Hit és tudás: mezítláb
Hit és tudás: mezítláb
Bikal a középkor évszázadaiban önálló egyházzal nem rendelkezett, katolikus lakói számára a szomszédos Kozáron nyílt lehetőség templom látogatására. A török hódoltság után lassan újranépesedő település lakossága – Brüsztle közlése szerint – 1721-ben a vásárosdombói plébánia lelki gondozása alá tartozott. 1724-ben már vályogból épült templom állt a helységben, melyet 1743-ban felújítottak. A Szent Jakab tiszteletére szentelt templomot egészen 1793-ig használták, amikor is az összedőléssel fenyegető épületet – Esterházy püspök utasítására – bezárták. Ezután majd fél évtizedig, az új templom elkészültéig a szentmiséket egy átalakított sütödében tartották. Domsics Mátyás pécsi kanonok 1729. évi canonica visitatiójából (egyházlátogatásából) kiderül, hogy a házilagos kivitelezésű templom igencsak szegényes, ablakán és ajtaján kívül jószerével semmilyen felszerelése nincs, „vaskilincse is zsinórral van kikötve”. (Az egyházi anyakönyvezés kezdő éve viszont erre az időpontra datálható.)
A plébániaalapítás éve nem ismert. Szintén Brüsztle említi, hogy 1733- ban már rendelkezett plébánossal a falu, mégpedig – a népesség ismeretében érthető okból – egy Zágrábban végzett, minden bizonnyal horvátul jól tudó fiatal pap, Manhalt Mihály személyében. Az őt követő plébánosok is – nevükből ítélve – horvát származásúak lehettek. Ettől az időponttól Bikal filiáiként említik Marócot, Szalatnakot és Köblényt.
A helység földbirtokosában, a Petrovszky családban megvolt a szándék egy új templom felépítésére, azonban a tagjait ért csapások, halálozások s az ezeket követő örökösödési perpatvarok nem kedveztek a nemes ügynek. Sőt a birtokrészt öröklő Nyitray Mária (Petrovszky József özvegye) a már összegyűjtött épületanyagot részint eladta, részint világi célokra fordította. Végül is az akkori plébános végső elkeseredésében a jótékony mecénás hírében álló Winkler Mihály gödrei plébánoshoz fordult segítségért. S nem is kellett csalódnia. Winkler kétezer forintot helyezett letétbe, felajánlotta a szentgyörgyi leányegyház háromévi jövedelmét, továbbá száznyolcvan forintot fizetett a sütödében működő bikali egyház támogatására. Így már, az anyagi háttér biztosítását követően 1794. július 26-án sor kerülhetett a Szent Anna tiszteletére emelendő templom alapkövének elhelyezésére. Pontosan három évvel az alapkő lerakása után megtörtént a felszentelése is, a szertartást maga az alapító végezte.
Gerdenics Ignác plébános (1800–1835) működésének utolsó időszakában, 1829–30-ban került sor a kor igényeinek megfelelő plébánia, továbbá iskola felépítésére.
A helyi iskoláról, pontosabban iskolamesterről szintén már az 1729-es évből van adatunk. Prigosics Mihály 25 éves, Szigetvárról származó iskolamester az első ismert bikali tanító. 1738-ban Tatay Ferenc, 1756-ban Andreas Sztricz, 1783-ban pedig – valószínűsíthetően fia, vagy rokona – Antonius Striczky töltötte be az iskolamesteri posztot.
Az evangélikus közösség 1777-ben jött létre. Szabad vallásgyakorlásukat viszont csak II. József úgynevezett türelmi rendelete tette lehetővé. Hogy 1869, templomuk felépülte előtt hol gyakorolták a vallásukat, arról nincs tudomásunk. Az első, általunk név szerint is ismert evangélikus tanító, Németh Pál 55 éves korában, Bikalon hunyt el 1863-ban. Utódja, Fuchs Kristóf Sárszentlőrincről érkezett, s még ez év október 1-jén el is foglalta szolgálati helyét.
A tanító a következő javadalmazásban részesült: 52 pozsonyi mérő kenyérgabona (fele-fele részben búza, illetve rozs), tíz hektoliter bor, hat öl fa, egy házassági hirdetésért tizennégy krajcár, egy konfirmandus után tizennégy krajcár, temetésért 35 krajcár. Ezenkívül a gyülekezet megszántja a tanító földjeit, learatja gabonáját és hazaszállítja a termést, kaszálja a rétek sarjúját, összegyűjti szénáját, és időben hazaszállítja. Kap még harminc forint készpénzt, és biztosítják a szükséges fuvarokat. (Az 1868-ban megkötött szerződést Hatos István lelkész, Sterner Gáspár bíró és Schleining Károly esperes hitelesítették.)
1909-től a negyvenes évek elejéig Graf Adolf töltötte be az evangélikus kántortanítói tisztet, míg a római katolikus kántortanító 1922-től Kósa József volt.
Több mint fél évszázaddal az Eötvös József nevével fémjelzett népiskolai törvénycikk (1868: XXXVIII tc. ) után Baranya sok más helységéhez hasonlóan Bikalon sem volt megnyugtató az elemi fokú iskoláztatás, a népoktatás helyzete. Az 1922-es felmérés szerint:
– A római katolikus iskola: egy tanterem (52 m), alacsony, rossz állapotban van új épület szükséges. Egy tanító, hat osztálycsoport 48 beiratkozott tanulóval (33 magyar, 15 német). A tanítás nyelve: magyar.
– Az ágostai evangélikus iskola: két tanterem (49,5 m ) megfelelő állapotban. Két tanító, hat osztálycsoport, 79 beiratkozott tanulóval (mind német). A tanítás nyelve: német.
1943- ban a következőképpen alakult a bikali népiskolák helyzete:
– A római katolikus iskola: egy tanterem, nyolc osztálycsoport, 45 beírt tanuló (16 magyar 29 német). A tanítás nyelve magyar, kisegítő nyelv a német. (A tanító katona.)
– Az evangélikus iskola: két tanterem (száz méter), nyolc osztálycsoport, 105 beírt tanuló (egy magyar, 104 német). A tanítás nyelve: német.
Bölcsőde vagy óvoda Bikalon 1945 előtt nem volt.
A kicsik hat-hét évesen kezdtek iskolába járni, a katolikusok és az evangélikusok külön-külön intézménybe. Táblákra írtak. 1925–30-ig nem voltak osztályzatok. Aszerint rakták át őket felsőbb osztályba, ahogyan tanultak. A legjobb tanuló az Obersitzer (fent ülő). Egy padban négy-öt gyerek foglalt helyet.
Az iskola ülésrendje
Lányok
|
Legjobb tanulók
|
Fiúk
| |
|---|---|---|---|
VI. osztály
|
0 0 0 0
|
0 0
|
0 0 0 0
|
V. osztály
|
0 0 0 0
|
0 0
|
0 0 0 0
|
IV. osztály
|
0 0 0 0
|
0 0
|
0 0 0 0
|
III. osztály
|
0 0 0 0
|
0 0
|
0 0 0 0
|
II. osztály
|
0 0 0 0
|
0 0
|
0 0 0 0
|
I. osztály
|
0 0 0 0
|
0 0
|
0 0 0 0
|
Katedra
|
A legjobb tanuló a padsor végén ült a terem közepéhez legközelebb, ahol a tanár fel-alá járkált. A legjobb tanuló mellett a második legjobb tanuló ült, és a falnál a legrosszabb. Az első osztályosok első napi érkezési sorrendjük szerint foglaltak helyet. Azonban minden anya azt szerette volna, ha a gyereke lenne a legjobb tanuló. Ezért már napfelkeltekor érkeztek gyerekeikkel az iskolába. Később, miután a tanár megismerte a gyerekeket, tudásuk szerint ültette át őket.
A fenti adatok már önmagukban is jelzik, hogy a népiskolák tárgyi és személyi feltételeik szerénysége, pontosabban szegényessége miatt nehezen tudtak a törvényben megfogalmazott elvárásoknak megfelelni. Romlott az iskolaépületek, tantermek, tanítói lakások állapota, s a háborús viszonyok közepette a bevonult tanítók pótlását is szinte lehetetlen volt megoldani. Az iskolafenntartók jó szándékuk ellenére sem voltak képesek saját erejükből a hiányosságok felszámolására. A hitfelekezetek mint fenntartók változó, de többnyire fölöttébb szerény anyagi kondíciói elégtelenek voltak a minőségi változ(tat)ás megvalósítására. Helyi sajátosság, hogy a túlnyomórészt németek által lakott településen az evangélikus iskolában kizárólagos volt a német nyelv használata, míg a katolikus iskolában döntően magyarul folyt az oktatás – ahogy erre korábban már utaltunk.
A XIX. század második felében Baranya megyében is sorra alakultak a különböző társadalmi egyesületek és körök. Alakulásuk törvényes alapja az 1864. évi 44. törvénycikk volt, mely szerint bármely nemzetiségű honpolgárnak joga van „a nyelv, tudomány, gazdaság, ipar, és kereskedelem, előmozdítására szolgáló más intézmények mellett is az állam törvényszabta felügyelete alatt társulatokba vagy egyletekbe összeállani”. 1873-ban az 1394. számú belügyminiszteri rendelet előírta, hogy mindennemű egyesület köteles megalakulása előtt alapszabályait a törvényhatóság útján jóváhagyás céljából a miniszterhez felterjeszteni. Mindez nem kis nehézséget jelentett, főként a kistelepülések spontán szerveződő és értelmiségiekben nem bővelkedő társas fórumai számára.
A közösség szempontjából kifejezetten szükség volt néhány jellegzetes egyesület, mint például az önkéntes tűzoltó-egyesület vagy a temetkezési társulás létrehozására. Más körök, fórumok inkább a szabad idő hasznos eltöltését, a kulturált szórakozás lehetőségét biztosították. Így egyáltalán nem tartjuk véletlennek, hogy helységünkben elsőként, 1891-ben az Önkéntes Tűzoltó-egyesület alakult meg. Az egyesület 22–25 főt számlált fennállásának két évtizede alatt (1912-ben szűnt meg). Működési ideje alatt a tűzesetek és egyéb természeti katasztrófák szerencsére elkerülték településünket. Olyannyira, hogy nem zárható ki, emiatt oszlott fel „idő előtt” e másutt nemritkán száz évig is fennálló szerveződés.
A baranyai községekben – éppúgy, mint országszerte – a XIX. század végén alakult közművelődési egyletek a népiskola mellett a kultúra, a szak- és szépirodalom terjedésének, illetve terjesztésének nagy hatású és szinte kizárólagos eszközei voltak. Ahogyan Európa más országaiban, nálunk is többek felismerték a könyvtárak létesítésének szükségességét. Egyre-másra jelentek meg e tárgyban felhívások országos, majd vidéki lapokban, a külföldi példák követésére ösztönözve.
Az 1890-es években indult meg az állami népkönyvtárakció, amelynek során a Földmívelésügyi Minisztérium gazdasági népkönyvtárakat adományozott azon községeknek, amelyek kérték ezt, és vállalták a gondozásával járó feladatokat.
Bikal község 1902-ben jutott egy 173 kötetes népkönyvtár birtokába. Ennek hatására 1903-ban megalakult az első helyi közművelődési szervezet, az Olvasóegylet. Ebből alakult ki 1906 januárjában a bikali Polgári Olvasókör, amely akkor 39 tagot számlált.
Az olvasókör – ismereteink szerint – 1938-ig működött, és elsősorban az olvasás megszerettetésén fáradozott, biztosítva a könyvhöz jutás lehetőségét, és a műveltség megszerzésének esélyét. A könyvtárnoki feladatokat az egyik tanító látta el. Az olvasók illetve a kikölcsönzött kötetek száma az érdeklődés fokozatos növekedéséről árulkodik. (1906-ban például 55 olvasó száznyolcvan kötetet, 1908- ban már 65 olvasó kereken kétszáz kötetet kölcsönzött.)
A másutt már említett nemzetiségi egyesületeken kívül a második világháborút megelőzően főleg az agrárifjúság körében is egzisztáltak bizonyos önszerveződések. (Az iparosság kis létszáma miatt az országosan kiterjedt iparegylet-hálózatnak Bikalon nem volt bázisa.) A helyi agrárifjúság csatlakozott viszont a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testületéhez, ismertebb nevén a KALOT- hoz. A Bikali Katolikus Legényegylet 1941. március 15-én alakult meg, a reményteljes kezdeményezést a háborús viszonyok hamar megtépázták, majd szinte nyomtalanul eltörölték.
Elsőáldozók (1940-es évek)
