Török helyett német | Száz Magyar Falu

Török helyett német

A török kitakarodásával nem múltak el a sötét fellegek Dömös egéről: a keresztény seregeknek adandó porció és az embertelen háborús adók sokasága nyomorította a népet, míg a külhoni betelepülők akár húszéves adómentességet is kaphattak. Ennek a sorozatos méltánytalanságnak egyenes következménye lett a II. Rákóczi Ferenc vezette, Habsburg-ellenes magyar szabadságharc, amelyet Thököly Imre kurucmozgalmai előztek meg.

„Rákóczi háborúja” idején Esztergomot és környékét mindvégig a császári csapatok tartották megszállva. Csupán az 1706. évben kerül, és akkor is csak igen rövid időre, a kurucok kezére.

Komáromtól egészen Vácig az összes dunai átkelőhelyet – a dömösit is – az akkor még a császáriak oldalán harcoló Bottyán generális védelmezte. A vidéken portyázó labancok, a kurucok egyként fosztogattak, romboltak. A szabadságharc alatt Marót ismét elnéptelenedett, Dömös osztozott sorsában.

Kisszörényi halála után I. József a megmaradt Dömöst, a romokban levő prépostságot a címmel együtt gróf Erdődy László Ádám nyitrai püspöknek adományozta. Így javaiban ugyan alaposan megkurtítva, lekopaszítva, de visszaállhatott a XVI. század elejei állapot. Erdődy 1715-ben minden fellelhető régi okmányt bemutatott a bécsi kamaránál, és így a kancellária 1724 április 3-án kiállította a Dömöst a nyitrai püspökséggel egyesítő új adománylevelet, mely 1780-ig maradt érvényben.

Így a kuruc szabadságharcok után Dömös ismételten feltámadt, de a katonai adók, a porciók és a robot ínségessé tették a fölművelő nép életét. Az osztrák katonák sokszor még a tiszttartót és a bírót sem kímélték. Agyba-főbe verve börtönbe vetették őket apróbb vétségekért is. Folyamodványokkal, síró hangú, könyörgő levelekkel lesznek tele az urasági és a vármegyei kancelláriák az egész országban. Nem sok eredménnyel.

A nyitrai püspökök tulajdonában levő úgynevezett káptalani földeket robotban művelték a dömösiek, ez kétkezi munkából és fuvarozásból állott, meg készpénzből.

Megszervezték a falu önigazgatását, 1729-es dátummal megjelent Dömös első pecsétje. Számos mezőgazdaságból élő település pecsétjében egy eke és egy szőlő metsző kés látható, mely a községben élők zömének foglalkozására utal: DOMOS*FAL*POTSETIE*1729 (helyesebben: DÖMÖS* FALU*PECSÉTJE, 1729). A pecsét egyben bizonyság arra, hogy Dömösön a török háborúk és a „Rákóczi háborúja” után a közigazgatás rendje hamarosan helyreállt.

A földművelő-állattenyésztő jobbágyság mellett az iparosokat is számba vették. 1731. október 31-én a vármegye taksát vetett ki a dömösi iparűzőkre. Eszerint a faluban egy-egy mészáros, kovács, kerékgyártó, molnár és két szabó működött, s feltehetően az esztergomi céhek egyikébe tartoztak.

Mária Terézia és II. József uralkodása alatt a helyi torzsalkodások és az erőszakoskodások, leginkább az elpusztult Bitóc falu (puszta) hovatartozása miatt, mindennaposak voltak Esztergom királyi város és Marót között. A tárgytól sokszor eltérő vallomástevők igen sok értékes adalékkal teszik teljesebbé a korszakról felrajzolható képet.

1744-ben gyakori volt a felnőtteket utánzó harci játék a maróti és a dömösi gyerekek között. Ezek többnyire a Köves-pataknál és a Pattantyús-dombnál zajlottak. Néha a játék hevében pár csepp vér is kicsordulhatott a horzsolásokból, de ezek a történések egy-egy határvitát is eldönthettek, hiszen a Pattantyúst mindig a maróti gyerekek védték mint saját várukat. S ez ott nyomós érv lehetett.

A legmegrendítőbb az a vallomás, melyben egy fiatal gyermeket a fölnőttek csak azért vertek el cudarul egy határkőnél, hogy az felnőtt korában is biztosan emlékezzen a megcsapatás helyére, azaz élete végéig tudja, hol található a két falut elválasztó határmezsgye. Néha „…az ispán a tanúnak haját megfogta és mondotta: Gyurka, úgymond, emlékezz a jövőben is, hogy ez a patak (…) Marótnak és Dömösnek igazi határa.”

A helyzet komolyságát alátámasztja az is, hogy az első tárgyaláson kilenc tanút hallgattak meg 1744. június 3-án, Maróton, az Esztergom vármegyei esküdtek, nem egészen egy héttel utóbb egy újabb tárgyalásnál már tizennégy tanút citáltak a törvény elé.

Miközben mindennaposak voltak a „határvillongások” Dömös és Marót között, 1769-ben Gustinyi János került a dömösi prépostság élére. Ekkor került a prépostság – a felvidéki lekéri apátság főesperességének kárpótlásánál kialakult bonyodalmak lezárásaként, még nem hivatalosan ugyan, de 1777-ig visszamenően – az esztergomi archidiakónusok tulajdonába. Kezdetben az adományszerzési címének megfelelően nem kebelezték be a nagy esztergomi káptalan jószágai közé, hanem a károsult főesperesek maguk kezelték, és az elveszett plébániáik arányában osztották fel a jövedelmet 1808-ig, amikor is a főesperesi jövedelmeket összevonták. 1851-ben megszűnt a dömösi javadalom külön főesperesi kezelése, és végleg beleolvadt az esztergomi főkáptalan birtoktömegébe. Ettől kezdve valójában csak címzetes prépostjai voltak Dömösnek.

Arról, hogy milyen látványt mutatott Dömös ebben az időben, egy 1771-ben készült hajózási térképsorozat egyik lapjából alkothatunk képet magunknak. Fennmaradt egy másolat is, melyet Banhöltzel osztrák térképész 1777-ben készített.

A térképen a katolikus templom, a kálvária, az őrház, a két kis patak és a falu házai és gyümölcsösei láthatók. A térkép készítője a hajózási utat és a közvetlenül a Duna parti fövenyen húzódó hajóvontató utat szaggatott vonallal jelölte. Elég pontosan le lehet olvasni róla a part menti sziklákat, zátonyokat, szigeteket és más folyami akadályokat.

1777-től a hajókat a Dunán fölfelé az egész dunai partszakaszon elítéltek vontatták. Ez volt az egyik legsúlyosabb közmunka a kiszabható büntetések között. A felvilágosult II. József a halálbüntetést helyettesítette vele egészen addig, amíg az őt követő II. Lipót vissza nem hozta azt.

A lovakkal, bivalyokkal vontatott dunai dereglyékkel, jóval a gőzhajók megjelenése (az 1800-as évek eleje) után is találkozunk. A dömösi Duna-parton a hajóvontatók útja 1848-ban még meglehetett, mert az osztrákok két gőzöst emlegettek egy Dömösön kelt levélben, melyben az áll, hogy a visegrádi gőzösöket még lovakkal is lehetne vontatni, ha a csapataikat hirtelen kellene elszállítani. 1867-ben az állati erővel vontatást még mint napi gyakorlatot említik, csupán az 1880-as évekre tűnik el végképp a dunai közlekedésből.

Az út ép részeit az 1910-es években mind Dömösön, mind Visegrádon Duna-parti sétáló-, illetve szekérútnak használták.

Ugyanezen a katonai térképen jól láthatók a prépostsági romok és a temető felé vezető utca is.

Ferdinánd trónörökös bemutatkozó látogatása felejthetetlen eseménye maradt Dömösnek és a Duna jobb partján fekvő településeknek, mikor 1825-ben Pestről Esztergomba igyekezett a díszes menet. A falut fellobogózták és diadalíveket emeltek zöld ágakból a település több pontján. Dömös lakói végig az út mentén állva éljenezték a Marót felé tovarobogó későbbi (1835–1848) magyar királyt.