Egervár Összefoglaló
Egervár
Összefoglaló
Összefoglaló
Egervár Zalaegerszegtől északra, a 74-es főút mentén, Zala és Vas megye határán, a Sárvíz-patak völgyében, a hajdan mocsaras völgy nyugati szélén fekszik.
A mai falu két, egykor önálló településből áll: Egervárból és Dénesfából.
Egervár nevét a mocsaras környezetében gyakori égerfából és a XIII. században már létező várának a településnévben történő megjelenítéséből származtatják. Első írásos említése 1281-ben kelt. Erődjéről először 1288-ban szólnak forrásaink. Az okirat szerint a vár éppen gazdát cserél: János nádor elcseréli polosniczai várát és birtokait Miklós bánnal Egervár váráért és tartozékaiért. Ez a – korban szokásos építkezési módokból következtethetően fából épült, vesszőfonatokkal és karósorral megerősített – mocsaras rét közepén álló építmény 1313–1325 között, a belháborúk során elpusztult. 1325-ben, amikor a Geregye nemzetségből származó Kalmer fiai, a később magukat Egervárinak nevező János és Mihály a birtokokon megosztoznak, már nem említik.
A település több neves családnak volt lakóhelye, illetve birtokközpontja. A XIV–XV. században az Egerváriaké. A család legkiemelkedőbb tagja, Egervári László, aki Mátyás király uralkodása idején – mint bizalmi embere – emelkedett a főrendek sorába, s akit Ulászló király az ország tárnokmesterévé tett. Ő építtette mai várának elődjét és a település ma is álló templomát, mely 1495-re épült fel. Szent Katalin tiszteletére szentelték. A templom mellett 1510-re elkészült a ferences kolostor is – építésének befejezése egy másik családtag, Egervári Bereck püspök nevéhez köthető –, mely azonban az idők folyamán elpusztult.
A település 1497-ben Ulászló királytól mezővárosi jogokat kapott, s – bár változó gazdasági jelentőséggel – így is szerepel a XIX. század végéig. A XV. századot mint Egervár fénykorát értékelhetjük. Egervári Lászlónak köszönhetően egy sajátos építészeti stílus jelent itt meg: az érett, már reneszánszba hajló gótika. Az itt dolgozó építőműhely az építészeti tagozatok, díszítőelemek anyagaként nem követ, hanem terrakottát használt. Így épült fel a vár 1477–1489 közt, valamint a templom az 1489–1495. közötti években.
Az Egerváriak után a Kanizsai család, majd a Nádasdyak birtoka volt Egervár. A családból Nádasdy Tamás, Ferenc és Kristóf neve és tevékenysége kötődik a településhez. Nádasdy Tamás, aki 1542-ben országbíró, 1554-ben az ország nádora lett, nem sokat tartózkodhatott itt, nevében az ügyeket apja, Nádasdy Ferenc, Vas vármegye főispánja intézte. A már erősen romló várat helyreállíttatta. Az 1550-es években Egervárt általában Sárvárról igazgatták, de bizonyos mértékű önállóságot élvezett a Nádasdy-birtokok között. Az egervári uradalomhoz kilenc falu tartozott. Lakosai 1554-ben harmincnégy porta után adóztak. Nádasdy Kristóf építteti át a várat négysaroktornyos, olaszbástyás várrá. Az építkezés 1569-re fejeződött be.
Kanizsa török kézre kerülése (1600) után az erődítmény a nyugati országrész egyik legfontosabb végvára lett. Törvénycikkek sora rendelkezett megerősítéséről. A török megszállás évszázadában nem pusztult el teljesen a település. De megmaradt lakói ebben az időszakban nehéz évtizedeket éltek át, magyar földesuruk mellett a töröknek is adóztak.
Abban, hogy szinte poraiból új életre kelhetett a XVIII. században, jelentős szerepet játszott a magyar történelem egyik legjelentősebb családja. Egerváron 1676-tól 1873-ig a Széchényi család a földbirtokos. Közülük Széchényi György, Zsigmond, Ignác, Ferenc tevékenysége hagyott itt nyomot. Széchényi György romjaiból helyreállította a templomot, újra betelepítette a falut, termelőképessé tette a szétzilált uradalmat. Fia, Zsigmond a mezőváros számára rendtartást (egyfajta helyi törvénykönyvet) alkotott, szabályozta a szőlőhegy rendjét is. (A szerény lélekszámú településnél – itt ekkor huszonegy jobbágycsalád élt – jelentősebb a hozzá kapcsolódó hegy, ahol százegy szőlőbirtokost írtak össze. A hegy jelentőségének további növekedését mutatja, hogy az 1730. évi hegyvám lajstrom már 306 szőlőbirtokosról tudósít.) Széchényi Ignác nevéhez kötődik a templom teljes barokk átalakítása 1749–1757 között. Ekkor készült szószéke és oltára a magyar barokk művészet kiemelkedő alkotásai.
A Rákóczi-szabadságharc eseményei sem kerülték el Egervárt: határában zajlott a szabadságharc egyik legjelentősebb, kuruc győzelmet hozó csatája 1706-ban, az úgynevezett győrvári csata.
A vár mai arculatát 1712–13-ban kapta: Széchényi Zsigmond ekkor az épület megmentése végett felszámolta a külső védelmi rendszert, és lebontatta az épület északi szárnyát.
A XVIII. század vége ismét virágzó időszak. Komoly gazdasági fellendülés következett be Széchényi Ferenc birtoklásának időszakában. A XIX. század második fele már a hanyatlásé. Egervár erősen háttérbe szorult a Széchényi család másutt lévő, sokkal jobban jövedelmező birtokai közt.
A Széchényiek 1873-ban eladták a várat és az uradalmat a polgári sorból a főrendek közé emelkedő Solymosy Lászlónak. A család kiemelkedő képviselője ifjú báró Solymosy László, aki 1930-tól 1945-ig élt Egerváron. A várban – annak leromlott állapota miatt már nem lakhatott ott – helyezte el európai hírű természetrajzi gyűjteményét.
A falu élete az 1940-es évek végétől kezdődően változott ismét jelentősen. 1948-ban Egervár néven egyesült Egervár és Déneslak, így a lélekszám 1760 főre növekedett. (1991-ben a hajdani Déneslak részét képező Lakhegy önálló településként kivált Egervárból.) Újabb munkalehetőségek teremtődtek az 1948-ban létrejött Andráshidai Állami Gazdaság üzemegységében, majd 1952-től a vegyesipari ktsz-ben, mely 1963-ban Faipari Szövetkezetté alakult. A mezőgazdasági termelőszövetkezet 1960-ban született, 1995-ig működött.
A háború vége és az azt követő évek eseményei a várkastély olyan mértékű romlásához vezettek, hogy a megsemmisülés veszélye fenyegette. 1960–65 között került sor a helyreállítására, most turistaszálló üzemel és vártörténeti kiállítás látható az épületben. A falu másik jelentős műemléke, a templom 1970-ben, a helyreállítás során – a nyugati homlokzat kivételével – visszanyerte eredeti gótikus arculatát. Újabb felújítása 1995-ben történt meg.
Egervár 1950 óta Zala megyéhez tartozik. Az 1950-es évektől szinte napjainkig meghatározta fejlődését a tíz kilométerre lévő, rendkívül gyors fejlődésnek indult megyeszékhely, Zalaegerszeg. Lakossága a XX. század közepéig szinte teljesen a mezőgazdaságból élt. Az 1950-es évektől egyre többen vállaltak munkát Zalaegerszegen, az iparban, kereskedelemben. A helyi munkalehetőség – bár némi javulás tapasztalható – ma is kevés. Elsősorban kiegészítő jövedelmet biztosíthat a turizmus, amelynek viszont mára már adottak az alapfeltételei. Ebből a szempontból fontos két kiemelkedő műemléke a vár és a templom, valamint a XVIII. századi műemlék jellegű uradalmi borospince, és a dombtetőn egy ugyancsak ekkorról megmaradt rom újjáépítésével létesült hegyi kápolna. A falu határában lévő rét és a dombok számos védett növény élőhelyeként vannak nyilvántartva.
Egervár a középkortól napjainkig megőrizte körzeti központ szerepét. A település jelenleg – Lakhegy 1991-ben történt különválása után – 1040 lakosú. Az 1940-es évektől kezdődően jelentős mértékű elvándorlás az 1980-as évek végén megállt, az 1990-es éveket ismét a lélekszám gyarapodása jellemzi.
