Háborútól a forradalomig | Száz Magyar Falu

Háborútól a forradalomig

Ferenc Ferdinándot 1914 júliusában meggyilkolják Szarajevóban. A következmény: hadüzenet Szerbiának. A falu 32 hősi halottal adózott a háború istenének. Öregek, asszonyok fogták meg az eke szarvát: szántottak, vetettek, arattak. Amit a nép termelt azt elvitte a hadi beszolgáltatás. Fejadag, jegyrendszer. A világításra szolgáló petróleum hiánycikk lett. Az életben maradtak hazajöttek a frontról. A nép lázongott. 1919. február 1-jével a jegyző átadta az irodát. A falu jegyzője Tabi László lett, aki egészen 1919 március 21-ig töltötte be ezt a tisztséget. Nehéz idők jártak. Az áldozatok névsorát a Promenád elején látható emlékmű őrzi: Babinka József, Bebják Ferenc, Cseh András és István, Dobó Sándor, Febosek János, Gajdos János, Herédi Ferenc és István, Horváth János, Karkos József és Pál, Legény József, Lencsés József, Mohácsi János, Nagy János, Nyári István, Petkó József, Pintér András és István, Salk Mihály, Teknyős István, Tóth József, Víg Béla, és István, Vajkó József és Lajos, Varga Lajos, Zöld Lajos és Péter, Zvolenszky József és Péter – ők azok a dömösiek, akik elestek a harctereken.

Március közepén, egy vasárnapi hajnalon a kisbíró dobszóval hirdette, hogy mindenki menjen a csapattestéhez, majd pár hétre rá megalakult a vörös őrség. Mozgósításra került sor a románok ellen. A dömösi direktórium első elnöke Kecskés János lett. Eleinte erőskezű vezetőnek bizonyult, de lemondott Bánár József javára. Felállt a népi őrség, tagjai házról házra jártak.

A direktóriumot Kecskés János, Schaub János, Ország János, Nyári József és Pintér Sándor alkotta. Az utóbbit mindenki lisztminiszternek nevezte, mert ő volt a felelős azért, hogy a község közszükségleti cikkekkel el legyen látva, amit a nehéz helyzet ellenére sikerült is elérnie.

Ebben az esztendőben igen kevés gabona termett. A pénz értékét vesztette. A románok Dömösre is bevonultak, szállást és élelmet követeltek. A jegyző, hogy a szégyenteljes végrehajtásban ne kelljen részt vennie, Dobogókőre menekült. Később Visegrád felől is jöttek rekvirálók, minden mozdíthatót elvittek.

A kommün 1919. augusztus 2-i bukása után a vöröskatonák rendezetlenül özönlöttek haza. „Dömösön augusztus 3-ra virradó éjjel Szob felől jövet behatoltak Nagy József felvégi gazda házába, és el akarták vinni sertéseit az ólból. A zajra kiment. Erre az udvarán rálőttek, s a lábán eltalálták. Később amputálni kellett. A lövés fellármázta az egész falut, üldözőbe vették a támadókat. Vad lövöldözés folyt éppen a plébánia előtt, a rablók és a dömösi fegyverhasználók között. A csodával határos módon azonban senki sem sérült meg. A támadók eljutottak a Dunához, csónakba szálltak. Senki sem tudja név szerint, kik voltak.”

A Trianon utáni idők a falut ugyancsak megtépázták. A macskási, a szuhai, a cukorhegyi és a préposti kőbánya, valamint a téglagyár leálltak. Maradt a fuvarozás és a fakitermelés az egyházi (káptalani) földeken, erdőkben. A filoxéra a szőlőt már az 1880-as években kipusztította, a munkaalkalmak alaposan megcsappantak. A háború előtt is, de most még többen választották a hajósszakmát. Majd minden családban akadt valaki, aki ebből élt. Kevesen tudják, hogy a Titanic megmentésére siető magyar hajó, a Kárpátia orvosa, községünkből származott. Sírjára még a közelmúltban is került virág Dömösről.

Pártok nem alakultak a faluban, viszont működött a katolikus legényegylet és leánykör. Tarisznya címmel újságot is kiadtak. Mind a katolikusok, mind a reformátusok fiatal színjátszói hasznosan tevékenykedtek, sok pénzt szereztek műsoraikkal jótékonysági célokra.

A falu közigazgatásában a választott bíró és az arra alkalmasnak ítélt fogadott jegyző vitte a prímet. Az első világháború előtt a jegyzői tisztet Roskoványi Andor töltötte be. A kisbíró feladatkörét Konopa Dávid látta el. Urbán Mihályra, közkeletű nevén Urbán Miskára, a későbbi postásra úgy emlékeznek, hogy dobját majdnem a földön húzta, úgy ütötte.

1919. február 12-én a Bajnáról érkező Tabi László lett Dömös jegyzője. Utódja, a Pilismarótról ide szegődött Hegedűs Gyula jó közigazgatási munkásnak bizonyult. Volt is mit tennie a háború után. Korpás nevű segédjegyzője később doktorált, és átvette tőle a stafétabotot. Erős kézzel szedte be a hátramaradt adót. Ezután Havas Ernő töltötte be ezt a tisztséget. Egy fillérből kettőt csinált a falunak. Még a fáskamrában is irattárat rendezett be. A padláson heverő dokumentumokat is rendbe szedte és iktatta. Másoktól ugyanezt az munkát követelte meg. Utóbb Bendesi Béla, Fábián László és Soproni István nevével találkozunk a falu igazgatásának ezen a posztján. A nehéz háborús időkben Mogor Béla állt helyt hősies erőfeszítéssel.

A káptalant, Dömös földesurát, kegyurát az 1930-as években a helyben élő Dittert Gyula erdészmérnök képviselte. A vasárnapi misén a templom szentélyében családjával együtt a külön a számukra kijelölt padban ülhettek.

A kegyúr intézte, szervezte, ellenőrizte a káptalani birtokokon folyó munkát. Mindig parádés kocsis vitte Esztergomba. Dömösön 1916–1919 között Taxner Béla volt az erdőgondnokság erdészmestere. Bogvay Gyula erdőgyakornokkal megszervezték az erdőkerülést, vezették a fakitermelés, a csemeteültetés és a vadállomány adminisztrációját. Gyakran jelen voltak a vadászatokon, s a kiszemelt vadak kilövését is ők irányították. Emellett feleltek a fajárandóságok igazságos, maradéktalan elosztásáért és a száraz, hullott gallyak elviteléért.

1938-ban megépült ugyan a dobogókői vízvezeték, ennek ellenére a községben ekkor még csak kevesen vezették be a vizet. 1930 után három detektoros rádió volt a faluban. Egymás füléről kapkodták le a kezdetleges hangszórókat, úgy hallgatták a híreket meg Dömös büszkeségét, Faby Etust, aki ekkoriban a rádió magyarnóta-sztárja volt. 1940 táján tíz-tizenöt komolyabb készülék lehetett a lakosság birtokában. Ezeket 1943-ban a háborús viszonyokra való tekintettel be kellett szolgáltatni a községházára.

Az 1938-ban már meglévő Promenád megépítését mindenki Kládek bácsijának és Reviczky Elemér szorgos szervezőmunkájának köszönheti Dömös. A leventék és az egyenruhások csak díszlépésben mehettek el az itt felállított, első világháborús hősi emlékmű előtt. Környékén nemzeti ünnepeken mindig megélénkült az élet.

1939-ben az ország nagy szeretettel biztosított menedéket az ide menekült lengyeleknek. Dömös lakói gondoskodó együttérzéssel fogadták be első csoportjukat: kétszáz közlegényt és százhatvan tisztet, akik szeptember 30. és október 16. között érkeztek, majd 1940. május 21-én távoztak újabb menedékhelyükre. A plébánia nagykönyvében „200 tiszt és nem sok közlegény” szerepel. Színielőadásokat és templomi koncerteket rendeztek. Többet közülük a Bergmann-panzióban helyeztek el.

Magánházaknál feltehetően a közlegényeket szállásolták el. Szalmát hoztak, azon aludtak. Sokan laktak az MFT Rt. (Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság) üdülőjében. A lengyel menekültek számára a szívgárdisták és az iskolások gyümölcsízfőzést rendeztek, akik örömmel fogadták a munka eredményeként elkészült ötven kiló lekvárt. Szűkös megélhetésüket kiegészítendő tavasszal még a „mantlijukat” (köpeny) is eladták – emlékeznek többen. Csizmáik varratásával, foltoztatásával fellendítették a helyi cipész forgalmát.

Egy akkori siheder így emlékezik rájuk: Majd minden este Bohácsi(né) panziójában gyülekeztek. Cigarettáztak és vitatkoztak. Esténként hegedültek, gitároztak, mandolinoztak. Egy alkalommal odanyomták a kezembe a mandolint, azóta játszom rajta. Az életem gyönyörűsége lett ez a hangszeres tudás. Vasárnap a lengyeleknek külön miséjük volt. Alig fértek be a templomba. Énekelték szép ívű énekeiket és a mazurkás lejtésű lengyel himnuszt. Sírtak. Buzgóságukkal jó példát adtak a dömösi híveknek. Mielőtt elmentek, a katolikus templom mellett Szűz Mária-szobrot állítottak egy bazaltból épített boltíves emlékmű belsejébe, a templom falára.

1940. május 5-én 11 órakor a sekrestye mellé aranybetűkkel írt lengyel és magyar nyelvű emléktáblát helyeztek, és elkezdték egy, a templom körül futó kerítés alapjainak a lerakását is. A megkezdett munka befejezésére közel hatvan évet kellett várni. A kerítés végül 1999-ben készült el. Az emlékmű alapjába palackba zárva aranyszínű okiratot helyeztek el.

A lakosok sokáig leveleztek még a katonákkal. Az Isten kertje című lengyel regényben Dömöst emlegetik. A faluban 1998-tól Szent Lászlóról elnevezett lengyel kisebbségi önkormányzat működik a Pálmai–Porubszky család közreműködésével. Azóta koszorúzások alkalmával Dömösön ismét felhangzik a régi himnusz: Nem veszett el Lengyelország, nem, amíg mi élünk. / Hogyha földünk elrabolták, újra visszavesszük. / Dombrovszky, jöjj már, büszke nemzeted rád vár! / Légy Te hős vezérünk, forrjon össze népünk!

A háború szele a békés községet is elérte. Az egyházközségi tanács egy 1944. január 16-i döntése légitámadás esetére a templomból való szervezett menekülésről szólt. A légószabályoknak megfelelően a torony alatti részen homokot, sok vizet, lapátokat és vödröket a tűz, kötszereket pedig az elsősegélynyújtás esetére kellett tárolni. Kérték a híveket, hogy légitámadás esetén mindenki a templomon kívül találjon magának menedéket. A menekülés először a sekrestyén keresztül történik – írták – szigorú sorrendben: előbb az iskolások, majd a nagyobbacska lányok távozhattak, a főkapun a nagyobb lányok, az asszonyok, és csak utánuk mehettek ki a férfiak fegyelmezett sorokban. A kapunál Kishonti Pál és Szabó Béla tanító mint rendfenntartók voltak jelen egészen addig, míg mindenki el nem hagyta a szentegyházat.

Szerveződött a katolikus hadigondozás. Gyermekenként havi tíz pengőt tudott az egyházközség felajánlani.

A második világháború idején a katonakötelesek mind a fronton harcoltak, így a maróti csendőrség felelt Dömös közbiztonságáért. 1942-ben Zsengellér József nyugalmazott százados volt a parancsnok.

1944. október 16-án, Horthy Miklós lemondatása és elhurcoltatása után Dömös és Pilisszentlélek 52. életévüket be nem töltött férfi lakosait eskütételre hívták Marótra: Szálasira és új kormányára kellett volna felesküdniük. Az aktust nem sikerült végrehajtani: a tiszt háromszor kezdte el az eskü szövegét, de az „én” szó után senki nem mondta a nevét. A népet végül hazakergették, a beígért megtorlás szerencsére elmaradt. Karácsony előtt az oroszok elől egész Dömöst Párkányba akarták kitelepíteni. Minthogy a parasztok nem akarták a jószágokat egyedül otthon hagyni, maradtak.

Az első szovjet tank 1944. december 26-án 2 óra 20 perckor jelent meg a faluban. Pilismarót felől jött, majd a Lévai-ház mellett megállt. Egy órán belül követte egy másik. Először a gyerekek, aztán az öregek merészkedtek oda hozzájuk. Szerencsi csokoládét osztogattak a kicsiknek, és igen elegáns magyar bőrdzseki volt rajtuk. Sokan irigyelték őket.

Számos leventekorút és felnőttet munkára vittek, a „Ludpiacon” egy bunkerbe terelve őrizték őket, míg mindenkit össze nem szedtek. A leventék egy részét először Sóskútra majd Pátyra vitték, ahol több napon keresztül, minden élelem nélkül, árkokat ásattak velük, de végül mindenki visszajött. A jó csizmákat télvíz idején lehúzták a lábukról, helyükbe saját elhasznált lábravalójukat adták.

1945. március 19-ig ötven sebesült orosz katonát ápoltak a plébánián. 1944 karácsony táján egy aknatűzben sokan meghaltak közülük, mivel nem tudtak kimenekülni az épületből. A plébánia megrongálódott, de a templomban nem esett kár. Harcok ezután már nem voltak.

A második világháborúban 29 dömösi vesztette életét. A Promenádon elhelyezett emléktáblán a következő névsort olvashatjuk: Cseh András, Cseh Sándor, Fülöp Lajos, Gregula József, Hajdú János, Holczapfel M., Lencsés Ernő, Lencsés Pál, Mohácsi József, Pintér Lajos, Pintér Lajos, Szabó Ferenc, Vései Ferenc, Viski András, Vitéz János, Vitéz János, Vitéz József, Vitéz József, Gyurcsikné Kecskés Etelka, Szabó Pál, Szabó Pálné, Kaproni Zsigmond, Sztancsik Mór, Kún Istvánné, Klein Miksa, Lengyel Rudolf, Lengyel Rudolfné, Lengyel József, Lengyel Piroska, Steiner Artúrné, Szécsényi Mór, Szécsényi Mórné, Szécsényi Hedvig, Weiner Oszkár, Weiner Oszkárné, Weiner Zsuzsa. Béke poraikra * Dömös község gyászoló lakossága * 1989.

Az emléktábláról sajnálatos módon hiányzik a 21 évet élt Kecskés Gyulának a neve, akit az oroszok a saját kertjében lőttek le. A hadifogságba kerültek számát ma még nem ismerjük pontosan, de sokan szenvedtek évekig különböző szovjet, majd hazai munkatáborokban.

1945–46-ban megalakult az önkormányzat. Vitéz Istvánt jelölték bírónak. A tanácsrendszer létrejöttéig a jegyzővel együtt a nemzeti bizottság intézte a község ügyeit. Elnöke Kovács Dániel néptanító lett. Tagjai: Lőrincz József, Greff László, Vitéz József, Lőrincz Bálint, Hufnágel Gyula, Makkos Ferenc, Varga Bálint és fölső Vitéz József voltak. Egy ideig Szabó Béla is részese volt a falu vezetésének. Az 1945 utáni választásokat követően a pártok Dömösön is százalékos arányuknak megfelelően vettek részt az önkormányzati testületben.

Dömös község világháború után választott első vezető testületének névsora a következő: Pintér István – kisgazdapárt, Schaub János – Magyar Kommunista Párt, később Magyar Dolgozók Pártja, Fabi Zsigmond – kisgazdapárt, Lőrincz József – kisgazdapárt, Nagy Péter – párton kívüli, Kiss Sándor – párton kívüli esküdt, Kládek Béla – kisgazdapárt.

1949-ben megszüntették a nemzeti bizottságot, és Pintér András elnökletével megalakult a Hazafias Népfront községi bizottsága. A tanácsok megalakulása után annak első elnöke Kládek Béla lett. A tszcs-t már az ő elnöksége idején alapították. Ez az 1950-es években felbomlott. Újjáalakulására 1960-ban került sor Dunakanyar Mgtsz néven. 1991-től változatlan néven Dömös, Pilismarót, Esztergom földterületein gazdálkodik.

Lassan kijavítgatták a faluban a harckocsik felszaggatta utat. A vizet és az áramot csak ekkor kezdték a magánházakhoz bevezettetni, noha mindkettő már 1938 óta ott volt az utcákon. A Malom-patak medrét hosszan kikövezték egészen a Jakus-féle házig, majd tovább. Ifjúsági pihenőtábort alakítottak ki az úttörőknek, melynek egyik oldalán sétálóparkot építettek ki. Az Árpád-telepi hídig aszfaltburkolatot kapott az erdei út. A Duna-parton kabinsor épült. Ezt követte a dömösi sporttelep megépítése sok-sok közmunkával.

A tanácselnökök gyakran váltották egymást. 1956. október 24-én a Kossuth Rádió magyar indulókat és hazafias dalokat sugárzott. A Promenádon gyülekezett a nép. Szinte végszóra fordult be egy teherautó a templom felől visegrádi fiatalokkal, a mészáros fia, Zöld József vezetésével. Azonnal lelkesítő beszédbe kezdtek, az összegyűltek szimpátiával hallgatták őket. Dömös vezetősége a mindenki által „semlegesnek” tudott Kovács Dánielt kérte, hogy a tanács nevében – minthogy ott dolgozott – csendesítse le az indulatokat. „Kedves magyar testvéreim!” – így kezdte mondókáját, és békés hazamenetele ösztökélte a dömösieket. A parasztság nem hitt a változásban. Greff László zárószavai után az emberek szétszéledtek. Másnapra, október 25-re a kultúrházba hívták össze a lakosságot hogy megválasszák a forradalmi bizottság helyi tagjait, de eredmény csak 27-én lett. Még az udvaron tolongók előtt is felolvasták a jelöltek neveit, hogy a választás szabályos legyen.

Eközben a fiatalabbja teherautóval élelmet vitt a Corvin-közieknek, s épp a választásra érkeztek haza. A teherautót Csepi Kálmán vezette, Vörös Ferenc, Szabó Kálmán és Fabi János az autóból való be- és kirakodást segítették. Újságolták, hogy a Corvin közieket már körülvették az oroszok s a szállítmányt az Irgalmasok Kórházába vitték, de azok a forradalmárok budapesti vezetőségéhez utalták őket, ott tették le a rakományt. Viszszafelé fegyverekkel pakolták meg őket, és azt is célba juttatták.

A dömösi forradalmi bizottság pár hétig működött. 1957. március 6-án a karhatalom pufajkásai éjfélig tartottak házkutatást a plébánián. Ellenforradalmi röplapokat kerestek. Még az éjjel a tanácsházára vitték Hajnádi Miklós plébánost, akit hat hívével egyenként hallgattak ki. A lelkészt hajnalban hazaengedték. A hat letartóztatottat Esztergomba vitték további kihallgatásokra. Három hét lett belőle.

Az 1960-as évek közepétől lassan normalizálódott az élet. A külföldi valuta bevétele fontos helyet kapott az ország gazdaságában, és fellendült a falusi turizmus. Új nyaralók épültek, üzemi üdülők telepedtek meg a faluban. Az iskolát és a kultúrotthont rendbehozták. A fejlődés szemmel látható, kézzel tapintható jeleit tapasztalhatta helybeli és idegen. 1971-ben ismét a község nyerte a Virágos Dunakanyarért versenyt. Ekkor már le merték írni, hogy „a Dunakanyar legkorszerűtlenebb tanácsháza” épülete Dömösön van.

Ezen úgy segítettek, hogy egy művészeti időszaki és egy állandó kiállítótermet, kölcsönkönyvtárat hoztak létre Dömösi Galéria néven a volt Melizán-panzió étkezőházából, és a tanácsi közigazgatás is itt kapott helyet. Ennek nagytermében és udvarán télen-nyáron koncerteket rendeztek.

Csakúgy, mint a háború előtt, számos művész kereste fel a falut. Műveiket 1976-tól álították ki rendszeresen, közülük többet a községnek adományoztak. Vertel József grafikusművész nem lankadó, buzgó szervezője lett Dömös kulturális életének. Az ország legjelentősebb művészei szinte mind megfordultak a vidéki galériában. Kiállítottak, muzsikáltak, verseket mondtak. (A településünkhöz szorosabban kötődő művészek néhány mondatos bemutatását a Függelékben olvashatják.)

Vertel és a tanácsi vezetés gyümölcsöző kapcsolatokat ápolt a Dunakanyar Intézőbizottsággal, komoly támogatást biztosítva az idegenforgalom fejlesztését szolgáló beruházásoknak. Napi kapcsolatban voltak a megyei és a helyi – a kultúráért tenni kész– erőkkel. Ekkor kapott új hidat és parkot a falu, majd aszfalttal borították a Királykúti utat egészen a Rám-hegyi szoros bejáratáig. A Dömöshöz tartozó erdők nagy része a Pilisi Parkerdő Gazdaság igazgatása alatt álló védett területté vált.

Dömös és Pilismarót közigazgatási egyesítése az 1970-es évek egyik rossz döntéseként nehézkes együttéléshez vezetett. A közös tanács számos köziratán csak Pilismarót neve szerepelt, s ezt a dömösiek joggal sérelmezték.