De az iskola fennálland!
De az iskola fennálland!
Bajna kulturális életét és művelődési viszonyait a kezdetektől fogva az egyház határozta meg. A középkorban a falu plébánosa volt az, aki a tehetségesebb gyerekeket kiemelte környezetükből és pártfogókat keresve gondoskodott beiskolázásukról. Néhány faluban a templom mellett kicsiny iskola is működött, amelyben a pap a legszükségesebb ismereteket (írás, olvasás, számolás) oktatta a falubelieknek. Mivel azonban a hétköznapi munkák igencsak lefoglalták a jobbágyokat, a középkor utolsó századaiban pedig már a falusi papok sem igen tudtak írni és olvasni, ezek az iskolák lassan bezárták kapuikat. Arról, hogy Bajnán működött-e valamiféle tanintézet a mohácsi csatavesztés előtt, nincs adatunk.
A török időkben az évről évre változó lélekszámú falu nemhogy egy tanító, de még a plébános ellátását sem tudta biztosítani. Ennek ellenére tudjuk, hogy 1656-ban egy Molnár Lőrinc nevű licenciátus, azaz teológiát végzett, de fel nem szentelt pap működött a faluban, aki valószínűleg a tanulni vágyó ifjak – ha voltak ilyenek – igényeit is kielégítette.
A török kiűzése után még jó néhány évig nem volt lelkipásztora a falunak, viszont licenciátusok megfordultak a parókián. 1689-ben került ide Horvathovics György, aki négyévi szolgálat után itt is halt meg.
Őt a falubeli Izsó (vagy másképp Józsa) János követte, aki, bár nem volt felszentelve, keresztelt, esketett és temetett. Családot alapított, fiai halála után is Bajnán maradtak, de őket apjuk foglalkozása után már Papnak hívták. 1695-től Kosa Mihály lett a helybeli szellemi élet vezetője, aki azután is a faluban maradt, hogy 1698-ban az érsek Szörényi Lászlót nevezte ki a falu plébánosának. Kosa ekkor – az 1701-ben lezajlott egyházlátogatás adatai szerint – a tanító szerepét töltötte be. Ezt a feladatát valószínűleg már Szörényi idekerülése előtt is ellátta, mivel iskolaépülettel már ezt megelőzően is rendelkezett a község.
Az iskolamester a gyerekek tanításáért az évenkénti négy böjt alkalmával huszonöt dénárt kapott, ezenkívül a plébánosnak fizetett párbérből járt neki egész telkes jobbágyoktól egy szapu, féltelkesektől pedig egy véka gabona. Készpénzben tizenkét forintot kapott a falusiaktól, a temetések alkalmával énekléséért tizenkét dénárt, harangozásáért hat dénárt jutattak neki. Jövedelmét egy kaszáló és az uradalomtól kapott tűzifajárandóság egészítette ki. Mivel a tanító egyben kántor is volt, megillette őt a miséken beszedett pénz egyharmada és a karácsonyi betlehemezés teljes bevétele.
A gyermekek tanítását nem a mai értékrend szerint kell persze elgondolnunk: a Mária Terézia által 1777-ben kiadott Ratio Educationis, azaz tanügyi szabályozás előtt semmi sem kötelezte a szülőket arra, hogy gyermekeiket iskolába járassák, így azokat inkább otthon tartották a mindennapi betevőt biztosító mezőgazdasági munkák elvégzése végett. Az 1732-ben Bajnán tanító Czines Jánosnak sem volt sok dolga, hiszen iskolájába mindössze három gyerek járt. De az iskolamesternek nem is a tanítás volt az elsőrendű feladata, hiszen mint a falu egyetlen világi írástudó emberét, őt bízták meg a község jogi ügyeinek rendezésével, így egyben jegyzőként, nótáriusként is működött. Ennek a három feladatnak – tanító, kántor, jegyző – ellátásáért kapott annyi jövedelmet, hogy megélhetését biztosítani tudta.
A nagy tehetségű muzsikus hírében álló Merkvay Antal látta el ezeket a feladatokat Bajnán 1755-ben. Megbízásában már az is szerepelt, hogy a Sándor Mihály által felépített templomtorony óráját kezelje, és gondoskodjon a pontos idő beállításáról. Ő harangozott reggel, délben, este és a közelgő vihar előtt. Ez utóbbira egyrészt a földeken dolgozó falusiak figyelmeztetése miatt volt szükség, másrészt a hit miatt, hogy az erős hangok szétzavarják a viharfelhőket. A feladatok megsokasodása mellett az iskolamesternek talán legfontosabb feladatára, a tanításra maradt a legkevesebb ideje. 1761-ben ezért a plébános Kostyán János iskolamester mellé egy Vernyics Mihály nevű tanítót bízott meg a kisebb gyerekek oktatásával. A tanító minden gyermek után huszonöt dénárt és egy bárányt kapott évente.
Az iskolamester hivatala és megbízása akkor változott meg, amikor 1777-ben Sándor Antal az egyházi alkalmazottak számára állandó jövedelmet biztosított. Ekkor mind a tanító, mind a jegyző szükségleteire fél-fél jobbágytelket juttatott, így a két funkciót egy személyben ellátó iskolamester egy egész telek tulajdonosa lett. A telekhez tartozó szántók három darabban a Csima-tói-dűlőben, a Csima alatti dűlőben és a Pap erdeje megett, a telket kiegészítő kaszáló pedig a Sárási-réteknél és a Felső-réteknél helyezkedtek el. A tanítói javadalomhoz tartozó szolgálati lakás kerttel, udvarral, istállókkal, kenderessel és káposztással már korábban is az iskolamester rendelkezésére állt.
A bajnaiak felvilágosult gondolkodásmódját mutatja: három évvel Mária Terézia tanügyi rendelete után azzal a kéréssel fordultak a földesúrhoz, hogy a tanító és jegyzői hivatalt válassza szét egymástól, mert ezek együttes gyakorlásának a falubeli gyerekek látják kárát.
„Bizonyára keserves panaszra méltó dolog az, hogy az egisz helségünk lakosi közül csak egy tanult emberünk sem légyen, de még annalis keservessebnek találjuk aztat, hogy több szász gyermekeinknél mostanábanis minden tanítás és oktatás nélköl neveltetnek. Melly ezen nagy fogyatkozásunkat fontossan megvizsgálván bizonyára nem más okanak tulajdoníthatyuk, hanem hogy mind ekoráig az oskola mesterönk egyszersmind notariusunkis vala. Melly azon kettes hivatalu emberönk sem egyik, sem pediglen az masik kötelesseginek igazán eleget nem tehetett, azért mi az oskola mesterséget a Notariussagtul mostanaban (hogy ha Nagysagod kegyessen meg engedni méltoztatik) el valasztani kiványuk, csupán azon okbúl, hogy az gyermekeink barmok modgyára ne neveltessenek, hanem Isten döcsesíginek magosztalására oktattassanak. Mint hogy pediglen az ollatin tanító mesteren alljon az gyermekeinknek egísz jövendő béli boldog, vagy boldogtalansága, azírt nagy mélly alázatosságal batorkodtunk Nagyságod kegyességihez folamodni bízván abban, hogy valamint eddigis mindenekben Nagyságod Atyai kegyességit vélönk közleni méltoztatott, mostanábanis e szükségünkben azon taníto mesterönknek meg szerzísiben (min hogy tudgyuk Nagyságodnak abban legjobb modgyát tenni) szokot irgalmasságát nem fogja tölönk meg vonyi, és nékönk olly jo taníto mestert szerezni az ki Német és Magyar nyelven az gyermekeinket tanitcsa és az templomban minden szolgálatot meg tegye orgonalnyiis tudván” – írták 1779-ben „alázatos szegény fejhajtó örökös jobbádgyai, Bajnai bérák és lakosok” földesuruknak, Sándor Antalnak.
A válasz nem késett sokat. 1780-ban Sándor Antal tárgyalásokat kezdett az esztergomi érsekkel és a ferences rendtartomány főnökével, mert az uralkodónő oktatáspolitikájának lelkes szolgálójaként nagyszabású tervei voltak itteni birtokával. Néhány évvel ennek előtte felújított kastélyában ugyanis a ferences rendet akarta letelepíteni, amelynek a helybeli mintegy kétszáz gyermek oktatásán kívül egy árvaház fenntartásáról is gondoskodnia kellett volna. A nemes cél érdekében kétszáz forintos alapítványt tett, és a szálláson kívül az atyák teljes ellátásáról gondoskodott volna. Sajnos azonban a gondolatot nem követte tett, ebben bizonnyal közrejátszott Mária Terézia halála és II. Józsefnek a szerzetesrendek feloszlatására irányuló törekvése.
Így az iskolamester továbbra is ellátta a jegyzői feladatokat, szolgálati lakása a mai községháza helyén álló, vályogból készült, nádtetős iskolaépületben volt. A lakáshoz egy szoba és egy konyha tartozott, az iskola egy teremből állt. Ez utóbbi 1792-ben jó állapotban volt, bár a kicsiny kemence miatt télen fáztak benne a gyerekek. Az iskola épülete 1843. október 23-án a lángok martaléka lett. 1844-ben az uradalom támogatásával ötablakos új iskolát épített a község. Ekkor a tanítói és a jegyzői tisztet Juhász Márton töltötte be. A négyosztályos iskolába télen mintegy kétszázhúsz gyerek járt, nyáron pedig mindössze kilenc. Az oktatás magas színvonalát mutatja, hogy olyan tanítvány is kikerült Juhász mester keze alól, mint Láng Margit, aki 1865-ben a budapesti Országos Nőképző Egyesület gimnáziumának tanára, majd 1906-tól a római Német Archeológiai Intézet munkatársa lett.
Az 1848–49. évi szabadságharc után bekövetkezett politikai változások az oktatás terén is éreztették hatásukat. Az 1868-ban Eötvös József vallás- és oktatásügyi miniszter kezdeményezésére kiadott népiskolai törvény kötelezővé tette minden tizennégy év alatti gyermek iskoláztatását, a falusi egyházi iskolákat pedig állami tanfelügyelővel ellenőrzött egységes tanrenddel látta el.
A törvény életbe lépése után a bajnaiak sem halogathatták tovább a jegyzői és tanítói hivatal szétválasztását. Ekkor az iskolaépület a községi jegyző lakása és hivatala lett, az iskola pedig ideiglenesen egy, a kastély melletti épületbe költözött. 1857-ben épült fel a tanító szolgálati lakása három szobával, egy kamrával és egy konyhával. 1860-ban a falu tanítója Spiel Mihály, segédtanítója Majer Ferenc, kinevezett igazgatója pedig a falu plébánosa volt.
Nem csak a törvény megjelenése miatt volt fordulópont 1868 a bajnai iskola életében. Ekkor fejeződött be ugyanis a faluban a tagosítás, amelynek eredményeképpen külön jövedelmet kapott az iskola, illetve szétválasztották az eladdig közösen kezelt jegyzői és tanítói járandóságot. Az iskola szükségleteit továbbra is a község fedezte, bár a tulajdonában maradt egy hold háromszáztizenkilenc négyszögöl ingatlan, amely az iskolán és a mellette lévő kerten kívül a nagy-völgyi káposztásokban lévő szántót és káposztást jelentette.
A Vallás- és Oktatásügyi Minisztériumtól képek, szemléltető eszközök és tankönyvek formájában kapott az iskola támogatást. A tanító jövedelme jóval nagyobb lett, hiszen huszonhat hold nyolcszáznyolcvankét négyszögöl volt a tulajdonában, amelyet a XVIII. századi megegyezés szerint a falubelieknek kellett megművelniük. Ezt a kötelezettségüket a falubeliek évente kétszázhetvenkét pengővel váltották meg, így a földek haszonbérbe kerültek. A tanítónak természetesen továbbra is járt a szolgálati lakás az ehhez tartozó melléképületekkel együtt. Kapott ezenkívül a községtől állandó fizetést, az uradalomtól tűzifát és a falubeliektől párbér gabonát. Amenynyiben a kántori funkciót is betöltötte, azután is járt némi javadalom.
A tankötelesek száma Bajnán 1866-ban háromszázöt gyermek, akiket két tanító két szobában napi öt órán keresztül tanított. Ez a két szoba azonban nem volt elegendő ekkora létszám befogadására. Az iskolakérdést Simor János esztergomi érsek oldotta meg, aki nem feledkezve meg Bajnán töltött plébánosi éveiről hercegprímásként is gondoskodott híveiről. Az általa folyósított összegből sikerült a bajnai katolikus egyháznak megvennie a Tatai családtól és Pallagi Zsigmondtól azt a telket, amelyen 1874-ben felépült a ma is álló iskola.
Az emeletes épület földszintjén két szoba volt a tanárok számára és egy osztályterem a diákoknak, az emeleten pedig két iskolai szoba kapott helyet. Az épület felszentelését 1874. november 22-én maga Simor érsek végezte. Harangzúgás, „tarackdurrogás”, zeneszó és lovas bandérium kíséretében vonult be Magyarország első egyházi embere Bajnára, majd a templomban tartott ünnepi mise után a következő szavakkal kezdte beszédét: „Nem szükséges, megmondanom az okot, mely miatt köztetek itt megjelentem, de örömmel jöttem közétek, hisz mi ismerősök vagyunk, hisz én titeket négy éven át, mint egykori lelkipásztorotok vezettelek az élet ösvényén Jézus Krisztus nevében, ki egyedül az út, igazság, és élet, és amott a szószéken ugyanazt a tant hirdettem, amelyet most is hirdettek.” A keresztény nevelés és a gyermekek iskoláztatása szükségességének ismertetése után Simor érsek megáldotta az iskolát: „S így fogadjátok az általam beszentelendő iskolát, mint az én irántatok való szeretetemnek, egykori lelkipásztorotok hozzátok való szeretetének ereklyéjét. Az ég és a föld elmúlnak – minden elmúlik, én is meghalok, ti is meghaltok, de az iskola még fenn álland, és osztani fogja áldását késő unokáitoknak, mert a halálnál erősebb a szeretet!”
A hercegprímás jóslata valóra vált: az iskola, amely ma már a Simor János Általános Iskola nevet viseli, még ma is osztja áldását Simor egykori híveinek leszármazottaira.
A két tanító hamarosan kevésnek bizonyult a növekvő lélekszámú falu igényeinek ellátására, ezért 1889-ben a megyei közigazgatási bizottság már egy harmadik tanítói állás felállítását szorgalmazta. A község azt szerette volna, ha ezt az állást egy olyan apáca tölti be, aki ügyel a leánygyermekek megfelelő nevelésére. Az apáca nem érkezett meg, viszont egy megfelelő tanerő felvétele után a harmadik osztályt mégis megszervezték. Az iskola az 1872-ben megvásárolt tíz kötet könyvvel ekkor kezdte meg kézikönyvtárának kialakítását is.
A könyvek és a szükséges taneszközök beszerzését, valamint az iskola karbantartását – mint említettük – a község fedezte, bár az iskolának is voltak jövedelmei. Földjei bevételéből például kilencszáznegyven koronát helyezett el négyszázalékos kamatra. Dittrich Ferenc uradalmi főerdész jóvoltából 1894-től kezdve pedig egy kétszáz koronás alapítvány is rendelkezésére állt a szegény iskolás gyerekek támogatására. 1887-től az iskola élén Sándor János állt, akit 1913-ban hivatalosan is kineveztek az iskola igazgatójának.
A század végére az iskola teremgondjainak megoldása égetően időszerűvé vált. Az 1900–1901. tanévtől kezdődően például megfelelő számú helyiség hiányában már nem tudták betölteni a harmadik tanítói állást, ezért az immár több mint háromszáz gyereket ismét csak két tanító oktatta, bár a gyereklétszám a korabeli viszonyok között hat osztály indítását követelte volna meg.
Sikerült 1903-ra a községnek az uradalom segítségével összegyűjtenie annyi pénzt, hogy az iskolát a földszinten és az emeleten is bővíthették egy-egy teremmel, a szolgálati lakásokat pedig átköltöztették egy négy lakás kialakítására alkalmas épületbe. Az eddigi két tanító helyett immár hat dolgozhatott, és mindegyik osztály külön termet kapott. Az építkezés összesen tizenötezer koronába került, és ezzel „népünknek áldozatkézségét egész a végső kimerülésig igénybe vettük – ugyannyira, hogy, mivel a hitközségnek [...] semmi vagyona nincsen, a legnagyobb aggodalmakkal tekintünk a jövő elé s alig tudjuk elgondolni, hogy a most már hat tanítónak fizetését miből fogjuk fedezni”.
Az újonnan alkalmazott tanárok között volt két nő is, akik fő feladata a lányok háztartásbeli ismereteinek bővítése volt. Bevezették az ismétlőiskola rendszerét is, így a jobb tanulók a hat osztály elvégzése után még további két évig koptathatták az iskola padjait, hogy ott a már elsajátított tananyagot újra átvegyék. 1907-ben háromszázharminchatan jártak a mindennapi, százhatvannyolcan pedig az ismétlőiskolába.
Az oktatást segítették a selyemhernyó tenyésztést és a mértékrendszert szemléltető képek, valamint Esztergom megye térképe, ezenkívül bibliai tárgyú képek könnyítették a diákok katekizmusban való elmélyülését. A tanítás természetesen a templomban tartott misével kezdődött, majd az iskolában olvasást, nyelvtant, földrajzot, számtant, tornát, éneket és rajzot tanultak a gyerekek.
Az átlagosan hatvan négyzetméteres tantermek mellett az iskola udvarán lévő játszótér és a temető melletti faiskola is az oktatás infrastruktúráját gazdagítják. A tanárok szolgálati lakásait közvetlenül az iskola mellett rendezték be. Az első világháború kitörése előtt az iskolában tanított Sándor János igazgatón kívül Böröndy Irma, a bajnai születésű Reiss Ilona és Reiss Mária, illetve Hermán József plébános unokaöccse és unokahúga, Kicsindy József és Ilona. Az iskola működését a tíz tagból álló iskolaszék ellenőrizte, amelynek élén a mindenkori plébános állt, tagjai között pedig az iskola igazgatóján kívül ott találjuk a falu elöljáróságát.
Frontszolgálatra hívták be 1914-ben, az első világháború kitörése után az iskola két tanítóját, Kicsindy Józsefet és a nemrég érkezett Krizmanits Jánost. Mivel helyettesítésükre a falunak nem volt lehetősége, a gyerekek összevont osztályokban tanultak. A háború befejezése után mindkét tanító újra elfoglalta szolgálati helyét, és Kicsindy József 1928 és 1933, Krizmanits János pedig 1934 és 1936 között az iskola igazgatói tisztét is betöltötte.
A világháború befejezése után a diákélet is újra indult. 1920-ban megalakult a Vak Bottyán Ifjúsági Szervezet, amely azonban helyiség, fűtő- és világítóanyag nélkül nemsokára be is fejezte működését. A felnőttélethez nélkülözhetetlen mezőgazdasági ismeretek elsajátítására szervezték meg az iskolavezetés tagjai a gazdasági iskolát, amelynek 1926-ban már leányosztálya is volt.
A korszerűbb gyermeknevelési elméletek és a gyerekek számának növekedése tette szükségessé, hogy az órák közben tartott szüneteket és a testnevelési órákat erre kijelölt szabad területen tölthessék a tanulók, ezért 1933-ban visszavették az addig a kántortanító használatában lévő iskolai kertet, és azt játszótérré alakították át. 1934-ben, Kicsindy József tanító halála után Pruzsinszki Imre segédtanítót a vármegyei tanfelügyelőség rendes tanítóvá nevezte ki, aki ezután több évtizeden át szolgálta Bajnát.
Az állami tanfelügyelők mellett az iskolákat az egyház is ellenőrizte, a bajóti esperesi kerületben sokáig a bajnai plébános. Bajna minden évben a kerületi tanítógyűlések színhelye volt, ahol módszertani értekezésekkel egybekötött mintatanításokat tartottak.
A második világháborút megelőző években a hatalmon lévő politikai rendszer nagy súlyt helyezett az oktatás színvonalának emelésére, és ebben jelentős szerepet szánt az egyházaknak. Ez utóbbiaknak karitatív funkciói is voltak. Az 1930-as évek nehéz gazdasági viszonyai között a katolikus egyház által létrehozott Actio Catholica szociális és karitatív szakosztálya aktív tevékenységet fejtett ki Bajnán is. Minden év karácsonyán körülbelül száz rászoruló gyermek részesült a szakosztály által összegyűjtött adományokban, amelyek között cipő, ruha és élelmiszer egyaránt előfordult. Az adományok egy része azoknak a színdaraboknak a bevételéből került ki, amelyeket december elején az iskolai színpadon a gyerekek adtak elő. Az előadásokon kívül nagy élményt jelentett a diákok számára minden év májusában a madarak és fák napja. Az egész iskola a falu vezetőségével együtt az Őr-hegy alján lévő akácosba vonult, ahol a tanítók előadása után három üst birkagulyást osztottak szét a jelenlévők között. Kevesebb örömet okozott a gyerekek egy részének a néhány nappal ezután lezajló záróvizsga, ahol a plébános és még néhány iskolaszéki tag jelenlétében a tudásukról kellett számot adniuk.
Kétszázkilencvennégy volt 1936-ban a bajnai tankötelesek száma, ismétlőiskolába százharmincnyolcan jártak. Az iskola élén 1936 júliusa óta Gáspár Sándor állt. A tanórákat azonban ekkor már egyre gyakrabban zavarták meg a faluban folyó hadgyakorlatok. 1938. szeptember 9-én Soltész István plébános a következőket jegyzi fel naplójába: „Megkezdődött az iskolaév. Az egymásra torlódó külpolitikai események miatt nagyon puskaporos a levegő, és a tanítás nehezen megy.” Két év múlva az igazgató, Gáspár Sándor és Vértes Gusztáv tanító katonai behívót kapott, így a tanítás összevont osztályokkal indult meg.
Az 1940-ben kiadott törvény szerint az elemi iskolákat az addigi hat osztályról nyolcra bővítették, ennek bevezetése azonban igen lassan haladt. Bajnán 1941 szeptemberében még csak hét osztállyal kezdték a tanítást, ám a tanárhiány miatt továbbra is összevont osztályokkal. 1943-ban azután új kántortanítót kapott az iskola Pusztahegyi István személyében.
Természetesen szünetelt a tanítás 1944 decemberétől a falubeli harcok alatt, annál is inkább, mivel az iskolát a német csapatok istállónak rendezték be, felszerelését, bútorait elégették. Az orosz csapatok megérkezésük után rögtön elrendelték az iskola kitakarítását és az oktatás megkezdését. Két vagon trágyát hordtak ki a falubeliek a tantermekből, mire 1945 áprilisában megkezdődhetett a tanítás, bár nem sok eredménnyel. A gyerekek az átélt borzalmak miatt kedvetlenek voltak, a tanárok közül néhányan még nem érkeztek vissza a frontról, tanszerek, könyvek nem voltak. Az iskola a harcok folyamán nem kapott találatot, de ablakainak nagy része tönkrement, tantermei továbbra is elég rossz állapotban voltak. 1946 decemberében a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium háromezer forint újjáépítési segélyt utalt ki, 1947-ben ezt az összeget az iskola belső renoválására fel is használták a bajnaiak.
Közben azonban az oktatás tanmenete is megváltozott. 1946 szeptemberében az uralomra kerülő politikai rendszer igényeinek megfelelően bevezették az új népiskolai tantervet. A kormány megtiltotta keresztény szellemű tankönyvek kiadását, 1947-től pedig tankönyvmonopóliumot vezetett be. 1948-ban államosították az intézményt. 1950-ben megérkezett az új tanterv és az ehhez szükséges tankönyvek. Ekkor – már 1946. szeptember 25-étől kezdve – Epöl községgel közös igazgatásban működött az iskola.
Soltész István plébános lemondott tanfelügyelői tisztségéről, az iskolában pedig a gyerekek között is megkezdődött a Kommunista Párt agitációja. 1947 januárjában a kispesti Kommunista Párt tagjai érkeztek Bajnára, hogy az iskolában vetített képes előadást tartsanak. Az előadás végül a villanyvezeték meghibásodása miatt elmaradt. Az 1948–49. tanévben Pruzsinszki Imre vezetésével megalakult a 2540. számú Zrínyi Ilona úttörőcsapat, majd 1956-ban az ifjúságot összefogó Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DISZ).
Az iskola élére 1952-ben Pusztahegyi István került, akinek igazgatósága alatt az iskolát ismét felújították. Az 1956-os forradalom eseményei a nevelőtestület tagjait sem hagyták érintetlenül, és még a gyerekek is kivonultak egy szerintük nem megfelelő nézeteket valló tanár órájáról. A forradalom leverése után két nevelőt bocsátottak el állásából.
Az 1960-as években megkezdődött az iskola technikai fejlesztése. Az erőszakos propaganda ellenére 1969-ben még mindig a tanulók harminchat százaléka vett részt László József plébános hittanóráin.
A televízió, írásvetítő és más korszerű eszközök beszerzése mellett az iskola vezetősége nagy gondot fordított a könyvtár bővítésére is. A háború előtt az intézmény háromszáz kötetes könyvtárral rendelkezett, amelynek nagy részét, százhetven kötetet a megyei népművelési bizottság bocsátott a község rendelkezésére. E mellé a Földművelésügyi Minisztérium is adott néhány szakkönyvet a faluban működő Gazdakör számára, amelyet az iskolai könyvtárral együtt kezeltek. Az állomány azonban a második világháborúban elpusztult.
Az új politikai rendszer megszilárdulása után nagy mennyiségű új szellemiségű könyvvel látta el a vidéki iskolákat, így 1956-ban Bajnán már ezerkétszáz kötetes könyvtár volt, amelynek kezelését Bánhalmy Ernő tanító látta el. Az állomány 1969-re ennek a háromszorosára nőtt.
A bajnai gyermekek nevelése az iskolán kívül az óvodában zajlott, amelynek megszervezése községünkben a XIX. század végén kezdődött. Az ügy legnagyobb támogatója Vaszary Kolos érsek volt, aki 1892-ben óvónőképző intézetet is létrehozott Esztergomban. Szintén Vaszary prímás volt az, aki Sándor Paulina számára támogatást ígért, amikor a grófné 1895-ben bajnai birtokán apácák vezetése alatt álló óvodát kívánt alapítani. Sajnos terve, talán a falubeliek érdektelensége miatt, nem valósult meg. Óvoda helyett gyermekmenhely nyílt a faluban, amely nyáron négy hónapon keresztül az iskolahelyiségben működött, ellátva az apróságokat.
Az 1919-ben néhány hónapra uralomra kerülő kommunista rendszer óvoda létesítését is szorgalmazta. Az Esztergom vármegyei tanács Bajnára érkezett rendeletében felszólította az elöljáróságot, hogy „...községükben haladéktalanul szervezzék meg a játékiskolát (ti. óvodát). Erre a célra rekviráljanak alkalmas helyiséget (pl. kocsma, egyházi épület, községi épület stb.) és padokkal vagy lócákkal rendezzék be. Sürgősen jelentsék hány három–hat éves gyerek van a községben, hogy megfelelő játékiskolai tanítónőről (óvónőről) gondoskodhassunk.” A Tanácsköztársaság 1919 augusztusában elbukott, így rendelete végrehajtására a községben nem került sor.
Az újabb kísérlet: 1928-ban Soltész István plébános kezdeményezte óvoda és napközi otthon felállítását. A községnek azonban nem volt elegendő pénze a két intézmény fenntartására, bár maga is elismerte, hogy a falunak igen nagy szüksége lenne rá. Tíz évvel később a plébános elérte Metternich Klementina hercegnőnél, hogy az üresen álló számvevői lakást a mellékhelyiségekkel és két hold kerttel együtt felajánlja óvodaalapítás céljára, sőt a hercegnő tárgyalt Serédi Jusztinián hercegprímással is az Isteni Szeretet Leányai nevű apácarend bajnai letelepítéséről. A Belügyminisztérium azonban csak hosszas tárgyalások után volt hajlandó felajánlani némi segélyt, amelynek kiutalása a második világháború kitörése miatt elmaradt. Ennek ellenére 1941-ben Bajnán megkezdte működését a napközi otthon, ahol a gyermekek a szüleik által befizetett havi két pengőért étkezést és felügyeletet kaptak a nyári hónapokban. De nemsokára ez is bezárta kapuit, mert a száznegyven gyerekkel induló otthonba két hónap múlva már csak harmincan jártak, így fenntartása veszteségessé vált.
A világháborút követően a hatalomra került rendszer egyik első szociális intézkedése korszerű óvodák felállítása volt. A Bajnán 1953-ban létesült, kizárólag a nyári hónapokban működő idényóvoda a volt csendőrlaktanyában kapott helyet, de a legalapvetőbb higiéniai feltételeknek sem felelt meg, mellékhelyisége nem volt, ötven gyerekre mindössze húsz ágy jutott, és étkeztetés sem biztosítottak az óvodások számára. 1962 és 1963 folyamán került sor az óvoda renoválására, amelynek eredményeképp immár negyvenöt gyerek két csoportban történő ellátására nyílt lehetőség. Az évről évre növekvő gyermeklétszám miatt azonban ez az épület rövidesen kicsinek bizonyult, ezért a községi tanács egy nagyobb beruházással 1978 és 1982 között száz férőhelyes, modern óvodát építetett, amely ma is szolgálja a falu legifjabb polgárainak kényelmét.
A Sándor Antal által tervezett árvaház alaprajza (EPL)
Bajnai iskolások 1929-ben Krizmanits János tanítóval és Sándor Dénes káplánnal
Bajnai iskolások 1941-ben Pruzsinszki Imre tanítóval
