Ki a hegynek levét issza… | Száz Magyar Falu

Ki a hegynek levét issza…

Ha a falu életéről adatokkal illusztrált képet szeretnénk mutatni, azt a XIX. század első fele gazdaságtörténetét vázolva tehetjük meg.

1828-ban keletkezett az a dokumentum, amelyből megtudhatjuk, hogy a faluban dolgozik egy kovács, aki rendszerint egyedül végzi munkáját. Egy mészáros is dolgozik, szintén magányosan, legény nélkül, mint ahogy a takács is, van továbbá egy csizmadiamester. Van a falunak két zsidó kereskedője, „aprólékos dolgokkal” kereskednek, és van egy üveges zsidó is. A helység szántóföldjei az első osztályba soroltattak, a rétek a másodikba. A földek egyharmadát ugarolják. A határ sík, a talaja agyaggal kevert homok, jó termékenységű. Termelnek: búzát, rozsot, árpát, zabot, kukoricát. Szántóikat hatévente trágyázzák. A szántást két marhával végzik, őszi alá háromszor, tavaszi alá kétszer szántanak.

A helységhez legközelebbi piac Kis-Cell. Arról is tudomást szerzünk, hogy kevés a rét: csak hét kaszás rétjük van a lakosoknak, negyvennel kevesebb, mint kellene. A falunak – közös birtokából, a négy kaszás rétből – a jövedelme tizenkét forint. Tűzi- és épületfát pénzért vesznek, kocsmáltatási joggal soha nem éltek. A teheneket száznyolcvan napig fejik, naponta egy egész egynegyed icce tejet adnak. A határban elegendő legelő található, és mind a tehén-, mind a borjútartás hasznot hoz. A lakosság, hogy megélhetését biztosítsa, serényen dolgozik: aratást és cséplést vállal. Sok kárt okoz a falu alatt csörgedező Kodó-patak vize a határban. És még valami 1828-ból: a forspontból és katonatartásból káruk nem származik.

Az 1900-as évek fordulóján több mint négyszáz marhát és tehenet, ugyanennyi disznót és hatszáz juhot tartottak. A juhok száma korábban magasabb, míg a marháké alacsonyabb volt.

A XIX–XX. század fordulóján a következő iparosokat és más, önálló foglalkozású személyeket találjuk Hetyén: Oszkó János csizmadiamester, Schlesinger József, Grünwald Zsigmond, vendéglősök, Löwinger Jakab földbirtokos és szatócs, Puchesz Antal és Puchesz Mihály takácsmester, Kocsis György molnármester, Kereszturi József cipészmester, Sebestyén János béresgazda, Poós Imre erdőőr, Nagy József, Karvalits József, uradalmi kertészek, Kerék József uradalmi erdőőr, Spér György és Ipsits István magánzó, Viktor Ferenc bognármester, Sütő Antal kovácsmester, Vas Antal majorgazda, Krenner Elek uradalmi gazda, Imre Antal uradalmi bognármester.

Földbirtokos-, illetve kisbirtokoscsaládok a XIX–XX. század fordulóján: Felsőbüki Nagy, Tompos, Kovács, Hetyey, Szita, Császár, Kis, Paizs, Cseke, Markos, Vargyay, Köteles, Tóth, Mesterházy, Boda, Horváth, Szakál, Darabos, Csapó, Szalai, Saródi.

Az 1998-ban életbe lépett bortörvénynek köszönhetően ismét a somlói történelmi borvidékhez tartozó Kis-Somlyón folytatott szőlőművelésből a hetyeiek mindig tisztességgel kivették részüket. A hegy lankás lejtőin ma közel százharminc hektáron termelnek szőlőt. A hegyi igazgatás kissomlyói és borgátai központtal alakult ki az elmúlt évszázadokban. Fennmaradt a kissomlyói hegyközség szabályzata 1810-ből: A Hegyes Kis Somlyói Betsűletes Hegységnek Árticulusait Magában Foglaló Protocollum. Szerkezete és szövege tartalmilag hasonlóságat mutat a korabeli Vas vármegyei szabályzatokkal, amelyekből több mint negyven maradt fenn az utókor számára. Lejegyzője hegymesteri minőségében nemes Ádám Pál evangélikus tanító, aki Kunoss Endrét, a költőt is keresztelte. Szintén fennmaradt a borgátai hegyközség – amelyhez a hetyeiek is tartoztak – rendtartása 1790-ből.

A hetyeiek birtokai – a földrajzi megközelíthetőségből adódóan – főleg a keleti és az északi oldalon helyezkedtek, helyezkednek el. Az északi oldal lassan összenő a borgátai termálfürdővel, itt egyre több pince vált funkciót, üdülővé, hétvégi házzá alakul.

A hegyes Kis-Somlyó szőlőhegye a somlói történelmi borvidék legkisebb tagja. A birtokok nagysága a magyar örökösödési szokásoknak megfelelően folyamatosan csökken.

Borospincéi nagyrészt a helyben bányászott bazaltból épültek, döngölt agyagpadlójúak, cserépfedésűek. Belépéskor az előpincébe toppanunk. Itt találjuk a felszerelési tárgyakat, szerszámokat, egy asztalt néhány székkel, esetleg egy priccset és egy vaskályhát vagy tűzhelyet. Az előpincéből nyílik a bortárolást szolgáló pince, fahordókkal, amelyek általában hétszáz–ezerkétszáz liter bor befogadására alkalmasak.

Fennmaradt a Kis-Somlyó birtoktérképe a XIX. századból, kézzel rajzolt, kalligrafikus mű. Ezen is látszik, hogy igazi nagybirtok itt nem található. Akinek egy-két hold szőlője volt, az már „nagybirtokosnak” számított. Ilyenek voltak a Hetyeyek, a Tomposok vagy a dukai Takácsok. (Az ő egykori pincéjüket ma a köznyelv Berzsenyi-pincének nevezi, noha a Berzsenyi családnak Sömjénben – ma Kemenessömjén – volt a pincéje, ez az épület máig áll. Hogy a Berzsenyieknek volt-e birtokuk a Kis-Somlyón, erre ma nehéz választ adni. Annyi bizonyos, hogy „Dani uraság” levelezésében említi apjának, szekéren bort küld részére Nikláról.)

1923-as újsághírből értesülhetünk egy tűzesetről: „Hetyei Géza egyházashetyei lakos nagyobb mennyiségű burgonyát szállított a bobai vasúti állomásra, aminek végeztével a segítőket a kissomlyói szőlőhegyébe hívta meg áldomásra. Itt elborozgattak és elbeszélgettek, mikor a segítők eltávoztak, a gazda a pincében maradt és lefeküdt s csakhamar elaludt. Arra ébredt fel, hogy a pincében fojtó füst van, a takaréktűzhelyben égett és lehet, hogy onnan szikra pattant ki, amely a közelben lévő szalmacsutakot meggyújtotta, ami által a szoba belseje tüzet fogott. Néhány bútordarabot a tulajdonosnak sikerült kidobni, amelyeket megmentett, de a szőlőprés és nagyobb szüretelő edények elégtek.” A pince biztosítva nem volt – fejeződik be a tudósítás.

A szőlőültetvények között ma is jelentős részt tesznek ki a hagyományos, gyalogtőkés művelési módú ültetvények. Az itt termelt borok a ságihoz és a somlaihoz hasonlóan karakteres, kellemesen finom savakkal telített fehérborok. Az uralkodó szőlőfajta ma a rizling, régebbi ültetvényeken több, mára feledésbe merült változatát (például bánáti rizling) is megtaláljuk. A rizling mellett jellemző még a tramini, királyleányka, rizlingszilváni, zöld veltelini. Elvétve találni őshonos juhfarkot, budai zöldet. Az újabb fajták közül a Kis-Somlyón is megjelent a chardonnay mint világfajta, de találkozhatunk Zenittel, Zengővel is. A hegyen a szőlő mellett megterem a füge, hagyományos gyümölcskultúráját a mogyoró, az alma, a körte, a szelídgesztenye és az őszibarack – ahogy itt nevezik: kopasz barack, francia barack – alkotják.

A hegytetőn, a legmagasabb ponton évtizedeken keresztül fából készült kilátó állt, amely többször leégett. A Kis-Somlyó egyik legismertebb, legnevezetesebb helye a tetőn található bazaltszikla, a Király-kő, amelyen a legenda szerint IV. Béla királyunk menedéket talált az őt üldöző tatár seregek elől.

A szőlőhegyen huszonkét egykori kőfejtő nyomát találjuk. Ezek közül a legnagyobb a kráter egykori kőfejtője, amely monumentalitásában nem veszi fel ugyan a versenyt a Ság kráterével, de a kirándulók gyakori úti célja és – szerencsés akusztikája miatt – zenei rendezvények kedvelt színhelye.

A Kis-Somlyó bazaltkincse izgatta a Sághegyi Bazaltbánya Rt. tulajdonosait is: a második világháború előtt több tucat próbafúrást végeztettek a kőmennnyiség felmérése céljából. Azt tervezték, hogy drótkötélpályákkal kötik össze a két lelőhelyet, azon szállították volna a kis-somlai bazaltot a sági feldolgozóba. Hál’ isten, nem lett belőle semmi.

A hetyeiek mindig élen jártak a kis-somlyói borászatban. A hegy egyik legjellegzetesebb, sajnos ma elhanyagolt épülete is hetyei birtokosé volt, ez a Tompos-pince. A Felsőbüki Nagyok nem rendelkeztek birtokkal a hegyen, az ő szőlőjük a Bekenyi-dombon volt, ebből készült háziboruk.

Kitűnő borai voltak Kerék Lajos egykori téeszelnöknek, néhai Hetyey Benjámin alpolgármesternek. Az ő birtokán most is találunk még budai zöldet. A gazda nem sokra tartotta, általában ez volt a szőlőmunkások bora. Modern pincészetet tart fenn Keresztúri Csaba, a Berzsenyi Tsz elnöke. Főként rizlingje és traminije van. Jól kezelt, meghatározóan rizlingalapú borokat készít a Bejczi, Császár, Tóth, Vargyai család.

Ígéretes kezdeményezés a közelmúltban alakult „Királynő Pinceszövetkezet”, amelynek meghatározó alakjai Erdélyi János és Ambrus Lajos.