Jobbágysors Szölnökön
Jobbágysors Szölnökön
A település népének életkörülményeiről a jobbágyfelszabadítást megelőző évszázadban az 1828. évi összeírásból és a szemtanú, Kossics József – a falunak a XIX. század első felében plébánosa – írásain kívül levéltárban fennmaradt peres iratokból tájékozódhatunk.
A falunak 1828-ban 460 hold harmadik osztályba sorolt szántóföldje van. „Határjok Hegy Völgy, földje kövétsel elegyes verhenyeges sárga agyag, terméketlen sovány. Termesztenek igen tsekély Búzát – több rozsot, Zabot vagy e helett Hajdinát. Trágyájokat nagy szorgalommal a szalma szüke miatt falevelekbül készéttik, földjeiket pedig a sok hegyen fel s alá való járás miatt nagy fárattsággal trágyázhatják tsak minden 3. 4. esz., de ollonis vagyon mely 20 esz. sem volt fel szántva a terméketlensége miatt. Földjeiket 3szor egymással össze fogva 4 marhával szántják. Ámbár a Styer Orsz. Gránitz Városhoz közelebb lévén, mindazon által adás vevés végett Körmendre 2 3/4 Stal: távolságra járnak. Szántóföldjeinek 1/3 Ugarnak kihagyattatva vagyon. A 9dik rész pénzül váltják, a 10et pedig természetben adják meg.”
Határa „hegyes völgyes rémiszttő árkos”, ezért földjeik felét állandóan parlagon kellett hagyniuk. „Mivel igen apró közökben szántanak, 1 holdba 1 1/2 p(ozsonyi) mérőnél többet nem vethetnek.” Mindezeket figyelembe véve 345 hold a hasznos területük. Termesztettek még krumplit és kukoricát. A réteket csak egyszer kaszálták, s a víz is állandóan elárasztotta azokat: „Határjokon keresztül folyó víz és a hegyekbül leomló patakok áradásai rétjekben nevezetes károkat okoz.”
Szőlőjük 21 pozsonyi mérőre, illetve 105 kapásra való volt. (Egy pozsonyi mérő szőlőt öt ember kapált meg.) A szőlőt kétszer kapálták, metszették, gyomlálták, kötözték és trágyázták is. A hegyvám és kilenced kifizetése után 52 és fél akó boruk maradt. Egy akó átlagos ára 1 forint 48 krajcár volt, az egész tehát 94 forint 30 krajcárt ért.
A szőlőkre a vincellérek vigyáztak, akiknek „vagy más fundusuk a magok szőlőiken kívül nincsen, vagy az idegen gazdák szőlős házaikban lakván, vigyáznak a szőlőkre. Amazoknak tulajdon marháji szoktak lenni; emezeknek pedig a ház s szőlő tulajdonosa teheneire, mellyek trágya végett tartatnak ott, és egyéb holmiekra, kötelességek gondot viselni.”
A vincellérek fegyvert is viseltek. Ez egy vincellérhez szóló névnapi köszöntő énekből tudható: „Ma van köszöntő napja / az Lázár József uramnak / Sok jót néki kívánok, / ezüstöt, aranyat mint pelyvát. // Házigazda, a ház ura, aki őrzője / a szőlőnek, hegyen, völgyön, / puskáját, kardját felhúzza: Keresztény béke! / Dicsértessék a Jézus Krisztus! / Dicsértessék a Jézus Krisztus!” (a szerző fordítása).
A felsőszölnökieknek házszám szerint felosztott „fenyves erdejükből … elegendő Tüzelő fájok ki kerül, Épület fát mindazonáltal pénzen vesznek”.
A mostoha természeti viszonyok idénymunkára kényszerítették a lakosság többségét: „Mezzei gazdaságok mellett, hogy élelmeken könnyebbithessenek aratni, csépölni és egyébb kézi munkára távulabb vidékekre járnak.”
Az idézett összeírás Hánzek Ferenc öreg bíró, Csuk Balás és Péter esküdtek és a tehetősebb és szegényebb lakosok közül Horváth Balázs István, Török György, Lázár János, Gáspár György, Szlapér György és Bajzek József „vallomása alapján” készült.
Ha az idősebbek egyedül nem tudták már teljesíteni a robotot és a szolgáltatásokat („öreg napjaimban az egy fertály helyes gazdaságom fenntartására férfi személy hiánya miatt elégtelen vagyok”), akkor leányukat megházasították egy ifjú legénnyel, aki segített gazdálkodni: „eltökélt szándékom … Méczi nevű édes leányomnak … D. Ferenc ifjú legényt házomba néki férjül bevenni”. Nemcsak vejévé, de örökösévé is fogadta a gazda a beházasodót, amiről írásban is rendelkezett: „hogy nagyobb hajlandósága legyen a gazdaság működésében és előmozdításában, hitvese örökösödési osztály részén kívül, nékie szinte egy gyermeki részt testálok…” Ezt a befogadott férfinak akkor is meg kellett kapnia, ha elhagyta volna a házat: „ha holtom után a háznál közbeeshető viszálkodások miatt megmaradni nem tudna, nem akarna”.
Nemcsak az egyszerű jobbágyok sorsa volt keserves, de a tanítóé is. Ezt bizonyítja egy 1837-ben történt eset, az érintettek ügyükben nyolc évig pereskedtek. A perben a falu plébánosa, Kossics József állt ki tanítója mellett a földesúrral szemben: „Skvorcz János Iskolamesterem azon panaszkodott elöttem, hogy egy éjjel későn az ablakján benézegetönek, – többszöri megintésére se be jönni, se eltávozni nem akaró gyanúsnak vélt ember’ meg pofozásáért (:mivel egészen megnem foghatta:) a’ Tettes Alsó-Szölnöki Uraság’ parancsából egy hajdu más kétt ember társaságában, egy virradóban a’ szobájába berohanván, – rettenetes Káromkodás, huntzfut, gaz, akasztófára, disznó pásztornak való, és több ehez hasonló becstelenítő szavak’ kiszórása közt ötet az ágyában keresztvasba tenni, ‘s pőrén Alsószölnökre lehajtani akarta; – azonban az ő, felesége és gyermeke’ keserves rimánkodására a’ vasból megkímélve, és felöltözve hajtotta le maga előtt, mint valami gyilkost, vagy tolvajt! – hol a’ Ts Szabó Sándor Uradalmi ügyvéd Ur, miután előtte a földes uri hatalomról megfelejtkezve a’ Patronusi kötelességekről! – büszkén értekezett volna, tömlöczbe záratással fenyegette vala! – és hogy utóbb egy kiss adóssága miatt (:minden előre tett jelentés, vagy megintetés nélkül a’ tehenét az istállóból már kihajtatta, azt azonban a’ síró-rívó felesége’ könyörgésére /:a’ csúfot megtévén rajta:/ visszaeresztette.:) – Erre a’ panaszkodó alázatosan kért meg engemet, hogy én, mint Principalissa, pártját fognám az ötet üldöző Aszölnöki Uraság ellen addig is, miglen máshová húzhatja magát!”
A plébános a földesúr eljárását törvénytelennek tekinti, s beperli: „…a’ Tettes Aszölnöki Uraság által elkövetett fellebbi .a’ Tettes Aszölnöki Uraság által elkövetett fellebbi hatalmaskodásnak ezennel innepélyesen ellenemondok, méglen azt a’ Törvény útján megfogom bosszulni.”
A bíróság Skvorcz János panaszát kivizsgálta és – bizonyíték híján – elutasította, mondván, hogy csak kitalálta az egészet. Kossics Józsefet viszont
a tiszti jelentéshez csatolt nyilatkozatában tett kijelentéséért – miszerint a főszolgabíró nem akart igazságot szolgáltani – becsületsértésért beperelték. A tanító panaszát nem orvosolták, a védelmére kelt Kossics Józsefet – bujtogatásért is – kérdőre vonták. A nyolc évig tartó pereskedés után Kossicsot – az 1845. január 14-ei ítélet szerint – felmentették az ellene felhozott vádak alól.
Kossics Józsefnek egy alkalommal önmagát kellett megvédenie. Volt egy szolgája, akit lustasága és hanyagsága miatt elküldött. A legényt besorozták katonának, de megszökött, hazajött és rátámadt volt gazdájára. Kossicsnak, bár akkor már 63 éves volt, sikerült a támadót lefegyverezni. A szolgát halálra ítélték. A komáromi börtön siralomházából (szlovén nyelvű) levelet írt a plébánosnak. A levél hátuljára jegyezte fel a plébános a történteket: „bocsánatot kér felakasztása előtt azért a zsiványságért, minél fogva ötet 1851. augusztus 15-én éjtszaka 10 és 11 óra közt a kálha felső részét rögtön fel emelvén és a szobába beugorván megölni és azután kirabolni merészlette … sikerült a zsiványt véres viadal végén a földre lecsapni, tőle a puskaszuronyt kiragadni, a szobaajtót felnyitni és a lármára s harangfélreverésre összefutott emberek által összekötöztetni.”
Az 1848. évi márciusi események kapcsán Vas vármegye az illírizmus eszméitől féltette szláv lakosságát: a horvátokat és a szlovéneket. Az illírizmus nyelvi, kulturális és politikai mozgalom volt. Alapgondolata: a délszlávok egy nemzetet alkotnak, az illír nemzetet, s valamennyien az ókori illírek leszármazottai. A Fekete- és az Adriai-tenger között élő népeknek egy nagy illír államba kell tömörülni, horvát vezetés alatt.
Vas megye alispánja, Széll József 1848. május 22-én levelet írt a belügyminiszternek, melyben jelentette: annak megakadályozására, hogy az illír propaganda a megye szlovén lakossága körében elterjedjen, „a határ szélen útleveleket vizsgáló erőket” állíttatott fel, s ezzel sikerült a „kísérleteket is visszatartani”.
A katolikus egyház 1848. szeptember 24-ére nemzeti zsinat összehívását tervezte. Egyházmegyénként és esperesi kerületenként előkészítő tanácskozásokat szerveztek. A szentgotthárdi esperességi kerület – ahova Felsőszölnök is tartozott – 1848. augusztus 23-án Gyanafalván (ma Jennersdorf Ausztriában) tartotta gyűlését. A tanácskozásról készült jegyzőkönyvben a résztvevők válaszoltak a nemzeti zsinattal kapcsolatos 21 kérdésre. A kerülethez tartozó tíz plébánia mind „idegen ajkú” (német és szlovén) volt. Szerették volna megtartani, ami „gyakorlatban vagyon: vasárnapokon délután egész éven át tanítást tartani, a gyermekeket az előadottakból kikérdezni, az után a Ciborium (áldoztató kehely – K. M.) ki tétele alatt a boldogságos Szűz litaniáját a pap által anya nyelven elmondani, és még egy, Mariás üdvözlő ének szinte anya nyelven el éneklése után a Ciboriummal áldást adni.” Kívánta továbbá a kerület, hogy „a Pápáért, királyért, világi és egyházi felsőbbségekért mondandó igen épületes imádságok, minden a megyében divatozó nyelvekre forditassanak”.
A nemzeti zsinatra és a katolikus egyház ügyeinek rendezésére sajnos nem került sor.
Vas vármegye 1848-ban a 19-22 éves férfiak közül sorshúzás útján állította újoncait, de elfogadta az önkéntes ajánlkozásokat is. A német nemzetiségűek nagy részben helyetteseket fogadtak, akik sok esetben szlovének voltak.
Szentgotthárdon 1848. november 7. és december 23. között volt a sorozás. A honvédeknek öt láb és két hüvelyk magasaknak kellett lenniük, s 24 éven aluliaknak. Minden újonc húsz pengő forintra tarthatott számot, s négyévi szolgálatra vállalt kötelezettséget. Aki alkalmasnak találtatott, ha úgy akarta, maga helyett alkalmas helyettest állíttathatott, de keresztény csak keresztényt, zsidó csak zsidót.
Vas vármegyében december 4-ig háromezer újoncot soroztak. Belőlük állították ki a 44. és 45. honvéd zászlóaljat. Vas vármegye a 3. hadmegyéhez tartozott, amelynek székhelye Pécs volt.
A szentgotthárdi honvédek összeírása alkalmával felvett „béavatási jegyzőköny” szerint 1848. november 21–23-án és december 1-jén 19 felsőszölnöki férfit vettek nyilvántartásba. Ketten már harmincévesek voltak. Hanzsek Mihály római katolikus vallású, harmincéves, öt láb magasságú, nőtlen szolgát négy évre, 129 forintért sorozták be a némethidegkúti Kuglman Ferenc helyett. Előzőleg őrseregnél szolgált. Csuk György ugyancsak harmincéves nőtlen szolgát, aki öt láb, két hüvelyk magas volt, Tóth falu (ma Rábatótfalu) község állította. Egy bognárt (Getsek Mihály) és egy vargát (Tirr József) kivéve mind szolgák vagy zsellérek voltak. A 21 éves Labritz Ferencz volt csak nős, aki a bonisdorfi német Sampl György helyett szegődött 112 forintért.
Az 1848–49. évi szabadságharcban elesett a szölnöki Hanzsek Mihály, Mukics Mátyás, Skaper Mátyás, Császár György, Lázár Lőrinc, Labritz János, Grebenár József. Hazatértek: Szukics József, Gecsek Mihály, Horváth József, Skapér József, Horváth Ferenc, Korpics Mátyás, Ropos János, Guba Mátyás.
Vas vármegyében már 1848 végén véget ért a szabadságharc. A Stájerország felől előnyomuló Nugent tábornok 1848. december második felében átlépte a határt, s a megszállott területet katonai kormányzás alá vonta. Vadásztak a honvédekre. Akik nem szöktek meg vagy nem rejtőztek el, azokat – ha alkalmasnak találták őket – besorozták az osztrák ezredekbe. 1849. január 15-én elrendelték a császári lobogók kitűzését és a fegyverek begyűjtését a szlovén falvakban. Felsőszölnökön is.
Az 1828. évi állapotok (Vas Megyei Levéltár)
Szőlőparcellák a vincellérek házával az 1840. évi térképen (Vas Megyei Levéltár)
)
Kossics József saját kezűleg írt levele (Vas Megyei Levéltár)
Részlet a gyanafalvi jegyzőkönyvből (Vas Megyei Levéltár)
