A közösség körei
A közösség körei
Az 1950-es évekig, amikortól az államhatalom igyekezett minden önálló állampolgári kezdeményezést elfojtani, Andocsnak, csakúgy, mint szinte valamennyi magyarországi településnek, meghatározó szervezetei voltak az egyesületek. A település egyesületi életének története két fő korszakra osztható. A kezdetek a XIX–XX. század fordulójára, az úgynevezett boldog békeidők korszakára esnek. Az ekkoriban szerveződött falusi egyletekről írta Bodor Antal, a magyar falusi művelődési egyesületek lelkes támogatója, az 1930-as években a Falukutató Intézet vezetője, az alábbiakat: „Kevesen értékelik helyesen a falusi egyesületek és körök jelentőségét, jóllehet ez még nagyobb, mint a városiaké. Hisz a sokféle iskola, könyvtár, múzeum, színház, tanfolyam művelő és lelket nemesítő munkáját is a kulturális, jóléti és gazdasági célú egyletekkel vannak hivatva falun pótolni.”
A népnevelő szerep különösen igaz volt az aprófalvas Somogy megyében, ahol szinte a semmiből születtek olvasókörök, tűzoltóegyesületek. Bodor 1923-ban vetette papírra fenti sorait. Véleményét ekkor a XIX. század utolsó évtizedének, illetve a XX. század első éveinek országos tapasztalataira alapozta. A Somogy megyei egyesületkutatás eredményeiből azóta már azt is tudjuk, hogy Andocson az 1890–1914 közötti évekre esett az egyesületalapítás hőskora.
1894-ben alakult meg az első, mai fogalmaink szerint is ilyen formációnak tekinthető társaság, az Andocsi Iparos Olvasó Kör. Bizonyára nem véletlen, hogy a faluban éppen az iparosok alakítottak először afféle társaskört, ahol beszélgetni, újságot olvasni, helyi gondokról-bajokról vagy éppen megyei, netán országos ügyekről lehetett eszmét cserélni, hiszen a falu nagyszámú iparosai már a céhes élet felvirágoztatásában is jeleskedtek. A helyi iparostársadalom alapította klub végül is jó kovásznak bizonyult: 1899-ben Andocsi Olvasókör néven újabb egyesület alakult, amely szélesre tárta kapuit bármely andocsi „telkes polgár” előtt, aki meg tudta fizetni a tagdíjat. Mivel az olvasókörökben aktív közéleti tevékenység is folyt, ennek az egyesületnek a megalakulásától számíthatjuk Andocson a társadalom problémák iránt fogékony, a közösség ügyeivel foglalkozó polgári gondolkodásmód szélesebb körű elterjedését.
Egyesületeket nem csupán a polgárosodó életmód igényei hívtak életre. Akadtak olyan társaságok is, amelyeknek tagjai arra szövetkeztek, hogy a közösség üdvére fejtsék ki tevékenységüket. Az ilyen, úgynevezett közhasznú egyesületek közül Andocson csupán egyet, a „tűzoltók társaságát” szervezték meg az idők során. Az Önkéntes Tűzoltó Testületet 1913-ban alakították meg az andocsi polgárok. Mint az alapítási évszám jelzi, a létfontosságú szervezet, szemben a már bemutatott olvasókörökkel, csak meglehetősen későn alakult meg. Ennek oka talán abban is kereshető, hogy a község viszonylag korán, már az 1880-as években is rendelkezett „tűzoltó gépekkel”, vagyis lajtos kocsival és fecskendővel. Sokáig úgy tűnt ennyi elegendő is ahhoz, hogy megfékezzék a vörös kakast. Az önkéntes tűzoltótestület létrejöttében emellett bizonyára szerepet játszhatott az is, hogy az ilyen társaságoknak a kis- és középpolgári értékrenden belül volt csak igazán becsületük. Megalakításukra csak ott kerülhetett sor, ahol akadtak már olyan polgári gondolkodású férfiak, akik számára az önkéntes tűzoltó-testületi tagság, a tűzoltók tisztikarához tartozás presztízsnövekedését jelentett. Az önkéntes tűzoltószervezetnek épp ez a két sajátossága, a társadalmi hasznosság és a presztízsszempont biztosította leginkább, hogy hosszú távon is fennmaradhatott. Olyannyira, hogy az Önkéntes Tűzoltó Testület, egyesületté átalakulva, egészen 1949-ig fennmaradt.
Pedig az 1918–1919 utáni, az azt megelőző fél évszázad közéleti légkörénél jóval konzervatívabb politikai gyakorlat szűkebbre szabta a polgárok társaskörszervező lehetőségeit, mint a századforduló boldog békeévei. Az első világháború után már nyomát sem találjuk az Andocsi Olvasókörnek. Az olvasókörök helyett elszaporodtak a fölülről szervezett, a politikai hatalom által is támogatott egyletek. Ennek fényében még inkább figyelemre méltó, hogy a boldog békeidők önkéntes tűzoltói továbbra is fontos szerepet töltöttek be a falu életében. Igaz, az Andocsi Tűzoltó Egyesület az 1920-as évektől egyre gyakrabban egészítette ki létszámát olyan személyekkel, akik a falu közmegbecsülése mellett politikailag megfeleltek az országos „keresztény-nacionalista” kurzusnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy 1929-re a „rendíthetetlen frontharcos” hírében álló Fridrich József segédjegyző töltötte be az Andocsi Ökéntes Tűzoltó Egyesület elnöki tisztét. Fridrich szerepvállalása jól példázza a hatalom megerősödött ellenőrző szándékát, hiszen a segédjegyző a legnagyobb létszámú, a helyi ifjúságot tömörítő egyesületekben, a leventemozgalomban és a katolikus legényegylet kulturális rendezvényeinek szervezésébe is aktív szerepet vállalt.
A tizenkettedik életévüket betöltött fiúk számára tizennyolc–húszéves korig kötelező leventemozgalom, mely elsősorban a fiatalok burkolt katonai kiképzését szolgálta, nem aratott túl nagy sikert Andocson. Annak ellenére sem, hogy elnöke az 1920-as években a falu legrangosabb emberének számító Németh József körjegyző volt. Mivel a hetenkénti leventegyakorlatot szombaton vagy vasárnap délután tartották, sokan igyekeztek ellógni a kiképzésekről. A testületileg kötelező vasárnapi mise sem aratott túl nagy sikert a gyerekek között. Fölösleges is volt, hiszen az andocsi családok nagy többsége vasárnaponként amúgy is szorgosan látogatta a templomot. A németsürüi cselédgyerekekben pedig, akiknek többnyire csak egy rend jó ruhája volt, külön felháborodást keltett, hogy saját ruhájukban kellett megjelenniük a különböző alaki gyakorlatokon. Nemegyszer megtörtént, hogy amikor a leventeparancsnok azt kiáltotta: „Feküdj!”, a kamasz fiúk megmakacsolták magukat mondván: „Majd ha maga veszi a ruhámat, akkor befektethet a porba.”
A leventemozgalommal szemben valódi népszerűségre tett szert a két világháború közti Andocson az önkéntes alapon szerveződő, eredetileg szintén politikai indíttatású katolikus legényegylet.
Az országos legényegylet politikai elkötelezettsége és társadalmi szempontból némileg kirekesztő szemlélete ellenére szerepet játszott a polgári gondolkodásmód egyes elemeinek terjesztésében. Tagjai eleinte csak iparosok és munkások lehettek, de andocsi rendezvényei már a kezdetektől sok cselédet, sőt módos parasztfiúkat is vonzottak, és az 1934. március 25-i, a Dávid-féle vendéglőben tartott alakuló ülésen a mészárosok, kovácsok, asztalosok mellett tizenhat földműves – mint „mezőgazdasági munkás” – is részt vett. A legényegylet tisztikarába azonban már csak iparosok kerültek be. Az aránytalanságon változtattak néhányan akkor, amikor 1938. november 1-jén Katolikus Agrárfjusági Legényegyletet alakítottak a faluban.
Az andocsi legényegylet biztosította a falusi fiatalok számára a legszínvonalasabb szórakozási lehetőségeket. Bálokat és a mezőgazdasággal kapcsolatos előadásokat tartott, amatőr színtársulatot működtetett.
A színjátszó körben a népies hangvételű darabok mellett a kor legnépszerűbb írójának, Herczeg Ferencnek a műveit is műsorra tűzték. A legényegylet előadásai közül kiemelkedik az 1934. június 3-i bemutató, amikor Herczegtől a Gyurkovics lányokat adták elő a falu közönsége előtt. Az előadáshoz az apropót az új egyleti otthon felavatása szolgáltatta.
A legényegyletek munkáját a ferences rendi szerzetesek aktívan segítették, különös tekintettel arra, hogy az egylet elnöke az alapszabály szerint csakis katolikus pap lehetett. Állítólag arra is akadt példa, hogy az egyik páter a színpadon is fellépett tanítványaival.
A legényegylet legnépszerűbb tevékenysége minden bizonnyal a bálok, zenés estek szervezése maradt. Bálok, mulatságok korábban is gyakran kerültek sorra a faluban, ámde megszervezésükhöz sok nehézséget kellett leküzdeni. Ahhoz, hogy valaki Andocson bált szervezzen, akkoriban egészen Kaposvárig kellett utazni. Ez különösen a németsürüi cselédek szórakozási lehetőségeit nehezítette meg, akiknek pénzük és szabad idejük is kevesebb volt, mint egyes módosabb andocsi legényeknek. A legényegylet megalakulásával az engedélyek beszerzése is könnyebbé vált. 1934 után már minden hónapra esett egy bál a faluban, sőt rendszeresen külön mulkatságot tarthattak a németsürüiek is, akik leginkább egy helybeli citerás zenéjére ropták a táncot.
A bálok bevételeiből a legényegyletnek végül még arra is tellett, hogy saját házat vásároljon rendezvényei megtartásához. Az egyleti mozgalom lendületét a második világháború kitörése akasztotta meg, pedig akkorra már egy új épület megépítésében gondolkodhattak a tagok.
A fiatalok társaságai mellett a módosabb andocsi felnőttek a már említett tűzoltó egyesület mellett elsősorban az 1930-ban alapított Andocsi Polgári Lövész Egyletben éltek társadalmi életet. Elnöke, csakúgy, mint a leventéé, a körjegyző, akkoriban Simon Gyula volt. A hivatalosan sportegyesületnek minősülő társaság, miként a leventemozgalom, nem annyira önszerveződés eredményeként született meg, sokkal inkább magasabb érdekek figyelembevételével. Mivel a trianoni békeszerződés lényegében megfosztotta Magyarországot attól, hogy ütőképes hadsereggel rendelkezzen, a katonai kiképzést sokak esetében a már említett leventeegylet helyettesítette. Az 1930-ban országszerte megszerveződő lövészegyesületek a felnőtt férfiakat tömörítették, akik így karban tarthatták lövészeti ismereteiket, lőtereket építhettek, lövészversenyeket szervezhettek.
Meglepő módon a két világháború közötti Andocs társadalmi szempontból legdemokratikusabb egyesülete épen ez a némileg militáns szemléletű lövészegyesület lett. Míg a tűzoltó-egyesületi tagság presztízskérdéssé is vált, a legényegyletek pedig megkövetelték, hogy tagjaik „valláserkölcsi vagy nemzeti szempontból kifogás alá ne essenek”, addig a lövészegyesület tagjaitól csak a magyar állampolgárságot és a tagdíjfizetést kérték számon. Az Andocsi Polgári Lövészegyesület tagjai között a község teljes tisztikara mellett nem csupán iparosok és földművesek, de még uradalmi cselédek is előfordultak.
A második világháborút követő években az egykori gazdag egyesületi élet semmivé lett. A leventemozgalom újjászületéséről a háborús ideológiához való kötődése miatt szó sem lehetett. A legényegylet vagyona a háború végére kézen-közön eltűnt, ráadásul a hamarosan kibontakozó egyházellenes kampányban a katolikus elkötelezettségű egyesületek politikai célponttá váltak. Ismét csak a tűzoltó-egyesület volt az, amelyet, közhasznú jellege okán, már 1946-ban, a felsőbb szervek őszinte támogatásával, újjászervezhettek. Sőt a tűzoltó egyesület talán éppen az 1950-es évek elején érte el legjobb felszereltségi szintjét: 1949-ben új fecskendőt, 1951-ben pedig új védősisakokat vehettek. Ekkoriban az önkéntes tűzoltótestület már nem volt valódi önszerveződés. Fenntartása kötelezővé vált, és teljes államosítására talán csak azért nem került sor, mivel fontos közfeladata ellátásában egy központosított szervezet csak nagyon nehezen és rendkívül költségesen tudta volna helyettesíteni.
1919 után a klasszikus falusi egyesületi élet feltételeit szüntették meg hatalmi szóval, 1945 után már politikai kezdeményezésre sem alakultak civil szervezetek a faluban. Ehelyett egyik napról a másikra a semmiből pártok és hozzájuk kötődő katonás szellemű ifjúsági szervezetek születtek. A politika hatása, hogy egészen másfajta „önszerveződés” vette ezután kezdetét, mint az, amelyet 1894-ben az andocsi iparosok életre hívtak.
Az andocsi legényegylet tagjai 1942-ben
Színjátszók a legényegyletben (1940-es évek)
Az andocsi lőtér felavatása (1930-as évek)
