Kuruc s labanc zászlók alatt
Kuruc s labanc zászlók alatt
Az Oszmán Birodalom utolsó nagy vállalkozása, Bécs célul tűzött elfoglalása komoly összefogásra kényszerítette a keresztény Európa országait. A Habsburg Birodalom vezetésével törökellenes koalíció jött létre, amelynek fő célja Bécs megvédése, majd Magyarország felszabadítása volt az idegen csapatok uralma alól. 1683. október 9-én, Bécs felmentése után a keresztény csapatok legtehetségesebb hadvezére, Károly herceg már Esztergom közelében volt, és a győztes párkányi csata nyomán, október 25. és 28. között a város felmentésére indult. Sikerült is elfoglalnia, a törökök azonban nehezen engedtek több mint másfél évszázadon keresztül uralt területükből: a megye továbbra is a budai pasa fennhatósága alá tartozott. 1685. augusztus 1-jén még Esztergomot is megpróbálták visszafoglalni csapatai, de néhány héttel később Tát mellett olyan súlyos vereséget szenvedtek, hogy kénytelenek voltak a megye területéről visszavonulni. A török uralmat átvészelt lakosság fellégezhetett, de a veszély nem szűnt meg teljesen, hiszen Buda még az oszmánok kezén volt, és az ott táborozó megszállók folyamatosan fosztogatták megyénket. 1686. szeptember 2-án azután Buda is felszabadult, 1541. augusztus 29. óta először ismét keresztény zászló lobogott a vár fokán.
Bár a pogány csapatok elvonultak, emléküket és pusztításaikat még sokáig nem feledhették el az itt lakók. A kamarai biztosok 1685-ben végzett felméréséből siralmas kép tárul elénk: „1685-ben... hivatalos kiküldöttek fordultak meg Esztergom vidékén, amely csak az imént szabadult fel a félhold hatalma alól. Végigszaladtak a Duna mellett, keresztül-kasul járták a megye Duna feletti részét, ellátogattak a pilisi határig, és mindenfelé ugyanaz a vigasztalan kép fogadta őket. Félelmetessé nőtt a pusztulás ezen a kis darab, pompás fekvésű termékeny magyar földön. Egészen kivételes eset, hogyha valahol emberekre találnak, sok helynek még a földesura is ismeretlen, a legtöbb faluról a nevén kívül semmi egyebet nem tudtak feljegyezni. Majdnem mindegyikre elmondják az élet teljes kialvását jelentő szomorú szavakat: ganz oedt. A halott falvak határában itt-ott még megkülönböztethetők egymástól a műveletlenül maradt szőlők, parlagon fekvő szántóföldek, elhanyagolt rétek, a legtöbb helyen azonban még ennyi nyoma sincsen az emberkéznek, egyhangú roppant pusztasággá olvadt minden.”
A leírásból is kitűnik, hogy a megye legtöbb falujának nem volt földesura, aki törődött volna vele, vagy mert nem akarta, vagy mert nem tudta érvényesíteni jogait. A töröktől visszaszerzett birtokok tulajdonosának megállapítására ugyanis a Habsburg Birodalom Újszerzeményi Bizottságot állított fel, amely a birtokadományt igazoló okleveleken kívül fegyverváltság címen hatalmas pénzösszeget is követelt a reménybeli földesuraktól. A legtöbb birtokosnak azonban sem oklevele, sem pénze nem volt, sőt még birtokai határait sem tudta igazolni, mert az azokat leíró oklevelek is elpusztultak, a birtokok tehát csak a családi legendákban éltek tovább, valójában a Habsburg Birodalom tette rájuk a kezét.
Bajna a török fennhatóság alatt végig megmaradt a Both család és leszármazottainak kezén, mint láttuk, 1676-ban Kerekes Éváé, Sándor Menyhért anyjáé. A birtokadományt igazoló oklevelet azonban – ha egyáltalán volt ilyen – nem tudták felmutatni, és a fegyverváltság megfizetésére sem volt elegendő vagyonuk, így 1688-ban Kerekes Éva úgy döntött, hogy Bajnát és a hozzá tartozó birtokokat zálogba adja tizenöt évre Bottyán János kapitánynak kétezer-ötszáz forintért.
Bottyán János 1640 körül Esztergom vidékén született, valószínűleg igen szegény családban. Megélhetésének biztosítására végvári vitéznek állt, és a tehetséges ifjú gyors karriert futott be. 1685-ben már lovas főhadnagy volt Esztergomban, 1686-ban részt vett Buda ostromában is. Az itt elért hadi sikerei nemcsak az elismertséget, de a hatalmas vagyont is meghozták neki, amelyből több Esztergom környéki birtokot megvett, a városban pedig felépítette házát, amely 1771– 73-ban történt átépítése óta városházaként szolgál. Egyre növekvő vagyona és katonái körében elért népszerűsége a Habsburg-uralkodónak is szemet szúrt, ezért 1699-ben II. Rákóczi Ferenccel való kapcsolattartás vádjával letartóztatták, később bizonyítékok hiányában szabadon engedték.
Bottyán János Bajna területén folytatott tevékenységéről sajnos nincs adatunk, de földesurasága tizenhárom éve alatt a falu megkezdte normális, békés életének megszervezését. Ehhez azonban vármegyei szinten is rendre volt szükség: az eddig működésképtelen tisztikar 1690 és 1691 folyamán újjászerveződött. Az alispáni posztot 1696 és 1721 között Sándor Menyhért töltötte be. Bár a tisztség elnyeréséhez szükség volt bizonyos társadalmi elismertségre és vagyonra, ez számára igazán csak az alispánság ideje alatt következett be. Ez a néhány évtized, Sándor Menyhért tehetsége és a Habsburg-vezetéssel való jó kapcsolata teremtette meg a Sándor család későbbi vagyonának és hírnevének alapjait. 1701-re már annyi pénzt tudott összegyűjteni Sándor Menyhért, hogy I. Lipót királyi engedélyével kiválthatta a zálogban lévő bajnai uradalmat.
Bajnán ekkor egy 1699-ben készült összeírás szerint harmincnyolc jobbágycsalád élt, azaz a hetven évvel korábbi adatokhoz képest duplájára nőtt a lakosok száma. A harmincnyolc jobbágy tulajdonában nyolcvannégy ökör, hatvanöt fejőstehén, huszonhárom ló, ötven harmadfű és negyvennégy másodfű, ötvennyolc egyéves tinó, nyolcvan disznó, harmincöt juh, negyvennégy méhkas volt, és évente négyszáznegyvenöt búzakeresztet, kétszázkét árpakeresztet, százötvenhat mérő zabot és tönkölyt, harminchat mérő kölest és tizenhét akó bort termeltek.
A falu tehát az akkori viszonyok között egyáltalán nem volt szegény, és már a közbiztonság megőrzésére is nagy gondot fordíthatott. Egy 1696-ban hozott vármegyei rendelet szerint a gonosztevők üldözésére minden faluban kapitányokat, hadnagyokat és tizedeseket állítottak. Bajnán Pancsa István lett a hadnagy, kapitánya pedig az Esztergomban szolgáló Takács János lett. Ezeknek a hadnagyoknak a feladata volt, hogy a tolvajt elfogják, vagy ha nemes személyhez menekülne, feljelentsék, az orgazdákat pedig zár alá vessék. Amennyiben a tolvaj ellenállt, agyon is üthették. Ha a parasztok nem segítették a kapitányok munkáját, azaz tolvajt rejtegettek vagy nem tartottak maguknál jó fegyvert, negyven forintra büntették őket. A hadnagy feladata volt az is, hogy az útlevél nélkül járókat megvizsgálja, az istenkáromlókat, a szitkozódókat keményen megbüntesse. Később hatáskörébe tartozott az újonnan letelepítettek ellenőrzése, szökésük esetén állataik lefoglalása. Sándor Menyhért Bajnára is telepített jobbágyokat, mégpedig felvidéki birtokairól szlovák anyanyelvűeket, ez a körülbelül tíz család azonban nem sokkal megérkezése után a lakatlan Sárisápra költözött.
Bajnán 1701-ben körülbelül kétszáz katolikus magyar lakos élt. A faluban két kastélyszerű épület volt, igen elhanyagolt állapotban, valamint egy templom, amelyet ekkorra látogathatóvá tettek. Előtte fából készült harangtorony állt két haranggal, a templom körül temetőt alakítottak ki. Plébánosa a nemrég érkezett Szörényi László József volt, aki előtt több mint száz évig csak szentelés nélküli papok, úgynevezett licenciátusok szolgáltak a faluban. Szörényi magasan képzett, több nyelvet beszélő lelkipásztor, méltó arra, hogy a főszékesegyházi főesperesség egyik legnagyobb plébániáját, azaz a bajnait új életre keltse. Már megérkezése évében elkezdte vezetni az anyakönyveket – a megye plébániái közül elsőként –, és öt leányegyház, köztük a később önállósult Héreg, Szomor és Tarján gondozását is ellátta. A faluban volt egy iskolának nevezett épület is, amelyben Kossa Mihály, a Szörényi előtt licenciátusként szolgáló tanító oktatott.
Szörényi békés munkáját és a falu újrainduló életét zavarta meg az a háború, amely az erejét fitogtató Habsburg Birodalom és a kiváltságaira büszke magyar nép közt tört ki. A török kiűzése után ugyanis az osztrák államigazgatás túl nagy szerepet követelt magának Magyarország irányításában. Bár mindezt az 1687-es pozsonyi országgyűlés határozataira támaszkodva tette, amelyekben a magyar rendek lemondtak szabad királyválasztási jogukról, és elismerték a Habsburg-család örökös trónöröklését, az önkényes kormányzás, a nagy adóterhek és a protestánsok irányában megnyilvánuló ellenséges érzület arra késztette az ország népét, hogy fegyvert ragadjon törvényes uralkodója ellen. A felkelés elindítására jó alkalmat kínált az 1701-ben kirobbant spanyol-francia örökösödési háború, amelynek keretében a Habsburg Birodalom megkezdte hadseregének toborzását a Magyar Királyság területén is. 1702 végére kellett volna kiállítani egy magyar ezredet, hogy az a Habsburgok oldalán a franciák ellen hadba szálljon, de a magyar parasztság inkább elbujdosott, mint hogy az osztrák csapatokat erősítse. 1703-ban azután a bujdosók Rákóczi Ferencet kérték fel, hogy legyen a vezérük, és segítsen kivívni szabadságukat. Ezzel vette kezdetét a nyolc éven keresztül tartó Rákóczi-szabadságharc.
Esztergom megyében a Habsburg-hadvezetés Bottyán Jánost bízta meg csapatok toborzásával, de munkája igen csekély eredménnyel járt: egy év alatt csak mintegy kétszáz embert sikerült összegyűjtenie, akik közül mindössze ketten voltak hivatásos tisztek. Közben az egyre jobban erősödő hazafias mozgalom Bottyán Jánost is a maga oldalára állította, aki 1704-ben összegyűjtött embereivel együtt beállt II. Rákóczi Ferenc csapatába. Bottyán tisztét az osztrák hadseregben Sándor Menyhért vette át, bár feladata teljesítésének kudarcával már kezdettől fogva tisztában volt. A megye ugyanis – tizenegy falu kivételével – a kurucok oldalán állt. A tizenegy falu közé tartozhatott Bajna is, mivel földesura, Sándor Menyhért mindvégig kitartott a császári ház mellett, megkapva ezért később méltó jutalmát. A faluban azonban éltek olyan jobbágyok is, akik Rákóczi fejedelemmel rokonszenveztek. Flórián István, bajnai postás például 1706. augusztus 20-án a következő sorokat küldte a fejedelemhez: „Alázatossan nyujtom Nagyságodhoz ezen írásomat, adván tudtára elsőben, hogy miúta Nagyságod országunk mellett Isten által fegyvert fogott, miként fáradoztam tehetségem szerint híven és igazán hordván az híreket és más reám bízott dolgokat is vígben vívén, a kik reám bízattattak mind Generál Bottyán János Urunktul, mind másoktul. [...] Harmadszor, hogy most az Nagyságod részére és szolgálattjára érdemtelenül póstaságra választottam Bajna névő faluban, a hol ezen hivatalomban frissen és híven el járok.”
Akármelyik oldalon álltak is a falvak, a háborús pusztításokat mindenképpen megszenvedték. A katonáknak élelemre és szállásra volt szükségük, és ezt igyekeztek mindenáron megszerezni. 1706-ban, amikor hosszas ostrom után Starhemberg osztrák parancsnok elfoglalta Esztergomot, a megye magyar lakosságát a kurucokkal való cimborálás miatt megbüntette, a német anyanyelvű lakosokat pedig kényszermunkára hajtotta be Esztergom várába. Ekkor történt, hogy a Habsburgok oldalán harcoló rác csapatok megtámadták Bajnát, és borzasztó pusztítást végeztek. A házakat kirabolták és felgyújtották, a lakosokat megölték vagy a közeli erdőkbe hajtották. Ekkor égett le a plébánia is, benne az egyház összes iratával és vagyonával. Tóth György bíró szerint negyvennyolcan károsultak a faluból, összesen több mint tízezer forint értékben. Ez a summa igen tetemes vagyon lehetett, hiszen a következő évben a falu kevesebb adót fizetett, mint a jóval kisebb Úny község.
A XVIII. század végén működő Bél Mátyás szerint a rácok ekkor teljesen kiirtották a falut: „Emlékezetes, ami a nyergesújfalusi erődítmény ostroma alkalmával történt: a rácok rajtaütéseik alkalmával felgyújtották a házakat és szegény bajnaiakat minden holmijukból kifosztották, őket magukat pedig szétszórták. Körülbelül három évig maradt lakatlan a falu, amikor újra benépesült.”
Bár, Bél Mátyás igen alaposan gyűjtötte össze az egyes községek történetére vonatkozó adatokat, Bajna esetében mégis tévedett. A falu ugyanis nem néptelenedett el, hiszen a következő évekből is megvannak adófizetési lajstromaink. 1707 és 1708 a Rákóczi-szabadságharc történetében nyugalmasabb időszaknak számított, ám a kurucok veresége már érezhető volt. A hadi vereségeket súlyosbította az országon végigvonuló pestisjárvány, amelynek Esztergom megyében is több mint kétezer ember esett áldozatul. Ezt újabb csapásként követte a marhavész, amely az egyébként is igen csekély állatállományban okozott súlyos károkat. 1710. szeptember 29-én került sor Érsekújvár elfoglalására, ezzel a kurucok végleg a Duna vonala mögé szorultak vissza, így Esztergom megye teljes egészében labanc fennhatóság alá került.
Bottyán János, a falu földesura
)
Kisszörényi Szörényi László, Bajna török kor utáni első plébánosa (Mudrák Attila felvétele)
