Futóhomokon virágzó gazdaság
Futóhomokon virágzó gazdaság
Alcsút történetében az 1819. esztendő újabb fordulópontot hozott. Alcsút és Acsa a vallásalap kezeléséből József nádor tulajdonába került. Idézzük a kortárs sorait: „…az uradalom (az acsai és az alcsúti) az 1819-ik évben jött királyi adományozás útján Fenséges Nádor birtokába. Tizenegyezer holdra terjedő majorsági birtokából ezen uradalom csak hatszáz holdat műveltetett akkor robot erővel, a hozzá tartozó hatvani pusztán kilencszáz hold, és a ginzain négyszáz hold föld felében volt részint saját jobbágyoknak, részint a szomszédoknak kiadva. A szántóföldek a folytonos, de trágyázás nélküli használat által minden humuszerőtől megfosztva, s a túlnyomó homok tartalma majdnem repülővé változtatva, a növénytermesztés csupán gabonafajokra volt szorítva, s a rendes termés a harmadik s negyedik szemen soha sem haladott túl. Természetes rét kevés volt, s az is csak egynyíretű (kaszálású), elvadult és silány, a legelő nagy terjedelmű vala ugyan, de a két uradalmi (acsai és alcsúti) községgel közös, kiégett és kopár. Vonós marha… semmi, az uradalmi birkák száma négy–ötezer közt ingadozott… igen silányan jövedelmezett.”
A „kiégett és kopár” uradalom, amelynek területe megközelítette a tizenkétezer magyar holdat, Fejér megye északkeleti szegletében, Budától öt, Székesfehérvártól négy mérföldre terült el. Szomszédos volt gróf Batthyány Kázmér bicskei birtokával, a székesfehérvári káptalan etyeki és gyúrói faluival, a dobozi és tabajdi közbirtokosokkal, az Ürményi nemzetség váli jószágával, Végh Ignác verebi birtokával, gróf Cziráky Antal lovasberényi és gróf Esterházy Miklós csákvári domíniumával.
1819-től mind gyakrabban alcsúti uradalomnak nevezték, magába foglalta az acsai 3048 holdas határt, az alcsútit a maga 537 holdjával, Máriavölgyet 414, Hatvanpusztát 629 és az igen nagy kiterjedésű Vért- és Szentgyörgypusztát 7242 holddal.
A királyi adományt az 1835-ben elhunyt I. Ferenc fia, V. Ferdinánd (1835–1848) is megerősítette (I. Ferenc József nádornak testvérbátyja, V. Ferdinánd pedig az unokaöccse volt). Ez az 1836. január 7-én kelt adománylevél Alcsútot és Acsát, Hatvan-, Vért- és Szentgyörgypusztát – más családi birtokokért felcserélve – alcsúti uradalom elnevezéssel József nádornak adományozta. A donatio fényes külsőségek között három napon át tartott, amelyen az uralkodót mint hites királyi emberek gróf Cziráky Antal országbíró és Fejér megye főispánja, Marich István Dávid, Ürményi Miksa és Szűts Lajos, Fejér megye alispánja képviselték. Az Alcsúton október 18-án megkezdett beiktató ceremónián József nádor képében gróf Waldstein József, a Helytartótanács titkára vett részt, az uradalom részéről jelen volt Hermann Keresztély jószágkormányzó és Ladomerszky Imre ügyvéd. Továbbá a környező uradalmak birtokosai, az uradalmak és a községek tisztikara. Az 1836. október 18-i helyszíni beiktatás új elemeket nem tartalmazott, megerősítette I. Ferenc 1819. évi adományozását.
Nem helytálló Károly Jánosnak, a térség historikusának az a megállapítása, hogy a vallásalap 1836-ig kezelte Alcsútot. Ennek ellentmond, hogy a nádor már 1819-ben utasítást adott a nyári rezidencia építésére és a kiterjedt uradalom átszervezésére, modernizálására.
Fejér megyében, de országosan is az elsők között báró Lilien József újította meg a 24 ezer holdas, Ercsiben levő uradalmát (Lilien József báró Eötvös József anyai nagyapja). Lilien országosan elismert mezőgazdász volt. Észrevételeit, tanácsait kikérve modernizáltatta József nádor az alcsúti uradalmát, és az Osztrák Birodalom mindenható kancellárja, Metternich herceg is Lilien gazdasági eredményeit alapul véve rendeztette a Krassó-Szörény megyében levő uradalmát.
Az ercsi uradalom gazdasági eredményei közvetlenül hatottak Alcsút átszervezésében. A földek termőképességének helyreállítása folyamatos trágyázást és hatékony szántást követelt. Az állattenyésztés fellendítéséhez gazdasági épületekre volt szükség, továbbá a takarmánynövények termesztését is meg kellett kezdeni. Mürzthali szavasmarha-állományt telepítettek Máriavölgybe. A majorságok központjaiba cselédeket költöztettek, cselédlakásokat építettek. Ginzapusztán a tankötelesek számára az 1830-as években pusztai népiskolát létesítettek. Két évtized kellett ahhoz, hogy József nádor alcsúti uradalma szervezettségével, eredményeivel nemcsak az ország, hanem Európa egyik legjövedelmezőbb gazdaságává váljon.
1839-ben az Országos Gazdasági Egyesület is megszemlélte, az egyesület titkára, Török János közzétette az uradalom leírását. E szerint a település központjától északkeletre gyönyörű platánsor vezet Máriavölgybe. Elnevezését a nádor Mária Henriette nevű leányáról kapta, a nép a területet Pokómöginek hívta. Máriavölgy a hatvanpusztai gazdaság területéből vált ki: „1828-ban abból kimetszetvén külön gazdasággá és helyes kis kerekded jószággá alakult”. A völgy falu felöli bejáratánál birkaaklot építettek, ahol az értékesítésre szánt kosokat tartották. A platánsor végén, a völgy északkeleti részét mintegy lezárva állt a tehenészet (a csírászat) díszes épülete. A főépület a főhercegi család pihenését szolgálta. Alcsúti tartózkodásuk idején tagjai Máriavölgybe lovagoltak ki, ott pihenték ki a fáradalmakat és fogyasztották az egészséges és friss tejet. Az oldalszárnyakban helyezték el az istállót és a tejkamrát a feldolgozóhelyiségekkel.
A gazdaság területe megközelítette a négyszáz holdat, rendszeresen hat gyalogbérest alkalmaztak, az igaerőt két négyes ökörfogat alkotta.
A tehenészet mürzthali fajtából állt, az istállóban két bikát, 24 törzskönyvezett tehenet, 23 üszőt, 33 tinót és öt borjút gondoztak. A teheneket naponta két alkalommal fejték, egy tehén évente ezerötszáz icce tejet adott. Az épület jobb szárnyában alakították ki a tejkamrát, a tejszűrőhelyiséget, a tejpincét és a jégvermet. A tej elsősorban a nádori háztartás céljait szolgálta, vajat és sajtot is készítettek. A gazdatisztek és a cselédek – akik tehenet nem tartottak – iccéjét három–négy krajcárért megvásárolhatták. Az uradalom bevétele a máriavölgyi gazdaságból évente elérte a kétezer-kétszáz forintot.
A hatvanpusztai gazdaság majorsági épületei 1827-ben épültek. Ekkor kezdték meg a magtár, a cselédlakások és a két L alakú istálló felhúzását. A gazdasághoz hétszázkilencven hold tartozott. A földeket részben a jobbágyok ingyenmunkájával műveltették, de állandó cselédséget is alkalmaztak: hat gyalogbérest, az igaerőt három négyes ökörfogat és egy pár úgynevezett konyhalófogat biztosította.
1825-ben alakították ki a háromezer holdas göböljárási gazdaságot, a földek megművelését 24 gyalogbéres, nyolc tizenkét–tizenhat éves „suhanc”, továbbá a gazdasághoz tartozó Ginzapusztán letelepített húsz cseléd végezte. A rendelkezésre álló igaerő: tizenöt négyes ökörfogat, tizenöt ménesfogat, három konyhalófogat. Ginzapusztán a cselédlakások egymástól elkülönítve egy szobából és egy konyhából álltak. József nádor a cselédség számára iskolát állított fel, itt „ezen zsellérek gyermekei is egy értelmes tanítótól kapják az oktatást”. Valóban követésre méltó intézkedés, melyet eléggé méltányolni nem tudunk – jegyezte fel Török János, a Magyar Gazdasági Egyesület titkára.
A bányavölgyi gazdaság viszonylag későn, 1836-ban létesült, közel hétszáz holdat tett ki. Hat gyalogbéres dolgozott a majorban, az igaerőt hat négyes ökörfogat biztosította. A szentgyörgyi területeken uradalmi gazdálkodást nem alakítottak ki, a hozzá tartozó hatszáz hold szántót feles bérletben a gyúrói jobbágyok művelték: „kik rajta az ugargazdaságot űzik, s az ugarban kétszerest, ennek tarlójában pedig tengerit termesztenek”.
Az erdők három különálló határrészben terültek el. Az Alharaszti-erdő a váli és a verebi határ mellett háromszázhetven holdat tett ki, a Csaplári az uradalom közepén, „mintegy koszorúzva az alatta fekvő… palotát” 365 holdnyi, a Vérti-erdő – a gyúrói és az etyeki határ közelében – megközelítette az ötszáznyolcvan holdat. A tölgyfacsemetéket, gesztenyecsemetéket, diócsemetéket magról nevelték (felhasználtak 123 pozsonyi mérő makkot, tíz pozsonyi mérő gesztenyét, 23 pozsonyi mérő amerikai diót), elültettek a telepítés során több mint háromszáztízezer facsemetét.
Az alcsúti uradalmat Hermann Keresztély jószágigazgató és Szkalla Márton uradalmi tiszttartó vezették, mindketten kiváló szakemberek. Mellettük számtartók, kasznárok, ispánok látták el a gazdálkodással és ügyvitellel összefüggő feladatokat. Az ifjú Vajda János, a költő, egy esztendőn át (1846–1847) gyakornokként dolgozott Alcsúton.
Az 1830-as évek közepére több mint hatezer-ötszáz holdon belterjes, vetésforgót alkalmazó gazdálkodás valósult meg, amelyben az állattenyésztés, azon belül a juhtenyésztés volt meghatározó. Tenyészállatok értékesítésére szakosodtak: tenyészkosok és anyabirkák eladásából 1837-ben 43 ezer, 1838-ban 44 ezer, 1839-ben 52 ezer forint bevételre tettek szert. Az uradalom bruttó bevétele 1837-ben meghaladták a 179 ezer, 1838-ban a 185 ezer, 1839-ben a kétszázhúszezer forintot. Jelentősnek bizonyultak a kiadások is: 1837-ben 131 ezer, 1838-ban 114 ezer, 1839-ben 101 ezer forintot tettek ki. A tiszta jövedelem 1837-ben meghaladta a 48 ezer, 1838-ban a 71 ezer, 1839-ben a 119 ezer forintot.
Nem lenne teljes az alcsúti uradalom átszervezéséről alkotott képünk, ha nem szólnánk a birtokos és a jobbágyok viszonyáról, amelyben döntő változást eredményezett az 1828. évi birtokrendezés, az uradalmi földek elkülönítése a jobbágyok használatában lévőktől, a telki állományok szabályozása, a közösen használt legelők felszámolása és ezzel összefüggésben a jobbágyok legelőilletőségének kimérése.
Az uradalom és az úrbéres falu kapcsolatának rendezése előfeltétele volt a majorsági gazdálkodás megújításának is. József nádor nemcsak nyári rezidenciáját, a kastélyhoz tartozó angolpark kialakítását tartotta fontosnak, de éppígy a falu, Alcsút belterületének rendezését.
A feudális társadalom viszonyai közepette a nádori uradalom szervezettségével, termelékenységével, bérmunkások alkalmazásával, az uradalom és jobbágy gazdasági kapcsolatának megújításával nemcsak országosan, de az Osztrák Birodalomban is érdeklődést, majd elismerést váltott ki. Magyarország nádora, József főherceg gazdasági téren a polgári, a tőkés fejlődés előmozdítójaként is beírta nevét a nemzet történetébe.
Az alcsúti kastély ábrázolása (1832)
Alcsút ábrázolása a XIX. század közepén
Máriavölgy és környéke (1841)
