Floriana, a pannóniai erődrendszer láncszeme
Floriana, a pannóniai erődrendszer láncszeme
Az az út, amely az Aquincum–Mészáros útvonalából kiágazik, és Bicskétől Csákberény felé halad, hogy a fejérvár–győri úttal egyesüljön, továbbá az a helyrajzi fekvés, amely Csákvárra nézve nyugatról a Vértes erdeje, keletről pedig a Fornai-tó által oly előnyössé válik: alkalmassá tették arra, hogy helyén a rómaiak is megtelepedjenek” – vezeti be a településről írott rövid tanulmányát Károly János. Krasztina Lajos szerint is ezen a helyen már a római korban település létezett.
Az emberi jelenlét legrégebbi történeti emlékeit Fejér megyében a csákvári Báróczházy(Báracházi, Báróczy)-barlang (sziklaüreg vagy kőfülke) őrizte meg, ahol valószínűleg az utolsó glaciális (würm eljegesedési időszak) első nagy hideghulláma idején élt először fajunk korai csoportja. A korszak közel ötvenezer éves régészeti leletei a gazdag állatcsontanyag (tíz-tizenkét millió éves háromujjú ősló, csákvári hiéna), pattintott kőből és állatcsontokból készült eszközök (vésők). A feltárását segítő egykori tulajdonosról Esterházy-barlangnak is nevezett őskori lelőhelyen átfúrt szarvasfog és emberi kézközépcsont maradványaira is bukkantak.
Területének folytonos lakottságát újkőkori, bronzkori, kora vaskori, késő vaskori (kelta) és népvándorlás kori (germán) leletek sora bizonyítja, a magyar honfoglalás időszakának sírleletei is többek közt a római temető területén kerültek elő. A latinok itteni megtelepedését igazolják az üreg sziklafalába vésett római kori latin nyelvű feliratok, Károly is állítja, hogy a református lelkészlak kapujában befalazva és Hering Sándor kertjében olvashatóak voltak latin vésetek.
A község belterületén rejtőző római kori Floriana települése az Aquincumból (Óbuda) Savariába (Szombathely), valamint Sopianaéból (Pécs) Brigetióba (Szőny) tartó római utak csomópontjában feküdt. Az Itinerarium Antonini római útikönyv szerint Aquincumtól harminc, Gorsiumtól tizenöt római mérföldre (egy római mérföld közel ezerötszáz méter). Sziklabarlangját a Krisztus utáni II–IV. században Diana-szentélynek használták. A vadászat istennőjének (Diana Artemis) kultusza a Vértesben kedvelt, társával, Silvanusszal a helyiek körében jelentékeny tiszteletnek örvendett.
Floriana a IV. századtól a pannóniai belső erődrendszer egyik láncszeme, feltárt fürdőrészlettel. A négy rétegben napvilágra került, több mint kétezer sírhely a késő római kori Valeria tartomány temetőjének bizonyítéka, a települést – a délnyugati oldal kivételével – mindenhol kiterjedt temetkezőhelyek vették körül.
A fakoporsós téglasírok, kőládák, szarkofágok (csak kisebbrészt temettek koporsó nélkül) gazdag mellékletekkel kerültek felszínre. A felsőbb szinteken a germán típusú mellékletek rómaival keveredtek, alsó traktusaiban – egyszerűbb kivitelű agyagkorsók, fazekak, poharak és a IV. századra jellemző sárga mázas cserepek mellett – római üvegek, kerámiák, ékszerek, bronz- és vastárgyak, valamint éremleletek láttak napvilágot. A kora császárkori település feltehetően nem esett vele egybe, sírcsoportjai a temető északi részén, II. századi házai pedig tőle mintegy három-négyszáz méterre ismeretesek.
A székesfehérvári Szent István Király Múzeum több, erről a lakott helyről származó római kőleletet, köztük a kelta lakosság sírköveit őrzi. Az égetett hamvakat tartalmazó, hordó alakú urnasírlelet fémtükörtöredékből, bronzgombokból és egy teknőszerűen hajlított bronzlemezből áll, lelőhelyén számos cseréptöredéket és egy pannóniai szárnyas fibuladarabot is feltártak. A leletek alapján egy kelta római urnatemető maradványai.
A múlt század első felének kimagasló muzeológusa, Marosi Arnold szerint a település római megszállása már a Krisztus utáni I. században megtörtént, kőbe vésett feliratok alapján egy Tétényben állomásozó lovas csapat legénységét a II. század közepén Floriana és környéke szolgáltatta. A sírfeliratok személynevei alapján (Rovciemarus, Anculatus, Ricmara) a lakosságot javarészben romanizált kelták alkothatták. A II. századtól – az itteni állandó katonaság feleslegessé válásával – a település elveszítette katonai szerepét, de mint utak kereszteződésében található lakott hely, megtartotta jelentőségét.
Krónikás irodalmunkban – szerencsés módon – Csákvár is szerepel. A historikus hagyomány mondai elemekkel átszőtt elbeszélése a magyarság megtelepedésére és Kárpát-medencei berendezkedésére utal. Belőlük meríthetünk a település római, valamint a népvándorlás korát követő újjáéledésére. Anonymus Gesta Hungaroruma szerint „Árpád vezér innen (Bodajk hegyétől) kelet felé Elődnek, Szabolcs apjának nagy erdőt adott, melyet most Vértesnek hívnak a németek otthagyott vértjeiről. Ez alatt az erdő alatt, a Fertő-mocsár mellett Szabolcs unokája Csák sok idő múltán várat emelt.”
Kézai Simon a Magyarok Krónikájában Chakwarát mint romokban heverőt írja le, s bizonygatja, hogy a Csák nemzetség Szabolcs kapitánytól vette eredetét. A Képes Krónika szövege már újabb elemeket is tartalmaz, eszerint (Szabolcstól) „…származott Csák nemzetsége; mondják, ama mezőségen és helyen telepedett meg, ahol most Csákvára fekszik pusztultan. Ezt a várat Szabolcs kapitány alapította, halála után azonban Csák atyafiságával és családjával a maga nevéről neveztette; előbb ugyanis Szabolcs várának hívták. Szár László fiai, András, Béla és Levente idejében ezt a várat a magyarok egyetértő akarattal rontották le.” Később a XV. századi Chronica Hungarorum (Budai Krónika) is ezt a változatot vette át.
Napjainkban Csákváron nincs semmiféle vár, viszont Gánt közelében található egy csáki vár (Oroszlánkő vára) elnevezésű, kezdetleges erődítmény romja. Anonymus mocsár mellett állóról tudósít, ez Árpád-kori földvár lehetett. A Vértes-vidék kővárainak építése csak valamikor a XIV. században indulhatott meg, a csáki vár első említése is 1440-ből való. Elnevezése alapján feltételezhetjük, hogy a Csák nemzetség magánvára lehetett. Anonymus idejében a falu már régóta létezhetett a Csákok birtokaként, a XIII. században – Kézai tudósítása szerint – ellenben már elpusztult, s a Képes Krónika sem teszi számunkra világossá lerombolásának körülményeit. Kora középkori települése, templom- és temetőmaradványai kívül esnek a késő római településen, továbbá az azt körülhatároló, kiterjedt temető területén. A krónikás „Csákvár romjai” kifejezése minden bizonnyal Floriana erődjére vonatkoztatható.
A krónikák elbeszélései alapján a honfoglalást követően a második vezér, Szabolcs e helyütt telepedett meg, s építtetett (föld)várat, amelyet akkoriban állítólag Szabolcs várának neveztek. Később – hiteles kútfőkkel nem alátámasztható módon – a várbirtok örökség révén a Szabolcs nembeli Csákokra szállt volna, s ekkortól utódjaikról, a Csák nemzetségről nevezték el.
Csákvár nevének korai előfordulásai: Anonymusnál (1200 körül) „Sac…castrum” (Csák…vár), Kézainál (1283 körül) Chakwara, a Budai Krónikában (1473) Chaak-Vara, egyéb krónikáinkban (XIII–XV. század) Chakuara, Chaakuara, Chachuara, Chaakwara. Chákvár (1220), Chakvara (1228), Chakuara (1231, 1302, 1326–1327), Chak Vara (1237), Chacuara (1332–1337), Scachuar (1332–1337), Chakwar (1433), Chaakwara (1440– 1446), Chakuar (1453, 1519), Chakwara (1460), Chijakwar (1543), Chakvar (1648), Csaghvar, Csaghvár (1685).
Fornapuszta Csákvár határában a XVII. század végéig önálló lakott helység, a XIV. században Forna, XV. századi elnevezései: Fornazenthmiklos, Fornazentmiclos, Farnazenth Miklós és Forna, 1696-ban Furna, utóbb Forna.
A Báróczházy-barlang bejárata
Késő római kori edények
Római kori urnalelet
Csákvár említése Anonymus Gesta Hungarorumában
