A kastély és az arborétum

Teljes szövegű keresés

A kastély és az arborétum
Ma már csak egy ablaktalan, csonka falmaradvány és egy jellegét vesztett kápolnaépület emlékeztet arra, hogy valamikor az alcsúti park közepén állt Magyarország egyik legszebb kastélya. Építéstörténetének teljes feltárása nehézségekbe ütközik, mivel a magyarországi Habsburg-ág Alcsúton őrzött magánlevéltára a kastély terveivel a második világháború végén megsemmisült.
József nádor már birtokba lépésének évében, 1819-ben elhatározta, hogy maga és családja számára nyaralóházat építtet. A tervezéssel a híres mestert, számos reprezentatív épület (Magyar Nemzeti Múzeum, régi Vigadó, Ludovika Akadémia) megálmodóját, Pollack Mihályt bízta meg, aki egy év alatt el is készítette a terveket. 1820. június 13-án került sor az alapkő letételére.
A főépület tulajdonképpeni építési munkálataival 1826-ra készültek el, további egy évet vett igénybe a berendezése, így a főhercegi család 1827-ben vehette birtokába az egyik legtisztább klasszicista stílusú magyarországi kastélyt, amely ekkor négyszögletes udvart körbefogó, hátrafelé nyitott, U alakú épület volt. Homlokzata 5 + 3 + 5 tengelyes, középen négy jón oszlopos portikusszal, felette főhercegi címerrel díszített timpanon.
Még József nádor életében megépültek a gazdasági melléképületek és az istálló is. Tervezésük kapcsán feltételezhető, úgy kerültek elhelyezésre, hogy egy későbbi esetleges bővítés alkalmával a főépülettel egybeépítve azzal egységes egészet képezzenek.
Jelentős bővítési munkálatokra József Károly magyar királyi honvéd főparancsnok kerített sort az 1870-as évek elejétől kezdődően, ekkor vált a kastély igazi épületegyüttessé. Az U alakú udvart keretező szárnyakhoz további, L alakú szárnyakat illesztettek. Az így kialakult, az új épületszárnyak által közrefogott külső udvar szélesebb volt, mint az eredeti belső udvar. A kastély hátsó és udvari homlokzata eklektikus stílusú lett.
A jobb oldali külső szárny végéhez kapcsolódva helyezkedett el a klasszicista stílusú istálló. Simor János, a Ferenc Józsefet megkoronázó székesfehérvári születésű bíboros-hercegprímás figyelmét egy alcsúti látogatása alkalmával felkeltette a fényűző helyiség, és megjegyezte, annak épülete olyan szép, hogy kápolnává is átalakítható lenne. Ez adta az ötletet a főhercegnek ahhoz, hogy otthonában az addigi – a főépületben lévő – kis kápolna helyett egy díszes nagyobbat alakíttasson ki. Az istálló átalakítására Storno Ferenc építészt kérte fel, aki a tervekkel az 1879. évi székesfehérvári országos kiállításon aranyérmet nyert. 1879–1880-ban készült el a munka, ennek során az épületet neoromán stílusban alakították át, és kis tornyot is kapott. 1880. november 27-én Simor János szentelte fel.
Nem sokkal a kápolna kialakítása után annak folytatásaként – néhány kisebb munkálat mellett – a jobb oldali szárny végén két nagy teremből álló könyvtár- és levéltárépületet emeltek. Mindkét hátsó szárny végén egy-egy torony állt.
Az utolsó átépítés a XX. század elejére tehető. Ekkor a kettős U alakú kastélyudvar belső, az eredeti József nádor-féle főépület által körülvett udvarának az újabb, külső szárnyak által határolt udvar felé eső részét zárták le. E munkálatok során nyerte el a kastély végleges formáját. Az alcsúti kastély így a számos bővítés és átépítés után egy belső udvaros négyszögletes főépülettömbből és két jobbra-balra elnyúló L alakú szárnyból állt. Helyiségeinek száma kétszáz fölé emelkedett. A kastélyudvar bejárata előtt nemzetiszínűre festett talapzaton álló két, a komáromi várerődből zsákmányolt 1848-as ágyú fogadta a látogatót, József Károly helyeztette itt el őket. Az udvar közepét szökőkút díszítette.
1827-től 1944-ig használta a magyar Habsburg-ág az alcsúti kastélyt. Ennek megfelelően kialakítása és berendezése is a képzeletet meghaladóan gazdag volt: valóságos múzeum.
Mivel az építtető nádor, majd az őt követő családfők mind a maguk ízlésének megfelelően igyekeztek egyre lakályosabbá tenni a helyiségeket, azok berendezése nem mutatott egységes képet. A berendezési tárgyak első darabjait még a József nádor első felesége, Alexandra Pavlovna nagyhercegnő által az orosz cári udvarból nászajándékként hozott tárgyak képezték.
A József nádor építtette főépület földszintjén helyezkedtek el a reprezentációs célokra szolgáló nagyméretű termek, valamint néhány lakosztály, emeletén és az újabb szárnyakon a családtagok magánlakosztályait és a vendégek számára fenntartott lakrészeket rendezték be. Bár a kastély legimpozánsabb része a timpanonos főhomlokzat volt, a főbejárat mégsem itt, hanem az udvari oldalon nyílt a XX. század elején épült, a József nádor-féle főépület udvarát lezáró összekötő szárnyban, ahol üvegezett kocsibehajtóban szállhattak ki az érkezők. E szárny földszintjén is közös használatú szobákat alakítottak ki.
A kastély legnagyobb terme a közvetlenül a főhomlokzat portikusza mögött elhelyezkedő nagyebédlő volt, belmagassága is mutatta reprezentatív rendeltetését: az megegyezett az épület teljes magasságával, felette ugyanis nem voltak emeleti helyiségek. Falait pompeji stílusú freskók és a görög mitológia alakjait ábrázoló festmények díszítették. A nagyebédlő érdekessége az az egyedi készítésű, négyszögletes, egymással átellenben két klaviatúrával ellátott zongora volt, amelyen egy időben akár négyen is játszhattak. Egy alkalommal a hangszert Liszt Ferenc is megszólaltatta, amikor az 1870-es években Alcsúton járt.
A nagyebédlőből – a portikusszal szemben állva – balra nyílt a főhercegi, jobbra a főhercegnői lakosztály. A családfő lakosztályába lépő először a fegyverteremben találta magát, ahol az ausztráliai bennszülöttek és a japán szamurájok fegyvereitől a precíziós ismétlőfegyverekig mindenféle harci eszköz megtalálható volt. Itt őrizték József nádornak mint a Napóleon ellen hadra kelt magyar nemesi felkelés főparancsnokának a hadjáratok alkalmával viselt kardját is. A fegyverteremből nyílt a családi képtár. Ennek falait a családtagok portréi és a családtagok alkotásai díszítették. Mindössze három olyan műtárgy volt itt látható, amely nem az előbbi körbe tartozott: köztük volt a haza bölcse, Deák Ferenc és – meglepő módon, de egykorú leírások által bizonyítottan – Kossuth Lajos portréja is. A főhercegek alkotásai között helyezték el József nádornak alcsúti tájrészleteket ábrázoló akvarellsorozatát is.
A képtár után a dolgozószoba következett, melyet először József nádor, majd József Károly honvéd főparancsnok használt. József Ágost tábornagy viszont már nem: atyjára emlékezve meghagyta olyannak, amilyen annak életében volt. Ebben a szobában az ajtónak háttal könyvekkel sűrűn megrakott szekrénysor foglalta el a falat. Ez előtt állt az íróasztal, kényelmes karosszékkel. A könyvszekrénysor tetején föld- és éggömböt, mellettük a Pallas nagy lexikona köteteit helyezték el.
A portikusz mellett balra az első két ablak tehát a fegyverteremhez, a harmadik és a negyedik a képtárhoz, az utolsó, az ötödik pedig a dolgozószobához tartozott. Ezzel a helyiséggel véget ért a fő fronton balra elhelyezkedő szobák sora, de a lakosztály a főépület udvari szárnyában folytatódott tovább a „háziúri” hálószobával, utána József Károly asztalosműhelyével.
A főhercegi hálószobát puritán egyszerűséggel rendezték be. Két szekrény között ágy, a falon tarisznyák és tűzoltóeszközök. A falak mellett körben kis állványokon a magyar királyok fából készült szobrai sorakoztak.
Ahogy említettük, a nagyebédlőből jobbra nyílt a főhercegnői lakosztály, alaprajza a főherceginek a tükörképe volt. A portikusztól jobbra eső első két ablak a fehér szaloné, a harmadik és negyedik a vörös szaloné, az ötödik a főhercegnői dolgozószobáé volt. A családfői lakosztállyal megegyezően ezen az oldalon is az oldalszárnyban, a parkra néző ablakokkal folytatódott a lakosztály a háló-, majd a fogadószobával.
A fehér szalon a falait borító virágmintás fehér selyemtapétáról kapta a nevét. A falakat számos festmény között Munkácsy alkotása is díszítette. A berendezés stílusa neobarokk. Egyedülálló, ötsoros kristálycsillár biztosította a világítást. A vörös szalon szintén a tapéta színéről kapta nevét. Bútorzata neobarokk és empire, az itt álló asztalok lapja több centiméter vastag, kék üvegből készült. A főépület főhomlokzatán a jobb oldali utolsó ablak a főhercegnői dolgozószobához tartozott. Ezt családi és vallási ereklyékkel, vitrinekkel, könyvszekrényekkel, szobrokkal kissé zsúfoltan rendezték be. A hálószoba – a főhercegi tökéletes ellentéteként – fényűző bútorzatot kapott.
A főépület szobái a főhercegi műhely, illetve a főhercegnői fogadószoba mögött is tovább folytatódtak. A „férfioldalon” a fejedelmi vendégek elszállásolására szolgáló helyiségek, a női oldalon a gyermekszobák következtek. A főépület emeletén elhelyezkedő szobák is a családtagok és vendégeik rendelkezésére álltak.
Az épületegyüttes talán legszebb része a neoromán stílusú kápolna volt. Két bejáraton át lehetett belső terébe jutni: az udvar felőli, bélletes kialakítású kaput kétfelől Szent József és Szent Klotild szobra fogta közre. A kapu mindkét oldalán három-három félköríves ólomüveges ablak biztosította a belső tér megvilágítását. A padlót mozaik borította.
József Károly elsőrangú művészeket kért fel a kápolna belső terének kialakítására: a kupolás kialakítású mennyezet freskóit Lotz Károly festette, a festett ólomüveg ablakokat valamikor a kápolna elkészültét követően – talán a XX. század eleji építkezésekkor – a neves üvegművész, Róth Miksa készítette.
Belső tere háromhajós kialakítású volt, a főoltár mellett két mellékoltárt helyeztek el, mindhárom fehér márványból készült. A főoltár képe Szent Istvánt, Magyarország első királyát ábrázolta, amint koronáját felajánlja Szűz Máriának. A félemeleti oratóriumot, ahová a kastélyból közvetlen bejárás nyílt, a család tagjai használták. A földszinti padsorokban a személyzet tagjai, az apácazárda nővérei és a falu lakosai hallgathatták a szentmisét, mivel – ahogy már említettük – 1907-ig, az alcsúti templom felépültéig, a kápolna egyben a falu templomaként is szolgált.
A család nem állandó jelleggel lakott az alcsúti kastélyban, évente néhány hónapot töltöttek itt. Mindig volt azonban néhány családtag, aki állandóan a kastélyban élt. A XX. században ilyen volt például az özvegy Mária (1867–1932), illetve a hajadon Erzsébet főhercegnő (1883–1958) vagy a súlyosan zavart, az 1940-es évek elejére beszédképességét is elvesztő László főherceg (1901–1946).
1944-ben a Habsburgok elhagyni kényszerültek Alcsútot. A gyermekeket már októberben Németországba küldték. A legtovább József Ferenc és felesége, valamint Erzsébet főhercegnő maradt, akik december 19-én még Alcsúton tartózkodtak. Ők csak közvetlenül az orosz csapatok bejövetele előtt menekültek nyugatra. A pompás épületegyüttes berendezési tárgyait és értékeit kényszerűségből a sorsukra hagyták.
1944 decemberében a kastélyt több tüzérségi belövés érte. December 23-án a reggeli órákban az orosz csapatok elfoglalták Alcsútot. Karácsony első napjának estéjén már súlyos tüzek keletkeztek a kastélyban, és megkezdődött az értékek széthordása. Az épület a szemtanúk beszámolója szerint hetekig égett. Ekkor semmisült meg a levéltár és a könyvtár nagy része.
Pintér György lelkész, aki egyben a főhercegi család udvari lelkésze is volt, a kápolnában lévő értékek egy részét az egyre terjedő tűz elől hívei segítségével a templomba és a zárdába menekítette. Így menekült meg az egyik mellékoltár, melyet darabjaira szedve, szekereken szállítottak át a templomba. Sikerült megmenteni a Jézus Szíve festményt, Mária főhercegnő alkotását is.
1945 tavaszán tovább folytatódott a pusztítás, az értékek elherdálása: a kastélyban elrejtett értékeket, ezüsttárgyakat „a hűtlen emberek, kik tudtak róla, elárulták, felbontották, a kincseket elvitték, hogy hova, nincs biztos tudomásunk róla” – olvashatjuk a szerzetes nővérek naplójában.
A sérült épületrészek tetőszerkezetét, a cserepeket, a gerendákat a helyi lakosság egy része a hadműveletek során megsérült lakóépületei helyreállításához használta fel. Mindez a rombolás az országos és a helyi hatóságok tudtával, hallgatólagos támogatásával ment végbe. A negyvenes évek végére a tetőszerkezet teljesen eltűnt az épületről, de a nagy részben kiégett épület falai még álltak. 1951 februárjában kezdődött meg az alapokig terjedő bontás, ennek végeztével csak a főépület egy faldarabja és a kápolna maradt meg.
A tűztől megrongálódott kápolna romjai több mint harminc évig érintetlenül álltak. Ezután kiállítási épület céljára „restaurálták”, ennek során leverték a maradék freskókat, eltüntették a még megmaradt mennyezeti kupolákat, helyüket vasbeton födémmel pótolták, az alig sérült mozaikpadlót felverték, a külső íves díszítéseket eltüntették, a toronysisak sem eredeti formáját kapta vissza. Minden igyekezet ellenére sem sikerült azonban a múlt minden nyomát megsemmisíteni: a főhomlokzat megmaradt timpanonján mind a mai napig hirdeti a főhercegi címer a történelmi értékek továbbélését.
Az angolkertek mintájára 1825-ben kezdődött meg a park kialakítása a királyi udvari kertész Tost család irányításával. Jókai szerint József nádor birtokba lépését megelőzően mindössze három fa állt a későbbi park területén. A mintegy nyolcvanholdas kert kialakításának kezdetén ültettek el egy fehér akácfát, mely kifejlődve ötszázötven centiméter törzskörméretet ért el: az ekkor ideplántált fehér akácok voltak Magyarországon az első példányok.
A kastély körül fenyvest telepítettek. Korabeli szokás szerint József nádor minden családi esemény alkalmával, illetve elhunyt családtagjai emlékére fát ültetett. „Messze idegen égalji tájakról hozott, nálunk akkor még nevükről is ismeretlen fanemekből” építtette a kertet, amelyben mintegy háromszáz növényfaj meghonosításával a hazai díszkertészet alapjait vetette meg. Narancs-, citrom- és kaktuszházat is építtetett. A gazdag növényzet megteremtéséhez és gondozásához a feltételeket a parkot érintő két vízfolyás, az Acsai- és a Váli-víz teremtette meg. A kastéllyal szemben dísztavat alakítottak ki. Napórát is elhelyeztek a parkban, melyet Devetseri István seregélyesi református tanító készített bajorországi fehér kőre, és belevéste a nádor címerét és nevét is.
1844-ben Fuchs Emil került főkertésznek Alcsútra. Vajda János, aki, mint korábban már említettük, 1846-ban egy évig itt volt gazdasági gyakornok, így írt a park benyomásairól: „úgy tetszett, mintha az új Magyarország napja kelne ott előttem, ahonnan egy szebb jövendő korszerű művelődésének fénye sugárzik szerteszét a hazára”. A Tost nevével fémjelzett korszak a kert történetének az a periódusa, amelynek legkorábbi szakaszában Alcsút a nemes fafajok szaporításával tűnik ki, szinte minden budapesti parképítéshez – többek között a Városligetbe – innen hozzák a csemetéket.
József Károly főherceg, ha lehet, még atyjánál is nagyobb figyelmet fordított a park szépítésére. Mivel a két természetes vízfolyás vízhozama az öntözésre nem volt kielégítő, 1867–1868-ban Zsigmondy Vilmossal, a híres bányamérnök-geológussal 185 méter mély artézi kutat fúratott, elkészült a kert vízvezeték-hálózata is. Víztároló kőmedencét építtetett, amelybe a parkon kívül elhelyezett gőzgép nyomta fel a vizet. Innen biztosították az 1880 körül megnagyobbított tóban kialakított szökőkút vízellátását is. A tóba hosszan benyúló és nyolcas alakúra alakított félszigetet feleségéről Klotild-szigetnek nevezte el, és mocsári ciprusokat ültetett ide.
Az új szárnyak építésével egy időben, 1871–1872-ben a jobb oldali kastélyszárny mellett 56 méter hosszú, tizenegy méter széles és nyolc és fél méter magasságú hatalmas pálmaházat építtetett József Károly Ybl Miklós tervei alapján, amely akkor az országban a legnagyobb ilyen jellegű építmény volt. Ebben az időben Jámbor Vilmost alkalmazta főkertésznek. 1880-ban Zednik Pál, 1884-ben Bárányos az alcsúti főkertész.
A kastélytól nem messze különös gonddal alakíttatta ki a főherceg a Mély útnak nevezett részt. „A sima kanyargó út két oldalán… jobbra-balra sziklák emelkednek, benőve bokrokkal, törpe fenyvekkel, mohával, abban a csalódásban ringatva az arrajárót, hogy valahol a Felvidéken van és a Kárpátok egy miniatűr részletét látja maga előtt. Eszébe sem jut hirtelenében, hogy ezeket a sziklákat, melyek a Mély útnak vadregényes színezetét kölcsönzik, úgy ide kellett szállítani messziről nagy fáradsággal.”
1882–1883-ban állatkertet építettek a kertben, ahol medveház is állt az itt tartott barnamedve számára.
József főherceg tábornagy már nem fordított apjához hasonló figyelmet a parkra. 1945 után a kert is osztozott a kastély sorsában, megmentése az 1970-es években megkezdődött ugyan, de a ma arborétumnak nevezett negyven és fél hektár nagyságú területen nehezen lehet felfedezni az egykori angolkert régi fényét.

A főhercegi kastély

Storno Ferenc neoromán kápolnája a felújítás után

A kastély Korona része

Személyzet a nagyebédlőben

A fehér szalon

A vörös szalon

A kápolna belső tere

A kastély személyzetének férfi tagjai (1902)

A kastélypark egy platánfája

A kaktuszház

Az arborétum bejárata napjainkban

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages