nevezte ki. Törökországba menekült s felvévén Mohamed vallását, mozlim szolgálatba lépett. A török állapotokat erősen ostorozta, e miatt 1858-ban elzárták, s a börtönben halt meg.
Szabó Alajos. Született Bozóthon (Esztergommegye) 1821. április 23-án. A szabadságharcz idején ügyvéd, megyei esküdt és birtokos. Rendkivül tevékeny ember volt, s az esztergommegyei népfelkelés szervezése körül nagy érdemeket szerzett. Windischgrätz által elfogatván, kötéláltali halálra itéltetett, mely itélet azonban kegyelemből 5 évi várfogságra lőn átváltoztatva s ebből két évet Olmützben ki is töltött. Kiszabadulása után gazdálkodással foglalkozott, később Esztergommegye főügyésze lett. Meghalt Esztergomban 1888. julius 26-ikán.
Szabó János. Született 1819. deczember 24-én Miskolczon. 1848-ban a Szegeden alakult 3-ik honvédzászlóalj közhonvédei közé lépett, s mint ilyen kezdte meg katonai szolgálatát Damjanich alatt. Hat heti szolgálat után hadnagy lett. Hősiesen küzdött a szolnoki, tápió-bicskei, váczi és nagysallói csatákban. Budavár ostrománál rettenthetlen bátorsága által tűnt ki s nem sokkal ezután őrnagygyá s a dicső 3-ik zászlóalj parancsnokául nevezték ki. A világosi fegyverletétel után az aradi vár foglya lett, de nemsokára szabadon bocsátották, mert nem volt osztrák katona. A kiegyezés után ismét katonai szolgálatba lépett, 1869. julius 26-án a honvédséghez őrnagygyá nevezték ki.
Szabó Nándor alezredes. Az egész erdélyi hadjáratban élérik, tevékeny részt vett. Működéséhez több győzelem emléke füződik.
Szabó Vincze az 5-ik huszárezred alezredese. Számos csatában vett részt. Tíz évi várfogságra itélték, de 1852-ben kegyelmet kapott.
Szacsvay Imre. Született 1818. november 1-én Sályán (Biharmegye). 1848. május 10-én Kossuth a nagyváradi kincstári uradalom ügyészéül nevezte ki, junius 24-én pedig a nagyváradi kerület képviselővé választotta. A kormány Debreczenbe költözése után a Háznak jegyzője lett, s mint ílyen ő irta alá az április 14-iki függetlenségi okiratot. A szabadságharcz leveretése után elfogták s Pestre vitték az Ujépületbe. A vizsgálat folyamán büszkén vallotta meg, hogy az áprilisi trónfosztó nyilatkozatnak ő az egyik szerzője. E miatt a haditörvényszék kötél általi halálra itélte; 1849. okt. 24-én fel is akasztották. Tetemei a kerepesi-uti sírkertben porladoznak.
Szalay László. Született 1813. ápr. 18-án Budán. A pozsonyi országgyűlésen a szabadelvü párt buzgó előharczosa volt. A magyar kormány 1848. május 4-én Frankfurtba küldte Magyarország képviselőjeként. Kitartóan sürgette a német birodalommal való szövetséget, de az osztrák kormány ebbeli törekvését meghiusította. 1848. október havában Londonba ment, de az ottani kormány támogatását sem sikerült megnyernie. A szabadságharcz után Svájczban telepedett le. Itt írta meg Magyarország történetének négy első kötetét. 1855-ben tért vissza hazájába s egész haláláig a történelemmel foglalkozott. Meghalt 1864.
Szarvady Frigyes. Született 1822-ben Ujvidéken. A szabadságharcz idejében a magyar kormány diplomacziai ügynöke volt Párisban, s mint jeles hirlapíró széles körben ismertette Magyarország ügyeit. A szabadságharcz után állandóan Párisban maradt, s nagy tevékenységet fejtett ki hazája érdekében. Kossuth Lajosnak valóságos jobbkeze volt, s iratainak franczia kiadását is ő rendezte sajtó alá. Meghalt Párisban 1882-ben.
Szatmáry Mihály. Született 1806-ban Derékegyházán (Csongrád m.) A 48-iki mozgalmak kezdetekor kapitányi rangot viselt. A magyar kormány a Lehel-huszárokhoz őrnagygyá nevezte ki. Egy ideig pótlovazási főnök volt. 1849. februárban a bácskai huszárok ezredese lett. A szabadságharcz leveretése után előbb kötél általi halálra, majd kegyelemből 18 évi várfogságra itélték.
Szász Károly nagy-enyedi jogtanár. Az unió körül szerzett magának elévülhetlen érdemeket. Leginkább az ő megrázó hatalmas szónoklatának köszönhető, hogy az 1848. máj. 29-iki gyűlésen Erdélynek Magyarországgal való egyesülése kikiáltatott. A nemzetgyűlésen a vizaknai kerületet képviselte, később igazságügyi államtitkár lett.
Szekulics István ezredes. Született 1810-ben Dolován. 1848 előtt főhadnagy volt, 14 évi szolgálat után azonban rangját letette. A szabadságharcz védelmére ujra kardot kötött. Holtztraunál Burich tábornok ellen vívott csatában különösen kitüntette magát. A kápolnai ütközetben már mint hadosztályparancsnok harczolt Vayss dandára ellen. 1849. junius 14-én Komárom alatt Vásáruton megrohanta Derschatta osztrák ezredes csapatait s Kürtre vetette vissza. Az aradi törvényszék kötél általi halálra itélte. Halálbüntetését 18 esztendei várfogságra változtatták, 1850. jun. 12-én kegyelmet nyert.
Szemere Bertalan (Életrajzát lásd I. köt. 204. lap.)
Szentiványi Kázmér alezredes. Született 1814-ben. Előzőleg az osztrák seregben hadnagy volt, de már 1842-ben megvált a szolgálattól. A szabadságharcz liptómegyei birtokán találta s az elsők közt volt, kik a honvédséghez léptek. Előbb a ráczok ellen küzdött, majd a temesvári ostromsereghez került. 1849. elején már őrnagy, májusban pedig alezredes s dandárparancsnok. Mikor Lugoson a déli hadsereg bomlásnak indult, ő volt az első, ki Bemnek az engedelmességet megtagadta, s a fegyerletétel mellett kardoskodott. Ennek daczára 16 évi várfogságra itélték, de 1850-ben kegyelmet kapott.
Szentkirályi Móricz. Született 1809. márczius 2-án Pesten 1848-ban a szerbek elleni hadsereghez került mint kormánybiztos. A második miniszteriumnak egyik jelöltje vala; de 48 végén hirtelen lelépett a szereplés teréről s a január első napjaiban Pestre bevonuló Windischgrätznek meghódolt. 1882-ben halt meg.
Széchenyi István gróf. (Élet- és jellemrajzát lásd I. kötet 207. lap.)
Székely József. Született 1825-ben Debreczenben. A régi írói gárda egyik népszerü tagja, akit az ötvenes években az irodalom jelesei között emlegettek. A szabadságharczot mint honvédkapitány küzdötte végig. A kiegyezés után Pest vármegye főlevéltárosa volt. Meghalt 1895. szept. 14-én Budapesten.
Szilágyi Béla. A legfiatalabb honvédek egyike. Született 1836-ban, tehát 12 éves volt, mikor felcsapott honvédnek. Résztvett több ütközetben, egyebek közt Budavár ostrománál is. A szabadságharcz után szinész, majd hivatalnok lett.
Szilágyi Samu. Alezredes volt Gál Sándor seregében. 1849. elején Medgyes őrségének parancsnoka. A fegyverletétel után elfogták, de kegyelmet kapott.
Szillányi Péter. Született 1822-ben az aradmegyei Szlatinán. Az osztrák hadseregből kilépett, mert magyar érzelmei miatt sokat üldözték. A szabadságharcz kitörésekor nemzetőr-százados lett s résztvett a szerbek elleni hadviselésben. Utóbb a rendes csapatokhoz került s a 42-ik zászlóaljnál harczolt Klapka alatt. Komárom felmentéséig Klapka táborkarában volt vezérkari főnökhelyettes, azután a komáromi várőrség táborkari főnöke lett őrnagyi ranggal. Az 1849. aug. 3-iki kirohanást az ő tervei szerint hajtották végre, s ennek elismeréseül alezredesi rangra emelték. A kapituláczió után külföldre menekült. Később visszatért hazájába. Az 1867-iki kiegyezés után, a honvédség szervezésekor ujolag alezredes lett. Meghalt 1871-ben Szatmáron.
Szinnyei József. Született 1830. május 18-ikán Komáromban. Jogi tanulmányait Győrött végezte. 1848. októberben beállt közhonvédnek, s Meszlényi alezredes irodájába vezényelték, később a 37-ik zászlóaljnál őrmester, majd hadnagy lett, augusztus végén pedig főhadnagyi ranggal átlépett a 203-ik zászlóaljhoz. A komáromi harczokról naplót vezetett; s e naplójegyzeteit, „Komárom 1848-49-ben” külön könyvben is kiadta. Ez idő szerint a budapesti egyetem könyvtárának első őre.
Szintay János. 1848-ban beregmegyei kormánybiztos volt. Az ő erélyének köszönhető, hogy Laube osztrák őrnagy, Munkács várának akkori parancsnoka, a várat a magyaroknak átadta.
Szottfriedt Nándor alezredes s utászkari főnök. Született 1819-ben. Az osztrákoktól jött át a honvédséghez, s a magyar utászkar szervezése körül elévülhetlen érdemeket szerzett magának. A világosi fegyverletétel után előbb halálra, majd kegyelemből 14 évi várfogságra itélték. Fogságából 1852-ben szabadult ki.
Szöll János, a tiroli legió parancsnoka. Született 1811-ben. Előbb osztrák hadnagy volt. A szabadságharcz kitörésekor tiroli mintára egy vadász-zászlóaljat alakított, amelynek őrnagyi ranggal parancsnoka lett. A téli hadjárat alkalmával elfogatván, 1849. január 29-én felakasztatott.
Sztankó Samu. Született 1815-ben Eperjesen. Előzőleg az osztrák seregben szolgált. 1848-ban katonai munkát írt magyar nyelven, s ennek a révén került Batthyány miniszterelnök mellé. Julius elején Angliába és Belgiumba küldték fegyverek szerzése végett. Küldetését dicséretesen teljesítette is. Visszatérve, honvédszázados lett. Második küldetése gyutacsgyártó gépek beszerzése volt, s Galiczián át hozta be titkon a Belgiumban szerzett gépeket. 1849. január 1-én a 49-ik honvédzászlóalj parancsnoka lett őrnagyi ranggal. Zászlóalját több csatában vezette győzelemre. Világos után 12 évi várfogságra itélték, de 3 évi rabság után szabadon bocsáttatott. A kiegyezés után honvédőrnagygyá nevezték ki.
Tancsics Mihály. (Életrajzát lásd I. kötet, 57. lap.)
Tassy Becz Béla. Született 1828. Györk tolnamegyei községben. A szabadságharcz kitörésekor, mint juratus a 8-ik honvédzászlóaljhoz csapott fel, amelynek csakhamar egyik legvitézebb hadnagya lőn. A szőregi ütközetben sulyosan megsebesült, s állapota javulásáig a szegedi vésztörvényszéknél nyert alkalmazást. Kigyógyulván, századosi ranggal Perczel hadtestéhez osztották be, s mint ilyen résztvett az alvidéki harczokban; az uzdini győzelem nagyrészt Tassy vitézségének köszönhető, aki ez alkalommal négy ágyut vett el a ráczoktól. A szabadságharcz leveretése után 4 évi vasban töltendő börtönbe itélték, de 1850-ben kiszabadult. Az elnyomatás idején buzgón résztvett a honfelszabadítás munkájában, sőt 1859-ben, mikor az olasz-osztrák háboru kitörendő vala, Turinba sietett, s mint százados az olaszországi magyar legióba lépett. Reményeink rombadőltével hazatért s itthon fáradozott a csüggedő nemzet ébrentartásán. Az alkotmányos élet visszaállítása után főszolgabiró lett, 1878-ban a ráczalmási kerület országos képviselőjeül választotta meg; 1883 végén pedig Fejérmegye árvaszéki elnökévé választották s ezen tisztet viselte 1895. ápr. 13-ikán bekövetkezett haláláig. Törhetlen jellemű hazafi volt, rendületlen híve azoknak a 48-as eszméknek, a melyekért vérét ontotta.
Thaly Zsigmond alezredes. Született 1814-ben Csepen (Komárommegye). Pécsett mérnök volt, de a szabadságharcz kitörésekor fegyvert ragadott s a komárommegyei önkéntesek századosa lőn. A moóri csatában sebet kapott. Felgyógyulása után Komáromba. ment, hol nagy része volt Majthényi eltávolításában. Köztársasági érzelmü, képzett, szivós ember, aki mint Komárom erőditési parancsnoka is, nagy népszerűséggel birt. A komáromi vár feladása után, mit utolsó pillanatig makacsul ellenzett, csakhamar elfogták, mint a Mack-féle összeesküvés részesét, de kegyelmet nyervén, 1850-ben Jersey szigetére ment. 1863-ban tért vissza hazájába, s Puszta-Szt-Mihályon gazdálkodott. 1886. máj. 14-én halt meg Losonczon.
Teleki Ádám gr. tábornok. Katonai pályára 1814-ben lépett. 1848-ban a 12-ik huszárezred parancsnoka volt s ez év tavaszán tábornokká nevezték ki. Midőn a Jellasicscsal szembeálló magyar hadsereget Ottinger tábornok hűtlenül odahagyta, Teleki vette át a vezényletet, de ő is habozott megütközni; s midőn tisztikara Keszthelyen kijelenté, hogy tovább nem hátrál, visszalépett a vezérségtől. Mint dandárparancsnok azonban a hadseregnél maradt s résztvett a pákozdi csatában. A magyar ügyet október 3-ika után hagyta oda. Ennek daczára az osztrák haditörvényszék megfosztotta vezérőrnagyi rangjától.
Teleki Blanka grófnő. Született 1806-ban. A leglelkesebb magyar hölgyek egyike. A szabadságharcz alatt számos buzdító czikket írt a különféle hirlapokba. Emiatt, mikor beköszöntött a reakczió, tiz évi börtönre itélték, a melyből Kufsteinban öt esztendőt töltött ki. A hosszú börtönélet egészen aláásta egészségét, úgy annyira, hogy kiszabadulása után, csakhamar: 1862. okt. 28-án elhunyt.
Teleki László gróf. Született 1811. február 11-én. 1839-ben lépett a politikai pályára. A 48-iki mozgalmak elején a Pesten alakult Radikál körnek elnöke. Az 1848-iki országgyülés elején az ellenzék soraiban működött, mint az abonyi kerület képviselője. Utóbb a honvédelmi bizottmány Párisba küldte Magyarország képviselőjeként. A világosi fegyverletétel hire Párisban érte. Kint is maradt, s széleskörű tevékenységet fejtett ki a honfelszabadítás körül. Az olasz háború kitörésekor Turinba költözött s tagja lett a Magyar Nemzeti Igazgatóságnak. 1860 végén Drezdában, a hová rokonai látogatására ment, elfogták, de 1861 jan. 1-én legfelsőbb kegyelemmel visszanyerte szabadságát. Az 1861-diki országgyülésen a határozati-párt egyik vezére volt, de a felirati vitaközben, 1861-ben május 8-ikán, agyonlőtte magát. Halála országos gyászt idézett elő, s temetése óriási nemzeti tüntetésekre adott alkalmat. Teleki író is volt; a legjelesebb munkája „A kegyencz” czimű dráma.
Teleki Sándor gróf. Született 1821. január 26-án Kolozsvárott. 1848-ban közhonvédnek csapott fel, de gyorsan előhaladt, s később mint Bem futárja és élelmezési biztosa századosi, őrnagyi, majd alezredesi rangot nyert. A szabadságharcz leveretése után az aradi várba került s tévedésből szabadon bocsátották. Ezt azonban csakhamar észrevették, de már akkor Teleki Szerbián át szerencsésen megmenekült, s Haynau csak jelképileg akaszthatta fel. Francziaországban és Angliában élt. Részt vett a krimi hadjáratban s ennek lezajlása után Törökországban és Svájczban tartózkodott, majd Garibaldi seregébe állt és végigharczolta az olaszok szabadságharczát. A kiegyezés után haza jött, s többnyire Koltón tartózkodott. Itt is halt meg 1892-ben.
Tersztyanszky Zsigmond, honvédhuszár őrnagy. Született 1811-ben Puszta-Berkiben (Nógrádmegye). Iskoláit elvégezvén, a Nádorhuszárokhoz hadapródnak lépett be; mint hadnagy nyugalomba vonult, s megnősülvén, birtokán gazdálkodott. Itt találta a szabadságharcz. Legelőbb, mint katonaviselt embert a toborzással bizták meg, s a nógrádmegyei honvéd ujonczokat ő vezette az Alvidékre. Később a kormány a hajdu-városokban a Bocskay-huszárezred szervezésével bízta meg. S e megbízatásának is kitünően megfelelt. A Bocskay-huszárokkal, mint őrnagy vonult az Aldunához, s mindvégig példányképe volt a harczi vitézségnek. Világos után szintén elfogták, s csak Haynau bukásának köszönhette, hogy megszabadult az akasztófától. Élénk részt vett mint honvédegyleti alelnök, a 60-as évek alkotmányos mozgalmaiban is. 1863-ban halt meg Puszta-Berken.
Thomka Károly ezredes. Szakképzett, vitéz törzstiszt, a ki végig küzdötte egész szabadságharczunkat. A világosi fegyverletétel után őt is elitélték, de 1850-ben kegyelmet kapott.
Thworzniczky I., a lengyel légió egyik csapatának parancsnoka. 1849. január 22-én Klapka alatt a tarczali ütközetben rendkivül kitüntette magát, a falutól északra eső magaslatokat foglalván el rohammal. Résztvett a turai ütközetben is, mint a jobbszárny vezetője. A fegyverletétel után kimenekült.
Tisza László huszárszázados. Született 1829-ben. Testvérbátyja Tisza Kálmán volt miniszterelnöknek. A szabadságharcz kitörésekor fölcsapott a honvédek közé, s csakhamar a századosságig vitte. Vakmerő, bátor katona volt. A moóri ütközetben a vértesek közé száguldott, a kik majdnem halálra kaszabolták. Csak nagy nehezen gyógyult ki sebeiből. A kiegyezés után képviselő lett, s több országgyülésen tagja volt a háznak. Ma visszavonulva él erdélyi birtokán.
Tóth Ágoston ezredes. A bécsi mérnökkari akadémiából lépett az osztrák hadseregbe, hol csakhamar századosi rangra emelkedett. A szabadságharcz kezdetén a 31-ik zászlóalj parancsnoka lett őrnagyi ranggal. Csakhamar Bem tábornokhoz kerül, akinek rendkivüli hadiképzettsége miatt, mondhatni, csaknem jobbkeze. Utóbb egy egész hadtest vezényletét bizták reá, s a Bánságban Vetter tábornokkal egyesülten ő verte meg Jellasichot Becskereknél. A fegyverletétel után az osztrák haditörvényszék 18 évi várfogságra itélte, melynek egy részét Olmützben ki is szenvedte. A kiegyezéskor főmérnök lett a közlekedésügyi miniszteriumban. 1873-ban nyugalomba ment.
Tóth László. Született 1811. augusztus 22-én Bibarczfalván. Ügyvéd volt. Déván letelepedve, nagy tevékenységet fejtett ki az unió érdekében Hunyadmegye gyülésein. Erősen buzgólkodott később a nemzetőrség felállítása körül is. Puchner elfogatta s Szebenben fogságba került. Nagyszeben bevételekor szerencsésen kiszabadult, s Bem seregéhez közhonvédnek csapott fel, halálmegvető vitézségével azonban csakhamar tisztirangra küzdötte fel magát. A szabadságharcz leveretése után a szebeni katonai törvényszék halálra itélte, de kegyelemből 10 évi várfogságra változtatták az itéletet.
Török Ignácz tábornok. Született 1795. Gödöllőn. Katonai tanulmányait a bécsi mérnökkari akadémiában végezte. Eleintén a mérnökkarnál szolgált, de mint őrnagy a magy. kir. testőrséghez helyeztetett át. 1846-ban ujra visszakerült a mérnökkarhoz, s alezredesi ranggal Komárom mérnökkari igazgatója lett. Itt érte a szabadságharcz kitörése. Majthényi elmozdítása után egy ideig Komárom várának parancsnoka volt. Budavár bevétele után a Hentzi által épített erődítéseket ő semmisítette meg. Midőn Haynau és az oroszok megkezdték előnyomulásukat: a kormány Szeged mellett védsánczok építését határozta el, s a kivitellel szintén Törököt bizták meg. A világosi fegyverletételkor orosz fogságba jutott. Aradra vitték, s 1849. október 6-án felakasztották.
Török József. Született 1825-ben a háromszékmegyei Bikfalván. Katonai nevelésben részesült. 1848-ban főhadnagy lett, s mint ilyen kezdte meg a szabadságharczbani szereplését. Mindjárt az alibunári összecsapásnál kitüntette magát. Buda bevétele után Guyonhoz rendelték az egyik bácskai hadosztály vezényletére. Résztvett a Jellasics elleni diadalmas hegyesi csatában. Harczolt a titeli fensík bírhatásáért vívott ütközetekben, valamint az augusztus 9-iki temesvári döntő csatában is, melynek szerencsétlen kimenetele után szándéka volt a Hajdu-kerületekből való huszárait hazavezetni, de az osztrák hadak mindenütt nyomában voltak, úgy hogy aug. 21-én Nagyváradon kénytelen volt fegyvereit lerakni. Ő maga szerencsésen megmenekült, de később Kolozsvárott elfogták. Elitéltetését szökése akadályozta meg. Az 1867-iki kiegyezés után ismét katonai szolgálatba lépett, s a király honvédőrnagynak nevezte ki.
Trefort Ágost. Született 1817. február 7. Homonnán (Zemplénmegye). A 48-iki kormányban a földmivelési miniszterium államtitkára volt. A nemzetgyűlésen Pest városát képviselte. Az elnyomatáskor egy ideig külföldön tartózkodott, de csakhamar hazajött, s a tudományos irodalommal foglalatoskodék. Az 1867-iki kiegyezés után ismételten orsz. képviselő volt, 1872. óta pedig vallás- és közoktásügyi miniszter. Meghalt 1888. aug. 22. Budapesten.
Turóczi Mózes százados, a székelyföldi ágyuöntő-műhely vezetője. Kézdivásárhelyen 1813. január 20-án született. 1848 előtt rézműves volt, a szabadságharcz alatt pedig legodaadóbb társa Gábor Áronnak. Együtt öntötték Kézdivásárhelyen a székely csapatok részére az ágyukat. Erélyes, odaadó működésével maradandó nevet szerzett magának a Székelyföld dicső önvédelmi harczában. Meghalt 1894-ben 81 éves korában Kézdivásárhelyen.
Tuzson János őrnagy. Született 1825. a háromszékmegyei Bélafalván. A kézdi-vásárhelyi katonai nevelőintézetből 1843-ban került ki, s a 2-ik székely gyalogezred altisztje lett. 1848. augusztus havában ezredének első zászlóaljával mint őrmester a verbászi táborba került, 1849. okt. 8-án hadnagy lett. Deczember végén Bemhez jutott, a ki Kolozsvár megszállásakor főhadnagygyá, a szebeni csata után pedig századossá nevezte ki. Az orosz-osztrák hadaknak Erdélyből történt kiveretése után Bem a 86-iki zászlóalj alakításával bizta meg. Május végén e zászlóalj parancsnoka lett őrnagyi ranggal, s az oroszok betöréseig a tömösi szorosnál őrködött. Bemmel egyesűlve, résztvett annak moldvai expeditiójában is. Az abszolut kormány alatt elsőbb mint nevelő, azután mint gazdatiszt tartotta fenn magát. A kiegyezés után 1869-ben honvédőrnagygyá nevezték ki.
Türr István olasz tábornok. Született 1825-ben Baján. A szabadságharcz kitörésekor a lombárdiai osztrák seregben szolgált, de 1849-ben átszökött az olaszokhoz. Szereplése az emigráczió idejére esik, a midőn élénk tevékenységet fejt ki az elnyomott haza fölszabadítása körül. A magyar garibaldistáknak ő volt az egyik szervezője. Résztvett Garibaldi szicziliai hadjáratában, s csakhamar tábornok, majd Nápoly kormányzója lett. Az 1867-iki kibékülés után hazajött s a Ferencz-csatorna építésénél munkálkodott. Aztán ismét külföldre ment, legtöbbnyire Párisban él. Neje Bonaberte-Wyse leány.
Udvarnoky Géza százados. A kápolnai csata után fegyelemsértés miatt Görgei parancsából agyonlőtték.
Ujházi László. Született 1793-ban a sárosmegyei Budaméren. 48-ban Sárosvármegye főispánja volt, s vadászcsapatot alakított, a melybe maga is belépett két fiával. 1849 nyarán Komárom kormánybiztosa lett, s tisztségét a vár átadásáig megtartotta. A szabadságharcz leveretése után Amerikába menekült s Chicagótól nem messze Uj-Buda név alatt gyarmatot alapított, melynek lakói között 150 komáromi menekült is volt. Később Texasba költözött s Szent-Antonió közelében vásárolt birtokot, melyet Sirmezőnek keresztelt el. Itt is halt meg. Tetemét családja haza hozatta.
Unger Károly Sámuel, a nagyváradi lőszergyár parancsnoka. Született 1793. aug. 22-én Sopronban. A szabadságharcz előtt kereskedő volt, s mellékesen foglalkozott a pyrotechnikával. Eközben találta fel ama congrev-röppentyűket, melyek a szabadságharczban főkép Bem tábornoknak oly kitünő szolgálatot tettek. 1848-ban a nagyváradi várban felállított lőszergyár parancsnoka lett, kezdetben főhadnagyi, később századosi ranggal és főtűzmesteri czímmel. 1880. január 16-án halt meg Budapesten.
Üchtritz Emil báró. Porosz származású. Előzőleg az osztrákoknál százados volt. A szabadságharcz alatt mint őrnagy, majd mint alezredes Görgei oldalánál végigküzdötte az egész hadjáratot.
Vajda János. (Életrajzát lásd I. kötet 24. lap. Pótlólag megjegyezzük, hogy 1896-ban Budapesten meghalt.)
Varga Imre. Született 1821-ben a vasmegyei Rába-Hidvégen. A 48-ik gyalogezredben szolgált, de a szabadságharcz kitörése után a parancsnoksága alatti legénységgel átjött a honvédséghez. Utközben Jellasics előőrsei Szent-Keresztnél (Fehérmegye) feltartóztatták, de az előőrsök vonalán hősiesen áttört s néhány foglyot is hozott magával. Résztvett a pákozdi, a parndorfi csatában. 1848. november 1-én a 49-ik zászlóaljhoz tették át századosi ranggal. Aulich alatt a Windischgrätz elleni tüntetésekben kiváló része volt; a 60-ik zászlóalj megmentését ő vitte keresztül, elszántan törvén utat a már-már elfogott zászlóaljnak. Ekkor őrnagyi rangot nyert. Május hóban a felsővidéken működő Beniczky Lajos, majd Görgei Ármin mellé rendelték s hosszabb ideig védte a Vágvonalat. 1849. junius elején Komáromba helyezték, ahol a 49-ik zászlóalj parancsnoka lett. Komárom kapitulácziója után Zalamegyébe vonult, s később megyei főszámvevő lett. A kiegyezés után a nagykanizsai 77-ik zászlóalj parancsnoka lett, s mint honvédezredes ment nyugalomba.
Vasvári Pál. (Életrajzi adatait lásd I. kötet 18. lapján.)
Vay László gróf, őrnagy. Gr. Vay Ábrahám valóságos belső titkos tanácsos fia. A katonai pályára lépett s kilencz évig szolgált mint dzsidás-főhadnagy. 1847-ben azonban leköszönt. A szabadságharcz kitörésekor az elsők közé tartozott, a ki fivérével, Mihálylyal együtt a hazának ajánlotta fel szolgálatait. S a ráczok nem egyszer érezték kardjának sujtó villámát. Később őrnagyi ranggal a Dembinszky táborkarához osztották. Részt vett a kápolnai, turai, szegedi, temesvári ütközetekben. A világosi fegyverletétel után kimenekült, s 1855-ben kegyelmet kapott.
Vásárhelyi István százados, az eszéki hadsereg kiegészítő részét képező honvédseregnél szolgált. 1848. november 13-án fényes győzelmet aratott a határőrök felett Csepinnél. Egy hónap mulva deczember 19-én ugyanitt ujolag véres ütközet volt, amely alkalommal Vásárhelyi elesett.
Venturini Camilló. A Zinani olasz zászlóalj parancsnoka. Az ő érdeme, hogy e zászlóalj, a mely az eszéki várban volt elhelyezve, ügyünkhez pártolt.
Veress Sándor. Született 1828-ban Sarkadon. A szabadságharcz kitörésekor felcsapott honvédnek, s mint főhadnagy Bem oldalánál végigküzdötte a szabadságharczot. Kimenekülvén, rendkivül tevékeny részt vett az emigráczió honfelszabadító működésében. Mikor az olaszországi magyar légió megalakult, századossá nevezték ki. Később Bukarestben telepedett le s haláláig gyámola és vezetője volt az ottani magyarságnak. Irodalommal is foglalkozott, s „A magyar emigráczió keleten” czímű két kötetes munkája méltó feltünést keltett. Elhunyt 1884. Bukarestben.
Vetter Antal altábornagy. Született 1803. julius 3-án Velenczében. Atyja alezredes volt az osztrák hadseregben, ő maga 12 éves korában a bécsujhelyi katonai akadémia növendéke lett. 1848-ban mint a 37-ik gyalogezred, 3-ik zászlóaljának parancsnoka, alezredesi rangot viselt. Kiss Ernőnek szept. 2-án Perlasz ellen intézett első támadásánál zászlóaljával szuronynyal foglalta el a várost, Berchtold tábornok távozása után a bánsági hadosztály parancsnoka lett; november végén pedig a hadügyminiszterium táborkari osztályának a főnöke. A kormányt, mikor Debreczenbe menekült, ő képviselte Buda-Pesten, s szorgos tevékenységet fejtett ki a rend fentartása körül. Pár nap mulva aztán Vetter is Debreczenbe utazott, s Mészáros helyett, ki ekkor Schlick ellen harczolt, a hadügyminiszteri teendőket végezte. A tiszafüredi zendülés után Dembinszky utódja lőn. De csakhamar ellene is megindult az ármánykodás, ugy, hogy epelázba esett. Betegségéből csak junius elején gyógyult fel, s ekkor a déli hadsereg vezényletét vette át. A fegyverletétel után itthon lappangott, s csak 1850 májusban sikerült kimenekülnie. Eleintén Párisban, majd Londonban tartózkodott; később Olaszországba ment, s egyik nagybuzgalmu tagja lőn a magyar emigrácziónak. Az 1867-iki kibékülés előtte is megnyitotta az ország sorompóit. Hazajövén, Pozsonyban telepedett le; aztán Budapestre jött. Itt is halt meg 1882-ben. Tetemei a kerepesi-úti sírkertben porladnak.
Vécsey Károly gróf, tábornok. Született 1807-ben Pesten. Kora ifjúságában a hadipályára lépett, s a szabadságharcz kitörésekor már huszárőrnagy volt. Átjövén a honvédséghez, eleintén a szerbek ellen küzdött. Eközben történt, hogy Eszterházy Sándor ezredes a bácskai hadtest parancsnoka, a magyar ügy elhagyására csábította a tisztikart. Honáruló törekvése azonban megtört a Vécsey erélyén, aki a vezérletet magához ragadván, a züllő seregben helyreállította a fegyelmet. E hazafias közbenlépéseért a kormány ezredesi ranggal a bácskai hadtest parancsnokául nevezte ki. Windischgrätz betörésekor hadtestével a Közép-Tiszához rendeltetett. Ekkor kapta a tábornoki rangot. Vécsey, aki eszes, bátor katona volt, tevékeny résztvett a tiszai hadjáratban is. Hanem a szolnoki csata alkalmával összetűzött Damjanich tábornokkal; e miatt aztán a kormány, hogy a további ujjhuzásnak elejét vegye, Vécseit parancsnoki minőségben az aradi ostromsereghez helyezte át. Vécsey itt is maradt egész Aradvár meghódolásáig, innen aztán egész haderejével Temesvár alá huzódott, s kitartó ostrom alá fogta a várat. Ha az osztrák felmentő sereg még egy-két napig késik: úgy Rukavina szintén kénytelen lett volna meghódolni Vécsey előtt. A szerencsétlen temesvári ütközet után Vécsey Bem tábornokkal tartott, Facséton azonban elvált tőle. Seregének maradványait roppant nélkülözések közt Boros-Jenőre vezette, ahol 1849 augusztus 21-ikén Rüdiger orosz tábornok előtt lerakta a fegyvert. További bús sorsa ismeretes. Egyike lőn az aradi tizenhárom vértanunak.
Végh Bertalan ezredes. Született 1813-ban Duna-Tasson. A szabadságharcz előtt a 8-ik huszárezrednél szolgált, s a honvédség felállításakor századosi rangot nyert. A magyar kormány a szabadkai nemzetőrség parancsnokául nevezte ki. 1848. okt. 28-án Vukovárnál ugyancsak keményen megverte a szerbeket. Később őrnagyi ranggal a 7-ik huszárezredhez tétetett át; csakhamar ezredes lőn s itt szolgált a szabadságharcz leveretéseig. Az aradi vésztörvényszék golyó általi halálra itélte, de kegyelemből 10 évi várfogságra változtatták az itéletet. Fogságából 1852, közepén szabadult ki.
Vidacs János. (Életrajzát lásd I. kötet 230. lap.)
Villámi (azelőtt Blietz) János. A szabadságharcz elején Fehértemplomban Maderspach alatt szolgált a 9-ik zászlóaljnál. Knicaninnak 48. augusztus 30-iki támadásánál csapata élén hősileg ellentállt a szerbek rohamának. Szeptember 7-én századával Krusitzára küldetett s a falut a szerbektől elfoglalta. Szeptember 23-án Rácz századossal Udvarszállást tisztította meg a felkelőktől, október 1-én pedig a vracsegáji szerb tábort kergette szét. 1849-ben Arad, majd Temesvár ostrománál tűnt ki. Részt vett a febr. 8-iki aradi utczai harczban is, s a győzelem kivivásában neki is nagy része van. 1849. tavaszán a 38-ik honvédzászlóalj parancsnoka lett ezredesi ranggal. 1849. április 29-én, midőn az ostromsereg Temesvár alatt a Gyárváros elfoglalása czéljából támadott, ágyugolyó találta. Holttestét Szakálházán hantolták el.
Vitális Sándor őrnagy. 1848. augusztus 21-én vette át a 9-ik honvédzászlóalj parancsnokságát Fehértemplomban. De erélytelenül viselkedvén, gyanuba került; emiatt aztán kénytelen volt tiszti rangjáról lemondani.
Virágh Gedeon huszárőrnagy. Született 1825-ben. A szabadságharcz kitörésekor főhadnagy volt a nádor-huszároknál. Századát, mely Csehországban állomásozott, ezer veszély közt október végén hazahozta. Itthon aztán mint százados, majd mint őrnagy végigküzdötte az egész szabadságharczot. A világosi fegyvertelétel után halálra, majd kegyelemből 16 évi várfogságra itélték. Csak az ötvenes években szabadult ki súlyos fogságából.
Vogtner ezredes. A lengyel legióhoz volt beosztva. Ő vívta 1849. augusztus 23-ikán Mehadia mellett az osztrákok ellen az utolsó komoly és győzelmes csatát. Aztán Orsován keresztül török földre ment, s fegyereit lerakva, seregestől Viddinbe kisértetett.
Vojnics Lajos őrnagy. 1848, szeptember hóban a nyitra megyei tótoknak Hurbánhoz való csatlakozását fegyveres erővel gátolta meg; Miavánál pedig szeptember 29-én Hurbán gyülevész csapatait szétverte.
Vörös Mihály ref. tanító. Az Alvidéken a szerbek közé ékelt Debelács magyar ref. község tanítója volt. Az ő erélyének és kitartó lelkesedésének köszönhető, hogy Debelács lakosai megvetve a veszélyt, a pancsovai szerbek fenyegetései, támadásai daczára, megőrizték szabadságukat s a kormánynyal az összeköttetést fentartották. Vörös, jutalmul nemzetőri századosi rangot nyert.
Vukovics Sebő. Született 1811-ben Fiuméban, szerb családból. Az 1848-iki országgyűlésen a kisbecskereki kerületet képviselte. 1848. junius 11-én bácskai kormánybiztossá nevezték ki, s e minőségében rendkivül buzgalmat fejtett ki. A függetlenség kimondása után Kossuth kormányzó 1849. máj. 2-án igazságügyminiszterré nevezte ki. Tárczáját egész a kormánynak Aradra való költözéseig nagy odaadással viselte s fáradhatatlanul munkálkodott a Görgei és Kossuth közötti viszély kiegyenlítésén. 1849. augusztus 11-én Aradon lemondott Csányi és Aulich minisztertársaival. A fegyverletétel után szerencsésen kimenekült. Haynau csak képletileg akaszthatta fel. Londonba ment s tevékeny részt vett az emigráczió működésében. 1872. november 19-én halt meg Londonban.
Wartensleben Ágoston gróf. Született 1803-ban Pesten. A szabadságharcz kitörésekor nyugalmazott osztrák tiszt volt. Belépvén a honvédséghez, csakhamar főhadnagy, majd százados lett, 1849-ben pedig az Atilla-huszárok alezredeséül nevezte ki a kormány. A világosi fegyverletétel után halálra itélték, s csak kegyelemből változtatták meg az itéletet 18 évi vasban töltendő fogságra. Összeköttetései révén azonban mihamar kiszabadult a fogságból.
Wesselényi Miklós báró. Született 1806. decz. 30-án Zsibón. Fia a hasonnevű Wesselényinek, az athleta termetű híres lovasnak, ki később a legkitünőbb vezérférfiak egyike lőn. Az ifjabb Wesselényi nemcsak óriási testi erejét s merészségét örökölte atyjának, hanem lángoló hazaszeretetét is. Vezére volt Széchenyi Istvánnal Magyarország felébresztőinek, de lángoló tevékenységében az osztrák kormány megakasztá; három évi börtönre itélte egyik beszédeért. A nagy hazafi fogságában szemevilágát vesztette el. Az 1848. márcziusi események idején azonban Pestre sietett, s az ápril 29-iki gyűlésen egy hatalmas szónoklat keretében ő fejtette ki először a honvédsereg fölállításának szükséges voltát. Az unió kimondása körül is hervadhatlan érdemei vannak. 1848. végén Grefenbergbe vonult; innen betegen tért vissza, s csakhamar: 1850 ápril 21-ikén Pesten meghalt.
Wisoczky József tábornok. Lengyel származásu. Született 1809-ben Podolinban. Tanulmányait befejezvén, mint hadnagy részt vett az 1830-iki lengyel forradalomban. A felkelés leveretése után Francziaországba menekült, hol a metzi katonaiskolát látogatta, hogy alaposabban kiképezze magát a hadiszolgálatban, 1848-ban Magyarországba jövén, felajánlta szolgálatát. Kezdetben mint őrnagy a lengyel légió egyik osztályának volt a parancsnoka, később a 3-ik hadtestnél Damjanich alatt mint dandáros, majd hadosztályparancsnok ezredességig vitte. 1849. tavaszán a felső-tiszai hadsereghez tétetett át, s ugyanekkor tábornokká léptették elő. Dembinszky visszalépése után egy ideig ideiglenes parancsnoka is volt e seregnek. Szabadságharczunk legtöbb ütközetében résztvett. Nem volt magasabb képzettségü, de jó alparancsnok s rendkivül vitéz, elszánt katona. Kimenekült.
Woronieczky Micziszláv herczeg, dzsidásezredes. Lengyel főuri család sarja. Született 1825-ben. 1848 előtt az osztrák seregben szolgált mint főhadnagy, szabadságharczunk első riadójára azonban fővárosunkba sietett s önkéntes lengyel légiót alakított, a melynek szervezésére a saját vagyonából 40.000 forintot költött el. Előbb a Bánságban harczolt, majd a tiszai sereghez került, s végigküzdötte egész szabadságharczunkat. A temesvári csatában osztrák fogságba került, s a vérszomjuhozó Haynau 1849. okt. 20-án Pesten fölakasztatta.
Zabokliczky Péter lengyel emigráns. A szabadságharcz kitörésekor Pesten tartózkodott, s ő volt az első, a ki 1848. okt. 19-én lelkes hangu kiáltványban felhívta lengyel honfitársait, hogy a megtámadott „magyar testvérek” támogatására légiót alakítsanak. Ő maga is végigküzdötte a szabadságharczot. Világos után kimenekült.
Zahn János tábornok. Hentzi távozása után Pétervárad parancsnoka. Utóbb betegség ürügye alatt letette a parancsnokságot. Mikor Mamula ostrom alá vette a várat, Zahn kezére akarta azt játszani, de a várbeli honvédtisztek megakadályozták e törekvésében. 1849. márcziusban, mikor Perczel felmentette a várat s az osztrák érzelmű tiszteket eltávolította, Zahn is átment az osztrákokhoz. Ennek daczára az olmützi haditörvényszék 5 évi várfogságra itélte, de még büntetése megkezdése előtt kegyelmet kapott.
Zakó István. 1848. elején Ó-Becsén városi tanácsos. A 48-iki országgyülésen Bácsmegye regyiczei kerületét képviselte. A törvényhozó-teremből azonban a harczmezőre sietett, s ritka vitézségével mihamar az alezredesi rangig küzdötte fel magát. A szabadságharcz vége felé az I-ső hadtestnél immár dandárparancsnok volt. A leveretés után egy évi várfogságra itélték.
Zámbelly Lajos ezredes. Született 1814-ben Szegeden. Előzőleg az osztrák hadseregben a 4-ik huszárezrednél kapitány volt. A szabadságharcz alatt a fősereghez került, s mint őrnagy, s majd mint ezredes részt vett annak valamennyi ütközetében. Világos után az osztrák haditörvényszék 8 évi várfogságra itélte. 1851. február 25-én azonban kegyelmet kapott.
Zichy Ferencz gróf őrnagy. A kún nemzetőrök parancsnoka volt, s mindjárt a szabadságharcz elején 1848. aug. 1-én Verbásznál hősileg küzdve, elesett.
Zichy Ottó gróf. Született 1815. julius 20-án Molnáriban, Vasmegyében. Az osztrák hadseregben szolgált, de még 48 előtt lemondott főhadnagyi rangjáról. A szabadságharcz kitörésekor ismét fegyvert fogott, s a magyar kormány őrnagygyá nevezte ki. 1848 végén Komáromba helyeztetett át, ahol csakhamar alezredes lőn; az 1849. aug. 3-iki kirohanás után pedig Klapka ezredessé, s dandárparancsnokká nevezte ki. A leveretés után Észak-Amerikába ment s Jávában telepedett le. Egy év mulva azonban hazatért, s birtokain gazdálkodott. Meghalt 1880. junius 17-én Sopronban.
Zikó János alezredes. Az osztrák seregből, hol főhadnagy volt, került a honvédséghez. Számos csatában vett részt, s csakhamar őrnagy, majd alezredes lőn. A világosi fegyverletétel után előbb halálra, majd 16 évi várfogságra itélték. Fogságából 1852. jun. 17-ikén szabadult ki.
Ziegler Sándor, a magyar kormány fegyvergyárosa. Született 1823-ban Nemeskéren. Találmányokkal s gépgyártással foglalkozott. A szabadságharcz kitörésekor, mint hadnagy, a bécsi légióval jött Budapestre. Lahner tábornokhoz osztották be, kinek a fegyvergyártás körül jobb keze volt. A világosi gyásznap után fogságba került, s csak egy bécsi tekintélyes barátja közbenjárásának köszönhette életét. 1879-ben halt meg. Hátrahagyott egynéhány irata, mely fia Gárdonyi Géza birtokában van, érdekes följegyzéseket tartalmaz a magyar fegyvergyár viszontagságairól. Ez iratokból az is kitünik, hogy Ziegler a gyárat a maga költségén, mintegy harminczezer forinton állította fel, aztán-a kormány rendelkezésére bocsátotta; ő maga csupán tiszti fizetését huzta, s mint a gyár vezetője nagy erélylyel önzéstelenül működött.
Zoltán Istvánné nőhonvéd. Nagyenyedi Kiss Gyula név alatt mint honvéd végigküzdötte a szabadságharczot.
Zuber Imre Antal, őrnagy. Előzőleg testőrhadnagy volt. A szabadságharcz alatt egyik hadi küldetése alkalmával annyira összevagdalták, hogy sokáig betegen feküdt. Fölgyógyulván, ismét szolgálatra jelentkezett, s Görgei oldalánál, kinek egyik bizalmasa volt, egész Világosig részt vett a fősereg összes hadműveleteiben. Kossuth szerencsés kimenekülése körül Zubernek nagy érdeme van. Az 1867-iki kiegyezés után főispán lett. Most nyugalomban él.
Zsurmay Lipót huszárezredes. Lengyel születésü. Ő vezette a Vilmos-huszárok utolsó századát Magyarországba Galicziából. Bem oldalánál küzdötte végig a szabadságharczot, s az erdélyi hadsereg egyik legvitézebb lovastisztje volt. A szabadságharcz leveretése után előbb halálra, majd 16 évi börtönre itélték. 1850 végén azonban teljes kegyelmet kapott.
